Blockbuster watch: Annabelle és a Nut

Tovább laposodott a nyár, ráadásul már olyannyira, hogy igazából még bevezetőt sem írnék, de így Human most ezután berakhat egy szép képet, amire majd mindenki rácuppan és ezerrel olvas tovább.

Simán nyerte az amerikai hétvégét az Annabelle: Creation, ami relatíve kis meglepetést okozva a 2014-es Annabelle folytatása, ami pedig a Conjuring horror világának egy mellékszála volt. Az ezáltal 4 filmnyire dagadó széria most sem torpant meg, a Creation 35 millióval nyitott otthon, amihez hirtelen hozzányesett nemzetközileg még 37-et és előjegyzett magának egy nagyjából 90+200 milliós végösszeget és ezzel nagyjából partiban is lenne az előddel: 84 az amerikai és 172 millió dollár a nemzetközi piacokról volt az első rész zárása. James Wan sikerszériáját már korábban méltattam, a Conjuring filmek 137 és 102 milliós otthoni eredménye mellett a kritikusok is sűrűn és nagyokat bólogattak, aminek nem kis részben köszönhető, hogy a 4 mozi globálisan már 1 milliárd felett termel a WB-nek.

Ezt a gondolatmenetet nyugodtan vihetnénk abba az irányba, hogy lám-lám, hát vannak önigazolt folytatások is manapság, ám a hétvége kínált egy olyan második részt is, amit talán még a saját alkotói is az anyjába kivánnak. A Nut Job 2014-ben összesen termelt az egész világon 120 milliót, ebből az összegből egy nagyobb blockbuster esetén a forgalmazó még a marketing költségeket sem nagyon látja viszont, ám mégis itt a Nut Job 2, jól kiérdemelt 8.3 millióval nyitva és bukva.

Majd’ 1500 mozit kapott még a Glass Castle, kiváló szereplőgárdával (Woody Harrelson, Naomi Watts, Brie Larson) és közepes kritikákkal kisérve, amihez tökéletesen passzol is a 3000 dollár körüli átlag. Brie kisasszony két blockbuster között visszaugrott kicsit kisfilmezni, mivel anno Destin Daniel Cretton nagyszeru Short Term 12-je tette fel a térképre, most valószínűleg visszanézett pusziból, de ezt egyikük sem emlegeti fel majd sokáig.

A szokásoktól eltérően most jobban kitérnék a kinai piacra, mert a Wolf Warrior folytatása pofátlanul nagy rekordokat döntöget odaát. Az első rész 2015-ben még korrekt 80 millióval zárt, szóval a főszereplő-rendező Jing Wu gyorsan benevezett egy folytatásra, a Rambohoz hasonlított bosszúsztori meg akkorát szólt, hogy dobom inkább a nyers számot felesleges hasonlat helyett: 680 milliónál tart Kínában, amivel a tavalyi Mermaidet tolta le az ottani trónról (526-tal vezetett). Ezzel együtt viszont még egy globális dobogós helyezést is behúzott, konkrétan az egy piacon fialt (infláció nélküli) összegek listáján harmadik a Force Awakens (936) és az Avatar (760) után, akik mondani sem kell ezt Amerikában érték el. (És még annyi személyes megjegyzést becsempésznék, hogy Frank Grillo a másik főszereplő a Wolf Warrior 2-ben, neki meg jár egy jó nagy bókolás a méltatlanul elhanyagolt Kingdom sorozat miatt.)

És akkor vissza még Amerikába egy szóra, a Wonder Woman átlépte a héten a 400 milliót, a Baby Driver pedig a 100-at.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Annabelle: Creation – $35,006,404 – össz: $35,006,404
  2. Dunkirk – $10,884,117 – össz: $153,191,668
  3. The Nut Job 2: Nutty by Nature – $8,342,311 – össz: $8,342,311
  4. The Dark Tower – $7,820,154 – össz: $34,250,918
  5. Girls Trip – $6,466,475 – össz: $97,139,980
  6. The Emoji Movie – $6,450,927 – össz: $63,437,874
  7. Spider-Man: Homecoming – $6,022,637 – össz: $306,376,331
  8. Kidnap (2017) – $5,096,823 – össz: $19,266,106
  9. The Glass Castle – $4,678,548 – össz: $4,678,548
  10. Atomic Blonde – $4,480,635 – össz: $42,727,860
abelh
írta
2017. 08. 15. 18:04
megjelenés
10
hozzászolás


10 hozzászólás a “Blockbuster watch: Annabelle és a Nut” bejegyzéshez

  1. Dunkirk sikernek számít. Mert azért csak Nolan elvitt 20 milliót belőle ez a 150 misi nem tűnik soknak, főleg úgy, hogy rendrsen tolták a marketinget is

  2. az csak az amerikai bevétel, világszint már 363 milla. A film 100-ba került, a reklámot számolva is 160 mondjuk, szóval 300 fölött már a profitnál voltak nagyjából, és nincs is nagy kihívója.

  3. Spidey otthon behúzta a 300-at, világszinten 700 felett és még ki tudja hol a vége.

    Universal ezzel Gru/Minyon kombóval belenyúlt a tutiba (évekre). Most is 80-ból kipörgettek 921 millát és még gyűjt. Beszarás.

  4. Wonder Woman \o/
    Jó ez a Conjuring univerzum,szépen termel, meg is támogatnám ezt a kicseszett babát, de nyáron annyira nincs kedvem ilyesmit nézni a moziban, és nincs is barna rövidnadrágom. Azért így látatlanul is örülök a sikerének, remélem a Shablam filmmel is virít majd a rendezője.
    Az a kínai film nagyon durva. Kíváncsivá tett a bevétele, pedig a Hős óta nem láttam kínai filmet.

  5. “meg is támogatnám ezt a kicseszett babát, de nyáron annyira nincs kedvem ilyesmit nézni a moziban, és nincs is barna rövidnadrágom” xD xD

    Not Job 2.4000+ moziból 9 milla.gyönyörű :D

    Diana jövőhéten megy még csak japánba.még onnan is csöppen pár milka.800+ millió.nagyon szép.

  6. Jól látom a mojon,h a Creation budget:15 millió?mert akkor ez tényleg aranytojás a Warnernak.a 4 film költsége kb 150 millió dollár.Nem semmi az 1 milliárd.

  7. Ez a Wolf Warriors 2-nél elég durva számok. Mondjuk tegyük hozzá, hogy a kínaiak folyamatosan bővítik a mozikat
    Number of screens (2016):
    40928 (US)
    41056 (China)- 3 éve még 20 ezer alatt voltak.

    A bevétel is megszaladt (részben emiatt). Anno még 2008-2009-ben a Red Cliff 1-2 46+38 millió dollár hozott arrafelé. Rég volt…

  8. Lordviktor:

    Amcsiban lesz 180 körül a vége, nemzetközileg meg hozzárak kb 400-at. Elvileg 100-150 körül volt a produkciós büdzsé + marketing, szóval nem egy blockbuster siker, de nem is annak készült. megint az jön fel, hogy az elvárásokhoz, alapanyaghoz, költségekhez képest mit hoz és ez alapján siker.

    eleve egy kísérleti filmről beszélünk, más manapság nem csinálhatott volna stúdiópénzből hasonlót, épp ezért szerintem ez egy bizalmi szerződés is Nolannal -> azt csinálsz, amit akarsz, cserébe még egy csomó zsét is fizetünk, de akkor a miénk vagy a mainstreamre is.

  9. Ez az Annabelle 2 egy kibaszott nagy nulla, meg ne nézze senki!!! Volt “szerencsém” hozzá, haverok ezt akarták nézni… Mondom legyen, rég voltam horroron moziban, de hát ez nem horror, csak néha a hirtelen hangokkal akarnak ijesztgetni, de az sem megy neki. Még letöltve se nézze meg senki ha nem akarja a fejét verni a falba utána.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.