Blockbuster watch: a villámpénzek istene

Kicsit durva, hogy ez idén már a harmadik Marvel mozi, másfél hét múlva meg már kopogtat a Justice League, mégis dől a lé, Thor kaszál és ez tök alap most már.

Persze ezerrel robogott a hype vonat, jó előzetesek, combos marketing igy a 122 milliós amerikai nyitás gyakorlatilag papirforma, mégis szép eredmény attól a Thortól, akinek eddig a “saját” filmjei talán az egész MCU-ban a leginkább döcögtek. Hiába beszélünk most közeli képregényes túladagolásról, anno 2011-ben még Thor és Amerika Kapitány is mindössze két és fél hónap eltéréssel kerültek a moziba, hogy felvezessék az Avengers projektet, de némileg orvosi lóként összesen 181 és 176 milliókat produkáltak csak, ami manapság mindkét hőstől vaskos csalódás lenne.

Na de szükítsük vissza a kört csak a szőke Istenségre – mai jegyárakkal számolva az első rész pont 200 milliót hozna Amerikában, a Sötét elfes (az) The Dark World 220-at, Hulkkal összeboronálva most meg a jelenlegi nézői visszajelzések mellett illene legalább 330-ig elmenni otthon. Nemzetközileg a Ragnarok szinte már be is érte az első rész 449 millióját (most tart 431-nél), a Dark World 644-es száma valamikor jövő héten már pipálva lesz és a végét meghúzhatjuk 900 felett kicsivel talán.

Összességében tehát koppra az elvárások mentén jár, előzetesen Marvelék tuti simán aláirtak volna egy 900 milliós végeredményre, szóval már-már unalmasan közhelyes a vége. Pókember még megtalálható kint pár moziban, ő otthon 334-nél tanyázik, nemzetközileg 880-nál és az 5. legsikeresebb MCU mozi globálisan, a Guardians 2. pedig kicsit lemaradva 863-nál állt le, de az ő nyár közepével megtolt amerikai 388 milliójuk szinte biztosan túl magas lesz Thornak. Nagy kérdés persze a Justice League mennyire üti meg, de ilyen számok mellett is a harmadik hetében valahol még 28-30 millió környékén kéne hoznia és azért ez még veretes konkurencia mellett is beleférhet, a 300 meg akkor otthon fix.

A tavalyi év komoly vigjáték sikere volt a Bad Moms (manapság szinte évente egy ilyen akad csak), minimal 20 milliós büdzsével a nyár utolsó harmadában fialt otthon 113 milliót, ergo kábé a második hétvégén már szerződtethették újra a színészeket (ha nem eleve Bad Moms univerzumra írtak alá – hülye poén, de manapság ki tudja). Ettől függetlenül a lendület nem igazán tartott ki a folytatásra, a 17 milliós kezdést feltehetőleg a karácsonyi tematika sem tolja meg túl sokáig, hiszen messze vannak még az ünnepek, de a gyártási költség még mindig csak 28 millió volt, szóval simán hozhat eleget további részekhez.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Thor: Ragnarok – $122,744,989 – össz: $122,744,989
  2. A Bad Moms Christmas – $16,759,161 – össz: $21,285,26
  3. Jigsaw – $6,558,146 – össz: $28,694,617
  4. Tyler Perry’s Boo 2! A Madea Halloween – $4,541,190 – össz: $42,849,613
  5. Geostorm – $3,194,031 – össz: $28,929,372
  6. Happy Death Day – $2,699,715 – össz: $52,853,220
  7. Blade Runner 2049 – $2,321,372 – össz: $85,542,502
  8. Thank You for Your Service (2017) – $2,207,855 – össz: $7,302,585
  9. Only The Brave – $1,920,075 – össz: $15,300,542
  10. Let there be Light – $1,697,448 – össz: $4,089,804

9 hozzászólás a “Blockbuster watch: a villámpénzek istene” bejegyzéshez

  1. Nagyon szép eredmény ez a Thor-tól, és ha jó a film, nem is sajnálom…a héten remélem, hogy el tudok rá menni.

    Viszont én úgy gondolom, hogy a Justice League sajnos nem fog annyira ütni, mint amennyire egy ilyen volumenű filmnek kellene (rossz előérzetem van). Pedig annyira szeretném, hogy jól teljesítsen kritikailag is és a kasszáknál is. De ne legyen igazam, és taroljon mindkét fronton.

    Sajnos viszont a Blade Runner nem hiszem, hogy eléri globálisan a 300-at, amit sajnálok azért. Az meg kissé durva, hogy aug-szept-okt premierek közül az USA-ban csak az Annabelle 2 és az IT tudta átlépni a 100 milliós határt, többiek el sem érték (ha jól tudom)…no, lehet a Kingsman valahogy átcsusszan még.

  2. Janika:

    Blade Runnernél már kizárt a 300, sajnos nem alakult túl jól. A Kingsman pont átcsúszik, de amúgy tényleg durva az augusztussal már elkezdődött hanyatlás, ott valami nagyon beütött. Az IT tarolása akkor már nagyon kellett, de persze az is hozta magával, hogy annyira döcögött egy jó ideje akkor már a mozis felhozatal.

    Clark:

    szerintem ez kizárt, ilyen marketing mellett esélytelen és WW is meglökte őket kicsit. az biztos, hogy nagyon nagyon kellene nekik a pozitiv visszajelzés és akkor egy 130 körüli nyitás után is elmennének 350 környékére. szerintem most nekik ez a realitás/elvárás és ha javitanak ezzel a mozival, akkor majd lehet magasabbra lőni.

  3. Szerintem Thornak sokkal (SOKKAL) jobb lesz a lefutása, mint az itt prognosztizált, lehet még meglepetés a hazai bevételben is. Egyrészt nagyon lelkesek a nézői visszajelzések, de kritikusi részről is, másrészt a JL se fogja megütni, vagy messze nem annyira, ha rossz lesz.

  4. ThomassLord:

    az eddigi 16 MCU moziból csak az Iron Man, Avengers, Guardians és Ant-Man hoztak minimum 3x szorzót a nyitóhétvégéhez képest, ami egy kiváló visszajelzésu filmnél az alap kellene hogy legyen.

    Nagyokat nyitnak és meglepően hamar esnek vissza, legutóbb a Spiderman is a 4. hétvégéjére állt kicsit újra talpra. és akármilyen is lesz a JL, mégis csak zsánerben direkt konkurencia, szóval szerintem a Thornak a 350 például magas lesz.

  5. Arra vagyok kíváncsi összbevételben majd melyik nyer. Ez a hónap az övék. Thor vs a Liga.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.