The Last Jedi-előzetes

“Persze, hogy van teaser” zárta Rian Johnson a Star Wars celerationön a The Last Jedi panelt. Most már mi is láthatjuk. Sok ismerős dolog, harc, és Luke ahogy kiképzi Rey-t, aztán azt mondja, hogy véget kell vetni a Jediknek. Azért, hogy meglegyen a balance, egyensúly?

Videó a tovább mögött, a remek poszter alatt.

91 hozzászólás a “The Last Jedi-előzetes” bejegyzéshez

  1. Hát ez amolyan semmilyen. Vagyis nem kapott el a gépszíj, vagy a hájp, vagy mit tudom én.
    A forsz evékensz után, már amúgy sincs túl nagy elvárásom.

  2. Az elmúlt 2 évben rászokott a család, hogy karácsonykor Stars Wars, ez most sem lesz másképp, de ettől most nem dobtam el úgy az agyam, mint az Ébredő erő első trailerétől – és több előzetest nem is nagyon akarok megnézni.

  3. Ebből kb. annyi derült ki, mint az Ébredő erő előzetesénél: hogy úgy néz ki, ahogy egy SW-filmnek kinéznie kell. Minden más a kötelező, milliószor elpuffogtatott frázisok – ez így eddig semmi.

  4. Az a poszter 10/10, remélem ez lesz a mozikban, mert akkor csapok is le rá.
    Viszont pozitívan csalódtam, ezek szerint megnéztem pár TOR-os átvezetőt, mert nagyon sokszor azok a képkockák ugrottak be. 1:30- 1:31 (gondolom az égő templom) az nagyon a régi coruscanti csatát idézte fel bennem. Hype engem sem kapott el, de ez egy fasza kis warm up volt nekem. Maybe a new hope?

  5. Az előzetes elmegy, a plakát viszont ütős.Reméljük lesz olyan jó mit az előző rész…:)

  6. Remélem, hogy jó lesz de a trailer lehetett volna jobb v mit tudom én. A 7. rész után nem tudom mire számítsak. A nosztalgia faktor kezét nem nagyon merik továbbra sem elengedni.Azok lépegetők a sivatagban?

  7. Szerintem adta a trailer. Én felültem a hypevonatra…Decemberig nincs megállás. :) Végén a szöveg…

  8. Remélem nem Birodalom visszavág 2 lesz:)
    Hoth bolygó helyett sivatagos AT-AT jelenet
    Nem Yoda hanem Luke képzi ki az új jedit stb…

  9. Anno a 7. Rész teaser trailerjének a teaser teasere sokkal jobban berántott mint most ez.

  10. Szóval a lázadók bázisát megtámadják,egy fiatal,aki semmit nem tud az erőről, talál egy elveszettnek hitt öreget, aki tanítja,meg ilyenek. Új, friss…

  11. Szerintem teljesen rendben van. Kilora megvettek vele. Bar lehet h az en véleményem, SW buzi, totálisan irreleváns de eddig sok a negatív komment. ☺ 👌

  12. Poszter és a teaser is rohadt jó. Azt már most látni hogy nagyon más hangulatú film lesz ez mint a 7. rész. Számomra több előzetes nem is kell. Talán majd egy történetmesélőset megnézek ami már nem csak Teaser aztán annyi. Múltkor is ez volt a 7. résszel és valószínűleg ezért élveztem mert minden SW hírt kerültem.

  13. Ez ilyen tipikus most már adjunk le valamit, el kell indítani a hypevonatot előzetes. Aki fan az úgy is sírva ejakulál, engem annyira nem csigázott fel.

  14. Csodás a poszter, remek az előzetes. Ahogy a zene átment a főtémából Rey téma zenéjébe. Na az a libabőr:)

  15. hú, hát engem nagyon elkapott a feeling! most nézném, ha lehetne!
    az, hogy pirosak a betűk, a sithekre utalhat? ez is egy darkos második rész, mint eddig mind? remélem!

  16. Engem sosem tudott magának megnyerni ez a franchise…csak a poszterrel kapcsolatban lenne kérdésem…ez ilyen Masters of the universe hommage? Vagy pont fordítva és ott volt hommage csak a Star Wars-ra vagy valami másra?

  17. már előre látom, h a 9. rész teaser-e poe dameron lihegésével fog kezdődni… :)

  18. Ez max teasernek megy el, trailernek sovány. Nem mutattak szinte semmitse, 1:40 a hossza, abból 35 másodpercnél még mindig csak egy lucasfilm logó meg egy napfelkelte volt, meg ahogy humán írja Reyt képezik ki, és megtámadják a lázadókat, wow!

  19. A 7. rész teasere sokkal jobban sikerült, viszont a film borzalmas volt. Reméljük hogy itt fordított a helyzet, és a lapos trailer után kapunk végre egy normális folytatást.

  20. tökmindegy mit mutattak, itt most az számít mit mondanak és az eléggé odabaszós, szerintem. mit talált Luke? mi lesz az az egyensúly, amit elhoz végül is? eddig azt hittük az, hogy leveri Vadert, meg a Császárt. de ebből most nem úgy tűnik. nem lehetnek Jedik, hogy ne legyenek sithek sem? vagy rájön, hogy nincs fekete/fehér ellentét, hanem a kettő között lesz valami, ami nem is Jedi, de nem is Sith? aki nézi a SW Rebels sorozatot, annak kicsit ismerős lehet ez, Ezra karaktere olyan, aki folyton a két oldal határán táncol, kicsit jedi, kicsit sith, mindenből a legjobbat próbálja használni, de persze nem megy neki, mert csak a Jedi az igaz út, stb.

    szóval szerintem baromi érdekes lehet ez, nem tudom mit találtak ki.

  21. A teaser nagyon kevés információt adott, de többet nem is vártam, mert még csak április van. Ez maximum a hangulatot adja át és az valamiért nekem bizony nagyon KOTOR.

    A poszter sokkal többet mutat. Mondjuk eddig azt hittem, hogy Rey és Kylo lesznek az angyal és az ördög Luke vállán, de a poszter alapján inkább Luke és Kylo az Rey vállán, Rey pedig az, ami középen van(az egyensúly vagy olyasmi). Szóval a jedik tettek valamit, aminek nincs jó hatása az erőre, ezért akarja Luke abbahagyni gondolom.
    Egyébként így elég egyértelmű, hogy kik az utolsó jedik: ott vannak a poszteren! :D

  22. Edge: Én is ebben reménykedek. Mert másban már nem lehet…

    Malachi: A Rebelsben egy igazán középen álló karakter van/volt a Bendu, és hát amikor nála elszakad a cérna attól egy sith is összeszarná magát, nemhiszem, hogy Luke-al meg mernének ilyet játszani pedig durva lenne.

  23. Hangulatos. A Force Awakens-es “Chewie we’re home”-s teasert nem üti (mondjuk talán nem is nagyon lehet), de nem rossz. Keveset mond, de a hangulatot átadja. De remélem nem teljesen a Birodalom visszavág-ot kapjuk meg rebootban.

  24. reatard: na pont, igen, Bendu. akár. engem sokkal jobban felcsigázott ez az előzetes, mintha egy csihipuhi robbanásos látványorgiát mutattak volna.

    nagyon kemény a végén Luke. It’s time for the Jedi… to end.

    Baaa! :D Mi?!

  25. “Most akkor utolsó jedik vagy utolsó jedi???” mire gondolsz? a poszt címe az angol cím, de angolul egyes és többesszám is a Jedi. Magyarul Jedik igen.

  26. human: Szeretek vakon nézni filmeket, ezért csak az utolsó 35 másodpercet láttam, úgyhogy lehet van valami korábban, ami rácáfol erre, de van egy olyan érzésem, hogy Luke utolsó mondata red herring és a valódi mondatban hozzáteszi, hogy “this massacre”.

  27. Élőben néztem,de ezt szerintem inkább nem kellett volna kiadniuk. Borzasztó sablonos, és lihegő szereplővel kezdődik yeh!! Megnéztem a 7.rész és a roque one teaser-et, és mind2 jobb ennél. Én valami nagy durranást vártam,de ez csak rózsapatron volt…

  28. Már elfelejtettem mennyire idegesitett Rey, de most ettöl eszembe jutott. Amig nem lesz egy normális szerethetö karakter benne, tuti nem nézek több star warst. Luke is tuti csak mellék szál lesz benne

  29. Ha összerakjátok a teaser sztoriját, nagyjából kiviláglik belőle, hogy sztoriban tisztára A birodalom visszavágra hajaz. Ahhoz képest, hogy azt mondták a Force Awakens után, hogy nincs teher, új irányokba indulnak, eléggé copy-paste megint a cucc. Akkor ezek szint a kilencedik rész meg a Jedi visszatér lesz kicsit felturbózva. Végül is abban a korban élünk, amikor mindenért kétszer, háromszor fizetünk, nem vészes.

  30. Watchmen, rakd össze nekem a teaser sztoriját kérlek! meg azt is, miben hasonlít a birodalomra! innám a szavaidat. de szerintem csak a levegőbe beszélsz.

  31. Teaser után okoskodni még erős lenne, nekem nem tetszik a VII. részt így ezt már csak mérsékelten várom, Kylo Ren engem továbbra is irritál, a Rey vonalból meglátjuk mit hoznak ki. (Hogy van theme-je konkrétan észre se vettem.) A poszter retro, így tetszik, de A.D. rajta van azon is. :-\

  32. Imádom azokat, akik 1 perc teaserből összerakják az egész filmet és már fikázzák is!! :D Szánalom…

  33. @kisaaame: Nagyon jó gondolat amit leírtál. Az ízelítő és a poszter alapján én is azt gondolom, hogy a címben említett utolsó Jedik szerepelnek a poszteren is. Bár én a videóanyag alapján csak Luke-ra és Rey-re tippeltem volna.
    Ez a poszteren szereplő fénykard motívum mintha csak a Jedi Outcast játékból jött volna. Amúgy tetszetős plakát.

  34. “Megjósoltam”, hogy Luke úgy képzeli el az egyensúlyt az Erőben, hogy véget vet a jediskedésnek. Mondjuk, nem volt nagy művészet. Ezek szerint Rey-t is csak azért tanítja ki, hogy leszámoljon Kylo Ren-nel?
    Kíváncsi leszek. Jó darkosnak tűnik. A poszter meg elég vészjósló. Luke tekintete…brr..

  35. Scorpion82

    Ja én is kb ezeket hoztam ki magamban, de ez vajmi kevés lenne, mint story, mozgató rugó stb. De ez csak egy 2 perces Teaser, egy warm up. Annak jó. Persze megértem a fanyalgókat is, igen, vannak megint copy paste jelenetek, de majd a rendes trailerből többet megtudunk. Ez kezdésnek korrekt volt. Sőt, van egy kis darkos hangulata, ami kifejezetten tetszik benne.

  36. Szóval lesz Luke meg fénykard meg űrhajók… ez így még kevés, hogy lázba hozzon.

  37. Szerintem a kék/piros SUGÁRPALLOS is beszédes. Az lesz itt, hogy Rey lesz az első jedi/sith hibrid. Így véget ér a jedi rend, és valami más veszi át a helyét.

  38. ú ez a poszter bejön. de nem akarom megnézni a teasert, és már azt is bánom, hogy a leírást elolvastam:D moziban tali sziasztok

  39. Amúgy eddig is azt gondoltam, hogy ez egy félig fanservice félig one man show Lúkoskodás lesz badass suttogásokkal, de mostmár kb tuti. És arra még szívesebben is fizetek be, mint a tinik nyöszörgéseire.

  40. Hahaha, mennyi negatív komment, hol vannak màra az Ep. VII-et dicsőítő fanboyok, ràjöttek màr utólag végre sokadjàra, hogy mennyire nem volt semmi eredeti abban a részben? Aztàn màr nincs akkora lelkesedés mindezek utàn a köv. irànt. Valószínűleg az meg Birodalom Visszavàg hommage lesz. Bàrcsak ne lenne igazam és összeszednék ezt az egészet az előző utàn… Kicsit kezd TV sorozat érzésem lenni sajnos. Ennél a Star Wars többet érdemel. Csak némi Luke action-nel tudnànak talàn javítani az összkèpen… Ja meg hogy a köv. cliffhanger előtt próbàlnak magyaràzatot adni arra hogy mi is történt a Jedi visszatér óta.

  41. Ez most az előző rész kimaradt jeleneteiből lett összevágva? Vagy mi ez? :D

  42. A zenét le se lehetne tagadni, hogy John Williams. Pont úgy kezdődik, mint amikor Donovan megitta a hamis Grálból a lötyit és már lehet sejteni, hogy valami rossz készülőd9ik… Minek ilyen horror betét az elejére?!

    A teaser teljesen jó volt már utána. Végre kapunk normális űrcsatát!

  43. Masszív csalódás kicsit se csigazz föl. Lehet mégse kellene Ryan Johnsontol megváltást várnom.:(

  44. Islander77 csatlakozom hozzád.
    Szánalmas volt, amit az EP VII-tel nyomtak le az emberek torkán, és mivel a nép be is kajálta szépen (Placebo hatás?), várható, hogy ez egy nagyon sima Birodalom Visszavág remake lesz. Én amúgy a Star Wars: A Placebo visszavág címet adnám a kövi résznek, tekintve, hogy a marketing miatt a világ ismételten jó ízűen bőffent majd a tehénszar emésztése közben, amit marhasült néven tettek az asztalukra.

    Azoknak pedig, akik amiatt fanyalognak, hogy miért húzzák le sokan már előre a következő filmet: egyszerűen nem tudsz jó filmet csinálni, ha az előzmény egy szégyentelen és arcátlan fércmű volt. Nem, ez nem egyéni vélemény, az EP VII mind történetvezetés (deus ex machinák, plot-hole-ok, gyenge plot device-ok, lazy writing) mind karakterek szempontjából (Poe?? Finn?? Rey??…) összességében pedig mint film (rendezés, forgatókönyv, vágás, stb.) pocsék, szánalmas, és felháborítóan ostoba volt, arról már nem is beszélve, hogy milyen tiszteletlenül próbált fejet hajtani a saga előtt (konkrétan rebootolták egy remake-kel)

    Szóval ja… érthető szerintem, ha nagyon sokan elveszítették a bizalmukat, ez a teaser pedig szintén csak azt igazolja, hogy annyira bíznak a sikerükben, hogy már annyival sem tisztelik meg a nézőket, hogy valami igényesen kinéző anyagot vágnak össze. (Ez utóbbi, bevallom, valóban ízlés kérdése.)

  45. @Jaon: az EP 7 sztoriját lehet szidni, meg azt hogy remakelte az EP 4-et, de a rendezést/vágást nem annyira. Lucasnál szarabb rendezőt nehéz találni, az első trilógia (4-6-dik rész) vágásainál rosszabbat max ultra Zs kategóriában láttam eddig. Nekem pl. az EP 7 bejött annak ellenére, hogy voltak dolgok, amik nekem se tetszettek (pl. a fő fegyver, Rey túl gyorsan tudott túl sokat – Jedi mind trick pl).
    Ez a trailer (EP 8) valóban semmilyen volt. A zene sokat dobott rajta, és majd persze megnézem a filmet is idővel, de nem rántott be. Luke kijelentése pedig nagyon haladó, mert igazából ha csak Jedi-k vannak vagy csak Sithek, akkor nincs egyensúly. Luke az utolsó Jedi, Kylo pedig nem Sith, csak használja az erő sötét oldalát, Rey meg… ahogy írták valszeg ő lesz a középút. Vagy nem…

  46. Ez 2 perc semmi. Csalódott vagyok. Nem mondom hogy lőjék le a sztorit, de ettől tartalmasabb előzetest vártam, pláne a pletykák után.

  47. Engem nem győzött meg, de mivel SW mgyek rá mindenképpen. Remélem nem copy paste lesz ez is.

  48. @Jaon: Szerintem lassan el kéne dönteni, hogy akkor most ez azért rossz mert szar a sztori, szarok a karakterek vagy mert EpIV copypaste az egész. Csak szólok hogy a kettő egyszerre nem megy.

    “annyival sem tisztelik meg a nézőket, hogy valami igényesen kinéző anyagot vágnak össze”

    Gondolom ugyanezért Christopher Nolant is utálod.
    Ez igényesen kinéző anyag ami semmit nem mond a sztoriról, ennyi. Inkább csináljanak filmnézős trailert? Remek ötlet.

    “egyszerűen nem tudsz jó filmet csinálni, ha az előzmény egy szégyentelen és arcátlan fércmű volt”

    Egyrészt de igen, ez egyéni vélemény, biztos szar érzés, másrészt:
    Filmek amik teljesen elrugaszkodtak az első részektől és van ahol ez óriási minőségi ugrást is jelentett:
    Aliens
    Keresztapa 2
    Star Trek 2
    The Dark Knight
    Captain America 2-3
    stbstbstb.

  49. Vektorral annyiban teljesen egyetértek, hogy ez a kedvcsináló nem spoilerezi el végre az egész sztorit.
    Aki meg nem ismeri az SW-t, azt nem kell győzködni, mert nem ezzel a filmmel kezdené el a beleszokást.

  50. Én is úgy gondolom, hogy Luke meg akarja szüntetni mind a két oldalt. Az egyik se lehet a másik nélkül, tehát csak egyetlen megoldás van. És Reyt se jedinek neveli, hanem egy erőhasználó fegyvernek, aki megteszi helyette mindezt. De aztán lehet, hogy totál átkúrják a nézőket, félrevezetnek minket. Nem is mondja ezt a filmben, vagy nem így. Volt már rá példa.

  51. Vekthor: Már miért ne lehetne egyszerre a kettő???? Szégyentelenül IV-t próbálja másolni,nem tiszteleg, nem ihletet merít, MÁSOL, csak épp a közelébe érni nem tud, mert egyrészt a kreativitás, lélek hiányzik belőle, itt már senki nem akarja megváltani a világot, nem fiatal, csóró, de kibaszott tehetséges filmesek csinálták a hetvenes években, hanem marketingesek kétórás reklámja a merch cuccokhoz. Másrészt ebből következik, hogy nem vették a fáradságot, hogy egy rendes organikusan működő forgatókönyvet írjanak, normális interakciókkal a karakterk között, míg a IV-ben teljesen természetesen, magától értetődően alakult a cselekmény és a karakterek kapcsolata itt csak dróton rángatott erőlködés, hogy mindent kipipáljanak a listáról. Arról nem is beszélve,hogy az alaphelyzet a totális szembehugyozása a VI-nak.

    ennél amúgy egy fokkal kevésbe lesújtó a véleményem a VII-ről, (nem azért mert ezek ne lennének igazak, hanem vany egy-két jó pont ami ellensúlyozza) csak azt akartam megmutatni, hogy a két szempont nem vagy-vagy módon működik ahogy hazudod hanem egymásból köbvetkezik.

  52. @reatard:

    “nem vagy-vagy módon működik ahogy hazudod hanem egymásból köbvetkezik.”

    Kár, hogy az eredeti kommentben nem, illetve nem csak a lélek hiányára volt alapozva az érvelés “ahogy hazudod”. Volt itt minden fundamentális elemtől a részletekig (még a vágás is, wtf?) épp csak a smink nem szar a kommentelő szerint.

    “itt csak dróton rángatott erőlködés, hogy mindent kipipáljanak a listáról”
    Például?

    “Arról nem is beszélve,hogy az alaphelyzet a totális szembehugyozása a VI-nak.”
    Miért?

    Tudod az a gond, hogy úgy elég nehéz erről vitázni, hogy nagy igazságokat (*köhög* kliséket *köhög*) dobsz be érdemi hivatkozás vagy magyarázat nélkül.

  53. Vekthor: Aki a vágást emlegette, az majd elmondja neki mi baja vele, én a forgatókönyvről és karakterekről beszéltem. Ahogy te is azzal indítottál az előző kommentedben. De mehet a kenegetés…

    Például: A térkép (alapbol csak egy csillagterkep van az egesz galaxisban, es az is hiányos wtf???) mar a film elején ugyanazok a bolygón van mint Rey, ahol véletlen ott a parkok a Falcon is, és a rendszer közelében bukkannak fel Hanék is, akiből megint csempészt csnáltak,(ok ezt próbálták a családi szállal magyarázni, de az is milyen). Az a fénykard ami eddig soha senkinél nem okozott bad tripet most igen. A film közepén hirtelen kiderül, hogy an egy bolygónyi death szar 3, mert a térképes sztori azért nem lenne elég egy filmre. végén bekapcsoló r2d2… De ezek csak apróságok. Nézd meg a IV-ben ahogy Luke elindul összeáll a trió, teljesen emberi viszony alakul ki köztük. Itt meg, Poe úgy nevezi el Finnt mintha a kutyája lenne. Ja igen Poe el is tűnik a film közepéből majd hirtelen megint felbukkan, a Rey és Finn közötti viszony rendben van, de Poe meg Rey talán egymásra sem néznek az egész filmben. Egyszerűen nincs rendesen működő csaptdinamika.

    Azt meg komolyan nemhiszem, hogy magyaránom kellene, hogy miért a VI leköpésével indít a VII ha láttad Mindkét filmet.

  54. reatard: Ennyi erővel akkor az alapállításodnak nincs semmi köze ahhoz amit én mondtam. Ugyanis te azt az álláspontot védted hogy nem ér a 4 közelébe a 7. Az eredeti állítás viszont az volt hogy ez sztoristól, karakterestül egy objektíven szar film. Gondolom ezért is “árnyaltad” (értsd kenegetted) a levezetésed a “lehet igaz amit a fickó mond de nem értek egyet” vonallal.

    “A térkép (alapbol csak egy csillagterkep van az egesz galaxisban, es az is hiányos wtf???)”

    Kiváló logika. Tehát ha nekem van egy térképem akkor például ismerem minden elrejtett kincsesláda pontos helyzetét is, ugye?

    “mar a film elején ugyanazok a bolygón van mint Rey, ahol véletlen ott a parkok a Falcon is, és a rendszer közelében bukkannak fel Hanék is, akiből megint csempészt csnáltak,(ok ezt próbálták a családi szállal magyarázni, de az is milyen).”

    Mivel a film direkt rejtegeti a Rey háttér sztori miatt az egész Jakku backstory-t ezért még simán ki lehet magyarázni és egyáltalán nem szükséges részlet az aktuális sztorihoz. Mi van ha épp azért vitte valaki oda a falcont hogy majd belebotoljon a csaj Hanékba? Az meg hogy a csempészek rájuk találtak kapásból magyarázható azzal, hogy aktiválás után bekapcsolt egy nyomkövető például.

    “Az a fénykard ami eddig soha senkinél nem okozott bad tripet most igen.”
    Mármint a fénykard ami az előző gazdái és azok konfliktusai miatt már tripet okoz akkor még nem okozott tripet amikor a látott emlékek épp megtörténtek?
    Ez körülbelül annyira logikus mint egy BMW gyárban azon panaszkodni, hogy az alvázzal még nem járhatod az utakat.

    “an egy bolygónyi death szar 3, mert a térképes sztori azért nem lenne elég egy filmre.”
    Death Star 4 ennyi erővel, lásd Ep1 third act.

    “Itt meg, Poe úgy nevezi el Finnt mintha a kutyája lenne.”

    Chewbacca pl. Han Solo kutyája amit George a sajátjáról mintázott.

    “Poe el is tűnik a film közepéből majd hirtelen megint felbukkan”
    És ez miért hiba?
    Egy fix triónak kéne lennie a szereplőknek mint a 4-ben? Akkor most meg már az a baj, hogy nem másolja eléggé a karakter dinamikát a film?

    “Poe meg Rey talán egymásra sem néznek az egész filmben”
    Sőt a 6-os és 7-es számú kocsányos ufó sem lép interakcióba, MEKKORA HIBA.

    Ez körülbelül olyan mintha belekötnél abba, hogy Han és Leia csak 1 résszel később jönnek össze.

    “Egyszerűen nincs rendesen működő csaptdinamika.”
    “a Rey és Finn közötti viszony rendben van”
    A tényleges csapatról nem sikerült (Rey, Finn, Han, Chewie) ennél többet mondani, és minden áron Poe-t akarod beleerőszakolni harmadik keréknek. Vagyis a saját prekoncepcióid nem teljesülése miatt szar, aha.

    “Azt meg komolyan nemhiszem, hogy magyaránom kellene, hogy miért a VI leköpésével indít a VII ha láttad Mindkét filmet.”

    De igen, kell, go.

  55. fejezzétek már be, nem vitáztátok ki magatokat az eddigi rengeteg EP VII posztnál? minek ugyanazt a lemezt játszani az EP VIIInál is.

  56. Vekthor:

    Nem, én semmilyen álláspontot nem védek, hanem azt mondom, hogy nem igaz az állításod, hogy ne lehetne támadni egyszerre azért mert pofátlanul nyúl a IV-ből, és azért mert “mert szar a sztori, szarok a karakterek”. De lehet. Mert a kettő nem kizárja egymást hanem összefügg.
    Innentől a “lehet igaz amit a fickó mond de nem értek egyet”et sem tudom hova tenni, hogy egyáltalán mire gondolhattál.

    Igen, a film nagyon sok mindent rejteget, de a kényszeres titkolózás nem lehet mentség arra, hogy ennyire sánta legyen a végeredmény.

    Ja igen azzal a fénykarddal ááá semmi nem történt mielőtt Lukehoz dobta Obi-wan, vadiúj volt, nem is azt használta Anakin, mikor Vaderré vált és mikor megszabadult pár felesleges testrésztől…

    Most az, hogy 3 vagy 4 aztán mennyiben tünteti fel jobb színben a VIIt? Csak még kínosabb.

    Értem, szóval Finn=Chewie=kutya. Köszi! akkor tök oké!

    “az a baj, hogy nem másolja eléggé a karakter dinamikát a film?” Nem, nem az és ezt is leírtam, csak egyszerűen nem tudsz szabadulni a másolni-nem másolni felosztástól, képzeld olyan is lehet, hogy bár nem ugyanaz a fix trió felosztás van, a csapatdinamika ugyanolyan természetesen és jól működik, na itt sajnos nem jött össze.
    És ezen az sem segít, hogy az egyik főszereplő nem háttérbe vonul hanem szószerint eltűnik a film harmadában majd csakúgy felbukkan. Han és Rey viszonya meg aztán teljesen értehetelen, ha már ennyire szeretnéd, hogy erről is beszéljek, de biztos ez is a titkolózás miatt van és én vagyok a hülye ha nem tetszik…

    “minden áron Poe-t akarod beleerőszakolni harmadik keréknek. Vagyis a saját prekoncepcióid nem teljesülése miatt szar”

    Nem én akarom beleerőszakolni, és nem az én prekoncepcióm, ezt a Disney, a készítők, a film első 10 perce sulykolták, persze, lehet azt mondani, hogy Poe csak a 6-ik kocsányos ufó, de ahhoz képest meg azért kicsit sokat van a vásznon.

    Azon meg mégis mit magyarázzak, hogy MINDENT kidob az ablakon a VII amiért a IV-VI-ig harcoltak és amit a VI-ban sikerült is elérni, lehetett volna új konfliktusokat találni, de helyette teljesen öncélúan (vagyis dehogy, hisz nosztalgia és profit) visszarángattak mindent és mindenkit a IV elején fennáló status quoba. Ez tényleg nem csak kiábrándítóan sivár, ötlettelen biztonsági játék hanem az előd lehugyozása.

  57. @82: nem.
    Attól, hogy felrobbantasz egy űrállomást, nem javul meg az univerzum.
    Ugyanazt a szart kell rágni, ugyanúgy százfelé húznak különböző egyéni és csoportos érdekek.
    Oszt’ kialakul ugyanaz a helyzet.

    A film, nyilván, ugyanolyan ótvar lesz, mint a VII. volt, de, nyilván, akkor is megnézzük. :)
    (Az alap trilógiában is voltak vállalhatatlan dolgok, az ewokokra már 1983-ban sem volt mentség…)

  58. @reatard:

    “De lehet. Mert a kettő nem kizárja egymást hanem összefügg.”

    Ha valami pontosan copypaste-tel valami mást akkor szinte kizárt, hogy önmagában teljes katasztrófa legyen, pláne ha nem 0/10 minden filmes platformon a ratingje. Mert valami jót is át kellett ahhoz vennie hogy valóban az a klón lehessen aminek feltünteti. Magyarán az csak érzelmi alapú túlzás lehet, hogy film szinten 0/10 szereplőkkel, rendezéssel, vágással mindennel ÖNMAGÁBAN is. Most akkor vagy pofátlan nyúlás vagy értékelhetetlen film, nem lehet mindkét értéket a maxig tolni mert semmi értelme. Az csak köztes értékekre lehet igaz, hogy ez is meg az is érvényesül.

    “Ja igen azzal a fénykarddal ááá semmi nem történt mielőtt Lukehoz dobta Obi-wan, vadiúj volt, nem is azt használta Anakin, mikor Vaderré vált és mikor megszabadult pár felesleges testrésztől…”

    Milyen jó, hogy pont ezekről az eseményekről szólt a vízió… ja nem. Egyébként pedig mellékesen Rey az első erőhasználó aki úgy vette magához a kardot, hogy nem akarta hogy bármi köze legyen ehhez a vonalhoz, vagyis ellenállt. Vagy pedig megberhelte a narancsszínű béka. Fontos ez?

    “Most az, hogy 3 vagy 4 aztán mennyiben tünteti fel jobb színben a VIIt? Csak még kínosabb.”
    Annyiban hogy inkább tipikus star wars elem amit Lucasék is ismételgettek, így elég nehéz lenne bármi olyannal vádolni a Disney-t hogy olyasmit másol ami eddig nem volt része az univerzum “szabályainak”.

    “Értem, szóval Finn=Chewie=kutya. Köszi! akkor tök oké!”
    Ha az új reményben oké volt, akkor itt miért nagyobb baj? Te nem jártál egy kurzusra külföldi diákokkal? Ott sorra születnek az olyan becenevek amiket esetleg az ember társai is ki tudnak ejteni. Ez az “ettől olyan mint a kutya” dolog csak a te hülyeséged, de gondoltam bedobok valamit ami viszont objektíven “kutyázás”.

    “a csapatdinamika ugyanolyan természetesen és jól működik, na itt sajnos nem jött össze.”

    kértem, hogy magyarázd el mi a baja a filmnek, te erre a poe-val kiegészített trióról és az említett karakter hiányáról írtál ahelyett hogy a tényleges dinamikát kritizálnád (bocs hogy arra reflektálok amit írsz). Itt a központi “trió” legfeljebb Rey-Finn-Kylo és mindenki mindenkivel kvázi párosával és csoportosan is építkeztek.
    Gyakorlatilag kérdés nélkül egy trióban kezeltél karaktereket ‘mer hát az eddig is így vót’ az én ráutalásom nélkül, majd kritizálni kezdted hogy az adott karaktercsoport nem működik csapatként. Miért kéne hogy csapat legyenek?
    Ezek után elég szép “hazugság” hogy a másolás-nem másolás vonal az én mániám.
    “ahhoz képest meg azért kicsit sokat van a vásznon.”
    Hát tényleg, miért nem lehet beleerőszakolni a srácot pl legalább a Falconos menekülésbe, meg miért nem lehet legalább Finn unokatestvére… Muszáj minden főszereplőnek a másik oldalában loholni 0-24?
    Van központi csapat? Van, ott az említett trió plusz a han-chewie páros, emellé jön be Poe egy másik vonallal. Mi ezzel a baj?

    “mindent és mindenkit a IV elején fennáló status quoba.”

    Te mit néztél?

    Pont arról van a filmben szó hogy a peremen tengődő “birodalmiak” megtámadják a prosperáló köztársaságot, ami felállt a 6. rész után. Nem véletlenül játszódik az egész sztori a világ végén lévő sivatagos meg jeges bolygókon. Pl. megvan hogy mit jelképez a film elején a fehér bolygót lassan kitakaró sötét csillagromboló?
    Majd most jön a kiegyenlítettebb háború szakasz remélhetőleg az új részekkel. De mondjuk a trailerben elég ránézni az űrcsatás részre, enyhén jobban felszerelt hajóknak tűnnek az eredeti trilógia roncs armadájánál.

    Jedik tényleg továbbra sincsenek de a 6. rész már amúgy is azt az irányt vetítette előre, amit a jelek szerint most a 8. befejez miszerint Luke az utolsó jedi és kész.

    Arra pedig nem emlékszem hogy a sötét oldalon Vadernek erő és kardhasználatból pótvizsgáznia kellett volna az 5. részre hogy ne verje meg megint a hős.

  59. Hűű na ezeket a kommenteket élmény volt végigolvasni :D

    Sajnos egyet kell értenem itt néhány emberrel. Az előző rész után nem igazán ugráltam a székemben amikor megláttam az X-szárnyúakat, a Falcont és azt a már jól ismert kéken ragyogó kardot. Lepörgött a trailer és csak annyit mondtam, hogy hát jó.. Nehéz lesz jóvátenni a 7. részt és sajnos nem úgy néz ki mintha nagyon próbálkoznának.

    Az a baj ezzel az egésszel, hogy minden jelenet, minden trailer és minden film után érződik az a mérhetetlen pénzéhség ami manapság Hollywoodra jellemző. Valaki már írta korábban, hogy ezekből a filmekből hiányzik a lélek. Teljes mértékben igaza van. Nem szívből készülnek. Ami számomra csak azért meglepő, mert a 7. résznél biztos voltam benne, hogy na most minden összejött. Egy rendező aki maga is Star Wars rajongó, egy lelkes stáb és jó sok pénz. De úgy tűnik ez is kevés volt.

    Visszatérve a trailerre, hát lehet pont azért fogok kellemesen csalódni ebben a részben mert a 7. rész annyira lerombolt bennem minden elvárást, hogy negatív csalódás már nem érhet.

  60. Őszintén szólva nekem sem tetszett a 7. rész, sőt ez a trailer is még elég bénácska itt-ott. Nem mintha védeni akarnám a Birodalom visszavág összehasonlítást, de ugyanakkor képzeljük el, hogy 3 filmre kapunk lehetőséget. Az elsőben felvetítjük a konfliktust, hogy ki van kivel. Remélhetőleg a hősök győznek, míg a gonoszt úgy győzik le, hogy azért esély legyen még visszahozni. A második rész ilyenkor szükségszerűen a “visszavágásról” szól. Hiszen hogy nézne az ki, hogy a hősök másodjára is lecsapják a gonoszt és futni hagyják? Ennyire nem lehetnek balfaszok, mert akkor a harmadik részre milyen katarzis maradna a nézőknek?! Hogy kétszer megmenekült, de csak harmadik neki rugaszkodásra sikerült kinyiffantani? Így csak simán felépítik a sémát, hogy a gonosz visszavág, a tápos-mákos hősök jól pofára esnek, majd általában a tényleges leszámolás pillanata jön el a harmadik részben.

  61. @ Kifli

    Fogy.

    @ bobojsza

    “A film, nyilván, ugyanolyan ótvar lesz, mint a VII. volt, de, nyilván, akkor is megnézzük. :)”

    Én már nem. 1979-ben láttam először a SW-t, és minden premieren ott voltam, de a VII. epizód olyan arculcsapás, és felesleges, mint anno pl. a Hegylakó 2 volt.
    Azt is egyszer láttam csak, de igyekszem úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Így teszek ezzel az ún. új trilógiával is. A VIII-nak a közelébe sem szagolok már.
    (A spin-off filmeknél nyilván más a helyzet.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.