Valerian

Néztem a filmet, és sokáig nem értettem, hogy miért húzta le mindenki. Aztán jött az utolsó fél óra. Viszont addig!?

A történet két ügynökről szól, akik az egymással való flörtölés közben belekeverednek valami nagyobb ügybe. A cselekmény az ezer bolygó városában kezd el igazán rákapcsolni, előtte csak egy tipikus katonai bevetést láthatunk barom ötletesen megvalósítva.

Hogy mi ez az űrváros? Nagyjából a nemzetközi űrállomás, amihez egyre több faj csapódott idővel, így kilőtték az űrbe, hogy ott éljen önálló életet, és terjessze az egyensúlyt, elfogadást. Szóval olyan igazi pozitív jövőképes sci-fi. De persze ahol emberek vannak…

Namost a film első fele szerintem eléggé működik, maximum a szinkron hangkeverői dolgoznak ellene. Ugye a rendező Luc Besson miatt sokan vártak egy újabb 5. elemet, de persze az megismételhetetlen, viszont ha nem pont azt keressük, akkor egész jól pörög a film egy darabig. És még így is közelebb van az említett klasszikushoz, mint a Lucy-hoz.

Teljesen elhiszem, hogy sokan tartják szarnak ezt a filmet, de akkor is sokkal több ilyesmi, legalább próbálkozó filmre is szükség lenne a franchise tengerben. Ezt legalább nem nyírták ki annyira az öltönyösök, mint más filmeket szoktak. Konkrétan arra gondolok, hogy nyilván a visionary képregény miatt, de rengeteg vizuális ötlet van a filmben, amit Besson többé-kevésbé elhozott a vászonra is. Ez egyrészt gyönyörű volt, és érdekes is volt nézni… egy darabig.

Nyilván nem akarom elhallgatni a hibákat sem, bár sokakkal ellentétben pont nem a főszereplők castingjába kötnék bele. Bár itt nincs a csúcson levő Brice Wullus Bruce Willis és világjegy, viszont Dane DeHaan jó színész és láthatóan tudta mibe keveredik, így nem vette túl komolyan, ami átjött a filmen. Cara “szemöldök” Delevingne pedig csak magát hozta (nézzetek vele készült interjúkat), és ez a drámai részekig nem volt gond, ami az első másfél órát jelenti.

Ami szerintem neccesebb, és maradnék a castingnál, hogy a többi mellékszereplő nem sikerült show-lopóra. Na jó, pár CGI lény elment, de nincs olyan emlékezetes figura, mint az 5. elemben a pap és a segédje, vagy épp Ruby Rhod. Hogy a főgonoszról ne is beszéljünk, viszont ez átköt a legnagyobb gondokhoz.

Szóval a sztori egész jól halad, amíg az ismeretlen felé rohannak hőseink, és eközben keverednek érdekes helyzetekbe. Viszont amint egy kis szájbarágós bevándorlós történet után, úristen aki ide Rihannát castingolta, eljutunk a fő konfliktushoz, onnantól összeesik a Valerian. Nem is tudom mikor láttam ilyen rossz utolsó felvonást legutoljára. A főbb dolgokat csak megbeszélik a karakterek, ha hívhatom így a siralmas expozíciót. Mindezt teljesen hegyibeszédesen, miközben a dráma nem működik, a tanulság pedig egy rosszabb Star Trek tévésorozat részhez áll közelebb.

Értem az üzenetet, de ahogy az Avatarnál (amihez viszonyítva azért ötletesebb ez a film), úgy itt is csak semmitmondó a végkövetkeztetés. Bele lehet gondolni, viszont nem sikerült mélységet szállítaniuk. Egyszerűen rossz fakockákkal építkeztek, és így a végén összedőlt.

human
írta
2017. 08. 06. 19:17
megjelenés
31
hozzászolás


31 hozzászólás a “Valerian” bejegyzéshez

  1. Azért egy 7/10-et adtál neki. :)

    Helyes, mert szerintem is élvezetes film volt. Abszolút azt kaptam, amit vártam.

  2. Teljesen egyetértek. Kár, hogy ekkora bukta lett, mert ezzel megint visszaesnek az eredeti próbálkozások.

  3. Én még nem láttam, de a trailer olyan mutatós volt. Ilyen szép és egyedi lényeket rég láttam már ilyen klasszikus scifiben. Én imádom az ilyeneket, amikor a készítők tényleg tobzódnak az ötletekben, de ezek szerint a cselekmény rovására ment mindez.

  4. Nagyjából egyetértek.

    A casting elfogadásával viszont nem.Dane DeHaan jó színész de ha ennyire a flörtölés az alap a kapcolatukban,meg az hogy ő mennyire macsó akkor azt nem hiszem el.
    Liam Hemsworth kellett volna ide.

    Szerintem is működött valamennyire a dolog a látvány miatt,de sajnos egy újabb John Cartert kaptunk.Talán nem akkora bukta és időnként ezt is elő lehet majd venni egy-egy megnézésre.

  5. Onnantól hogy Rihanna megjelenik a filmben, lejtmenet.

    A színész casting szerintem nagyon rossz volt, a csajszi még hagyján, de a srác egyenesen zavart. Elvileg az univerzum legmenőbb csávóját kellene játssza, erre hoz egy ilyen közepes, faarcú figurát. A szereplők között nem éreztem a kémiát sem, így a szerelmi szál is elég bárgyúra sikerült.

    Emellett az egész első óra – David Bowie-tól Rihannáig – nagyon tetszett. Különösen a piaci jelenet, szerintem nagyon kreatív és izgalmas volt.

  6. Én pont ma néztem meg,voltak benne hibák tény és való ,de nézhető volt és egész jó.
    Nekem nem okozott csalódást,látványra nagyon szép volt,történet egyszerű volt,miért húzzák le annyian, ennél ezerszer rosszabb filmek vannak.

  7. Az túlzás, hogy a film jó viszont nagyon más, mint amit mostanában kapunk a sci-fikből. Sokkal komolytalanabb, rajzfilmszerűbb de nem is akar más lenni. Lehetett volna jobb a fő konfliktus persze de így is sokkal jobban szórakoztam rajta, mint azt vártam.

    Cara szemöldöke meg szerintem teljesen rendben volt. Nyilván nem lesz színészlegenda de legalább nem mondhatja rá senki, hogy egy arcizma e rándult!
    Jók voltak a lények, szerintem egyesek egész jó jeleneteket is kihoztak velük .Főleg a citromos akciót bírtam. Szakadtam! :D

    Szerintem a film mindenkinek kötelező, aki kicsit is szerette a 5. Elemet!

  8. SPOILER

    Basszus, Rihanna szinkronhangja Liptai Claudia? Kurvára mellélőttek, nemtom melyiket utálom jobban, de kibaszottul szar volt innentől az egész szájíz, amíg meg nem murdelt a karakter. Rohadt nagy lejtmenet volt, kár érte. Egyébként fantáziadús mozi volt.

  9. Nekem mellé ment a film, pedig voltak kiemelkedő részei. A piacos jelenet volt a csúcs, utána elindult lefelé a lejtőn.

    Spoiler gyanús
    Rihanna karaktere számomra nagyon mellé ment, mind látványban (Robin Williams Flubber filmje ugrott be…), mind tartalomban. Amennyit alapozták, pillanatok alatt “kivezették”

    Spoiler
    A film fordulatát (ki áll a háttérben) az első fél órában ellőtték, ennek ellenére a végén úgy mutatták be az egészet (hátulról mutatjuk a karaktert és csak a hangját halljuk, stb.), mintha nem lett volna már rég egyértelmű, hogy ki a gonosz bácsi, ki kavarja a sz.rt.

    Viszont humannal egyetértek abban, hogy inkább kísérletezzenek Hollywoodban, mert kell a vérfrissítés. Dögunalom, tét nélküli blockbusterek jönnek-mennek.

  10. A nyitójelent iszonyat tetszett zenéstől mindenestől, nálam az volt a film csúcspontja. Én bírom DeHaant nagyon,de a két főszereplő között nulla kémia volt sajnos. A piacos akciójelenet az nagyon bejött.
    Viszont Clive Owen ezt úgy betelefonálta mint a csuda, na nem baj, az is szórakoztató tud lenni.
    Összességében többet vártam, csalódás lett a vége, kár, mert ott a potenciál többre bőven. Bevétel alapján gondolom nem fogunk többet látni belőle, pedig megnéztem volna.

    Spoiler
    Meg nem volt igazi feszültség. pl. elrabolják a lányt,(akit kb 5 perc múlva ki is nyírhattak volna, Valerian szemszögéből, honnan tudta, hogy nem?) erre hősünk hosszasan kitervelve beül egy sztriptízbárba és végig nézi a műsort, mielőtt a lényegre térne???? Ez olyan videójátékos volt nagyon. “Vissza kell szereznem a fiamat, de előtte még elültetem a kukoricát”. Hát igen tényleg csúszik ott az uccsó félórán. Az említett “nagy leleplezés is”… Kár.

  11. “Ugye a rendező Luc Besson miatt sokan vártak egy újabb 5. elemet, de persze az megismételhetetlen, viszont ha nem pont azt keressük, akkor egész jól pörög a film egy darabig. És még így is közelebb van az említett klasszikushoz, mint a Lucy-hoz.”

    Persze, hiszen – más frankofón képregények melett – épp a Valerian ihlette az Ötödik elemet. Olyannyira, hogy Mœbius mellett a Valerian képregények rajzolója, Jean-Claude Mézières volt az Ötödik elem fő látványtervezője, és kérdezte is Bessont, hogy miért nem inkább a Valeriant vitte vászonra.

    Sajnálom a sajnos előre várható bukást. Bár nem kedvelem Besson újabb munkáit, jó lenne, ha nem csak az egykaptafára készülő tucatmelók kerülnének a mozikba.

  12. nem látványra értettem a Lucy-hoz való hasonlítást, hanem minőségre, de érdekes amit mondasz

  13. Nagy kékség…Nikita..LEON A PROFI…5.elem…Metró…és ezek után ez?????Luc..mit tettél??:((((((

  14. Sokan dicsérik az 5.Elemet és a Valeriant is ahhoz hasonlitják. Pedig az 5.Elem is csak ripacskodással teli kalap szar volt. 1-2 jobb jelenetet kivéve.

  15. Tudtam szeretni az összes hibájával együtt. :)
    szerintem teljesen hozta az Ötödik elem szintjét, az sem olyan világmegváltó mozi, bár kétségtelenül jobb a castingja és több benne a poén.

  16. Azokhoz a filmekhez képest amik mennek mostanában a moziban,vagy mentek, xxx3,halálos iramban 13, meg mi egymást,jó ezek nem scifi filmek,de ezeknél ezerszer jobb volt.
    Többet érdemelt volna.

  17. Szerintem ez tipikusan az a film aminek most eléggé közepes a megítélese, aztán tizen-huszon év múlva kult film lesz belőle, de mindenképpen egy meghatározó vizuális merföldkőnek fogják tartani.

  18. Nekem teljesen jo elmeny volt. Nyilvan nem lesz klasszikus es nem fognak annyit beszelni rola mint az 5. Elemrol de egy ket ev mulva siman eloveszem ujranezni. 7/10 teljesen realis

  19. Igen, a lények, a világok, meg a látvány az tökéletes volt. Az is tetszett, hogy nem BSG szerűen veszik komolyan a világűr dolgokat, hanem rajzfilmesen. Viszont a sztori bizonyos részei, a castingolt színészek nekem nagyon nem adták ki, inkább voltak ellenszenvesek, valamint nem a karakterekhez méltóak. Se kinézetben, se tehetségben. Valamint próbált komolytalan és vicces lenni a film, de nem volt az. Max 1-1 erőltetett mosolyra futotta.
    Ezzel szemben az 5. elem minden tekintetben egy komplett egész. Ott minden együtt van, a hangulat, a cselekmény, a színészek, a zene, sok-sok képi és szóbeli poén. Ezt nem sikerült megismételnie Bessonnak. Sajnos csak a film feléig volt kb szórakoztató, de inkább az ötletes helyszínek és lények miatt. A legjobb színész az átalakító állatka volt.

  20. Nagyon sajnálom, hogy ilyen banális dolgok vágják tönkre minden idők legdrágább európai filmjét, mint a fájdalmasan lyukas cselekmény és a borzasztóan karizmátlan főszereplő. Nekem utóbbi zavaróbb volt, az első jelenetében szinte felnevettem, amikor Cara (aki a srác mellett amúgy kifejezetten nem tűnt bénának) egy kb. hárommondatos expozícióval vezette fel Valeriant, valami “Valerian ügynök, te vagy a legsikeresebb ügynök valaha, csak rettenetesen megbízhatatlan vagy, mert tizenkettesével varrod le a nőket” dologgal, így egy levegővel. Én készséggel elhiszem, hogy DeHaan amúgy jó színész, én most láttam először, de ezt a Han Solo-karaktert szerintem durván ledobja az arca.
    Tényleg sajnáltam, mert a rajzfilmszerű látványa tényleg szenzációs és sokszor baromi ötletes, mások is említették a piacos jelenetet, azon kívül a páncélos “legrövidebb út” jelenet is szenzációs. Kár érte, a neheze megvolt.

  21. Nálam a Kill Your Darlings-ban és a Cronicle-ben kifejezetten remek volt. A komorabb szerepek jobban állnak neki, de ahogy hallottam Besson egyből őt kereste meg (meghallgatás nélkül) azért arra nem mond nemet az ember.

  22. Egy közepes film, amit jó volt nézni moziban. Nem érzem kidobott pénznek, de ha kijön otthon is nézhető változatban, legfeljebb az elejét fogom újra nézni egyszer.

  23. Engem beszippantott és csak a végére kezdtem aggódni, ahogy nem lett semmi a storyból, szóval egyetértek az utolsó 30 perc gyenge és nem emeli új szintre a filmet, hanem leengedi. A CG viszont mindenre rá ver (ok Avatar 10 éves, de akkor is, CGI-vel foglalkozom, de sokszor találgattam, hogy ezt hogy csinálták, miközben ámultam.
    Bessonék egyedül azzal hibáztak, hogy a Dunkirk ellen inditották, a többi döntés (kivéve a vége dramaturgia) az mind ok, és a látvány és a fantáziadússága az anyagnak (pl a piaci jelenet) olyan mint amilyennek az új Star Warsoknak lennie kellett volna, ha tökösek lettek volna és nem a nosztalgiára ment volna az üzeletember gárda…Én örülök hogy nem egy új Marvel filmet néztem meg és inkább 10 ilyet, mint egy új wonderwomen vagy más recept borzalmat. Remélem Besson azért valahogy tovább tud lépni, mert megérdemelné + én sajnálom hogy elveszitjük ezt a világot.

  24. Pontosan, a rihannás résznél volt az első botlás, de utána azért még ment egy kicsit tovább, viszont a “leleplezés” részénél elvérzett. Egy sima leleplezés még valahogy elment volna, sőt valamennyi magyarázat tényleg kellett, de amikor már túltolták, és a tök nyilvánvaló dolgokat rágták a számba, akkor azt éreztem, mintha butának nézne a film. És elnyújtották annyira, hogy minden magyarázás ellenére teljesen elveszítsem én a fonalat, a film meg a figyelmemet.
    De a 7/10-et én is abszolút megadom, mert már az eszemet sem tudom, mikor szórakoztam utoljára ennyire jól hasonló filmen.

  25. Egyetértek a kritika és az előttem írók pontszámával, nálam is egy erős 7/10-es film. Nagyon élveztem, de vannak hibái, és a nálam (is) mérceként szolgáló Az ötödik elemhez sajna nem ér fel.

    Ami tetszett:
    ————-

    1. A látvány. Írták a weben, hogy csak a concept artokon és a storyboardon tán vagy 6-7 évig ültek Bessonék, ami abszolút hihető. Rengeteg ötletes idegen, változatos tájak, a “piacteres” akció meg nagyon kreatív és szórakoztató volt. Az akciók zöme szintén követhető, bár néhol azért elég sűrű volt a vágás.

    2. DeHaan és Delevingne valóban nem egy Bruce-Milla páros, de szerintem nem voltak olyan szörnyűek, mint ahogy a kritikák zömében írták. Jó, DeHaan-ból valóban nem nézem ki az univerzum sármőrét, de a laza őrnagyot simán hozta, Delevingne pedig a werkfilmek alapján gyakorlatilag önmagát adta, ami simán illett a filmbe (bár tény, hogy a képregény Laureline-je inkább volt empatikus és talpraesett lány, mint vadóc csaj). A casting pedig logikusan érthető, ha Besson tényleg többrészes sorozatban gondolkozott, a duó elvégre viszonylag “olcsó” és fiatal is, lehetett volna rájuk építeni egy trilógiát.

    – A sztori nem világmegváltó, de alapvetően tetszett, még ha igazából csak egymás után pakolt, lazán kapcsolódó blokkokból is állt (kb. mintha egy képregényévfolyam számait egymás után olvasnánk, ahogy a TV Tropes-on ötletesen felvetették). Mindenesetre elég változatosak és szórakoztatóak voltak ahhoz, hogy ne zavarjon a kicsit töredezett cselekmény, főleg a tény, hogy a film közepe

    ENYHE SPOILER
    a főfogás Laureline-nel és az alakváltó Rihannával
    SPOILER VÉGE

    gyakorlatilag semmit nem tesz hozzá a főszálhoz.

    – A nyitány. Egyszerűen fergeteges, remekül megteremti az alaphangulatot.

    És ami nem annyira…
    ———————

    – Besson továbbra sem tud olyan patent szkriptet írni, mint korábban, a sztori így már első megnézéskor is érezhető lyukakkal és logikátlanságokkal volt tele. Csak pár példa:

    1. A gyenge utolsó félórát már említették fentebb, azzal többé-kevésbé egyet is értek. A könnyed és laza másfél óra után eléggé szájbarágós és banális a tanulság, főleg az erőltetett aktuálpolitikai párhuzamok miatt (ahogy human írta fentebb, kb. egy rosszabb Star Trek epizód szintjén mozog az üzenet), a főmumus személye meg az első fél óra után egyértelmű, így teljesen értelmetlen később rejtegetni. Mégis, sokkal komolyabb csalódás nálam, hogy az utolsó félóra vizuálisan sem ér fel az előtte lévő másfél órás extravaganzához. Voltaképp van három zárt tér,

    SPOILER-SPOILER
    (a terem a portállal ahol a katonák gyülekeztek, a Pearlök rejtekhelye, meg a műveleti központ a tábornokkal)
    SPOILER VÉGE

    mindegyikben egy rövid lövöldözéssel. Ez azért elég messze van az összes előtte zajló akciójelenettől, de főleg a piacteres mókától. :D

    2. A mellékszereplők teljesen súlytalanok, mármint nem csak a film szintjén, hanem in-universe is. A főszereplő páros

    SPOILER-SPOILER
    piactéri segítői pl. mind megmurdálnak, ráadásul nem is a legszebb módon,
    SPOILER VÉGE

    amire a főhősök nem hogy semmit nem reagálnak, de mellé nagyvidáman mennek a következő bevetésre, mintha mi sem történt volna. Nem derül ki az sem, hogy mi történt a zónába korábban beküldött osztagokkal

    SPOILER-SPOILER
    (gondolom, a parancsnok droidjai intézték el őket is, de erre semmilyen utalást nem tesz egy máskülönben eléggé szájbarágós sztori.)
    SPOILER VÉGE

    A nagy nevek pedig szintén nem dolgoztak túl sok matériából, Clive Owen kb. rutinból nyomja le az

    SPOILER
    ezerszer látott sablon a-cél-szentesíti-az-eszközt főgonosz katonatisztet,
    SPOILER VÉGE

    Rihanna hirtelen bukkan fel és tűnik el a cselekményből, Rutger Hauer meg a prototipikus Advertised Extra toposz, aki kb. fél percig van csak képernyőn, és ott is csak a nyitányban (tehát köze nincs a főszálhoz), ezért nem is raktam ezt spoilerbe. Ethan Hawke ellenben marhajól érezhette magát a barom űrstrici szerepében, igazi large ham, bár ő sem kapott pár percnél több játékidőt.

    3. A legzavaróbb mégis talán az volt, hogy a fináléban az addig viszonylag konzisztensen megírt főszereplők viselkedése teljesen felborul: az addig überlaza, a szabályokra és a feletteseire is köpő Valeriantól teljesen hiteltelen a “katona vagyok, erre nincs felhatalmazásom, a kormánynak kell döntenie” érvelés, az állítólag hagyományosabb értékrendű, no-nonsense Laureline meg rövid idő alatt kétszer is elsüti, hogy utálja a szabályokat (hogy lett akkor mégis őrmester, és miért lett egyáltalán kormányügynök?). A végső dilemma és üzenet

    SPOILER-SPOILER
    (tudjátok: ne azt tegyük, ami helyes, hanem azt ami jó, mert SZERETET!)
    SPOILER VÉGE

    pedig nem csak ultragáz, hanem logikailag sem illik sehogy abba a helyzetbe és körülménybe, amelyben elhangzik. Gondolom valamiféle főhajtás lehetett ez is az Ötödik elem előtt, de teljesen félrement az egész.

    Szóval nem tökéletes a film, de ismétlem, én a fenti hülyeségei ellenére is nagyon jól szórakoztam rajta. Sajnálom, hogy anyagilag bukott, mindenesetre remélem, hogy végül Richie-nek lesz igaza, és idővel jóemlékű kultfilmmé érik majd, minden gyengéje ellenére is. :)

  26. Most lett vége. Jópofa volt es szar lett. De hogy ronthatták így el? Érthetetlen.
    Rihanna meg.. Remélem lesz önálló filmje, egy olyan amiben folyton meghal es újjá születik. Mivel egy csoda az arcjátéka halál előtt.. Pfejjj
    Nézném a folytatást!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.