Elválasztható a művészet és a művész?

Egy ideje érik bennem a kérdés, és most Louis C.K. után muszáj fel is tennem, nem várok vele vasárnapig, amikor ilyen poszt szokott lenni:

Változik a véleményed valaki munkásságáról, mert kiderült róla, hogy visszaélt a hatalmával és szexuálisan zaklatott embereket?

Bár gondolom eddig a bekezdésig már kevesen jutnak el, legalábbis az eddig gyakorlat ezt mutatja, de most tényleg arra gondolok, hogy keserűbb szájízzel néz-e újra az ember valami régi cuccot. Konkrétan Kevin Spacey rengeteg klasszikus filmben szerepelt, szóval hiába nem kap mostantól munkát, a Hetedik, a Szigorúan bizalmas, az Amerikai szépség és még rengeteg más van már a háta mögött.

Ami még durvább, hogy a Weinstein producerelte filmeknél pedig mindig ott lehet majd a kisördög, ha az ember szép női szereplőt lát bennük. És basszus Weinstein rengeteg film mögött állt ott, 328 produceri kreditje van! És ugye ott van Brett Ratner is, vagy épp Casey Affleckről is terjednek már a pletykák újra, még ez is kirobbanhat mostanában.

Változik-e a véleményetek? Nyilván nem fogják ezeket újraforgatni, vagy megvágni, ezzel szerintem felesleges poénkodni, viszont bizonyos szinten egy régi rendszer korlenyomatai lesznek.

human
írta
2017. 11. 10. 18:43
megjelenés
95
hozzászolás


95 hozzászólás a “Elválasztható a művészet és a művész?” bejegyzéshez

  1. Nekem attól függ, hogy alapból mennyire kedveltem az alapművet. Hogyha valami, amit láttam, de sosem voltam oda érte (pl. Spacey & Se7en), akkor szerintem különösebb teketóriázás nélkül tudom bojkottálni a dolgot.

    De Louis CK már nehezebb eset, mert a stand-upját nagyon szeretem, és szerintem továbbra is nézni fogom őket (a sorozatait sose néztem).

    Mostanában ugye a szexuális zaklatás a “felkapott”, de sokféleképp lehet valaki szemétláda: Hitchcock folyamatosan lenézte a színészeit, és szó szerint háziállatoknak nevezte őket, Kubrick nem riadt vissza a lelki terrortól a forgatási alatt (lsd. The Shining), őket mégis a Nagyok közé sorolja mindenki, aki egy kicsit is ért a filmekhez.

    Összességében én személy szerint el tudok vonatkoztatni a mocskaiktól, mert szerintem külön lehet választani valaki személyiségét a tehetségétől.

  2. Majdnem egy fél évszázada nyílt titok, hogy miképpen megy a “biznisz” Hollywood-ban. Mégsem tett senki semmit, csak jót kacagtak rajta, párszor elviccelődtek rajta aztán nagy kuss. Egy csomó emberről sejteni lehetett, hogy több, mint sáros az ilyen ügyekben, mégsem történt semmi. Aztán kettő-háromról ki is derült, de szintén nem történt semmi. Sőt a mai napig mosdatják őket, meg egyet jelent a nevük a “szakma krémjével”. Ugyanakkor az áldozatok? Hát az áldozatok időről időre sarokba vannak téve.

    Pár éve a nagy egyenjogúsági kampányba Hollywood dobott pár csontot a nőknek. S hála az égnek nem hagyták magukat lekenyerezni, hanem visszarúgnak azoknak, akik már tradicionálisan undorító és gyomorforgató módon űzték a hányingert keltő játszmáikat. Tudom, tudom! Vigyázni kell ezzel is. Ügyelni kell, hogy ne legyen túlkapás és hogy ne tudják kiforgatni a jó ügyet.

    De megválaszolva a kérdésedet: Én személy szerint kerülöm az ilyen személyek filmjeit, egyéni hibám, hogy ilyenhez nincs gyomrom. Őszintén sajnálom.

  3. Egy biztos: nem fogom kevésbé szeretni pl. az Amerikai szépséget.

    Egyébként baromira képmutató dolognak tartom, hogy Spacey-t utólag kivagdossák a már elkészült filmből.

  4. A másik, hogy nagyon durva a kettős mérce. Ott van pl. Michael Jackson, akit sokkal súlyosabb dolgokkal vádoltak, aztán mégse lökte el a szakma magától, a mai napig legenda.

  5. ez kicsit olyan, mint amikor a kedvenc zenekarod tagjait megismered személyesen. utána már nehéz lesz ugyanúgy hallgatni a számaikat,m ert általában csalódást okoznak. a régebbi filmjeiket még megnézném. de újakat már nem főleg nem moziban pénzzel is támogatva őket…de mivel itt a jövőben úgy látszik ezek nem fognak már forgatni ez a veszély nem fenyeget….viszont engem pl. zavar, hogy a szenya affleck gyereket még mindig nem csinálták ki. Amikor még csak a Weinsteinről derültek ki ügyek, én rögtön azt vártam, hogy na akkor most Casey Afflecket is előveszik. De eddig még csak alig-alig láttam említést róla.

  6. Nem is tudtam milyen filmek mögött volt ott Weinstein eddig szóval nem igazán, a színészek filmeit se fogom kevésbé szeretni Spacey-t még mindig nagyon jó színésznek tartom. Inkább az ilyen Jimmy Fallonos meg hasonló interjúknál furcsa mert akkor őt látjuk és nem egy megjátszott karaktert. (persze ott is megjátszák magukat, de értitek na.)
    szóval nekem is egy nem a kérdésre a válasz.
    attól független persze borzalmasnak tartom és, ha valahol erőszak volt tényleg bizonyítottan akkor ugyanazt a büntetést kéne kapniuk, mint egy átlagembernek.
    és tudom, hogy bad PR meg minden de én nem vetetném fel újra Spacey jeleneteit, csak nem dolgoznék vele többet.

  7. Abban az értelemben (legyen konkrétan akkor Spacey) nálam nem változik hogy egy Hetedik vagy Közönséges bűnözők pont akkora nagy kedvencek maradnak.
    Még abban az értelemben sem változik hogy sajnálom hogy nem lesz House of Cards záróévad, pedig az utolsó két évad már nem is igazán tetszett, és ha nem ez lett volna az utolsó el is kaszálom. De hát ez lett volna az utolsó, így viszont azért vártam milyen lett volna.
    De mindezzel együtt természetesen ez nem menti fel sem őt, sem mást, sem erkölcsileg, sem büntetőjogilag.

  8. Egyáltalán nem szokott érdekelni a magánélet, gusztustalannak tartom a tetteit, már ha tényleg megtette, de a filmjeinek semmi köze hozzá. Dugják sittre, ülje le az idejét, aztán néhány évtized múlva jöhetnek tovább a filmjei, már ha jönnek.

    Vagy ítéljék arra, hogy élete végéig ingyen szerepeljen filmekben. Úgy mi jobban járunk. :D

  9. Személy szerint nem, a munkásságán ez nem változtat. Nem az életük érdekül, hanem az alakításuk. Azt hiszem nagyon sok embernél a kettő összeolvad valahol vagy túlságosan nagyra tartja őket. Ettől függetlenül ha bizonyítottan bűnös, akkor kapja meg az érte járó büntetést.
    Viszont lássuk be, amerikában nagyon könnyedén dobálóznak manapság ezzel a sexual harassment dologgal és egyes emberek karrierjét/életét már azelőtt tönkreteszik ezzel, mielőtt bebizonyosodott volna hogy ténylegesen csinált is valami olyat. Kíváncsi vagyok hány emberről derül ki hogy ártatlan volt…

  10. Én mindig próbálom tudatosan elvasztani az alkotót az alkotástól, Polanskit is lazán nézek, mé Burzumot is hallgatok ha ahhoz van kedvem, de nem tudnám azért biztosra mondani, hogy az ilyen ügyek nincsenek tudat alatt hatással arra, hogy ép mit választok ki. Tehát siman lehet, hogy az Amerikai Szépséget nem fogom legközelebb elővenni, de nem “tiltakozásból” csak simán nem lesz kedvem hozzá.

  11. ez a sztálini kiradírozás rettenetesen gyomorforgató a szólásszabadság hazájában.
    pereljék be, ülje le sitten, aztán engedjék ki, hadd dolgozzon tovább, csak mittudomén mondják meg neki, hogy még egy ilyen plusz tíz év sitt oszt kész.

    eleve egy elbaszott kultúra, hogy ilyen helyzetbe lehet hozni benne embereket, ezzel kéne kezdeni valamit, nem az egyes eseteket baszogatni úgy téve, mintha rajtuk kívül amúgy minden rendben lenne.

    eszement prüdéria eleve, pl CK esetén azon fennakadni felnőtt nőknek, hogy elővette a farkát. persze ordenáré szánalmas bunkóság, de ne forgassuk már a szemünket. bazmeg Tinderen a 90% dickpiccel indít. jóreggelt!

    ja és persze a fegyvertartás az tök oké, meg hogy lelő vele a futóbolond húsz embert, csak a farkát ne vegye elő senki.

  12. Ha jó, egy filmben mutatott alakítása azon nem változtat számomra ez a botrány. De nyilván más szemmel nézem meg legközelebb.

    Így ami elgondolkodtatott e poszttal kapcsolatban, hogy lehet ez csak a jéghegy csúcsa? Lehet ekkora erkölcsi fertő halivúd valójában, vagy ez csak elszigetelt eset(ek)? A rengeteg pénz amit mellesleg mi lapátolunk nekik hétről hétre, mégis ezt a degenerációt okozza értelmes tanult embereknél?

  13. szerintem nem is igazán lehet. láttad már a Se7ent tizenötször, nem fogsz tudni szerintem máshogy nézni a filmre és talán nem is akarsz.

    amik majd ezután készülnek el (ha kap még melót), azoknál lehet elgondolkodik az ember, hogy hát igen ez az a fickó, de amúgy sem hiszem, hogy a mai social media mellett ez megkerülhető lenne – ha lesz mondjuk 5 év múlva egy új Spacey film, a fél internet azzal lesz tele, hogy mi is történt, mi nem és hogy ő most visszatér.

    és akkor nyilván ott motoszkál majd benned, ahogy pl. egy nagyon rossz hirveréssel érkező mozira sem tudsz úgy beülni, hogy akaratlanul is ne keresd a hibáit (kicsit sarkitott párhuzam persze).

  14. Én is abszolút szét tudom választani a kettőt, egy film (vagy sorozat esetleg színházi darab) nézése közben nem jut eszembe az, hogy a színész a való életben milyen, hisz ott ő egy másik karakter. A legtisztább mindenképp az, ha kivizsgálásra kerül az ügy és megkapja érte a büntetését. Ha utána folytatja a munkát, ugyanúgy meg fogom nézni.
    Az viszont egy nagyon pozitív hozadéka ezeknek az ügyeknek, hogy a jövőben valószínűleg tényleg nem fordulhat elő ilyen, vagy legalábbis nem maradhat titokban.

  15. Iszonyat nehéz ügy. Ha mindenki szennyesét kiteregetnénk (mert bizony mindenkinek van), senki sem maradna sem a művészvilágban, sem a bolygón, már ami az embert illeti.
    Nem szívesen nézek el az ilyesfajta mocskok felett, de a munkássága egy Kevin Spacey-nek még az marad, ami, akkor is, ha…
    Rohadt egy helyzet ez, mert szakmailag hiába vagy perfekt, ha olyasmiket teszel, amit rossz szemmel néznek a népek, akkor szar ember leszel (ehhez nem kell hírességnek lenni, elég, ha egy faluban élsz, higgyetek nekem).

    Én igyekszem külön választania dolgot magamban, mert például egy olyan sebész,a ki megfogja a s.ggem a műtőbe menet, ha nem praktizál, lehet, meg is halok.
    Szóval, Isten látja lelkem, bármennyire is elítélem, hogy kihasználva a lehetőségeiket, porig alázzanak emberek másokat, én szeretném, ha még maradna Hollywoodban valaki, aki néha filmet készít, aki rendezi, aki szerepel benne.
    Lassan nem lesz…

  16. Az, hogy az ember, szemèly maga milyen, mennyire disznò, mennyire nem tudja kontrollàlni magàt vagy mi derul ki ròla, nem veszi el a tènyt, hogy egy remek munkàt vitt vègbe egy adott filmnèl, szìndarabnàl stb. A jovobeli munkàt befolyàsolhatja a buntetendo tett, a tehetsèget nem. Akkor sem, ha a jovoben nem bizonyìthatja azt, vagy csak limitàltan.

    A tehetsèg, a tapasztalat, a màr leforgatott filmek megmaradnak. Nem vesztik èrtèkuket (szàmomra). De ennyi. Ezeket a tetteket, ha igazak, nem lehet elhallgatni, vagy ùgy tenni, mintha mi sem tortènt volna. A szemèlyt, legyen az szìnèsz, producer, az elnok maga, bìròsàg elè kell àllìtani. Errol szòl az egèsz. Nem egy film elkèszìtèsèrol, vagy sorozat befejezèsèrol (mèg ha a fene is esz meg a House of Cards miatt).

  17. Változik hát. Hiába festett jól, szerintetek egy rabbi kirakná a falára Hitler képeit? Az, hogy a személy/ művész kiléte megváltoztatja a műhöz való hozzáállásunkat teljesen normális.

  18. Régi filmeknél nem, mert eleve nem segíted már vele a karrierjét, de amúgy is, nem fogok valamit nem élvezni, szeretni, mert egy ember a rengeteg ,az adott filmen dolgozóból, egy hülye f*sz. A Szigorúan Bizalmas az egyik kedvenc filmem, és magamat kellene megfosztanom az évi 1-2 újranézés örömétől, amikor az egyébként az áldozatokon már amúgy sem segít? Ráadásul,amikor nézem a filmet, főleg ilyen kedvenceket az ugye annyira jó, hogy elveszek a világában, tehát eszembe se jut azon filózni közben, hogy melyik színész mit csinált, ha van időd ezen gondolkozni, akkor nem is olyan jó az a film.

    Új filmnél igen, (mondjuk ez is a tett mértékétől függő) mert ott már nyilván része vagy valaminek, ami hatással lehet a dologra. Nem nézek már Woody Allen filmeket pl, de őt nem is fenékfogás miatt bojkottálom, hanem sokkal súlyosabb. (ezzel nem azt mondom, hogy a fenékfogdosás oké, csak hogy nyilván nem mindegy). De pl most javítsatok ki, mert nem lenne meglepő, ha lemaradtam volna, de a Casey ügy az az volt kb, hogy befeküdt egy nő ágyába (munkahelyileg totál gáz meg minden ez oké) és az azt mondta neki, hogy kifelé..és Casey ki is ment. Erről aztán később a bíróságon megegyeztek. Én még itt tartok. Így viszont bizony meg is néztem a Ghost storyt és tök jó volt, és nem gondoltam Casey-re, főleg, hogy amúgy is pöcsnek tartom :D de nem kell a barátjának lennem, színésznek meg tehetséges.
    Viszont, ha kiderült volna, hogy Casey gyerekeket molesztál vagy darabol, akkor nem nézem meg a filmet, alapítványilag se.

  19. Az elkészült produkciókat, a színészek alakítását nem fogom kevesebbre tartani, de sajnos már soha nem fogom tudni ugyanúgy nézni őket. Egyszerűen meglátom mondjuk Spacey arcát, és egyből az jut eszembe, miket tett.

    A Louis C.K. ügyről pedig az a véleményem, hogy híres volt a gusztustalan, prosztó vicceiről, sokat viccelődött a maszturbálással is. Valahol olyan ez, mintha most betámadnák Eddie Murphyt, hogy a magánéletében is állandóan fingik, és egy nagypofájú tapló. Nem úgy értem, hogy a fing és a mutogatás ugyanaz a kategória, hanem úgy, hogy ezek közül az emberek közül nagyon sokról nagyjából mindenki tudhatta, hogy milyen. Ez nem menti fel őket, de megmutatja, mekkora hatalmuk is volt (van), és mennyire meg tudja ez, meg az állandó nyomás változtatni a személyiségüket.

  20. Nem tudom elképzelni hogy egy adott színészt annyira meggyűlöljek a magánélete miatt, hogy miatta ne szeressem azokat a filmeket, amiket korábban igen.

    Viszont ha mondjuk a kedvenc színészemről kiderülne hogy nagyon durván tolta a szexuális zaklatást, nem biztos hogy kedvencemnek tudnám nevezni utána.

  21. Spacey-t nekem nagyon kényelmetlen zaklatóként elfogadni, alig valamennyivel ezelőtt ünnepelte az egész szakma a Tony gála levezénylését, akkor úgy tűnt karrierje csúcsán van, egy igazi, vitathatatlan showman, aki ráadásul kiváló színész is.

    És akkor most felmerülnek sorban ezek az esetek, ezek a visszaélések, amikről általánosan a hoolywood-i meleg közösség hallgatólagosan tudott is, amiről a Netflix stábtagok láthatóan tudtak.

    Spacey egy fogdosó, egy zaklató – ezeket így tálalva teljesen korrektnek érzem, még ha nem is tartom “szexuális ragadozónak”, ami az eddig elhangzottak alapján egy másik kategória, egy súlyosabb, legalábbis nálam.

    Spacey eddigi életműve kizárólag szakmai, színészi szempontból az én szememben ezek mellett is maradandó és emlékezetes!

    Mondhatnám, hogy ha a régi filmszakma összes szexuális deviánsára máshogy néznénk a filmipar nagy része nézhetetlenné válna a számunkra.

    Brando, Burton, Grant, Newman, Dean, Flynn, Gable, Welles, Clift, Chaplin, Harris, McQueen, Duvall, Connery, Sinatra, Sellers, Reed, Kinski

    Néhány név, akikről tudom, hogy ma benne lennének a hírekben szexuális zaklatóként – néhányan a verbalitástól a valódi tettekig, zaklatásig, erőszakig is eljutottak annak idején.

    Az egy egész más filmvilág és közeg volt, de Én emellett is azt mondom képesek vagyunk szétválasztani a teljesítményt a személyiségtől.

    Laurence Olivier példának okáért magát Tony Curtist kezdett ki a Spartacus forgatásán, számos stábtag mellett, hiszen maga a film híresen szép gladiátor-alkatú férfiak gyűjtőhelye volt.

    Olivier a maga korában a jelen Spacey-je lenne.

    Ennek ellenére persze ki kellett derülnie, ami kiderült, az ilyen elkövetők mindig haladnak a maguk végzete felé, főleg manapság a figyelemmegosztás és az információáramlás korában.

    A zaklatók lelepleződnek és mindenki levonhatja a konzekvenciát képes-e különválasztani a valós személyt az elképzelttől.

    Mint írtam a magam részéről képes vagyok.
    Úgy érzem ha nem tenném legalább annyit veszítenék, mint amilyen igenis most a jelenben veszteségként éri a szakmát.

    És dühös vagyok emiatt, mert nem mondhatnám, hogy Spacey ne tudta volna moderált keretek között kiélni a vágyait, mérhetetlenül csalódtam benne, intelligensebbnek hittem ennél, de ostoba és a legrosszabb értelemben erkölcstelen (nem az orientációja, hanem az áldozatai tekintetében).

    Louise CK az én szempontomból kicsit más tészta.

    Valószínűtlenül beteg dolognak tartom, hogy random megkérdez nőket arról recskázhat-e előttük. Mondjuk annyi respekt jár, hogy ha elutasítják nem veszi elő a szeplős, félmagyar kishuszárt, de attól ez még elképesztő baromság tőle.

    Az az eset amikor a kolléganői előtt csinálta, azok meg poénnak hitték és elkezdte még magyarázható félreértésként, de a többi minimum gusztustalan.

    Már az ajánlat maga is legalább egy bővebb és behatóbb ismeretséget megelőlegezve merülhet fel szerintem. Bármennyire is ez a heppje.

    CK ennek ellenére sem ugyanaz a kategória (az eddigiek alapján) Specey vagy Weinstein esetéhez. Az “udvarias” szatírkodása még nálam megbocsáthatóbb förtelem, mint az előző esetekben.

    Talán Ő az egyetlen aki ki is tud lábalni a dolgoból, legalábbis részemről az egyetlen akinek drukkolok emiatt.

    Nála nehezebb is elvonatkoztatni, hisz a színpadi szerepe lényegében összeér a valódi mivoltával.

    Mint egy ismerős, akit elzavarsz kezelésre és reméled, hogy csak annyira marad hülye szerencsétlen, ami még megnevetett nem elkeserít.

    Tehát is-is a válasz arra szét tudom-e választani a dolgokat, sajnos.

    Lélekben, látatlanban is megkérek viszont minden színészt, színpadi és filmrendezőt, zenészt és producert MENJEN KURVÁZNI!

    Ne zaklasson, ne gyakorolja beavatatlanokon, szerencsétlen rajongókon és kollégákon az aberrációját, ha feltétlen feszíti belül valami, ha hatalmi játékot akar játszani FIZESSE MEG PROFIKNÁL!

  22. En is el tudok vonatkoztatni. Egy film az egy alkotas, egy pillanatkep, semmit nem valtoztat az erteken, hogy a föszereplö, rendezö, producer milyen ember a valosagban.

    Szemely szerint sokkal jobban zavar Hollywood alszentsege. Evtizedek ota ez megy, de mindig eltussoltak, miközben minden tarsadalmi kerdesben ott pozolnak, mint a haladas egyik bastyaja. Az meg plane kellemetlen, hogy evtizedeken at alig akadt olyan ember aki ne a karrierjet valasztotta volna, amikor szembesült a szituacioval.

  23. Akivel történt és annak hozzátartozóinak biztos.

    Nyilván nagy csalódás, ha kiderül kedvenc színészedről valami mocsok,de az már nem valtoztatja meg a film élményét, legalábbis nekem nem
    Aztán lehet,hogy valaki ezek után kidobja pl a Kevin Spacey gyűjteményét.

    Annak idején több ember mondta, hogy mekkorát “csalódott “? Stb Freddy Mercuryban,hogy kiderült meleg és így már nem hallgatja.Teljesen más kérdés tudom, de valaki már emiatt is elfordul “kedvencétől”

  24. Stohl Bicinál más a helyzet, de külön tudom választani a gané ember-jó színész/szinkronhang dolgot. Illetve alapból nehéz ítélkezni bulvár infók alapján, nem is érdemes. De mint ember nyilván nem lesznek szimpatikusak. Ajánlott Simpson család rész: Homér a zaklató.

  25. Rágódik a közvélemény ezen, közben megfeledkezik a több ezer pedofil pap eltussolt dolgairól és a vatikán szarságairól. Holywoodban meg a casting couch egyidős Holywooddal. Kettős mérce. 3Edgy5Me

  26. Jól beszélsz Zombiebie, de más tészta egy “sztárocska ” mocska és a befolyasos hatalom mocska. Az mindig el lesz tusolva.
    Legyen szó akár a Vatikánról ami eléggé forró talaj mindenféle értelemben.

  27. A többieknél nem zavar, Louisnál viszont igen. Valahogy elvesztette a varázsát, nála pl már nem is tudom, hogy tudnék-e nézni bármit is tőle. Nem azért mert olyan szörnyűséget csinált volna, egyszerűen csak elvesztette a hitelességét. Ki az aki ugyanúgy tudna nevetni a szexuális tartalmú poénjain ezek után?

  28. Bár találkoztam érdekes érvekkel és álláspontokkal a kommentekben, de én nem tudok elvonatkoztatni. Az alapvető, hogy az új műveiket bojkottálom. Viszont idáig mindig túlzónak gondoltam és érthetetlennek tartottam a remake-ek miatti panaszkodást, hiszen az eredetihez, következésképpen a kifogásolók emlékeihez ilyenkor nem nyúlnak. De most magamon azt veszem észre, hogy valahogy a korábban látott filmekre is rányomja a bélyegét az utólagos tudás. Korábbi példa, de amióta kiderült Mark Sallingről az, amivel vádolják (illetve most utánaolvasta be is ismerte), azóta nem tudok annyira felhőtlenül visszagondolni a Glee-re, mint előtte.

    Illetve kicsit morális válságba kerültem, mert a napvilágra került személyek közül messze Louis C.K az, akinek a munkásságához a leginkább kötődök, ismertség tekintetében és érzelmileg is, és nem tudom, hogy – leszögezve, hogy az sem megengedhető egy másik emberrel szemben, amit ő tett – mennyiben cherrypicking/részrehajlás a részemről és mennyiben tekinthető objektíven kisebb féregségnek az ő tette a kiskorúakra rámászásokhoz, zsarolásokhoz, leitatásokhoz képest.

    Illetve nem provokatívan, hanem őszinte kiváncsiságból kérdezem az érintettektől, hogy hétköznapi esetekben is tudnátok különbséget tenni munka és “magánélet” között? Járnátok olyan autószerelőhöz, gyrosos-hoz, akikről hasonló derült ki, vagy nem lehet őket egy szinten kezelni az egyéniséget jobban kidomborító szakmákkal?

  29. Nekem már az is nehezemre esik, hogy egy-egy irgalmatlan nagy baromság bemondása után (lásd még politikához, gazdasághoz, történelemhez nem értő celeb magabiztos tiltakozása, vagy kiállása) ne az jusson mindig eszembe amikor meglátom. Ez nem biztos, hogy jó, de ez van. Megértem, aki most nem bírja ki Kevin Spacey filmjeinek nézését, tényleg, a Weinstein kérdés nekem annyiban másabb, hogy eddig se láttuk a filmben, most se kéne, hogy zavaró legyen. Elég rossz lehet most egy-egy filmes csapatnak, akinek a project-je emiatt állt földbe, mert a főnök egy erősen sérült, beteg személy, közben az ő project-jük nem a bántalmazások közvetlen következménye.

  30. @Royale Bluff:

    a tágabb körű kérdésedre: szerintem a film, a művészetek valahogy személyesebbé teszik a dolgot, nekem van nem egy ügyfelem, aki olyan értékrendet hangoztat, ami nekem nem logikus, nem elfogadható, de egyrészt a mondás és a cselekvés ég és föld, nem ártanak nekem közvetlenül, nem kérhető szerintem számon senkin az, hogy mit gondol, ameddig nem teszi meg (a felbújtóság viszont egy érdekes kérdés)

  31. Ez egy nagyon nehéz kérdés nálam is, még magamban is tisztázni kell. A jövőbeli munkásságát részemről biztos befolyásolni fogja, múltbeli… jelenleg most tudja franc. Jobban le kell csengenie.

    Spaceyt bírtam mint színészt, a Közönséges bűnözők egyik legnagyobb kedvenc, de… most már ott van a “de” így is úgy is. Következő projektjeit nem keresném (ha lenne) és már egy ideje el akartam kezdeni a House of Cards-ot, szintén most kicsit meg csappant a lelkesedésem. Szóval részemről nem lehet elválasztani. Olyannal nem, ami Spacey számláján van.

    Viszont majdnem minden eset más. pl. Casey Affleck. Új dolgokról (petíción kívül) nem hallottam,de majd kijavítotok, és az az eset egyszeri volt, nem volt erőszakosság, lerendezték a felek, tagadta is az esetet, és ez mind még a Manchester By the Sea előtt is robbant, pl nekem nem vett le Affleck alakításából semmit, sőt még mindig az év alakításnak és egyik legjobb filmjének tartom. Pl. Brie Larsontól Affleck kapta az ívet a díjszezon alatt végig.
    De ez azért nem egy kategória azzal, hogy mi derült ki Spaceyről.
    Magam sem tudom még, hol vannak határ vonalak.

    Illetve ott van Tom Cruise- szcientológia vonal is. Ez pl. egyáltalán nem érdekel (sokakat viszont igen), az sokkal jobban hogy mi a franc volt a Mummy, viszont mivel számomra túlnyomóan jó filmeket csinál, ezért ennek pl. nulla befolyása van arra, hogy hogy értékelem a filmet.

    És egy harmadik kérdés, hogy ha azok az igazán nagy színész szerelmeim közül derülne ki valamelyikről ilyen? Az még fájóbb lenne valószínű, még nagyobb csalódás. Remélem azért sok normális ember is akad Hollywoodban.

    Szóval tisztázgatni kell, aztán valószínű egy filmnézés közben kiderül.

  32. Számomra egyértelműen minden film ugyan olyan élvezhető, mint a botrány előtt. Ezek után is az Amerikai szépség (stb.) életem egyik örök favoritja marad.

    Részben jó és részben rossz is, hogy kiborult ez a bili, ami eddig tabu volt Hollywoodról. Remélhetőleg elindult valamiféle tisztulási folyamat ezen a téren.
    Először is mindenképp a rendőrségre kell bízni, hogy kiderítse azt, hogy tényleg molesztálásnak minősültek e az adott esetek.

    DE!

    Elég szomorú, hogy tényleg így működik egy csomó helyen, főleg a filmes világban az, hogy egy “dívány” dönti el a sorsodat. Ezt én elítélem.
    De erre lehet nemet is mondani.

    Az eddigi olvasott esetek többségében faroklóbálásról, beszólogatásról ajánlattételnél elég kevés tettlegesség történt úgy, hogy az áldozatot tényleg lefogták és az ő akarata ellenére erőszakolták meg.
    Volt ilyen nyilván pl. a Gossip Girl egyik szereplője tett ilyet 2-szer -na az tényleg alja egy dolog.

    Pl Weinsteint nem védeném egyáltalán, csak egy másik szemszögből is megvilágítanám a dolgot. Számos híresség van a zaklatottak listáján és szinte az összes eset feltételes módban van megemlítve. Köztük van Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, Kate Backinsale. Ők mind híres színészek lettek. Akkor ők valójában igent mondhattak az ajánlatokra hogy idáig eljutottak, hogy ekkora sztárok lettek? Mert arról szól a fáma, hogy a producerek farka az ugródeszka a sikerek felé. És most jut eszükbe a siker és a csillogás közepette sírni hogy ők áldozatok? Akkor miért nem mondtak rá nemet? Mégis csak fontosabb volt a siker és a csillogás? Ebben az esetben nem azok az áldozatok, akik nemet mondtak a díványra és ma egy McDonald’sban takarítanak vagy pincérként dolgoznak?
    Ha nem Weinstein, akkor jön más akivel le “kell” feküdni.

    Vagy itt van Spacey esete. Szerintem nagyon eltúlozzák, hogy egy ekkora színészóriást így leszedálnak a szakmából, holott még nem tiszta az ügye. Ezért leállítani egy jól menő sorozatot vagy kivágni egy filmből. Szerintem ez az érem másik oldala, amikor a bili nemcsak kiborul, hanem már át is fordul a tengelye körül. És olyan nyomorultak is beszállnak a buliba, akiknek valójában nincs is akkora köze a dologhoz.
    Nyilván Spacey meleg és a férfiakhoz vonzódik. Szerintem nem lehet könnyű melegnek lenni kapcsolatkeresés terén. Az hogy most rápaskol egy nagykorú stábtag seggére, vagy beszólogat nekik valami olyan tartalmú dumát, attól még annak nem kötelező rá igent mondani, és nehogy már lelki sérülést okozzon egy felnőtt férfinek egy ilyen és megállítsa a fejlődésben…
    Nem kötelező szimpatizálni vele. Nyilván ez a dolog zavaró és kínos, főleg egy igazi konzervatív heteró számára. Na de Hollywood nem az az igazán durván liberális és elfogadó emberekből áll? Nem lehetett volna ezt poénnal elütni vagy másként elviselni? Mert lehet voltak ilyen megnyilvánulások is, amikor egy ártatlan kis poénos flörtöt forgatnak ki, túloznak el. Könnyű áldozatot játszani egy ilyen esetben. Ezt nem nevezném molesztálásnak, inkább Spacey részéről taplóságnak minősíteném. Feltéve, ha tényleg így volt, ahogy fent említettem.
    Itt a legfőbb bűnös maga a stúdió, akinek mentek a jelentések Spacey viselkedéséről. Nekik kellett volna tenni ez ügyben ellene, nekik kellett volna rátaposni a tyúkszemére, hogy ez így nem lesz jó Kevin.

    Mint említettem az éremnek másik oldala is van és az az, hogy számos ember a saját hazug hasznát vagy hazug bosszúját is rásütheti egy adott hírességre ami igen szemét dolog, mert például most ez esetben Spacey egy elismert és szerintem egy kiváló színész, akiről ha kiderülne az, hogy ártatlan és nem molesztált kiskorúakat, akkor ezt soha a büdös életben nem mossa már le magáról. Ez egy örök pecsét marad az adott személyen, és ha ezt valaki tényleg genyóságból megjátssza az, az igazi bűnös.

    Ne értsétek félre nem akartam ördög ügyvédjét játszani és elfogult sem akartam lenni. Nyilván minden esetnek megvan az oka és ezt nem is tagadom. Nyilván Spaceyt sem kell félteni és most a saját szarjában merül el, viszont az, hogy így lehúzzák a WC-n az sok egy kicsit.

    Azt szerettem volna megvilágítani, hogy egy ilyen helyzetben milyen könnyen lehet áldozatot játszani esetleg irigységből vagy bosszúvágyból.

  33. Ez az egész történet is jól megmutatja milyen álszent világban élünk és egyre inkább ilyen lesz. Tisztán látszik, hogy nem az a baj sokak szerint, hogy ezek megtörténtek, hanem az, hogy kiderült, nyilvánosságot kapott. Szerintem azokban a körökben mindenki előtt nyilvánvaló, amolyan nyílt titok ki mit csinál, és elnézik. Most, hogy kiteregetik a szennyest, fel vannak háborodva, hogy ezek megtörténtek.
    Ugyanez igaz a hétköznapi emberre is. “szereposztó dívány”. Azt hiszem nincs olyan ember, aki ne ismerné ezt a fogalmat. Mégis most van felháborodva, hogy valakik meg is erősítik, ami szerintem eddig is nyilvánvaló volt. Hogy létezik ez a jelenség az rendben van-e? Már más kérdés. Meg az erőszak is.
    Az meg egyenesen szánalmas, hogy a House of Cards-ot ezért fejezik be, hogy kivágják Spacey-t utólag az egyik még be nem mutatott filmjéből… Ugyanmár, mintha eddig nem tudták volna, hogy milyen, hogy kivel dolgoznak együtt.
    Amúgy undorító, amit művel, de ez ebből a szempontból most mellékes.
    Kíváncsi lennék azokra a nőkre is, akik most vádaskodnak, hogy közülük valójában hányan egyeztek bele anno abba, amit most erőszaknak állítanak be. Csak így utólag már bánják a dolgot.

  34. Részemről mindig is le***tam egy színész magánéletét, a munkássága az ami érdekelt.Nem változik a véleményem…
    Meg aztán ott van egy olyan vicces dolog hogy ha valakit nagyon el akarnak tenni az útból, akkor jön a kexuális visszaéléses dolog, rosszabb esetben pedofília, még extrémebb esetben gyilkosság vádja…
    Undorító ez az egész…

  35. Művészet és művész szerintem soha nem elválaszthatóak egymástól teljesen. Az viszont, hogy ez miként hat rám a jelenlegi helyzetben az érintettek munkásságának megítélésekor, erősen függ az illető tevékenységétől a múltban-jövőben. Például simán megnézek ezután is olyan filmeket, amelyeknek Weinstein a producere, mert eddig is leszartam, ki ad lóvét egy filmhez, csak ezért most nem fog elkezdeni érdekelni. Spacey esetében meg az van, hogy amiben király volt, abban nekem király is marad. Nem látom például magam előtt, hogy húzom a számat a Nincs alku nézése közben, hogy “jaj, most hogy már tudom, hogy egy féreg ez a csávó, már nem is tetszik ez a film”. Bármilyen későbbi produkciója – bár ilyen persze aligha lesz, inkább csak gondolatkísérletnek dobom ezt fel – esetén viszont könnyen lehet, hogy a bojkottra szavaznék.

  36. Tudom, hogy ez nem egy válasz a kérdésre, csak valamennyire témába illik amit mondani szeretnék. Szerintem ez egy “jó(???)” dolog…, mármint ez már egy kicsit nekem kezd forradalomnak tűnni. Én 100%ig biztos vagyok benne, hogy amióta van filmes szakma (sőt nem véletlenül van is egy ilyen mondás, hogy “ilyen ez a filmes szakma”), szerintem azóta rendezők százai, ha nem ezrei követtek el sexuális zaklatást, sőt zsarolást. Ami most megy boszorkányüldözés remélhetőleg el fogja érni, hogy ez a fajta viselkedés egyszer és mindenkorra megszűnjön nem csak a filmes berkeken belül, hanem a tévésekben is.

  37. CK-t szerettem. úgy gondoltam, hogy a stand upjai, a poénjai valami mély, őszinte élettapasztalatból erednek – legalább valamilyen szinten. a családjáról beszélt, a lányairól beszélt, a nőkhöz, szexhez, komplexusaihoz való viszonyáról beszélt majdnem minden műsora. “ha valaki azt mondja, megbántottad, egyszerűen nem teheted meg, hogy azt mondod nincs igaza.” kb. én most hatalmasat csalódtam benne. nem hiszem, hogy valaha érdekelni fog még bármi, amit csinált vagy csinál esetleg a jövőben. bár a nyilatkozatában azt írta, befejezi a munkát. remélem, hogy kilábal ebből a gödörből és rendes élete lesz majd. megérdemelné.

    a másik kettő engem nem érdekel. Weistein Hollywood krémjének egyszemélyes megtestesítője, a fertő maga. eddig is sejteni lehetett, hogy mi megy ott. Spacey jó színész, soha nem tartottam kiemelkedőnek, de jó – régóta tudni lehetett miket művel, régóta tudni lehetett, hogy gyűjti magának a friss fiúkákat, hát ezzel éppen nincs egyedül szintén a mai beteg világban. egyik sem volt igazán hatással az életemre, eddig sem jutott eszembe soha úgy leülni a tévé elé, hogy na most megnézek egy Kevin Spacey filmet, vagy egy Weinstein filmet, ezután meg direkt kerülöm majd mindet. erőszaktevők munkáját nézze az, akinek gusztusa van hozzájuk.

  38. Time will tell. Most még nehéz szétválasztani a kettőt, de száz év múlva már csak az alkotások fognak élni, az alkotók magánéletének részleteire senki sem fog emlékezni. Csáth Géza lelőtte a saját feleségét. Érdekel valakit ez manapság?

  39. Valószínű már nem ugyan azzal a szemmel nézem Spacey regi alakításait, és ezért mérges is vagyok rá, mert így utolag megfoszt a filmjei élvezetétől…
    Louis C K kicsit más tészta, őt eddig is állatnak tartottam, igaz a jó értelemben. A szókimondó, tabudöntögető, önirónikus és meredek nonpc poénjai azért kicsit más kontextusba kerülnek most így, de azért ez miatt kicsit megengedőbb vagyok vele szemben valamiért. Ő az egyik legnagyobb vesztese ennek a botránynak, pedig az összes érintett közül az egyetlen volt, aki már évekkel ezelőtt bocsánatot kért attól az öt nőtől akinek a sztoriját most az újságok lehozták. És egy percig sem tagadta le a dolgot, egy beteg állat volt ez tény, de legalább nem maszatolt, hanem beleállt. A filmjét valószínüleg mar nem mutatják be, az összes fellepését lemondták, a régi műsorait is mind törölték az HBO-ról, és határozatlan időre visszavonul ahogy nyilatkozta. Igazi lose-lose szituáció, neki a munkája, “élete” szűnt meg, mi meg szegenyebbek lettünk jópár el nem készülő remek LCK műsorral.

  40. Alain Prosztó: Persze hogy Jacko a mai napig legenda, mivel bíróságra került az ügy, ahol felmentették, sőt, a halála után a srác, aki megvádolta, be is vallotta, hogy kamu volt az egész, az apja kényszerítette erre, mert pénzt akart kihúzni Jackóból, meg tönkre akarta tenni.
    És az sem igaz, hogy nem érintette a karrierjét, dehogynem, arról már nem beszélve, lelkileg hogy megviselhette. Aztán meg hiába mentették fel, sokan még így is köpködték, hogy “köcsög pedofil”.

    Ezért mondom azt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, vagyis csak megilletne, mert úgy látszik, manapság ez már senkit nem érdekel. El kell menni a rendőrségre, feljelentést kell tenni, a bíróságon pedig majd meghozzák a megfelelő döntést. Aztán aki bűnös, menjen a dutyiba, aki nem, azt meg hagyják békén, és fizessenek neki kártérítést, amiért bemocskolták a hírnevét.

  41. Ezek szerint én vagyok az egyetlen, aki elítéli a szexuális abuzálókat, de Louis C-t messze nem sorolja ide. Most őszintén, melyikőtök nem maszturbált még nő előtt? Semmi olyat nem tett ami elítélendő, és ráadásul mindig megkérdezte, hogy ok -e a dolog, és ha nem, akkor nem csinálta. Ráadásul évekkel ezelőtt bocsánatot is kért az érintettektől. Ilyen alapon minden sztár visszaél a hatalmával, hiszen a sztárság egy plusz szexuális vonzerőt ad, amit kihasználni visszaélés. Ez már boszorkányüldözés szint, komolyan.

  42. totoro – te minek hívod azt, aki mások előtt kéretlenül recskázik? és az számít-e, hogy most saját maga írta, hogy visszaélt a helyzetével? volt, aki képes volt kezelni és nemet mondott, volt aki nem volt képes rá és igent – de attól még rosszul érezte magát. volt már bunkó, erőszakos főnököd, aki azzal terrorizált hogy ha dolgozz hétvégén is mert… hát, ha nem jössz nem lesz semmi, de… az is nagyon rossz érzés tud lenni.

    ezt írta le most: “when you have power over another person, asking them to look at your dick isn’t a question.” ezt kellene csak megértenie mindenkinek. és akkor tisztább lenne talán azt egész témakör.

  43. Én azon lepődtem volna meg, ha kiderül, hogy Hollywoodban nincs minimum egy tucat aberrált, szexuálisan nagyon megkérdőjelezhető arc és mellette még olyan 50-100 másik művész, akinek ne lett volna néhány merész, perverz esete.
    Művészek, híresek, rajongótábor, iszonyat nagy hatalom a kézben és stressz ezerrel. Halálos kombináció, csoda ha valaki ott egy rendes házasságot le tud vezetni az élete folyamán.

  44. Szerintem ez az igent mondás dolgokra is megérthető…vagyis nem tudom elitélni, mert nem biztos, hogy hasonló helyzetben menne az ellenállás, bármilyen jellegű munkáról is legyen szó, ha az az álommelód, félted. Bár ez sok mindentől függ ugye. És ugyanúgy elő állnék vele, bár áldozatnak nem nevezném magam, hiába, hogy valamilyen téren az lennék. Ha valaki igent mond bármilyen okból, az ajánlat attól még nem lesz helyes.

  45. @vbalazs91:

    Ez a Jacko vádakat visszavonó srác története azóta cáfolva lett amennyire tudom, de egyetértek azzal, hogy a nyilvános felelősségrevonást meg kéne előznie egy hivatalos jogi eljárásnak, ártatlanság vélelmének, hasonló ilyen kis butaságoknak, de persze nyugodtan lehet leírni tényként állításokat, ha az ember nem akarja magát újságírónak nevezni :).

  46. Attól, hogy valaki, egy utolsó tapló, esetleg szenny ember, egy emberi hulladék, erőszakoló, embereket terrorizáló személy, lehet kiváló művész. Az erőszakot, és annak minden formáját el kell ítélni, és ha bebizonyosodnak a vádak súlyosan meg is kell büntetni. Azonban óvatosan kell bánni a vádaskodásokkal is, az ami most megindult a világban, csupán a jéghegy csúcsa. Ha kinyitnánk a szekrényt olyan dolgok borulnának ki, ami elsöpörné az egész világ politikailag korrekt fennhéjazását, és alapjaiban rengetnék meg az emberek morális világát.Ez sosem fog megtörténni, mert az erőszaknál sokkal mocskosabb, és gyomorforgatóbb dolgok buknának a felszínre!

  47. “hiszen a sztárság egy plusz szexuális vonzerőt ad, amit kihasználni visszaélés”

    pont ezt írja CK, hogy visszaélt ezzel a hatalmával.

  48. Szerintem törekedni kellene arra, hogy az elkészült művek értékelését, megélést különválasszuk az abban résztvevők tényleges személyiségétől, magánéletétől és tetteitől. Főleg a filmek igen komoly csapatmunka eredménye, sokszor a rendező bír nagy hatással a színészre, máskor fordítva. Tehát egy film sok ember együttes munkájának az eredménye, és mindenkit büntetünk vele, ha bojkottáljuk egy ember erkölcsi gyarlósága miatt.

    Nyilván ennek az embernek ki kell vizsgálni a viselt dolgait, és meg kell kapja a büntetését. Ám, hogy mit hozott létre, az egy olyan pillanatnyi teljesítmény, ami bár táplálkozhat személyiségének torzult oldalából (pl. festők esetében, ugye ott nincs ilyen csapatmunka dolog), mégis tud hatni, inspirálni másokat, és így a démoni személyiségek is tudnak hozzáadni a világhoz – ezt szerintem nem kellene elvenni, kizárni, vagy megvonni magunktól.

    Egy korábbi felvetésre reagálva: nem ismerem Hitler festői munkásságát, de pl. nyugodt szívvel mondanám rá, hogy szép, vagy hogy kreatív. Lehet még a falamra is kitenném, mert attól még, mint személy végtelenül elítélem. Ugyan így, ha mondjuk kiderülne, hogy Picasso mekkora perverz volt, akkor kikerülne a művészete a köztudatból? Vagy Salvador Dali – köztudott, hogy mekkora őrült volt, simán benne volt a személyiségében az, hogy esetleg erőszakoskodott is, és ha kiderülne, akkor száműznénk művészetét a köztudatból? Vagy sportolók eredményeit vegyük el visszamenőleg?

    Szerintem nem és nem is kellene. Mint egyéni teljesítmény, ami kiemelkedő azt el kell ismerni, de mint morális, erkölcsi értelemben el kell ítélni és büntetni kell. Nyilván nehéz, ez egyfajta érzelmi “zaj”, viszont véleményem szerint ugyan úgy egy fejleszthető készség, mint a hang alapú zajt kizárva koncentrálni munkahelyen.

  49. Szerintem erre baromi egyszerű a válasz. Nem érdekel a színész élete és, hogy X éve mit csinált. Film vagy sorozat érdekel és nem ő. A magánéletével foglalkozzon az akinek joga van hozzá. Bármilyen moslék dolgot is művel valaki a tehetségét nem tudják elvenni tőle.

    Egyébként meg ne legyünk naivak, ha Amerikát vezetheti egy szexuális ragadozó, akit azóta se váltottak le, akkor szerintem egy színész is megtarthatja az állását.

    Arról nem is beszélve ha egy börtöntöltelék mint nálunk itthon pl a Viszkis, kaphat saját filmet, sőt már tévében is szerepelhet, lásd Ázsia Expressz akkor ne akarjuk játszani az irgalmas szamaritánust, a bírót és a kivégzőt is egyben, ahogy az amcsik csinálják. Persze büntessék meg a bűnöst de szerintem Amerika legerőteljesebb pozíciójában kéne kezdeni a dolgot és nem (csak) a filmiparban.

  50. human: ok, de ezen az alapon, ha te jóképű vagy és kelendő a másik nemnél, és ki is használod, akkor te is erkölcstelen vagy? Igenis, más és más a megítélés. Pl. ha a cégnél a szépfiú átöleli a titkárnőt viccből, és megkérdi, hogy mit csinál hétvégén, az poén, de ha ugyanezt az alacsony kopasz kolléga csinálja, az egy gyökér perverz zaklató. Nem ugyanaz a mérce, akár tetszik akár nem, egy sztárnak meg aztán pláne nem. Egy sztárt arra szocializál a környezet, hogy ő kivételes, ezért egy sztár jóval többet megenged magának minden fronton mint te, vagy én, és a környezete ezt természetesnek fogja venni, hiszen ő a SZTÁR. Na itt lehetnek olyan esetek, amik így elmesélve, és kívülállóként nézve megbotránkoztatók, de a valóságban messze nem akkora szörnyűségek. Szerintem Louis C is ilyen, és szerintem az ő esete nagyon-nagyon távol van akár Spacey akár Weinstein ügyétől.

  51. Mellé még így utólag annyit, hogy ma már a digitális korban élünk tehát örökre semmiképp sem fogják tudni elásni egyik embernek sem a karrierjét. Max 1-2 év és mindenki elfelejti a mostani vádakat róla és mivel Hálivúúd a pénzről szól így kénytelenek lesznek idővel visszahívni azokat akiket most kitettek mert nem kis nevesincs színészekről beszélünk azért hanem olyanokról akik milliárdokat képesek hozni 1-1 cégnek.

  52. Az a baj ezekkel a nokkel, mert nem kell oket feteni, hogy addig teszik a segguket a nok is amig kapnak szerepeket ha mar nem akkor jon a most majd jol elintezem a rohadekot szoveg. gondoljunk csak egy szituaciot a szinesz neni ott van a meghalgatason a producer bacsi vagy rendezo azt mondja neki hogy a szerepre nem igazan lennel jo de van egy dolog amit ha megtennel akkor talan atirhatjuk a karaktert a szemelyedre. Itt van a kisordog megbujva hisz miert nem mondja a neni hogy te minek nezel engem es lelep a francba sot mi tobb feljelenti mar rogton a kovetkezo sarkon, de nem ezt teszi mert fontos a karrier tudja ha odateszi magat akkor talan jo lesz neki igy is ugy is! A nok ilyen pozicioban barmire kepesek es igazabol a ferfiak vannak kiteve lasd a mostani helyzetet veszelynek. En sajnalom oket de csak azt aki felnott novel kezdemenyezett ilyet aki gyerekkel azt nem de a filmje tetszik akkor is megnezem ha ilyet muvelt. Hisz mi ferfiak mindig beprobalkozunk dolgokkal nem kell a szentet jatszani es ha a no megall akkor nyertunk egy jo napot, de az is lehet hogy egy Palacsik Timivel futunk ossze es 4,5 evre racs moge dugnak be nem bizonyitott eroszakert. Mast meg kiengednek 5 honap utan jo magaviseletert es meg konyvet is ir, hiaba felre vezette a hatosagot drogozott kozben jelentos anyagi kart okozot es reszlegesen lenyomoritott egy embert. Vagy ha szlovak gazdag ribi vagy es bedrogozva be italozva balesetet okozol es 4 ember eg halalra miattad, de semmi baj kapsz 3,5 evet amibol 1,5 evet leulsz luxus korulmenyek kozott. De akar Csaszar Elod is lehetsz pl: Három évre felfüggesztve egy év hat hónap fegyházbűntetésre ítélte Császár Elődöt a másodfokú bíróság. 1998. december 17-én egy rendőrt gázolt halálra az ismert popsztár, amiért első fokon egy év letöltendő fogházbüntetést kapott. Egy ev elso fokon es 3 evre felfuggesztve 1,6 ev masodfokon egy rendor halalra gazolasaert es 4,5 ev be nem bizonyitott nemi eroszakert. Es ez csak kis hazankban.

  53. A topic címén én is sokat agyalok mostanában, de még nem tudtam lemeccselni magamban.
    Egyetértek abban, hogy a művész és az alkotás, maga a mű két külön dolog. És amikor megnézel egy művet, akkor első sorban nem a művészt, hanem a művet szereted( vagy nem).Viszont ott az érem másik oldala. Önmagában az a helyes és korrekt hozzáállás szerintem, hogy a kettőt külön választjuk, hiszen egy ponyva vagy dal , festmény stb nem tehet arról, hogy aki megalkotta az egy beteg fasz. A művész világ amúgy sem volt 100as soha. De a művészt meg pont így lehet büntetni, hogy elveszik tőle azt, amit igazán szeret, aminek él. A művét. (itt ne szó szerint vegyük ezt most légyszi. )
    Viszont megint érdekes kérdés, hogy mi a határ. Balesetből fakadó emberölés vagy egyéb szarok vs nők bántalmazása. Gondolok itt Bucira és Damura. Mind a kettő bukott. Nagyot. Az egyik még dolgozik, a másik meg .. hát hagyjuk is. Meg visszakanyarodva bollywoodhoz, mi van Polanskival? Woody Allennel? Vagy mivel róluk tudjuk évek óta, akkor az már belefér?
    Velejéig romlott az egész, nem csak ezek az emberek, hanem mi is, kik hagyjuk ezt. De lehet itt már kezdek elkanyarodni a témától.

  54. Vártam már hogy mikor jön elő a “nők a hibásak igazából” érvelés (lsd @59). Én is mindig szomorkodom, hogy mennyire elnyomnak a nők mikor nem engedik, hogy csak úgy random elkapjam őket seggbe, sok rohadt prűd kurva.
    Más téma: annó egy hasonló párbeszéd (nyilván nem ilyen magnitúdójú) kialakult Tom Cruise kapcsán, mikor fullba kezdte el nyomni a Szcientológiát. Az álláspontom most is az, mint akkor: a színészi tehetség és a színész számomra két jobbjára különálló dolog; ha valaki a magánéletben patkány ott kell elítélni, azonban egy-egy alkotásának minőségét nem ez határozza meg. Ne kapjon több munkát, legyen kirekesztett (ahogy azt meg is érdemli), de retroaktívan becsmérelni az egyébként kiemelkedő alakításokat szerintem elkapatott dolog.

  55. Simán ketté lehet választani az embert és a művészt.

    Hogy Hollywoodnál maradjak, vegyük Marlon Brando-t: zseniális művésznek tartották/tartják a mai napig, de emberileg eléggé negatív figura volt – volt, aki a temetésére is csak azért ment el, mert örült, vogy végre meghalt.

    Ott van Woody Allen, aki a feleségéve örökbefogadott egy kislányt, felnevelte, majd elvált és feleségül vette az örökbe fogadott lányát. Elég meredek, de a filmjei attól nem lettek szarok.

    Louis C.K.-n bevallom, meglepődtem. Elolvastam, mit mondott (https://www.nytimes.com/2017/11/10/arts/television/louis-ck-statement.html) és úgy gondolom, hogy teljesen korrektül állt hozzá a helyzethez.

    Elfogadom, hogy a véleményemmel nem leszek mindenki szemében népszerű:

    A nyugati világban a nemi erőszak megítélésével kapcsolatban kialakulni látszó helyzetről meg az a véleményem, hogy szokás szerint egy cseppet elszabadult a hype gépezet; húsz-huszonöt évvel korábban történt dolgokat nem kellene csak azért felhánytorgatni, mert a mai korszellem szerint az bizony nemi erőszaknak értendő.

    Nyilván nem a valódi molesztálási/erőszakoskodási ügyekre gondolok – azok akkor sem, és most sincsenek rendben, s annak módja szerint fel kell lépni ellenük.

    De van, ami 20 éve még normálisnak számított, ma pedig törvény bünteti.
    Azért az nem korrekt, hogy ‘áldozatként’ a média segítségével keres valaki elégtételt valamiért, ami az eset megtörténtekor etikátlan és/vagy morálisan megkérdőjelezhető volt, de nem törvényellenes.

  56. Sajat tapasztalatombol kiindulva ha en ugy inditottam vagyis szerettem volna inditani egy kapcsolatot hogy meghivtam ide oda vacsorazni kinyitom elotte az ajtot kihuztam a szeket meghalgattam meg ilyen hulyesegek es higyjetek el van tapasztalatom mind jott nem sokkal kesobb a sablonos legyunk baratok meg ugyse menne dologgal. Ez teny! Ha viszont ugy nyitottam hogy pl mert volt ilyen is taperoltam nem beszeltem csak smaroltam egybol bakker meg olyan is volt hogy haza vittem kettot is egyszerre. Persze volt olyan is aki elkuldott a jo edes…..ba. Ez viszont elenyeszo volt! Nos mit tudsz pl te? De most mas! En nem szeretem se Damut se Stohl-t de a buntetes mertekevel nem ertek egyet sem a szlovak no sem a csaszar buntetesevel. szerintem meg 5-10-15 vagy 30 evvel ezelotti serelmek felhozatalaval sem. Pedig akkor is nyerhettek volna nem is keves penzt ezek a nok meg nem ez az elso szexulis vadaskodas volt korabban is! Ez ami most torteni ez mind Divat!

  57. Ja én is bírom az ilyen intelligens érveket (59,64), hogy a “nő akarja valójában, hogy te jól megfogd a seggét, meg verd előtte a farkad”. Gonosz nők tehetnek mindenről.:D Elmagyaráznám mi a probléma ezzel az ostoba érveléssel de úgyse értené…

    Ellenben szerintem is külön lehet választani, és ezt mondjuk 20 év múlva Hollywood is külön fogja, hiszen alig tizenpár éve Polanskinak is adtak teljesen nyugodtan egy Oscar díjat, pedig ellene konkrétan elfogató parancs volt érvényben az USA-ban és át se vehette. Szóval Spacey-nek vagy Weinsteinnek is kinéz simán egy életműdíj mondjuk 15 év múlva.

  58. Puffin: Lol, és arról már tényleg a blikk ír… Kirk kapitány parókája vajon kit molesztált?

  59. Legyünk őszinték. Ki az aki szerint év végére, ami ugye alig több mint másfél hónap, nem kerül elő még legalább 30-40 ilyen ügy? Hogy őszinte legyek, innen már csak lejjebb van és szerintem a jövő év másról se fog szólni csak hogy a fél Holywood bíróságra jár pereskedni.

    Lehet erről a témáról napokig beszélni de a vége ugyan az lesz. Nem fog történni lóf@sz sem. Oké persze felmerültek a hírekben olyan dolgok hogy már folynak a rendőrségi nyomozások meg egyéb ilyen dolgok.

    De tegye már fel a kezét az, aki komolyan elhiszi, hogy ha 30-40 év után derülnek ki ilyen dolgok, hála az instant hírnévnek köszönhető találmánynak, aka Internet, akkor majd pont most fog megváltozni bármi is. Komolyan elhiszi bárki is hogy itt most a fél filmipar elmegy szépen és leül X évet a dutyiban? Ugyan már ne legyünk naivak. Amióta vannak gazdag emberek azóta vannak ilyen esetek. Nyilván mindenki tudja hogy ez nem csak a filmipar velejárója. Nem véletlen hogy csini recepciósokat vesznek csak fel nagyobb intézményekbe vagy titkárnőnek. Ami lényegében ugyan olyan szexualizálás mint amikor azt mondod egy nőnek hogy “Jó segged, kő kóla?” Elvégre a vádak többsége erre alapszik és nem TÉNYLEGES nemi erőszakra.

    ÉS ugye megint azt van hogy fekete vagy fehér. Ha én holnap felhívom a Blikket hogy engem anno molesztált egy fesztiválon mondjuk Zalatnai Sarolta akkor megint bezárják a dutyiba? :D A rendőrség francot sem fog bizonyítani mert őket is fizetik mint bárki mást.

    Utoljára írok ebben a témában mert undorodom tőle és az egésztől ahogy ezt a többség kezeli, pláne Amerikában. De szerintem aki 30-40 évig kussolt az kussoljon most is. Ahogy a mondás tartja és ebben egyet kell sajnos értenem a hírhedt Rose Mcgowen “művésznővel”.

    Aki hallgat az ugyan olyan bűnös mint aki csinálta/ta!

    Ennyi. Ennél többet szerintem kár is beszélni a témáról. Mindent a pénz irányított régen is, most és eztán is így lesz, ergo nem fog változni lóf@sz sem.

  60. En tapasztalatbol irtam csak a valosagot nem trollkodni vagyok itt ez az igazsag a sajat eletembol! Minden no jol akar elni ehhez nem kell most sztarnak lenni eleg ha van penzed olyan csajaid lesznek akik barmit megtesznek hogy utana posztolhgassak magukat hogy milyen jol elnek hogy ide oda ment ezt azt vasarolt meg ilyen hulyesegek de nekem ez jo es ez mind a hollywoodi nok szinvonala alatt es olvassatok utana volt egy club54 is annak idejen ;) ma is vannak ilyen (vip) clubok vagy hogy idezzek egy nagyszeru filmbol (tropic thunder) Hollywoodban neha mindenki homar!
    Ezzel befejeztem ezt a posztot.

  61. Pff… egyértelműen semmit nem befolyásol nálam, hogy Weinstein hány nőt erőszakolt bele a filmjeibe, eddig nem is tudtam a faszi létezéséről, hol érdekel ez engem. Spacy filmjeit se fogom ignorálni, csak mert van egy kevésbé szép magánélete. Kifejezetten felháborítónak tartottam, amit anno Mel Gibsonnal műveltek. Anno olvastam nem egy kommentet különböző helyeken, hogy emberek mennyire utálják Tom Cruise-t a scientológiája miatt meg amit Katie Holmes-szal művelt és emiatt nem nézték a filmjeit… Nevetségesnek és gyerekesnek tartom. A művész és magánember nem ugyanaz, mint ahogy a karakterei sem. Utáljam Tarantino összes filmjét csak mert Weinstein állt mögöttük? Mi a faszért, mondom azt se tudtam, hogy ki eddig ez a faszi, pláne nem a hatalmát… Most fel van kapva a neve, de szerintem (és lehet tévedek), baromira nem sok ember volt a botrány előtt tisztában azzal, hogy ki áll a Miramax/Dimension/TWC mögött és hogy a faszi mekkora jelentőséggel bír. Már csak azért sem, mert ki a faszt érdekel?
    És igen, baromi képmutató ez az egész hozzáállás a témához. Ennek már jóval korábban ki kellett volna robbannia, és mi az, hogy Spacey-t is elővette a hajlamai miatt a Netflix pár éve, majd a szőnyeg alá lett seperve, most meg játsszák az agyukat…
    Egyébként lehet mindegyik erőszakoskodó gyökeret a falhoz állítani, szó se róla, de ez nem fog levonni nálam semmit a filmjeik értékéből.
    Felőlem mehet egész hollywood a levesbe, majd jönnek új fiatal tehetségek, akik idővel beérnek és az ő nevüktől lesz hangos a sztárvilág.
    Az csodálom, hogy DiCaprió-t nem kapták még elő valamivel… :D :D :D

  62. hm, mindenképp másképp fogok ezekre színészekre gondolni, de a régi filmjeik nem fognak kevesebbet érni nálam. Ugyanakkor remélem még több beteg faszról derül ki hogy miket tettek és mindnek beleroppan a karrierje, még akkor is ha jó színészek és kedvelem őket…. és akkor itt jön Louis CK, eddig ő az egyetlen akit sajnálok kicsit, hiába lehetett róla is sejteni hogy valami nincs rendben… hiába az ő ügye kicsit más mint a többieké, de valójában ugyanaz.( mondjuk nem értem, hogy pl az a két nő miért nézte végig amíg kiveri, csak aztán mentek ki :D )

  63. A legszörnyűbb az egészben, hogy most is csak azok az áldozatok tudnak megszólalni az ügyekben, akiknek azért már van hírnevük Hollywoodban (pl Angelina Jolie), de hol vannak azok a (főleg) nők, akik egy szál bőrönddel a hónuk alatt vágtak neki, hogy megvalósítsák a nagy amerikai álmot, aztán eltűntek a süllyesztőben az ilyen Weinsteinek karmai alatt. A 8mm film jut erről eszembe, ami bemutatja, hogy egyáltalán kinek tűnne fel egy újabb eltűnt csóró lány, ha a hírnévért cserébe ő is hagyná magát felzabáltatni a cápákkal, akik már annyira megszokták a kiapadhatatlan táplálékforrást, hogy a legelborultabb aberrációktól sem riadnak vissza.

  64. Nem nagyon érdekel. A filmjei attól még nem lesznek rosszabbak. Nem fogok a viselt dolgaira gondolni, miközben nézem őket.

  65. 75.Gann: Így vagyok vele én is.

    Jut eszembe, pár hete néztem újra a Vaklárma filmet (örök klasszikus a szememben). Abban is játszik szpészi. A vakok és siketek egyesülete még nem panaszolta be, hogy a megváltozott képessségűeket zaklatta?!

  66. Egyébként nekem tök fura, hogy ezek az ügyek pont most és ilyen volumenben kerülnek napvilágra. Mintha valami nagyobbat szeretnének elfedni vele? (Illusion 100? Puts on tinfoil hat.)

  67. Ennek az egész botránynak a hátulütője nehogy majd az legyen, hogy eljusson ez az egész végül oda, amikor már a bunkóságot és a szexuális zaklatást egy kalap alá vegyék…

  68. Nem hiszem, hogy erre kell lennie általános válasznak. Nem mindegy milyen műfajban alkotott, és mi derült ki róla. C.K-nél nem véletlenül rezeg jobban a rész. Egy humorista munkáiban általában tükröződik a világképe, gondolkodásmódja, értékrendje, és egyfajta bizalmat szavazunk neki azzal, hogy tetszik a munkája. Ha kiderül róla, hogy defektes az ürge, akkor ez a bizalom megtörhet. A színészeknél más a helyzet, ők alapvetően mások írását interpretálják csak. Főleg, hogy Spacey többnyire amúgy is görényeket játszott.

  69. Nagyon nehéz ügy ez. Akárhonnan nézzük.
    Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy átesni a ló túloldalára sem szabad. Ha egy nőnek/férfinek csipkelődből beszólogat bárki, nem kell rögtön zaklatásnak venni. az ember egészséges pszichével, önértékeléssel bír. Nem szabad mindent támadásnak venni.

    Egyébként meg Hollywoodban is működik a szereposztó dívány. Természetesen, ha valaki nem egyezik bele a közeledésbe, azt nem szabad erőltetni. De mivel itt ugye emberek visszaéltek a hatalmukkal ez nem szép dolog. Nyilván valamiféle büntetés jár, de kicsit már ez is kezd elfajulni.

    Kíváncsi vagyok, hogy az “áldozatok” és a tényleges áldozatok között melyik az, aki hirtelen csak 5 perc hírnévre, meg egy kis pénzre vágyik és ki az akinek ez mai napig lelki teher.

    Mert a sorozatos bejelentésektől kicsit elsikkad a tényleg sérült nő/férfi esete és nehéz lesz kiszűrni, hogy ki az aki csak valamelyik esti talkshowba könnyes szemmel mesél, hogy i.e. 115-ben rápaskoltak a fenekére. Ennek hatására meg mondjuk egy szép karrier derékba törik. Szóval vigyázni kell ezekkel. Ezért is jó, ha kivizsgálják az ügyeket a hivatalos szervek.

    Nem egyszerű időszak ez most. Sok csillag leáldozik majd. Nagy kérdés, hogy a háttérben ez most valakinek jól jön vagy tényleg csak most jött el az idő, hogy felszínre bukjon ez sok évtizedes fertő.

  70. (Bocs, de a kommenteket már nem olvastam el, szóval ha olyat írok, amit más 1000-szer leírt.)

    Elég érdekesen intézik az amerikaiak, meg úgy mindenki az egészet.
    -Miért kell elkészült produktumok és eredmények után a közreműködőknek elhatárolódni? (Félti a pénzét)
    -Ha annyira szörnyű amik történtek, miért időzítik a “híreket”?(Több pénzt akar, egyszóval hiéna)
    – Ezek szerint akkor senki se volt a meghallgatottak között aki kihasználta a producert és besz**ta magát?(persze :D)

  71. Úgy látom, hogy itt jó néhányan fogalom zavarban szenvednek és összekeverik a szexuális zaklatást a nemi erőszakkal… Figyelem már egy ideje – mert nem tudom elkerülni az ehhez hasonló híreket – ezt a “szexuális zaklatós divathullámot”, ami lassan kezd átlendülni a ló túloldalára. De emelje fel az a férfitársam a kezét, aki nem fogta meg a seggét a suliban a sorban állva egyik-másik osztálytársnőjének burkoltan jelezve, hogy “De szívesen megraknálak a tanári asztalon!” Mert ez az a kategória, amiről hangosan zeng az internet népe hosszú hetek óta. Büntetés, börtön? Hagyjuk már! A 30 év elteltével hisztériázók 80-90%-a azért hisztizik, mert annak idején nem egy Chris Hemsworth vagy egy Keanu Reeves fogta meg a seggüket, akik első érintésétől nedvesen vonaglottak volna a szállodai szobájuk szőnyegén!
    Ennyi erővel az összes közeledési szándékát jelző férfit lesittelhetnék zaklatásért, ha nem felel meg a NŐ igényeinek és elkezd szirénázni!
    De itt egy másik tipikus reakció és jelenet egy filmből: https://youtu.be/6CBfg5X9Z3Y

    Röviden a kérdésre a válasz: NEM…
    …és rohadtul unom a “30 éve zaklattak” cikkeket!

  72. Én is elítélem az ilyesmi, plane ha gyerekekkel történik …….. na de ha mondjuk Tesla vagy Franklin esetleg Edisonról derülne ki hasonló, akkor most mindenki lekapcsolódna az villamosáram hálózatról? Leállnának a villamoserőművek is? Ja vagy az már nem lenne túl kényelmes, értem.

  73. Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy igen van az a társadalmi és egyéni érdek, ami miatt nem derülnek ki az ilyesmik…… (studio érdek, a sértett fél jó nagy summát kap a hallgatásáért ….. stb.) !! Az, hogy most ezek kiderültek, szintén csak azért lehet, mert valakinek/valakiknek most az állt az érdekében, hogy ezek kiderüljenek!!! Képmutató egy nép ez az amcsi :)

  74. ” Figyelem már egy ideje – mert nem tudom elkerülni az ehhez hasonló híreket – ezt a “szexuális zaklatós divathullámot”, ami lassan kezd átlendülni a ló túloldalára. ”

    figyeled, de nem érted még mindig? Hatalmi ellentétről van szó, hatalommal való visszaélésről, ami szexuális dolgokra terjed ki. Hányszor kell elmondani, hogy “a főnök” seggfogdosásáról van szó?! És igen, a híresség is hatalmi különbséget hoz, ahogy Louie írta a bocsánatkérésében. Te bárki fenekét megfoghatod az étkezőben (bár munkahelyen talán nem kéne), maximum pofánvág és ha tovább erősködsz akkor hívja a zsarukat, viszont ha az alkalmazottadéval teszed ezt akkor az igenis gond, és erről szólnak a hírek.

  75. Yo-Ker: ez mi, wtf?? Mint Amerikában “bezzeg George Washingtonnak voltak rabszolgái, szóval most 150 évvel később is ugyanúgy lehetne viselkedni” :DD

  76. @ human : arra céloztam, hogy attól, hogy valaki szexuális bűnözővé válik, még nem fog elértéktelenedni a munkássága pl a művészetek terén sem. Ezért nem értem ezt a nagy határolódjunk el a csúnya bácsiktól dolgot……….. arra ott a bíróság és ha úgy ítélik meg, akkor majd ők börtönbüntetéssel elhatárolják Spacey-t mindntől és mindenkitől.
    George Washington érdemeit sem kukázzák a mai világban csak azért mert rabszolgatartó volt.

  77. @Angeldust:
    nyilván ha Keanue Reeves fogja meg valaki seggét az hízelgő is lehet akar es ha a csjnak bejön akkor nem fog sírni de ez a normális nem? Te se sírnál ha éppen az aktuális jo no topmodell ülne az arcodra, de rögtön nem tetszene ha egy 150kilos csajszi három foggal tenné ugyanezt ( kivéve persze ha ez a zsánered) Nyilván azert erőszak az erőszak mert az egyik fél nem akarja a dolgot :)

  78. “Nyilván azert erőszak az erőszak mert az egyik fél nem akarja a dolgot :)”

    Kivéve, amikor utólag jönnek sokan (olyanok is akik esetleg erőszak nélkül is bekapták a lompost), hogy engem is megerőszakolt meg molesztált meg ilyenek.
    Korábban human kérdezted, hogy miért érné meg fejni ezt a tehet… Mert mondjuk a rendőrségi eljárás keretében csoportos kártérítési kereseteket lehet benyújtani a vádlott ellen. Nem véletlen jött a hülye mexikói a PTSD-ve Spacey ellen sem, mert erre be tud nyújtani egy kártérítési pert és tudja fejni Spacey-t.

    És persze valószínűleg sokakat tényleg random fogdostak, vagy erőszakoltak, és valszeg Weinstein is mondta, hogy akkor térdelés van és megkapod a szerepet, de ha a nő/férfi ott letérdelt, akkor elfogadta a “terms and conditions”-t, akármennyire is undorító, hogy lényegében pszichikailag kényszerítve volt, de belement. Szóval igenis helyes elítélni a gyökeret, hogy így ösztönzött másokat – mert visszaélt a hatalmával egy tisztességtelen ajánlat erejéig -, de a térdelő félnek ez esetben szava nem lehet… Viszont akiket tényleg letámadott azoknak jogos a panasza, csak épp ezzel ennyit várni… nah az viszont már erőteljesen megkérdőjelezendő.

  79. Amerika bigott. Hollywood még bigottabb. Gondoljunk Trumbo, Charlie Chaplin és társai fekete listájára vagy Mel Gibson száműzetésére, hogy csak a legismertebbeket említsük.

    Mit von le ez a Római vakáció, A diktátor vagy a Mad Max értékből?

    Még az elején vagyunk ennek a botránynak, de idővel ez is el fog ülni. Addig is valaki pórul jár, vagy épp jól keress majd rajta.

    A dráma elmúlik, de a mozi örök. The show must go on.

  80. Most, h Spacey-t mar legalabb 50 ferfi megvadolta, ki merem jelenteni a poszt alapkerdesere valaszolva, h igen. Az Amerikai szepsegnek pl egeszen szep fricskat ad a kozlemenye, ha igaz es ha az 50 ferfi is a tiszta igazat allitja. Marpedig ez eleg magas szam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.