Justice League

Úristen, ez a “film” az összes negatív jóslatomat beváltotta. Na jó, azért a Suicide Squadnál egy picit jobb volt, de az nem nehéz. Az biztos, hogy nem idegesen jöttem ki róla.

A történet tulajdonképpen a folytatás felvezetése. Magában meg sem áll, hiszen a főgonosz egy pillanatra sem vehető komolyan, és amúgy is csak egy nagyobb jön utána, mintha egy Marvel filmet néznénk (hello Thor 3). Pedig a DCEU azért a Man of Steelben képes volt már szállítani ilyen szempontból valamit.

Valójában a történet annyi, hogy jön Steppenwolf, meg a legyei, és le akarják igázni a Földet. Valamennyire van erre oka, csak hát a hatalmas sereg minden pillanata unalmas (hello Thor 3). Össze akar szedni három kockát, amik összeállnak egy nagyobb kockává, és ezt először csak Batman igyekszik ezt megakadályozni a nagy hősök közül, de persze egyedül képtelen rá, így összejön az Us League.

A probléma, hogy a filmen tisztán látszik miből építkezik: Snyder távozása után csináltak egy leltárt a használható jelenetekből, aztán több-kevesebb sikerrel összekötötték azokat az utóforgatáson készült rengeteg anyaggal. Rengeteg helyen látszik az utószinkron (de komolyan mennyiszer nem mutatják a beszélő színész arcát), meg sokszor olcsóbb és kicsi díszletben folyik a karakterépítés, amik tipikusan utóforgatás szagúak.

Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire nincs a jeleneteknek rendes eleje meg vége. Mondjuk nagyjából még így is értelmesre vágták az átdolgozott forgatókönyvhöz, amiért az editoroknak és az utómunkákért felelős Whedonnak még így is Oscar-díjat, hogy ez valamennyire összeállt a végére. Hogy hasonlattal éljek: Warnerék először nekiálltak főzni a fele hozzávalóval, aztán jött valaki és hozzáadta a maradékot, csak kicsit későn, így furcsa lett az íze. De az biztos, hogy közel sem egységes a végeredmény.

Persze erre biztosan megkapom, hogy 1, direkt az utóforgatást néztem, 2, ha nem tudnám fel sem tűnne. Na most ha erről a Justice League-ről nem tudnánk és “fel sem tűnne”, akkor azt látnánk, hogy egy siralmasan összerakott blockbuster. Mindezt a Wonder Woman után, ami ennél sokkal koherensebb volt.

Amúgy még azt sem mondhatom, hogy fun, mert valójában nem az a film. Van benne 5 perc talán összesen, ami fun. Mellette a karakterek nincsenek igazán felépítve, Batman pedig próbálja a lapokat összetartani sok plot-ásszal az ingujjában.

Azt pedig végképp nem tudom felfogni, hogy miképp lehet elbaszni egy csapatösszeszedő montázst. Vagyis a Justice League most bemutatta. A ma látottak alapján ne mondja nekem senki, hogy Snyder nem eltávolítva lett… De hogy még az akciójeleneteit is kiherélték, az külön szomorú volt. Itt nincs semmi “Batman pakol a raktárban”, az akciók végig feszültség nélküli mozaikdarabok, amik magukban végképp nem coolok.

Do you bleed?

Hát én igen, vérzik a szívem.

154 hozzászólás a “Justice League” bejegyzéshez

  1. Ebböl sikerült Weadonnak egy gyenge marvel filmet csinálni.
    A karakterek szörnyüek. Rettentöen eröltetett batman poénoknál rendesen kellemetlenül éreztem magam. Supermanböl kivették a supert, hogy mondhat olyat, hogy nem akar még meghalni. Nem spoilerezek, de lenne még mit irjak a karakterekröl. De Jason Momoa aquamanje, hát kb gorilla grood is lehetne vasvillával. Semmi köze, semmihez.

    A film története 0, zéro. Az égadta világon semmilyen kérdést nem vet fel az emberben, nem bir semmi gondolkodásra.

    Több mint 10 szer néztem meg a BvS -t, hogy ki tudjam elemezni, szoval sokat bevesz azért a gyomrom, de ezt már nem.

    1 pozitív dolgot tudok megemlíteni, a pár aktuál képregényes kiszolást, például a doomsday clock-osat. De ha vki szinkronlsan nézi, annak ezek se fognak átjönni.

    A film joindulattal 3/10

  2. Ha valakinek eddig nem tűnt fel, minden promó anyagon wonderwoman van szétphotoshoppolva a kis kivillanó 40 kilós testével, így végülis elérik majd a célközönség nagy részét és nullszaldót ugorhat a film tudva az elejétől, hogy borzalmas bukta lesz. Számomra legalábbis teljesen egyértelmű volt az első előzetesek után. Pontosan csodanő volt a legnyilvánvalóbb utalás, ugyanis annyira túl hangsúlyozták (annak ellenére hogy Batman kellene legyen a központi karakter), hogy adta magát hogy csak a WW film sikerét akarják boost-nak haszálni egy gyenge produkcióhoz.

  3. Bizonyos szinten WW a központi karakter a JL történetében, bár eléggé nyögvenyelősen jutunk el a karakterfejlődéséhez, sok expozíció után.

    Gal Gadot gyönyörű szép persze, bár nem hiszem, hogy eyecandy miatt annyira sokan választanak filmet.

  4. Hát szomorúan olvastam human. És egyébként egy hosszabb rendezői változat megmentené? Én szeretem Az acélembert és a BvS-t, most újráztam őket, készülve a szombati mozira, remélem a rossz vélemények ellenére azért élveztes lesz. Nagyon kíváncsi vagyok.

  5. Nem mentené meg, szerintem ez a legjobb változata a rendelkezésükre álló anyagnak, nem olyan lyukakat éreztem, mint a BvS közben.

  6. Minden szuperhősös buktának örülni kell. Hollywood kb 10 éve az infantilis felnőttekből él kényelmesen, ideje valami újnak lassan, mert baromi unalmas, h minden hétre jut 2 ilyen film…

  7. Az igaz, hogy ezután durvára féltem a Batgirl filmet. Mármint nem attól, hogy rendezőt veszít. Snyder esetében meg annyit remélek a Last photographot vagy akármi lesz a következő azt békén hagyják.

    Bocsi, hogy hosszú meg úgy se számít :D

    Annyit már rögtön az elején megjegyeznék, hogy általában minden film, amit nagyon várok jobban tetszik második megnézésre, mert egyszerűen nyugodtabban ülök neki, és teljesen átengedem magam az egésznek, mindenféle előzetes elvárások nyomása nélkül, megszabadulva a jaj mi lesztől, tudva mire számíthatok és felfedezve azt, ami talán először kimaradt.
    Az elvárásaim amúgy is sokat változtak egyre inkább közeledve a premier felé. Ha Zack Snyder maradt volna végig és biztosra vehettem volna, hogy szabadon teheti, amit eltervezett, egészen biztos, hogy egy teljesen más filmet várok el, mint amire végül számítottam. Talán ennek is köszönhető, hogy nem konyul lefelé a szám, mert kőszőnhetően az érkező híreknek, Snyder szörnyű családi tragédiájának, egyre inkább sodródtam afelé, hogy megelégedjek a DC animációs sorozatainak stílusával.
    Amikor aztán kijött Danny Elfman filmzenéje és végighallgattam, már egészen biztos is voltam benne, hogy ez bizony az is lesz. Én imádom ezeket az animációs filmeket és sorozatokat, de a zenéjük szerintem legtöbbször szörnyen átlagos, és Danny Elfman pontosan ilyet hozott össze. A film leggyengébb pontja neki köszönhető. ami már csak amiatt is dühítő, mert ez a kis vörös ördög akkorákat szájalt, hogy ezután kiadni ezt a kezéből a pofátlanság csúcsa. A nosztalgia muzsikapillanatok közül egyedül egy működött a többi nem, és szörnyen hiányzott Superman Man of Steel-es zenéje, ami tovább emelte volna sok sok jelenetét, se hozzá, se ehhez a Batmanhez nem illett ez a nosztalgiázás a régi filmek zenéjéből.
    Most itt rögtön egy negatívummal kezdtem, de nincs tökéletes film, és az átlagos zene ellenére nagyon jól szórakoztam, csak elönti az agyam az ideg attól milyen könnyű lett volna tovább vinnie a már alap DCEU témákat, tisztelni őket ahogy azt tette a Wonder Woman zeneszerzője, Rupert Gregson-Williams és ezek mellé alkotva valami sajátot is, mint az Action Reaction. Erre Elfmannek még a WW témát is sikerült elszarnia. Na, de inkább tovább lépek, mert tudnám még szidni :DD Természetesen a külön számok Everybody knows feldolgozás stb, amikhez köze sem volt nagyszerűek.
    Ahogy a filmek, úgy képregény és képregény sem ugyanaz, és itt most nem a Watchment kívánom összehasonlítani a Garfielddal pl, hanem még szuperhős képregény és szuperhős képregény között is más más elvárást kell alkalmazni. Ha megfilmesítenék a The Long Halloweent, a The Hiketeia-t vagy a Black Mirrort (nem, nem a tök jó sci-fi sorozatot :D) teljesen mások lennének az elvárásaim az adaptáció története, hangulata stb felé, mint amikor adaptálnak egy csapatos sztorit. Na nem mintha nem lenne olyan csapatsztori, amiből valami igazán durván komoly filmet lehetne adaptálni, Kingdom Come, Sacrifice, Blackest Night pl szerintem mind ilyenek és Justice League történetek, tehát még nem is mentem messzire. Ám, ezeket nem lehet megvalósítani az első csapatfilmben. Ezekhez kapcsolat kell, és történelem a tagokkal. Mi egy első csapatfilm legfontosabb dolga? Hogy összehozza a hősöket egy csapatba és a tagok jobbak legyenek együtt, mint egymaguk,jobban érezzék magukat egy csapattal, mint magányosan, azaz akarják ezt folytatni később, amikor szükség lesz rájuk. Valamint, hogy ezeket a hősöket a közönség megkedvelje és megakarja nézni a folytatást velük, aminek már nem kell tartalmaznia az első találkozást, a tagkeresést, a kezdeti súrlódásokat. Ez mind megvan a Justice Leagueben, és szerintem nagyon jól is van meg benne. A karakterek többsége nem ugyanaz a film végén, mint az elején volt, jobb, előrehaladottabb, megtalálja a helyét a világban, békét köt a múltjával, hátatfordítással, készen áll vezetni vagy épp közelebb jut ahhoz, hogy elfogadja önmagát, megtanul nem félni attól ami stb. Ennek egyik általános hátulütője, hogy a főgonosz maga általában nem lesz olyan különleges, mint egy szólófilmben lehetne. Bár Steppenwolfra ez itt is igaz, épp nálam mégis megelőzi pl Árészt. A gyengébb, kevésbé kidolgozott főgonoszt ugyanígy megbocsájtottam a Galaxis örzői vagy a Bosszúállók első részének is, hiszen azok is szintúgy csapatösszeállító filmek voltak. Ellenben a második résznél ezt már nem tudtam elfogadni, legalábbis az Ultron kora esetében, a másik folytatását már meg sem néztem úgyhogy arról nem nyilatkozok. A másik dolog még a gonoszok esetében, ami szerintem folytatások esetén is ugyanúgy megbocsájtható és az akciók érdekében szükséges is, hogy a hősöknek, mivel több van belőlük és különböző erőviszonyokkal, a legtöbb esetben szükségük van olyan könnyen darálható ellenfelekre (akik túlnyomó részt a főellenség agyatlan hívei, ezesetben a paradémonok), akiket minden tag a maga izgalmas képességét fitogtatva tud elintézni. A könnyen feláldozhatók. Természetesen maga az invázió sztori is kőegyszerű.
    Anno Snyder azt nyilatkozta a Hét szamuráj is inspirációt is nyújtott a filmhez, de hát ugye az melyik csapatfilmhez nem nyújt? :D A hét szamuráj egy nagyszerű film és persze sokkal hosszabb (legalábbis, amit én láttam), mint a Justice League és filmművészeti mérföldkő stb stb, viszont az ellenfél-hős témában idepasszol. A Justice Leaguehez hasonlóan a hősök a fontosak, nem mások a gonoszok, mint a banditák és hát javítsatok ki, ha tévedek már nem most láttam, de nem igazán ismerünk meg egyet sem, nincsenek mélyen árnyalva..ők a banditák és genyók, meg kell tőlük védeni a falut…ennyi. Viszont a hősök, na velük sokat foglalkozik a film, bár nem ismerjük meg mindegyikük múltját, vagy ha igen az sem igazán hosszú ömlengés vagy flashback jelenetek sora. Az számít, ami ott és akkor történik ahogy összejönnek, összekényszerülnek. S hiába tudsz keveset ezekről a szamurájokról a film végi csatában durván sajnálsz minden egyes elhulló tagot. Ahhoz, hogy megkedveljünk egy karaktert, vagy szimplán csak elkezdjünk érdeklődni iránta egy csapatfilmben, nem feltétlen kell saját szólófilmet kapnia. A Justice Leagueben van három ilyen “új” hős, aki nem mindenki számára ismert. Hiába újak a felődés náluk is igaz, sőt náluk a leginkább.
    Aquaman a két világ, Atlantisz és a szárazföld között helyét nem találó fickó, akinek meggyőződése, hogy egyedül márpedig jobb. Ezt 2-3 jelenetből sikerült tudatni, valamint kaptunk egy szólófilm felvezetőt, ami jövőre érkezik és annak is fektet alapokat, de egyben kiszolgálja itt is Aquaman “nem tartozok Atlantiszba hátterét” Ilyenkor szokták a képregények szerkesztői megcsillagozni a panelt és odapöffenteni, hogy ezt a sztorit az Aquaman 24. számában olvashatod el. :D
    Flash szintúgy, pár jelenet a papával, pár elbeszélt háttértörténet, de az adott filmhez éppen elég, valamint ahhoz is, hogy ugyanúgy megismerd az eredetének egy részét, de ne vegye el a saját szólófilmtől a drámai jeleneteket. Barry szüleinek története itt épp elég elmesélve, megemlítve. A Flashpointtól vette volna el a drámai hatást, ha itt is és ott is végignézzük az eseményeket Barry gyerekkorából..márpedig a Flash szólónak arra szüksége van.
    Cyborg annyival emelődik jobban ki, hogy az ő szuperhős eredete és ebből akadt félelmei itt ugye összefonódnak az inváziótörténettel, de nem igazán tűnik úgy, hogy bármelyik karakter jelentősen többet szerepelt volna, mint a másik.Elég kiegyenlítettnek éreztem. Jó volt másokat látni, nem elnyomva Batman által, akármennyire is szeretem. Egyébként Cyborgtól mondja ki a kedvenc mondatomat a filmből, az apjának szól.
    Wonder Woman ismételten nagyon király és a múltját is tisztázottnak érzem. Az amazonok jeleneteit is nagyon szerettem, azok között van, amiket alig várok, hogy újra láthassak Szombaton. Annak ellenére, hogy épp túl van egy szóló filmen, ő is ugyanúgy tudott előrébb lépni, mint karakter és épp ezért is továbbra is remélem nem a múltba térünk visszat a WW2-ben.
    Batman nem nyomott el senkit, nála a fejlődés megtörtént a BvS végén, inkább csak ennek megerősítése van szerintem.
    Superman pedig, hát róla nehéz spoilerek nélkül nyilatkozni, és újrázás előtt nem is szeretnék. Viszont itt térnék rá a CGI-ra, amivel én egy filmnél se szoktam foglalkozni, legalábbis negatívan nem, mert olyan volt már, hogy megdícsértem, de engem nem tud igazán kivetni a filmből az se, ha nem olyan jó..vagyis én még gyurmafigurás effekteket is tudok élvezni meg ilyenek, nem sírok az effektek miatt legyen az bármilyen film. A JL esetében nagyon elégedett is vagyok a látvánnyal, Cyborg szerintem baromi jól néz ki stb stb…de az a rohadt pornóbajusz, az nagyon észrevehető :DDD nem lökött ki a filmből, de attól még az. Nem tudom erre van-e precedens, hogy ezt még az otthoni kiadás előtt megjavítsák, de jót tenne azért, ha nem ilyen maradna úgy, hogy már van idejük rá. Nem tudom, hogy akkor is ennyire látványos volna-e, ha nem tudnám mit keressek… Nem vagyok miatta mérges, merthát persze sokkal jobb lett volna, ha megengedik neki, hogy leborotválja, de kötötte a szerződés, ez egy szerencsétlen ügy.
    Mi van még a filmben?
    -Sok-sok látványos akció jelenet, ami itt pipa, mindegyik karakter csilloghat a tudásával és vannak igazán kreatív megoldások, vagy egyszerűen olyanok, amik csak baszott jól néznek ki (pardon my french).
    -Humor, de karakterekhez mérten. Itt elég sok is van, bár többtől féltem, de számomra sosem ez volt a probléma, ezt már többször kifejtettem máshol is, hanem amikor tiszteletlen vagy kiránt egy drámai jelenetből. Számomra az ide-oda beszólogatás, főleg a csapatok esetében nem probléma, harc közben is mehet, de ha olyan jelenet van, ahol valaki épp önfeláldozást próbál végrehajtani, éppen látványosan haldokolnak az emberek, valamelyik főbb karakter vagy egy szerette veszélyben van, ott nem igazán tűröm meg, ráadásul akkor nem, ha folyamatos. De itt ilyen nem történt, vagy nem botrányosan nagy. Nem mondom, hogy minden poén ütött számomra, de a legtöbb igen.
    Mi nincs a filmben?
    Hát egy csomó jelenet az előzetesekből, amiknek pedig örültem volna, mert egyrészt pár igencsak érzelmesnek tűnt, másrészt tényleg beférhetett volna azért legalább 15-30 perc.
    Mindezek ellenére mégis nagyon jól szórakoztam végig, mert szeretem ezeket a karaktereket, és mert szerintem megfelelő elvárásokkal ültem be rá. a pozitívumok túlszárnyalják a negatívumokat. Nyilván nem gondoltam, hogy ez lesz az új Watchmen, vagy hogy érzelmileg olyan hatást érhet el nálam, mint a Mos a BvS vagy akár a WW. De megtette a legfontosabbat, amit megkellett tennie. Összehozott egy nagyon szerethető csapatot.

  8. hú oké, akkor mégsem nézem meg. azért az, hogy eddig CSAK rosszat olvastam róla jelenthet valamit. majd itthon, a képregényfilm éhségemet meg csillapítja majd Taika Waititi.

  9. Én nagyjából gyerekkorom óta vártam azt, hogy ez a film megvalósuljon. És adott volt minden, jó színészek, rengeteg pénz, felkapott hype, megfelelő tónus…Erre egy óriási csalódás lett. A történetbe nem is nagyon akarok belemenni, mert várható volt, hogy Whedon megérkezésével nem lesznek mélyebb dialógusok, meglepetések, nem lesz annyira sötét, főleg a BvS után (amit amúgy én szerettem, mert nagyon feküdt a hangulata számomra). Soha nem fogjuk megtudni, hogy ez a variálás a filmmel, a rendezőcserével mire ment ki és ki miatt sült ki ebből az ami… De számomra egyszerűen élvezhetetlen volt a film… Semmi tét, egysíkú, kiszámítható minden, nem történt semmi extra. Tisztelem Whedont és a munkásságát… De olyan volt, mintha egy kezdő Marvel filmet néztem volna, gagyi poénokkal. Egyszerűen ez nem illik a szereplőkhöz. Főleg Afflecken látszik, hogy nagyon nem fekszik neki ez a viccelős és még egyszer meg is alázott (földönfekvős “vicces” rész a vérzéssel…) Batman…
    Két dolog zavart iszonyúan…Az egyik, hogy nagyon nagy látszik, hogy a film szanaszét van vágva. Egyszerűen mintha időt utaztunk volna sokszor…
    A másik pedig Superman bajusza… Hát nem tudom mi volt a terv Superman karakterével, de a hírekben az jött le, hogy csak az utóforgatásokon szenvedtek a bajuszával… Az viszont szomorú, mert minden jelenetében látható volt… 2017-ben ilyet hogy lehet moziba engedni? Mintha nem is Cavill lenne a szerepben. Iszonyúan nézett ki, végig szét volt csúszva az arca.
    Cyborg nem lenne rossz, többet nem is vártam tőle.
    Wonder Woman cuki, de minden egyes alkalommal a testére volt kihegyezve a dolog. Amit elfogadok, de ennyire nem kéne túltolni. Diana ne legyen már egy “eszköz”.

    Szóval iszonyú nagy csalódás volt részemről. Maga a film üdébb mivolta, ahogy kinézett, a történet.

    Egy dolog volt értékelhető a filmben, az pedig a 2. stáblistás jelenet. Az ért valamit…Kis remény…

    De a pletykákat olvasva, hogy a Batman trilógia mikor fog játszódni, megint nagyok sok kérdés felmerül…

  10. Elég nagy baj, hogy a Warner ennyire balf*sz a képregényfilmek terén. Számomra egyértelmű, hogy szinte minden a stúdió hibája.

  11. Még így az elején be is kéne fejezni a jelenlegi DCEU-t aztán csak 1 hősös filmeket csinálni. Csak Batman, csak WW, csak Superman. Aztán igazából össze se hozni őket. :)

  12. 13.
    Én ma megyek. Nem izgat, hogy 5/10 vagy mondjuk csak 3. Kedvenc hőseimet, Superman-t és Batman-t láthatom nagyvásznon, egy magas költségvetésű filmben. Én egységsugarú mozilátogató vagyok, otthon ritkán nézek egész estés filmeket, majdnem minden fantasztikus filmet meg tudok nézni moziba (értsd a legtöbb szórakoztat). Nekem a BvS mozival sem volt gondom, tetszett, úgy vélem ez is fog. Az oszlopos kommentelők kedvéért idefirkantom, hogy a Marvel filmeket is szeretem, a Thor-t is végig sikoltoztam örömömben. :)

  13. Amit leírtál, az alapján nem értem hogy adhat bárki is 7-es értékelést erre a filmre. Vagy azoknak, akik sajtóvetítésen látták, nem szabad ennél kevesebbet adni? A te írásod szerintem valósabb képet fest a filmről mint a többi kritika. Lehet ezzel is várok az alapítványi változatig :/

  14. Tudva az előzményeket kész csoda, hogy egyáltalán élvezhető volt a film. Márpedig szerintem simán az volt. Semmilyen elvárásaim nem voltak és jól szórakoztam. A karakterek adták egytől egyik, még Flash is jó volt pedig a trailerek alapján nagy fosnak tűnt a gyerek. A CGI helyenként szörnyű volt, ezt leszámítva tisztességes iparos munka, erős közepes. Semmi extra de nem is egy okádék szörnyedelem ahogy sokan beállítják. Én akár már ma nézném a folytatást és nagyon remélem lesz is. Snyder nélkül, kicsit újragondolva ezt egy kurva jó második részt lehetne csinálni, az alapok megvannak.

  15. 125 milliós első hétvégét jósolnak amúgy a filmnek, ami nem túl erős. A Batman v Superman sokkal jobban kezdett, a Wonder Woman valamivel gyengébben. A tavalyi adag nagyon megtépázta a DCEU hírnevét, ha azok jók lettek volna akkor a Justice League most simán kasszát robbanthatna akár milyen szemét lett.

    Nem igaz hogy az eddigi legjobb Batmannel nem lehet egy jó Batmanes filmet csinálni! :(((

  16. Hát egynek elment. Az elején a Green Lantern-es, Zeusz-os easter egg nagyon tetszett, meg hogy felcsendült később a klasszikus Superman és Batman theme. A film az olyan meh volt, a végén a cgi kb olyan szörnyű volt mint Suicide Squad vége.

  17. Felelmetes, hogy mennyi minden nem került be a final cutba Snyder elozeteseibol, felelmetes. Ez nem az a film volt, amire a BvS óta vártam, hanem egy ‘meh’ Justice League, ami nekem elment egynek, a totál laikus barátnőm meg tok jol szórakozott rajta, mert Flash vicces volt, Momoa marcona, Cyborg érdekes, Affleck karizmatikus, Gadot meg olyan, mint eddig.

    Akit rettenetesen elbaszott Whedon, az Superman, akinek semmi köze az előzőekben látott énjéhez az idióta vicceivel.

    Valahol olvastam, hogy vajon miert nem Patty Jenkins lett a beugró, miert kellett Whedon, az ő totálisan eltérő hangvételével… azóta ezen gondolkodom.

    Amit irsz human, azt tokre alátámasztja Elfman wtf szerzodtetese, iszonyatosan elütött a zenéje a MOS meg BvS grandiózus Zimmerjétől,

    Megnezem majd angolul 2Dben is, mert a szinkron rettenetes volt, aztan varom a JL2-t, ugyanis SPOILER az a masodik jelenet nagyon visszaadta a BvS hangulatát, és kurva jo volt benne JE.

  18. Most leszögezem, tuti, hogy lesz rendezői változat. Nem tudom mennyire igaz de állítólag 50 percet kivágtak a filmből hála Whedonnak. Arról nem beszélve, hogy Whedon RENGETEG baromságot átvett a Bosszúállókból és nem a jó poénokra értem. Pl amikor Flash ráesik WW-re az ugyan az amikor Banner vagy ki ráesik Natasha csöcseire és még lehetne sorolni. Tipikus gyerekes Marvel filmet csinált belőle és mivel Snyder idő közben lelépett nyilvánvalóan érthető okokból így maradt egy félkész film.

    És itt térnék rá a lényegre. Human, én mondom neked, senki nem távolította el Snydert, te is tudod, hogy öngyilkos lett a lánya. És biztos vagyok abban, hiába fogadkoztak Affleckék meg a többi szereplő is, hogy ez főleg Snyder munkája, abból amit láttam, biztos vagyok benne, hogy RENGETEG mindent átvariált Whedon. Ezért a filmért 100% hogy nem lehet felelősségre vonni Snydert mert épp hogy csak látszik a keze nyoma.

    Igazából ha nem kavar be a hülye MI6 film a bajusz miatt, meg nem hal meg szegény Snyder lánya akkor valószínűleg teljesen más filmet kapunk, elvégre könyörgöm, az előzetesekben látott jelenetek legalább fele nincs is a filmben.

    Így nézve a Rottenen a pontokat igazából majdnem pontos. Fele jó a filmnek fele nem. 50%-ot azért megérdemelne mert nem szarabb mint a SS de messze gyengébb mint a WW. És azért ha a Thor 2 kaphatott 66%-ot akkor ez is kaphat 50-et min.

    És akkor lehet mondani hogy DC fanboy vagyok. :D

  19. Szerintem azért hozták Whedont Snyder helyére, hogy legyen kit hibáztatni a már előtte is elcseszett filmért.

    Én amúgy remélem, hogy legalább szórakoztató lesz, szeretném nagyon szeretni, de majd kiderül. Az eddig látott jelenetek viszont eddig nem tudtak sajnos meggyőzni :(

  20. Megnéztem, a gyerekek jól szórakoztak és én is. Ennyit szerettünk volna és azt megkaptuk.
    Következő a Last Jedi.

  21. @DarkEagle: Szóval tegnap óta se sikerült megtanulni hogyan működik a RottenT, igaz-e Forrest?

  22. szerintem azt akarjátok, hogy ne lehessen pontszámmal keresni filmeket. Nem véletlenül nincs a szövegben.

  23. Nem volt ez ennyire vészes.Bár elsőre nyilván az újdonság varázsa miatt illetve a rajongasom miatt, nem jöttek ki úgy a hibák.Bar nem is azokat keresve ultem be.Majd masodszorra mint pl a bvsnel.A CGI valoban nevetségesen gagyi volt..pl Cavill arca..krisztusom…

  24. Nem lett volna SOKKAL jobb akkor sem ,ha Snyder befejezi.Ez az én véleményem.Kellene vérfrissítés/más meglátás a képregényfilmekhez.
    “Ugyanazt” látjuk állandóan és a szint megy egyre lejebb.
    Nagyon jó volt a Watchmen és a 300 ,de a BvS is egy nagy rakás volt (azt be tudta fejezni)

    Gyere vissza NOLAN normális Batman filmeket csinálni!

  25. Ja igen, a Do you bleed?, baszki, ott csúszott szét ez az egész Snyder/Whedon dolog. Biztos vagyok benne, hogy Snyder ilyen szinten nem röhögte volna ki magát, mikozben beugroskent meg nagyon nem elegáns ilyen szinten belekontarkodni egy kvazitrilogia záródarabjában az előző filmekbe. Ahogy telik az ido szerda este ota, egyre jobban fáj, hogy ennek a filmnek gyakorlatilag semmi köze ahhoz, aminek Snyder szánta, mikozben az o neve alatt fut. Konkrétan kezdem megsajnálni, mert az összesen szarsaguk ellenére a MOS és a BvS legalabb egységes koncepció alapjan készült “szerzoi” filmek voltak a maguk modjan. Ez meg egy gagyi, ugyanakkor szórakoztató stúdiófilm lett. Szomorú vagyok, gondolom esélytelen, hogy egyszer megjelenjen Snyder JL-je, egyreszt a zene hiánya miatt, másrészt Snyder hézagpótló forgatasainak hiányában.

  26. “Amit leírtál, az alapján nem értem hogy adhat bárki is 7-es értékelést erre a filmre. Vagy azoknak, akik sajtóvetítésen látták, nem szabad ennél kevesebbet adni? ”

    Metacriticen 46, a kritikusok átlaga bőven 7 alatt van. Nem tudom itthon ki adott rá annyit, de biztos vagyok benne, hogy nem felsős beleszólás miatt tette, mivel forgalmazó nem befolyásolja az embereket, hanem mert annyinak érezte ő személyesen. Bár én sem értem miért :D

  27. “Most leszögezem, tuti, hogy lesz rendezői változat. Nem tudom mennyire igaz de állítólag 50 percet kivágtak a filmből hála Whedonnak. ”

    1 hete meg “a DC fejesek eleve 2 órás filmet kértek, amit benyújtott Snyder”

    ” Ezért a filmért 100% hogy nem lehet felelősségre vonni Snydert mert épp hogy csak látszik a keze nyoma.”

    POnt ezt írom? Még az akcióból is kivették Snydert

    “Így nézve a Rottenen a pontokat igazából majdnem pontos. Fele jó a filmnek fele nem. 50%-ot azért megérdemelne mert nem szarabb mint a SS de messze gyengébb mint a WW. És azért ha a Thor 2 kaphatott 66%-ot akkor ez is kaphat 50-et min.”

    Már többször leírtuk neked, hogy a Rotten % mit jelent, ha még egyszer pontszámként használod akkor kibannollak az oldalról örökre, mert kurvára nem olvasod el a neked érkező válaszokat.

  28. Jövőhéten nézzük így is mindenképp, bár elszomorító, hogy egy ilyen alapanyagból nem sikerül egy koherens és jó filmet összehozni. Bár a produkció menetét végigkísérve nem meglepő. És nagyon remélem nem lesz rendezői meg ultimate cut. Ha bevállalták, hogy ezt ilyen formába nyomják le a mozinézőknek, mostmár nem először, ideje nem elbújni a DVD kiadások mögött, hogy jaaa azon van még plusz 1 óra.
    Tessék a teljes alkotást a moziba küldeni. Ez a film. Ezt kell szeretni vagy nem.

  29. A leírtak alapján.. jövő héten talán. Legalább elvárások nélkül ülök be :D Szinkron milyen?

  30. Acheron! A filmben végig… Az összes jelenetben szétesik Cavill arca. Simán mehetne Jokernek egy sminkkel:D

  31. A rendezok meg a szineszek miert nem lazadnak mar fel vegre, hogy amit keszitunk, annal meg egy darab fagyott kutya szar is erdekesebb? En megmondtam ereztem, hogy ez lesz egyszeruen az elozetesek semennyire sem voltak kepesek felkellteni az erdeklodesemet. Melysegesen sajnalom hogy a kedvenc kepregenyembol ez lett! Szegyeljek magukat! De egy kis osszeeskuves: az is lehet hogy a Disney es Marvel keze van a dologban. Van egy beepitett emberuk vagy lehet tobb is van!

  32. 24. DarkEagle says:
    “Human, én mondom neked, senki nem távolította el Snydert, te is tudod, hogy öngyilkos lett a lánya.”

    Kedves DE, szerinted melyik valószínűbb:

    – A stúdiónak muszáj volt keresnie egy másik rendezőt a fenti miatt, végül odaadták Whedonnak, és mellé teljhatalmat, hogy azt csinálhat a filmmel, amit akar. Rá sem néztek közben egyszer sem, gondolták tuti tetszeni fog majd a végeredmény. Így amikor konstatálták, hogy “szétbarmolta” az egészet, akkor már csak sopánkodni tudtak, hogy de kár volt így megbízni benne.

    – A stúdió látta a korábbi filmekkel kapcsolatos kritikai visszajelzéseket, valamint megnézte a film nyers verzióját a forgatás végén. Betojtak, hogy ez így tuti bukta lesz, odaadták Whedonnak, hogy légyszi próbáld meg könnyedebb, “marvel stílusúvá” tenni. Majd közösen, a stúdió szájíze szerint utóforgatásokkal kikotyvasztottak valamit, amit úgy gondoltak, hogy jobban fog fogadni a nép.

  33. “Már többször leírtuk neked, hogy a Rotten % mit jelent, ha még egyszer pontszámként használod akkor kibannollak az oldalról örökre, mert kurvára nem olvasod el a neked érkező válaszokat.”

    LOL

  34. “Nem igaz hogy az eddigi legjobb Batmannel nem lehet egy jó Batmanes filmet csinálni! :(((“

    LOL

  35. Az a baj az 5/10-zel, hogy lutri még mindig, ha jobban lehúzod, jobban izgalomba hozna.
    Azért biztos megnézem majd, mert egyszer biztos szórakoztató lesz, de csak majd egy nyugis vasárnap délután. Bár nem mondhatnám, hogy láttam olyan szuperhősös filmet, amit többször megnéztem, az is igaz.

  36. most tényleg az a konklúzió sokaknál, hogy ez egy fasza Snyder mozi lett volna, csak Whedon rúgta szét az egészet? BvS megvolt?

  37. @abelh : de az a konklúzió sem állhatja meg a helyét, hogy ha szerinted szar, akkor másnak is csak szar lehet.
    Ez teljesen szubjektív marad örökre ……. minden filmnek van egy általános tetszési indexe, jelen esetben elég ramaty, de nehogy már szégyenkeznem kelljen, mert nekem tetszett ………… igen a BvS -is. Azt viszont ki kell emelnem, hogy más szemmel nézed Te is a filmeket és én is és xy -is. Más elvárásokkal ülünk be – sőt egyesek hivatásszerűen, amivel szintén nincsen semmi gond. Jelen esetben az én (egyébként sem magas) elvárásaimat ( hogy a gyerekek ne rinyáljanak fél óra után, hogy uncsi, mennyünkmá haza) maradéktalanul teljesítette. Azt is megértem, akinek nem tetszett, mert annak is megvan az oka.
    A Predator-ral szemben jövőre már nem biztos, hogy ilyen elnéző leszek, mert azzal szemben kurva nagy elvárásaim vannak ( ha már Shane Black) :)

  38. Human tudom mi a Rotten lényege és, hogyan működik. De ettől még olyan fos filmek vannak ott jobb kritikákkal amik meg sem érdemlik. Ezzel nem a a JL-t védem csak mondom, hogy baromira nem reális a kritikusok véleménye. Épp ezért szoktam mondani, hogy leszarom őket mert mindenki mást gondol, más tetszik neki stb. Nyugodtan kibannolhatsz de attól még röhej, hogy trágya filmek magasabb százalékon vannak. :D

    Egyébként tudom, hogy mit írtál human de én arra a részre reagáltam amiben azt írtad eltávolították Snyder mert ez nem igaz. Egyébként annyi clickbait sztori keringett és még kering is a film körül meg úgy általában a DC/WB páros körül, hogy franc se tudja már követni, pláne eldönteni, mi az igaz és mi nem. Őszintén szólva engem már nem is érdekel, csak jó filmeket akarok látni.

    @Fishi: Ahogy írtam fentebb, Snyder magától lépett le mert nem bírta a munkát amellett, hogy a lányát siratta. Nem tudom ezen mit nem lehet megérteni. Ha jól rémlik, még Affleck is felmerült, hogy rendezésben segít aztán ő is visszamondta mert soknak találta. Pedig lehet jobban jártunk volna vele mint Whedonnal.

    Nolant meg hanyagoljátok már légyszíves, csinált egy jó Batman trilógiát. Sőt jobban fogalmazok, egy jó film trilógiát mert a Batmanhez köze nem volt. Igen jó filmek voltak de túl van értékelve és akik kicsit is ismerik a Batman képregényeket azok tudják, hogy köze nem volt a valósághoz, és akkor azt nem is mondtam, hogy Nolan nem bír jó női szereplőket írni.

  39. @Alexejevic: Sajnos nem.

    Amúgy tudjátok kikre kéne bízni ezt az egész Batman franchise. Persze hülyeség, de szerintem a Rocksteady játékstúdióra. Ők ezt úgy is megoldanák, hogy nem ez a szakterületük. :P

  40. Ahogy telik az idö a megtekintés ota, egyszerüen egyre dühösebb vagyok. Ilyen tiszteletlenül hozzányulni ezekhez a karakterekhez, amik generáciok nöttek fel. Komolyan felháborito. Inkább engednék el az egészet

  41. Nagyon tré a bajusz, innen is tudni mi új tőle…jó lenne, ha az otthoni kiadásokra javítanának rajta
    Snyder nem is látta a filmet, hát megértem.

  42. Annyira dühitő!!Talán nem lett volna bajusz ügy,ha a Warner normálisan leforgatja a filmet!!
    A Liga legnagyobb ellenfele nem Darkseid hanem a Warner!!
    Nagyon gyenge számok várhatóak a nyitóhétvégén.

  43. Megnéztem!Miután kiderült, hogy csak két órás így elvárások nélkül ültem be és én jól szórakoztam!Tudtam, hogy 2 órában nem lehet felépíteni egy ilyen filmet, de legalább pörgősre vágták!A gyengébb Marvel filmek szintjeit amik még így is dicsérve lettek sztem hozza!Remélem lesz bővített változat!Örültem volna egy Darkseides stáblistás jelenetnek!

  44. A filmet nem láttam, csak egy észrevétel, építő jelleggel. Human, kicsit összeszedettebb írást vártam tőled, érezhetően picit összecsapott, a tartalom miatt úgyis rengeteg hozzászólásos anyag lesz jelleget éreztem a cikk olvasása közben. És ezért a forma kicsit nekem csalódás. A tartalmat nem tudom megítélni, mert nem láttam, sejthetően abban igazad van. Csak ennél Te magasabbra szoktad tenni a lécet.

  45. h82:
    A jótékonysági vetítést “csak” összehozta a beteg JLnek beöltözött gyerekeknek, de ő maga nem volt ott. A Vero alkalmazásban nagyon aktív, ott osztotta meg a bts képeket is. Ott van olyan rajongó, akivel összehaverkodott és ő szokott kapni engedélyt, hogy megosszon dolgokat, pl tollaslabdás videó stb
    Nos ő osztotta meg nemrég, mit válaszolt neki Snyder, idézem, mert a képes linkeket el kell fogadni:
    I will be honest I have not seen the film since I stepped away You know I love these characters I wish I could have finished it for you and the others who love MoS BvS
    De ezt azóta twitterről törölte, gondolom rászóltak, vagy ő nem akarta, hogy felkapják nagyon

  46. uglytruth: egyetértek, kicsit szétesett, csak a filmet másoltam. Viccet félretéve, ha ezen ültem volna pár napot mire rendesebben megírom akkor az lenne a baj. Ha csak kibeszélőnek hívom akkor az. Szóval ez lett a vége.

  47. Human: szerintem egyértelmű volt, hogy megy majd a szokásos flame itt a kommentek között, szokásosan változó színvonalon. Te is sokat szoktál kommentelni, azokból leszűrhető sokszor mit is gondolsz, pont ezért olvastam volna egy kicsit összeszedettebb, belemenősebb anyagot. De megértelek persze, sokan meg se nézik mit írsz, csak jönnek flamelni ebben a témakörben szerintem.

  48. @Mekare: Az igen. Mondjuk akkor ez is azt erősíti, hogy a Warner és Snyder szakítottak. Kicsit George Lucas effektus ez…

  49. Jó, de hogy jön ide a Thor 3??? Az kurva jó volt! Valakit érdekelt abban, hogy lapos a gonosz szekció??

  50. h82:
    Hát teljes szakítás nincs, mert már eleve más filmtervei voltak a DC-n túl már (megértem mert amilyen támadásokat kap ezek miatt a filmek miatt lásd pl csak a régmúltból a nevetséges amazonkosztüm ügy, az nekem is fárasztó lenne) Last Photograph, Fountainhead valószínűsíthető következő rendezésnek (szerelemprojectek neki) meg hát a rövid filmjét Snow, Steam, Iron is ott forgatta le a stúdióban. Ja és Charles Roven elmondása szerint, mind ő, mind a felesége producerként dolgoznak a WW2-n vele már.

  51. Mondjuk Snyder filmjei a 300 óta inkább a látványra épülnek. Mert a történeteket egy óvodás is megírhatná. És ebből már nehéz határidőn belül összehozni valami értékelhetőt is.

  52. érdekes, hogy akiknek tetszett a BvS, úgy gondolják a JL Whedon utómunkájának a bűne, miközben akiknek a BvS nem tetszett, azt gondolják, pont Snyder miatt lett ez is rossz, mert a forgatási idő nagy részét eltolta és Whedon-nak csak pár hónap maradt, hogy valami értelmet kihozzon az egészből.

  53. Most jöttem meg.

    ebben a pillanatban…

    Ekkora trágyát nem láttam soha életemben……de komolyan…..

    szupi nekem kiskoromtól ikonikus karakter..összes jelmezbálomon amióta eszemet tudom és emlékszem rá szuperman voltam.man of steel nagyon nem jött be de henry cavillt nagyon szerettem a tudorokból miatta szeretem szerintem isten is superman szerepére teremtette. Batman v superman szerintem annyira rossz nem volt jó volt elment.

    De ez??!

    Ez????

    Szégyelje magát mindenki, Snydertől kezdve (még ha tragédiája is volt akkor is szégyellje magát), ez a DC megcsúfolása. Az összes adathordozót amin rajta van beszántanám, megsemmisítenm, új rebootot kezdenék Henry Cavillel és talán Gal Gadottal. Többi menjen a lecsóba.

    Szpojler, és segítsen valaki a gondomban

    Valaki nyugtasson meg engem, hogy a gagyi párbeszédek azért voltak mert a magyar fordítók éppen ittak. (Már az is értelmetlen volt számomra hogy nem fordították le az ellenfél nevét)
    Mi az hogy eltámad a férjem, és “jó a szagod!” “Miért, előtte nem volt jó?”, “Tévedtem bárcsak meghaltam volna! Fájnak a lábujjaim pedig nincsenek is lábujjaim! Kisgyerekkekkel dolgozom!”
    Ez micsoda? Ki találta ki? Ez vicces vagy ez mi?

  54. Most értem haza róla, igazából elolvastam pár spoilermentes kritikát, meg itt néhány hozzászólást, ezért kedvtelenül ültem be a filmre.

    de nem volt ez annyira rossz, BvS szintjét simán hozza, sőt.

    Nekem legjobban az első Superman-es jelenetnél, a telefonfelvételesen lógott ki a lóláb a cgi-on, amúgy vagy hozzászokott ott a szemem, vagy velem van a hiba, de nem volt annyira feltűnő utána.
    ezek a poénkodások olyan meh kategória, valahogy a Marveltől megszokottabb, meg ott pl egy RDJr kisujjból hozza, és nem testidegen egy poén…itt néhol az volt, de főleg Flash karakterénél tolták túl érezhetően.

    Gal Gadot gyönyörű, és jól hozza a karaktert mindemellett.

    A főgonosz sótlan volt, meg nekem a motherbox lefordítása nagyon viccesen hatott. anya kockák….pff. jó ez a fordítása, de idétlen, sajnos.
    illetve ez a “terraformálás” dolog minden dc filmben el van lőve, nekem unalmas, és azok a földből kijövő dolgok nagyon lecsúsztak a vászonról, gagyin hatottak. meg lehetett volna ezt oldani ezek nélkül is szerintem.
    Ami tetszett még, az a csata bemutatása az amazonok, atlantisziak, istenek, emberek vs Steppenwolf ellen, jó volt a GL felbukkanása, meg az istenek is mosolyt csaltak az arcomra, jó értelemben.

    Összességében nem rossz, nem bántam meg, hogy moziban néztem.

    Jah, stáblistás jelenet, Deathstroke nekem Manu Bennett és pont.
    illetve itt most milyen csapatot akarnak összehozni, mert Deathstroke kb Batmannel van egy szinten, az összes többi JL tag nagy falat neki.kik alkothatják majd a csapatot?

  55. Nem szoktam olyan filmek trailereit nézni amikre tudom, hogy úgyis elmegyek, manapság túl sok mindent ellőnek, számomra így élvezhetőbb stb., ezért most bepótoltam miután megnéztem a filmet. Hol vannak azok a jelenetek amik ennek a videónak a felét kiteszik: https://www.youtube.com/watch?v=3cxixDgHUYw ? Mi történt a színekkel, az élességgel? Nem azt mondom, hogy ha nem nyúlnak bele ennyire látványosan, akkor sokkal jobb film lett volna, de legalább jobban nézett volna ki.

  56. 81.
    Sokszor van úgy, hogy az előzetesben látott dolgok nincsenek benne a filmben. Mert akkor még tart a vágás, még nem állt össze a kész film. Vagy direkt megtévesztésnek mint az új Pók filmnél, mikor Vasemberrel együtt suhannak a levegőben. Vagy a Ragadozóknál mikor Royce testén ott volt vagy 10 lézernyaláb, a filmben meg csak egy. Stb stb.

  57. Tegnap este néztük, még aludtam is rá egyet, de nem, nem és nem. Ez a “film” egy nagy nulla. Voltak szórakoztató részei a sok-sok baromság mellett, de még ezeket is túltolták amikor flash már az idiotizmus határát súrolja, és nem viccesbe megy át. A fő gonosz egy vicc. Nincsenek dialógusok se, mindenki azt mondja ami éppen akkor a képernyőn van, vagy éppen azt csinálja. Ez is borzalmas volt. Szóval szumma szummáról dc hozzá nem értőként egynek szódával elment, de senkinek se ajánlom igazából, abszolút felejthető fércmunka. Ismét.

    Viszont a haver aki nagy dc fan, ő egy órán keresztül küldte el a film után warneréket a jó édes anyjukba, és még finom voltam.

  58. Őszintén nem értem, hogy miért sírjátok vissza Snydert ilyen sokan a kommentekben. Pocsék rendező, nagyon saját, de baromi könnyen unalmassá váló, hideg, rideg, érzelemmentes látásmóddal. Ha a MoS vagy a BvS jók lettek volna, vagy legalább látványilag erősek (számomra mindkét film zavaróan csúnya volt), akkor érteném, hogy hiányzik.
    Whedont pedig kár ebben az egészben szidni, mert részéről ez csak annyi volt, hogy megérkezett, kapott egy listát a kezébe, hogy miket javítson ki (túl sötét – világosabb lett, kevés humor – írt bele vicces vagy annak szánt párbeszédeket).
    A végén pedig kerekedett egy teljesen inkoherens, sokszor önmagának és a korábbi filmeknek több helyen ellentmondó, felületes, faék egyszerűségű film.
    Ha belegondoltok, erről a filmről már az előzményfilmek alapján lehetett tudni, hogy jó eséllyel rossz lesz. A komplett stábon látszott, hogy mindenki a pénzért van ott. A színészek unalmasan játszottak, a forgatókönyv teljesen silány volt, a zene ugyan ügyesen kikacsingatott a régi témákra, de az azokat összekötő új részek nem többek egyszerű háttérzajnál, a CGI Cyborgot kivéve botrányos volt (és nem csak a bajusz! Itt jegyzem meg, hogy mennyire vicces, hogy novemberben ez a második film, ami a bajuszról szól a Gyilkosság az Orient Expressz után ;)). Egyszóval Snyderen kívül senki nem tette oda magát. Neki pedig egyszerűen nem kéne ilyen filmeket adni. A 300 teljesen jó film volt, a Watchment kevésbé szerettem, de sokan igen, úgyhogy könyveljük el azt is használhatónak. Viszont azóta minden sz*rrá válik a kezei között. De ez nem feltétlenül az ő hibája. Valószínűleg tipikusan az az ember, akinek akkor lennének koherens filmjei, ha 100%-ban szabad kezet kapna. Tippre inkább a producerekkel és a stúdió megmondó embereivel nem tud együtt dolgozni.

  59. Pont hogy az utóforgatott gagyi párbeszédek és viccek voltak bénák. Az pedig tuti Snyder után került bele. Supermannel sem ez volt az eredeti tervük az tuti. Kár érte.

  60. Megnéztem, végülis pozitívat csalódtam; volt jó pár ,,Mi van???” meg ,,Ezt most így hogy?!”, de ha elengedi ezeket az ember, tök szórakoztató.

  61. Katyvaszlipp:
    A Legion of Doom-ot, az meg hogy kik lesznek benne függ attól is amik már biztos lesznek a következő film előtt, meg attól hogy azok mellé ki kell erőkiegészítőnek pluszban újként.
    Ugye Luthor, Deathstroke tuti. Így elnézve a következő filmeket meg, Aquaman jön, Black Manta biztos tag lesz, Black Adam is esélyes.
    A WW2 is jön még ugye, bárki lesz ott Diana ellenfele bekerülhet, Cheetah amúgy is tag. Összeköthetnék egy szigetkereséses sztorival.

  62. 87.
    köszi, most beugrott az egyik animációs film, azokban is benne voltak az általad említett karakterek.

    81. én lehet rossz verziót néztem a westendbe, de ennek a trailernek a 90%-a benne volt a filmben, a maradék 10%ból 5% meg más háttérrel volt benne.

  63. Hát vegyes érzésekkel jöttem ki a moziból.
    SPOILERES

    Egyszerűen felismerhetetlen volt Superman amikor rajzolva/eltüntetve oldották meg a bajuszt. Hihetetlen. A másik a feltámasztása. Hát erre nem számítottam, hogy nekiállnak szó szerint kiásni a hulláját. Mi a fasz, gondoltam magamban. A néha undorító CGI-ról nem is beszélve. Amikor helyezik be a vízbe a testet, mint valami 20 éves animáció. Steppenwolffal nem volt problémám, azért Superman nélkül nem tudtak elbánni vele, aztán fordult a kocka, elég durván. A zenék is semmilyenek voltak, egyedül a klasszikus Batman téma volt ami fülbemászó, sehol nincs egy MoS vagy BvS-hez képest.

    Összességében jól szórakoztam, és ez a lényeg.

  64. Szerintem nincs különösebb gond a filmmel. Igaz nem a legjobb, de némely marvel film szintjét hozza, mint például botrányos főgenya. Steppenwolf nagyon emlékeztet Ultronra, és hasonlóan idegesítő is volt egyben. Ahogy a forgatókönyv se koherens, arról nem is beszélve, hogy leszarja a BvS-ben történteket, és továbbá a jószágúnak gondolt párbeszédek is bűzlenek időnként
    Elmémben sztem a színészek közti kémia teljesen működött és nagyon jót tett a filmnek, hogy csak 120 percre lett vágva.
    A trailerek közül asszem a második volt amikor a végén Alfréd beszélt valakihez. Akkor az most ki volt?
    Tök felesleges azon agyalni, hogy Whedon rontotta, vagy javította a JL-et. Több egy soros került a filmbe, de mivel elképesztően irritálóak, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ki írta Snyder vagy Whedon én mindkettőből kinézem. Igazbol mindegy is nem váltja meg a világot de egynek elmegy főleg az idei blockbuster szezon után, mert halljuk be idén a JL-bél voltak sokkal rosszabb agy költségvetésű filmek.

  65. nagyon vicces review-k vannak imdb-n. “hát a főgonosz rémes, a dialógok gyengék, a cgi-ról ne is beszéljünk, a vágások látványosan zavaróak, az akció sem az igazi, a zene pedig felejthető, de összességében egy nagyon vicces film olyan karakterekkel, akiket szeretünk. 10/8”. haha, fanok, am i right? jó lesz letölteni és nevetni meg fogni a fejem pár hónap múlva

  66. szpojleres mókus +1, a dialógusok fájtak a leginkább, és én angolul néztem, ez bizony nem félrefordítás

  67. Közel sem tökéletes de nem bántam meg a mozit.
    Suicidra nem mentem.Elolvastam róla minden rosszat majd otthon megnéztem és így is hatalmas csalódås lett.
    Talán ezért sem fájt annyira ez a film de attól még nagy gondok vannak a DC-nél.
    Ebben a darkosabb világban minden hiba és hülyeség hatványozottabban látszik.Meg ha MARVEL a vetélytárs akkor pont a főgonosz terén lehetne rájuk köröket verni de ez sem sikerült.
    Plusz ott a sietség,hogy a szereplők fele van csak felvezetve.Oké a Flashről tudok jópár dolgot a sorozata miatt de nem várhatják el,hogy mindenki nézze azt.
    Részemről 6.5/10

  68. @szpojleres mókus Sajnos a szinkron ilyen évek óta, ráadásul rátesz egy lapáttal, hogy a képregényes nevek 99%-a iszonyú idétlen hangzik lefordítva. Vajon az angoloknak is ilyen idétlen hat a saját anyanyelvükön? :)
    Úgy tűnik a kritika és hsz-ek alapján nem lesz mozi.

  69. én meg pont a kritika és a hsz-ek miatt megyek mégis, asszameg! olyan nincs, hogy Human szerint egy hulladék, Rusznyák Cs. szerint reményteli, a kommentek meg -1/10 között mozognak szélsőségesen. szóval hétfő 11 óra Thor, fél3 Justice Líg, szorítsatok, hogy túléljem.

  70. Ma megvolt nekünk is. Erre a filmre nem lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz, igazából vegyes. Innentől esetleg spoiler. Szerencsétlen Hanry Cavil-el jól elbántak, mintha nem is ő lett volna, nagyon durván látni, hogy melyik jeleneteknél nyúltak bele az arcába, így könnyű kitalálni, hogy azok a pótforgatáson készültek. Igy pl a feltámasztása is, ami egyrészt szembeköpte a BvS végét, másrészt nem került bele a filmbe a fekete ruha, ezek Whedon változtatásai tutira. Na és a poénok. Egy részük jó volt, illet az adott szituációba máskor erőltetett és felesleges volt. Ami a legdurvább hogy Batman és Superman sokszor teljesen karakter idegen volt, az előző filmekhez képest, a hülye beszólásaikkal, mikor a földön feküdtek pl. Az effajta viselkedésükkel teljesen szembeköpték a BvS-t de még az Acélembert is. Nagyon de nagyon nem állt jól nekik ez a poénkodás. Flash-hez passzolt mondjuk. Az új karakterekkel nem volt problémám, WW még mindig gyönyörű és epic, benne nem csalódtam. Nem hiszem el, hogy a Warner-nél nincs egy épkézláb ember aki átlátná az egész koncepciót és irányítaná a dolgokat. Egy fél mondatot nem ejtettek az öngyilkos osztagról, hogy mi van velük, miért nem lehet őket bevetni, ha már egyszer támadás éri Gotham-et is. Vagy hol van a hadsereg? Hol vannak az emberi vezetők, a fejesek, akik folyamatosan irányítani akarnak mindent? És szerintem rövid is volt, hiába két óra, összecsapott. Remélem lesz ebből majd valami bővített verzió bd-en. Rengeteg leforgatott anyag mehetett a kukába. Ha még sokat agyalok rajta, csak jönnek elő a hibák. Összességében csalódás, hiába voltak jobb pillanatai.

  71. Egyetértek 99: Roli-val. SPOILER

    Ha a BvS végén azt láttuk, hogy lebegnek a föld darabok, akkor nem kellett volna meghalnia, hanem az a kóma szerű dolog lenne a logikus. Ez így nagy kár volt, nem erre számítottam. A mesefilm sokkal jobban nyúlt ehhez a részhez. Itt simán fölélesztették, mintha mi se történt volna.

  72. Snyder tutira másképp tervezte, csinálta, főleg hogy a forgatási képeken láttuk a fekete ruhájában Supit. Kár, hogy nem tudta befejezni. Whedon csak belekontárkodott. A sok hülye poén is tutira az ő ötlete volt. A Marvel filmekben jól működik a hülyülés, itt ez most visszalépés. Az acélember és a BvS hangulatát kellett volna továbbhozni ebbe a filmbe is. Nekem hiányzott a drámázás.

  73. es istenem..Ez nagyon semmilyen volt.Én még ilyen dühösen nem jöttem ki moziból egy film után.
    Sehol sincs Az acélemberhez és Wonder Womanhez.
    Sehol egy epikusság,művésziség,érzelmes pillanat 1-2 kivétellel.
    Helyette darálás,egysorosok,darálás,egysorosok és ennyi.Egy kiherélt film.nnyira tudtam.
    Superman…nekem a film egyik legnagyobb csalódása.Egy paprikajancsit csináltak belöle. Szorgalmasan durrogtatta a poénbombákat!Gratulálok!Így kell az eddigi felépitett karakterét lenullázni.Nekem ez kurvára nem jön be.Nem ezt vártam.Akkor!!rengeteg jelenetnek se vége se eleje.Botzalmasan kapkodott a film.Szép gyorsan lezavarták a történetet. Folyt

  74. Roli: A legelső előzetesben is voltak poénok, akkor pedig még Whedonnak köze sem volt az egészhez.

  75. Tudom, hogy az én véleményem nem mérvadó, mert egy elvakult p*csa vagyok, de én most jöttem meg a második nézésből, és sokkal jobban tetszett, mint elsőre, egy ember volt még a csapatomban rajtam kívül, aki még látta és ő is ugyanígy volt, a többi 3 pedig elsőre is élvezte és ők pedig nem annyira ismerik ezeket a dolgokat. Mivel Szombat esti vetítés volt, most sokkal többen is voltunk és így tele volt a terem, jóval több reakció is érkezett akcióra, vagy poénokra.
    Azt hiszem most úgy néztem, hogy sikerült teljesen elengedni azt, hogy mi lehetett volna, ha nem történik ami. Kizárni az egész film készítési történelmét és csak nyugodtan hátradőlni. A szombat/vasárnap reggeli mesézések korába repített vissza, tényleg az animációs sorozatokat, filmeket érdemes belőni. Mondjuk még most is nézek ilyet, a Justice League Action haláli. S bár még az legelején mindig szörnyű volt a bajusz, a későbbiekben valahogy hozzászoktam. Ennek ellenére, remélem továbbra is, hogy az otthoni kiadásokig még dolgoznak rajta. Amúgy azok, akik velem voltak (oké, nem filmes guruk) és nem tudtak a bajusz ügyről észre se vették :D

  76. Human. Ilyenkor olyan szívesen belenéznék egy párhuzamos dimenzióba, ahol mondjuk írsz egy pozitív kritikát erről a filmről, hogy ott ugyanezek a kommentelők mit írtak volna. :D sokszor gondolok arra, mennyire viszi el a cikk a kommnetelők véleményét. Persze nem a kritikát vonom kétségbe, nyilván azt írod le amit te éreztél. Csak amikor ilyen kommenteket olvasok hogy a legrosszabb film amit valaha láttam, vagy ekkora trágyát életemben nem láttam, meg a hasonló nevetségesen szélsőséges véleményeket, elgondolkodom azon mennyire befolyásolod a véleményeddel az olvasókat :). Itt a kommentek 99% -a írja mennyire rossz film miközben úgy néz ki hogy az embereknek amúgy tetszik, vagy nem utálják legalább is az iMDB 7,6 értékelés ezt mutatja.

  77. Mekare: Igy jártam anyátokkal – Szirén effektus. Nézz egy lamantint elég sokáig és egyszer csak szirénné válik a szemedben.

  78. Ezt még nem néztem vagy hallgattam elég sokáig akkor, hogy tetsszen Elfman “munkája”.
    Egész egyszerűen olyan voltam, mint Elsa és énekeltem, hogy Let it go…miattam jön a havazás :D
    Mivel ezeket a karaktereket én fogyasztom képregényben, filmben, rajzfilmben, sorozatokban és játékokban elég széleskörű az ahogy hozzájuk viszonyulni tudok.
    De nem fogok szabadkozni, mert tetszik valami.

  79. Vaszilíj: mivel sokszor tök ellentéteset írnak velem, így nem hiszem, hogy nagyban befolyásolom a kommentek hangnemét.

  80. Vaszilíj Zajcev:

    Az IMDB ratings ne legyen mérvadó ebben, mert ha jól emlékszem akkor 1 héttel a BvS premierje után a film adatlapja 8.0 környékén állt, most jelenleg pedig 6.6-on. Sőt ott volt is egy olyan cikk, hogy kamu felhasználókkal 10-re értékelték a filmet,hogy jobb legyen az értékelések átlaga. Inkább olvasd el az ilyen blogok és magánemberek véleményét, mert itt 90%-ban én is egyetértek már évek óta a kritikákkal. IMDBvel csak óvatosan :)

  81. Kuoritza, 25-30 ezernél már azért eléggé be lehet lőni, hogy mi lesz a végső reálisabb rating. Először mindig magasról indul, mert többnyire a moziba, a rajongók indulnak hamarabb. Egy-két hét után be szokott állni a mozinézők véleménye, majd 3-4 hét után a letöltők is jönnek és esik valamennyit még. Szerintem valahol 6,9-7,2 közé fog beállni ez a film. A kamu felhasználók 10/10 értéléseit pedig bőven ellensúlyozzák az irreális zsigeri hater szavazók 1/10-es pontjai. :)
    Az ilyen blogok és pláne az ott lévő kommentekre meg soha nem adok, szeretek inkább saját véleményt kialakítani, ezért nem is olvasok kritikát a filmnézés előtt, csak azután érdekel mások véleménye ha már van sajátom. :)

  82. még egy időmilliomos? (amúgy 10/10 és 1/10 tuti súlyozva van, vagyis kevesebbet ér, tippre még az accountok eddigi pontszámait is nézik, hogy mennyire elosztottan pontoznak)

    Amúgy szerintem pont érdemes kiszúrni 1-2 kritikust, akinek vagy nagyon ellenkező vagy velünk megegyező az ízlése. A kritikus sokkal több filmet néz, így az ajánlásait (vagy lehúzásait) nézve könnyű találni magunknak néznivalót. Az RT pontszámot tudom miért kedvelik sokan, ezért is szoktam foglalkozni vele, de ha az embernek van ízlése akkor sokkal egyszerűbb pár kritikusra támaszkodni. (Pl. “humannak nem fér bele, ha agyon van vágva az akciójelenet, de engem kevésbé zavar, és ha csak a vágást húzza le a egy akciófilmnél, de semmi mást, akkor simán nézős lehet”)

  83. 104. István

    Most újranéztem, hogy jól emlékszem-e és igen. Nem volt ott semmi poénkodás. Vagy mire gondolsz?
    Egyébként fentebb azt írtam, hogy voltak jó részek és helyénvaló volt egy vicces beszólás, de az a baj többségében túltolták. Elég lett volna ha Flash viccelődik és oldja a feszültséget, de ilyen karaktereket mint Batman és Superman beáldozni egy hülye beszólásért vagy szánalmas viccért totál felesleges volt. És mint írtam ezzel szépen gyalázták is az előző filmeket. Ha ez lesz az új irány DC-nél, akkor …

  84. Megnéztük mi is tegnap. Vacak volt. Nem nézhetetlen vacak, egyszer nézős, másnap nem emlékszel rá típúsú vacak. 5/10-et megérdemel, szombat délutáni matinénak teljesen jó volt, de valahol szomorú, hogy a DC ennyit képes Justice Leauge címen kiizzadni magából.

  85. Vaszilíj Zajcev:

    Rendben ez világos. Csak ahogy human is írja nem mindenki időmilliomos, plusz az átlagember sajnos nem teheti meg anyagilag sem azt, hogy minden filmre elmegy. Sajnos… Hanem válogatnia kell. Ha megvárnám azt amit te írsz, hogy IMDB-n “beálljon” a pontszáma egy filmnek akkor addigra már az összes mozi leveszi a műsorról az adott filmet.Mert nem minden filmre érkezik be olyan hamar annyi szavat, ami szerint eltudom dönteni, hogy érdemes megnézni.
    De nyilván nem vagyunk egyformák.

  86. 106@Vaszilíj Zajcev

    az a normális szerintem, ha egy filmes blog látogatóinak többsége nagyjából egyetért azon az oldalon a kritikákkal, különben miért olvasná, érdekelné őket, hogy mit ír valaki egy filmről, ha a filmek 90%-át teljesen máshogy éli meg, ahogy az is normális, hogy még így is akadnak, akiknek nem 100%-ban tetszik minden, ami a blogírónak is, ez teljesen érthető, nem vagyunk egymás klónjai és nem kötelező egyformán gondolkodni se.

    ha fordítva lenne, és a többség csak azért járna ide, hogy ellentmondjon humannak és a többi cikkírónak, akár tetszik nekik, akár nem, azok az emberek csak az idejüket vesztegetnék azzal, hogy végigolvasnak egy kritikát, amivel már az előtt nem fognak egyetérteni, mielőtt látták volna a filmet. nekik nyilván írhatod, azt hogy valami trágya, annak ellenére is megnézik a filmet és visszajönnek, hogy hülye human. vagy írhatod nekik, hogy ez a világ legjobb filmje, kapásból rávágják majd, hogy hazudsz.

    én személy szerint gyűlölök moziba járni, és nagyon ritkán van olyan film, amire úgy érzem érdemes időt szánni rá, viszont rengeteg filmet nézek és sokszor találtam már itt is olyan gyöngyszemeket, amikről előtte nem is gondoltam volna, hogy érdekelhet, sőt olyan is volt, amit nem akartam megnézni egyáltalán, annak ellenére, hogy itt jókat olvastam róla, pár év múlva elém került, megnéztem és tetszett.

    a másik dolog meg, hogy a filmbuzi.hu-nak nyilván ide kell röffentenie valamit minden nagyobb blogbusterről is, akkor is ha amúgy a blogírónak eszébe se jutna beülnie arra, sokszor érzem úgy, hogy humanék kötelező köröket futnak olyan filmekkel is, ami max. pár rajongót érinthet, de nem feltétlen azokat akik 6-7 éve olvassák ezt a blogot, ezeknél több eséllyel fogsz olyan kommenteket olvasni, amiben a többségnek szintén nem tetszett az adott film, míg a rajongó megdöbbenve néz, hogy itt mindenki idióta.

  87. SPOILERES vélemény:

    Friss az élmény, kicsit tartottam tőle, pedig szeretem a DC képregényeket és animációs filmeket. Csalódnom nem sikerült, de azért vannak bőven hibái a filmnek.

    MOS: tetszett, úgy ahogy volt.
    BVS: A mozis verzió szerintem kevés volt, ahhoz, hogy értsük Luthor kavarását a filmben, de a bővített már orvosolja ezeket a hibákat.
    WW: Tetszett.

    Pozitívumok:
    A karakterek motivációja, fejlődése és senki nem tűnt feleslegesnek, vagy nem oda illőnek.

    Batman motivációja, bűntudata és a film végén lévő önfeláldozó akciója is teljesen hihető volt.
    Diana jelleme is fejlődik annak ellenére,hogy saját filmje is volt már. Teljesen jól folytatták az ő történetét. A Bruce és közte lévő véleménykülönbségek ezt kellően alátámasztották.
    Flash: Nagyon féltem, hogy egy olyan idegesítő, béna srácot kapunk, mint az előzetesben. Viszont kellemeset csalódtam. A poénjai neki sülnek el a legjobban viszont nagyon örültem, hogy látjuk Barry-ként többször is a komoly arcát is.
    Aquaman: Amennyit mutattak az “eredetéből”, az bőven elég volt arra, hogy várjam a saját filmjét.
    Cyborg: Mivel kapcsolódott az alapsztorihoz, így nem éreztem feleslegesnek, de számomra kicsit érdektelennek tűnt.

    Poénok:
    Én úgy éreztem, hogy Batman esetében nem vitték túlzásba a viccelődést, talán 2 poént süt el, ami még simán belefér a jellemébe. Flash-nél, mint említettem nem éreztem túlzónak, a trailerekkel ellentétben, viszont Superman esetében az összes tényleg gáz volt.

    Negatívumok:
    Superman: Annyira más személyiség volt, mint a MOS-ban. És ez nem karakterfejlődésnek tűnt a filmben. A feltámadásos jelenetet nem is értettem. Most, akkor tudja, hogy ő ki, vagy nem? Ez a rész nagyon kilógott nekem valamiért.

    CGI-al én általában elvagyok,vagy nem figyelem annyira, de itt sok helyen kilógott és ez megint Superman karaktere körül lehetett érezni,(a film közepén lévő harcban).

    A final battle nekem elég gyors volt:/

    Sok fórumon olvasom, hogy lesz bővített verzió, viszont érdekelne, hogy ez hivatalos dolog,vagy csak az emberek egyéni véleménye.

  88. Roli: “I hear you can talk to fish” “I need friends” “More less, he said no” “What are you’re superpowers again? I’m rich”. Ezek az első 2 trailerből vannak, amikor Whedon a projekt közelében sem volt. Eleve már az első előzetes után lenyilatkozta a Warner hogy sokkal lazább tónust kap a JL mint előtte a BvS. Már ott elindultak Bosszúállók irányba, azzal hogy Whedon tették meg Snyder lelépése után felelősnek csak ezt szentesítették.

    Mekare: Nagyon durván elbeszéltél mellettem. Szóval sem említettem a zenét. A szirén effekt a bajuszra vonatkozik, meg úgy magára a CGI-ra. Nézd meg elsőnek, feltünő, megnézed másodjára, már nem zavaró, és így tovább és így tovább. Minél többet látsz valamit annál jobban hozzászoksz, azonban az alap tényen hogy a lamantin egy lamantin, ez nem változtat. Amúgy ne gondold hogy te vagy az egyetlen aki többféle mód fogyasztja ezeket a karaktereket, itt az oldalon is vagyunk páran, és sok elégedetlenkedőt pont ezért zavar/idegesíti ahogy a DCEU kezeli őket.

  89. fura, hogy a DCrajongókkal szembe megyek, de szerintem nagyjából Superman kezelése volt a legjobb a filmben, kicsit a régi reményteli Supermant idézte. Nem véletlen, hogy hozzá kötődött a legtöbb utóforgatás (a bajszon látszik:), mert végre egy képregény rajongó kezébe került, csak kicsit későn – na meg szembemenve a BvS fő témáival, ahol Superman kurvára nem a világ reménysége volt akit mindenki siratni fog (pedig ez a gyászolás még Snyder ötlete, mivel a főcím annyira Watchmenes). Amúgy tippre Snyder víziójában csak a film végén tért volna vissza.

  90. “akkor is ha amúgy a blogírónak eszébe se jutna beülnie arra”

    van ilyen, de a JL-re szerintem már csak kíváncsiság miatt is elmentem volna, ha nem lenne a blog, mivel szeretem a mozit és a film hányattatott sorsa utáni végeredmény érdekelt mindenképpen. A The Batman például nem lesz ilyen, mert ott már tuti, hogy az utolsó betűig átírják Affleckék forgatókönyvét.

  91. Human, ne viccelj. Semmi köze nem volt Superman-nek önmagához. Totál karakter idegen volt.
    Snyder amugy jol kezelte Supermant, csak nem a fövonalbeli volt, hanem az Earth one Supi. Amugy javaslom oévasd el, mert nagyon jo, és a üan of steel nagyban abbol merit.

  92. Szerintem meg nem volt a legjobb a Superman dolog. Fölélesztik, és egyből 100%-os, sőt. Vajon erre értette a BvS-ben Flash, hogy Lois a kulcs? Hogy vigyék oda, különben mindenkit kinyír? Az lenne a logikus. Amúgy olyan volt, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. Túltolták. Kíváncsi vagyok, kiadják e a vágatlan verziót, bár ahhoz nem passzolna a sok utóforgatás.

  93. superman lehet, hogy a képregényekhez hű(bb)en lett ábárzolva, de a mos-ban és a bvs-ben látott supermannel totál szembementek, így nem csak a cgi miatt esett le a vászonról a karakter.

    amit fent linkeltem, abban szépen benne van, hogy az ő felépítését is majdnem teljesen kivágták, sem lois-szal, sem az anyjával, sem alfreddel nem volt meg az a pár mondata, ami kellett volna ahhoz, hogy megértsük, hogy miért csatlakozik végül a ligához.

    elképszetően haragszom a warnerre, és egyre inkább értékelem a maga kuszaságával együtt a bvs directors cutot, ami az összes hibája ellenére kiadott végül egy “egészt”. ehhez képest ez a justice league tényleg az a “franken movie”, aminek becézik.

    a film eredeti operatőre egyébként kirakot egy bts videót, amiben benne van az a jelenet is, amikor burce alfreddal beszélget SPOILER arról, hogy clark sokkal inkább ember, mint ő – ez nekem kicsit meglepetés volt, a rendezés ott eléggé whedonosnak tűnt elsőre, de visszagondolva kevésbé lógott ki a narratívából, mint a lasszós jelenet vagy diana és bruce whiskeyzése, ami egészen borzasztóan out of context volt.

  94. és amúgy elég kemény kampány indult időközben egy snyder-féle director’s cutért, ráadásul úgy tűnik, hogy komoly belsős támogatással, mert elég nagy tempóban jönnek a leakek, most pl. félkész kimaradt jelenetek

  95. nem tudom ezekre a kampányokra szükség van-e. akkora csalódás lesz ez a projekt most anyagilag is, amit a Warner már nem tud mivel elütni.

    ha van egy kis eszük elkezdik valahogy a nulla közeléből az egészet, mert ez igy ebben a formában reménytelen, mivel a BvS-sel, vagy a SS-sel szemben ezt a közönség is leszavazta (=nem mennek rá).

  96. Kakaó: az ereje kezelése nem volt jó, az egyértelmű, de azt a már meglévő jelenetek közé nem tudták máshogy.

  97. 119. István

    De ezek pont nem a debil beszólások és a hülye poénok. Ezek teljesen rendbe vannak, sőt még poénnak se nevezném őket. Ezek simán lehetnek Snyder ötletei.

  98. Azért nulláról nem kell kezdeni, mert a karaktereket szeretik, jövőre jön az Aquaman a WW2 is biztos, egyszerűen hagyni kell dolgozni a kreatívokat és nem szétvagdosni utólag, meg behozni valakit hogy újrahasználják a vicceiket meg a zenéiket régről.
    Snyder is szereti a képregényeket, Whedon is. Reményteli lett volna Snyder verziója is, csak passzolva a karakter ívéhez. Mondjuk nekem már a MoSban is bőven reményteli volt. Nem tudom kinek mit jelent a remény, ennyire más volna a hozzáállás?

  99. Joly:
    A 3-4 kár, hogy kimaradt.
    Azt hiszem a 11-es pont sokkal jobb lett volna Snyder verziója szerint és bőven meg is érdemelt volna több időt.

    22-esért pedig szintén kár, a végén simán elfért volna.

  100. Rengeteg kimaradt Cyborgból is.talán ezért is nem adta nekem ő is.Tevékenységei Cyborgként,gocis múltja.
    Olvastam még olyan jelenetek is kimaradtak amik ha igazak überkirályak lettek volna.

  101. Ez egy nagyon király film volt ,az egyik legjobb,a cikk iró szerintem teljesen mást nézett vagy csak,megmondták neki hogy irjon szar véleményt róla,mindenki menjen el nézze meg mert megéri.
    Flash gyerek kibaszott poénos volt és nem volt sok pontosan el volt találva,CGI meg tökéletes volt szintén nem tom itt sokan mit néztek de mindegy,zene is rendben volt az egész film nagyon ott volt egy baja hogy rövid volt kb fél óra hiányzott belőle legalább

  102. cgi tökéletes? már ez magában hiteltelenné teszi a mondandód. azon is vitatkozhatnánk persze, hogy ezra miller nem ripacskodott-e inkább poénkodás helyett, de az legyen szubjektív most az egyszer. ha meg ironizálsz, jól elkaptál hehe

  103. Spoiler!!!

    Superman visszatérésének kb semmi felvezetése nem volt.Csak úgy jött az ötlet és kész..Aztán Diana próbált súlyt adni neki de kb csak mert.Egyértelmű volt.
    És én a hogyant(Flash,Cyborg jelenet úristen..) is más,hogy képzeltem el na mindegy.Csalódás volt ez a film.😞

  104. A vágás csak az elején zavart, a karekterek tetszettek, a poénok is (spoiler pl amikor dia lasszója aquamanen van :D), csak a látvány volt értelmetlen spoiler mik voltak azok a lila csápok a végén ? Meg nagyon műnek érződött. És minek kellett annyira superman, ha előtte minden hős legalább háromszor földre vitte prérifarkast ? A plusz jelenetbe darkseidot vártam, viszont a spoiler zöld lámpás meg a shazamos jelenet baszottul tetszrtt.

  105. Én is írok pár sort, SPOILER is lesz, szólni fogok.

    Először is, a DC képi világa megragadt 2013-ban, és itt nem a CGI-ra gondolok, vagy az szvsz néha igen gyenge felvételekre (srácok komolyan, ezt ne nézzétek közelről a moziban), hanem hogy képtelenek voltak megújulni. Azért ma egy Marvel filmben rengeteg kreatív munka van, iszonyatosan telerakott minden egyes shot, ki van találva, de DC-éknél van egy semleges háttér, rápakolva az adott shot témája és kész, néhol brutálisan fáj, mennyire steril.
    Viszont a cselekmény, a karakterek végtére is jók, a történetet ahogy megkapjuk, nekem tetszik.
    A toborzós rész kifejezetten élvezhető, kicsit darabos, de legalább nem olyan mint amit már máskor láttunk máshol. Aquaman meglepően jó lett, sokkal 2D-bb karakterre számítottam, ahogy Cyborg is pozitív csalódás, végig jók voltak, pedig tőlük féltem. Aki szerintem tök gáz lett, az Flash. És nem úgy értem, hogy Barry Allen, mert azok a jelenetek mind jók voltak.
    Steppenwolf belépése is jobb, mint amit sejteni lehetett, és hát Árésznál és Ultronnál is jobb volt.
    Egyedül a magában beszélése, meg az egyszerű ráváltások, hogy elmondja a kétsorozsást hol tart a terévben…. meglehetősen a suicide squad szerkezetét juttatták eszembe, ott ugyanez volt, és hát egyszer oké, de másodjára ez már nekem nem állt meg. A zene is kifejezetten jó, mindenhol, mindig.
    Féltem, hogy a két órás játékidőbe majd nem fér bele egy csomó minden, és jó nagyot tévedtem, mert meglepően sok háttérttörténet vagy világépítkezős jelenet volt. Szerintem ez főleg azért lehetett, mert csatából kevés volt, és azok is rövidek voltak. Amit nem bánok, mert leglaább nem ült le. Egy csata is csak mindig egy lépés volt a cselekményben, egy eszköz, és sosem abba torkollott a cselekmény, ami miatt így tök jól halatt a film szerintem.
    Aki bizonytalan magában, hogy megnézze e moziban, annak üzenem, ne most szálljon ki, ez a film nem lett rossz, nem csak DC viszonylatban, hanem egyébként sincs szégyellni valója. Jó mozis élmény, megéri a jegy árát, de tényleg!

    SPOILER
    Hiába volt Barry, mint civil jó, Flashként nekem ő volt a csalódás. A száguldások voltak élvezhetetlenek, illetve a szuperhős fejlődése. Konkrétan volt a filmben egy jelenet, amikor flash fut a falon majd batman ellövi a bokájánál egy szigonnyal, aztán ahogy ott lóg, megköszöni neki. Ezt nem is értettem, valaki? Ráadásul amikor még bénázgatott a csatatéren, azok mind kivoltak merevítve, dög unalmasan, de mikor 5-10 ellent söpör le a végén, ott már nincs kikockázva, pedig nagyon klassz lett volna. Bár a traileres jelenet, a kard hegyének megpöccintése szerintem helyenesn úgy keleltt volna hogy kinézzen, hogy leszakítja a kard az ujját, de hát kellett egy moneyshot flashnak is gondolom. A Supermannal való buddyzás, meg az 1. stábos jelenet viszont naggyon coolság volt.
    Batman nekem kicist buta volt a film első felében, a kikötő alatti alagutas első összecsapásban hogy miért csak szigonypuskát tudott magával vinni, érthetetlen, de szerencésre a film végére meglett a robbanó gadgetes öv is. És a végére hagytam a nekem legkedvesebb dolgot, ami teljesen meglepetés volt nekem, superman ábrázolása. Hát ahogy felébredt, emg ahogy belépett a végső csatába, na így kell ábrázolni egy közel végtelen erejű szuperhőst…. a BvS-t nem utáltam, de ott sajnos nem tudtak ezzel mit kezdeni. De itt, amikor a 3 kollegát tartja a két karjában, majd az elfutó flasht el kezdi követni a szeme sarkában…. Nah igen, erről van szó!
    És hogy miért nem hoztam még szóba Wonder Womant? ŐSzintén, csak most jutott eszembe, hogy ő is a filmben volt… Azon túl, hogy az egyik kockát az amazonok őrizték, és volt némi szigetes jelenet, így volt kötődése Dianának a történetbe, hát nem nagyon volt olyan szerepe, amit más ne tudott volna kiváltani a filmben. Ettől még nem volt rossz, meg ez nem is baj, elvégre a BvS-ben is eléggé lopta a shot, meg neki már van előzmény filmje is, rajta kívül csak szupermannak van, érthető, hogy itt most csak töltelék volt.
    Viszont, hogy supermanre viszsatérjek, itt most ugye jött, látott és rongyosra vete Steppenvolfot, miközben a másik 5 együtt sem bírt vele, ami rendben is van, de ezek után én nem éreztem Luthort fenyegetőnek :D
    [/SPOILER]

  106. Amúgy szerintem Synder verziójában volt silver jelmez,szakáll és meg viselt Superman.Csak Whedon ezt túl sötétnek és komornak látta.
    Bizonyitja ezt Cavill Insta fotója és egy tavalyi forgatási fotó amin szakállas volt.

  107. Ma láttam én is, igaz nem a legjobb minöségben, de nekem összességében tetszett a film!Nem mondom hogy hibátlan, hogy korszakalkotó, volna bőven hova fejlődnie, de kezdetnek elment!A látványvilág pazar a karakterek szerethetőek, hála a bele vitt humornak, ami néhol valóban túltolt.
    10/7

  108. Felbaszott, na.

    De csak, hogy rövid legyek kiemelek egy-egy példát mindkét oldalról, amik talán kevés kommentben lettek említve.

    +: gothami nyitó képsorok, te jóég berosáltam mennyire képregényhű, industrial ábrázolás, akarok egy teljes filmet így.

    -: mindenhol indokolatlan name dropping. még csak 2 perce találkozott vele, de már Aquaman-nek hívja. Bruce lazán kérdezi, hogy hol van Cyborg, amikor nem is ismerik még.

    A többi másoktól már elhangzott, karakteridegen Supi és Batman, szar boss, szar film, szar plot.
    Igazából azért rosszabb, mint a Suicide mert ott kicsit sem érdekel Will Smith, meg a divatból imádott Harley, de itt az eddigi két film által hellyel-közzel felépített kohézió is ment a pi***ba.
    3/10

  109. SPOILER
    Jah igen, a végén pedig az nem a Legion of Doom teaser volt, hanem inkább az Injustice League. Bár, megint csak arra volt jó, hogy felb*sszon az is. Egy épkézláb sztorit nem tudnak megcsinálni, de úgy rohannak előre, mintha az életük múlna rajta: Sirens, JL Dark, Injustice League. Vicc.

  110. Csigusz: Azért hívta Aquaman-nek, mert gondolom így terjedt el azok között az emberek között,akiknek segített. Cyborg esetében pedig azt kérdezte, hogy hol van a kiborg. Nem a nevén szólította.

  111. @zsocso:
    A feliratos verzió lektora a képregényeket elég jól ismerő Harza Tamás volt, így maradjunk annyiban, hogy neki hiszek inkább – és ott a nevére utaltak Cyborg-nál.
    Az Aquaman-re simán lehet a Te verziód is jogos, ettől nekem még ez ebben a formában rohadtul nem tetszik, és inkább betudom a teljesen vállalhatatlan forgatókönyvnek ezt. Ilyen téren is simán vehetnének példát a Marvel-ről, ott sem erőltetik a képregényes neveket orrba-szájba pl. a Homecoming-ban sem hívják Vulture-nek, stb.
    Igazából ez csak egy volt a számtalan problémája közül a “műnek”.

  112. Atyaúristen, mennyi felesleges dolgot olvastam itt hirtelen :D Szupermen szakállas-bajszos lett volna eredetileg??? Ha itt nem olvasom fel sem tűnt volna a retusálás, akár CGI, akár Photoshop :D
    Amit itt említettek negatívumként, az nekem fel sem tűnt :D Nem vagyok képregény szakértő, de ez a film szerintem jó lett. Ja, biztos lehetett volna jobb, de a vájtszeműek, akik nem szórakozni ülnek be moziba, hanem hibákat keresni, akkor sem lennének elégedettek :D
    Csak azt nem vágom, hogy WW miért volt jó film, ez meg miért volt szar? Mindegy is, nekem tetszett a film úgy, ahogy volt :D

  113. Yakhead: msot reklámozod hogy vak vagy? ha az első telefonos jeleneten nem tűnt fel semmi furcsa, akkor töröld meg a szemed.

  114. Háttgyerekek. Meglepetésre marha jol szórakoztam! A tegnap nézett Ragnarok utan meg főleg. Azt nagyon untam. Ez egy bot egyszerű film, ami tok lazán szorakoztat. Csak azt vártam, h ne legyen ultra c*r. Ehelyett meg, még néztem volna tovább. Jo a szereplő gárda! Nekem azt adta a film amit a trailer ígért, a (fenti) hibakon is at tudtam siklani. El tudtam fogadni, h nem kell komolyan venni.

  115. Tegnap néztem meg, nekem unalmas volt. Mennek a jelenetek egymás után, és semmi izgalom vagy érdekesség. Figyeltem a Bajusz helyét, de ott jó a CGI — minden máshol videojáték szintű. Gal Gadot pedig továbbra is szép. Affleck túl dagadt Batmannek. Ennyi.

  116. Most már én is kíváncsi lettem erre a bajusz ügyre. Szerintem nem vehető észre, ha nem mondtátok volna, fel sem tűnik. Talán annyi látszik belőle, hogy a szája körül más a bőrszín, mint az arc közepén. Az orra már inkább zavart, mintha felesleges lenne benne pár görbület. Vajon eltörte a színész a múltban?

    A film pedig… Meh… Egynek jó volt, de semmi igazán érdekes. Az egész filmen végig megy ez a kettős színvilág. Világos jeleneteket után jön a sötét, esős, depressiós.

    Nem értettem, hogy mi értelme volt ennyi időt szánni a kimentendő orosz családra. Felesleges szál, bőven elég lett volna a végén megmenteni őket egy jelenetben.

    A film talán legjobb jelenete, amikor Aquaman a kocsin ül és elmondja a véleményét mindenkiről. Ez legalább tényleg jó “poén” volt.

  117. nem hiszem el, hogy nem szúrtad ki. Konkrétan már az első telefonos felvétel megalapozza…

  118. Ma (most) nézem, komoly kínok között. Az HBO felrakta, hááát ez oltári béna. Láttam anno az animációs változatot, még az is milliószor jobb. Olyan mint egy youtube-fanfilm, vagy Pamkutya paródia, gyakorlatilag értékelhetetlen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.