A Justice League utóforgatásának részletei

Kiderült, hogy elég komoly utóforgatás folyik. Rogue One és hasonlóhoz köthető mennyiség. Konkrétan több hónapnyi lesz a munka hossza, ha végre befejezik. Ez elég sok mindent jelenthet, sok apró jelenetet, vagy pár fontos nagyobbat, bár valószínűleg ezekből az első valósabb, és ugye mindezt Whedon keze alatt, aki úgy tűnik jobban belefolyik végül a film befejezésébe, mint azt az elején mondták. Ez talán azt jelenti, hogy jobbak lesznek a karakterek a végtermékben.

Gal Gadot és Jason Momoa 2-2 hetet volt ott, de másoknak négy hetet is le kellett utómunkában húzni. Ami durvább, hogy Ezra Miller (Flash) épp a Fantastic Beast filmen dolgozna ezerrel, bár az is Warner által készített darab, szóval megoldják. Viszont Cavill (Superman) kevésbé szerencsés, mivel a Mission Impossible 6-ra szerződésben vállalt bajszát nem vághatja le, szóval Warnerék bevetik a CGI-t majd az eltüntetésére. Aztakurva.

A DGA szabályai alapján Whedon tuti nem kap rendezői kreditet, bár egy Warner UK baki miatt vagy 100 clicbait cikk született erről az eshetőségről, viszont íróit tuti, na meg egy durva csekket valószínűleg.

32 hozzászólás a “A Justice League utóforgatásának részletei” bejegyzéshez

  1. Mekkora trollkodás. Nem engedi a rivális stúdió a műbajuszt, ami pár száz dollár lenne. Most meg jöhet a cgi-borotva pár tízezer dollárért.
    Kicsinyes az ő szintjükön, de valahogy mégis elegáns.

  2. “a Mission Impossible 6-ra szerződésben vállalt bajszát nem vághatja le, szóval Warnerék bevetik a CGI-t majd az eltüntetésére.”

    Napasztmek ez mi már… filmtörténelmi unikum! Ez az alkotás még ki se jött, de már többet röhögtem rajta, mint Leslie Nielsen fél életművén.

    Rákerestem A Bajuszra™ és ezek alapján nem Superman fog felkelni a sírból, hanem Erős Pista.

  3. Csak aztán a nagy CGI retusálással nehogy véletlenül Tarkin vagy Leia arcot csináljanak szegény Supermannek.

  4. Csatlakozom, ezen a bajuszos részen felröhögtem, remélem nem fogjuk a filmben észrevenni :), és remélem lesz egyszer egy őszinte így-készült erről a filmről / filmes univerzumról.

  5. “Csak aztán a nagy CGI retusálással nehogy véletlenül Tarkin vagy Leia arcot csináljanak szegény Supermannek.”

    Szerintem megkapja Brandon Routh arcát :) Vagy Gézáét. De akkor már a többiek is cserélhetnének: képzeljük el Momoa arcát Gal Gadot testén, a haj még talán stimmelne is (?)

  6. Hát ezen a bajszos részen én úgy felsikítottam, hogy kollégáim néztek, hogy wötöfö xD?

  7. Na remélem ezt valaki le paprazziza, hogy mindenki ott áll beöltözve, közben Cavillen meg ott a bajusz (remelem a WB-ben van annyi, hogy maga adjon ki egy fotót, vagy legalabb a színészek :)) ez állat ::D

  8. Nekem nem adná ha szép sima arcal támadna fel.csinálják meg ahogy a képregényben:szakálasan,leharcoltan.

  9. Nevetséges ami a DC filmeknél megy! Pedig Cavill a legjobb superman, és Affleck is nagyon jó batman volt, ezt mondom úgy, hogy pozitívan csalődtam Ben-ne. Viszont a BvS látomásban lévő harci jelenetét egyszerűen nem tudom megbocsátani az egy akkora amatőr munka volt, hogy rossz volt nézni. El is ment utána a kedvem tőle pont mint a transformers 3-nál amikor a film felénél már nagyon urrá lett rajtam az, hogy felállok és megyek haza. De nem tettem, mert sajnáltam a pénzt. Sajnos visszekérni meg nem lehet! :(

  10. Szegény Gézának elég puffadt feje és hódszemei voltak comic conon. Alig lát ki a fejéből :(

  11. Állítólag 25 millió dollárba fog kerülni a két hónapos utóforgatás, ami a szokásos összeg háromszorosa.

  12. Úgyis Movemberre jön ki a film, úgyhogy… bajuszt mindenkinek! (Wonder Womannek is)

  13. Már kész van a rajongói plakát ahol mindenkinek bajusza van :D most én is ezen röhögnék a legjobban, ha azóta a Black Mantát játszó színész nem trollkodik kegyetlenül

  14. De mondjuk ugye anno volt a Superman Returns csomaglekicsinyítő városi legenda is, de az ugye nem igaz. Itt azért ez gáz, már nem is örülök úgy annak, hogy Cavill lehetetlen küldetésre ment, mint eddig :D

  15. A bajuszos verzió speciálisan a magyar piacra készül. Amióta van két újabb Oscar-díjunk felkerültünk a filmes térképre, ezért ugyanúgy, mint a Kínába, a Magyarországra szánt kópiákat is módosítják.

  16. Szóval az Erős Pista Édes Anna címkéit is megváltoztatják bajszos Szuperemberre és kendős CSudanőre? Ha már Star Warsos mandarin volt…

  17. Viccet félre téve mennyi jelenet lesz kukázva az eddigi elözetesekből??kajak nem vágom tavaly ősz óta kész a film.mi a faszt kell még felvenni Cavillel??most jött ki egy 4 perces trailer márciusbsn egy 3 perces

  18. Állítólag az akciókkal elégedettek a stúdiónal, a párbeszédek lesznek kicsit újraforgatva, valami ilyesmi

  19. Akkor a stúdió eddigi húzásait figyelembe véve, az akciók szarok a párbeszédek eddig jók voltak.

  20. 25 Milcsiért párbeszélnek?
    Aztakrv, szavanként egy 10-es. Bár lehet a bajusz kerül itt sokba. :DDD

  21. Én nem tudom, de szerintem ebből a bajuszból simán jót is ki lehetne hozni: Szupi kölcsönkéri Csudalyány ostorát és a csettintgetésével győzi le az ellent, mint Rúzsa Sándor.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.