Fake Solo

Azzal terjed ez a kép, hogy végre látható Han Soloként ez az egyelőrenemjegyeztemmeganevét gyerek, aki jövőre fogja alakítani a legendás figurát. Jobban megnézve simán kiszúrható, hogy az első pomróképek egyikét “jelmezezte” fel valami photoshop huszár, és tette egy ilyen promó bögrére, hogy hihetőbb legyen.

28 hozzászólás a “Fake Solo” bejegyzéshez

  1. Az igazi posztert is egy photoshop huszár csinálja majd, nem? :) Tök mindegy, akkor se lesz majd han solo, csak valami ficsúr, akire ráadták han ruháját.

  2. Imádom a sok elégedetlen megmondó embert aki szerint úgy is szar lesz, pont mint a 7. rész vagy a Rogue One. Kimondottan ürülök neki ha valaki ilyen véleménnyel van ezekről a részekről, mert nekem tetszik, így csak az elégedetlenkedő egyén lesz kevesebb egy pozitív film élménnyel. Aki szerint meg el van baszva az egész Star Wars (nemhogy örülnek neki, hogy újra dübörög), úgy nyalnám le a könnyeit az arcáról ahogy Cartman. :D

  3. Csak az eredeti 3 ér valamit, és nem nem vagyok elvakult fanatikus, és még csak azt sem mondom, hogy óriási feladat lenne a témában jót összehozni, csak egy kis alázat kéne, és nem malacperselynek használni az SW kultuszt. Komolyan, néztem az elcseszett Valeriant, és több SW feeling volt benne mint az új trilógiák bármelyikében (pedig a főszereplő és a debil forgatókönyv mindent megtett, hogy lehúzza). Mégis mi volt a titok? A fantázia basszus. Nézd meg az új SW-ket, és tedd mellé mondjuk a Valeriant. Sehol nincsenek fantázia terén hozzá, elcseszett pénzlehúzó biztonsági játékok mind.

  4. 13
    “(nemhogy örülnek neki, hogy újra dübörög)”
    Ha csak ennyire telik a diznitől, akkor inkább ne dübörögjön.
    És nem vagyok divat fikázó, szeretem a SW, de ennél azért jóval többet kellene nyújtani.

  5. Én SW fan vagyok és pont ezért nem örülök a nagy dübörgésnek. Ez már rég nem a régi rajongók miatt dübörög. Rogue One jó lett volna a CGI színészek és a rommá vagdosás nélkül. Ez bukta, mert Han=Ford. Pont.

  6. Jók az új filmek, de a karakterek ilyetén meglovaglását szimplán utálom. Ezután tényleg nem csodálnám, ha a fiatal yodáról szólna majd a sorozat. El kéne már szakadni a múlttól, és továbbvinni rendesen a sztorikat, ezért várom már a 10-12. részt.

  7. Nem dübörög itt a világon semmi.. borzaszó gyengére sikerült a sorozat felélesztése.
    És mondhatja bárki nekem, hogy Hát még nem is láttad az új részt.. Az se lesz jobb egy kicsit sem hisz mindenki kajálta a 7. részt is. Csak azért már élveznem kell mert Star Wars a címe!? Ugyan már..

  8. Akadjunk már le erről a régi SW jobb volt, mint a mostaniak.
    Persze, hogy jobbnak gondolják sokan X évvel ezelőtt látták, újdonság volt stb stb de attól még közel sem olyan tökéletes, csak az a bizonyos idő…
    Semmi olyan gond nincs az előzmény vagy az új filmekkel, ami miatt méltatlan lenne bármelyik is az SW nevére.
    Mindegyiknek megvannak a maga hülyeségei, amellett az eredeti trilógia is egy faegyszerű sztori, ne csináljunk már úgy, mintha valami zseniális rétegelt történet lenne mélységekkel. Egy szórakoztató mese.

    én kedvelem ezeket a filmeket, tudom is élvezni őket anélkül, hogy vérbe borulna a szemem azért, mert Yoda kettőt pattog.

    Összegezve a Han Solo film ötletében volt baromság, ezt elismerem, de pl a Rouge One se érdekelt, aztán elvoltam vele. Más kérdés, hogy Vader jelenetét leszámítva alig emlékszem belőle valamire.

  9. “Mindegyiknek megvannak a maga hülyeségei, amellett az eredeti trilógia is egy faegyszerű sztori, ne csináljunk már úgy, mintha valami zseniális rétegelt történet lenne mélységekkel. Egy szórakoztató mese.”

    Mert szerinted nem kell zseniálisnak lenni ahhoz, hogy az ember jól meséljen? Csak akkor miért megy ilyen kevés embernek hollywoodban… Szakadjunk már le arról, hogy valaminek iszonyat bonyolultnak kell lenni ahhoz, hogy zseniálisnak mondjuk, mert akkor az agyoncsavart Transformers filmek ott lennének a legjobbak között.

  10. Human te tényleg elmebajos vagy öregem.

    Nem kell zseniálisnak lennie, de ne tegyünk úgy, mintha több lenne egy egyszerű mesénél. Egy jó mese. De nem több. Megérnek a részek és a rajzfilmek is egymás mellett :)

  11. nem teszek úgy, mintha több lenne, mint egy mese, csak azt mondom, hogy a 4-5-6 jobban van elmesélve, mint az 1-2-3-7-rogue one… eddig ez az állás. És ez nem véletlen, évről-évre látjuk, hogy baromi nehéz “egyszerű” és jó filmet csinálni.

  12. “Human te tényleg elmebajos vagy öregem.”

    amúgy minek kell a személyeskedés? Komolyan, a kommented második része tök normális válasz, de azzal kezded, hogy a személyemet támadod, amivel csak aláásod a véleményed egy vitában.

  13. Ezen a poháron 2 promókép van összephotoshopolva, volt az a Falconos csapatkép, arról van a srác feje, meg egy Han szobor/figura a teste.

    Ja bocs, a poszthoz szóltam hozzá véletlenül. Elnézést kívánok.

  14. @Lemmy89: Ennyi. Megfejtetted! Tényleg. És borzasztó! Zokogok.

    Harrison Ford a legcoolabb hímnemű az univerzumban, mert ő Han Solo, Idiana Jones – akinek a második legcoolabb himnemű az apja, csak mondom -, és a Blade Runner egyszemélyben. Erre jönnek ezzel a csóri kis nyálas izével. Jó hogy nem Justin Bieber!

    Senkiháziak kezében van a filmszakma is!

  15. Nekem csak annyi bajom van ezzel a gyerekkel, hogy nem látom bele a karaktert.. IGEN TUDOM még nem láttam kussoljak, akkor is.. Nagyon nehéz egy erős filmes karakterhez olyan színészt találni aki az elődjéhez felér..
    Tudjátok ez olyan mintha Hayden Christensen-t választanák Darth Vader szerepé… Óh..

  16. Mikor kölökként megnéztem a sw-t, Han Solo egyáltalán nem úgy égett belém, h ő aztán a legcoolabb badass karakter az univerzumban, h arra aztán vallást lehetett épiteni. Akkor mar inkább Indiana Jones (vagy Kitt) stb. De akkor en nem érzékelhettem jól.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.