Dave Chappelle két fellépése

Már két hete nem írtam meg rendesen, de mivel ennek a posztnak a tologatása miatt nem ejtettem még sort Louis CK új speciáljára, így most csak röviden ejtek pár szó arról, hogy milyen fasza volt Dave Chappellet újra látni.

A Netflix két régebbi, egy 2 és egy 1 éves fellépését vette meg elsőnek, hogy év végén majd új speciált kapjunk Dave-től. Elsőre nem tűnik hosszú időnek a kettő között, de igazából eltért a két show egymástól.

Igazából a sokkal lazább, régebbi Deep in the Heart of Texas volt a jobb számomra. Dave akkor a legjobb, amikor kényelmesen érzi magát és elvan a közönségével. Itt hatalmasak voltak a sztorik, és szinte végig vigyorogtam, még ha jobban is csapongott.

A The Age Of Spinben viszont mintha visszafogta volna magát, vagyis a stílusát. Ez már rögtön az öltözködésén kiszúrható, mintha ezt komolyabban vette volna. Itt keményebb témákhoz is nyúlt, miközben már a címmel is tök jól összefoglalta a jelenlegi post truth világunkat.

Igazból mindkét fellépésére elmondható, hogy igyekezett sokakat mozgató témákat (Cosby, OJ) másik szemszögből is bemutatni. Mint azt a legjobb komikusok szokták. És mindeközben még elfogadni a sztárságát is. Visszanyúlt a régi “négerek a kocsiban” témájához, de 2016-ban már nem fosik, ha leinti egy zsaru, hiszen mostanra ő Dave Chappelle. Nem szórnak crack-et a hullájára.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.