60 hozzászólás a “Transformers: The Last Knight – WAT?” bejegyzéshez

  1. Hm. Nem akartam moziban megnézni, de ha ennyire jó lett mint írod akkor szerintem egy IMAX vetítés befigyel majd egyik nap.

  2. A szöveget azt értem, viszont a képpel összezavartál. Egy kicsit emésztem még, szerintem ebből még klasszikus is lehet.

    :)

  3. Bocs, még egy gondolat. Miért intézed el ennyivel? Miért nem írod le amit gondolsz szóról-szóra? Mert ezzel nem vagyunk előrébb. Merjünk már őszinték lenni kérem.

  4. Tragèdia, én ki akartam menni a moziból, hosszú és vontatott, gagyi az egész.

  5. A történet természetesen egy ökörség, amit 6 éveseknek találtak ki :D
    De szerintem a poénok jók, a látvány rendbe van. Igaz a végén kicsit túlnyújtották azt a világ vége harci jelenetet, de még az is elnézhető szerintem.

    Tudom, ez az én hibám, de én úgy néztem végig hogy igyekeztem nem keresni a logikát :D És lehet h pont ezért tetszett.

    SPOILER:

    Az az egy dolog idegesített fel, de ez sajna ma egyre sűrűbb jelenség a frenchise-oknál, hogy basznak kinyírni a főboss-t (Megatron ez alól kivétel), jelen esetben azt a nőcit, majd a végén még benyomják őt emberi alakban…. komolyan mintha csak egy 2,5 órás sorozat részt néztem vna”

    SPOILER off:

    Ettől az apróságtól eltekintve számomra élvezhető volt a film.

  6. :D :D trash/10 :D

    Akkor idézném az Epic Rap Battle-ből magát Bay mestert:

    “If there’s one thing I’ve learned, bitch,
    this game is about motherfucking money!
    I make that dollar y’all, motherfucking money!
    Even make Mark Wahlberg make some motherfucking money!”

  7. ahhahah

    Mi jó lökhárítói vannak már most a kiscsajnak. Bár gondolom a filmet ez sem menti meg.

    Kiváncsi vagyok ki meri majd rebootolni ezt a franchise-t. Mindenesetre az első részt a négy folytatás tükrében azt hiszem mesterműként fogom elkönyvelni.

  8. Ezt úgy mondom, hogy nekem a 2-3 teljesen rendben van a maga helyén és nagy TV-n bármikor szívesen újranézem….

    Ez iszonyat gyenge lett…

    Spoileresen:

    A zene szar, konkrétan az előzőekből lehetett volna legalább másolni, mert volt pár epic-es dallam, de az sem.
    A történetet hagyjuk, az kap elég fikázást nélkülem is, de szavak nincsenek rá komolyan :D Da Vinci, Lincoln, Einstein, minden híres történelmi személy meg feltaláló meg történész úgy alakította ki meg ferdítette a történelmet, hogy titokban maradjon az, hogy minden fontosabb háborúban az Autobotok segítették a “jó” oldalt!!??!!
    Egyedül A. Hopkins vitte a hátán (amennyire lehetett), az ő jelenetei nagyok voltak (eredeti nyelven volt, lehet ebből a szinron levesz, nem tudom…).
    Plusz gáz, hogy nem IMAX teremben nézve ugyanúgy ment az IMAX-féle sávraány ugrálás. Szerintem ilyen a régebbieknél nem volt.

  9. Szerintem ebbe a kritikába több energiát öltél, mint a készítők a forgatókönyvbe. :D

  10. 1-2 dolgot kihagytam (Spoiler)

    A “hozzuk ide a mi bolygónkat, a Föld helyébe” dolog 1 az 1ben a 3. rész…
    Optimus (aka Groot) keveset van benne…de a kb 10 mondatából 5 ugyanaz: “I am Optimus Prime!”
    Megatron új formája WTF?
    A katonaság összefog Megatronnal Walberg ellen WTF?
    Witvikánusok (vagy mi) ez a név WTF?

    Kövezzetek, de egy valamiben azért látok halvány logikát:
    Nem csoda, hogy minden film elején a robotok (függetlenül h autobot/álca) ellen van az emberiség, a Man of Steel óta nem halt meg ennyi ártatlan ember, miközben valaki “megmenti” a világot :D

  11. igazatok van, de a filmet 6 éveseknek készítik :D ne csodálkozzatok rajta hogy a sztori is olyan mintha egy 6éves tollából jött vna :D

  12. Remélem ez csak vicc human, és nem ülték be rá.
    Ha pénzt adtál érte, akkor csak gratulálni tudok.
    Pénzeled a szemetet, elősegítve a folytatások eljövetelét?
    Mondd hogy nem! :)

  13. Ez egy tökèletes kritika. Ez egy hulladék szutyok. Amit értékelek, hogy meglépték a mindfuck húzàst, de amúgy a legszarabb rész a sorozatból. Pedig a négyet utálom, mint a bűnömet. De kinemszarjale, a lényeg hogy megint bezsebelnek egymilliárdot azt csumi. Bay papa ükunokája is milliárdos lesz, valamint a sok ripacsnak is jól jött egy kis meló pár mázsa készpénzért. Aztán jön bumblebee filmje, a sok fogyatékos meg megint teletömi őket mannával. Ez kurvajó bazmeg, a vilàg legokosabb emberei. Szart adnak milliàrdokért.

  14. Én holnap megyek rá pusztán a barátnőm kedvéért.(A lelki támogatásokat ide kérném!) Hogy kicsit tompítsam a sokkot ma megnéztem a negyedik részt. Egyedül vagyok azzal a dologgal,hogy miközben nézem a filmet…nem is tudom…már-már én szégyellem magam? De tényleg ezt érzem. Kajak mintha én csináltam volna a filmet. Arra lettem figyelmes,hogy rázom a fejem és egyre többet hagyja el a számat az “édes Istenem….”. És holnap újabb 2 és fél óra ebből….

  15. Human,lehet köveket dobálni,de ennél még az is méltóbb lett volna, ha csak annyit írsz rossz film,és Walhberg haja is… ennyire azért nem volt rossz,főleg a nyári felhozatalt nézve,de ez csak az én véleményem.

  16. Prothean, nem tudom, mennyire számít támogatásnak, de örülj neki, hogy csak 2,5 óra :D

    Én nem tudom amúgy…, cink, de a Bumblebees filmet én tökre várnám,.. ha nem herélnék ki az egész szériát. Tökjól nézne ki egy komorabb-darkosabb-nem-16-éveseknek-készülő–és-nem-Bay-rendezte-R-besorolású köntösben. Szóval jah, majd ha kikerül a “videótékába” megnézzük, de én leragadtam az 1. résznél.

  17. Ennyi negatív vélemény után a végén még élvezni fogom.Annyira alacsonyan lesznek az elvárásaim szombatra,hogy meglepetés sikerként fogom elkönyvelni. :)

  18. Jobb lett mint a 4. rész, a legtöbb poén ült, csak a kiscsaj volt felesleges, egy csomót pofáztak a robotok ami nagy plusz, Hopkins és a komornyik robot pedig mindent vitt. A végén nehéz volt követni hogy mi miért robban fel és hogyan, de egyébként IMAX élmény megvolt, igazából nagy zúzda volt és sok röhögés:D Persze buta és debil, de teljesen rendben van, 2 évente simán elnézek egy ilyen filmet:)

  19. Undorítóak vagytok!

    Ha nem tetszik, nem akarsz kritikát, ne írj. Nem zseniális a film, lehet sokaknak nem is jó…de akkor is.. vagy egy normális kritikát vagy semmilyent. Minősíti ez az embert…ess nem rajongok a Transformersert.

    Köszönöm

  20. Szerintem jó lett ez a kritika, megmosolyogtam, ráadásul átfutottam 20 másodperc alatt. Kb. pontosan ennyi időt óhajtottam erre a filmre áldozni, úgyhogy köszi.

  21. Nem értem. Kicsit bővebben kifejtheted volna a véleményedet a filmről. Megértem hogy rossznak tartod, akárcsak a legtöbb ember aki beült rá a moziban, de azért egy olyan mém kép feltöltése amit Twitteren és Instagramon lehet látni egy- egy vicces oldalon az nem igazán nevezhető kritikának. Mindenesetre annak ellenére hogy én is szörnyűnek tartom a filmet, a látványvilága nagyon tetszett. Persze én sajnos ezektől a filmektől nagyon nem vártam sokat hiszen nálam már a 2.rész után szenvedés volt végignézni azokat a jeleneteket amiket ők történétnek hívnak.

  22. Nem tudom mit ugattok bele, ez az ő oldala, azt csinál amit akar. Akár egy darab szarról és tehetett volna be képet, ha ehhez támadt volna kedve.

    Sztem jó poén, én szakadtam egyet. Ha “igazi kritikát” akartok olvassátok a kibaszott origot.

  23. Azért szerintem nem teljesen Bay hibája, hogy nem lett jó a film.
    A képi világgal szerintem nincs semmi baj, hozza az eddigit. A CGI az ismét nagyon jó benne, a hangok is.
    A forgatókönyvet meg tudtommal nem Bay írta.

    Én szeretem a TF filmeket, de tényleg ez lett a legrosszabb.
    Úgyhogy vsz most megtörik a hagyomány, hogy mindegyik részt 2x néztem meg moziban. :D Pedig jövő hét szerdára már begfoglaltam a feliratos verzióra, mert tegnap IMAX-ben néztük szinkronosan és a szinkron az szokás szerint szvr ennél a filmnél.

    Pár epic jelenet volt benne, mint kb eddig mindegykbe.
    A zene az tényleg nem lett jó, nem úgy mint az első 3 részben, ott voltak jó zenék.

    Ami jó volt még benne az a Megan Fox hasonmás ribi. :D
    hang/kép rendben volt. teszt lemeznek jó lesz. Majd ha leakciózzák BD-n, akkor megy a többi mellé :)

  24. @Spiky:
    Én nem javaslom senkinek a feliratos 2D verziót.
    Az IMAX részeknél ugye IMAX arány van, az oké. De sajnos, amikor (sokszor jelenetek kellős közepén) átugrik nem “IMAX-os” képarányra, akkor nem szélesedik a vászon normál méretére, hanem az alapból vászon közepén lévő kép aljából és tetejéből vágódik le, így minden irányból van üres vászon.
    Elég nagy cumi volt ráeszmélni erre, a traileket nagyobb képen néztük, mint a filmet.

  25. Még mindig nem értitek? Ezek a filmek a legkisebb korosztalynak szolnak, ezért a pukis, szexis, gyagyás minden benne. Z összes kölök latni akarja igy tuti fix a bevetel.

  26. kijelenthetem, hogy elértük a zenitet, ez a csúcs, innen már csak rosszabb lesz. :DDD ez kurva tökös húzás volt, leborulok őszintén.

  27. Pont ennyi időt érdemelnek a transformers filmek, mint amennyit erre a kritikára szántál. :)

  28. @Matt89

    Az IMAX-ben is volt, hogy változott a képarány.
    Meg ugye így volt az előző résznél is, meg a 2.résznél is. Igaz ott nem volt sok IMAX-es rész.

    Mondjuk engem annyira nem zavar, mert volt már jó pár ilyen film (Tron, TDKR), aztán kezdem megszokni. :D

    De majd 4 hónap múlva újranézem otthon angolul. :)

  29. Imax termenél engem sem zavarna, mert legalább ott oldalirányban ki van töltve a vászon.
    Nem Imax teremben kb az összes reklám a vászon teljes terjedelmében ment, a TF5-öt meg berakták a közepére.

  30. Haver elment megnézni (nem tudom miért). Másnap elmondta, hogy ez nem is film, hanem valami valami! Úgy látom hogy ez a kritika maximálisan alátámasztja ezt.

  31. @jiliac: úgy néz manapság ez valami trend. vannak ötleteik ilyen max negyed órányi anyagra aztán valahogyan két órásra bővítik ezeket. lásd suicide squad, covenant, stb :D

  32. A brandnak van ereje, még így is, hogy egyre rosszabb részek érkeznek! Nézzétek meg tippre az 1 milliárd jönni fog még így is. Mi lenne ha jó film készülne? 1,5 m? 2? Akik elmennek rá, azok a robotok miatt mennek. A látvány garancia és a hatalmas zúzás is! A történet sosem volt erőssége egyik résznek se. Premieren láttam. Tele volt a terem (nem gyerekekkel. Mennek a filmre, és menni is fognak! Kell ilyen film, ha szarrá fikázzuk akkor is.
    Szerintetek ma mi kell az embereknek? Csinos csajok, fasza verdák, látvány? Bay ezt még érzi.

  33. Megnéztük IMAX-ben… Semmilyen elvárásom nem volt a filmmel kapcsolatban, csak az, hogy legyen egy nagyon komoly zúzás minimális logikai bukfencekkel…
    SPOILER
    Ehhez képest… Ez a film valami iszonyatosan gyenge lett. Mondom ezt nagy Transformer fanként (bevallom, az összes részt kétszer néztem meg IMAX-ben…:)) de ez az 5. rész értékelhetetlen. Logikának, történetmesélésnek még csak híre sincs. Ráadásul ha jól vettem ki a “történetből”, akkor gyakorlatilag az első 4 rész történése kukázva lett… Vagy Bay-éknek emlékezetkiesése volt?
    Amúgy a film egy paródia…Nagyjából 30 másik filmből vett át Bay jeleneteket, beszédeket (Underworld, Avatar, Jackie Chan filmek, Rettenthetetlen…), plusz még vissza is csatol az előző részekhez (Áldozat nélkül nincs győzelem…, Witwicky… és még lehetne sorolni…)
    Galvathron hova tűnt a 4. rész végéről? Hol van a Szikra, minek a bot?
    A “napi jó nő” nagyon gyenge volt…A csaták követhetetlenek. Ki kit öl, miért? Ki kivel van, éppen miért csatáznak? És hol van Optimus, amikor már nagyjából 20 perce megy a csata, neki meg sárkánya van…?
    Honnan jött meg Űrdongó hangja?
    Miért csatolnak vissza az előző 4 részhez, amikor az összes történés üti az eddig látottakat…?

    MIRŐL SZÓLT A FILM???????????

    SPOILER VÉGE

    Nagyon nagy csalódás. A látvány miatt nálam 4-es… Mert az bizony tényleg ott volt. De maga a film, a történés, az akciók miértje, a film célja egyenlő a nullával sajnos…

  34. “Everything goes boom, crash, oomph, peow, wallop, zing, zat and zoom for 150 minutes. It’s terrifying. It physically hurts. It is so darn-near incomprehensible, I almost asked for my money back. And I didn’t even pay to see it.”

    (Ireland Independent kritika)

  35. Az egészből semmit se lehet érteni, ez egy értékelhetetlen vacak. Még ha lenne benne jó akció, de még az sincs benne, könyörgöm. A végén talán látványos volt a bolygyós izé (attól még ugyanúgy élvezhetetlen), de előtte konkrétan semmi se volt, csak magyarázni próbálták az érthetetlen sztorit 2 órán keresztül. Ja, hogy volt a elkerített városrészes, meg autós, meg drónos akció? Hát ezeket nem nevezném akciónak, konkrétan ezeknek se volt semi élvezeti értéke, volt 1-2 szikrázás, és ennyi.

    A végén már sírva-röhögve számoltam, hányszor mondják, hogy “Én vagyok Optimus fővezér”, mintha az jelentene valamit.

    Na mindegy, legalább a mögöttem ülő 6 éves gyerekek élvezték látszólag (Optimusnak nagyon örültek a végén). Az biztos, hogy a közepe még nekik is unalmas volt, ugyanis elkezdtek a moziban rohangálni, az apjuk majdnem kivitte őket a teremből :D

    Ha eddig nem lett volna az, mostmár teljesen egyértelmű, hogy ezt nem felnőttekre célozzák, fel nem foghatom ezt hogy élvezheti bárki is, aki 20 évnél idősebb (sokat mondtam? :D)…

  36. Én nem. Az előző után megfogadtam, hogy TF-et moziban többet nem. Itthon is talán egy erős cigi után.

  37. Nem akartam elmenni rá mert már a 3-4 et is zsigerből utáltam a 0 forgatókönyv meg a logikai bakik miatt tényleg én szégyelltem magam pedig az 1-2 öt nagyon szeretem!
    A látvány oké!Na meggyőztek páran hogy már csak a látvány miatt is megéri hát tévedtek! Ez a valami tényleg 6 éveseknek készült! A forgatókönyvre itt már tényleg nincsenek szavak vagy 20 szor szembeköpik saját magukat előttem már leírták részletesen teljesen egyetértek!! És nem nem vagyok se 6 éves és az IQ se 60 alatt van ezért nem tudok elvonatkoztatni!!

  38. Nem tudom, hogy ez kiknek szánták, de hogy vagy 20-sszal a nyelv ismeretéhez szükséges minimum IQ szint alattira sikerült, az biztos. Rettenetesen debil az egész… bármilyen súlyos szellemi fogyatékosok Einstein ehhez képest… Mintha 3 csimpánz csinálta volna, de talán még az is sértő a csimpánzokra nézve.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.