Röviden: American Assassin

Arra jöttem rá a blog évei alatt, hogy a közepes filmekről egyszerűen nincs is túlzottan kedvem beszélni. Vagyis írni. Ajánlani nem tudom, de ennek az ellentetjét sem, mivel “szombaton egy sör mellett” simán meg lehet nézni a sokadik közepes akciófilmet is. Főleg, hogy a stílus egyértelmű képviselőiből elég keveset kapunk, mivel a szuperhős filmeket én sosem sorolnám 100% akciónak, még a Winter Soldiert sem.

A történet röviden annyi, hogy a főszereplő menyasszonyát lelövi egy csapat terrorista, amiért a csávó bosszút akar állni rajtuk. Ebben segíti a feltehetően magas intelligenciája és kitartása, így 2 éve alatt kiképzi magát a feladatra, hogy a bukás előtt pillanatban megmentse a CIA, és utána beszervezze. Jöhet a kiképzés és az első bevetés, mindenfajta profizmus nélkül.

Nyilván védeni nem tudom az American Assassint, mivel ebből csinálhattak volna valami tényleg új franchiset is, csak hát a könyves alapot, Mitch Rapp kalanadjait jobban aktualizálni kellett volna, főleg ahhoz a vállaláshoz, hogy “ez az új Bourne”. Most amint leírtam el is vigyorodtam rajta, mivel inkább visszalépett a Bourne-tól a film, pedig izzik a nemzetközi helyzet, amire bizony lehetne építeni egy modern akció-kémfilmsorozatot.

Annyira sokat már nem tudom tépni rajta a számat, de még idefűzném, hogy a casting szerintem egész jó lett, még a főszereplő is, hogy a mellékben feltűnő Taylor Kitchet (ő lehet az intelligens arcú rosszfiú innentől, ha már sztárt nem csináltak belőle? Rip John Carter) vagy Michael Keatont ne is említsem. Csak hát sok helyen vérzett rajtuk kívül az American Assassin, de még így is vagy 100 sokkal rosszabbat fel tudnék sorolni, szóval a földbe döngölést nem érzem teljesen jogosnak.

7 hozzászólás a “Röviden: American Assassin” bejegyzéshez

  1. ” a casting szerintem egész jó lett, még a főszereplő is”
    Nagyjából ez az egyetlen erénye. A legrosszabb Bourne-től is nagyságrenddel rosszabb. Full generikus, nulla eredetiség vagy hitelesség, bénán vágott akciók/verekedések.. És a végén a helikopteres jelenet és ami ott történik (nem spoilerezek).. az vérgagyi, Uwe Boll/Asylum szint..

  2. Elolvasva a rövid szinopszist a sztoriról és nem látom a mai Hollywood-ban, hogy ebből tudnának egy jó filmet csinálni. Főleg idén. Idén olyan f*s filmek vannak, hogy az már kritikán aluli. Két kivétellel, idén még nem láttam jó filmet.

  3. A konyv is egy kozepszeru semmi volt, csodat nem vartam. Masodik kotet elso szaz oldalan hagyatm abba valahol, meg csak nem is tudatosan, csak kihagytan par napot es elfelejtettem, hogy egyaltalan a Kindle-omon van. :)

  4. moziban néztem én is, nem sajnálom rá a pénzem.
    Dylan jó volt a szerepben, csak 6 évnyi TW után fura volt szinkronosan nézni (megszoktam az eredeti hangját), de nem tökéletes film az biztos. A csaj nem tetszett benne, meg Mitch hirtelen jött “pál”fordulása (értem a célját, de előtte meg majdnem megfojtotta a csajt…)kicsit korán jött az összefogás. A másik meg a durván 2 óra alatt 4000x elhangzó “nem lehet személyes ügy” azt mégis mindenkinek az volt :D
    A könyvet is kihoztam könyvtárból, meglátjuk az milyen.

  5. Teljesen vállalható!!
    Nem kiemelkedő vannak hibái de a mai felhozatalban bőven megállja a helyét!!!
    És a legújabb Bourne filmnél klasszisokkal jobb!! Az vmi kritikán aluli volt!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.