Kidumáló: Wonder Woman

Nézzétek el, hogy nem siettem ezzel az írással, pedig a nyár egyik legnagyobb filmje lehet belőle, sokaknak nem csak bevételileg. Amúgy nem azért, mert utáltam, hanem mert igazából nem éreztem utána semmit. Viszont tökéletes iparosmunkának tűnt egészen a végső leszámolásig. Simán a legjobb DCEU film eddig, avagy a Man of Steel-lel kezdett filmes univerzum vezetője.

A történet Diana-ról szól, aki békésen él az amazonok szigetén, amíg egyik nap egy első világháborús kém le nem zuhan a közeli tengerben, akit megment. Persze nem egy sima szerelmes filmről van szó, szóval rögtön mögötte befutnak a német katonák, amiből egyértelmű, hogy kinn dúl a háború, amiről valószínűleg Árész tehet.

Mivel az isten megállítására csak az amazonok képesek, így némi huzavona után Diana elindul a kémmel, hogy leszúrja a mesterkedő “gonoszt”. Ez egyrészt rengeteg őszintén vicces helyzetet is szül, ahogy rácsodálkozik az emberek szokásaira és viselkedésére, amihez nincs hozzászokva, na meg pár hősies pillanatot is, hiszen megtalálni is nehéz a fronton Árészt.

Azért használtam fenn a tökéletes iparosmunka kifejezést, mert nagyon jól van összerakva a film, főleg a BvS és Suicide Squad után. A főszereplő minden döntése meg van alapozva, ezeknek következménye van, amik által változik a gondolkodása, viselkedése, és mindez nincs szanaszét vágva, meg teletömve univerzumépítéssel. Egy remek eredetsztorik mesélnek el profin.

Ezek a tények. A film jó. Megvan az első tényleg jó női szuperhősös film, ami még baromi látványos is néhol. Véleményem szerint egyedül a végén levő akciót rontották el, és az érzelmi töltetet ott kicsit rosszul fűzték össze a történet fordulatával és vizualitásával. Hogy kerülgessem a spoilert.

Mindezt nagyon jó humorral fejelték meg. A komolyabb témák mellett jó párszor nevettünk a moziban, hiszen a Diana és Steve közötti kémia nagyon működik, érdekes a kapcsolatuk, és jó pár vicces jelenetet is szül egyben.

Most jön a teljesen személyes része, ami miatt nem siettem a poszttal: nekem már a tököm tele van az eredetsztorikkal. Akármilyen jól is mesélik el, egyszerűen nincs bennük semmi meglepő, mindben ugyanazok a beatek. Tudom, hogy a normális filmek felépítése is teljesen hasonló, viszont azok a hero’s journey-k nem ugyanonnan indulnak és ugyanoda érnek, hanem más-más helyzetekből, más problémákat feldolgozva. Pont ezért nem várom az új Pókembert sem amúgy, hiába nem lesz benne pókcsípés, azért hős-eredetsztori lesz az valószínűleg.

Nyilván felmerülhet a kérdés, hogy ki miért megy moziba, főleg blockbusterekre. Valószínűleg igaza van annak, aki odavési kommentbe, hiszen ez már előkerült a Hollywood kifogy témánál is, de szerintem még a nagy filmek is tudnak olyan történeteket adni, amik érdekesek. Nem kell spanyolviasszal jönniük, vagy nagy kísérlettel, egyszerűen jól összetett élményt kell adniuk, ami nem mindennapi helyzetekről mesél kilúgozás (agyonfókuszcsoportozás?) nélkül. Egy űrkatasztrófáról, agy-hekkelésről, heistről, háborúról, pár űrhajósról akik Beastie Boyst hallgatnak. Vagy épp hősökről, modern mondákról, csak számomra ne mindig az elejéről. Legalábbis most, de persze a Doctor Strange-nél is ezt éreztem.

Mindenképp örülök, hogy a Wonder Woman jól sikerült, okkal fog hatalmasat kaszálni, szemben a Squaddal, és ez talán azt is jelentheti, hogy helyesebb irányra korrigál a DC/Warner, így esetleg a máshonnan induló következő történetük már engem is jobban elkap. Fingers crossed.

Tudom, hogy a tények nem számítanak azoknak, akik szerint egyetlen oldalon állok — az ugye hihetetlen, hogy jó filmeket akar látni minden filmbuzi — de az emlegetés előtt: jobb, mint az Avengers 2, vagy a Thor eddigi részei, vagy a Captain America simán, még így is, hogy rám nem hatott a film.

63 hozzászólás a “Kidumáló: Wonder Woman” bejegyzéshez

  1. Marvel-bérenc!

    Egyébként én is ugyanazon a véleményen vagyok, mint te. Marhára elegem van az eredettörténetekből. Érdekel ez a film, főleg, mert ennyien mondják, hogy tényleg jó, de ez akkor is ott lappang, hogy eredettörténet. Mindenesetre én is örülök, hogy siker a film. Úgyis megnézem, csak a kérdés, mikor és hol.

    (Mondjuk ha a BvS-re adtam ki pénzt, akkor az a minimum, hogy erre is.)

  2. 9/10. Az egyik legjobb szuperhős-képregényfilm amit valaha kiadtak. Ami miatt ezt mondom:
    – Magával ragadó hangulat ábrázolása, mind az ókori görög időknek, mind az első világháborúnak. A humor és a dráma egyensúlya perfekt. Számos jelenet van ami kifejezetten mókás és ezt jó látni. Nem erőltetett béna poénok vannak, hanem olyanok ami működik mindenki számára, mert voltaképp aranyosak. Viszont több olyan jelenet is van amik miatt voltaképp még könnybe lábadhat az ember szeme. Túlzás nélkül, hiszen voltaképp a valóságot láthatja a néző ez benne a legborzasztóbb.
    – A karakterek mind kellően motiváltak, jól megírtak.. Még a főgonoszt is megértjük miért akarja azt amit. Sőt a mellékszereplők sorsát is átérezzük. Dianat sem látjuk butusnak a mi időnkhöz képest mint pl Thort, sőt jóval intelligensebb szinte mindenkinél a filmben. Ez is nagyon tetszett.
    – Tökéletes képregényhűség! Persze hogy változtattak ezt azt de szinte kitűnően adaptáltak minden fontos elemet ami kellett Diana bevezetőfilmjébe.
    – A zene egyszerűen rohadt jó lett. Már az elején amikor az Amazonokat látjuk edzeni akkor magával ragad és ez kitart a film végéig. Hans Zimmer főtémáján kívül a zene voltaképp úgy is megállná a helyét a legjobbak között. Eléggé meglepett, hogy egy ilyen nem túl ismert zeneszerzőtől ezt kaptuk. Biztos fogunk még hallani tőle emlékezetes darabokat.
    – A látványra is azt mondhatjuk, hogy magával ragadó. A sok lassítás igen Snyder-hatás volt de működik. Kellett ez, hogy kellően jól ábrázolja, hogy az amazonok voltaképp milyen gyorsan a csatatéren.

    Nyugodtan említhetjük ezt a filmet háborús filmnek is mert aként is megállja a helyét. A jelenet amikor Diana kilép a frontra pedig még biztos sokszor fogják említeni a legjobb szuperhős jelenet között, ez biztos. Árész valódi kilétének rejtésével ( mind a marketingben mind a filmben ) pedig már-már korszakalkotót tettek le a készítők. Komolyan volt már ehhez hasonló bármilyen kérpegényfilmben? Ja mellett még epic is volt a hadisten.

    Többször is gondolkoztam, hogy mi is volt a legnagyobb probléma az első Amerika Kapitány résszel. Hát megkaptam a választ. ettől a filmtől.Tulajdonképpen, egy ehhez hasonló Amerika Kapitány filmet kellett volna kapnunk elsőre is.

  3. 9/10 szintén, imádtuk a filmet.
    Árészt és a végső harcot remekül titkolták a filmben és a marketingben is. Így kell ezt.

  4. Bár még nem láttama filmet de én ezzel úgy vagyok, hogy a rántotthúst is meg tudom enni többször, csak nem minden nap. Évente egy-két eredetsztori bőven lecsúszik (amennyiben jól sikerülnek mint akkor ezek szerint a WW). Akkor van fél évente egy darab. Szóval ezt a hisztit én nem értem. De nem baj, nem vagyunk egyformák. :)

  5. Én még nem láttam de az eredetsztoris kommentedhez annyit fűznék, hogy megértelek de ez az úgymond “muszáj megcsinálni” a bizniszben pláne ha univerzumot építenek. Ráadásul tényleg ez az első női hős film, az első WW-ről. Őt elég sokan ismerik még az átlagos képregény ismerők is de nem hinném, hogy azon kívül, hogy amazon mást feltudnának róla mutatni. Így ez ilyen kötelező kör volt, szerintem ezért sem éreztél sok mindent.

    Viszont, már bejelentették a 2. részt, remélem hasonlóan jó lesz és nem CA 2 színvonal. Legalábbis szerintem a 2. rész lehet az ahol igazán jó lehet WW karaktere. Erre lehet példa a BvS béli szereplése is ugye. Ott se volt rá konkrétan semmi felvezetés, csak bumm megjelent és vitte a show-t. :D

  6. Még ha a film nem is lett tökéletes, abban talán mindenki egyetért, hogy Gadot talán a legjobb választás volt a szerepre. Élettel töltötte meg a karaktert. Egy élmény volt nézni :)

  7. Squadra nem mentem el,de így is nagyon roszz élmény volt itthon a negatív kritikák tudatában.Épp ezért nagyon örülök,hogy végre sikerült a DC/Warnernek ez a film.
    Azért az érdekes,hogy ha még sok bukta lesz a blockbuster szezonban akkor a mérleg pozitív oldalán mind szuperhősfilmek sorakoznak majd(legalább 3).
    Engem se zavar az eredetsztori,főleg így,hogy nem ismertem a karaktert és a film is jó lett.
    Az első alkalom amikor megszólalt a WW főtéma az mennyire epic volt.
    Remek akciók,kidolgozott karakterek,jó zene és a tetejébe még szíve is volt a filmnek.Már most várom a blu-ray megjelenést.

  8. Ezek szerint tényleg jó, azaz nem ilyen feminista szarság, mint a supergirl c. sorozoat pl., amiről ordít, hogy egyetlenegy okból hányták össze a feminista nyomás miatt, és enyhén szólva látszik is rajta.

  9. Egyszer már leírtam, így most csak idemásolom:
    “Több mint 10 éve nem voltam moziban. Erre a fimre csütörtökön elmentem és nem bántam meg. Röviden jellemezve: kiváló szórakozás. Nem is annyira szuperhősös, mint inkább kaland/háborús film “némi különlegességgel”.

    A több mint két órás játékidő úgy elrepült, hogy észre se vettem. A végén pedig maradt a hiányérzet: “Csak ennyi? Többet akarok!”
    Nem is értem azokat a kritikákat, amik azt emlegetik, hogy 30-40 perccel rövidebbre kellett volna vágni. Ezt? Hova? Egyszer se ül le a film, mindig van valami történés, ami tényleg leköti a figyelmet.

    Sajnálatos magyar betegség, hogy szinte csak szinkronosan nézhető. Egykét helyen van eredeti hanggal, de ennyi. Azért legalább pár feliratos vetítés a nagyobb mozikba elfért volna, a szinkron ugyanis elég sokat elvesz az élvezeti értékéből sajnos. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy jobb lett, mint amire a szinkronos előzetesek alapján számítottam.

    Pontszám? 8,5/10″

  10. Mostanában hezitáltam, hogy megnézzem-e, szimplán más hangulatomban vagyok, de olvasva az írást megjött a kedvem.

    Totál egyetértek veled human abban, hogy már a csövön is az eredetsztori folyik meg a univerzum építések. Én ezt azzal szoktam ilyenkor magyarázni, hogy ez olyan, mint amikor egész nap csokit eszel. Majd másnap is, aztán következő nap is, de negyedik nap már hányingered van tőle. Nem kell mindenkinek a “tutira” mennie. Enyhe közhellyel élve, a jóból is megárt a sok.

    ” Nem kell spanyolviasszal jönniük, vagy nagy kísérlettel, egyszerűen jól összetett élményt kell adniuk, ami nem mindennapi helyzetekről mesél kilúgozás (agyonfókuszcsoportozás?) nélkül. Egy űrkatasztrófáról, agy-hekkelésről, heistről, háborúról, pár űrhajósról akik Beastie Boyst hallgatnak.” Kb a szívemből beszéltél itt! <3 #nohomo

  11. “Simán a legjobb DCEU film eddig, avagy a Man of Steelel kezdett filmes univerzum vezetője” – human

    Steel-lel. Tudom, hogy tudod, de nagyon csúnya.

  12. tumpara says:

    Off:
    Igen, kihagyott egy l betüt (nagy ügy…), de nem kell a kötőjel, a Steel-lel nagyon csúnya…

    On:
    Egyetértek a fenti írással. Szórakoztató, bár a vége nem az igazi. Kíváncsi leszek a 2. résszel (ha lesz), hogy mit kezdenek majd, mivel ott
    már nem lehet(?) Pine illetve a sok rácsodálkozás.

  13. Érdekes.
    Engem meg csak az eredettörténetek érdekelnek.
    A Batman:Kezdődik!-et bármikor újranézem, a folytatásairól már a moziból is vállrándítással jöttem ki.
    Szóval, tőlem, eredettörténetek jöhetnek még.

  14. “Nyugodtan említhetjük ezt a filmet háborús filmnek is mert aként is megállja a helyét.”

    azért ne túlozzunk

  15. “remélem hasonlóan jó lesz és nem CA 2 színvonal”

    ??? a Winter Soldier az egyik legjobb Marvel film. Ha a Civil Warra gondoltál akkor esetleg megértem a kommented.

  16. GodBadka: szerintem ha olyan rég voltál moziban az alapból túlzásokba hajszol téged, hiszen olyan “elvonás” után erősebb élmény újra moziban nézni viszonylag jó filmet.

  17. “már nem lehet(?) Pine illetve a sok rácsodálkozás.”

    elvileg lesz, valamelyik leszármazottját fogja alakítani.

  18. Humannek nem tetszett ez a film, ez érződik az írásából, de nem merte lehúzni, mert tudta, hogy a nagy többségnek tetszeni fog. Ezért nem is pontozta, mert nem akart hazudni.

  19. Na ropogtatok :D
    Most jöttem haza a harmadik WW vetítésemről XD Csütörtök-Szombat és a mai. Az új Dc introtól mindig remegek, mint egy kocsonya :D
    Bocs, ha hosszú, de végül is kidumáló

    Az eredetsztorikhoz annyit, hogy ez tényleg muszáj volt, és tudjuk, hogy amúgy is mit kaptak volna még a fejükre, ha ez nincs. Már csak azért is kell, mert a Justice Leagueben jobb lesz az amazonokat újralátni, mind a múltban és tippre a jövőben is, hiszen van náluk egy motherbox ugye. Plusz Bane-nek egy esetleges megjelenésre már le van fektetve egy erőforrás :D Amúgy talán én is így éreznék, ha minden hónapban ilyenekre mennem, de a DC-n és a FoxMarvelen kívül már nem költök semmilyen szuperhősös képregény filmre, nemhogy eredetsztorira

    Itt még Spoilermentes leszek

    Minden, amit vártam tőle, azt megadta, sőt, még annál is többet. Mert pl hiába tudtam bizonyos dolgokat biztosra, mégis sikerült vele meghatniuk. Sokszor könnyezett be a szemem és háromszor konkrétan sikerült úgy megríkatni, hogy ömlöttek a könnyek az arcomra. Ezekből pedig nem volt mindegyik szomorú jelenet. Na nem a nevetéstől lett sós az arcom, bár volt bőven elég humor is a filmben, erre majd kitérek később, hanem pl egy Wonder Woman karakterét teljesen visszaadó, erőteljes és egyben szemnyitogató jeleneten. Szemnyitogatásból egyébként van több eset és nem is tehettek volna boldogabbá velük. Ugyanakkor nem érzi az ember az egészet papolásnak, természetesen jönnek át, mert két teljesen más tapasztalatú, világszemléletű ember tanítja egymást. A háború borzalmai pedig nincsenek elviccelve, komolyan állnak hozzá és annak minden szereplőjéből kapunk… közkatonák,civilek, főmuftik stb. A viccek pedig megfelelő személyektől, olyan adott helyzetekből jönnek, ami miatt szintén természetesnek hatnak. A komoly királynő, a szigorú és lányát túlságosan védelmező anya nem tol a képünkbe minden második mondatában poént, ha jól emlékszem egyszer sem viccelődik semmin. Maga Wonder Woman sem az a karakter, akinek saját humorestje lehetne minden héten, de eleve az a helyzet amibe kerül, ahogy felnőtt, ahogy találkozik a szigeten kívüli világgal, az sok vicces helyzetet szül, de a megfelelő pontokon. Steve Trevor charme-jának része, hogy odabök valamit, vagy viccesen reagál, de amikor komolynak kell lenni megfelelően viselkedik.
    A színészek nagyon jól lettek összeválogatva, és nem kétség, hogy mind élvezték a forgatást. Anno mikor bejelentették ki kapta Wonder Woman szerepét totál nyitottan álltam Gal Gadothoz, és örülök, hogy nem okozott csalódást így sem, hogy egy ennyire fontos filmet kellett a vállán hordania. Egyébként jól működik a románc rész is, van hogy ez tud nagyon idegesíteni, de itt megtalálták hozzá a megfelelő partnert és egyik karakter sem válik áldozatává a dolognak.
    A fényképezés, kosztümök, látványtervezés már megszokottan nagyszerűek és valakit megcsapok, ha nem kap a film legalább ezek egyike miatt díjra jelölést később. A zene nem vett el egy jelenetből sem, sőt. A BvSben először megszólalt WW themet is sikerült megfelelően beágyazni a filmbe.
    Patty Jenkinsnek sikerült egy olyan filmet hozzáadni a DC bővített univerzumához, amin érződik a saját stílusa, amit ő akart (mindig is) egy WW filmtől, megáll a saját lábán, mint eredet sztori, de ugyanakkor nem lóg ki az univerzumból, ugyanazon világ részének tűnik, csak persze jó pár évvel korábban. A címszereplő világlátását megfelelően mutatja be, az ahhoz illeszkedő tónussal operál, és ettől nyilván másabb is, mint egy Batman film pl, nem válik az egész egyszerű gyerekmesévé. Társaihoz híven pedig folytatja azt a fajta hősök világban való elhelyezését, ami több módon mutatja nekünk az egyszerű emberek reakcióit is a megjelenésükre, tetteikre. Nagy teher volt a vállán, hiszen sok minden függ ennek a filmnek a szereplésétől, de egész egyszerűen érezni a filmen, hogy élvezte, hogy végre valóra válthatja és, hogy tényleg őszintén szereti a karaktert.

    A második rész már napjainkban játszódna.
    Spoiler
    Tudom, hogy több részre szól Pine szerződése, és tetszett, amit a filmben csinált, nem is bántam meg, hogy az ő Funkoját is megrendeltem…de remélem nem játsszák be a leszármazósdit, mert ebbe az univerzumba annyira nem illik. Oké vannak unokák, akik tök úgy néznek ki, mint a nagyszülők, én is ilyen vagyok pont…de még az is jobban elfogadnám, ha a robbanás közepette odarepülne egy gyűrűcske Steve elé védve a testét és mondaná neki, hogy “You have the ability to overcome great fear. Welcome to the Green Lantern Corps.” :D
    Főleg, hogy csak törvénytelen gyereke lehetne max…nem kell Jon Snow

  20. @human: Amcsi Kapcsi 2. részére gondoltam, igen. Nem volt rossz ne értsd félre de messze nem jött be annyira mint az 1. rész. A CW meg egyenesen ugyan az mint a BvS, de valahogy mégsem kapott annyi sarazást pedig ugyan azok a betegségei. :D No mindegy.

  21. Ilyenkor mindig belenézek a tükörbe, meg ki az ablakon, hogy ez még a föld nevű bolygó e…hogy lehet ezt háromszor megnézni? :D

  22. Én kifejezetten rühellem a képregényfilmeket, az utóbbi DC-s filmeket végig se tudtam nézni, pedig megpróbáltam, csak hogy ne legyek hülye a műfajhoz. Na, szerintem ez, bármennyire is rímel a többi eredetsztorira, egy remek film. Eszegettem a kis popcornomat, aztán csak azt vettem észre, hogy fogom két kézzel a zacskót magam előtt, és szorítom, mert teljesen beszippantott a mozi. A lövészárokból kilépős jelenet képregényhősfilmtörténeti pillanat, egyszerűen tökéletes, a főhősnőbe meg minden épkézláb férfi belezúg egy pillanatra, az egész projekten érződik az odafigyelés és a gondosság. Én is a végső összecsapást érzem gyengébbnek, de ott egye a fene. És végre egy csajozós képregényfilm, simán elvihető rá az asszony, vagy barátnő, tetszeni fog neki is.

  23. Egyébként szemérmetlenül nyúl a My fair ladytől(fiatalabbak kedvéért itt a Micsoda nőt is írhatnám) a Gyűrűk urán át egy rakat filmből, de nagyon elegánsan és feltűnésmentesen csipegetve.

  24. Huligan.
    Nope :D szerintem tényleg tetszett neki.miért kamuzna? :D holnap megyek rá elöször!!nagyon várom!!

  25. Na megnéztem.
    Nekem adta, tényleg jó iparos meló volt. Az utolsó fél óra itt sem állt össze nekem, de messze nem volt olyan katyvasz, meg összecsapott meló, mint ahogy az mostanában lenni szokott. Tracklist adta, Gadot eszméletlen gyönyörű, csak megint fél órával több, mint kéne. Remélem Gadot kinövi ezt a szerepet és kap majd egy rendes filmet, kíváncsi vagyok, hogy ott mit alkotna. Az írással mélyen egyetértek, annyi kivétellel, hogy -amit fentebb megjegyeztem- nekem is sok már az eredettörténet, de itt valahogy nem zavart utólag, annyira jól megcsinálták. Kicsit törődhettek volna többet is a mellékszereplőkkel, de lehet, hogy akkor meg az lett volna a baj, talán jobb is így. Többit ti úgy is jobban tudjátok, meg leírtátok, szóval annyit mondok: nézzétek. Ez tényleg egy jó DC film lett. Amúgy human, hány pontot adtál végül neki? Nekem nem mutatja a csillagokat, vagy kidumáló miatt nincs most?

    ui: SPOILER?!

    Mikor kilép a Gadot a lövészárokból, ott kirázott a hideg.

  26. Neki a Winter Soldier “messze nem jött be annyira, mint az eső rész”. :DDD Beszarok

  27. Jó film, felesleges többet írni. Mindenki menjen el rá moziba, megérdemli a sikert.
    Nem volt stáblistás jelenet, hiányoltam.

  28. Nagyon jó volt nekem nagyon bejött és végre egy igazi DC film. Gadot gyönyörű volt éy élettel teli, erős és szexi egyben. A No mans Land-es jelenet volt a kedvencem azt tényleg nagyon eltalálták. Illetve még az elején az amazonok vs kato ák is nagyon tetszett. De a végén az Árész harc az túl lett tolva. Éreztem Zack Bácsi kezét ennél a résznél. Sokkal jobban és egyszerübben is meglehetett volna oldani. Nrkem nincs bajom az eredetsztorikkal. Még.

  29. Végre egy tökös DC film szerethető karakterekkel.Aki teheti nézze meg .Baromi látványos és Gal Gadot gyönyörű igazi badass.
    Lövészárkos jelenet a film csúcspontja.

  30. Nu eddig ez volt a legjobb DC film bár nem volt túl nagy konkurenciája.:)(Nolan trilógiát leszámítva természetesen)
    Nem tudok új pozitív dolgot leírni ebben a témában már szóval nem is teszem de egy 7.7/10-t kiosztok rá.

    Spoiler
    Negatívumok:
    -Hogy csesznék már meg a DC-nél magukat, mert megint azt érztem hogy kb 20 perc hiányzott a filmből amit majd gondolom az extended editonsben majd láthatunk karácsonykor.
    -Chris Pine parókája nagyon gagyi volt nem értem miért ha a Star Trekben megoldották itt miért nem sikerült.
    A sikátoros meg a Veldben zajló csata nagyon zsír volt az utolsó kettő nekem nagyon nem tetszett.
    Na most pedig válaszoljatok nekem egy kérdésre mi lett a csata hajóval ami beúszott a katonák után a szigethez egy vágó képen láttam,hogy ott van a következőn meg már ott se volt és még azt se magyarázták el mi lett vele.

  31. Semper: Nem lesz bővített változat, mert a rendező maga mondta, hogy minden jelenet benne van a filmben.
    Hát a hadihajó gondolom visszafordult mert csak annyit láttak a hajóból hogy a csónakok eltűntek.

  32. Semper:

    En ugy lattam hogy zatonyra futott es az oldalara dolt amig zajlott a csata. (Gondolom sajnos a vagoasztalon vegezte a jelenet tobbi resze)

  33. Köszi
    Ja azt én is láttam csak nemértettem hogy miért nem úszta le a maradék 600 főnyi legénység azt a 200 métert a partig a megdőlt hajóról.:)

  34. Swarnaus:Mert szegény már őszül nagyon. Huh majd ha kijön dvd-n nézd meg újra, hogy amikor közeli profil van Chris Pineról akkor látszik a “pepi” és a saját hajának találkozásánál látszik a különböző szín és struktúra és például pár jelenetben észlelhető hogy parókanélkül van. pl amikor beszálnak a jeepbe Pine felvesz egy sisakot amikor felveszi kb 1 pásodpercig láthatod pepi nélkül. Baj nics vele csak a startrekbe megtudták oldani még a Saturday Night Liveban is. Igazából tudom szőrszálhasogatás:)
    parókában
    https://www.youtube.com/watch?v=EuFfmnu34rs
    anélkül
    https://www.youtube.com/watch?v=mRLrWjBrJe8&t=80s

  35. Ha már kérdés, a film záró képsorai, hogy kijött az épületből és elugrott(repült), de hova? Előtte volt olyan hang, mintha valami robbanna, aztán mutatták a várost, a folyót, WW pedig elindult, harci felszerelésben.

  36. Az eddigi legjobb DC film, és az eddigi képregényfilmek jobbik feléhez tartozik. Nekem kissé túl hosszú volt, helyenként eléggé leült a film, de nézhető, szórakoztató és látványos film. 8/10 ment rá az iMDB-n.

  37. Semper: nem tudom, szerintem gizdán néz ki a normál hajával. Hát ők tudják.

  38. h végre megnéztem :)Hatalmas élmény volt.Köszönöm Patty!!nézzétek meg mindenképp!!Gyönyörű film,Diana annyira szeretni valóan édes benne,hogy hihetetlen :)
    Nagyon szép volt a film eleji montázs mikor Hippolita mesélt a kicsi Dianának az amazonokról,istenekről.Szivesen néztem volna még.de jó volt így is.Megismertem kicsit jobban Diana történetét meg amúgy is szeretem a mitológiai sztorikat.Aztán az amazonok vs katonák is profi volt.
    Chris Pine is remek volt,nagyon cukikák és jopofák voltak Dianával. :)A mellékkarakterek jók voltak,a háború ábrázolása is remek munka volt,elég szépen megmutatták a benne rejlő borzalmakat a PG13 keretein belül.Szivszaggató jelenet,volt ahogy mentek ki a frontra és Diana szembesült a borzalmakkal és probált segiteni.Kegyetlen hatásos volt :'(
    Na és ezutáne mikor Diana kilép a frontra úristen az annyira epic volt,hogy besirtam a gyönyörtől!!!Rázott a hideg:D Szerintem az év egyik legjobb akció jeleneti közt lesz simán.
    Nagyon jók voltak az akció jelenetek,nem voltak agyonvágva,elkapkidva és látsz mindent!
    És a finálé:az egyik legjobban várt karakter Ares ahh fantasztikus volt!!
    Elképesztő a csata,brutál volt.Maga a karakter,mikor tudatosult Dianában,hogy ki Ares félelmetes volt,és a beszéd amit mondd(elgondolkodtató),majd a csata Dianàval.na meg az a páncél,és ahogyan először felveszi.. a mozipadlóról kellett felszednem az állam,annyira brutális volt :D

    A végén én is megkönnyeztem azt a jelenetet.Szegény Dianát úgy sajnáltam! :'(

    Egy szónak is száz a vége:

    Az idei,folytatásokkal teli szezon egyik legjobb filmje lett a Wonder Woman és az egyik legjobb szuperhős film vala!!
    Bravó DCEU!Szép volt!!

  39. Én csak azt nem értem, hogy ha jól sikerül egy film miért a rendező segge van kinyalva egyből, meg hogy mekkora ász?
    Talán végre sikerült egy épkézláb forgatókönyvet összetenni, szóval említsük már meg Allan Heinberg nevét is – plusz Snyder-nek is jobb munkái között lesz ez. (ez most nem ellened van human, hanem úgy általában a sajtó Jenkins-éltetésére)

    Gal Gadot egyébként óriási pozitív csalódás volt nekem, egyrészt gyönyörű, bájos, és nagyon jól hozta a naiv hercegnő karaktert amikor bekerült a való világba. Jó páros voltak Chris Pine-nal.
    Nem mondom, hogy alig várom, hogy újranézhessem, de a jobb darabok között van ez egyértelmű. Pedig még Batman sem volt benne. #haha

    Ami nem negatívum, csak személy szerint engem zavart az a német tiszt, és Ares castingja, sajnos külsőre egyikük sem volt meggyőző számomra. Viszont Méreg professzor szerepében Elana Anaya még így is gyönyörű volt :)

  40. Nah akkor én leszek a fekete bárány :D

    De kezdjük azzal ami tetszett:
    Kellemes meglepetést okozott hogy mennyire egybe volt a film, és elég időt szántak az amazonok szigetére.
    Végre szinte mindennek volt értelme a filmben és nagyon szépen össze állt.
    Végre nem csalódva jöttem ki a moziból. Kellemes 2,5 órás szórakozás volt.

    És kb. ennyi.

    Akkor jöjjön a fekete leves :D

    Gal Gadot gyönyörű, de nekem egyszerűen karakter idegen.
    Az egész film alatt azon gondolkodtam, hogy szerintem kurvára nem tudja hogyan kellene játszania, feszt kiesett a szerepből.

    A játékidő: szerintem simán kivághattak volna belőle 20 percet mert néha nagyon leül.

    A CGI az valami iszonyatosan szar volt a BvS-hez képest. Itt nagyon kispórolták belőle a pénzt.

    Akkor Árész szerepére Lupin-t beválasztani uhh komolyan mondom nem félelmetes hanem nevetséges volt. Még szerencse hogy maszkot viselt harcközben mert őt se nagyon tudtam volna komolyan venni.

    Mikor elindultak Diana meg Chris P. akkor a hajón tényleg egy sexkönyvről meg a kielégülésről kell témázgatni?

    A film feltűnően sokat nyúlt más filmekből de főleg az amkap 1-ből, ami nem feltétlen baj…

    Összességében nem rossz film, de azért elszállni nem kell tőle, mert a dc/warner csak magához képest alkotott nagyot a WW-vel.
    A bevételeket és a kaszálást megérdemli a film, de tudnak ők ennél jobbat is.

    Viszont kicsit elengedhetnék már ezt a darkosságot meg a sok sötét tónust, mert már olyan mintha egy feketefehér filmet néznék.
    Nem akarom hogy cukor mázas legyen mint a másik… de azért ennyire besötétíteni sem kell.

  41. Számomra ez a film egy végtelenül ostoba alkotás volt. A poénok bugyuták voltak, a cselekmény teljesen logikátlan sokszor (a főszereplő csávó csak köhög a szupergyilkos mérges gáztól, a náci katonai táborba csak úgy ki/besétálnak egymás után a főszereplők stb). A főgonosz külseje meg inkább röhögésre, mint félelemre adott okot nekem.
    Ha nem a sorban ültem volna a felénél kisétálok.

  42. Mi baj az eredettörténetekkel, főleg, ha meg kell ismerni a karaktert, mert nem képregényekkel feküdtem le kiskoromban?
    Én nem tudtam sokat Doctor Stange-ről vagy Wonder Woman-ről, főleg ha azok nem is egy az egyben a képregények másolata, hanem már egy másik filmes univerzumba kell beírni őket. Lesz még pár előzmény: Black Panther, Flash, Aquaman, Captain Marvel, stb…

  43. Itt még nincsenek nácik. Már a Kaiserben is volt az ikonikus sisak, de az majd csak cirka 20 év múlva lesz.

  44. Az Aquaman a JL után játszódik, valamennyi flashback lesz benne…de nem lesz már full eredetsztori szerintem

  45. Jó kis film volt, semmit sem kombináltak túl és Gal Gadot valami szemkápráztatóan szép. Nekem a sztori kicsit kompaktnak tűnt, de már túlságosan “sorozat”-szemmel nézek mindent. Még több ilyet, és újra szeretni fogok moziba járni. Sajnos a szinkron nemkicsit gyengécske, a Guardians óta nem hallottam jót ebben a “műfajban”.

  46. Előre bocsátom, hogy ez volt életem első DC filmje, amit moziban néztem meg, mert a kedvező fogadtatás miatt adni akartam neki egy esélyt.

    Azt kell, hogy mondjam, hogy kellemes és szórakoztató darab volt. Kellemes, de olykor iszonyú bárgyú.

    1. A görög mitológiát rövid úton szanálták, ezen még túl is emelkednék. De az egész olyan tragikomikusnak tűnt a történelmi köntösbe ágyazva. Mert a Marvelnek is van saját istene és ott legalább az Asgardot szépen leválasztották a Földről, mint külön bolygót, de itt viszont?! Tehát el kell fogadni, hogy vannak, illetve voltak istenek, aztán huss ment az egész mitológia istenestől, lényestől a levesbe? Az egész teremtésmítosz olyan sután jött le, mintha minden DC világbeli emberkét akkor Zeusz teremtett volna. Kicsit olyan volt, mint a Blizzard Diablo3 animációi. Azon már emelkedjünk túl, hogy a főszereplőnek latin nevet adnak…

    2. A szigetet gyönyörűen megcsinálták. Igazán szép háttereket és külső felvételeket használtak itt, hogy nyilván kontrasztba állítják az utána jövő háborús jelenetekkel. De egy árva szó nem szól arról, hogy Diana miért nem ment vissza a szigetre? Minek ment Párizsba? Most akkor halhatatlan, ahogy a többi amazon is? De ha halhatatlanok, akkor hogy tudták megölni az egyiket a parton? Mit csináltak pasik nélkül? Hogy tudtak egyetlen éjszaka alatt Londonba hajózni?!

    3. Gal Gadot gyönyörű és tökéletes Xéna vagy Lara Croft lenne ezzel az alkattal. Ugyanakkor ez a naivitás, hogy megyek a harcmezőre és rendet teszek… Kicsit itt úgy éreztem, mintha a készítők nem tisztelték volna az első világháború drámáját és rengeteg áldozatát. Mert hát beszéltek róluk és a történet is a világ megmentésén, a háború leállítása körül zajlott, de mégis olyan felemás lett így az eredmény. Mintha a mesét beékelték volna a valós történelmi események között. Félre ne értsetek, a Marvelnél is rezgett a léc, amikor Magneto múltját feszegették és azt is megértem, hogy az 1950-es vagy 1960-as években még a két világháború borzalmai úgymond bemesélhető hátteret adtak az új “amerikai mitológiának”, de akkor is olyan felemás az egész. Ez a Marvelre is igaz, hogy valahogy nem tudták jól megoldani a közben eltelt 60-70 éves ugrást is, bár ott legalább igyekeznek a “legújabb” verzióját használni az adott hősöknek.

    4. Szóval visszakanyarodva a filmre. A londoni nézelődést vagy ruhapróbát totál feleslegesnek éreztem. Ilyen szimpla időhúzás jellege volt. Aztán a polkorrektség jegyében bedobtak pár más etnikai hátterű karaktert, de nekik is nem sok szerep jutott a végjátékban.

    5. Apropó leszámolás. Nekem olyan nevetségesnek tűnt WW fegyvertára. Az alkarvédőivel fogja a golyókat? Mert oké egyszer, kétszer vagy háromszor… De egy fronton? Ez azért túlzás volt, bár utána már legalább a kardjával is védekezett. Aztán ott van a varázslasszója, ami kb. úgy működik, mint Indy ostora, hogy amikor kell tekeredik fel vagy éppen le. A kardja is itt megsemmisül, akkor a BvsS-ben hogy lehet nála? Az ugra-bugrálás pedig egy vicc volt, pláne az utolsó jelenetben….

    6. A végén lévő Árész csavar egész jó volt, bár ezt nem írnám le. Mondjuk nagyobbat ütött volna, ha Chris Pine karaktere lett volna és kvázi Árész csalta volna ezzel a szigetről a nőt. Reméljük még viszont látjuk, hiszen elvileg lehetett ejtőernyő azon a gépen, bár a nagy búcsúzkodás miatt elvileg meghalt a pali. Csak nekem ugrott be a Holnap Határa erről az egészről? Megint a Trafalgar Squaren ünneplünk a Nelson szobor tövében… Itt-ott beugrott az Elit alakulat is a házak közötti tűzharc kapcsán, még ha a második világháborúban is játszódik.

    Szóval összességében nem volt rossz, de azért annyira hű de kiemelkedő sem, ahogy előadtátok. Korrekt munka, szép filmezés, jó poénok, látványos akciók. Gal Gadot tényleg gyönyörű, őt öröm nézni bármilyen jelmezben. :)

  47. Platschu

    Ez egy képregényfilm +1 :D

    1. Az az amazonok hite kb, oké van benne igazság, de Hippolyta még mondja is Diananak, hogy ez csak mese, hiszen az ember se csak Árész miatt olyan, amilyen. Az MCUval nem hasonlítanám össze, nem emlékszem a Thorra annyira, de valami olyasmi rémlik, hogy nem isteneknek mondják magukat, csak valamit a tudományról löknek…majd valaki aki gyakorta megnézi kijavít.

    2. Honnan tudod, hogy nem ment vissza?
    Az amazonokat elintézi a golyó, de Diana nem sima amazon, hanem félisten és ő nem is fog megöregedni a külvilágban sem. A sziget pontos elhelyezkedését nem mutatták és mikor Steve Trevor lelépett a repülőgéppel az még nem volt sérült, tehát az őt a szigetre követők pukkantották le az égről valahol…

    3.+1 képregény

    4.Erre inkább nem is mondok semmit

    5. Folyamatosan lett és lesz erősebb és sérthetetlenebb Diana, ezért is féltették még az edzéstől is korábban…
    Varázslasszót te sem hívtad úgy véletlen, mert az. A kardja a BvS-ben teljesen más, ahogy a pajzsa is, pont ezért mert ez a kard elpusztul.

  48. Mekare:
    Az asgardiak sem halhatatlanok (sőt nem is istenek) csak tovább élnek mint az ember +- 5000 év :D
    Erről volt egy poénos diskurzus a thor 2 elején Odin és Loki között :D

    Am nem javítlak ki, csak kiegészítem a fenti hsz-ed :)

  49. Nem akartam senkinek az érzéseit megbántani. A film szórakoztató volt és ez a lényeg, tehát nem bántam meg a kiadott pénzt rá. Egyedül arra akartam rávilágítani, hogy milyen gagyi forgatókönyv (vagy képregény ötlet) az, hogy a szép szemű leányzó kiáll a csatamező közepére az alkarvédőivel és mágikus fegyvereivel csápolni és ideológiával felvértezve, hogy majd akkor ő egymaga megállítja a világégést és a szemét mocsadék férfiakat, illetve majd több millió ember közül kiszűri Árészt. Ez annyira gyermeteg és naív, ugyanakkor méltatlan is a történelmi események tükrében. Mert más egy idegen invázió.. Fiktív idegenek fiktív támadása, de itt pedig egy tragikus történelmi eseménybe szuszakolják be ezt a túláradó önbizalmat. Azt legalább értékeltem, hogy nem tolták túl ezt az önmegvalósító feminista vonalat és Diana is egyenrangúként kezelte a férfi társait, mert őszintén szólva ennek az ellenkezőjét vártam.

  50. Senkit sem bántottál meg, csak arra akartunk kilyukadni, hogy mivel ez egy képregény film, ezért teljesen megfelel a film/univerzum a saját szabályainak. Én a történelem szerelmese és a realitás híve vagyok, kb kiakadtam, mikor az egyik poszteren egy Szovjet 2.vh-s tankot tartott, de itt teljesen jól működik ez a része a dolognak (szerintem). A sztori szerint ő elszigetelten élt a külvilágtól és csak annyi tudással rendelkezi, amennyit neki tanítottak. Teljesen reálisan és valósan cselekedett az új infók tudatában. Ahogy human is írta “A főszereplő minden döntése meg van alapozva, ezeknek következménye van, amik által változik a gondolkodása, viselkedése, és mindez nincs szanaszét vágva, meg teletömve univerzumépítéssel.”

    Mondtál jókat szerintem, csak ezt a filmet nem szabad így nézni. Olyan, mintha a Volvót meg a Ferrarit hasonlítanád össze. Más a kettő súlycsoportja. No offense.

  51. Nem tudom volt-e már róla korábban szó, de a sztori amit a film elején mesélnek az istenekről és amazonokról, ott miért kellett fellázadniuk az amazonoknak ? Ki ellen ? Csak a szinkronban volt érthetetlen ez a rész ?
    + a végén WW hova repül ?

  52. Mint képregényfilm egész jó volt, ha a többi DC filmmel vetem össze, talán a legjobbat hozták össze eddig. Gadot jó lett a szerepre, de ezt tudtuk.
    Viszont a film végi ‘nagy harc’ elképesztően klisés és szar lett. Már kínomban kapartam a falat azokon a mondatokon, amit kábé egy óvodás szinten lévő hülye, gyermeki igénytelenséggel írt meg. Igazi amcsi középszer lett, de legalább egész filmnek tűnt, a korábbiakkal ellentétben. És manapság dc-warneréktől ez nagy szó. 6/10.

  53. Egy teljesen jól megépített, jól koreografált film. De nem több. Egyszer nem nevettem rajta, de cserébe egyik karakter se volt egy másodpercig se érdekes.

    Minden másodszereplő felesleges volt – Chris Pine-al együtt, semmit nem adtak a történethez.

    Nem sajnálom a jegy árát, de éreztem én, hogy nem kell nyitó napon menni nézni. Egy szombat délutánra, ebéd után nézhető a TV-ben, ha nincs valami Star Trek ismétlés, vagy Bud Spencer film.

  54. Gyönyörű film. Gal Gadot egy istennő: itt simán csak önmagát alakította. És micsoda édes akcentusa van… <3 <3

  55. Most néztem, Gal Gadot 10/20, a képregényfilmek nem a zsánereim, de ez nagyon jó. A CGI lehetne jobb és a főszereplő faszi idegesített. Ennyi az össz bajom, nézzétek, nagyon jó lett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.