Blockbuster watch: sötét… torony?

Tavasszal beszéltük már, hogy manapság milyen korán kezdődik a blockbuster szezon, de ahogy tolódunk azzal az év eleje felé, úgy tűnik a nyár is hamarabb fújt ki – konkrétan április óta a leggyengébb top10-es összesített amerikai hétvégét produkálta a jó nép, miközben volt itt látványfilm, meg díjesélyes anyag is.

Jó ideje szinte tényként volt kezelve, hogy erőteljesen bűzlik a Setét torony adaptációja és amilyen egyértelműen aláhúzták ezt az általános véleményekben, úgy hanyatlott a bevételi becslések görbéje is. A The Dark Tower 19.5 milliós nyitással tudta nyerni az első három napját, ami Augusztus első hétvégéjén több mint röhejes. Na nem mintha a filmtől sokkal többet vártak volna, de a holtszezonnak még minimum 3-4 hétre kellene lennie, így a stúdiók ilyen vérszegény periódusba még bőven pumpálhattak volna pár premiert.

King adaptációtól amúgy nem rossz teljesítmény, ha totálisan zárójelezzük az inflációt, akkor a John Cusackes 1408 után a legerősebb nyitást hozta (az 20.6-ot tudott anno tíz éve), de mielőtt ez túl komoly pozitív felhangot kapna, jegyezzük meg nem is kényeztették el manapság a moziban az író rajongóit. A 90-es években anno összesen 18 (!) könyv feldolgozása érte meg a mozis forgalmazást, az elmúlt évtizedben viszont a Dark Tower mindössze az ötödik darab a nagyvásznon és a legutóbbi próbálkozás, a Cell tavaly Amerikában el sem jutott a mozis terjesztésig. Ennek tükrében nem is hajrázott olyan rosszul Stephen King, de a Setét tornyot nyilván franchise alapozónak szánták – habár egy jó ideje a hírek csak a katasztrofális forgatásokról, utóforgatásokról és az egész produkció tologatásáról szóltak – így ennél nagyobbat kellett volna homorítani, 60 milliós büdzsé ide, vagy oda (amit higgyen el az, akinek két anyja van, mivel már 10 éve pumpálták az előkészületeibe a zsét). Tippre így az Amerikában prognosztizált 50-55 milliós végeredmény sovány lesz, McConaughey meg ha megint ilyen közelről akart volna nézni egy hasast, akkor ehelyett ugrálhatott volna akár a Batthyány téren is. Kis érdekesség, hogy Idris Elbának is fájhat kicsit a film performansza, ellenben ő tavaly három szinkronnal 3 milliárdot termelt közösen a Disney-vel (Finding Dory, Zootopia, Jungle Bookt trióval).

10 milliót hozott a Kidnap, Halle Berry a Days of the future pastet leszámítva 2013 után jelentkezett ismét a mozikból, ami külön meglepő, mivel az akkori The Call is meglepő siker lett – 13 millióból csak otthon 51-et csinált.

3000 mozi fölé kúszott a Detroit, Kathryn Bigelow-tól ennek minimum a dupláját várták még a múlt héten, miután közepesen erős átlagot villantott limitáltan, szóval ez is befarol csalódásnak, legalább is most még egész biztosan.

Második helyen tartotta magát szépen a Dunkirk, miután 4000 fölé tolták az össz moziszámát és a pusztulatos új premierek miatt nagyon halvány esélye van még otthon a 200-ra, de legyen az inkább 185 a mostani tempóban.

A hétvégi amerikai bevételek:

  1. The Dark Tower – $19,153,698 – össz: $19,153,698
  2. Dunkirk – $17,135,246 – össz: $133,090,984
  3. The Emoji Movie – $12,005,409 – össz: $49,107,113
  4. Girls Trip – $11,401,495 – össz: $85,426,515
  5. Kidnap (2017) – $10,016,323 – össz: $10,016,323
  6. Spider-Man: Homecoming – $8,845,978 – össz: $294,953,754
  7. Atomic Blonde – $8,157,555 – össz: $34,037,930
  8. Detroit – $7,125,601 – össz: $7,641,083
  9. War for the Planet of the Apes – $6,169,134 – össz: $130,449,389
  10. Despicable Me 3 – $5,429,735 – össz: $240,920,645

9 hozzászólás a “Blockbuster watch: sötét… torony?” bejegyzéshez

  1. “A 90-es években anno összesen 18 (!) könyv feldolgozása érte meg a mozis forgalmazást”

    Azért vegyük hozzá, hogy volt abban a 18-ban jó pár pocsék film is. :) Inkább a futószalag jut az eszembe, mint a mostani idők az ész nélküli rimékekkel és címlovaglásokkal.

  2. persze és anyagilag is alig volt köztük kiugró, de még közepes sem sok, mégis több olyan év volt, amikor 3 feldolgozása is érkezett. maga a szám durva, ahogyan ömlöttek a filmjei.

  3. Abelh.A Wolf Warriors 160 milliós második hétvégéje mindenidők legjobb eredménye.13 nap után közel az 500 millióhoz.Új rekord lesz ez a film Kinában.
    Elképesztő mi megy ott.

  4. Tudom már miért cseszték el így a dark towert. A dark szónak csak a 2. rész címében lett volna szabad benne lennie.

  5. SonofKrypton:

    Elég érdekes az a sztori, jövő héten akartam picit többet írni róla, amikor pangás lesz Amerikában. De kösz a remindert.

  6. McConaughey abba hagyta a pénz csinálós filmeket az Oscar miatt, de úgy látszik nem nagyon tud vissza térni.

    Én ettől a filmtől a 2 színész miatt nagyon sokat vártam. Már most ott tartok hogy meg se kellene nézni.

    Nagyon érdekes hogy tudnak sorra katasztrófák lenni a jó alapanyagból és jó színész gárdából induló, ígéretes művek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.