Jöhet a Lucy folytatása?

Igazából nem érdekli a stúdiót a választ, mert Luc Besson és az EuropaCorp a Valerian buktája után egy sikeréhez kénytelen nyúlni (mint pl. a John Carter rendezője nemrég), így már meg is írta a Scarlett Johansson főszereplésével készült film folytatását.

Egyelőre még nem tudni, hogy ezt a már említett színésznővel képzelik-e el, mivel a Lucy elég furcsán ért véget. Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy elképzelni sem tudom miképp folytathatják… de majd meglátjuk ezek szerint. Kötelező ScarJo kép.

human
írta
2017. 10. 01. 18:14
megjelenés
13
hozzászolás


13 hozzászólás a “Jöhet a Lucy folytatása?” bejegyzéshez

  1. Baromira tetszett az első rész ezzel az álfilozófikus köntössel, meg a tök jó kis ötleteivel, de nem hiszem, hogy az első rész sodrását, frissességét vissza tudnák adni újra. Scarlett helyett Elizabeth Olsen lehetne a másik én.

  2. Szerintem szörnyű volt. Az eleje felé még tetszett, de aztán egyre rosszabb lett. A vége meg akkor ZS kategória szint, hogy arra nincs szó.

  3. Hát, nekem biztos hogy nem hiányzik egy folytatás. Az elsőt is alig bírtam végigszenvedni.

  4. Az első se a legjobb mozis élményem, de mondjuk meg kell hagyni, nekem a castingon csúszott el legelőször a dolog, ezen javíthat egy esetleges második rész,ha ScarJo nem csatlakozik újra. Elsőre is kényszerből mentem, arra barátunk hurcolt el minket, aki nem akart egyedül ScarJo-n nyáladzani a moziban, és szerintem totál őt is szolgálta ki a film az ilyen atlétás csöcsbeállításokkal, amik voltak benne…viszont megnézés után még a célközönség legfőbb tagja is úgy volt vele, hogy ez otthon is elég lett volna és még őt se lehetne erre újra rávenni.

  5. Nekem bejött a film de folytatás minek? Költői kérdés persze de tényleg ahogy írtad is, nem úgy lett vége mintha lehetne folytatni, de ugye manapság mindent lehet folytatni. :D

  6. Nekem bejött az első is, jöhet egy második is. :) SJ pedig színésznőnek csapnivaló. (Under the skin, Lucy, Ghost in the Shell – mindegy, csak ne kelljen mosolyogni…)

  7. Joco1114: Meg ne haragudj de láttál te filmet SJ-től? Mert az egy dolog, hogy mostanában csak cicababaként funkcionál ahogy a legtöbb jó színésznő sajnos de ettől még igen is tehetséges, nem is kicsit. Nyilván azért jelölték 4 Golden Globera mert annyira rossz színésznő. :D

  8. DarkEagle: azokra nem a fent említett “atlétás csöcsbeállítások” miatt jelölték? :) Jó, nem ítélkezem, én is jelölném rá. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.