A Sony mindent bedob a Spider-Man spinoffokba

Kivárták, hogy a Marvel végre sikerre viszi nekik a karaktert, szóval jöhet az áldás. Ugye lesz a Venom Tom Hardyval 2018 októberében, utána pedig jön a Silver and Black 2019 februárjában. Ez utóbbi nem meglepően Black Cat és Silver Sable története lesz, akik elég sokszor tűnnek fel Pókember füzeteiben.

Mindketten a hálószövő mellett szoktak lenni, ha jól emlékszem, szóval itt fullban nyomják majd a Parker közeli történeteket, méghozzá Parker nélkül. Tudom, Feige nem tagadta 100-ig “talán majd a jövőben”, hogy lesz crossover az MCU-val, de ha a Sony nem valami iszonyat durva szerződést írt alá, már a karakter visszakölcsönzésének anyagi részén felül, akkor szinte kizártnak tartom.

17 hozzászólás a “A Sony mindent bedob a Spider-Man spinoffokba” bejegyzéshez

  1. Betegek ezek, hogy pókember nélkül nyomják. Kit érdekelnek ezek a picsák? A füzetekben is kaptak 10 számonként 5 oldalt…

  2. Ha a Wonder woman bukott volna a pénztáraknál, akkor ebből a filmből még ötlet szintjén sem lett volna semmi. Az elkövetkező években el leszünk bőven látva az ilyen és ehhez hasonló kisstílű próbálkozásoktól.

  3. Azért kaptak ők külön füzeteket is! Silver Sable saját csapattal is büszkélkedhet ami emlékeim szerint magába foglalja többek között homokember karakterét is. A kérdés inkább az, hogy egy viszonylag ismeretlen rendezőnő (legalábbis számomra) mit tud kezdeni velük. Ja. Ő Gina prince-bythewood.

  4. Az se igazán számítana, ha nem lett volna nekik külön füzetük és tényleg annyi lenne csak megjelentek volna itt ott, így is úgy is összeírnak nekik valamit, legalább nem kötik meg úgy a kezüket.
    Attól, hogy a Wonder Woman ilyen nagy siker lett, nem fog mindenki őrülten rohanni az összes ilyenre, főleg, hogy ez a 2019 így ezzel igen zsúfolt lesz ilyen téren.
    De miért nem használják azt a Miles Morales Pókember gyereket? Én nem ismerem annyira, meg minden, de ő is náluk van nem? Szóval még nem is kéne Pókembertelenül menni, csak be kéne vállalni, hogy nem hófehérke, esetleg?

  5. Érdekes döntés lenne egy Miles Moralest bevetni. Érdekes, de kockázatos is a mostani Mcu-s menetelés mellett. Másfelől sejtem, hogy a megkötött szerződés szerint erre nemigen van lehetőség…

  6. Szerintem a Marvel még tudna is mit kezdeni ilyen szituációban.
    A Sony nem.. A főszereplőt oda kellett adnia egy másik stúdiónak, hogy megmentsék, majd pont kevésbé ismert karakterekkel tud mit kezdeni.

  7. még a venom film lehrt érdekes hardy-val… de ez tényleg totál érdektelen… okés legyen szuperhösös mozi, mert szórakoztató, de ezek annyira b,c,zs kategóriás karakterek, hogy alig ismerni öket…

  8. De pont azért, mert B kategóriásak és nem ismerik őket, van meg velük az az előny, hogy a film még mindig látványos lehet, képregényfilm, de senki sem fog felháborodni, hogy XY nem mosolyog eleget, XY eredetsztoriját már megint bemutatták stb. Kisebb költségvetéssel is megoldható lenne ez akár. Így ráguglizva a két karakternek meg nem olyan a képessége, hogy az egy borzasztó hatalmas költségvetést kívánna. Ezt meglehet oldani, csak ugye a stúdió miatt kétséges a dolog. Aztán ki tudja ráncba szedik-e magukat. Nem tudom milyen előzetesnek kéne jönnie, hogy ez felhypeoljon.

  9. ez is egy nézöpont Mekare, de akkor tényleg iszonyat jól kell promózni…
    DE!
    azért valljuk be, már kezdenek sokan megcsömörleni a szuperhős moziktól… igy meg ezeket előszedni az ismeretlenböl lutri.

  10. Kapna egy R besorolást + sötét hangulatú, de néha poénkodó filmet a két csaj, néha egy kis cici villantással, és már kész is a siker. Úgy képzelném el, mintha egy Sin City-t összekevernének egy Deadpool stílussal. Elég ha 100 misiből leforgatják, plusz egy kis marketing, és már folyik is be a 300-400 milla worldwide.

    Én virítanám a pénzt a mozi pénztárnál…

  11. “azért valljuk be, már kezdenek sokan megcsömörleni a szuperhős moziktól… igy meg ezeket előszedni az ismeretlenböl lutri.”

    mármint te kezdesz? az év legsikeresebb filmjei továbbra is azok.

  12. Naa azért Black Cat-et nem ismerni,elég gáz.Pókembernek kb olyan,mint Batmannek Macskanő.Elég sok képregényben és rajzfilmben sőt szinte az összes Marvel-es játkékban szerepelt.Szóval azért B kategóriásnak nem nevezném.

  13. én aztán nem human, de egyre több helyen megy a nyígás… na meg szerintem 10-böl, 7 embernek fingja sincs, ki is az a silver sable… a maradék 3-ból, meg 2 meghallja, hogy miféle spinoff ez, és ott el is vágták nála a dolgot…
    Majd a venom után megdumáljuk.

  14. Zordon bácsi: iszonyat jól kell promózni persze, meg hát nem is ártana, ha jól megcsinálnák, ha nagyon jól megcsinálnák, mert azért sokaknak nem biztató a Sony már eleve, és ahhoz, hogy ezt legyűrjék nem elég egy átlagos szuperhős film szerintem.
    De ahogy fentebb írta vzsryl egy R besorolásos (mondjuk nem a cickók miatt, de nem haragszok meg az ilyesmiért, a Specialistán meg iyleneken nőtten fel még én is :D) Atomic Blonde/John Wick lehetne csak ezzel a két hölggyel, egy utcai szintű harc. Akkor még az se lenne baj, ha esetleg addigra valamilyen formában megjelenne mozis berkekben újra Catwoman, még a Sirens film előtt egy cameoval, vagy akár azzal. Nem tévesztenék őket össze, mert Catwomanék nyilván pg13 kategóriában maradnának, ezekkel a lányokkal meg csinálnának egy durván jól koreografált harcművészetes akciófilmet és akkor kit érdekel, hogy van-e benne Pók vagy nincs, meg hogy ki kinek a másolata, mert itt most hiába éppen Black Cat volt előbb elvileg, Catwoman ismertebb nála az átlagközönségnél.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.