500 millióból (?) készül az Avengers: Infinity War

A kérdőjelet azért tettem felülre, mert a mindenhol hivatkozott Telegraph cikk csak az Infinity War-ról ír. Ezt páran úgy értelmezték, hogy egyszerre forog a két rész, de ha belegondolunk, ez simán csak az első költségvetése lehet. Ugye pár hónapja azt mondták, hogy nem Infinity War part 1-2 lesz a címük, hanem valami más, és utána bejelentették, hogy az első mégis csak simán Avengers: Infinity War lesz. De a folytatás címét még nem tudjuk.

Avengers-Infinity-War

Az eddig nem megerősített karakterek mellé Gamora feltűnése már tuti, ahogy Spider-Man-é is. Nem tudom ezt amúgy minek csöpögtetnék, hiszen az Infinity Warből kb. senki nem fog kimaradni, ez lesz az MCU legnagyobb fináléja. Elvileg még Liv Tyler is visszatér Betty Rossként. Őt legutóbb az Incredible Hulkban láttuk.

És pont ezek miatt valószínűbb, hogy az 500 millió csak az első rész költségvetése, mivel rengeteg színésznek is kell majd pengetniük. Szóval nincs az az isten, hogy leosztva olcsóbb legyen az Infinity War 1 filmje (250 milla), mint az Age of Ultron (250, de máshol 280-at emlegetnek).

49 hozzászólás a “500 millióból (?) készül az Avengers: Infinity War” bejegyzéshez

  1. Valahol 400 milliót olvastam, de mindegy, ezek brutális összegek. Kíváncsi vagyok mennyi lesz az összbevétel globálisan. Megközelít vagy üt egy Avatar szintet majd?

  2. Rá fog ez verni minden mozirekordra. Kapunk egy filmet, aminek 10 év volt az előkészülete, gyakorlatilag nincs ember a világon, aki legalább egy szereplővel ne szimpatizálna, vagy a színész, vagy a filmes karakter, vagy a képregényes nosztalgia miatt. Erre gondolkodás nélkül mindenki el fog menni.

  3. Túlbecsülitek a várható bevételt. Attól, hogy 10 évig készítették elő, rengeteg karaktert mozgatnak és ráköltenek a két részre 500 millió vagy 1 milliárd dollárt, még nem jelenti azt, hogy duplán ráver majd az Avatar bevételére. Az Avatar olyan mozis élményt adott 2009-ben, amit akkor semmi más, ez meg “csak” egy újabb sikeres képregényfilm lesz.

  4. még ha 500 millió is a film, milliárd fölötti bevételnél már megérte leforgatni.
    Ha másért nem akkor a rajongókért :)

    Mondjuk nekem Liv Tyler karaktere nekem nagyon nem hiányzik :D

  5. Nekem nem nyitja meg a Telegraph beágyazást. Nálam van a gond vagy a link hibásodott meg?

  6. @tortadara: Ez kb nettó hülyeség. Csak azért mert sok színész/karakter van benne attól sokakat még mindig nem érdekelnek a szuperhős mesefilmek. Főként, hogy a DC és Marvel is túladagolta ezeket az elmúlt években és sok mozi fannak már herótja van a repkedő lézerszemű atomrakétát reggeliző szupermanusokból. Már most elkezdik túlhypeolni a filmet, az sem véletlen hogy kiderült a költségvetés, hiszen így a rajongók máris dörzsölgetik a tenyerüket az érkező látványvilágra és sztár áradatra. Normális filmek esetében max utólag tudod meg az IMDB -ről hogy mennyi volt az annyi. Sajnos a film biztosan behozza a készítési költségvetés dupláját, de reméljük szép lassan véget ér a hollywoodi szuperhős évtized, mert amíg ezeket tolják a biztos kassza reményében, addig sajnos ritka lesz az egyedi ötleteket megvalósító valódi, tartalmas és nem hülyére unt szuperprodukció.

  7. Human szerintem kizárt az 500 millió egy filmre. Az eddigi legdrágább film 300 millióba került (Karib tenger 3. rész tudtommal). Az 500 millió a két rész együttes költségvetése lesz, amit majd egy picit megtornáznak még olyan 280 millió / db-ra maximum. Reklámmal együtt nem érné meg leforgatni, mert a moziban nem hozná be az árát. Számoljunk csak: 500 a filmre, 200 a reklámra (mert ha 500 a film, akkor azt el is kellene adni). Ez így 700 millió. Az első Bosszúállók hozta ennek kicsit több mint dupláját, míg a második – ami csalódáskeltő volt sokaknak – kevesebbet. A film várható bevétele nem haladja meg az 1,2-1,6 milliárd közti bevételt. Az Avatar, de még a Titanic, sőt, még a SW7 sincs veszélyben egy Marvel film miatt sem. Egyszerűen ezek a szuperhősködések nem érdekelnek ezeknél a számoknál több embert. Kvázi Bosszúállók 3 (aka Amerika Kapitány 3) sem hozta a Bosszúállók szintjét, pedig abban is már szinte mindenki benne volt. (Nem is áll jól egy filmnek, ha ennyi “hős” van benne, mert nem kifejthető sem a sztori, sem az egyes karakterek, ha így sűrítik őket.)

  8. Zoli:

    a Karib tengernél szerintem a visszatérő szereplők nem vettek fel összesen annyi pénzt, mint amennyit Robert Downey Jr. fog csak az Infinity Warért.

    500-ig szerintem sem megy el, mert hiába drága már pl. Chris Evans, vagy bárki, akinek ez már a sokadik filmje, a relatíve újak, mint Pókember, vagy a Galaxis őrzői még olcsók.

    Az meg, hogy megéri-e: másfél milliárdnál már minden gyártási költséget visszahoz, azon túl meg egyéb forgalmazásokból, és merchandisingból dőlni fog a lé. Szerintem ezt most állat módon kimaxolják, hogy a mozi tényleg csak hozza a nullszaldót, de az őrült hype miatt a további bevétel magasabb lesz, mint valaha + felvezetnek új történetszálakat, amiknek meg kell állniuk a régi színészek nélkül.

    Így jó befektetés lesz ez és mivel a DC is nyomul, talán az utolsó alkalom, amikor a nagyobb hangosabb színesebb mintájára le lehet valamit tolni ennyire a nézők torkán, ami képregényfilm (meg nyilván az Infinity War 2).

  9. Pedig el fog menni 500 milla egy filmre.
    Amikor még hivatalosan Infinity War I-II volt a címe, már akkor jöttek olyan hírek, hogy 1 milliárd lesz a két rész költségvetése. Nem éri meg? Vedd figyelembe, hogy a mozis bevétel, ami minimum 1,5 milliárd lesz az eddigiek alapján csak a kezdet. Aztán ott van a merchandise amit a fanok megvesznek, a reklámbevételek, a DVD és Blu-Ray, a rengeteg stream -és kábeles sugárzás. Pl. a utolsó James Bond-nak azért nem fájt annyira a szerényebb bevétel, mert már a bemutató előtt 100 millió befolyt a reklámbevételekből. Nem kis pénz az, hogy Bond még mindig Astom Martin-nal furikázik. Egy mai film egy nagy üzleti project, ahol a mozi csak egy lépcsőfok. Ezért kapunk néha olyan filmeknek is folytatást, ami moziban nem volt olyan nagy durranás. Egyes elemzők szerint egy jó blockbuster legalább annyit hoz a mozin kívül, mint a moziban, ha nem többet.

  10. Azért a Defenders is befigyelhetne, kapásból Luke Cage sokkal hasznosabb mint jó pár bejelentett karakter:D

  11. Leforgatják egyben az I-II részt, azzal azért sokat meg lehet spórolni. Aztán a vágószobában elszöszölnek egy darabig.

  12. Csináljanak három részt belőle, mert ez filmtörténelmileg is a képregényfilmek királya lesz. Csak annyira félek, hogy elcseszik. Nem mintha a Marvel sokat hibázna, de van bennem egy kis félsz, hogy annyira fújják ezt a lufit, hogy a végén csak ilyen csendes leeresztés lesz.

    A FaceBookon egyébként dobálják be a neveket szépen apránként, nyilván az eddigi összes hősük és partnereik benne lesznek. Még jobban örülnék, akkor a Defenders csapat és az Agent of Shield is szerepelne, mert valahol régen szerepelt egy ilyen ígéret, hogy kb. 50 hőst akarnak bedobni egyszerre.

    Persze az abszolút csúcs lenne, ha majd a phase 4-5-ben visszaszereznék az F4 és X-Men jogokat és velük is kiegészülne az MCU. Dr. Strange karakterével bármikor bemesélhetik, hogy az eddigi Pókember vagy X-Men filmek egy másik valóságban játszódtak és utána simán össze lehet mesélni a két filmes képregény tábort.

    Persze csak hülyülök, de az abszolút cross-over meg pár DC karakter lenne. Batman és Superman átjönne segíteni Thanos ellen… :D

  13. 7. Akráki:

    Én pl. még nem unom ezeket a filmeket, nagyon örülök, hogy egyenlőre nem apadnak az ilyen irányú elképzelések.

    A másik, … ha megfigyeled ok és okozat. Nem a képregény filmek miatt nincsenek “egyedi ötleteket megvalósító valódi, tartalmas és nem hülyére unt szuperprodukció” -k.

    Hanem pont ezek hiányában nyertek teret a képregény filmek.
    Ha pl. 2000 és 2007 között filmet kellene említenem, szinte csak batmen pókember és x-men filmek jutnak eszembe.

    2000 előttről meg olyanok mint pl. men in black, függetlenség napja, mátrix …
    nyilván én most kicsit eltúloztam a dolgot, de jól tükrözi hogy 2000 után történt valami … mégpedig a technológiai ugrás, aminek köszönhetően át tértek a sztoriról a látványra, és ennek köszönhető az is hogy csak nagyon kevés film az ami maradandót vagy emlékezeteset alkot.

  14. 13. Platschu:
    Szerintem elég a két rész, még a végén véletlenül hobbit szindrómába esnének :D
    Két rész de az fejenként legyen minimum 160 perces :D

    Lehet hogy évtizedeket kell várni rá, de biztos vagyok benne hogy előbb utóbb be fog következni hogy ezek a jogok egy studió kezébe kerülnek, és összehoznak valami közöset :D Vagy a vásznon vagy tv sorozatban :D

  15. Bond szerintem nem keverhető ide, mert az ő filmjei esetében már 20 éve is a költésgvetés egy jelentős részét olyan cégek adták össze, mint a BMW, Brioni öltöny, Omega óra stb.
    A Marvel filmekben tudtommal nincs ennyire sok reklám, akkor már inkább Batman V Superman, mert abban volt pl. Turkish Airlines és Jeep Renegade. Ilyesmi max. a Vasember Audi-i voltak szerintem. De ezt szerintem nem tudhatjuk pontosan.

    A nagy fizukról annyit, hogy csak Robert Downey Jr. (filmenként kb 50 millió dollár) és Scarlett Johansson van túlfizetve, a többiek közül senki sem kap még 10 milliót sem. Pl. Chris Hemsworth 5 millió a Bosszúállók 2-ért, Chris Evens-nek meg 6,9 millió, Jeremy Rennernek meg 5 millió. Az új belépők nem kérhetnek sokat, Chris Pratt egyedül, aki jó fizut kapott az Utazókért, de Marvelben mellékszerepért nem fog 10 milliót kapni. Magyarul, ha kijött az Ultron kora 250-ből, akkor kb pont reális az 500 millió két filmre, hiszen, az együtt forgatás mindig egyszerűbb és olcsóbb (díszletek, munkások, színészek összeterelése, stb.). Így továbbra is tartom, hogy bolondok lennének 280 millió / film gyártási költségnél többel számolni.

    Az nem érv, hogy nem a moziban hozza a nagy pénzt, mert akkor ilyen alapon mi a gond a Batman V Superman-nel? Az 250 milliós gyártásra közel 900-at hozott, pedig mindenki arról cikkezett, hogy az nagy csalódás a Warnernek, már-már kvázi nullszaldó csak. Nem hülyék a stúdiók vezetői és a producerek sem. Ha valamit ki lehet hozni X-ből, akkor miért hoznák ki X+X-ből részenként?!

  16. Bukta biztos nem lesz, de hogy mindenki gondolkodás nélkül beül erre a filmre… hááát.

    Mondjuk én sosem értettem ezen a blogon ezt az általános óriási imádatot a képregénymozik irányába… csak hát ugye ízlésről nincs értelme vitatkozni.

    Én legutóbb az amerika kapitány polgárháborút láttam ezekből, de az egy kegyetlen unalmas film volt.

    Vasemberből az első részig jutottam, a Thornál sem vitt rá a lélek hogy a másodikat már megnézzem.

    Nem mondhatja senki, hogy nem próbálkoztam, de ilyen Ant-man, Doctor strange meg Hulk filmekre meg ha fizetnének se ülnék be.

    Egyedül a galaxis őrzői az ami valamennyire megfogott, annak talán a második részére még befizetek.

    De hogy minden rekordot megdönt egy ilyen all stars film? Hááát… azért ennél óvatosabb lennék.

  17. Ha már ennyi karaktert fog felvonultatni az Infinity War, akkor remélem ki is nyirnak párat a dráma kedvéért. Mert ha megint csak olyan kamu bunyók lesznek, mint a Civil Warban voltak, akkor nem ér a 10 éves készülődés semmit. Mellesleg én már most unom Thanost.

  18. Zoli: Pedig jól mondják a többiek, az ilyen filmek bevételének csak egy része a mozi, Star Warsnál például konkrétan a töredéke, valami 20onpár százalékról olvastam anno, és ha tippelnem kéne, az Avengersnél is valami hasonló arányt mondanék. Csak gondolj bele, mennyi szuperhősös füzet, tolltartó, edzőcucc (ilyenem nekem is van, Amerika Kapitányos:)), üdítőital, chips, Happy Meal, csiklóizgató stb. megy el, ilyen típusú bevételeket maximalizálni pedig pont a gyerekeknek gyártott animációs filmek és a szuperhősök alkalmasak (+SW), már csak ezért sem várható szerintem, hogy belátható időn belül ezek a filmek kimenjenek a divatból.

    Hogy a Warnernek miért lehetett csalódás a BvS bevétele? 1. lehet a 250 millióba nem számolták bele a reklámot 2. Amerikában “csak” 300valamennyit hozott, a nemzetközi bevételből kisebb a stúdió jussa 3. a DC két legikonikusabb hőse a főszereplő, inkább vártak volna “csapatfilm”-szintű bevételt “szólófilm”-szintű helyett 4. kevésbé gyerekbarát stílusú, és pont emiatt nem számolhattak akkora egyéb, mozis forgalmazáson kívüli bevételre, mint egy átlagos Marvel-film (kevesebb tolltartó, Happy Meal…), így jobban rá lettek volna szorulva egy kiemelkedő mozis bevételre 5. stb. stb. stb., majd abelh vagy más, akinek kedve van, még kiegészíthet vagy megcáfolhat :)

  19. A film jó lesz, nem fogja a Marvel elszúrni, de a végén megint mindenki sírni fog, hogy azért semmi extra…

  20. Kenike:
    Én egy szóval sem írtam, hogy ezek a filmek nem generálnak utólag hatalmas bevételéket (mozibevételt akár meghaladó) reklámbevételeket bögrékből, táskákból és pólókból. Ha figyelmesen olvastad, én csakis az előzetesen cégek által a filmbe beletolt pénzekről írtam. A kettő nem egy és ugyanaz. Te pedig az utólagos bevételekről írtál, amikkel nyilván már a gyártásnál is kalkulálnak.

    A cikk egy 500 millió dolláros egyetlen filmre írt költségvetésről szólt, én csak ezekre reagáltam.

    Egyébként továbbra is tartom a véleményemet, egy film akkor sikeres, ha az előzetesen elvártakat tudja teljesíteni a mozikasszáknál, ezeket pedig már nem is producerek fogalmazzák meg előzetesen, hanem a stúdió befektetői és részvényesesei. Inkább emiatt csalódás a BvS, mivel előzetesen a pénzügyi évre attól a filmtől MINIMUM 1 milliárdot reméltek a mozikból, ehhez képest alul teljesített, magyarul negatívba vitte a tervezett pénzügyi évet. De mindegy, nincs kedvem vitázni, másfél év múlva úgy is kiderül, hogy 500 millió / film, vagy 280 millió / film. egyikünk tévedni fog, ennyi bizonyos. (Vagy akár mindketten is, ha pl. 390-ből hozzák ki. :) )

  21. tortadara: akkor én lehet nem is létezem :( Marvel filmek közül az első Vasember meg a Guardians tudott lekötni, az összes többin bealudtam

  22. Zoli: szerintem a gyereked még nem verte oda a seggét a tescóban, egy superman-es kisgatyáért…
    akárki: egy véleményen vagyunk. már hullik a hajam, és hámlik a bőröm a sok mesefilmtől

  23. nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj, olyan film úgy se lesz ami a világon mindenkinek tetszeni fog :)

    Mindenesetre én örülök jelenleg a világ nagy részén még igénylik a képregény filmeket :)
    Ezzel persze nem mondom hogy ne legyen más, mert legyen …

    De miért kell évtizedeket várni 1-1 Star Wars, Avatar, Alien, Predator kaliberű filmekre? Hollywoodból kiveszett a kretivitás az új dolgok iránt.
    Persze az Avatar se tetszik mindenkinek, de nem igazán van ma a földön olyan ember akinek ha kimondod ezt a szót ne tudná h miről van szó :D

  24. Human ezt nem akarom elhinni.Egy filmre biztos sok!Oké a szinészek vigyenek el 100 -ast akkor is marad 400(!!) ember!!És basszus ehez hozzá kell csapni vagy 200 misi marketinget akkor és az már ott van 700 misi csak a film!Szerintem az 1-2ről van szó human,ùgy már hihetőbb!

  25. Roli: 400 millió FONT. Lehet ott nem írták oda, de a filmbuzin maradunk a dollár összegnél mindig.

  26. Jönnek a srácok forgatni Skóciába es itt lesznek minimum par hónapot állítólag. Remélem felkészültek az őrületre mert a hoteljuk elé már most elkezdett sátrazni a nép kb. :-))

  27. Am ha megnézitek RDJ karrierje is már csak a vasember szerepekből, meg maximum talán még egy sherlock szerepből áll.

    Én nagyon csípem a faszit mióta vissza tért, ő már más nagy kaliberű szerepet nem fog kapni, higgyétek el hogy.
    Hogy a civil war és a pókember szereplésért sem ő diktálta a gázsit, hanem szerintem csak elfogadta azt amit a studio ajánlott.

    Az avengers az más tészta mert oda még akkor írták a szerződést amikor futott a szekér.

    Szerintem is bőven el fog menni 300-500 milla mire elkészül az egyik rész. Ha egybe letudják forgatni akkor olyan 600-800 körül lehetne kihozni. Így tippre ha mindent meg akarnak valósítani az eddigi elképzelésekből.

  28. A két filmet együtt forgatják, ebben Zolinak igaza van, viszont a bevételnél a fele megy a mozinak, a fele a studiónak, ezért volt csalódás a Warnernek a BvS.

  29. turrican: az a baj, hogy nem. Az hozta a legtöbbet, igen, de nem az a legdrágább, a listát a Pirates of the Caribbean utolsó két része vezeti 300 és 300+ millióval

  30. Az Avatar hivatalos vegso koltsegvetese 237 millio dallar volt, kb tucatnyi film van (minimum) ami ennel dragabb volt.

    De valoban az a legsikeresebb, ahogy Edrick is irta.

  31. Zoli: Fogalmam sincs, ténylegesen mennyibe kerül majd az Infinity War, nem vagyok Disney-fejes, csak arra akartam kivezetni, hogy ilyen körülmények között bőven indokolhatónak tűnik akár 500 milliót is belenyomni, egyszerűen nem tud olyan szarul teljesíteni a mozikban (amúgy 99%, hogy nem is fog), hogy ne érje meg. :)

  32. @Akárki
    Csak nem akkora hülyeség, ha szerinted is visszahozza a dupláját a büdzsének :D “Sajnos” persze… én nem értem, miért sajnálják páran a Marveltől a sikert, alapos, precíz munkával felépítették az univerzumukat, amiben mindenki megtalálja a neki tetsző filmet (@vacsad te is azt írod). Én nem különösebben rajongok az akciófilm zsánerért, mégis az összes filmet élvezni tudtam, még azt is, aminek borítékoltam a bukását (Antman pl). Kémiából meg csillagos ötösre vizsgázik a Marvel, ezt bizonyították már az Avanzsálókkal meg a Civil Wars-zal is, meg úgy egyébként a kisebb-nagyobb cameoszereplésekkel, amik minden filmre jellemzőek. Pontosan ezért fog nagyon szólni az Infinity War, mert egy fedél alá hoznak több tucat karaktert, és szinte garantált, hogy mindnek meg lesz a maga szerepe.

  33. Nem az a gond hogy 500 milla most 1 vagy 2 filmre megy-e el. Hanem az hogy lesz vagy 30 főszereplő a filmben és még történnie is kell valaminek. Ergo a szereplők 80%-a kap majd 3-4 sort a filmben meg CGI-jal megoldják a harcukat. A maradék 20% tehát a Bosszúsok meg kapnak kicsivel több sort hogy leköszönhessenek.

    Én már most temetem a filmet mert ennyi szereplővel képtelenség jó filmet csinálni TÖRTÉNETILEG!!! Ha a Batman v Supermant szétcibálták mert 3 filmre való anyagot beletoltak akkor mi lesz majd ebben? De most viccen kívül mindenféle fanboyság nélkül gondoljunk bele. Itt nem az van hogy van 5 főszereplő meg több 100 statiszta hanem 20-30 főszereplő lesz filmenként. Oké hogy két részre szedik de akkor is basszus ez nagyon sok szereplő. A többségük csak dísznek jön majd hogy legyenek.

    Persze bevétel az tuti siker mert minden hülye elmegy rá majd de hogy kritikailag nem lesz a TOP 5 Marvel közt az szerintem borítékolható. viszont a látvány legalább szép lesz gondolom. Marvelnek meg ennyi úgyis elég. Bevétel! A nézők meg elvannak a szokásos közepes Marvellel.

  34. És ez a film miről fog szólni? Végre megverik a főgecit akit eddig csak mutogattak? Meghal végre egy hős, vagy legalább elszakad a ruhája? …

  35. Simán lehet annyi reklámmal eggyütt egy milliárd,othhon meg hoz a két rész 6-8 milliárdot!!!

  36. Simán meglesz a 2 milliárd szerintem. Ez a Marvel valaha volt legnagyobb dobása lesz, ezt nem fogják tudni überelni semmivel, max ha behozzák a multiverse sztorit, ami nem túl sanszos. Szóval lesz itt bevétel, meg rekord döntés ezerrel. Aztakurva, mekkora hype lesz itt…….

  37. Dark eagle a kérdés jó! Ezen mèg nem filóztam :D tényleg basszus 30 karakter mi a tökömet m fog csinálni itt?meg most akkor ebben sem lesz még Thanos?? :D

  38. DarkEagle: a bosszuallok 1rol se tudtak elkepzelni annakidejen, h h fognak elferni, de vhogy csak megoldottak, most is megfogjak hisz éveik voltak kitalalni a hogyanjat :)

  39. 2012-ben kb 6-7 karakter volt még.2017-ben már kicsit többröl beszélünk.Nem lesz ez sok? :/

  40. Megint ez a sok karakteres problémán vannak fennakadva, akik már nem tudnak mit mondani..
    Tényleg nem értem, hogy miért olyan nehéz felfogni azt, hogy Thanos a legerősebb és ellene senkinek sincs esélye és ezért megy neki az egész Marvel Univerzum. Ha a Defenders és az Embertelenek is benne lesznek akkor sem kell őket bemutatni, egyszerűen ők is le akarják győni az ellenfelet és a Defenders pedig ugyanabban a városban van, ahol a Bosszúállók. Mindenki fel lett vezetve, így indult a marvel Filmes Univerzum, hogy minden mindennel összefügg és építkeznek, aki 10 év után is úgy ül be, hogy nem látta az addigi filmeket az magára vessen, ja és mi van ha nem látta a sorozatokat? akkor is magára vessen. Ide nem kell sztori egyszerűen van egy írtó ellenség, aki ellen kell terv és a terv az hogy összehívják az összes hőst, hogy megküzdhessenek Thanos-szal. Ennyi. Megtorló is max lövöldözni fog a háttérben és pont ennyi is kell, látni ahogy együtt harcol mindenki és még így is kevesen vannak. Hagyjuk már ezeket a baromságokat, hogy “túl sokan vannak” A Gyűrűk urában nem voltak sokan a háborúban? Mindegyikről tudtad, hogy mi a leánykori neve és hol született? Nem, mert annyi volt a lényeg, hogy háború van és itt is ennyi lesz. Úgy képzelem, hogy Amerika Kapitány vagy Fury megszólítja a világ összes hősét vagy legalábbis New York-ot, hogy jöjjenek segíteni és akkor gyülekezni fognak egy helyen és Strange már nyitja is az átjárót Thanos-hoz. Ennyi kész pont.

  41. Megmondom: Ha ez ilyen film lenne, akkor nagyon gagyi film lenne, és max. 10 éves kor alattiak számára lenne élvezhető. Reméljük, hogy nem ezt sikerül kiizzadni magából a Marvel gépezetnek.

  42. Jóval több karakter lesz mint 30, a Russo tesók korábban valami 60 körüli számot mondtak. Meg azt is, hogy mindenkinek meglesz a maga szerepe. Nyilván valakik majd többet szerepelnek, míg mások kevesebbet. Jó esély van rá, hogy a film elején Thanos kicsinál pár szuperhőst, így őket máris nem kell tovább mozgatni. Továbbá pl az Őrzők szerintem csak a film vége fele jelennek meg, besegíteni a Föld lakóknak. Szóval ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az összes karakter egyszerre egy időben akciózik majd. Ha lesz közel 3 órás a film(feltételezem), jut majd mindenkire idő.

  43. és az nem lehet, hogy mivel back to back forgatjàk a kettöt, ezért ki tudjàk hozni 500-bol az egészet? A teljes marketing ugy sincs ebben az összegben benne.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.