Lara Croft rendes promóképeken

Sorry, nem voltam itthon koradélutántól mostanáig, de a délutánihoz jött még egy pluszba, so i got that goin’ for me, which is nice.

A lényeg, hogy a főszerepben Alicia Vikander (The Danish Girl, Ex Machina) lesz, akit most nem csak a paparazzik zoomjában láthatunk, hanem a stúdió által leokézott képeken. Hááát. Őszintén szóval a széteffektezett egész jó, tényleg kalandfilmet sugall, de a másik kettő nemgyerebe, és nem a mellméret, hanem a törékenység miatt.

Közben kiadták a hivatalos történetet is: 7 évvel az apja eltűnése után a 21 éves Lara nem hajlandó átvenni a családi üzlet irányítását, inkább biciklis futárkodik Londonban, miközben egyetemre jár. Végül elkezd apja rejtélyes ügyében nyomozni, ami egy Japán közelébe levő szigetre vezet, ahol olyan próbatétel elé kerül a lány, aminek a végén Tomb Raiderként tekinthetünk majd rá.

Csak jobban menjenek rá a kalandra, és kevésbé a darkos részeire a rebootolt játékoknak…

human
írta
2017. 03. 28. 04:55
megjelenés
83
hozzászolás


83 hozzászólás a “Lara Croft rendes promóképeken” bejegyzéshez

  1. Nekem bejön. Nem rég játszottam ezzel az újabb Tomb Raider-el, ami az eredet történetét mesélte el. A képek alapján átjön ugyan az a hangulat. Még a kisasszony is nagyon hasonló és bizony törékeny, ilyen volt, ilyennek kell lennie. A nyilazáshoz nem kell nagy izomzat, se a szikla mászáshoz, stb..

  2. A harmadik képről inkább Akció Barbie jut az eszembe.

    De az első kettő hozza a játék hangulatát.

  3. Most nyilvánosan megköveztek, de én bírom az első részt Jolietól. Igaz, szentimentális okok miatt, nagyon gyerek voltam még a film idején és igaz, hogy csak a két jó cickót meg a hatalmas stukkereket néztem, de fasza kis kalandfilm volt gyerekeknek. :D

  4. Nekem nagyon nem adja. Egyáltalán nem Larás. Én nagyon szeretem a 2 új játékot, s szerintem nem volt jó választás külső alapján ez a csaj. Kár…

  5. Nagyon rossz casting!!! Milyen feje van már a 3. képen? Ráadásul tök alacsony is, és cicik sincsenek konkrétan!

  6. Aki nem 18 éves az tudja, hogy a hőskorban a Tomb Radier annyit jelentett, hogy orbitális csöcsök plusz kifogyhatatlan dupla pisztoly.

  7. Puffin, így van! :)
    No boobs no party, sajnálom, de itt nincs helye semmilyen modern eszménynek, Larának cickói vannak, és nem ilyen kis nyeszlett leányzó mint a nyilván fantasztikus Vikander kisasszony. Nagyon rossz casting.

  8. Nem kell, hogy valaki több legyen, mint 18, ez nem a régi TR játékok feldolgozása, hanem az újraindítotté. Remélem Alicia is azért vállalta el így egy Oscar után, mert nemcsak kiterjeszti az ismertségét, hanem mert több is van a karakterben, mint mellméret. Én amúgy pont nemrég kezdtem el annak az újrajátszását, mivel reménykedem, hogy egy közeledő sale alatt már barátibb árra viszik le a Rise-t. AV jó színésznő szóval az érzelem dúsabb részeknél nem okoz majd csalódást. így képekből meg csak annyi jön át, hogy külsőben, eszközökben megvan a játék. Walter Goggins remélem nagyot megy majd. Mivel ugyanaz a nő írja, mint a Gotham city Sirens-t még a játék ismerete nélkül is kíváncsi lennék.

  9. Hálisten nem a békeidőkben vagyunk, így nem valami gigacsöcsű nőt kell nézni a szerepben, plusz a reboot-olt játékrészek is baromi jók lettek, nagyon úgy néz ki, hogy a 2013-as fogja adni a film gerincét, még a jégcsákány is ott van :)

  10. kettösmérce…
    ez karakterhű mégis baszogatják
    mondjuk én pont leszarom a játékot, soha nem játszottam pc-n meg semmilyen platformon, de a karakternek utána néztem azért.

  11. Szerintem nincs itt semmilyen kettős mérce, sokan eleve az új játékot nem szerették, azoknak logikusan az abból készült film sem fog tetszeni.

    Szerintem az új elment egyszer, bár túl sok lődözés volt benne, a helykeresések pedig úgy le voltak butítva, hogy egy csecsemő is átsétált volna a pályákon becsukott szemmel, inkább reflexre ment rá a legtöbb dolog, mint gondolkozásra, szinte minden megoldás automatikus volt. Tipikus konzoljáték, de legalább jó volt a hangulata. Szóval nem csak cicikben tért el a régiektől.

    Azért remélem, a film nem lesz szintén olyan lebutított.

  12. Nagyon jó! Egyre inkább A 2013-mas Tomb Raider.
    Remélem jó kis kalandfilmet kapunk, valami épkézláb sztorival.

  13. Én bizakodó vagyok, a DD cup pont nem hiányzik számomra egy jó filmhez. AV munkássága eddig bejött, remélem lesz egy értelmes forgatókönyv ill. szövegkönyv is neki adva…
    Amúgy az Angelina Jolie verzió is bejött (inkább az 1. rész), de számomra üdítő lesz látni, hogy nem egy total badass-t látunk akciózni, hanem igenis szenvedős-karakterformálós lesz a történet
    (kövezzetek meg, de én szeretem az eredetsztorikat, ott történik egy karakter életében az egyik – vagy akár a – legnagyobb változás).

  14. Elég tescó..oké h nincs melle, de sztem a feje is túl kocka. Már rég van élsimítás a játékokban, filmbe mikor érkezik meg?

  15. Szegény kislány!Tuti,hogy olvassa az amcsi hozzászólásokat és mindenki a mellével fikázza :D

  16. Az első kép tökéletes promo anyag, egy az egyben a játék hangulata, nekem amúgy nagyon bejött, és bőven benne van az alapanyag egy jó kis kalandfilmre. De ja, a második két kép nem igazán adja.

  17. “Japán melletti kis sziget?”

    Csak nem a Yamatai sziget (az első reboot játék) sztoriját viszik? Az nagyonn jó lenne. A képek is erre utalnak.

  18. Szerintem nagyon jól néz ki,tehetséges színésznő és egyben nagyon dögös:))várom nagyon

  19. Vikander jó.
    Minek mindig eredettörténet? Indiana Jones is gyakorló kincsvadász volt rögtön az elején, csak a 3. részben voltak visszatekintések, és épp úgy volt érdekes.

  20. A nagycsöcsű játékokhoz nagycsöcsű színésznő volt, az újakhoz meg most ez. Mit kell itt ezen fennakadni he?

  21. ííí de gyenge, harmadik képen konkrétan egy az egyben olyan feje van mint a Fear the Walking Dead-ből a drogos gyereknek.

  22. @ProfWilliam: A képek is, a szinopszis is, Walton Goggins karakterének neve Father Mathias Vogel pl, szóval ja, de így is van értelme…

  23. Engem csak a reboot sztorija aggaszt, remélem nem 1:1 a játékét használják, mert az gáz volt.

  24. Lord Lisander: +1 Én is szeretem őket, abból derülnek ki a “hős” motivációi.

    Ez pedig egy az egyben a 2013-as játék. Még a csákány is ugyanaz :D
    Nekem tetszik, és nagyon várom. Remélem egy jó kalandfilm lesz, mert nagy hiány van ezekből mostanában.

  25. A sok “nincs csöcse” komment mellé azért legyen egy normálisabb is.
    Képek alapján telitalálat számomra minden téren.

    Azzal meg nem értek egyet hogy törékeny mivel az 1. játékban eléggé törékeny Lara és szép lassan fejlődik badass csajjá.

    Akinek meg tényleg csak a csöcse hiányzik és nem a történetet várja nézzen egy pornós feldolgozást belőle. Sok agyhalott barom.

  26. Az a helyzet, hogy színészileg nem lesz gond. Vikander ügyes, inkább a miatt kéne aggódni, hogy normális sztori legyen köré írva.

  27. “S23L3S says:
    2017. March 28 at 08:04

    Nagyon rossz casting!!! Milyen feje van már a 3. képen?”

    Teljesen rendben van.
    Amúgy meg inkább legyen tehetséges színész mint valami luficsöcsű ,szilikoncsoda csapnivaló tehetséggel.

  28. “kettösmérce…
    ez karakterhű mégis baszogatják
    mondjuk én pont leszarom a játékot, soha nem játszottam pc-n meg semmilyen platformon”

    Ez így szép volt sorban.

  29. “Amúgy meg inkább legyen tehetséges színész mint valami luficsöcsű ,szilikoncsoda csapnivaló tehetséggel.”

    mert csak ez a két véglet van? Legyen egy tényleg sportosnak kinéző csaj, tökmindegy mekkora mellel, ne ez a geek — akit amúgy az Ex Machinában bírtam, de a Bourneban pl siralmasan akciózott. De úgy látom ezt a kritikát áttekeritek és a csöcs említőkre koncentráltok, mert arra könnyű válaszolni. Gal Gadotnak is kicsi a melle, pedig WW arról is híres, azt mégis sokkal kevesebb az azon való problémázás, mivel atletikus.

  30. Bocs, human de WW mellei nem voltak mindig nagyok, sőt, az első kiadásokban mikor először megjelent ott totál átlagos méretűek voltak. Az új érával kezdtek neki adni nagyobb melleket. De egyébként jogos az észrevétel. Mondjuk azért ott is volt rinya bőven. :D

    Ami Vikander játékát illeti a Bourne filmeket nem láttam nem is igazán tervezem de szerintem te is tudod hogy a világ legjobb színésze is ripacsnak tűnhet ha egy szar rendező irányítja és ha még a forgatókönyv is gané akkor nincs is miről beszélni. Amúgy itt most az “akciózott”-at nem tudom hogy konkrét akcióra vagy színészkedésre értetted de nyilván egy komoly stábbal mindent meglehet csinálni még a harcokat is ami pl a TR-be kelleni fog.

  31. Bourne-ban voltak akció jelentei? Egyik sem rémlik inkább csak fegyvert fogott és futott nem verekedett.

  32. Nekem csak annyi bajom van vele, hogy nem sportos és ez alatt nem a kigyúrt pankrátor alkatra gondolok, hanem az átlagos sportosságra, ami alapján elhinném, hogy képes lenne arra, amire Lara a játékokban. Lehetnek jók a trükkök és kiválónál is kiválóbb a színészi játék, ha egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy ez a csaj hegyet mászik, hatalmasakat ugrik…stb és a felfedezés/kutatás az élete.
    A játék és a film két teljesen különböző dolog. A játékban nem akadunk fenn azon, ha mondjuk a főszereplő nyeszlett és közben százával aprítja az ellent, viszont a filmben már más a helyzet. Ott manapság mindenki a hihető megjelenítésre vágyik.

  33. Imádom ezt a csajt! :)
    Számomra ő az új Jessica Alba, de úgy, hogy a kinézet mellé még színészkedni is tud!
    Tökmindegy milyen lesz maga a film, igazából a csaj miatt már érdemes megnézni :)

  34. Valahogy még továbbra sem bírom ezt a nőt! Nem tudom olyan,”semmilyen”! De mondjuk az U.N.C.L.E-ben jó volt,de mégsem őt választottam volna erre a szerepre! De persze majd meglátjuk!

  35. Nem ez lesz rossz. Remélem ilyen James Bond jellegű karakternek meghagyják Lara Croftot és akkor x időnként kapnánk új színésznőt. Feltéve persze, hogy ez a harmadik film sikere lesz. Kíváncsi leszek, hogy az új TR játék sztoriját mégis hogy lehet 2 órára átültetni.

  36. A harmadik képet látva ez jutott eszembe ” kisfiú tedd le azt a botot mert szálka megy a kezedbe…”

  37. Tényleg gáz ez a sok “milyen feje van, meg így csöcs úgy csöcs” komment. Akármilyen barátnőtök van (ha van) se kéne így beszélni egy emberről, mellesleg egy k*rva jó csajról van szó… Azt én se értem mondjuk miért nem Camilla Luddington a főszereplő, ha már arcát-hangját adta a reboothoz.

    Vágjátok a 2013-as játék sztoriját? Messze nem egy könnyed kalandfilm, inkább egy 18+os thriller sorozatnak tudnám elképzelni – ez engem sokkal inkább aggaszt. Az a játék minden volt csak nem TR. Tudom, ma már minden dark meg badass, de aki ’96-tól követte/ imádta a játéksorozatot (pl. én) az valami Indy féle dolgot várt.

  38. “De úgy látom ezt a kritikát áttekeritek és a csöcs említőkre koncentráltok, mert arra könnyű válaszolni”

    Nem az, hogy könnyű, hanem bosszantó ezeket a redneck szerű tahó hozzászólásokat olvasgatni. Muszáj volt már reagálni az ostobaságra.

    “Gal Gadotnak is kicsi a melle, pedig WW arról is híres, azt mégis sokkal kevesebb az azon való problémázás, mivel atletikus.”

    Olvasd vissza a régi WW-s cikkeket és hozzászólásokat.
    Kb minden második hozzászóló azon nyafogott, hogy milyen vékony, nyeszlett Gadot kisasszony és, hogy emiatt nem lesz jó WW.
    Gina Carano-t követelték helyette.
    Aztán bebizonyította, hogy mégis jó erre a szerepre. Sőt…

    Valószínűleg ebben az esetben is ez lesz.

  39. 53. ja szerintem Camilla Luddington sokkal jobb casting lett volna, amilyen hanja van Larának a játékokban és ezt visszahallanám filmben, beélveznék a gatyóba az tuti.

  40. @bandino Na de azért azt ne felejtsd el, hogy Gal Gadot kiképző is volt az izraeli hadseregben. Értem én, hogy nem egy vastag csaj alapból, de magas, és sportos is. Igen, néhányan hisztiztek miatta, de nem volt annyira vitatott, mint Vikander. Vikander konkrétan csont és bőr. Helyes kis pofija van, meg minden, de alkatilag egy cuki szomszédlány típus, Lara pedig nem az. Még a reboot Lara sem, mert bármennyire is mondják, hogy a rebootban tapasztalatlan, igazából csak a gyilkolást tekintve az. Tapasztalt túrázó, vadász és közelharcos már a 2013-as reboot eseményei előtt is. Na most ezeket Vikander cuki kis arcából, és aprócska testéből nagyon nem nézni ki.

  41. sgtGiggsy says:

    Én sosem állítottam, hogy ő a tökéletes választás a szerepre, elsősorban a csöcsözős kommentekre reagáltam.

    “Na de azért azt ne felejtsd el, hogy Gal Gadot kiképző is volt az izraeli hadseregben”

    Ja, 2 évig volt a seregben. Az semmi. Elsősorban arról ismert, hogy szépségkirálynő volt és modell.

    Sokan Camilla Luddington mondják, hogy őt kellett volna kasztingolni. Nem csak itt hanem több fórumon is felhozták ezt. Aki pedig 1 centivel alacsonyabb és két kilóval “nehezebb” Alicia Vadkendernél. Szóval egy tökéletesen ugyanolyan vékony nyeszlett csajt akarnának a vékony és nyeszlett helyett. Akkor miről is beszélünk?
    Amúgy meg itt sem amiatt vitatott elsősorban, mert vékony hanem azok a kommentek vannak többségben, hogy: “hol a csöcse?” meg “milyen feje van már”.

  42. A 3. képen tény, hogy béna képet vág. Mint aki nem tudja, hogy rendesen ráfogjon a fogpiszkálóra vagy inkább elfusson.

  43. Annyit pontosítanék Gadotról, hogy igen kiképző volt,de fitnesz kiképző. Kb edzéseket, tornát tartott, csak mert már egy-két ember azért bojkottálja a WW filmet, mert szerintük palesztinokat ölt, huh. A másik, ebben nem vagyok biztos, de a szépségversenyre, a universesre, tán épp azért ment, mert így elengedték a szolgálat maradékát.
    De tény, hogy mivel az anyukája tornatanár, így mindig is sportolt. Viszont kapta ő is bőven a csöcsös témát is, ahogy AV is, és nemcsak itt. Oké a sportosságról lehet beszélni, főleg h Lara nem félisten,vagy agyagból gyúrt gyermek az istenek ajándékaival megáldva…bármelyik eredettel megyünk hót felesleges a test téma WW-vel. De itt szerintem se a test egyéb részeit kritizálókon akadt ki a többség, a csöcsös komment ami kiakasztó, mert nem kell a hegymászáshoz, vagy az íjászathoz pl. A testi dolgot még megérteném, bár ha azon nem akadnak fel a tömegek, amit Keanu megcsinál a Wick filmekben azzal a testtel, akkor a nőknél miért kell mindig azt nem értem…de ez mindegy is. Itt a csöcsözés ami felesleges és hánytató kissé, tényleg lehet helyette nézni pornót van elég Tomb Raideres cuccot, ha ez a fő kívánalom az már gáz, és nem a cici miatt játszottam se régen, se most. Ez nem egy Lolo Ferrari életrajz film.

  44. Mekare tökéletesen összefoglalta a lényeget.

    Egyébként meg akik a nyeszlettségét kritizálják azok nem tudtak előállni egy épkézláb ötlettel, hogy ki is lenne jó helyette. Konkrétan 0 db az elfogadható csere javaslat.

  45. bandido: mivel nem mi vagyunk a castingosok? Lehetett volna valami tök új színésznő is, aki eddig csak kis szerepekben volt. Gadot is honnan jött fel, most nézem, hogy az elején még az Entourage-ban is feltűnt egy részre haha

  46. “human
    mivel nem mi vagyunk a castingosok?”

    Szóval ha kritizálni kell akkor már azok vagytok? Értem…
    Gondolom meggyőző volt azért választották őt. Meg talán az is benne volt, hogy nem akartak eljátszatni egy főszerepet egy teljesen ismeretelen színésznővel. Gadot is tulajdonképpen mellékszereplő volt pár filmben amíg meg nem kapta főszerepnek Wonder Woman karakterét. Ha jól látom ez lesz az első film amiben főszerepet játszik.

  47. bandido: mert te jöttél a csinálj jobbat az érveléssel, ami nevetséges, hiszen te sem tudsz kenyeret sütni, de mégis tudod melyik amit nem eszel meg. Nem kell jobbat tudnod csinálni ahhoz, hogy elmondhasd az eddigi tényekről a véleményed. Ez tette sok kommentelő, meg én is.

  48. bandido: lol, ezek a parttalan viták mindig ide vezetnek… hadd döntse már el mindenki, mi tetszik neki vagy mi nem anélkül, hogy szakmát kellene váltania
    te is nyilván sok mindent kritizálsz, amihez amúgy nem értesz különösebben, de értelmes gondolkodó lényként el tudod dönteni, hogy megfelel-e az ízlésednek és elvárásaidnak, vagy nem

  49. human: Nem nevetségesebb mint a te érvelésed. Mert ha meg tudod mondani, hogy melyik az a kenyér amelyiket nem eszel meg akkor azt is meg tudod mondani, hogy melyik az amelyet megeszel. Szóval erről ennyit. Részemről kiszálltam mert ennek tényleg nincs értelme. Over and Out.

  50. @bandido: Ötleteket akarsz? Volt belőle rendesen. Szerintem például az abszolút ideális választás az Odette Annable lett volna. Lara stílusú arc, sportos test, és megvan benne az a vagány kisugárzás, ami Larához kell. Tatiana Maslany, aki nem csak, hogy jól néz ki, sportos, de színészileg is minimum olyan jó, de inkább sokkal jobb, mint Vikander. De például Gal Gadot sem lett volna rossz, ha őt nem fogja le egy másik nagy franchise. Vagy Olivia Munn. A Lara stílus benne is megvan. Felicity Jones, aki csinos is, britt is, és hitelesebb akcióhős figura lenne, mint AV. Hayley Atwell, Gemma Arterton, Billie Piper, Marie Avgeropoulos, Alexandra Daddario, Nina Dobrev… Soroljam még a neveket? Vikander nem való Larának. Sem az arca, sem az alkata, sem a kisugárzása nem Larás.

    @Mekare: “amit Keanu megcsinál a Wick filmekben azzal a testtel” Már bocs, de miről beszélsz te? Régen igen, nyeszlett volt Keanu, de valahol a Féktelenül tájékán eléggé felgyúrta magát. És nem feltétlenül kell vastagnak lenni az erőhőz. Nekem van kollégám, aki vagy 70 kiló, de a 80 kilós vasgolyót képes felemlni térdmagasságig. Igen, a ruha alatt elbújhatnak azért az izmok. De ez Vikanderre akkor sem áll, mert ő a ruha alatt is csont-bőr.

  51. sgtGiggsy:
    Én mondjuk nem a verekedésre gondoltam, hanem ha 3x elbasznak autóval akkor lehetsz akármilyen kigyúrt. Ez hihető úgy tűnik, ha eléggé izmos valaki. Nem Keanuvel van bajom, vagy akármilyen másik férfi akciósztárral, akik összevissza csinálhatják meg a legakarámilyenfaszájosabb dolgokat is, amikben szörnyethalnának iszonyatos izmokkal pillanatok alatt, de ha azt megengedi a képzelet és a fantázia, akkor szerintem ez is hihető. Halhatatlan szobrok, varázslatos sziget viharos védelemmel, de a leghihetetlenebb dolog az lesz, hogy a csak képes sziklát mászni, íjászkodni meg lőni. Azokat a sérüléseket meg túlél a játékban is, azt ugyanolyan hihetetlen lett volna egy sokkal izmosabb nőtől is.
    Nem tudom, hogy kiktől kaparintotta meg a szerepet, tesztjelenetek stb mi nem láttunk. Mozgásban is más. A felsoroltak között vannak jó ötletek, de hogy jobbak? Gal Gadotot imádom, és nem öreg vagy akármi, de egyszerűen ehhez az új Larához ő már egy érett kész nő, és olyan szerepeket is kap nem véletlenül. Bár a WW-ben visszafiatalodnak vele, de még úgy is tapasztaltabbnak meg idősebbnek néz ki, mint az a Lara, aki jött az új játékkal. Olivia Munn, Gemma, Hayley,Billie szintén. Marie elég fiatal, egy centivel alacsonyabb mint AV, ami nem sok, sportos, de ugyanúgy hiteltelen lehetne, csakmár gondolom megvan szokva a 100 miatt, hogy kickass és mozgásban is láttad…jó választás, de jobb? Színészileg meg inkább AV-re tennék ugyanúgy mind Alexandra, mind Nina esetében. Felicity Jones? LoL
    Azért nagyon jó, hogy egyikünk se castingos.

  52. @Mekare: Miért baj, hogy Gadot kész nő? Azért ne legyenek illúzióid, a reboot Lara sem egy tini. Konkrétan egyetemet végzett gyakornok, tehát alsó hangon is olyan 21-22 éves, de jó eséllyel inkább több. És NEM tapasztalatlan. Igen, Jamatai szigetén öl először, de gyerekkorától foglalkozik régészettel, az apja barátja pedig megtanítja mindenre, amit a kalandorsághoz tudnia kell. Túlélő túrák, fegyveres képzés, hasonlók. Emellett ugyebár egyetem alatt pultosként dolgozott egy kocsmában, tehát nem egy elveszett ijedt kislány, aki burokból érkezik.
    És Gadot konkrétan három évvel idősebb, mint Vikander, szóval olyan nagy korkülönbség nincs köztük. Olivia Munn szerintem simán huszasnak tűnt az X-Menben, Billie úgyszint. Marie Avgeropoulos lehet egy centivel alacsonyabb, mint Vikander, de egyrészt nem annyira girhes, másrészt Vikandernél sem a magassága a gond elsősorban (az új Lara 168 centi, ő 166, az nem lényeges).
    Színészileg meg nem hiszem, hogy bármelyiküknek is gondot jelentene a szerep. Nem látom be, hogy mi olyat tudna Vikander hozzátenni a játékával, ami ellensúlyozza, hogy alkatilag mennyire nem illik hozzá. Azért még ha meg fel is tekerik kicsit a karakterizációt, Lara attól még egy kalandor karakter maradt. Lehet egy Emma Watsonnak gondot jelentene az eljátszása, de azért egy közepes szinttől felfelé már nem a plusz színészi kvalitás már semmit nem tesz hozzá a hitelességhez.

  53. Mekare: Csak a pontosság kedvéért Marie 2 évvel idősebb mint AV. Egyébként szerintem sem jó választás.

  54. sgtGiggsy:

    Odette Annable: virsli karok és 3kg al soványabb mint Vikander ráadásul sorozatokban játszott eddig csak nem fognak rábízni egy főszerepet.

    Tatiana Maslany: Szintén sorozatszínész lásd fentebb. Magasságra és súlyra ugyanakkora mint Vikander akkor ő miért is lenne jó?

    Olivia Munn: 39 éves. Egy 21 éves csajt kell eljátszani. Kiesett.

    Felicity Jones: 6cm el alacsonabb Vikandernél LOL és 34 éves. Ha Vikander kicsi meg vékony akkor ő mi? Kiesett.

    Hayley Atwell: Egyáltalán nem Lara tipus. Szintén 35 éves. Kiesett.

    Billie Piper: Magasság, súly ugyan az mint AV. 35 éves. Akkor ő miért lenne jó?

    Marie Avgeropoulos: Sorozatszínész lásd fentebb. Görög származású és ez látszik is rajta. Ugyan ne játszon már el egy brit csajt. Ráadásul nem fogod kitalálni de ugyan az a magasság és súly mint AV.

    Soroljam még, hogy miért nem jók Larának…?

    Az egyedüli értelmes jelölt a felsorolatk közül Gemma Arterton lenne szerintem. De, hogy miért nem őrá osztották a szerepet annak lehet 20 oka is kb.

  55. Tudom, hogy nem tini, de ha nem látod a különbséget érettség és érettség között, akkor hiába magyaráznám oldalakon át, márpedig erre már tényleg nincs időm. Úgy is az lesz, aki.
    “Olivia Munn szerintem simán huszasnak tűnt az X-Menben”
    Háhá Alciával is lehetnél ilyen kedvesen túlzó :D alsó hangon 32 a tipp, de filmen picit mindenki fiatalabb, eredeti évre nem keresek rá, szép nő, biztos fiatalabbnak látszik, mint mennyi, de hogy mostani Lara, kééérlek :)

  56. @Mekare: Mégis milyen érettség és érettség között kéne látnom a különbséget? A reboot Lara egy érett nő. Nem egy harcedzett katona, de érett fiatal nő. Eleve egy kemény csaj, mikor odakeveredik a szigetre, ott csak még jobban kijön belőle a rátermettsége.

    @bandido: Miért ne bíznának egy főszerepet egy sorozatokból ismert színésznőre? Azért ne mondd már, hogy Vikander AKKORA hatalmas név. Konkrétan a Bourne mellékszerepe, meg az UNCLE-beli szerepén kívül nincs is mainstream alakítás a karrierjében. Egy rakás svéd film, meg angolnyelvű rétegfilmek. Igen az Ex-Machina is rétegfilm. Az emberek túlnyomó része onnan tudja a nevét, hogy Oscar díjat nyert, de ennyi.

    És Odette Annable: nem tudom láttad-e már filmekben, de messze nem virslikarú, a neten megadott súlyadatok megbízhatóságát meg hagyjuk is. Lényegesen larásabb karakter, mint Vikander, ráadásul elég hiteles alakítások vannak már a háta mögött akciószerepekben (Banshee például)

    Tatiana Maslany: Hasonlítsd össze a két csajt, és úgy mondd, hogy Maslany ugyanolyan girhes, mint Vikander.

    Olivia Munn: Egyrészt 36, nem 39, másrészt mondd azt, hogy 30-asnak nézett ki az X-Menben, harmadrészt a történet szempontjából semmi lényege nincs annak, hogy Lara 21, vagy 28.

    “Hayley Atwell: Egyáltalán nem Lara tipus” Hát, larább, mint Vikander. Eleve már az, hogy van benne erő (most nem a fizikaira gondolok) ami Vikanderben soha sem volt. Vikander a cuki szomszédlány, aki irtó aranyos, mikor keménykedni próbál, de a Bourneban is inkább komikus volt, ahogy igyekezett kemény lenni, Atwell viszont az a fajta nő, aki kedves meg aranyos, mikor akar, de ha határozottan kell fellépni, akkor azt is megteszi, és nem neveted ki érte. Ja, és angol, ami már plusz.

    Billie Piper: Lehet 35, de simán huszasnak tűnik, és hiába dobálózol itt a súlyadatokkal (amiket szerintem az összes oldal hasraütésre ír be) akkor sem olyan keszeg, mint Vikander.

    Marie Avgeropoulos: Ja, ő nem jó mert görög felmenői vannak, de Vikander, aki svéd, ráadásul a bőrszíne és vonásai alapján kell lennie valami nagyon erős déli vérvonalnak a családjában, ő ideális, ugye?

    Egyébként az előző felsorolásból Rebecca Fergusont még ki is felejtettem. Ha már minden áron svéd színésznőt kellett választani, ő sokkal jobb lett volna, mint Vikander, pláne, hogy félrészt angol, a fellépése, az arcvonásai, az alkata megvan, és jó színésznő is.

    Kisestig tudnám sorolni, hogy hány jobb választás lehetett volna, mint Vikander. Engem az se zavart volna, ha valami nullkilométeres csajt választanak (Daisy Ridley is bevált a Star Wars-ban, és ha már itt tartunk, ő is jobb Lara lett volna) de ez így egy olyan casting lett, amiért nagyon csúnya seggberúgás járna valakinek.

  57. “Mégis milyen érettség és érettség között kéne látnom a különbséget?”
    Olivia Munn-t huszonévesnek nézted az X-menben, oké hogy a filmiparban nehezebb elhelyezni egy nő korát, na de ennyire?

    Ez azért van, mert túl sokat voltak eddig 30 akárhány évesek tinik, meg főiskolások filmekben és már sokan nem tudják berakni az embereket egy megfelelő kor sávba?

    Ferguson megint csak nagyon gyönyörű, de istenem idősebb és ez látszik…

  58. Amúgy meg akarni is kell a szerepet. Charlie Hunnam is egy tökéletes választás lenne egy bizonyos korig Green Arrownak,fancastingolják is rendesen, de már vagy 2x elmondta, hogy ő nem erre akar menni a karrierjével. Na puff.

  59. @Mekare: “oké hogy a filmiparban nehezebb elhelyezni egy nő korát, na de ennyire?” Mondjuk ennek talán az az oka, hogy a filmiparban elvárás, hogy egy színésznő harmincasként huszasnak, negyvenesként meg harmincasnak tűnjön. Ne mondd nekem, hogy az ismerőseid között a harmincas, és nem a huszas csajok néznek ki így: http://cdn.collider.com/wp-content/uploads/2016/04/x-men-apocalypse-poster-psylocke-olivia-munn.jpg

    “Ferguson megint csak nagyon gyönyörű, de istenem idősebb és ez látszik…” De baszki, miért elvárás, hogy 21 legyen Lara? Fiatal huszonéves, pont. Megfelelő sminkkel Ferguson is kinéz 25 tájékának, a sztori szempontjából pedig halál mindegy, hogy Lara épp frissen végzett az egyetemen, vagy eltelt azóta négy-öt év. SOKKAL fontosabb lenne, hogy aki alakítja, kiállásban, karakterben rendelkezzen azzal a fajta vagánysággal, és azokkal a fizikai adottságokkal, amiket a szerep megkíván. Vikandernek egyik sincs meg. Egy jó színésznő, nagyszerű a drámai szerepekben, de nem akciósztár típus. Van, aki nagyjából minden karakterre alkalmas (Kate Beckinsale vagy Charlize Theron például, de ők mondjuk 15 éve lehettek volna ez a mostani Lara) van aki pedig minden tehetsége ellenére is erősen be van határolva. Vikander ilyen. Ő egy akciófilmben a damsel in distress, nem a heroine. És elég megnézni a Bourne filmet, ahol ugyebár egy kemény határozott nőt játszott, de annyira nincs meg benne a kemény, határozott kisugárzás, hogy a végére komplett komikummá vált az alakítása. Nagyjából, mint ahogy Anne Hathway sem volt jó Macskanőnek, mert pont az a fajta határozott, mégis csintalan kisugárzása nincs meg, ami kellett volna. És nekem ne gyere itt azzal, hogy ez még egy fiatal Lara, stb, stb! Fiatal, de van benne tartás, határozott és ambíciózus. Ráadásul kell lennie egy karakterfejlődésének, ami Vikander esetében totál kizárt, mert ha 28 évesen is megmaradt cukilánynak, akkor később sem igazán lesz belőle harcedzett hősnő típus. Tomb Raider rajongóként remélem, hogy tévedek, de reálisan nézve kizártnak tűnik, hogy működjön vele a film. Nem szoktam castingot kritizálni előre, de Vikanderrel annyira kilóg a lóláb, hogy az valami hihetetlen.

    “Amúgy meg akarni is kell a szerepet.” Ez igaz. De azért itt egy olyan szerepről beszélünk, amiből a siker esetén széria lehet, az első szerződés lejártát követően 10 milliós fizetésekkel. Az ilyesmire nagyon kevés színész-színésznő mondana nemet. Elég valószínűtlen, hogy az eddig felsoroltak elutasították volna. Igazából épp Vikander az, akitől Lara még a karrierje szempontjából is nagyon a profilján kívül esik.

  60. Bocs, de nekem 30,32 Munn az X-menben. Sokat számít az adott film sminkje és ruhatára. AV se 22 éves, 28, de ilyen kislányos arca van, attól is függ h sminkelik. Mert tud ő is idősebbnek látszani. Nem elvárásom, h 21 legyen, de a sok felsorolt, köztük Munn, már 25nek sem jobb választás. Azzal a fizikai adottsággal, mint a játék rendelkezik itt mindenki, AV is, tegnap is játszottam vele és röhögtem is, hogy komolyan megy a rinya…a játékban se felel meg a teste az elvárásoknak. Úgy néz ki, mint a fenti képeken :D ha egy élő nő, akkor már fontosabb, hogy megfeleljen a fantázia sztoriba? Szóval, ha egy 22 éves csaj, tanult,ambíciózus, van benne tartás az már 30asnak néz ki…nem az számít mit ír össze az író neki, a karakter cselekedetei, dialógusok…a külső. Ismerőseim és többi hétköznapi ember között meg ugyanúgy számít a genetika,a smink különbség,ruhatár a 30asként huszasnak nézés terén stb, csak a filmiparral ellentétben a skála sokkal szélesebb, mert nem válogatja ki senki filmes célokra.
    Na Don Quijote odébb áll :D

  61. @Mekare: “Bocs, de nekem 30,32 Munn az X-menben” Én meg konkrétan alig ismerek csajt, aki 30-32 évesen úgy néz ki, mint ő. A valóságban a huszas éveik közepén néznek úgy ki a csajok.

    “Mert tud ő is idősebbnek látszani.” Na pont ez az, hogy nem. Nézd meg a Bourne filmet. Kemény felnőtt nőt kellett játszania, és totál hiteltelen volt benne.

    “Azzal a fizikai adottsággal, mint a játék rendelkezik itt mindenki” AV-t kivéve igen. Nézd már meg, egy gramm izom nincs a csajon: https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ4SyunzGKmTYMfktnUI7OFGIpv640B4jiXKh3ch3rekTphgMo2ag

    “Szóval, ha egy 22 éves csaj, tanult,ambíciózus, van benne tartás az már 30asnak néz ki…” Még csak hasonlót sem mondtam soha. Azt mondtam, Vikanderben nincs meg az erős nő fajta kisugárzás.

    “nem az számít mit ír össze az író neki, a karakter cselekedetei, dialógusok…a külső” Ha valaki Rosa Parksot játsza el, akkor a színészi játék a fontos. Ha valaki Lara Croftot, akkor 80% a külső, mert egyszerűen a karakter maga nem olyan, hogy egy kimagasló színésznő hozzá tudjon tenni bármi plusszt egy közepeshez képest. És igen, a kisugárzásban a külső nagyon fontos tényező.

  62. @sgtGiggsy De ne egy photoshoppolt promo képet hozz példának :D
    Egyébként nekem is egy nagyon szép 30-as évei elején járó nőnek nézett ki Munn az X-menben. Semmiképpen nem 20-asnak.

  63. LoL ez az utolsó de tényleg…
    Azt roppantul sajnálom, hogy te ismerőseid között nincs ilyen, talán rossz felé laksz vagy franc tudja, de errefelé igen elterjedt :D mondjuk nem mindegy az életkörülmény se, aztán külföld témára nem is tértünk még ki, hol mennyire kell keményen dolgozni, egyedül neveled-e a gyereked vagy baby sittered van, milyen sminkre van pénzed, egyáltalán használsz-e, ruhatár stb.

    Az a kép egy cuki kis fotó valami magazinba, Marie Claire, Vouge tudjafranc, nem vagyok hatalmas AV rajongó, hogy tudjam mikor készült, de itt ennél semmit nem ér és jelent, a fenti képeket kell nézni, a legfelső nagyon jó, az alsók közepes promóképek, majd mozgásban kiderülnek a dolgok.

    Talán ezúttal, hogy eleve nő írta a forgatókönyvet a karakter nem csak 80% külső lesz, hanem esetleg egy kidolgozott karakter,akit érdemes eljátszani, majd meglátjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.