A FOX dátumai

A Maze Runner rajongói ledöbbenhetnek, hogy 2017 februárja helyett csak 2018 januárjában nézhetik a harmadik részét ennek a YA filmnek. Addigra végképp meghal a zsáner, szóval jó döntés ez a dátum. Értem, hogy a főszereplővel történt valami, ami miatt csúszik a forgatás, és ez gondolom más problémákat is okozott, de 11 hónap kicsit sok.

Végül nem James Cameron, hanem Robert Rodriguez rendezésében, de az Alita: Battle Angel 2018 július 20-án érkezik majd. A múltkor láttuk, hogy kik közül választanak főszereplőt, végül Rosa Salazar lett a szerencsés.

A The Predator 2018 febuár 9-én lesz majd látható. Ez Shane Black következő filmje.

A Kenneth Branagh keze alól kikerülő Orient Express 2017 november 22-én kerül mozikba. Még ami érdekesebb lehet, hogy Gore Verbingski következő filmje, A Cure for Wellness 2017 február 17-én lesz majd látható.

16 hozzászólás a “A FOX dátumai” bejegyzéshez

  1. A Maze Runner elhalasztásában az is benne lehet, hogy mire felépül a főszereplő már mehet is vissza a Teen Wolfba forgatni, így a film kénytelen megvárni amíg leforgatják a következő évadot, hogy ismét forgatni tudjanak vele.

  2. Örülök, hogy Cameron kiszállt, inkább Avatarral foglalkozzon rendesen végre.

  3. Rodriguez én sem értem mivel győzte meg Cameronékat, mert egyetlen erős tulajdonsága van, a spórolásra való képesség – ami Cameronban pont nincs mondjuk – de egyébként 1-2 filmjén kívül nem mutatkozott túl nagy tehetség belőle az alkotásai alapján. (Kémkölykök, Cápa srác és hasonló filmek… Az 1-2 időtő talán a Desperado, meg a Terrorbolygó, esetleg az Alkonyattól…)

    Szóval, nem volt minőségi csere, az biztos.

  4. Rodriguez eddig szinte csak low/mid-budget filmeket vitt, lehet nem is véletlen.

    csinált k**jó cuccokat, ez tény, de az elmúlt 10 évben bukott az összes rendezése, a Sin City 2 ordas zakója után azt hittem melót sem kap egy ideig, erre becsúszik most a legnagyobb projektje. minimum érdekes.

  5. Belegondolva, ha a technikai oldalát és az akciórendezést kézben tartja Cameron, és a forgatókönyv is jó, akkor végül is mind1 ki rendezi a többit, oda elég egy jó iparos is.

  6. biztos ráér cameron bármit kézben tartani, amikor 4 avatart forgat közben. minden rodriguez lesz, max a terv részeknél lesz cameron input.

  7. Alita helyett Attilát olvastam – na mondom, újabb fura feldolgozás. De nem :)

    Hát igen, Stilesra előbb lesz szükség, mint a jól indult, de totál gagyivá vált regénysorozat utolsó részében szereplő srácra. Ehhez azért tényleg kell pár környi regeneráció: “he was pulled off the vehicle unexpectedly and hit by another vehicle”

  8. Cameron bárcsak az igazi szájöns fiksön filmet csinálta volna meg nagyon elkéne már egy igazi vérbeli komolyabb hangvétellel megáldott film. Várom az Avatart is tőle, de jobban örültem volna Angelnek.

  9. Szori, de David Suchet-t senki nem fogja már tudni überelni.
    Ő Poirot és pont.

  10. Az valahol igaz, hogy Suchet összenőtt Poirot szerepével, bár nekem az Ustinov által megformált karakter mindig is szimpatikusabb volt, ha már filmekről beszélünk.
    Meglátjuk, mit tud az új, aki még ismeretlen, gondolom.

  11. Örülök, hogy a Predator-t előrébb hozták kicsit, de míg így is rohadt sokat kell rá várni. :( Most azonnal nézném.

  12. Rodriguez szerintem jó választás, de nem fejtem ki, hogy miért. Legyen elég annyi, hogyha van mellette egy erős kreatív ember, iszonyú jó dolgokat tud összehozni.

    Örülök, hogy jön új Verbinski film, én a Lone Rangert is nagyon szerettem.

    A Maze Runner csúszásnak a baleset az oka nagyrészt. De tényleg nem szerencsés, hogy ennyi idő letelik a 2. rész után. Reméljük addig gyúrnak a forgatókönyvön, ha mást nem is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.