Tovább ömlenek a “jó” hírek: Sizemore, Ratner és Gadot, George Takei, Jeremy Piven

A THR lehozott egy cikket, hogy Tom Sizemore-t 2003-ban eltávolították egy film forgatásáról, mert ott zaklatott egy 11 éves lányt. Na ez a hír végképp nem meglepő, hiszen Seizemore helytelen viselkedéséről már mi is tudhattunk, csak akkor még 11 éves lányokról volt szó hanem hivatásos örömlányokról…

Brett Ratner (főleg X-Men filmek) ideje is eljön? Na nem ezért douche képért. Azt hiszem azt már megírtam, hogy 6 nő is azt mondja, hogy zaklatta őket. Ellen Page is feltűnt, hogy Ratner elárulta róla, hogy meleg. Erre most Gal Gadot ki akar szállni a Wonder Womanból, ha a Warner nem szakít meg minden együttműködést Ratnerrel és a Wonder Woman első részét is producáló cégével. Ez hatalmas hír lenne, csak hát “belsős forrás” szerint van ez a helyet, se Gadot se Ratner nem erősítette meg a dolgot, szóval ezt mindenképp vegyétek hozzá, mielőtt reagáltok.

Scott Burton, aki a 80-as években model volt azt mondja, hogy George Takei (Star Trek) fogdosta őt 1981-ben amikor részegen egy meghívásra a házába került, és ott kómásan nem egyezett már bele a szexbe. Takei mindent tagad, de egy tavalyi Howard Stern interjúban pedig azt monda, hogy igen, régen fogdosott férfiakat, de sosem követett el olyasmit, ami miatt a rendőrséget ki kéne hívni.

És igen, Jeremy Piven, akit szintén meggyanúsítottak felhozta azt az érvet, amit páran közületek is: “We seem to be entering dark times — allegations are being printed as facts“. Avagy tagadja, hogy fogdosta Ariane Ballmert az Entourage forgatásán. Utána még két nő csatlakozott azzal, hogy őket is zaklatta, de Piven nem enged az ártatlanságából.

Van aki, mint Louie, már bocsánatot kért, például Ben Affleck is egy mellfogdosásért. És igen, majd lassan kialakulnak a határok. Ben karrierjének nyilván nem lesz vége, de a tettét hasonlítsátok össze a Ratner vagy Spacey elleni vádakkal, és mindjárt látszik, hogy messze nem ugyanaz.

human
írta
2017. 11. 14. 03:04
megjelenés
30
hozzászolás


30 hozzászólás a “Tovább ömlenek a “jó” hírek: Sizemore, Ratner és Gadot, George Takei, Jeremy Piven” bejegyzéshez

  1. Az Ellen Page-es sztori; “You should fuck her to make her realize she’s gay” kiszólás azért elég meredek. Megerősítette egy másik színésznő is (Paquin), hogy ott volt és ez tényleg elhangzott.. hát nem tudom, tökmindegy, hogy most az ember meleg vagy nem, ez ott sok munkatárs előtt így is úgy is, totál megalázó lehetett. Egy rendező ne viselkedjen már így. :(
    Vhol unalmas már az egész és tényleg jó lenne, ha nem kéne naponta ilyenekről hallani, csak az a baj, hogy beteg/tapló emberek mindig voltak, vannak és lesznek is, ők nem változnak, max mindenki más és az irányukba tanúsított hozzáállás…

  2. blady: “ez ott sok munkatárs előtt így is úgy is, totál megalázó lehetett. Egy rendező ne viselkedjen már így. :(”

    egyet értek… na és? Ez taplóság, nem zaklatás. Komolyan ott tartunk, hogy most már a bunkóságot vallják meg az áldozatok a #metoo alatt? :DD kezd átmenni az egész egy paródiába, közben meg egyre félelmetesebb a dolog, mert igaz… Nem tudom mi folyik mostanában a tengerentúlon, de pont a szólásszabadság hazájában elég meredek, hogy a média egy önbíráskodó viselkedés-rendőrséggé nevezte ki magát.

    Gal Gadot meg úgy tűnik, szerepben marad a DVD audiókommentárig. Nagy igazságosztó, csak az a baj, hogy ez a hatalommal való visszaélés iskolapéldája, ami ellen ugye ez a kis maffia épp nagyon küzd. Hiszen annak tudatában, hogy ő most pótolhatatlan, bátran kirúgathat mindenkit, aki neki nem szimpatikus. És a többiek ennek tapsolnak.

  3. verbális zaklatás :D legalábbis a posztja alapján én vmi ilyesmit vontam le.. pedig valóban nem kéne egy kategóriaként kezelni.

    Gadotra nem is akartam reagálni, megtetted helyettem:D

    Szép és jó, hogy most mindenki felszólal, és együttérzek, akikkel valóban nyomdafestéket nem tűrő módon bántak el, de basszus, azt se felejtsük el, hogy most azok a bosszúszomjas emberek is le tudnak söpörni bárkit a pályáról, akik szimplán önerőből nem érték el korábban azt, amit akartak. Elég, ha ma elkezdenek ujjal mutogatni. Teszem azt, Gibbon papa valakit nem castingolt be a filmjébe, ezért most x évvel később bosszút áll a delikvens, szalad a médiához, az meg gondoskodó anyatigrisként a keblére öleli, Gibbon meg azzal a lendülettel húzhatja le magát a retyón, mert nem biztos, hogy lesz kedve több éves pereskedésbe kezdeni. (Hangsúlyozom, ez most csak egy kitalált példa, de kezdünk elmenni ebbe a lehetetlen irányba)

  4. Cirkusz lett, és volt ez az egész. Dekadens banda egytől egyig. Halivúd a modern kor Szodoma és Gomorrája. next…

  5. De szépen visszanyalt a fagyi Takeinek :) Azt hiszem elsők között habzott a szája Spaceytől, meg hogy ne mossa össze a coming outtal… Pedig akkor még Spaceyről is csak fogdosásos story volt.

  6. Ezek az elárulta valakiről, hogy meleg dolgok már tényleg komolytalanok, ha már egyenlőségre törekedünk, akkor ki a faszt érdekel, hogy meleg?

  7. Külső szemlélőként könnyű véleményt nyilvánítani, viszont ha érintett voltál valaha is hasonlóban, akkor már másképp vélekedsz az egészről.
    Fiatalon sajnos engem is ért hasonló “verbális megalázás”,többször is, ugyanígy mint Ellen Page-et és nem mondhatom azt, hogy nem sérültem általa. Nyilván idővel sikerült felszívnom magam, viszont az önbizalmamat sajnos azóta sem sikerült helyreállítanom, ami miatt rengeteg melóról és lehetőségről csúsztam le és nehezebben is sikerült elhelyezkednem. Szal csak azt akarom ezzel mondani, hogy az ilyen és hasonló verbális bántalmazás is baromi romboló tud lenni, még ha egyesek csak szimpla “taplóságnak” könyvelik el.
    Úgyhogy én egyáltalán nem bánom, hogy ezeket most előrángatják a szekrényből és megkapják a méltó büntetésüket, mert baromira megérdemlik. Még akkor is ha “csak taplók” voltak, 10 évvel ez előtt. Mert azzal simán
    szét tudják baszni valaki másnak az egész életét.

    Sorry ha offtopic volt.

  8. Jajjj istenem. A kiképzőtisztek a hadseregnél, most kezdhetnek rettegni …… képzeljétek csak a bakák ott mennyi verbális és fizikális megaláztatásban részesülnek :) leváltják a komplett vezérkart is, mert Kane őrmester azt mondta Ryan közlegénynek, hogy “halaggymá te idióta” …..
    Kezdünk átesni a ló túloldalára………….

  9. Ebben csak az a rossz, hogy a ténylegesen komoly esetek majd elsikkadnak az ilyen szenzációhajhász és nyereségvágyból kiderülő baromságok miatt ………… mert most már mindenkinek minden szexuális zaklatást fog jelenteni .. pl. ” szexuális utalást tett nekem szemöldökének 19 fokban történő megemelésével és ráadásul még közben a bal szemhéja 3mm-el lentebb került a jobbnál és ez már kacsintásnak számít………… figyeljétek meg, hogy ilyenek miatt kerül le a reflektorfény a komoly esetekről, amiket pedig nem lenne szabad bűntetlenül hagyni!

  10. Már átestünk. Mióta -itthon is- a zaklatást a bunkóssággal összemossuk, ott már baj van. De ilyen a társadalmunk, érzékenyebb. És még koránt sincs vége ennek. Lassan eljutunk oda, hogy ha már csak Rá gondolsz, akkor te egy bűnöző vagy. Egy ragadozó.

  11. Riley +1
    Azért, ha jól emlékszem Ratner nem csak bunkóssággal van vádolva…mert én is egyetértek a szintek dologban, bár azért egy munkahelyen tudjon már viselkedni valaki és tényleg nem kis tüskét tud okozni valakiben a verbális zaklatás sem, főleg olyan helyzetben, ahol nem tud csak úgy elmenekülni előle, plusz igencsak fiatal is volt még pl Ellen Page is.

    A Gal Gadot dologhoz, a BusinessInsider hozta le ha jól emlékszem, hogy a WB tagad meg azt, hogy tök mindegy mert a WW2 idejére BRnek lejár a szerződése, amit már ugye ezelőtt a pletyi előtt lenyilatkozott a WB, hogy nem újítanak vele meg ilyenek.

    Inkább az okoz problémát itt a nem súlyosabb vádak miatt is, ami a szociális médián folyik, twitteren stb… a helyesbítő infó nem terjed úgy, mint a vádaskodó
    Pl itt van Ben Affleck…ugye volt a mellfogós vidi (ami amúgy az egyik legnevetségesebb mellfogás volt amit valaha láttam, vagyis inkább hátfogás nem tudom) és volt az ahol tényleg igazán gáznak lehetne hívni a viselkedését, azzal a kanadai interjús hölggyel. Gáznak lehetne hívni, ha nem ez lenne a nő interjú stílusa. A nőci nagyon szépen elő is jött, hogy én ezt csinálom, megjátszottuk, ne írjatok fel az áldozatok listájára. Ennek ellenére, a mai napig lehet látni olyat, aki ugyanúgy felsorolja..mert egyszerűen nem ért annyi megosztást, mint a vádaskodó felháborodós bejegyzés.
    Vagy ott van Jared Leto, akit egyesek még mindig szemrebbenés nélkül hívnak erőszakolónak egyesek, mert nem jutott el hozzájuk az infó, hogy mindez egy tumblr fanfictionön alapszik stb.

  12. “Ezek az elárulta valakiről, hogy meleg dolgok már tényleg komolytalanok, ha már egyenlőségre törekedünk, akkor ki a faszt érdekel, hogy meleg?”

    azért kijönni a closetből magánügy, nem teheti meg más helyetted. Ez is olyan agresszió amit nem szabad, de nyilván nem börtön a vége.

  13. Muszáj cikkezni ezekről a zaklatásos dolgokról, amiknek ráadásul a fele lehet nem is igaz? Engem tök nem érdekel. Szívesen elolvasok bármit amit írtok human és Abelh, de ezek az irományok teljesen feleslegesek. Oké, egyszer le kellett hozni, hogy most ez megy odaát, de nem kéne ezen lovagolni. Filmekről beszélgessünk, ne zaklatásokról és pereskedésekről.

  14. Agresszió. Na ne már. Egyetértek abban én is, hogy ez egy undorító, gennyes dolog, más sexuális identitását “felfedni” mások előtt. Ez mindenkinek a saját dolga és lelke rá, de az agresszió az nem ez. Maximum egy verbális abúzus. No offense, csak ne dobálózzunk ékes szavakkal.

  15. A Próféta: legyen, de ne dobálózzunk azzal sem, hogy “áh csak egy kis bunkóság, olyat lehet”, mert nem azt mondta neki, hogy kövér, hanem kirángatta a szekrényből.

  16. Ja hát ez már bőven túl mutat a parasztságon, nem fér bele, de én valahol azon a ponton állok, hogy ezeknek a dolgonak a 80%a nem más, mint szimpla bunkó, undorító parasztság (nem Ellen esetére gondolok, hanem hogy az “illetlen beszólások is zaklatásnak minősülnek” meg a többi bullshit). Persze azon se kell meglepődni, ha egy tökön rúgás lesz a vége meg az illető párja benyomja az arcod. Persze, ha az ember nap, mint nap, ugyanezeket kapja egyazon embertől, tehát repetatív módon egy személy Zakatlaja, az a zaklatás. Stop Bullying dolog kb erről szól. De nem éreztem azt a nem egy esetet zaklatásnak, mikor számomra nem tetsző vagy idősebb nők tettek megjegyzéseket a kinézetemre. Röhögtem vagy kirázott a hideg, de nem posztoltam ki, hogy #metoo.

  17. blady

    “…kezdünk elmenni ebbe a lehetetlen irányba.”

    Tökéletesen egyetértek a véleményeddel és még hozzá tenném, hogy kezd elmosódni a határ a bunkóság, a vicces flört és a szexuális zaklatás között.

    Az előző kommentemben említettem, hogy jó ha kiborul a bili, de ne forduljon át a tengelye körül.

  18. Szerintem egyáltalán nem kezd elmosódni a határ, épp ellenkezőleg. Most tisztázódnak a dolgok. Elég ehhez egy pár kommentet elolvasni, akár, hogy lásd, milyen sok embernek mennyire nem tiszta dolgok ezek.

  19. Mekare

    Rattnerről el tudom képzelni, hogy egy genny alak. Kivételesen én akkor nem vettem részt benne, de egyik jó barátom dolgozott a nálunk forgatott Herkulesben. Találkozott a rendező úrral és elég egy pszichopata, genny alak. Nagyon kreatív és gyors probléma megoldó filmgyáros, de a munkásait durván megnyúzta. Óriási egó és érzelem nélküliség jellemezte olyan szinten, hogy az se érdekelte volna ha valaki az általa kiadott abszurd jelenet közben meghalt volna.

    Nyilván lehet a mondandóba belekötni, hogy persze a presztízs Hollywoodban az egó, de nem. Itt az egón túlmutató érzéketlenségről van szó.

    Pl.: Ridley Scott, amikor itt volt, róla jót tudok mondani. Nyugis, csendes, a munkáját csöndben, de határozott céltudatossággal végezte. Pedig neki kéne igazán nagy egóval bírni…

  20. Élien

    Még a tegnapi -nevetséges- indexes cikk is megemlítette, hogy ez a szóbeli “”zaklatás”” eléggé szubjektív dolog. Szomorú, hogy ha számodra és a hozzád hasonlóknak a bunkó paraszt egyenértékű a tényleges zaklatóval, aki már fizikai úton is teszi amit nem kéne. Ezek a dolgok pont ezért nem fognak sose tisztázódni, hiszen szubjektív az egész téma. Ki milyen közegben szocializálódott. Ez a hozománya a kulturális liberalizmusnak és a 20as évek óta folyamatosan kibontakozott sexuális forradalomnak. KB előző topicba is , ide is csak ezt tudom írni. Ilyen lett a társadalmi kultúránk. Erről szól a zeneipar, a tv stb, a művész világ 95%a. Ezt nyomják a pofánkba, erre neveljük a gyerekeket. Hallottam nem egy ügyféltől is storykat meg a nővéremtől is, hogy alsó tagozatban mik mennek.. Amikor felvilágosítást kell tartani egy óvodában! azért az eléggé necces dolog szerintem. Aki ismer fiatal családosokat nyugodtan kérdezzen körben, biztos vagyok benne, hogy 5ből legalább 1 fog mesélni meredek storykat. És ez csak a jéghegynek a csúcsa..

  21. Tolli

    Nem lepett meg amit írtál.
    David O. Russell az (akiről még én is hallottam), aki elvileg egy hatalmas pöcs, illetve mit elvileg, elég Amy Adams mondanivalója vagy a videó Lily Tomlinnal, hogy tudja az ember akarna e vele dolgozni vagy nem.
    Woody Allenért mikor jönnek el végre, annak meg megint lesz új filmje…mire az kijön ez az egész kifúj és pont megússza megint?

  22. Human, nem az a lényeg, hogy igaz vagy nem, hanem hogy foglalkozol vele. Persze arról írsz amiről akarsz, de szerintem ezt hanyagold. Naponta vagy kétnaponta jön egy írás ezekről.

  23. “azért kijönni a closetből magánügy, nem teheti meg más helyetted. Ez is olyan agresszió amit nem szabad, de nyilván nem börtön a vége.”

    De ezzel semmivel sem könnyítik meg a jövőben kijövők dolgát, csak tovább emelik a falat, amit le akarnak dönteni, ahelyett, hogy végre mindenki leszarná a dolgot, és egyformán mindenkit embernek tekintenének, és nem ilyen meg olyan beállítottságú emilyen meg amolyan fajú jelzőkkel dobálóznának állandóan. Persze, tahóság, amit tett, de csak azért érdekel bárkit is, mert még mindig nem vesszük természetesnek, még mindig “ki kell jönni a closetből”. Persze, utópiában élek, de nem érdekel, akkor is az a véleményem, hogy ezzel most csak sok-sok évvel még tovább tolták az igazi megoldást.

  24. ThomassLord: A Takei sztori mérföldekről bűzlik. A fickó azt mondja, randiztak Takeivel, aztán felment a lakására, ahol szerinte Takei tett valamit az italába, amitől hirtelen elálmosodott. Mikor felébredt, Takei pont próbálta lerángatni róla a nadrágot, megkérdezte tőle, hogy mi a tosz van, mire Sulu mondta neki, hogy csak nyugalom, hagyja megtörténni. Ezt követően a faszi elmenekült a helyszínről.
    Nos, egyrészt felment vele a randi után, tehát dugni akart. Oké, meggondolhatja magát, de attól még elég értelmetlennek tűnik, hogy ha már egyszer Takei odáig rá tudta dumálni, ott vált hirtelen taktikát. Másrészt ha Takei tényleg tett volna valamit az italába, hogyhogy nem történt meg mégis a dolog? Azért egy randidrog az nem épp az a fajta, ami csak addig üt ki, hogy az erőszakolónak még a nadrágot sincs ideje leszedni rólad. Harmadrészt, ha már kiütöttek randidroggal, és még valami csoda folytán eszméletednél is vagy, az fix, hogy menekülni nem fogsz tudni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.