Unite!

Összeáll a League valami nagy fenyegetés miatt.

16 hozzászólás a “Unite!” bejegyzéshez

  1. Én szeretem mind a két univerzumot, de nem hittem volna, hogy egy Thor film ennél sokkal jobban izgalomba fog hozni. :(

  2. Ez a cyborg hihetetlenül gagyi és kilóg a közegből. Tudnám mi a koncepció hogy őt be kellett tenni. Polkorrektség?

  3. uglytruth: Mondjuk, hogy JL eredeti felállás tagja, az nem elég…? Green Lantern meg amúgy is kilőve…

  4. Már jó ideje tag a képregényekben is. Egyszerűen napjainkban érdekesebb figura a képessége miatt is, hiszen hol tart most a technika ugye, annyira az életünk része. Ráadásul pont az a jó, hogy különbözik a többiektől…ki akar 6-7 ugyanolyan képességű, természetű, felfogású karaktert látni?
    Hagy ismételjem magam a legutóbbi podcast alól, mert lusta vagyok…

    Ő (Cyborg) az a karakter akinek leginkább ide illő bemutatni az eredettörténetét ezért muszáj valamennyire rávázolni a történet egy részét, többek között ezért is kell, hogy ő legyen a “film szíve”, ahogy Snyder is mondta. Ugyanis ebben az esetben, a balesete után az a motherbox építi újra az ő testét arra a kevéske megmaradt emberi alapra, amit az ellenség szeretne visszaszerezni és mutogatott pl Lexnek. Ezért is van hasonlóság Cyborg és a paradémonok designja között. Cyborg így erősen hozzákötődik a főellenséghez képességben, kinézetben, érdekben. Az apukája meg ugye nyilvánvalóan az elhurcolt tudósok között van, és a kettejük kapcsolata nem olyan egyszerű szeretlek papa szeretlek fiam típus, amit megint csak indokolt Cyborg eredetével, a focimeccs részlete is erősíti ezt, bemutatni, mert az elrablásos résznél vagy akár később fontos lehet, érzelmi szempontból vagy akárhogy.

  5. Jó, nekem csak a tini titánokból ismerős :D De valamelyik Lanternt vagy Martian Manhuntert szívesebben néztem volna.

  6. Martian Manhunter a DC TVverse/Arrowverse-ben van (Supergirl sorozat), szóval nem valószínű, hogy nagy vásznon látjuk a közeljövőben… :/

  7. vacsad miért zárja ki egymást a 2 univerzum? Akkor Flasht sem szabadna látnunk nem?

  8. Martian Manhunter nekem is szimpatikusabb lenne mint egy Cyborg,egyediek a képességei,szerintem a karaktere is jobb,mint egy apucikicsifia terminátor. :D

    És Cyborg is szinte full CGI lesz szóval még az sem lett volna nagy akadály,dehát az új storyline…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.