Az év híre eddig: dobbantottak a Han Solo film rendezői (frissítve)

5 hónapja forog a film, és a rendezőpáros lelépett a munkálatok vége felé, pedig még több hétnyi anyag lett volna hátra. HOLY SHIT!

Persze mindenki full PR nyilatkozatokkal jön, amiknek a lényege, hogy creative differences. Lassan már mindenki megérti ezt a két angol szót, még az is, aki amúgy nem angolul tanul.

A Lucasfilmtől természetesen Kathleen Kennedy menti a témát “jó csapatot válogattak össze, de mostanra egyértelművé vált, hogy más elképzelésük van a filmről, szóval közös megegyezéssel kettéváltak útjaink. Az új rendezőt hamarosan bejelentjük.” Elvileg a bemutató dátuma nem változik.

Erre a rendezők “Sajnos más víziónk volt a filmről, mint amit elvártak tőlünk, de mindenkire büszke vagyunk aki a filmen dolgozott velünk.”

Nem szószerint, de ezeket mondták. Mivel ez nem a Fantastic Four, így szerintem több nem nagyon fog kiderül, de ez nagyon durva hír, mivel ilyen ritkán fordul elő, főleg blockbusternél.

Amúgy Lord és Miller azért érdekes, mert LEGO Movie és a két Jump Street fűződik a nevükhöz, és az eddigiek során nagyon jól kezelték az akciót és a humor, sőt, még igazi érzelmeket is sikerült néha a filmjeikbe tuszkolniuk.

Mondjuk itt az is pletyka volt, hogy pont az akció és a humor minősége nem tetszett Kennedy-nek, pedig a forgatókönyv nagyon jó a kész jelenetekkel ellentétben, és hogy a főszereplő elvileg nagyon gyenge. Ahogy Emilia Clarke sem remekel.

Update: nagyon úgy tűnik, hogy a rendezőpáros a forgatókönyvíró Lawrence Kasdannal nem értett egyet. A HR legújabb forrása szerint ez a helyzet, és amiket mond, azok tényleg gyanúsak. “People need to understand that Han Solo is not a comedic personality. He’s sarcastic and selfish” avagy Solo nem komikus, csak szarkasztikus és önző, viszont a 21 Jump Street alapján lehet kikacsintós viccesfiút csináltak belőle a rendezők.

A jelenlegi pletykált rendezők: Ron Howard és Joe Johnston (The Rocketeer, Jumanji).

52 hozzászólás a “Az év híre eddig: dobbantottak a Han Solo film rendezői (frissítve)” bejegyzéshez

  1. Clarke szneszi kvalitasai eleg alacsony szinten vannak. Egy hypolt sorozatbol berakni valakit biztos jo a nezettsegnek, de pl a legutobbi terminatort sem mentette meg.

  2. Emilia Clarke nem remekel? Tényleg? Milyen meglepő. MErt egy nagy nulla az a nő. Csak a GoT miatt eladható a neve.

    Egyébként durva a hír.

  3. Engem vhogy nem lep meg, én már az elejétől kezdve nem örültem annak hogy egy ilyen storyra pazarolnak pénzt :( de hát ez van, úgy is piacra fogják dobni vagy így vagy úgy.

    Ettől a hírtől függetlenül szerintem anyagi bukta lesz majd a mozikban a film. Vagy épp h nullára kijönnek majd :(

  4. Abu, erre ne tegyél nagyobb összeget! :DDD

    Én valahogy jobban bízom Kathleen Kennedy tudásában, ha azt mondja az anyag szar volt, akkor az úgy lehet. Eleve nem örúltem ennek a rendező párosnak, remélem találnak valakit aki gatyába rázza a produkciót.

  5. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy egy SW film anyagi bukta legyen. Azért a hír elég kemény.

  6. @ Nyílméregbéka: Én is azt mondom, hogy Kennedy vágja a dolgokat. A Rogue One-ba se látszott, hogy ebbe komolyabban “belekontárkodott” valaki Edwards mellett. Ha nincsenek a hírek akkor kíváncsi lettem volna kinek tűnik fel.

  7. szerintem az lesz hogy a megkötötték a kezét a rendezőknek jobban mint ahogy azt ők gondolták. “általában” akkor dobják be a CD-t!:D

  8. Elvileg az EpVII. és a Rogue One is hiper-szuper volt szerintük, miközben a rajongók jelentős része csak húzgálta a száját és kifejezte elégedetlenségét. Vajon akkor milyen lehet az eddig elvett anyag minősége valójában, ha a saját mércéjük szerint is gyenge? Rossz ómen ez mindenképpen, de hátha menthető lesz még ez az egész projekt.

  9. Eleve el sem kellett volna kezdeni egy fiatal Hanról szóló filmet. Úgy sem érhet Ford nyomába. Bármennyire is erőlködnek.

  10. ezért bérel minden franchise második filmes droidokat. Miller-Lord azért ennél már rutinosabbak és a rendezés mellett producerként is elég aktívan benne voltak az elmúlt 5 évben sok projektben, ők nem a tipikus bábok. Cserébe viszont tökéletesen tudták, hogy mit kapnak velük egy csomagban, most ez meg mégsem jó.

    gondolom régóta ment már a szájkarate, csak Kennedy talán nem merte őket korábban felállítani, vagy reménykedtek, hogy a film végéig kihúzzák, ha jó lesz az anyag.

    bukás ez meg így sem lesz, az SW világnak még van legalább 2 filmje, amíg mindennel kaszálnak, mielőtt a közönség kicsit elkezd válogatni az évente érkező SW mozik között.

  11. zsocso: Így van.

    Kérdés számomra, hogy az EA….izé….Disney mennyire szól(t) bele eddig is, vagy meghagyják a LA-nak az irányítást, ha SW-ról van szó?

    Nem nagyon tudom eldönteni, viszont tény, hogy én rajongó vagyok – annyira azért nem, hogy oda vissza idézzem a vuki párbeszédeket -, viszont az EP7 számomra erős közepes csak, de a R1 oltárira bejön.
    Ezek alapján azt gyanítom, hogy a D. és LA beleszól, de csak mértékkel, a többi a forgatókönyv írón és rendezőn múlik. Gyanítom, hogy a két csóka tényleg gáz cuccot rakott le.
    Ja, meg a casting sem tetszett, nem jó színészeket, hanem hájpolt színészeket válogattak be. E.Clacke oltári jó nő, de hosszabb szerepben nem tud helyt állni 8a GoT-ban csak jelenetei vannak, azzal meg tud birkózni). Bár ez változhat, ahogyan idősödik…

  12. @LnB Én azért gyanakodtam egy cseppet és nem amiatt, hogy gyalázatos volt a Rogue One, hanem mert kb. a trailer 75%-a nem volt a filmben literally.

  13. Az EpVII valóban nem volt jó, de a Rogue One a legbátrabb SW film kb. Persze, hogy nem akkora siker, Jedik nélkül, egyetlen Darth Vaderrel mellékszerepben. Viszont pl sikerült betömnie egy 40 éves plot holet. A többit nem is mondom, mert spoileres.
    Ezt a Han Solo projektet viszont szerintem kár is volt elkezdeni. Egy zero to hero jellegű karakterről minek filmet forgatni a zero előtti időszakról? Kb a Sheldon gyerekkora sorozathoz tudnám hasonlítani. Hova fejlődjön a karakter, hahó?

  14. Eddig egyik Disney SW filmtől se dobtam magam hanyatt, de ha ez még azokat is alul múlja, az király lesz. Mondjuk EC miatt nálam eleve vagy -3 pontos hátrányból indul a film.

  15. Szerintem Kennedy keze is bőven meg van kötve, hiába Ő most minden Star Warsok anyja. A Disney durván beleszól mindenbe. Ennek ellenére a casting nekem sem tetszett. Az a helyzet, hogy nemrég láttam egy kis filmet, ami Han Solo egy apróbb kalandját meséli el. Az ottani főszereplő nagyon durván hozza Han Solo-t. Úgy hívják, hogy Jamie Costa. Szerintem ideális casting lett volna, csak az a baj, hogy Costa picike. Kár. Ha nem láttátok volna a rajongói filmet, a címe: Smuggler Trade. Javaslom, nézzétek meg.

  16. Ron Howardot pletykálják az új rendezőnek, ami megint érdekes. Én simán elnéznék az ő stílusában egy SW filmet, de messzebb nem is állhatna a most lelépő rendezőpáros eddigi filmjeitől, meg Han Solo lazaságától. Eddigi két filmje a Disneynek SW témában ha nem is a csúcsokat döntögette, de azért tisztességes mozik voltak, félek, hogy ezzel a béka segge alá süllyednek.

  17. “A Rogue One-ba se látszott, hogy ebbe komolyabban “belekontárkodott” valaki Edwards mellett.”

    ATYAÚRISTEN bzmg, teli pofával röhögnék, ha nem zokognék most. az a szanaszéjjel vagdosott, utolsó utáni pillanatban leforgatott, trehányul odabaszkodott jelenetes izé az a súlyos belekontárkodással készüt filmek iskolapéldája. sajnos minden hírt és pletykát elolvastam a RO-nal kapcsolatban, és teljesen világos, hogy a rendező kb. a teljes utolsó fél órát egészen máshogy képzelte. rémlik még az utolsó pillanatban behívott asszisztens, aki “gatyába rázta” a filmet és hatvan HDD-t teleforgatott plusz/más/alternatív jelenetekkel? vagy a zene, ami nem passzol a film új ritmusához?

    na most ezek után gondoljátok át újra, mire lehet számítani. tiszta szerencse, hogy már csak megszokásból fogom megnézni, annyira nem érdekel az egész. én tényleg hittem bennük, de sajnos teljes gyalázat, amit a Disney, meg a cég producerei és a kreatívjai művelnek a Star Warssal. teljes gyalázat.

    a végén eljutunk majd oda, hogy még az 1-2-3-at is jobban fogom szeretni.

  18. @ Malachi: Az oké, hogy nem értünk egyet, és neked ordított az újraforgatás. Az viszont kicsit erőltetett, hogy itt fikázod az SW-t, a Civil War-tól meg csorgott a nyálad. Én meg azokon a Marvel filmeken tudok zokogni. De minek?

  19. Ez is biztos nagyon jó film lesz! :D

    Alapból nem értem miért kell Han Solo film, ezek szerint még ők maguk se, azért 1-2 megbeszélés meg forgatókönyv után tisztán kéne látni mit is akarnak egymástól a felek, meg magától a filmtől!

  20. Rettenetes az alapelgondolás is, olyan vhs only jellege van. A fiatal Han Solo… Minek???? Szerencsétlenek egy rohadt nagy univerzumból is csak ilyesmivel tudnak előrukkolni? A RO érdemeit utólag elismerem (moziban csalódás volt), az új trilógia egyértelműen bukó nálam (igen, még van két rész, de már az alapkoncepció is felejtős.) Nálam már rég jobb az I-II-III a Disney csodáinál, nem kell hozzá ez a film.

    Ezektől a rendezőktől se voltam elájulva, nem hat meg a dolog – ebből csak egy 5/1-5/2 sülhet ki egy igazi rajongónak, aki nem divatból szereti 2015 óta a Star Wars-t.

  21. várjál, nekem ez magas, hogy jön ide a Civil War? :DDD totál off, szóval jobb is, hogy nem értem, mert csak törlődne ha belemennék.

    ez nem egyetértés, vagy ízlés kérdése, hanem tény. a film egy ideig jó, aztán nagyon nem jó, és nem azért nem jó mert a rendező balfake, hanem mert a stúdió kinyírta az eredeti elképzeléseit. különben most visszaolvastam amit akkor írtam, és tartom, hogy egyszer nézősnek elmegy. és figyelj: haragudhatok attól szívemből a Disneyre, hogy rendezőt/filmet kevésbé utálom.

    de olyan jó lenne már egyszer még az életben megérni, hogy valaki készíthet egy olyan SW filmet, amit nem a stúdió execek, meg a nagykutyák alakítanak véglegesre, hanem az a szerencsétlen rendező, aki elvileg nem csak kesztyűbábnak van ott. a SW-nál pont lehetnének nagyon bátrak, és szabad kezet adhatnának bárkinek, a csilliárdos anyagi siker úgyis tuti.

  22. Han Solónak sok kalandja volt, amik simán megérnek egy filmet, pont az a jó a karakterben, hogy zsivány, és nem az, hogy később hős lett belőle. De sajnos Fordot kellene megfiatalítani ehhez.

    Már képről sem tetszett a választott színész, de még ha gyengén is hozza, az pláne rossz hír.

    Ettől még persze megnézem majd, elvégre SW. Remélem, legalább sok új helyszínt hoz majd, a Rogue One végén is jó volt a lépegetőket a vízparton nézni.

    Ami pedig a hírt illeti, szerintem ezt már direkt csinálják. A rossz hír manapság már jobb hír, mint a jó…

  23. Matt: ha az igaz is, akkor is csak utána találtak munkát, nem pedig amiatt léptek le.

  24. ” A Rogue One-ba se látszott, hogy ebbe komolyabban “belekontárkodott” valaki Edwards mellett.” tisztán látszott :)

  25. Szerintem a Lucasfilm kínosan ügyel arra, hogy azért a rajongóknak megfeleljenek. Olyan világban élünk, ahol ha alacsony a Rotten Tomato -n kapott százalék, annyi a filmnek! A rajongók és az átlagnézők is sokkal kritikusabbak, ott a twitter, a tumblr, a youtube vagy a Filmbuzihoz hasonló oldalak , ahol a vélemények alakulnak és bizony úgy tűnik előtérbe került a csoportnyomás, hogy hogyan ítélünk meg filmet.

    Nem csodálom, hogy nem mernek kockáztatni(legalábbis nem nagyon) , nézzétek meg mi lett a Mummyból!
    Én kicsit sajnálom a rendezőpárost, biztos vagyok benne, hogy beleadtak mindent, de valószínűleg ennyi tapasztalattal nem voltak hajlandóak meghajolni bizonyos döntések előtt és ezért kellett menniük! Viszont az első hírek szerint a baj az volt, hogy túl humorosra vették a filmet, én legalábbis sehol se olvastam, hogy a színészekkel volt baj.

  26. kisaaame: a Mummy tökéletes példa arra, ogy inkább kockáztatniuk kellett volna.

  27. Én a Rogue One után eldöntöttem, hogy a nem fő SW filmekből elég is volt, max tv-ben nézem meg őket, de pénzt nem pazarolok rájuk. Bár a 3(?) közül pont a Han Solo-s volt ami még legalább érdekesen hangzott, de valóban egy karizmatikus főszereplő nélkül cseszheted.

    Ez a film lehetne egy jó űrkaland movie, akár több részben is, nem olyan előrelátható mint a Rogue One, de így nem tudom mi lesz belőle.

  28. Lehet, hogy off topic, de a SW külön filmekkel kapcsolatban, ha véglegesen megerősítik a Kenobi filmet az öregedő Evan McGregorral, akkor ismét max sebességgel beindul a hype train :D (attól függetlenül, hogy a Solo film kritikai bukta-e majd)

    SPOILER !?!?

    (főleg, ha télen arra derülne fény, hogy Rey az unokája)

  29. Én alapból teszek az összes SW-re, de csak szembejött velem Jordan Vogt-Roberts tweetje a THR-es cikkel és mivel ezt írta: Read this and then remember one crucial thing: Han Solo LIKE A BOSS quipping “I know” in response to Leia saying “I love you” WAS IMPROVISED …ez az improvizációs rész felizgatott annyira, hogy el is olvassam a cikket…
    Már miért nem rendeztetik meg a forgatókönyvíróval, akkor tuti nem térnek el :D én szeretem utólag megtudni filmeknél hol voltak improvizációk az egyik legjobb plusz, amit egy jó színész magával hoz még
    A Flashez való visszatérésük semleges lenne számomra, nem vagyok mindig haragtartó hehe

  30. Human:

    A Flash DCEU film-es pletykára reagálva, azok alapján amit én találtam, már a bejelentés előtt tárgyalt velük a DC…

    Egyébként a Flash karakter alapján közelebb is áll hozzájuk, de ez már nagyon Off

    Az meg hogy a Han Solo film főszereplői nem alakítanak nagyot… egyéb híreink: a víz vizes.

  31. kisaaame

    “Olyan világban élünk, ahol ha alacsony a Rotten Tomato -n kapott százalék, annyi a filmnek!”

    Ez azért nagyon nem így van: ott a tavalyi Batman v. Superman, vagy az Öngyilkos osztag. Mindkettő jó kört ment a kasszáknál, utóbbi túl is teljesítette az elvárásokat.
    Míg a Rendes fickók a kiváló kritikák ellenére eléggé elhasalt (pedig ezt elnéztem volna néhány rész erejéig).

  32. dochollywood: A BvS meg az SS annyira jól teljesített, hogy az előbbi 130 milliós marketing esetén már bukó, annyit pedig annál a mozinál rálehet tenni, az SS pedig alig hogy hozott 30-40 milliós nyereséget.

  33. hagyjuk most ezt a 100* lefuttatott BvS – SS vitát. Válaszoltatok egymásnak, innentől törlöm.

  34. belekontárkodás ide vagy oda, sztem a Rogue One klafa volt, ha lesz olyan jó a Han Solo, én örülni fogok.

  35. human

    Egyáltalán nem BvS – SS vitaindítónak szántam. :(

    Hanem csak annak, hogy túlságosan sokat gondolunk az RT. százalékokról. Mi, fanatikus filmkedvelők nyilván átpörgetjük a “százalékpontos” oldalakat, de az átlag mozinéző (s ez a döntő többség) ilyenekkel nem foglalkozik, azt nem mondom, hogy hülye hozzá, de hótra nem érdekli. :)

    Szerintem a legtöbb esetben ez mentén dől a mozi:

    – szájhagyomány…
    – hát csak a haverokkal beugrottunk rá
    – barátnővel nézni kell valamit (elrángatott stb..)
    – Star Wars…
    – képregény
    – Jurassic Park…

    – százalékos kritikák valahol legalul

    Mindegy. Máskor lehetett ilyen témákat is bedobni. Sajnálom. :(

  36. A Kenobi és a Boba Fett mellékszálak sokkal inkább érdekelnének , mint az ilyen kamu “fiatal kori” szereplők, meg Rey és lapátfül szenvedései. (Bocs nekem az új trilógia nagyon nem, de ok, legyen még két rész megengedem… :D )

    Egyrészt Boba Fettet akárki el tudja játszani a hacuka miatt, Ewan-t / Obi Want bírom, ők érdekes karakterek…mégis mindkettő film tudna újat mutatni, ha mernének kockáztatni.

    Viszont ez a ripacskodás, meg nagy színészek majmolása és a kiszámítható easter eggek, hogy “jajj így ismerte meg Csuvit Han, meg Landótól így nyerte el a Falcon-t” szintű gagyizás nagyon nem méltó a Star Wars-hoz. Igaz már a VII. rész se volt az.

  37. Ez a disney sablon amire felhúzzák a filmjeiket, kinyírja az ipart. A többi stúdió őket követi, mindenhol kreatív különbségek, a tehetséges rendezőket elzavarják, iparosokkal forgatják le a biztonsági játékot követő forgatókönyveket.

    Amúgy ez a páros alapból bukás, mármint a színészek, a csaj az elmúlt 15 év antitálentuma, nem csodálom ha inkább valami abszurdat akartak vele a rendezők, másra nem alkalmas.

  38. dochollywood: lehetett bedobni, de sajnos a mostani vitaindítód full elvinné a társalgást (tudom, mert ezt tette más posztoknál is), mivel ez a téma mindent bekebelez, és szeretném ha inkább a jelenlegi helyzetnél maradnánk.

  39. A Kenobis külön történetes timeline kép fék volt, sajnos nem valószínű, hogy lesz annál is inkább mert Obi-Wan történetét már az új kánonban is végigvitték az Új reményig.

  40. Tudom, hogy fake, én már a Boba Fett filmre se tenném a nyakam, az nem elég családi… De ezeket értelmes ötletnek tartanám.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.