Dunkirk teaser: Nolan jövőre

2017-ben ismét kapunk egy Nolan filmet, ami Dunkirk evakuálásáról fog szólni, szóval ezúttal második világháborús témát dolgozott fel a rendező. A teasert a Suicide Squad elé ígérték, és tessék, szerencsére az internet sem maradt ki.

dunkirk-teaser-video

Azt azért hozzátenném, hogy mivel a film még nincs kész, így csak pár jelenetet mutatnak zenével, semmi mást.

human
írta
2016. 08. 05. 04:24
megjelenés
35
hozzászolás


35 hozzászólás a “Dunkirk teaser: Nolan jövőre” bejegyzéshez

  1. Basszki!!!!! :D

    Eléggé hidegen hagynak a II. vh-s filmek (látatlanban még azt is megkockáztattam, hogy üsse kő, legfeljebb kihagyok egy Nolan filmet), de ez a teaser berántott rögtön.

  2. Ellenseg a kapuknal nyugati front edition. Bizok Nolanbe hogy nem csinal egy Furyt vagy Red Tailst

  3. A zene megint csak hangulatépítő. Lehet az Interstellar-beli szökőárat nézték az emberek a végén. :)

  4. Szeretem Nolant de remélem, hogy ez nem lesz PG-13, meg szokásos Nolanes steril díszletek, mert az nem való a 2. vh-ba

  5. Ez sem mutatott sokat, ahogyan az elso Interstellar teaser sem, pedig szerintem az volt az egyik legjobb teaser, amit valaha lattam. Mindig kiraz tole a hideg, ha megnezem.

  6. Annyi hülye kommentelő van a világon: a Youtube videó alatt valaki beírta, hogy 0.40-től a háttérben álló statiszták vigyorognak, és hogy engedhetett Nolan egy ilyen képsort leadni, miért nem figyelt oda??!!

    És nem is ez a kommentelő volt a hülye, hanem én, hiszen kikockáztam azt a pár pillanatot, hogy mégis mi a francról beszél ez a troll XDXD

    (nem látok vigyorgást, csak rémült arcokat)

  7. 0:39-nél van egy pocsék statiszta, aki másodjára néz fel a csapatból, jobboldalt. ő kellemes arcképpel néz az égre, mintha egy galambot várna, aztán kötelességtudóan lehajol mint a többiek, nehogy letojja a madár. nagyon gagyi:D

  8. Jaj, hagyjatok már.

    0:39-nál a többség még azt sem tudja mit néz/hall. Szőrözés mesterfokon. A jobb oldali gyereknek szerintem eleve ilyen csodálkozós az arcfelépítése. XD

    Iszonyat jó ez a teaser, erre rögtön itt vannak a szőrözők!!! Megőrülök az internettől, de komolyan. :D

  9. ‘Egyelőre olyan meh’

    Basszus, nagyon egy elcseszett generáció van felnövőben. Van egy gondosan összerakott ízelítő pár másodperc és máris megy a fanyalgás. Mit kellett volna mutasson. Jajveszékelő katonákat az árokban, leszakadt végtagokat és headshotot? Komolyan mondom, meg sem érdemli(k) az ilyen néző(k), hogy erre az igényes filmre beengedjék.

  10. Watchmen: Teljesen igazad van. De ha túl sokat mutattak volna meg, akkor meg az a baj. Ha túl sok lesz az akció az a baj. Ha kevés, akkor meg az.
    Ezért húzzák le a az új filmeket is. Itt senkinek sem jó már semmi sem. Meg sem érdemli ez a generáció, hogy ilyen könnyen jusson filmekhez. Amikor én fiatal voltam, akkor még órákig kellett várakoznunk a kölcsönzőben egy filmre. A moziban pedig jó ha sztereo hangzás volt.

  11. Jéézusom, egy egyperces teasert így drabokra szedni, mint itt néhány ember…….ki merre néz ekkor meg akkor Úristen……..halljátok szerintem meg 0:01-nél bekaphatjátok.

  12. most az zavar embereket, hogy közölték hogy van egy hülyén kinéző figura benne? xd attól még nem rossz a trailer., de nyilván felmegy valakinek az agyvize, ha szólni mernek egy nolan-es teaser ellen bármit is rosszindulat nélkül.

  13. szerintem meg gyenge teaser, a film biztos kurvajó lesz, de ebben egy jelenet van, abban vállalhatatlan a statiszták alakítása, nem csak a mosolygósé.

  14. Az utolsó jelenet lehet benne sem lesz a filmben, csak a teaser kedvéért forgatták le, és ezért lazán vették (bár nekem semmi bajom vele). Az Interstellar teaserében is volt már ilyen, mikor messziről nézik, hogy a kukoricás fölött emelkedik fel a rakéta, annak a jelenetnek nyoma sem volt a filmben. Amúgy jó a teaser.

  15. utalom a kukacoskodast, de a vigyorgo statisztat en is elso nezesre kiszurtam, pedig nem olvastam meg a kommenteket.

    Nyilvan a film biztosan zsenialis lesz, Nolannal meg a mellelepesek is erdekesebbek, mint a Hollywoodi filmek 95%-a. Johet!

  16. Nem kell ezt darabokra szedni: semmi más nincs benne, mint egy rakás ember, akikre mikor ráközelít a kamera, látszik, hogy hülye pofákat vágnak. Béna az egész, egyáltalán nem értem, mitől lenne bármi is jó ebben. Úgy alapvetően nem értem, mi értelme van egyáltalán bemutatni egy ekkora semmit.

  17. Mégis mit kéne mutatni egy teaserben? Épp az a lényege, hogy nem mutat semmit csak beharangozza a filmet. Nolan egyébként sem arról híres, hogy a trailerekben ellövi az egész filmet, akkor majd pont egy teaserben fogja…

  18. Watchmen +1
    Zsocso +1
    Az Uratok +1

    :D

    Rohadék statiszta, elb…ssza a filmet!!!!4444!!!
    “meh”

  19. Igen, baszki, azt mertem mondani egy Nolan teaserre, hogy “meh”. De látom, ide rengeteg Nolan arcnyalogató, a filmjeit már 10mp után bombasikeres kritikuskedvencnek elkönyvelő 60 éves jár. Jó nektek, de akkor is azt mondom, a teaser semmit nem mutatott. Remek, homokos part, a sound designer felvett néhány “valami hatalmas van az égen” hangeffektet és alávágta, miközben a statisztáknak szóltak, hogy “nézzetek úgy az égre, mintha valami hatalmas lenne ott”. BUMM, 2017, 1.3 milliárd dollár, 87% Metacritic. Bocsánat, hogy nekem a teaser pont azt jelenti, egy TEASER-t, amitől majd izgatottan várom a trailer-t, de őszintén szólva ez után nem maradt meg bennem olyan gondolat, hogy “hű, mikor láthatok belőle többet”. Alapból kicsit elcsépeltnek tartom már a a második világháború témát.

    Félreértés ne essék, imádom Nolan filmjeit, kezdve a Followinggal, egészen az Interstellarig (Memento még mindig minden üt), de ez nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül mindent aranynak tartok, amihez hozzáér.

  20. Watchmen: Lol, úgy látszik te vagy az érem másik oldala, ugyanis te meg az egy perces teaser után kijelented, hogy mennyire igényes film lesz. A vigyorgó statiszta egyelőre nem győz meg erről. :)

  21. kb. annyit hatást ér el nálam, mintha egy fekete alapon csak a nevét írták volna ki Nolan-nek, meg a film címét. nem tudom páran, hogy tudnak ennyitől is lázba jönni.

  22. Jókat nevettem a kommentek egy részén és a nyominger stat fején. Egyébként Nolan tudja mit csinál én bízom benne, eddig mindig Imdb top filmeket tett le az asztalra, és tetszik a filmes felfogása és igénye.

    Egyébként azoknak írom ezt akiket irritál a gyerek feje, de hányszor láttuk már Nolannél, hogy rengeteg külön snitteket tesz bele a trailerekbe, ami végül a filmben meg se jelenik.

    Ajánlom figyelmetekbe a The Dark Knight összes trailerét és ott csekkoljátok Jokert. ;) Fele másképp van a filmben.

  23. A sötét lovag teaserében meg konkrétan semmit nem mutattak a filmből, csak a lebegő Batman jelet és Joker nevetését alatta. Mégis az egyik legjobb teaser lett.

  24. human: nem is a film címére utaltam.
    “2017-ben ismét kapunk egy Nolan filmet, ami Dunkirk evakuálásáról fog szólni”
    a film dunkerque evakuálásáról fog szólni. a magyar hadtörténetben, köznyelvben ezt a várost így hívják.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.