Blockbuster watch: papírforma bukta, Laika és Todd Phillips

Voltak komoly mélypontok a nyáron, de ha valakinek a bukására érdemes volt feltenni a házat, az a Ben Hur újrája volt, miközben Todd Phillips új dramedy-t kínált a sok Másnapos után, a Laika pedig sokak szerint az év egyik legjobb filmjét szállította a Kuboval, de sajnos az utóbbi kettő sem teszi ki az ablakba ezt a hétvégét.

rs-247244-RS-War-Dogs

Miközben az élen változatlan a sorrend – Suicide Squad elől (immár harmadszor), a Sausage party meg utána – , mindhárom friss premier harmatosan hangolt az őszi szezonra, aprócska győztes talán mégis a War Dogs lehet a maga 14.6 milliós nyitásával. Todd Phillips anno a Hangoverrel 2009-ben az elmúlt évtized egyik legnagyobb vígjátéksikerét virította, a minőségben hanyatló trilógia sorban, inflációval számolva ma 321, 273 és 115 milliót hozna csak az amerikai piacon, nemzetközileg összesen meg majd’ másfél milliárdot. Phillips pedig az alapoktól hatalmas bevételi százalékokat tárgyalt ki fix fizu helyett, így a War Dogs 40 milliós büdzséjét feltehetőleg zsebből is kiforgathatta volna simán.

A Warner Brosnak azonban ez kábé alamizsna, mivel a befektetés a nemzetközi piaccal együtt feltehetőleg éppenhogy megtérül és hiába nem emelhették túl nagyra a bevételi lécet, azért egy 70-80 millióval számolhattak otthon, aminek a 14.6 milliós kezdés után jó esetben a fele lesz meg. Jonah Hillnek és a rendezőnek ez nem nagy érvágás, de Miles Tellerre eléggé rájár a rúd, a Fantastic Four után idén a Divergent széria állt vele a földbe.

Közvetlen a War Dogs után landolt a Kubo and The Two Strings 12.6 millióval, és ha a számoknak hinni lehet a Laika ismét 60 millióval operált (a Boxtrolls, Paranorman és Coraline után), ám ránézésére lemarad majd azoknak a rendszeresen 50-70 körül belőtt amerikai bevételétől. Ennek ellenére aki él és látta többnyire lefosta tőle a bokáját, így talán szép lefutással elkapaszkodhat 40 millió környékére, csak sajnos egy rendkívül kiégetett piacra érkezett meg a nyári animációs dömping után.

És a Ben Hurt végül még a második hetében járó Peti Sárkánya is megfingatta, a 6. helyre érkezett csupán 11.2 milliós nyitással, 100 milliós gyártási költségek mellett. Semmi kárövendés nincs benne, de egy nagy klasszikus teljesen felesleges és bármilyen új koncepciót nélkülöző remake-je sokat nem érdemel a piacon. (Az 1959-es az eladott jegyek tekintetében a minden idők listáján 14. otthon és ma 848 milliót érne ez.) Bekmambetovot meg megint lehet sajnálni, mert ismét nem találta fel a vizet, a relatíve izgalmas és ügyes Wanted után a Vámpírvadász Abraham Lincolnnal is lesre futott. A Ben Hurnak sok nemzetközi piaca van még ugyan hátra, de a hétvégén kintről is csak 10 milliót tudott, szóval sok jóra nem számíthat már.

A régieknél komolyabb izgalom nem akadt, de mindenképp érdemel egy pár szót a Bad Moms, mivel a negyedik hetében is annyira jól tartotta magát, hogy lassan már a 100 millióra is lesz esélye.

Jövő héten a Don’t Breathe-tel állítólag az év egyik legjobb horrorja érkezik, Statham meg úgy folytatja a Mechanicot, hogy már az első is bukott (biztos valami annyira jó ötletük akadt:).

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Suicide Squad – $20,855,401 – össz: $262,428,736
  2. Sausage Party – $15,485,577 – össz: $65,486,596
  3. War Dogs – $14,685,305 – össz: $14,685,305
  4. Kubo and the Two Strings – $12,608,372 – össz: $12,608,372
  5. Pete’s Dragon – $11,349,938 – össz: $42,911,207
  6. Ben-Hur (2016) – $11,203,815 – össz: $11,203,815
  7. Jason Bourne – $8,016,895 – össz: $140,920,180
  8. Bad Moms – $7,946,885 – össz: $85,679,313
  9. The Secret Life of Pets – $5,880,500 – össz: $346,832,530
  10. Florence Foster Jenkins – $4,384,511 – össz: $14,490,254

9 hozzászólás a “Blockbuster watch: papírforma bukta, Laika és Todd Phillips” bejegyzéshez

  1. Ez mar olyan mont a Szovjetunio hokicsapata. Az elokelo masodik helyen vegeztek mikozben az USAnak be kellett ernie az utolso elotti hellyel a ketcsapatos tornan :D
    Sucker for pain.

  2. A war dogs nem egy jó film, de már megint olyan reklámokkal húzták be a népet a moziba amihez a filmnek köze nem volt.

    Nekem a reklámok alapján inkább tűnt némi akció vígjáték félének mint sem drámának.
    De ez inkább dráma volt, komolyabb hangvételű.
    Így utólag belegondolva totál az az érzésem támadt, hogy a stúdió utólag beparázott h úr isten mire adtam ki pénzt…
    És nem hagyták ogy az legyen ami … egy igaz történet hitelesen vászonra vitt darabja.

    Ettől függetlenül nem bántam meg h beültem rá mert jó film, csak nem azt adta amit az előzetesekben mutattak.

  3. abu- ‘a war dogs nem egy jó film….ettől függetlenül nem bántam meg hogy beültem rá, mert jó film’ Mindent értünk

  4. de am furcsa, mert totál vegyes érzelmekkel jöttem ki a filmről. Viszont nem bántam meg h kiadtam rá a pénzt.

  5. Paramount nàl elég lazán nyomják. Ott se volt szerintem akiben a legkisseb csekély is felmerült,hogy megtérül a 100 millió. Érthetetlen

  6. A war dogs nagyon állat, mindenkinek ajánlom. És igen, több a dráma mint a vicc, de mégis nálam nagyon betalált.

  7. Abu: szerintem nem paráztak be, egyszerűen Todd Philipset így lehet eladni, a Hangover rendezőjétől és ahhoz ilyen jeleneteket kellett a trailerbe tenni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.