Blockbuster watch: Shyamalan visszatérése folytatódik

Shyamalan tündéklésénél talán csak a bukása volt figyelemreméltóbb – valami ilyesmit írhattam szerintem a The Visit bevezetőjénél, amikor is az egykoron Spielberg örököseként aposztrofált rendező visszatért az alapokhoz, és sorozatos bukták után 5 millió dollárból rittyentett egy vagány kis mozit. A Visit már 25 milliós nyitásával szinte profitot termelt (ugye ott volt még a marketing), végül pedig otthon 65, nemzetközileg pedig alig 100 alatt, 98 milliónál torpant meg a végső egyenlege.

james-mcavoy-split-image

A tetszési indexe nyilván még így is mérföldekre volt a korai filmjeitől, de zaklatott rajongótábora talán némileg megnyugvásra lelt, a Splitet pedig szinte már-már komoly mértékben fogadta hype és várakozás. Olyannyira, hogy az óvatosan tippelt 25 milliós nyitást jócskán megugorva végül 40-nel kezdett és infláció nélkül Shyamalan egyik legerősebb startja centikkel elmaradva a Last Airbender mögött – a Village és a Signs azért 50 és 60 milliójukkal még köröket vertek rá.

Ez a főszereplő James McAvoy-t is jó irányba pofozgatta, a skót színész az X-men sorozatot leszámítva teljesen jelentéktelenné vált box office szempontból Hollywoodban mostanra, és az Apokalipszis óta annál a franchise-nál sem áll már olyan mereven a zászló (hiába Jennifer Lawrence).

A bevételi cél nyilvánvalóan innen Amerikában minimum 100 millió, de Shyamalantól általában gyakran elfordul a közönség, a jó visszajelzések azért még eltolhatják a blockbuster határig.

A nagy ugrások kapcsán az XXX-nek az elvárások helyett csupán a cápák maradtak, Diesel látványosan akarta a totális agyatlanság/popcorn irányába elterelni ezt a szériát is és a Furios közönségét nagy arányban átmenekíteni. A 20.1 milliós nyitás erre még nyomokban sem reflektál, ellenben a 2005-ös State of Union gyalázatát talán nem ismétli – az Ice Cube-bal rebootolt második rész anno 26 milliónál kifulladt, ami az első rész otthoni 144 milliója után nem csoda, hogy megfogta a sorozatot 10+ évre.

Most azzal a D.J. Carusoval próbálkoztak újra, aki anno sztárrá avanzsálta mindenki Shia LaBeoufjét a Disturbia és az Eagle Eye egymást követő sikereivel, hogy aztán az I am number Four kisebb zakójával lepihenjen egy jó időre.

Azt talán mondani sem kell, hogy Diesel a Furious franchise-on kívül nem igazán boldogul, két éve a The Last Witch Hunter hagyott hidegen mindenki Amerikában, tavaly pedig Ang Lee-vel is tudott akkorát taknyolni a Billy Lynn’s Long Halftime Walkkal, amiből a Furious nélkül talán nem is tudna már felállni. Sok jóra a XXX új része sem számíthat, innen otthon körülbelül 50 millió lehet a végcél, azonban ezt az összeget csak a kinti piacról már betermelte, szóval a nemzetközi bevételek még menthetik is. És ami kicsit azért megsüvegelendő, hogy az egész hercehurca került 85 millióba (nyilván reklám nélkül), ami látvány blockbusternél manapság párját ritkítja. (Azért azt valaki bekommentelhetné, hogy Neymart agyonverik-e egy vascsővel, mert akkor nyertek még egy nézőt).

1115 moziban érkezett még kvázi limitáltan a The Founder Michael Keatonnal, a McDonaldsos mozi sajnos alacsony átlagot tartva mindössze 3.4 milliót fialt, és feltehetőleg túl messzire nem is jut.

Bővült még 1580 mozira a Silence, amitől függetlenül a bevétele 41%-ot esett és az ezer dolláros átlagot sem érte el, így Scorsese hosszú évek óta legnagyobb csalódása lesz sajnos bevételi téren.

A La La Land szépen közelít a százashoz és a Hidden Figures még most is csupán 25%-ot esett és a szezon egyik legnagyobb sikere simán, a Rogue One nemzetközileg pedig túl az 1 milliárdon.

A hétvége amerikai bevételei a tovább mögött:

  1. Split – $40,010,975 – össz: $40,010,975
  2. xXx: The Return of Xander Cage – $20,130,142 – össz: $20,130,142
  3. Hidden Figures – $15,721,606 – össz: $83,710,357
  4. Sing – $9,003,780 – össz: $249,328,975
  5. La La Land – $8,427,583 – össz: $89,758,080
  6. Rogue One: A Star Wars Story – $7,210,470 – össz: $512,376,033
  7. Monster Trucks – $7,072,602 – össz: $22,684,156
  8. Patriots Day – $5,753,016 – össz: $22,392,961
  9. Sleepless – $3,453,212 – össz: $14,940,116
  10. The Bye Bye Man – $3,430,655 – össz: $19,990,285
abelh
írta
2017. 01. 24. 16:30
megjelenés
24
hozzászolás


24 hozzászólás a “Blockbuster watch: Shyamalan visszatérése folytatódik” bejegyzéshez

  1. A Rouge One-t megdobhatja jövő hétre valamennyire az, hogy most bejelentették a 8. epizód címét, vagy azért ennyire nem befolyásol? Borzasztó, hogy Scorsese-t ilyen szinten ignorálja a közönség, remélem azért amerikán kívül legalább jól fog menni, ha már mindenképpen bukás lesz.

  2. Azt olvastam, hogy a következő filmjének az Unbreakable folytatását akarja. Tudtok erről valamit?

  3. Hát, várható volt, hogy egy 3 órás filmre, ami a keresztányüldözésről szól Japánban, nem fognak tódulni az emberek.

    Engem jobban meglepett a Live by night buktája Ben Affleck-től.

    Jó kis gengszertfilmnek néz ki, erre két hét szélsekörű vetítés mellett éppen 10 milla alatt a bevétel, nagyon gyenge sajnos.

    LaLaLand-nek nagyon örülök, ahogy a Splitnek is. Jó kis film, érdemes megnézni :)

  4. Lordviktor:

    Rogue One szerintem már kifutotta magát és nem hiszem, hogy egy ilyen hír annyira meglökné, de már így is szép, amit elért.

    Silence-nél muszáj lesz ráhasalniuk a nemzetközi piacokra, ha akarnak belőle több pénzt látni, valószínűleg jobban is fog menni (de sikersztori szerintem külföldön sem lesz).

    Pocok:

    egy éve volt ez hír, azóta csend. Illetve a Split vége utal állítólag rá, de azt nem olvastam el, hátha spoileres :)

  5. Mondta Shyamalan, hogy a következő projekt valóban egy Unbreakable film lenne. Heteken belül elkezdi írni a forgatókönyvet.

  6. “Azért azt valaki bekommentelhetné, hogy Neymart agyonverik-e egy vascsővel, mert akkor nyertek még egy nézőt.”

    xXx 2 Spoiler:

    Abelh akkor enm nyert mivel csak egy egy mondatos cameoja van a film elején és végén.Sőt belengetik,hogy ő a következő triplaikszes ügynök a csapatban. :)

  7. “(Azért azt valaki bekommentelhetné, hogy Neymart agyonverik-e egy vascsővel, mert akkor nyertek még egy nézőt).”
    Nagyon nagy vagy
    :-D :-D :-D :-D

  8. Ben Affleck a mostani buktája után gondolom azonnal ráhajlik arra a Batman mozira, akárhogy ugráltathatja a stúdió (Andrew Stanton is valami hasonló Canossa-járásra kényszerült a John Carter után)

  9. az tény, hogy ez sajnos kicsit kiszorítja az alkupozícióból Afflecket :( de azért egy kis józanésszel (amit azért nem mérnek túl bőkezűen WB-nél sajna) elengedik a kezét valamennyire

  10. Abelh(hogy,egy kicsit hazabeszéljek :-D)engem az idegesit,hogy Superman 2-ik önálló filmje elé tettek mindent!Még azt az idióta Harley-t is a Gotham szirénekkel!
    Vicc..sehol semmi hír a filmjéről!
    A karakter ikonosságát és népszerűségét nézve dühitő,hogy így elbassza a warner.
    Mit gondolsz erről?

  11. Superman:

    hú, kicsit off topic lesz ez itt, nem mennék el nagyon ebbe az irányba, majd Human legfeljebb törli :)

    Szerintem a WB alapvetően pocsék piackutatást végez, borzalmas a stratégiájuk, ahogy felépítik a DC univerzumot és legfőképp nagyon rossz következtetéseket vonnak le a Marvel filmek sikereiből, és a Suicide Squad relatív sikeréből.

    Én tuti felépíteném Supermant a Földön kívül valami baromi látványos űreposz szerűségben, ahelyett, hogy Harley-s filmmel bohóckodnék, mert sok a fanboy. Szerintem ők kicsit elengedték ezt az egészet, lenyelték a Marvel dominanciáját, aztán most kivesznek belőle nagyon gyorsan amennyit csak tudnak, közben meg tessék-lássék módon építik az univerzumot.

  12. “Én tuti felépíteném Supermant a Földön kívül valami baromi látványos űreposz szerűségben” jó a fantáziád! ez nagyon adja! :-)
    Off vége és bocsi

  13. Pont, hogy jó, hogy jön a Sirens, és ez még ide is kapcsolódik, mert lássuk a Hidden figures sikere nem meglepő, ha észreveszik, hogy az emberek szeretik, ha ilyen filmekben is megtalálják maguk főszerepben is, ha Suicide Squadra befizető emberek változatossága is ezt mutatta.
    Lesz Superman szólófilm még ahogy állnak a dolgok, de eleve az kezdte az univerzumot, ráadásul a MoS-BvS-JL kb egy Sups eredet trilógiának is tekinthető.

  14. James McAvoy nagyon tehetdéges, nem rajta múlik, hogy a filmjei buknak anyagilag. És ha már xmen, érdemes megnézni, hogy már a többi x sztár se jelent nagy húzóerőt. Pl. Fassbender hiába jó színész, de ha éppen nem magneto vagy David, akkor kb szevasz. Pl.: Assasins Creed, Jogász, Jobs stb. Hugh Jackman se nagy rántóerő már, ha nem Logan. Pl pán péter a kutya tökét sem érdekelte, hiába skinhead benne jackman. A többiről meg ne is beszéljünk. JL még be tudja húzni a fiatal, tapasztalatlanabb generációt bármilyen vele fémjelzett nyálas sz@rr@, de ez a vonat is elmegy egyszer.
    Szóval itt akit érdemben tudok értékelni az McAvoy és Fassbender (ne felejtsük el: Shame, ugye), de sajnos nekik is kell a körítés mostanában, mert CSAK velük már nem lehet eladni filmet.

  15. Uratok ezzel nem mondtál újat. Manapság kb Tom Cruise az utolsó aki miatt bemennek moziba filmtől függetlenül

  16. Mekare:

    Mert a Hidden Figures női főszereplős, ezért kell a Sirens is a népnek az SS után -> azért ez elég furcsa kapcsolás.

    A Hidden Figures (állítólag) egy profin összerakott, izgalmas dráma, amit egy női csapat visz el a hátán, ez még nem igazolja a Sirens létjogosultságát a női karakterek miatt. Az, hogy az elmúlt évek egyik legrosszabb blockbusterét spin offolják (csak mert Harley-ra ráhörgött egy csapat geek), pont csak aláhúzza, hogy mekkora idióták vannak pozícióban a WB-nél.

  17. @Pocok
    SPOILER – SPLIT

    Igen, az utolsó záró jelenetben, utalnak a filmre és Willis is megjelenik 1 mondatra.

  18. abelh: Nem igazán, mert egyrészt persze a Sirensnek női főszereplői lesznek, de mivel Ayer a rendező, az is biztosra vehető, hogy nem lesz mindenki fehér sem. A Hidden Figures minősége egy nagyon jó dolog, ami még pluszban hozzáad, sőt a legfontosabb dolog a sikerében, de nem az egyetlen. Én is alig várom, hogy lássam, mert izgat maga a történet is, de amúgy is megsegíteném pénzzel, ahogy tették olyanok is, akik amúgy alapból erre a sztorira (ha az igaz történetet letojva, fehér nőkkel, mondjuk Julia Roberts-szel stb készül el) nem lettek volna vevők. Ne tegyünk úgy mintha nem mozgalom lenne a film körül, hogy megmutassák színes-bőrű színésznőkkel, az ő szemszögükből is ellehet adni egy ilyen filmet, amiben nem rabszolgák stb (örülök is a sikerének), és ez ugyanúgy megtámogatna a Sirens filmet is, ahogy tette a Squad filmmel is (Per PostTrak, the combination of African American and Hispanic moviegoers made up a huge 41% of the audience with both audiences giving the film a whopping 81% positive score…. the fans are coming out in droves to support the movie with their dollars–and women made up 46% of Friday’s audience based on exit polls…)
    Már ezzel eltudja különíteni magát a DCEU az MCUtól, hogy nem kell 20 filmet várnunk mire lesz egy női szóló, vagy csapatfilm, és lehet, hogy ti nem látjátok, de ennek nagyon sokan örülnek. A SS anyagilag siker volt számukra, minden kritikai leszólás ellenére, látják, hogy lenne igény a dologra stb csak jobban kell csinálni…én a részemről örülök, hogy inkább újrapróbálkoznak, és Ayer leveléből látszik, hogy tudja merre kéne menni.

  19. “Már ezzel eltudja különíteni magát a DCEU az MCUtól, hogy nem kell 20 filmet várnunk mire lesz egy női szóló, vagy csapatfilm, és lehet, hogy ti nem látjátok, de ennek nagyon sokan örülnek. ”

    én nem is vitatom el, hogy örülnek, de a Hidden Figures sem menne ennyire, ha szar film lenne.

    és nem kell várni 20 filmet, na bumm, de ha akkora rakás szar lesz, mint az SS, akkor nem tök mindegy milyen a csapat összetétele?

    Ayer meg eddig is tudta merre kellene menni, csak alárúgtak. Előbb csináljon a WB egy igazán jó DC filmet, aztán utána lehet sakkozni, hogy milyen közönséget akarnak még kiszolgálni és kinek kedvezni.

  20. a büdös pi..áért írjátok le egy box office cikkhez a Split végét, hát hiába írod oda a spoilert simán belefut az ember b+.

  21. Már nem azért, de akkor ugyanígy ez még a Squadra is elmondható…persze más de a műfaji különbség miatti sikeres bevétel igaz lehetne mondjuk a Függetlenség napja 2re is összevetve a Hiddens-szel, az mégse így ment, de Kína nélkül nem ennyi volt a Squadtól elvárva, amit hozott. Sikeres, az otthoni kiadások is mutatták, hogy van igény újranézésre is, akkor melyik stúdió ne a pénzre, ne arra figyelne, hogy kinek a figurái
    mentek jobban, kiről mondta a közönség leginkább, hogy kedveli stb? A bloggerek és kritikusok ahhoz azért kevesen vannak, a pénzt a közönség adja és az ment úgy is a filmre, hogy már akkor kijöttek a kritikák. Ez egy mellékhajtás, és a Sirens film is azon jön…a Black Adamet meg eleve a NewLinehoz osztották ki, Supermannek lehet még szólója, én is szeretném látni, de itt a lehetőség, hogy kevésbéhasznált karaktereket is nézhessük végre…20-30 múlva Superman/Batman szóló ugyanúgy lehetséges, ahogy volt 20-30 évvel ezelőtt. A WW (75 év),Sirensre ez nem igaz, és nekem mindkettő ott van a polcomon és látni akarom. Nem kell megnézni, de én se irigylem el senkitől a nemtudomhanyadik SW, MCU filmet akármit, mert látom van rá igény, hát van ezekre is…és ezt mondom úgy, hogy a DCEU leggyengébb filmjének tartom a SuSq-t.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.