Tom Hardy lesz Venom

Szóval itt tartunk. A Sony egy eléggé durva castinggal lepett meg minket. Úgy tűnik tényleg kezdenek valamit a náluk maradt Marvel-jogokkal Spidey visszabérlése után is, avagy ez nem lesz része az MCU-nak. Elvileg a Venomban nem fog feltűnni az új Parker, és hát a főszereplő Tom Hardy lesz.

A rendező pedig Ruben Fleischer (Zombieland, Gangster Squad). Szeretik a pénzt mondani ilyenkor, de Hardy eddig nem tűnt csekkre hajtónak, szóval nem tudni mivel győzhették meg. Elvileg 2018 októberében nézzük!

human
írta
2017. 05. 20. 03:40
megjelenés
43
hozzászolás


43 hozzászólás a “Tom Hardy lesz Venom” bejegyzéshez

  1. A Tabu óta rühellem a faszit. Attól a 8 órás non-stop egófényező faszveréstől, amit ott előadott még mindig ökölbe szorul a kezem, főleg hogy csak az aktus 7. órájában jöttem rá minden kétséget kizáróan miről is szól ez az egész. Legjobb lenne nem látni őt semmilyen produkcióban sem.

  2. Mondjuk a Tabut én 2 és fél rész után kaszáltam, mert nagyon modorosnak véltem, de tudom, hogy pl. mások imádták végig. Tom Hardy azért mégis csak Tom Hardy, ne viccelődjetek már! :D

  3. Anno a Taboo hangulat miatt nagyon elkapott, de így visszagondolva semmi sem maradt meg belőle Tom Hardy morgásán kívül.
    Annak viszont örülök, hogy ez nem lesz MCU-tag, talán még valami jó is kisülhet ha nem lesz féltucatnyi írója a filmnek…

  4. Bírom Hardyt, jó színésznek tartom (ami nem csoda, hisz Patrick Stewart klónja, hö-hö), de jó látni, hogy mások szerint is masszívan túl van értékelve. Taboo-ban sokalltam be én is. Ettől függetlenül örülök ennek a castingnak.

  5. Visszatérve Venomhoz (hogy ne csak taburól beszéljünk), én imádom a karaktert, mindig is a kedvenc gonoszom volt, de csak Spideyval működik. Egy erősebb, gyorsabb pók, aki terrorizálja Petert és minden emlékét és titkát ismeri. Ettől gyerekként ki voltam készülve, igazi Boogey Man, de nem igazán tudom mit tudnak csinálni így Spidey nélkül vele.
    Új eredettörténet, új motiváció, új minden, az ami félelmetessé tette, azt kitörlik és újat találnak ki.

  6. Ez nem olyan próbálkozásnak tűnik mint a Fantastic4 volt?….hogy csak azért készül hogy a jogok megmaradjanak. Spidey nélkül ennek semmi értelme.

  7. Oké megvan Tom Hardy a szerepre, ami tökéletes választás, de most Kevin Feige-nak kellene cselekednie, hogy nehogy valami külön univerzumot építsen ki a Sony. Simán meg lehetne oldani a szimbiótás témát, egyszerűen a Végtelen Háborúban úgyis kint lesznek az űrben és valaki lehozza, pláne, ha a Hold is benne lesz a filmben (Szemlélő, Fekete Villám) vagy akár a SHIELD-ben behozott SWORD-dal valami. Megoldható csak akarni kell és van egy olyan sejtésem, hogy nem a Sony nem akarja az MFU-hoz kapcsolni, hanem Kevin Feige, mert nem ez az elképzelése és akkor már nem jó.

  8. Hardy állítólag azért vállalta a szerepet, mert Venom az egyik kedvenc képregény karaktere :)

  9. “Annak viszont örülök, hogy ez nem lesz MCU-tag, talán még valami jó is kisülhet ha nem lesz féltucatnyi írója a filmnek…”

    a legtöbb sony marvelnek három szokott lenni. az MCU-ra a két író a jellemző. csak a SM: Homecomingnak van féltucat írója, szóval ez az állítás alapból nem passzol a valósággal…

  10. Így tippre nem a classic Eddie Brock-os Venom lesz, hanem Flash Thompsont fogja alakítani. A képregényekben ő Peter egyik régi barátja, aki a seregben elveszíti mindkét lábát.
    Ezután kapja meg a szimbiótát a kormánytól, h egy szuper katonaként szolgáljon. Röviden nagy vonalakban :)
    Egyébként egy későbbi sztoriban futnak össze Pókival, ahol a szimbióta elmagyarázza neki, h igazából az előző gazdatest ( Brock ) haragja, gyűlölete miatt volt olyan amilyen Venom maga. Így Flash-el együtt már más célok is hajtják, nem annyi h tönkretegye Pókembert.

  11. Cardas: Homecoming MCU, nem Sony, de ja, mindegyik blockbusternek sok írója van. Sajnos, mert látszik rajtuk.

  12. csizi2121: elvileg Eddie Brock, legalábbis a posztban is linkelt hivatalos Sony twitter szerint.

  13. Ohh, tényleg azon átfutottam :)
    Akkor kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle Pókember nélkül.

  14. Totálisan érhetetlen az egész. Egy brutálisan jó stáb, Pókember egyik legnagyobb ellenfele és talán legérdekesebb… Erre teljesen elválasztják mindentől, ami Pókemberes?:D Ez olyan, mintha csinálnának egy Jerry filmet Tom nélkül…:D:D:D

    Ettől még az is jobb lenne, ha Garfield visszahúzná a Pók gúnyát és egy másik unverzumban csapnának össze a Sony égisze alatt. És mondjuk tényleg összekötnék az Élet végével… Na az ütne. De így… Nagyon béna próbálkozásnak tűnik, Hardy ide vagy oda…Venom Pókemberrel működik…:)

  15. Suicide Squadba is ment a totál gagyi és sokadhegedűs Bumerangnak, csak kiszállt…mainstream vonalon szóval még ez a necces projekt is előrelépés.

  16. elvileg kettő író dolgozik a forgatókönyvön, akik olyan filmeket tettek le, mint a kenguru jack (!!!) a tolvajtempó, na meg a csudálatos pókembör 2. mindenki játszon el a gondolttal…

  17. Sok pénzt kapott érte…sajna bármi amit a Sony csinál egyáltalán nem meggyőző,még az új pókember is elég vérszegénynek tűnik.
    R-besorolású úgy sem lesz…

  18. Ezt most Hardy nagyon elbaszta szerintem, pedig csípem a karaktert is, meg a színészt is

  19. Biztos darkosra veszik es aze írt alá. Marvel féle hülyeségekben ő nem ugrál. Na majd most!

  20. Te is fiam, Hardy?:((( Már a Kongnál elég nagy csapás volt, hogy a színésznő Brie Larson egy ilyenhez adja a nevét, erre tessék. A következő lehetne DDL, mondjuk valami köpenyes szerepében.

  21. Tökömért kell bohóckodnia ilyen szereppel egy Hardy szintű fazonnak. Arra ott vannak az ilyen Chris Evans, Henry Cavill szintű egydimenziós színészek.

  22. Nem a töködér’ hanem pénzér’ most jöhetnék a közhelyekkel, hogy pénz beszél, kutya ugat… vagy mindenkinek megvan az ára… de nem jövök

  23. Én örülök neki, hogy nem lesz benne egy újabb tini Pókember. Az már az irók dolga, hogy kitalálják, hogyan müködhet különállóan is a film. Venom egy jó karakter, Hardy pedig jó szinész. Ha kapunk mellé egy R-es besorolást, akkor részemről várós lesz a film. Én gyanitom, hogy a Logan és a Deadpool után a Sony is akar magának egy R-es antihőst.

  24. uglytruth, ott a pont. Amellett, hogy Hardy szerintem is egy kissé túlértékelt.

  25. majd akkor hiszem el ha leforgatják, nem tudom elképzelni a szerepben. amúgy mi van az arcával?

  26. Kb annyira wtf mint a tavalyi hir hogy Tom Cruise lesz az uj Mumia foszereploje…

  27. zsocso:
    Egy R-rated Venom film még működhetne is önállóan, de nem hiszem hogy Hardy olcsón elvállalná “szerelemprojektként”, mint Jackman és Reynolds, ráadásul Venom esetében még a CGI-al sem lehet spórolni, szóval egy 150-200 milliós befektetést (plusz marketing) szerintem kizárt hogy bevállalna a Sony R besorolással.

  28. R besorolás és Spidey nélkül mit akarnak ezzel a karakterrel? Lesz egy fekete, nagydarab, vicsorgó pót-Pókember, aki nagyokat fog nézni az épületek tetején állva, nagylátószögű snitteken, megmenti az ártatlanokat, és legyőzi a bűnözőket? És ki lesz az ellenfél? Mert Venom egyrészt Spidey-val volt fasírtban, másrészt Carnage-dzsel, akit R besorolás nélkül szintén legfeljebb egy jó kis CGI demó lenne.

  29. Ez az egesz teljesen erthetetlen de tenyleg minden szempontbol. Remelem nem fog osszejonni

  30. A szuszájdból is kilépett, talán ebből is. Nem paprikajancsi ő, az egója is elég nagy, nem vállal be akármit.

  31. “A szuszájdból is kilépett, talán ebből is. Nem paprikajancsi ő, az egója is elég nagy, nem vállal be akármit.”

    Anthony Hopkins a mentora, és ugye az öreg sem vállalna be semmilyen szuperhősös, műanyag jelmezes bohóckodást. Oh wait…

  32. Attól, hogy leigazolsz egy jó színészt, nem biztos, hogy a film is jó lesz… Na de mindegy, tudjuk, hogy DC>>>>minden más>>>> MCU.

  33. Azért Hopkins eléggé más szakaszában van a karrierjének mint Hardy, nem a legjobb példa.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.