Donald Glover lehet Lando

A Han Solo karakterre épülő Star Wars film, ami 2018-ban kerül majd bemutatásra, a fiatal Hanját már megtalálta, és most kiderült az is, hogy Lando is szerepel majd a filmben. Még nem tudni ki alakítja majd, de a pletyka szerint Donald Glovert akarják megszerezni.

Így szinte biztos, hogy a filmben benne lesz a Falcon elnyerése.

BChpphsCQAAiV9V

7 hozzászólás a “Donald Glover lehet Lando” bejegyzéshez

  1. Vagy a híres Kessel-run, amikor még nem Han-é volt a Falcon, csak Lando engedte hogy vezesse… Bár a regényeket non-kanonizálták (van erre jobb magyar kifejezés?), azért ez a sztori elég alap :)

  2. Csodálkoztam volna ha nem szerepel benne Lando! A srác pedig jó lehetne ebben a szerepben :)

  3. Azért fanyalognak valójában a született fanok (tudjátok: ők azok, akiknek a gyerekkoruk volt az eredeti trilógia a moziban), mert elveszik tőlük a gyerekkoruk hőseit.
    A karakterek eredeti, kevés screentime-ja során elszólt utalásaiból, amik VALÓDI karaktert varázsoltak elénk, most sorra kreálnak valamit. Valamit, ami biztosan olyan lesz, amilyet NEM képzeltünk. Vagy nem OLYAN, mint amilyet képzeltünk. És a hőseink meghalnak.
    A hősgyár viszont fullba nyomja (a kretént is), ezért aztán a gyorsan megölt hőseink nem kapnak utánpótlást.
    Ezzel egy nemzedéknyi álom is elvész, instant módon. És sajnos nem az a szakács veszi el az álmodott ízeinket, aki annno az étlapot írta, hanem az, aki nemrég megvette az éttermet, és nem érti a receptet.

    Klasszikust idéznék, Andrew Dice Clay és Nagy Feró szerelemgyerekét, és küldöm a dízninek, meg mindenkinek, aki szereti:
    “Mi ez a szemét, mi? … Te itt megerőszakolod, megölöd a rakkendrollt.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.