52 hozzászólás a “Holnap jön a Tomb Raider előzetese” bejegyzéshez

  1. Ez a nap híre nekem, valahogy érzem, hogy ez jó lesz.

    (Nem szerettem a rebootot, de kalandfilm böjt van.)

  2. A játék baromi izgalmas és látványos volt. Legalábbis nekem :D Bár őszintén szólva csak azzal az egy Tomb Raiderrel játszottam, mert a többi nem érdekelt :) És első ránézésre, ez a film is jobbnak ígérkezik, mint az Angelina Jolie féle. Itt azért kap rendesen a lányka :)

  3. Poszter az tipikus, bár tetszik az a nyíl ott a szövegben…de maga Vikander olyan furcsán van felépítve rajta..nem tudom, hogy a haja zavar-e be, de nekem a raptorok jutnak eszembe róla
    Az izgatás az előzeteshez meg tartalmaz olyat is, ami bejött és olyat is, ami furcsa, de azért holnap egy teljes előzetessel jobban megtudnak majd venni, de már most jó volt a kis ugrabugra..meg vízbe esés …azaz legalább legyen akármilyen a sztori megvannak a kaland elemek, történetileg pedig ha csak kiemelték a játékból az amúgy sem nem hiper-kreatív túlélő mesét akkor már egy jó adaptáció lehet belőle.
    Aztán kiderül, hogy jövőre a Minecraft film lesz a legjobb játékadaptáció, mert nincs úgy sztori amihez ragaszkodnának a rajongók és mindenki a kardjába fog dőlni XDD amúgy nagyon szurkolok a Tomb Raidernek

  4. Csak ne legyen egy Assassin’s Creed, please! Annak is bitang jók voltak az előzetesei, aztán meg…jah..

  5. mind a poszter mind a mini teaser pocsék szerintem, szóval a boxoffice javára remélem a trailer jó lesz :D

  6. Ez a gebe pff, borzasztoan szarul nézki lara-nak, ez a poszter meg pocsék. és a film meg a 2013-as játékot dolgozza fel ? akkor annak mi értelme, már játszottam a játékal, ami majdnem interaktiv film, mia fenének nézem meg egy gebével ugyan azt ?! XD

  7. Nagyon kevés játékkal játszottam eddig de ez köztük van.
    Ez és a kalandfilm jelleg már elég,hogy érdeklődjek,de majd holnap kiderül,hogy megyek-e rá moziba.

  8. hahaha.
    ez a teaser nagyon béna.
    remélem dirket ide vágták a legrosszabb részeket.

    mi volt az a vizbe esés?
    5x tekertem vissza, de nem értettem.
    ki vágta ezt? hahaha.
    mókás.

  9. Remélem ez a Teaser csak egy beetetés, és nem ilyen lesz az előzetes, mert ennek eléggé low budget szaga van. Nem szokásom előzetes alapján ítélkezni és nem is teszem, de a videót megnézve nagyon rossz érzés fogott el.

  10. Drukkolok neki, szeretjük Vadkendert – írom ezt csajként. Játékkal is sokat játszottam régen és egy ilyen kaliberű csajt sokkal jobban el tudok képzelni Croftként, mint egy Jolie-t. Utóbbi nem igazán tudott szívet belevinni. Bár köztudottan, meg az eddigi posztokból is nyilvánvaló, hogy sokan nem ezt várják el tőle. Lényeg a lényeg, produkálhatnának végre egy jó kis kalandfilmet. Meglátjuk

  11. Minek “amerikai fejű” nő Croft szerepére? Akkor már legalább angolfejű nem? :)
    Teasertől nem sokat kell várni, mert a legtöbb szerintem elég random. Az egyetlen teaser, ami jó élményként maradt meg bennem az a BvSes Bruce nézi a batkosztümöt, mert az eleve nem így random összedobálgatás volt.

  12. szeretem ezt a szinésznőt, de valahogy karakteridegennek érzem :(
    Angelina Jolie eszméletlen telitalálat volt a karakternek, hozzá hasonlót kellett volna keresniük :(

  13. Ez a tipikus “Semmi mellem nincsen ezért beállok háttal, hogy megmutassam a seggemet jah, hogy az sincs? Akkor mind 1” Vikander beállas?

    Mind a 2 játék itt van a polcomon imádom, de ott egy olyan tökélete női Larát csináltak, hogy egyszerűen nevetségesnek találom a castingit még most is. És szerintem nem ia fogok riganni rá nagyin a moziban.

  14. A teaser remek de ez a zsiráf alien plakát háttttttttttttttttttttttttt MI EZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ!!??

  15. Az senkinek sem tűnik fel, hogy azt az íjat egy kinder-tojásból rakta össze?? Még jó h nem csokis a szája széle….

  16. Miért 4:3?

    Abu

    Ne viccelj már, Angelina Jolie maga volt a tragédia.

    Mekare, Chiplecsap

    Engem meg az zavar, hogy nincs deltoidcsöcse, mint ’96-ban volt, szemetek :(

  17. Azóta megnéztem pár díjátadós képet és önmagában Vikandernek elég hosszú nyaka van…persze ha ez még csak most tűnt fel, akkor ez ugyanúgy a poszteres vagy a fotós hibája az előnytelen beállítással.

  18. Az összes részt végigjátszva (nem, nem kettő van) az Angel of Darkness óta nem csak a csöcsről szól a sorozat. Szerintem teljesen rendben van a teaser, a feeling, a színvilág… A képarány meg az instagram miatt van. Legalább a trailert várjátok meg a savazásig. :D

  19. sum-blink:
    Nekem soha sem a csöcsről szólt :D
    Ezek előtt az új részek előtt főleg az agyfasz volt a fő jellemző,na jó nem még a Legend előtt, de tudom ám, hogy csak én voltam béna. Viszont ezekben az újakban a sírok inkább ilyen relaxációs aktivitások, kicsit hiányzik belőle a szenvedés hehe, amellett hogy amúgy tetszik ez a “filmes” vonulat.
    Amúgy meg ja, Vikander egy nagyon szép nő szerintem is, és pont ezért gáz ez a plakát készítőjétől, mert furcsa. A Wonder Woman plakátok készítőjét kellett volna megbízniuk, abból csak a Steve Trevoros volt béna. Vagy csak simán lemásolni a játékokét…

  20. a 6 éves nyílfelhúzása nem lehet, hogy azért van, mert most tanulja, hogy mizu is van? Szóval ő most még amatőrnek számít, nem?

    A nyaka lehet, hogy előnytelen beállítás, mert nézegettem képeket és tényleg hosszú :)

    Jöjjön a trailer!

  21. Na inkább újra írom. Szóval nekem az első 5 rész az etalon nehézség téren de ma már eladhatatlan lenne az elhülyülés miatt.

    A reboot nálam nem volt túl pozitív, mint TR, mint játékot szerettem, bár túl véres volt. Teaser alapján ötvözi a kettőt a film, ami tetszene nagyon.

    Ezt a nyak dolgot meg észre se vettem, míg nem írtátok. Mindenkinek más jön be, de AV-t csúnya nőnek tartani elég meredek, akármilyen a nyaka vagy a melle.

  22. Jó választás volt ez a nő, az alapanyag is szuper. Viszont ez a plakát béna, illetve ennek a teaser-nek az első fele is olyan gagyinak tűnik, olyan kis költségvetésű B filmes, a vége viszont már jobb. Majd a rendes előzetes után jobban lehet véleményezni, én drukkolok a filmnek, várólistás.

  23. Sz@r a csaj, nem tetszik, nem jó Lara. Már nem csak a kis mellek miatt, ez a kis mozgókép elvette a kedvem. A poszter is gyalázat.

  24. Semmi meglepő, csak a mostanában jellemző, blockbusternek beállított, futószalagon gyártott hollywood-i foscsomó. Persze majd megnézzük a tk-ból kikölcsönözve.

  25. A poszter szégyen, hogy lehet ilyen kiadni… fogadok készült a csajról vagy 1000 kép stúdióba, erre egy ilyen szart választanak ki. Bár nyilván nem a grafikus választhatta ki hanem a fókuszcsoport, meg a fejesek.

  26. Megnéztem. Sokkal rosszabbra számítottam. Random szerda esti filmnek akár jó is lehet, moziban biztos nem. A csaj nem rossz de ha nem tudnám kit alakít ki nem találnám, hozzá teszem az eredeti széria első három epizódja utáni játékokkal nem játszottam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.