Blockbuster watch: a Doktor még mindig rendel

Nem meglepő a hétvége győztese, a Doctor Strange simán nyerte a lazítós napokat. Mögötte is érdekes verseny alakult ki.

arrival1

A Strange 49%-ot esett, de ez még mindig 43 milliós bevételt jelent. Csak a hazájában már 152-nél jár 10 nap alatt, világszinten pedig 494-nél. Ez továbbra is azt jelenti, hogy a többi “egyhősös eredettörténet” között csak az Iron Man volt gyorsabb nála, ezúttal a 150 milliós határ elérésében.

A Trolls kihasználta, hogy nincs más gyerekfilm a moziban, így csak 25%-ot esett! Rendben, ez csak 35 milliós bevételt jelent, így sima siker lett a Dreamworks dalolós furcsa animációsából.

És hiába csak a harmadik az Arrival egy 24 milliós amerikai bevétellel, ha 47 millióba került és a reklámkampányát sem tolták túl anyagilag. Sima siker lesz ebből hazai 85 millió körüli finissel. Egyértelműen marad az őszi sci-fi trend ezek szerint.

Érdekesség még, hogy Mel Gibson rendezése, a Hacksaw Ridge is kicsit, 29%-ot esett a második hetére. Ez mindenképp jó hír, már azoknak akik bírják Gibson filmjeit.

Mondjuk ennyi volt a fentieknek, a Fantastic Beasts érkezése, és valószínűsített nagy kaszálása gondolom felkavarja majd a vizet.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Doctor Strange – $42,970,065 – össz: $152,952,234
  2. Trolls – $34,979,577 – össz: $93,943,892
  3. Arrival – $24,074,047 – össz: $24,074,047
  4. Almost Christmas – $15,134,235 – össz: $15,134,235
  5. Hacksaw Ridge – $10,630,873 – össz: $32,120,194
  6. The Accountant – $4,412,248 – össz: $77,568,003
  7. Shut In – $3,613,567 – össz: $3,613,567
  8. Boo! A Madea Halloween – $3,519,903 – össz: $70,377,982
  9. Jack Reacher: Never Go Back – $3,303,081 – össz: $54,564,792
  10. Inferno – $3,260,497 – össz: $31,592,512

7 hozzászólás a “Blockbuster watch: a Doktor még mindig rendel” bejegyzéshez

  1. 1. Strange szép, jobb mint vártam.

    2. Arrival +50% az optimista becslesekhez képest is, a kritika hype meglökte.

    3. Accountant alig 20%, nagyon jó.

    Lehet a Beast nekem tul semleges, de erősnek érzem, hogy nemzetközileg milliárd fölé várják.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.