Blockbuster watch: kinyitották a fiókot?

Az utolsó erős hétköznapok is lecsengtek az ünnepekkel együtt, amit több dolgot is jelent: először is szabadkozhatom kicsit majd, mert egyes filmek bevételét a szokottnál is erősebben megtolta ez az időszak.

Másodsorban a premiereket illetőleg a következő pár hétben egy raklap „ne maradjon már a dobozban” termékkel felhigítják a piacot, ugyanakkor a díjszezon komoly várományosai is jobban rátaposnak a gázra és kapják szépen a mozikat.

hf-gallery-02-gallery-image

Kezdjük azzal viszont, hogy a Disney a negyedik hétvégéjén is büszkén az első helyre saccolta magát, ám a pontos számok után a Rogue One végül alulmaradt a Hidden Figuresszel szemben. Az afroamerikai női matematikusok NASA fellövéseiben való közreműködése igaz történeten alapul és másfél hét stabil limitált terjesztés és kiváló kritikák után végül 25 millióval nyitott az elmúlt hétvégén. Ez pont a film költségvetését eredményezte nekifutásból, amivel a Fox hamar kozmetikázza is némileg az Assassins Creed buktáját.

A felesleges filmek fejezetével folytatva mi is lehetne kézenfekvőbb alany, mint egy ötödik Underworld mozi és talán joggal maradhatunk annyiban, hogy az idő előrehaladtával a sorozat minőségileg egyre kevésbé tudta igazolni önnön létjogosultságát. A bevételek azonban – mint oly’ gyakran – most is önálló életet éltek és a legutóbbi 2012-es etapnál nemzetközileg 160 millióra hágtak, habár a 70 milliós gyártási költséggel rá is dupláztak az előző részek átlagos büdzséjére.

underworld-blood-wars

De visszakanyarodva a kezdetekhez, a legelső Underworld manapság csak otthon 73 milliót érne, a folytatás 80-at (majd 52 és 67 következne), most pedig 35 milliós befektetésre 13 milliós nyitást igazítottak, ami végeredményben 30 fölé nem nagyon megy. Nemzetközi összesítettben viszont már 60-nál jár és akár 100 közelébe is kaparhat, ergo jó pénz ez még mindig. Beckinsale kisasszonyt meg még mindig jó nézni, de ha nem bőrruciban küldi nem kiváncsi rá senki, úgyhogy simán lehetnek ebből még folytatások.

Passengers-2

A régiekkel folytatva, két hete relatíve nagy bukásként értékeltem a Passangerst, ami a mostani hétvégéje után elég valószínűleg valahol nem sokkal 100 millió alatt száll ki otthon, amivel a leányzó fekvése egyből más. Az a cseles a karácsonyi bevételekben (nyitás / végső eredményben), hogy az iskolai szünetek, erős hétköznapok alapból megtolják a mozik forgalmát, de az sem mindegy, hogy a pirosbetűs ünnepek hétvégére esnek-e, vagy esetleg más napokat löknek meg a szokásosnál jobban, mennyire húzódik el a szabadságolási időszak, ráadásul most még zsinórban két négynapos hétvége is követte egymást odaát.

Long story short, a Passengers 15 milliós kezdés után már 81-nél tart otthon (110 millióért cserébe), az Assassins creed pedig 10 után 50-nél, ami a 125 milliós büdzsé mellett viszont továbbra sem szép. A számok mentén így nem kifejezetten gyalázatosak, de érdemes megnézni a Sing példáján, hogy egy közönség által felkarolt, jólsikerült mozin mennyit tud lendítani a karácsony, az animációs film 35-ös nyitással már 215 milliónál tart otthon, amivel a szezon egyik legnagyobb győztese – persze azt se vegyük el tőle, hogy a hatalmas gyerekseregnek most nem is volt más PG besorolású választása a már pár hete (ki)futó Moana mellett. Nem túl nagy zárójelben a Rogue One meg otthon 500 millió, globálisan a milliárd felé döcög és amerikai jegyeladásban valószínűleg a Revenge of the Sith-et is előzni fogja a klónok után.

lala-land

A díjszezon elvileg legnagyobb várományosai közül a La La Land itt is tarol, a moziszám immár 1500-nál tart, a bevétel pedig nem mindig arányosan, de egyelőre folyamatosan nő és immár 50-nél tart otthon, a Manchester by the Sea pedig a Roadside attractions eddigi legsikeresebb forgalmazása eddigi 34 milliójával.

Jövő héten Affleck Live by Nightja is széleskörű terjesztésre kerül, de limitáltan már sajnos elég komoly érdektelenség és ellenszegülés fogadta, valamint Scorsese új filmje is kap 750 vásznat, de a Silence-t sem fogadta kollektív őrület, úgyhogy ebből is bevételi csalódás kerekedhet.

A hétvégi amerikai bevételek a tovább mögött.

  1. Hidden Figures – $22,800,057 – össz: $25,754,235
  2. Rogue One: A Star Wars Story – $22,063,570 – össz: $477,364,924
  3. Sing – $20,712,365 – össz: $214,512,010
  4. Underworld: Blood Wars – $13,688,751 – össz: $13,688,751
  5. La La Land – $10,132,213 – össz: $51,788,800
  6. Passengers (2016) – $8,816,213 – össz: $80,909,256
  7. Why Him? – $6,901,730 – össz: $48,961,283
  8. Moana – $6,384,485 – össz: $225,365,667
  9. Fences – $4,813,606 – össz: $40,776,870
  10. Assassin’s Creed – $4,178,643 – össz: $49,884,426
abelh
írta
2017. 01. 11. 03:46
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Blockbuster watch: kinyitották a fiókot?” bejegyzéshez

  1. Akkor most a Zsivány Egyes a második legtöbbet hozó Star Wars film de még nem érte be a Sithek Bosszúját darabszámban? Olvastam én már mindenhogyan, jó lenne tisztázni :)

  2. bevételben a második, ha viszont mai jegyárakkal számolunk inflációval, akkor csak a hetedik egyelőre, és a Sitheket előzheti még :)

  3. A Sing nagyon durván menetelt.

    Machester by the Sea-nek nagyon örülök, ahogy a La La Land-nek is. A Fences is egész szépen teljesít.

    Kíváncsi vagyok A Live by Night mennyivel fog nyitni. Sajnos csak rosszakat hallani egyelőre

  4. “először is szabadkozhatom kicsit majd, mert egyes filmek bevételét a szokottnál is erősebben megtolta ez az időszak” kb minden filmét. Rouge One 500 közrlébe se lett volna májusban mondjuk.

  5. Aki szereti a zenés filmeket..szerintem imádni fogja a La La Land-et….NAGYON JÓ FILM..nagyon jó ZENÉVEL::)))

  6. La La Landet én is imádtam, pedig elég messze van tőlem ez a műfaj:) ja és érdemes megnézni előtte a whiplasht, sok a közös kis részlet a két filmben

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.