Life: moziba tévedt B-film

Úristen mennyit tologattam ezt az írást, pedig már az első nap elmentem rá. Mindegy, nem akarom magammal vinni tovább, szóval lássuk röviden, vagy hosszan, még nem tudom mennyire fakadok ki. Igazából nem az volt a bajom vele, hogy szar, mert valójában nem is az, csak hát két év múlva senkinek sem fog eszébe jutni.

A Life egy B-movie. Így lehet tényleg röviden összefoglalni, de közben meg olyan neveket nézünk benne, hogy Ryan Reynolds, Rebecca Ferguson és a főszereplője pedig Jake Gyllenhaal. Ez utóbbi megpróbált visszatérni a blockbusterek világába, na de pont ezzel? Meg minek? A Prince of Persia után szépen tudatosan építette a színészkarrierjét, viszont erre nem tudom mivel vették rá, mármint nem szúrja ki a szemem semmi tervezett mélység, amit csak rosszul bontott ki a film.

A történet röviden annyi, hogy az egyik marsi szonda életet talál a vörös bolygón, egy kis sejtet, amit visszahoz a Föld felé. A 200 milliárdból épített nemzetközi űrállomáson levő tudósok kezdik vizsgálni először, hogy ha esetleg veszélyes az ÉLET-re akkor ne rögtön a bolygónkon legyen baj. Aki látta a trailert, az tudja, hogy először csak több sejt, aztán valami gyilkos lény lesz ezek összességéből, ami persze elszabadul az űrállomáson.

Innentől pedig jön az űrhorror, ami nem keveset merít az Alien és az Alien 3-ból. Mármint ez az ami kiszúrja az ember szemét, bár nekem valamiért főleg a Screamers ugrott be. A lényeg, hogy az inspirációk összessége egyszerűen egy pillanatra sem egyedi. Miközben pedig brutál jól néz ki.

Mármint tényleg, a Safe House-t is rendező Daniel Espinosa pár jelenetet képes a maximumra húzni itt is, a látvány üt, a színészek mindent beleadnak, és a vérengzés nagyon durvára sikerült. Az első halál undorítóan durva, de működik.

A probléma ismét csak a forgatókönyv felé keresendő. Vagyis mivel nem kenhető minden az írókra, hiszen egy film rengeteget változik a készülése alatt, így a végső történet rossz, nem gördül előre hanem rángatják.

Minden technikai baromságot félredobva, hiszen pontatlanságokkal tele van a film, ami a fent előhozott B-filmes hatást erősíti, egyszerűen a karaktereket nem építik fel. Izgulni senkiért nem lehet, a nagyobb tét sem működik, plusz sokszor csak a plot előrelendítése miatt hoznak bizonyos döntéseket. Van aki 1 percen belül két ellentétest.

És akkor a teljesen fura “tűzfal” párbeszédekről még nem is írtam, ami beleolvasva pár kinti kritikába még csak nem is a magyar szinkron torzszülötte, hanem eredetiben is nevetséges. Mindezek mellett szerintem szórakoztató volt a film. Mármint tényleg, furcsa volt a jó színészeket látni benne, de a vérengzés a végső nagy setpiecet félretéve baromi jó, és néhol még kreatív is volt.

human
írta
2017. 03. 29. 15:57
megjelenés
31
hozzászolás


31 hozzászólás a “Life: moziba tévedt B-film” bejegyzéshez

  1. Ha szőrös szívű akarnék lenni, hasonló dolgokat írnék/-tam volna, de legyen nevem inkább senki és szívesen fogok rá emlékezni két év múlva is :) Remekül szórakoztam rajta. (Talán Jake miatt elfogult is vagyok, mert azt azért bevallom, hogy ha nem ilyen nevekkel adták volna el, meg se nézem)..
    Sokkal inkább lepődtem meg azon, hogy egyes emberek még mindig képtelen felfogni, hogy ha beülnek egy filmre, azt jó esetben is síri kussban üljék végig, másra ott van bármelyik kávézó, vagy étterem.

  2. bladdy: ne is mond, 3 perce megy a film amikor az elöttem ülő lányra 3an szóltunk rá, hogy tegye már el azt a kibaszott telefont mrrt kutvára nem látom a filmet mert 100as fényerőn világít az arcomba. A mádik 2 ember egyébként full ismeretlenek voltak csak őket is za srta kurvára.
    Megszólal a csaj: jó hát 2 perc lett volna még. Nem érdekel bazd meg. Ott volt 15 oerc trailer meg reklám le se szartam de tényleg ment a film már 3 perce és felkúrt.

    Egyébként nekem tetszett a film. Főleg a vége. Az elég fail 😀persze jó értelemben.

  3. Én nagyon bírom az ilyen B filmes űrhorrorkat. Last days of Mars, Europa Riport, Apollo-18, persze vannak jobbak, rosszabbak, a Life-ot a bőven jobbak közé sorolnám én is.

    Karakterépítés az nem tudom minek kellett… vagy csinálják jól, vagy egyáltalán ne, de ez hogy néha valaki elejt egy mondatot az apjáról elég nevetséges. Pl. nem kellett azt tudnunk, hogy Dallas Kapitányt ki várja vissza a Nostormotól, hogy jó legyen a film.

    De a környezet kreatív, a lényezet menő, a kezdő tracking shot gyönyörű, és őszintén, megleptek háromszor is, ami azért elég ritka.

    SPOILER
    Reynolds korai halála, Calvin eszi a lábat, és hát a vége. Mikor ment a végkifejlet, azon gondolkoztam, hogy majd mondom a haveroknak ha vége lesz, hogy milyen jó lett volna, ha megcserélik a két mentőkabint. Erre bumm. Bevállalták a tökös véget. Wow.
    SPOILER OFF

    Nagyon szórakoztató kis darab műfajában, meg amúgy is. Nekem ez már nagyon kellett. (főleg egy Passangers után) abszolút jó moziélmény.

  4. oh én megfogadtam, h máskor nem fogom vissza magam és rászólok :D főleg h nemcsak az elején ment a duma, végig…. És emiatt is tudom azt mondani, h a Life jó és szórakoztató, mert ilyen dolgokról is el tudta vonni a figyelmem, mégha kezdetben irtó zavaró is volt.
    Mikor Jake beszólt az emberiségre, akkor kellett volna vállbaveregetni a delikvenst, h no aranyapám, remélem magadra ismersz:D

  5. Claire8310: szakmai ártalom, de az első meglepid eléggé egyértelmű volt nekem pl :) De a második tényleg durva, bár eléggé nem építették felé az előtte levő döntést, de ütött mégis.

  6. bocs, h darabokban írok,
    Human, ez alatt mit értettél: (És akkor a teljesen fura “tűzfal” párbeszédekről még nem is írtam,)?

    nekem amúgy a vége volt tökegyértelmű, inkább csak a

    SPOILER
    Lábevős dolgon lepődtem meg. Szépen leoltottak, mert hirtelen azt hittem, kettő lett belőle. Az lett volna még szép baleset:D
    SPOILER OFF

  7. Bár karakterépítés valóban nem volt és Alien-Gravitáció-Apolló 13-Interstellar keverék még így is remek kikapcsolódás volt. Úgy érzem a sztori vége miatt bólinthatott rá Jake. Részemről erős 7/10.

    SPOILER
    A mentőkabinost sajnos ki lehetett találni, mert látszódott ahogy összeütköznek. Jobban ütött volna ha tényleg csak a végén játsszák ki. Én azt hittem, majd átszökik a lény a másik kabinba.
    SPOILER OFF

    A mammutban meg nem telefonozás lesz a bőr fotelekben hanem petting.

  8. Legtöbb ilyen dumáló meg nyomkodó az fiatal suhanc meg csitri, azt hiszik otthon nézik a letöltött filmet ami közben végig nyomkodják a kurva telefonjaikat, dumálnak, jóhogy nem járkálnak közben már. Újabban menő lett chipset bevinni, faszán zörgetik a zacskót, keresik a szemeket. Mikor a Logant néztem mellettem volt egy csávó a csajával. A gyerek már a trailerek alatt osztotta az észt, hogy hú ez ez az meg az, stb. de ilyen nagyon belelkesült módon non-stop és hangosan. Gondoltam a filmre elkussol. De nem. Jött az eleje, a keréktolvajok. Már ott pofázott és kommentált non-stop mikor még aciton se volt. Azon már szó szerint hujjogatott, hogy de fasza. Akkor néztem rá és mondtam neki, hogy “Kussolj már el bazd meg.” Na, onnantól kb. meg sem mert mozdulni. Nem vagyok drabális kinézetű, sőt, de szerintem annyira látszott már a feszület a szememben, hogy tudta, ha még egy hangot ad a mexikóiak sorsára jut. Szóval legközelebb is így fogok eljárni, mert a fasz kivan a neveletlen köcsögökkel mááááá!
    A filmet meg biztos megnézem moziban.

  9. Nem volt rossz, de én nem tartanám horrornak, nem borzongtam rajta. Sajnos a karakterek döntéseit, így járásai és a fordulatokat előre lehetett sejteni, ki lehetett találni egyből, így semmi meglepetést nem okozott. A készítők nem tudtak elszakadni a b-filmes kliséktől.

  10. blady: hát nehéz lenne elmagyarázni, mert a film sem fektetett le egyértelmű szabályokat.

  11. Érdekes, nem emlékszem, hogy valaha olvastam volna ennyire egybehangzo kritikàkat egy filmröl. Eddig csak cimeket néztem, meg tegnap a RedLetteres sràcokat néztem meg, de ök is kb ugyanezt hoztàk ki belöle. Szerintem ez lesz az év(tized?) legkevésbé megoszto filmje :D Na majd esetleg ha felkerül Netflixre megnézem…de annyit màr biztosan nyertünk az egészen, hogy Gyllenhal meg Reynolds végigàmokfutottàk a press tour-t és ezt semmi nem veheti el a vilàgtol :D

  12. JackPackage: jövök a moziból és centire ezt mondtam a csajomnak :) nagyjából lehúzás, vagy ilyesmi pozitívum van rá, amit fenn írtam.

  13. Már hiányoltam ezt a posztot :)

    SPOILER ON
    Human, meg a többiek, nem éreztétek olcsónak azt amikor a japán fószer bemenekül abba az alvókabinba és kiveszi a headsetet a füléből? Ez csak arra volt jó, hogy a plotot előre vigye és ne tudjanak rászólni, hogy ne menjen oda az érkező hajóhoz.
    Azt viszont nem értettem, vagy csak nem figyeltem, hogy hogy került az emberünk lábára a lény és miért nem szólt erről a többieknek? Miért csak a film végén jutott eszébe bárkinek, hogy amúgy van mentőkabin is kéznél?
    SPOILER OFF

  14. robessoN: de azt is, mondom, sokszor csak a plotért cselekedtek, bár ott elvileg valamitől elromlott neki, nem? Mondjuk az elromlás is eléggé “jaj ő most nem tudhat meg mindent, szóval elromlik és kész”

    SPOILER

    meglátta elúszni amikor lezárták a hajót, és a merengő tekintetével odanyújtotta a lábát, amin ugye nincs érzése. De itt meg az a fura, hogy a lábat ette nyugisan lassan a lény, Reynoldsot meg kibelezte 30 másodperc alatt.

  15. hmhát így belegondolva, számomra talán csak 1 max 2 párbeszéd volt zavaró/értelmezhetetlen, inkább a fura (?) orosz akcentus bántotta a fülem

  16. SPOILER

    lehet h elhalt sejtekkel nehezebben birkózott meg, vagy simán vegetatív állapotba vágta magát, mint Jake-nél, ahogy begubózta magát, …jó kérdés. Végülis arra kitértet, hogy mennyire intelligens és mennyire tudatosan cselekszik, inkább azon filóztunk utána, hogy miközben emészti fel a legénységet, nemcsak az erejüket, hanem a személyiségüket, tudatukat is elveszi? És emiatt teszi épp azt, amit..aztán teljesen fals gondolat.

  17. Amit én még kiemelnék mint hiba, hogy szerintem túlságosan megvolt vágva egy rakat jelenet, mint a Suicide Squadban. Pont ez a rész jutott az eszembe az írásodból: “Az meg főleg siralmas, hogy mennyi minden hullott el a vágószobában. Emiatt mondom, hogy nagyjából film, mert egyszerűen kihagynak olyat, amit nem kéne. Olyan ugrások vannak a történetben, hogy sírni lehet rajta. Érthető ami zajlik, de szomorú nézni. Igenis kellenek azok a fél percek, amikor mutatják, hogy xy megtörténik, amivel utána szembesülnek az emberek.”
    Kb nem pörgött, hanem sietett már a film.

    Plusz kb trailer film volt, az első 3 perc az szinte maga a trailer. Nekem sajnos nem volt annyira szórakoztató, pedig én egy harmadrangú Alien filmet vártam, nem tudtam elvonatkoztatni a technikai baromságoktól meg hogy tiszta izom és agy az az izé.. És még a moziban is folyton pofáztak, amit nem lehet a film számlájára felírni, de azért hihetetlen, hogy 40 éves emberekre rá kell szólni, hogy ez nem a bisztró…
    Viszont, hogy jót is emeljek ki,

    SPOILER GYANÚS

    a vége az nagyon odakúrt. Kb kiszámítható volt, de az a zene, meg az arca xy-nak, amikor ” tataratatara “, hát az tényleg nyomasztóan jó volt.

  18. Ezt én is éreztem, hogy néha túl gyorsra sikeredtek a vágások. Simán mehetett volna két órásra. Pont annyi hiányzott belőle. Kis karakter építés és átvezető jelenetek. A tűzfalas témára visszatérve szerencsésebb lett volna a védvonal vagy más szóhasználat és akkor nem okoz sem kérdést sem furcsaságot.

  19. A szereposztás jó, de nekem ez már az előzetes alapján is nagyon középszerűnek tűnt. Jó tudni, hogy nem veszítek semmit ha kihagyom.

  20. Most jöttem ki a filmről. Borzasztóan szar B movie ahogyan Human is mondta, egy kurvaszar Alien utánérzés. Fogalmam sincs, h mit kerestek benne ezek a színészek, ráadásul

    S P O I L E R

    Deadpool alig játszott benne pár percet, szinte azonnal meghal elsőként… Gyllenhaal ezt elbaszta, haggyátok a filmet, fölösleges megnézni, és komolyan mondom idegesít, h ennyire bün rossz lett ez az egész.

  21. Szerintem meg teljesen korrekt volt ilyen popcornos látványfilmnek kikapcsolt egy kicsit elfelejtettem egy két órára a hétköznapi problémákat a többit meg leszarom…
    Amúgy otthon néztem :)

  22. R kategóriás a film? Ha már vérengzést és undorítóan durva dolgot emleget human?

  23. számomra egyáltalán nem volt B film, szét izgultam magam rajta, és amiket a fenti kommentekben megmagyarázatlannak, érthetetlennek vagy zavarónak írtak, azok nekem egyáltalán nem úgy jöttek le mint a többi kommentelőnek. ha tizedes értékelást is lehetne adni rá, akkor kb 7,6/10-et adnék rá.

  24. SPOILER
    Most néztem meg, szerintem is felejthető. Szép a berendezés meg az effektek, de semmi újat, egyedit nem láttunk. A vége tetszett, gyanakodtam erre a befejezésre, amikor ütköztek a törmelékkel. A történetben az zavart csak, hogy az oxigén elvonásával akarták kinyírni a lényt, ami pont előtte mászkált az űrben, minden probléma nélkül.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.