Star Wars Episode VIII: The Last Jedi – avagy az Episode IX felvezetése és a Force Awakens-t ért kritikákra való válaszolás a stúdió részéről

Általában úgy szoktam az ilyen írások elé ülni, hogy elsőnek megpróbálom értelmezni az érzéseimet, és hogy ezt miért vagy épp mivel váltotta ki a film. Néha nem fejthetem ki a spoilerek miatt, sokszor csak nem megy, néha nincs kedvem magamat beletenni egy írásba, néha meg egyszerűen csak nem érzek semmit. Na ez utóbbi történt most is.

Vagyis valamennyire szomorú voltam a moziból hazafelé, de az annak szólt, hogy szeretni akartam a filmet (bár a kritikusok hurr durr utálni ülnek be mindenre), de nem tudom. Azért nem tudom, mert… semmilyen. Hiába tűnik úgy, hogy pár Star Wars beidegződést felrúg, mégsem próbálkozik semmivel igazán. Amivel mégis, ott pedig darabokra lehet szedni sokszor.

Pedig nagyon kompetensen van megcsinálva, és egyszerűen gyönyörű képileg. Most nem csak az űrcsatákra értem, amik között van egy lélegzetállító rész, hanem a drámai jelenetekre is. Nem egy Blade Runner 2049, ahol szinte minden kép kimehetne a falra, de azért akad bőven látnivaló benne.

Nyilván értem, hogy a blockbuster készítés az csak üzlet, de ennyire biztonsági játékot nyomni benne az néha már egy kicsit unalmas. Itt menne új utakra végre a franchise, amit úgy képzeltek el a Disneynél, hogy válaszolnak a Force Awakenst ért kritikákra, jobb helyszíneket kapunk, pár érdekes, eddig nem látott lény is becsúszik, és nem másolják teljesen az Empire Strikes Backet. De ez csak reakciós filmgyártás, nem pedig valami saját elképzelésre épülő “trilógia” építése.

Őszintén kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert szerintem sokan fogják szeretni, de nekem most egy kicsit elegem van ebből a tvsorozatozásból. Ez a film magában szinte semmi, egy kis átírással 50 perces lehetne, felvezetve Rey és Kyle változásait a “fináléra”, amit 2 év múlva nézhetünk majd. De tényleg, az írók Lost darát tartottak előtte? Mert ahhoz hasonló szinten nem beszélnek meg a karakterek egymással semmit, csak a Losttal szemben itt minden előtte elhangzó információ szerint meg kéne tegyék, így csak teljesen mesterséges konfliktusnak érződik. És ezzel nem Rey-ékre gondoltam.

Az egyedüli ami tényleg tetszett benne, az Ray itteni útjának a vége és amit Benicio Del Toro karakterével műveltek. Bár utóbbi eléggé sok közhelyt is elpufogtatott. Mondjuk ez utóbbi kapcsán kicsit vicces, hogy milyen komoly témákról is akart mesélni a Last Jedi, és közben milyen gyerekes humort használt a feszültség feloldására sokszor. Egyáltalán nem éreztem összhangot az erőben, izé, írásban.

Még talán folytathatnám, de már nincs kedvem. Ezt a filmet is úgy lehet a legjobban védeni, hogy szükség volt rá, valami újat indított el, talán új rajongókat szerezve a Star Wars brandnek. Na de a Force Awakenst meg úgy lehetett védeni, hogy muszáj volt olyannak lennie amilyennek, mert annyi mindennek kellett megfelelnie. Egyiket sem úgy, hogy magában üt. És közben elment 3 év.

(A kommentekben ha SPOILER-t írtok akkor a komment legtetejére biggyesszétek oda a figyelmeztetést.)

284 hozzászólás a “Star Wars Episode VIII: The Last Jedi – avagy az Episode IX felvezetése és a Force Awakens-t ért kritikákra való válaszolás a stúdió részéről” bejegyzéshez

  1. Csalódtam. Elképesztően gagyi dolgok voltak benne, a karakterekkel és a történettel sem tudtak semmit kezdeni. Hogy Rian Johnson hogy kaphatott ezek után egy saját trilógiát azt végképp nem értem. Szépnek tényleg szép volt.

  2. hát ez nekem olyan volt, mint egy rossz paródia.
    tegnap 00:15-ös feliratos előadásra mentünk, egész nap azon pörögtem, hogy végre nézhetem, de nekem hatalmas csalódás volt. (TFA-t tetszett)
    SPOILER

    pros:
    -év egyik legszebb jelenete, mikor neki megy a hajóval a másiknak
    -Rey és Kylo, külön külön is, de főleg együtt szerintem nagyon jók voltak a filmben, picit nekem úgy tűnt, hogy Rey kevés játékidőt kapott, de Kylo szép karakterfejlődésen ment át az előző rész óta.

    cons:
    -maga a humor nagyon gyenge eleme volt a filmnek nem tudom azért mert béna volt vagy mert rosszkor volt, de főleg mindkettő szerintem.
    pl: mikor luke-nak adja a kardot az meg csak a háta mögé cseszi, luke csöcsfejése, pingvin-csuvi, de sorolhatnám
    -Finn-szála; teljesen indokolatlan volt szerintem az egész kaszinóbolygós kitérő hiszen sztorihoz nem sokat rakott hozzá, max ha kövi részekben visszahozzák beniciot, meg mutatták ugye a végén, hogy bárkilyen semmiből lehet Jedi.
    -Rebels; az egész huzavona nem lett volna, ha az a kapitánycsajszi rögtön elmondja a tervét Poe-nak. nem igazán értettem, hogy miért kellett titkolnia előle.
    -Snoke; oké ez tökös volt, meg kellett Kylo karakterfejlődéséhez, de mielőtt megölte volna ugyanígy lehetett volna valami sztori róla, annyi is elég lett volna, ha Luke mesél valamit Rey-nek. csak mint sokan én is vártam a választ a két nagyobb kérdésre–> Snoke és Rey szülők
    -Leia “halála”; biztos lesz valami fontos megmozdulása a következő film elején, mert az űrben is szép halála lett volna (ami ilyen “wtf miért?” volt amúgy utána) és a végén mikor Luke eggyé válik az erővel vele is csinálhatták volna ugyanezt.
    -Yoda; ez amúgy értékelhető hogy az eredeti trilógiás kinézetét hozták vissza, de annyira nem tudtam sajnos komolyan venni, ha Ghost akkor lehetne élete bármelyik szakaszából szerintem és lehetett volna egy normális CGI-t csinálni, de gondolom ez sokaknak tetszett, én fiatal vagyok hozzá biztos

    és ha valakivel beszélgetnék még sokáig tudnám sorolni mennyi minden volt szemforgatós, fejfogdosós cringe moment nekem a film alatt, de annyira bénán írok, hogy inkább mindenkit megkímélek.

  3. Szavakba nem lehet önteni mekkorát csalódtam a TFA-ban. Máig nem láttam a Rogue Onet. De valamiért gyerekes lelkesedés áradt bennem ahogy közelgett a premier, szóval elmentem. Remegtem az indulattól miután láttam. Számomra megszűnt a dizni star wars létezni. A star wars a 6. rész után befejeződött. Ez a mocsok amit oda nyomott elénk az egér, az szégyenteljes, és generációk álmát tapossa agyon.

    SPOILER

    Luke —- Egy fiatalember aki kalandra vágyik. Megkapja és látjuk az útját és a jellemfejlődését. Látjuk mit jelent neki a barátság, életét é a galaxis sorsát kockáztatva otthagyja a tréningjét, és elmegy Bespinre megküzdeni Vaderrel, életét kockáztatva kiszabadítja Hant. Később tudja, hogy veszélyben vannak a barátai és a küldetése, ezért még fel is adja magát, és a Vadert, azt a Vadert aki milliókat ölt meg megpróbálja visszahozni ha kell élete árán is a világos oldalra. Ha pedig ez nem jön össze akkor kész meghalni, mert ő jedi, és nemes, és nem fogja elárulni ezeket az értékeket amiben ő hisz.
    Szóval ez minden megtörtént, csak hogy majdnem megölje Bent mert meglátta benne a lehetséges sötétséget, utána meg szarik a világra elmegy durcáskodni egy szigetre, majd a film végén meghal. Hát bszdmeg Dizni, bszd meg Rájön Dzsonszon, és mindenkinek akinek köze volt hozzá.

    Ez, és az a tény hogy a halott jedik képesek fizikailag hatni a világra, szó szerint hányingert váltott ki belőlem. Miért nem segített akkor egy Jedi se Obiwannak a halálcsillagon, miért nem segített yodának palpatine ellen qui gon, miért nem segített Lukenak Obiwan a Bespinen. És még megannyi kínzó kérdés.

    A dizni röhög, szedi be a pénzt, és megannyi embernek az emlékeire vizel.

  4. Nagyon vegyes érzéseim vannak.

    Egyrészt vannak benne igen pozitív elemek, elsősorban Rey és Kylo Ren szála. Mikor ők vannak képernyőn, az majdnem mindig nagyon erős.

    Viszont a Finn/Rose/Poe szál elég érdektelen, különösen azon a bizonyos bolygón (nem akarok túlságosan spoilerezni, aki látta, sejti, miről beszélek).
    Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy nagyon sok mindent bele akartak zsúfolni a filmbe, de nem sikerült egységgé, kerek egésszé kovácsolni, hanem olyan, mint egy Life if Pieces epizód: pár különálló történet, amik lazán kapcsolódnak egymáshoz.

    Az örökséggel, a jedik hagyatékával, a legendák továbbépítésével se nagyon tudnak mit kezdeni.

    Ami pedig a legnagyobb bajom volt vele, az egy egész konkrét dolog: szinte minden komor, megható, letaglózó drámai jelenet után azonnal bedobnak valami humort, de leginkább az egymás arcába habostortát dobálós fajtából. Ez szerintem rémesen ciki, és fogalmam sincs, miért nem lehet egy ilyen film hangulatát sötétre és kicsit nyomasztóra venni, miért kell belőle (helyenként) vígjátékot csinálni. Ez a jelenség csak hozzátett a film kaotikusságához.

    Ja, és tudom melyik űrcsatás jelenetről beszélsz. Na, az beszarás. Elképesztően jó.
    A látványvilág tényleg nagyon rendben van. Persze én visszasírom az Ep. IV-V letisztult képi világát, de tudomásul veszem, hogy ma nem lehet más egy hasonló film, mint ilyen csili-vili vizuális orgia.

  5. Apróbb SPOILER-eket fog tartalmazni, amit gondolok a filmről.

    Hát ez nem volt túl jó. A történet szálak közül egyedül a Rey, Luke és Ben Solo száll volt az ami érdekes volt. A lázadós száll az egy unalmas kínszenvedés volt nagyrészt. A Finn és a vietnámi kis csajos száll meg teljesen felesleges, érdektelen, és általában nem szokott zavarni de itt nagyon túlzásba vitték a polkorrektséget. A száll egy jelentős része arról szól, hogy egy fekete csávó, meg egy ázsiai csaj, bántalmazott állatokat mentenek meg a gonosz kapitalistáktól. Ezt mégis, hogy gondolták komolyan? Legalább a látvány világgal nem volt gond, csak egy helyen. Egy régi szereplő visszatér számítógépes grafikával, na az a rész szerintem irtó gagyin nézett ki. Pozitív meglepetés viszont, hogy azok a kis hülye porgok, nem annyira idegesítőek, mint gondoltam. Probléma még Snoke Legfőbb Vezér, amennyire felépítették az előző filmben, itt teljesen lerombolják a karakterét. Valamint nem tudom mit fognak kezdeni Leiával a 9. részben, így Carrie Fisher halálával, mert itt elég fontos szereplő, és sajnos hozzá köthető az egyik legbugyutább jelenet, ahol már fogtam a fejemet erősen. Az egész filmet számomra tényleg a Luke, Rey és Ben Solo/Kylo Ren száll mentette meg a katasztrófától. Amiatt az egy történet miatt érdemes megnézni a filmet.
    Nekem ez csalódás volt, nem is kicsi. Ryan Johnson, ennek a filmnek a rendezője kap egy saját Star Wars trilógiát, ebből a filmből kiindulva nem leszek rá kíváncsi. A jövőre érkező Han Solo film eleve nem érdekelt, ez után a film után meg biztos vagyok, hogy nem fogom megnézni. A 9.-et 2 év múlva megnézem még, de ha az is hasonló lesz mint ez, akkor nem biztos, hogy valaha megnézek még egy Disney féle Star Wars-t.
    6/10

  6. Alain Prosztó: de ha elkezdesz belegondolni a jelenetbe, akkor nagyjából örökre megváltoztak az űrcsaták a Star Warsban, vagy mivel magyarázzák majd a jövőben, hogy ilyesmit nem használnak.

  7. Na, látom Barni közben szinte tök ugyanazt írta, mint én. A Leiával és az apró termetű karakterrel kapcsolatos dolgokkal is egyetértek, csak kifelejtettem őket a saját írásomból.
    Utóbbi is beletartozik abba, hogy ebbe a filmbe aztán tényleg MINDENT bele akartak passzírozni.

  8. SPOILER
    SPOILER
    SPOILER

    @human

    Na és ugyanazt a trükköt miért nem vetették be az első két hajóval? És Laura Dern karaktere miért csak akkor lépte meg, mikor a szállítók kétharmadát már szétlőtték?

  9. Alain Prosztó:

    SPOILER

    és miért nem vetteték be soha? csak pont most? Miért nem építettek egy 4 nagy kammikaze hajót a halálcsillag ellen?

    Az egész egy hatalmas nagy összevisszaság.

  10. A porgok képviselték a filmben talán az egyetlen humorforrást, ami nem akasztott ki (teljesen).

  11. SPOILERES ÍRÁS VÉGIG:

    “Úr Isten! Mi ez? Ez de király! WTF? Wow! Ne! Micsoda? Ezt a baromságot. Ezt nem hiszem el! De gagyi… Atyaég! De cool! Mennyire jól néz ki!”

    Ilyen és ehhez hasonló gondolatok százai szakadtak fel bennem a Star Wars VIII. részének nézése közben. Az új film egy mondatban MINDEN, ami eddig Csillagok Háborúja valaha volt! A vér gagyitól a fantasztikusig.

    Az új epizód tulajdonképpen az Ébredő Erő második fele lehetne/ kellene, hogy legyen – már ha nem lenne 150 perces. Ami érdekesség, hogy csontra ott kezdődik, ahol az előző rész véget ért – azonban fura, hogy csak Rey vonala! Leiáék ugyanis már előrébb járnak a nyitó jelenetben – pontosan úgy menekülnek a Lázadókat vezetve, mint a Birodalom elején.

    A sztori szerint ugyanis Snoke megtalálta és el akarja tiporni a lázadókat. Az előző rész cliffhangerei hamar feloldódnak: Luke egyáltalán nem örül Rey érkezésének, aki azonban nem tágít a tanulástól. Poe egyre vakmerőbb, gyakran tagad parancsot és megy a feje után, de végig lojális Leia tábornokhoz. Kylo Ren és mestere viszonyára is hamar fény derül – furcsa háromszöget alkotnak a túlbuzgó Hux-szal. Finn sem titok, hogy magához tér az erdei csata után. Új karakterekből sem lesz hiány – Laura Dern és Del Toro játszik jelentősebb szerepeket (előbbi egy tábornokhelyettest, utóbbi egy simlis kódtörőt), de Rose is fontos karaktere a felkelésnek.

    Persze régi kedvenceink – Csuvi, C3PO, R2D2 – is visszatérnek. Sőt. Egy nem várt ismerős is felbukkan a rendkívül pörgős és fordulatos film közepén. Mint a bevezetőben is írtam nagyon színes az alkotás, rengeteg korábbi jelenet megidéződik, a kérdések is előkerülnek, amikre két éve várjuk a választ (Hogy lett Ben Solo-ból Kylo Ren, miért bújt el Luke, honnan származik Rey stb.) Ezt néhol elegánsan, néhol nagyon erőltetetten teszi a film. Néhol pedig egyáltalán ne, pl. a Ren lovagokról továbbra is nulla az információnk.

    A vizualitás fontos szempont egy Star Wars filmnél és bár a fő helyszínek egyike Luke száműzetésének szigete, azért pár új bolygó és kultúra is ad az univerzumhoz. Az előző részből lényegében hiányzó látványos űrcsatára is sor kerül, de a trailerben látott gorillalépegetős harc is rendkívül látványos – felvállaltan az V. epizód előtti tisztelgés/ majmolás. Egy biztos – a látvány tökéletes!

    A zene nagyon intenzív, ahogy maga a film is ezer hangulatot hordoz. Mivel most Luke az egyik főszereplő nagyon sok ismerős téma csendül fel – az ikrek zenéje, a Binary Sunset és természetesen az Erő témája. Ezek érzelmileg nagyon el tudnak ragadni, de új, maradandó témák úgy érzem nem születtek.

    Fontos morális kérdések merülnek fel, mint hogy minden csak nézőpont kérdése, a jó, a rossz, a háborúban mindkét fél hibás és hasonló gondolatok – ám ezek elsikkadnak sokszor a látványorgiában. Viszont Mark Hamill zseniális, néha nagyon bebüntetős a fellépése. Carrie Fisher nagyon elcsigázott szerepet kapott, ám nagyon szépen zárták le egy jelenetet kivéve a színésznő karrierjét. Az új színészek azt nyújtják, mint az előző rész esetében – Nekem a megosztó színésznő Daisy Ridley játéka tűnt ki, a többieké nem fejlődött.

    Kicsit az az érzésem Rian Johnson író és rendező TÚL sokat akart beletenni ebbe az epizódba, a kevesebb pedig jóval több lett volna. (A humort tekintve sokszor kimondottan idétlen és gyerekes a film, sajnos nagyon komoly jelenetek rovására.) De a sok beletolt ötlet között rengeteg jó és üde is van, nem úgy mint az izzadságszagú Ébredő Erő esetében.

    Viszont továbbra is tartom, hogy az új trilógia a szememben egy drága fan sorozat nagyvásznon – én ezeket a fordulatokat, sztori alakításokat már nem tudom maradéktalanul már befogadni. Kíváncsian megnézem évente egyszer a Skywalker kalandokat, de egyáltalán nem divatból hanem kissé csalódott veterán rajongóként. Moziélménynek mindenképp ajánlom.

    FIGYELEM AZ ALÁBBI RÉSZT CSAK AZ OLVASSA EL, AKI MÁR LÁTTA FILMET!

    Ordas baromságok, WTF jelenetek, kérdések:

    MI VOLT A FILM LEGVÉGE? KI AZ A GYEREK?
    BB8 rohadtul túl van tolva!
    Maz Kanata jelenete full felesleges.
    Szóval innen származik a kék tej! – ne már…
    Honnan lett ekkora Első rend flotta és személyzet – még mindig semmi magyarázat.
    Snoke-ot túl hamar fedik fel és írják ki – A Jedi Visszatér csúcsjelenete a film első 30-40 percében kábé bekövetkezik.
    Minek ennyi csavar? Snoke, Finn, Rey, Luke, Laura Dern, Del Toro… legalább 10 csavar van a filmben!
    Kylo felvállaltan egy full Vader copy már a film logikája szerint is, a trailerben látott állj mellém jelenet totális Birodalom másolás.
    Phasma nullás figura továbbra is, akárki eljátszhatta volna (lövésálló?) páncél alatt azt a két percet.
    Kylo karaktere még mindig homály és a Ren lovagok kiléte is. Az apját, ha nem is simán, de két perc beszélgetés után kinyírta, majd Rey-nek valami ilyesmi magyarázatot ad: nem érdekes miért tettem. Viszont megmenti a lányt Snoke-tól? Nem vágom, csapong ide-oda a karakter.
    Rey kiképzése SEMMI. Amit a trailerben is láttunk kábé…
    BÉNÁK a poénok és túl sok.
    A Jediknek 0-24 látomásaik vannak? Mi volt az a jelenet lent a föld alatt Rey-yel és kinek mesélte E/1-ben?
    Yoda egy animáció volt, de bábu jellegű mozgással… Ez hogy van? De főleg minek?
    Luke felgyújtaná a könyveket (!) erre Yoda lebeszéli, majd megteszi Ő.
    A könyveken hogy lehet ott a lázadó jelkép, ha Jedi könyvek több ezer évesek. (Mellesleg holocronok voltak eddig.)
    “Telefonálni” X szárnyúval egy romboló előtt a fővezérnek??? Ö… Oké.
    Leia pofonokat osztogat?
    A Jedik mióta tudnak beszélgetni és megérinteni egymást bolygónyi távolságokból, hovatovább testükből kilépve harcolni???
    Az Erő teljesen újra lett magyarázva, kiforgatva.
    Rey senkinek a senkije – köszönöm Istenem, ezt ugattam, hogy miért kéne bárkinek is a valakije legyen??? +1
    Minek MINI HALÁLCSILLAG?
    Miféle szavak és mondatok ezek egy Star Wars filmben: “lézerkard (!!!) , játsszuk le, Az Erő legyen ve… áh, én már eleget mondtam… 3PO ne vágj ilyen aggodalmas arcot”
    Minek 3 azaz háromféle cuki faj egy darab filmbe?
    Hova tűntek az eddigi fajok? Sehol egy dewback, ronto, gungan, dug, ewok, akármi… egyedül Ackbar admirális bukkant fel és csá. Ez valami Disney mánia? Full fantasy lényekkel lett teletömve, a film, amik inkább egy HP univerzumba illenek.
    Leia miért lebeg félig fagyottan az űrben és utána… áh.
    Az a köntösös jelenet komoly?
    Ezzel a résszel és Luke halálával gakorlatilag véget ért a Skywalker sztori, Carrie Fisher váratlan halálesete miatt. Ezt az új bagázst viszont fejhetik akár egy negyedik trilógián keresztül… Jó ez nekünk?

  12. Pici spoiler
    Nekem vegyesek az érzelmeim…rengeteg jó ötlet volt benne,érzelmileg erős, Luke,Leie találkozás, a végén lévő fordulat…meglepő halálok,pár szerintem felesleges volt…mint,ha nem is gondoltak volna arra,hogy basszus kéne még csinálni egy hatalmas finálé részt is még.
    Az akciók kreatívak voltak, és a vendégszereplő is, ezt már régen meg kellett volna lépni.
    Nálam az év filmje,mert messze az egyik legjobb Star WArs film, és persze vannak hibái,némely gagyi humor kihagyható lett volna,de a történetvezetés és a meglepő fordulatok nagyon kellettek már. Kíváncsi vagyok ezt hogyan folytatják.

  13. SPOILER-es leszek

    Nekem bejött, érződött, hogy ez sokkal inkább egy ember filmje (Rian Johnson) mint a producerek által gyártott Ébredő. Szerettem, hogy új helyekre mentünk, mint bolygók tekintetében, mind sztoriban. Szerettem, hogy jó humora volt, én nem éreztem, hogy elviccelték volna az egészet. Yoda fantasztikus volt, Mark Hamill hatalmasat játszott, remélem fogjuk még látni. A képvilág csodálatos, az akciók ülnek, a zene is valahogy sokkal jobbnak érződött, megtalálta az egyensúlyt a fan service és az új történet között. Közhely, de tényleg úgy éreztem magam rajta mint egy gyerek, aki visszarepült a Birodalom Visszavág idejére. Majdnem tökéletes élmény volt, egy-két dolog sántított csak (Leia űrrepülése az Erővel nekem nagyon wtf volt). Szinte látom, ahogy gyerekek csillogó szemmel jönnek ki a vetítésről, hogy ők akarnak az új Poe-k, Finnek, Reyek, Kylok lenni, de az idősebb korosztályt is magával ragadhatja. Nem értek egyet teljesen humannel, szerintem megállta a helyét önálló filmként is. Egyszerűen mosolygok amikor csak rágondolok mióta kijöttem a moziból, hatalmas élmény volt. Sima 10/9.5 az elmúlt évek egyik legjobb blockbustere.

  14. Szinte teljesen egyetértek a kritikáddal human. Kevés szép jelenettől eltekintve ez egy nagy rakás szar volt. A burkolt amcsi reálpolitikai propagandától, az arcbatolt multikultin keresztül, a szeretet majd mindent megold faszságokig.

    Bár se füle se farka nem volt a legtöbb szálnak, nekem Mark Hammil tetszett a bukott jedimester szerepben. De semmi sincs megmagyarázva, mégis mindenki arcba tolja a nagy barokkos körmondatokat, a semmiről. Senki se beszél senkivel lényeges dolgokról, de a nagy semmit folyton beszélik végig. Szóval a dilaógusok terén is borzalmas szinte az egész film. Viszont Kylo és Rey jobb volt sokkal mint a 7.-ben.

    Szumma szummáról a dízni nem ért a Sw-hez, ez végleg bebizonyosodott számomra. Az Sw az 1-6. Ennyi adatott meg örüljünk, hogy annó megélhettük. A díznis rész meg már csak marha drága fanfilmek kategória, abból is a szarabbik verziók.

  15. Fúú úristen de rossz film..:) kb.még legalább még kétszer megnézem,egy hét múlva megveszem a filmzenét,megveszem a könyvet,blurayt..mindent…:MIÉRT???Mert kibaszott nagy starwars fan vagyok..bocsánat ha megbántok valakit..de lexarom hogy neked,nektek nem tetszett a film..a SW életem része 7(!) éves korom óta…most 45,5 éves vagyok..ennyi csá..:)))

  16. Nagyon szomorú vagyok hogy az én gyerekkori hősömet hogy kezelték. (LUKE) Annyira karakter idegen dolgokat kovetett el hogy nem hittem el amit látok. Nagyon sajnalom hogy egy uj generacio miatt igy kellet irói beavatkozassal kozepest mutatni a már felépített személyének aki hitt még Vaderben is, hogy még van benne jó.

  17. SPOILER
    Én összességében imádtam nézni, de azokat a hibákat amiket itt többen is említettek mind adom és jobban belegondolva elég zavaróak. Ennek ellenére a Kylo-Rey szál miatt, az elképesztő látvány miatt és a többnyire hihetetlen feszes tempó miatt (bár a közepén volt egy leülés ami unalmasnsá tette azt a részt), valamint a fordulatok és az eddigi nagynak szánt kérdések rövidre zárása nekem nagyon tetszett (Rey szülei; Snoke “lekicsinyítése’ – nobody cares, engem legalábbis hidegen hagyott, így tapsikoltam az esetnél).
    Luke végejelenete szerintem hihetetlen menő volt, végig pörgettem hogy hogy csinálta, de szerintem nincs gond azzal hogy képes volt erre. Az új trilógiában pörögtek szaltóztak ugrabugráltak a Jedik; itt eljutottunk arra hogy máshogy használják az Erőt (igazi kiképzés hiányában). Az egész filmben elszórtan volt pár hidegrázós, elképesztően cool jelenet. Én lelkes voltam a film alatt és utána is szerencsére, biztos hogy újra fogom nézni hamarosan.
    Persze a sok butaság (miért nem beszéltek egymással?, miért csak akkor jut eszedbe amikor már majdnem mindenki megmurdel?) zavaró, plusz a humort túltolták, de valahogy erre fel voltam készülve és ezért kevésbé zavart, inkább próbáltam szórakozni rajta.
    A fénysebességes hajózúzás (egyike a cool jeleneteknek) viszont szintén fejvakarós – ezt simán lehetett volna eddig is nyomatni, meg ezután is…).

    Force Awakenshez képest, ami nekem nagy csalódás volt, ez óriási előrelépés szerintem, ami az írás és a rendezésnek is köszönhető, de az új trilógiát is többyire veri, szóval én elégedett vagyok, és bízok benne hogy hagyják Rian-t még jobban kibontakozni majd a különálló trilógiájával.

  18. SPOILERes lesz

    Akkor én irok egy pozitívabban. Nekem tetszett. Még ha látom és érzem is a hibák (nagy részét.) Finn-Rose szálat ha kivagnánk semmit nem változna a sztori, nem volt értelme. A Poe konfliktust azzal fel lehetett volna oldani, hogy miután kétszer is rákérdezett az ipse a tervre esetleg elmondjuk neki. Értem én hogy a klasszikus sci-fi hős képet/egoját le akartak bontani de akkor is.
    Viszont minden Rey-Ben Solo- Luke jelenetet imádtam.
    Nagyon örülök hogy Mark Hamill megkapta ezt a lehetőséget, hogy eljátsszon egy ilyen Luke-ot oda is tette rendesen. Nekem Luke volt a gyerekkorom nagy hőse, örülök hogy viszont láttam. Hamill egészen zseniális volt.

    Plusz nagyon jó volt a mozi közönségünk. Mindenki egyszerre lélegzett a filmmel kb, mikor Luke lenyomta azt a vállról lesöprést, mindekiből kiszakadt egy nagy oooozas vagy egy laza aztak*rva, ilyen ooooh snap hangulatba került több száz ember. Igazi élmény volt. Mázli.

    Látvány remek, nekem a fénykardos akciók nagyon bejöttek. Plusz a sztori is több helyen olyan irányba ment, amit nem vártam volna. Ben Solo vonal, Rey származás.

    Összeségében nyert nálam a film, mégegyszer meg kell néznem, kevésbé bepörgött állapotban is.
    Vannak hibái, de nálam a pozitívumai túlzásban vannak jóval. És a porgok is helyesek voltak :)

  19. @spojleres mókus:

    SPOILER

    Miért nem segített senki Obi-Wanon? Talán mert nem voltak rá akkor még képesek?
    30 év eltelik az ep6 és eközött az új trilógia között, miért nem lehet az, hogy Luke fejlődött, vagy Yoda szellemként fejlődött?

    Akkor még nem voltak rá képesek, most meg igen.
    Mint ahogy Luke ereje is hatalmas, láthattuk a film végén, példátlan eddig.
    De miért baj ez?
    Minden fejlődik, akkor az ő erejük nem fejlődhet?

    Ez olyan hogy Kylo is megállított egy lövedéket a TFA-ban, Vadernél mikor láttunk ilyet?
    Fejlődnek az erőben, a trükkökben, ebben nem értem mi a hiba, vagy hányingerkeltő.
    Jól néznénk ki, hogy egy ezeréves rend használói ugyanazokkal a trükkökkel rendelkeznek csak, és olyan erősek amilyenek akkor voltak.

    többiek is olyan hibákat írnak, amik szőrszálhasogatások, vagy nem is voltak a filmben, vagy ha igen meg lettek magyarázva.
    vagy néhányatoknál el is gondolkoztam, hogy nem is láttátok a filmet, csak idejöttetek okádni.

  20. Mar mindent leirtak elottem. 1-2 cool dologtol eltekintve, osszeszedetlen es olcso story volt, feleslegesen hosszan, kiscsoportos humorral.
    Ezt ugy mondom, hogy tobbet koltottem SW relikviakra, jatekokra, egyebekre, mint amennyit felnott emberkent nem szegyellnek bevallani. Sirok. A Rogue One okes volt, de a TFA es ez TLJ meltatlan. Nekem ezzel vegleg tonkretettek ezt az egeszet, a prequel is sokkal jobb, bar nekem a Revenge eddig is a masodik volt az Empire utan.

    Szoval na, szep volt, jo volt, elso hatot koszonom a Lucasfilm csapatanak, never forget, meg minden, ezt pedig meghagyom a tovabbiakban az uj generacionak.

  21. Newzoli: Teljes mértékben egyetértek :D aki fikázza, az még mindig a ’70-es évekbeli SW színvonalra vágyik. Annak vége népek, 21. században vagyunk és látványorgia kell a moziba nem darabosan mozgó gumibábuk meg röcögő jelenetek :D Nekem az összes eddigi SW epizód tetszett, beleértve a RO-t is és a többi SW filmet is feltétlenül meg fogom nézni. Azért, mert SW fan vagyok és le…..m, hogy kinek mi a nyűgje baja ezzel a frencsájzzal :DDDD

  22. Nekem 10/10.

    A 9. részre remélem a CinemaCity büfében a Nachoshoz tudok majd kérni Coca-Cola helyett 0,5l “nekem nem tetszett a sztárvársz” ízű könnycseppet. Azt szeretném a film közben iszogatni. :)

  23. Egyéniségek? Minek! Logikus történetvezetés? Minek! Valódi tétek és dráma? Minek! Ez a 21. század, itt már van technika nem kell szív, csak szép legyen a CGI!

  24. ’70-es évek beli színvonal? Van olyan? P

    uzsér (nem bírom annyira amúgy) példája: ha elmész megnézni az Eiffel tornyot, akkor az 1889-es Eiffel tornyot akarod látni, lehet, hogy meg lehetne már 10-szer, 100-szor akkorában építeni, de te arra vagy kíváncsi. Sántít a példám, mert a Special Edition-ökre mondta ezt, de mi az a duma, hogy ” ’70-es évek színvonal? ” A rajongók direkt kiszedték a digitális bónusz effekteket, rózsaszín hajtóműveket, hüllőket a filmekből (Harmy’s despecialized edition), mert a ’70-es évek színvonalára vágytak.

    Akkor a Psycho szar film és ’60-as évek színvonala?

    Kicsit lehetne tisztelettudóbb az új generációs, instant 2015-ös amiótaélekswfanvagyok fake rajongótábor. Senkinek nem az effektekkel volt baja amúgy sem.

  25. Nagyon gyerekeknek szólt és többször fordult banálisba a történet.
    Voltak jó poénok és sok béna is, kevesebb vicc elég lett volna.
    Rájöttem én így felnőtt fejjel már igazából 16 karikásan nézném szívesen.
    A látvány gyönyörű.
    Ez a Luke nekem sajnos nem jött be, nem hittem el neki semmit. Úgy nézett ki azon a szigeten, mint egy hobbit.
    Rey elment, Poe és Finn is. Kaylo jó volt.
    Snoke-ról megint nem derült ki semmi számomra…

  26. Yakhead: csak az lehet, az elő sem fordulhat, hogy azok jobb filmek amik a mai szemmel gagyi trükkjeik ellenére működnek.

  27. SPOILER

    “De ez csak reakciós filmgyártás, nem pedig valami saját elképzelésre épülő “trilógia” építése.”

    Pontosan ezt éreztem én is annak ellenére, hogy sokkal jobban élveztem mint a tfa-t.
    Ja és oké, hogy volt az a kamikaze jelenet de nekem azért hiányoztak a “rendesebb” űrcsaták dogfighotkkal, stb.az elején túl gyorsan lezavarták.(oké az RO-ban volt de számozott SW-ben elég régóta nem, a 7-ben csak légköri harcok voltak, és az első falconos üldözésen kívül azok is elég kurták) Egyszerű gyerek vagyok, kellenek az űrhajók, na.

  28. SPOILER

    Szeretem a Star Wars gyerekkorom óta. Van egy rakat könyvem, meg figurám ,de ez a film első igazán jött be. TFA, és RO többször nézős nálam mai napig.

    Nekem a legnagyobb bajom ezzel a filmmel a túltolt humor. Néha már a TFA-nél is zavart a humor, de itt hatványozottan. Az elején a Hux, és Poe közötti jelenetnél azt hittem, hogy Űrgolyhókra ültem be.
    A másik, ami részben negatívum az Luke karaktere (főleg a film eleji). 2 éve várok rá, hogy mi lesz a reakciója Rey megérkezésére, erre meg eldobja úgy a kardot, az apja kardját. Nem is azzal van a gondom, hogy visszautasítja azt az egészet, amit az a kard szimbolizál, hanem ahogy eldobja. Meg lehetett volna oldani úgy is, ahogy az Urolkodó előtt dobta el, azzal nem lett volna gondom. Luke-hoz még egy dolog. Nem tudom befogadni, hogy Luke, a remény megtestesitője képes lett volna megölni a saját unokaöccsét, még akkor sem, hogy Yoda révén választ kapunk mért tette azt, amit.
    Snoke megölése részben negatívum, részben pozitívum számomra. Pozitívum, mert ember nem számított rá szerintem. Negatívum, hogy semmit nem tudunk meg róla. 2-3 mondatot igazán bele lehetett volna csempészni róla, pár érdektelenebb rész helyett, ami van a filmben. Leia Supermankedését meg se említem.

    Na de vannak pozitívumok is számomra is. Rey-Kylo kapcsolata nagyon el lett találva. Kylo-ban rejlő potenciát kihasználta Rian. A Kylo & Rey vs. Gárdisták nagyon nagy jelenet, azt néztem volna Obi-Anakin EPIII-as hosszúságban is. Továbbá tetszettek Luke által bemutatott ismeretek a Jedikről, és az utalás, hogy arrogánsak voltak stb. Yoda elsőre nagyon furcsán nézett ki nekem (igaz utána nem volt a kinézetével bajom), de örülök, hogy szerepelt egy kicsit ebben a részben.

    A film végi Kylo vs. Luke nem volt rossz, de sajnos a film alatt annyiszor felhúztam magam hülyeségeken, hogy az egész Luke halálának a súlya nem ült nekem ennek köszönhetően. Amikor sikerült volna a filmnek beszippantania, mindig jött egy poén, ami kizökkentett.

    Amit remélek még, hogy a IX.rész pár évet előre fog ugorni, és nem közvetlen folytatás lesz, mint ez.

  29. katyvaszlipp
    SPOILER

    amit te mondasz csak belemagyarázás, többit meg kihagyod mert “amit te meg a töbibek mondanak csak szőrszállhasogatás”

    mert luke karaktergyilkossága szőrszálhasogatás

    és ne mondjad nekem hogy a erő mennyországba olyan sokat meditáltak hogy kitanulták. Felébredtek reggel, kiitták a reggeli dzsedi teát és mentek gyakoroltak mint Patrick Swayze a Ghostban, először kupakkal próbáltak kapcsolatba lépni.

    és ne mondjad nekem hogy nem hányingerkeltő

    nem hányingerkeltő az, amit leírtam milyen volt Luke, most meg látja Kylot mind a legnagyobb lehetséges sötét oldali nemezisét. Ahelyett hogy felébresztené, megölelné, elmondaná neki hogy borzalmas dolgok történhetnek meg, de mindegy mi történik sosem mond le róla, bemutatva mekkora ember Luke mint ahogyan ismerjük, nem akkor jön a FCK YOU STAR WARS, és megpróbálja megölni őt. Mi lett volna ha sikerül? megöli Leia és Han fiát?
    Utána elmegy sírni, letojva mindent amit tett eddig?

    Mi értelme volt annyi embert feláldozni az első halállcsillagkor? Második halálcillagkor? Még egyszer mondom miért nem csináltak nagy kamikaze hajókat mind itt?

    Azért, mert ez egy imkompetensen megírt történet.
    Azoknak meg akik írják hogy “engem nem érdekel XDDD star wars fan vagyok XXDDDDD és nagyon jó volt xD” soha többet nem fogok a véleményetekre adni, mert pont annyit is ér ezek alapján.

  30. @szpojleres mókus: nekem meg akkor a ti véleményetek ér annyit, személyeskedni nem kellene.

    SPOILER

    Pont ez a lényege, hogy végül mégsem akarta megölni, mert rájött hogy egy gyerek, és hogyan is tehetne ilyet. Vagy nem láttad a filmet? benne volt. elbizonytalanodott Kylot érthetően, de végül karakterhű volt, mert nem tette meg, és nem is akarta megtenni.

    kamikaze hajókra meg mi szükség lett volna, ha máshogy is megoldhatták?
    vagy most megint arra vágytál volna, hogy egy kis lövéssel valahova a főhajóba belőjenek és berobbanjon? Eddig megoldották máshogy, most erre volt kapacitás.

    nem tudom mi a belemagyarázás, egyébként a szellemek megjelenése és az hogy tudják őket látni már önmagában akkor kérdéseket vethet fel, most az hogy Yoda bele is piszkált valamilyen formában az életbe, nem akkora gond. egyik leghatalmasabb Jedi. És nem nem úgy képzeltem el, mint az Te nagy fantáziával előadtad.

  31. “aki fikázza, az még mindig a ’70-es évekbeli SW színvonalra vágyik”

    Vagy lehet, hogy csak nem tetszett neki? Egy csomóan leírták, hogy mi/miért nem tetszett, és vannak bőven átfedések.

    Én tök elhiszem, hogy van, akinek tetszett, és van, akinek nem. Ez így van jól.

    De le kéne szállni a magas lóról.

  32. Nekem 9/10 simán a film, nagyon tetszett, hogy sok olyan jelenet volt benne, amit szerintem eddig nem mertek megtenni, de most a TFA kritikái miatt zöld utat kaptak. Még lehet a 10et is megkapná, de volt egy teljes jelenetsor ami nálam nagyon megemelte a szemöldökömet:

    SPOILER

    Amikor a sóbolygón azzal a tíz ronccsal megindulnak a biztos halál felé, kb az Utolsó Szamuráj című film jutott eszembe. Aki egy tucat FEJLETT lépegető felé megindul egy halom ronccsal az tisztában van vele, hogy a halálba indul nem? Eddig minden oké, DE AZTÁN Poe azt mondja, hogy ez így öngyilkosság, forduljanak vissza! HOGY MI VAN??? Miután a fele csapat már meghalt, hagynák, hogy azok az emberek a semmiért adták az életüket, valamint hagynák, hogy a bázison rejtőzködő 300 embert csak úgy lemészárolják? Rögtön utána a következő WTF jelenet, Finn epikus önfeláldozása, kapásból az ment át a fejemen, hogy baszki ez már tökös film, hogy ezt már a második (nyolcadik) résznél meg merik lépni. Erre?!?!?! Megmenti Rose és azt mondja neki, hogy a lázadás arról szól, hogy embereket mentsenek meg! MIVAN? Nem épp azt akadályozta meg, hogy Finn több száz ember életét mentse meg? :D Na itt totál elszállt az agyam, minden más bakit megemésztett a belem, de ezt nem. Még Poe döntését csak-csak meg tudom érteni, mert zavarta a bűntudat, hogy a csatahajó bombázásával mennyi embert feláldozott és azért akart visszafordulni, de Rose döntése az nekem nagyon WTF.

  33. Úgy gondolom, azért lesz nagyon megosztó ez a film, mert önmagát is három jól elkülöníthető részre osztotta. Ez a három fő eseményvonal pedig hangulati és minőségi szempontból annyira különböznek, hogy emiatt nagyon felemás az összkép. A három fő vonal természetesen a jedik, a lázadók (Leila/Poe) és a PC-osztag (Fynn/Rose).

    A jedik szállítottak szinte mindent, ami értékelhető a filmben. Miattuk tudott engem is berántani a történet. Jók voltak a kölcsönhatásaik, jó volt jellemfejlődésük, piszok erős drámai pillanatokat köszönhetünk nekik és nem utolsó sorban áll-leejtős volt az összes fordulat és meglepetés, amit a történetük produkált.
    A lázadók voltak az a néha fejcsóválásra készetető, de még elfogadható töltelék, ami ahhoz kellett, hogy a film hosszabb legyen, mint fél óra és legyenek valóban szemet gyönyörködtető csatajelenetek a filmben.
    Viszont a PC-osztag, a Fynn-Rose duó gyakorlatilag minden egyes pillanatában szörnyen kínos volt, melynek mélypontja a sóbolygón elhangzott nagy szeretet-mondat. Nélkülük ez a film sokkal jobb lett volna.

  34. Asszem sok mindent elmondanak a filmről a mellettem ülő, 30-as, elsőgenerációs rajongó srác hullámzó reakciói: hol hevesen rázta a fejét, hogy ,,Ne már, ezt most minek kellett?!”, hol meg öklét rázva ujjongott, hogy ,,Ez azzz, köszönöm!!!”

  35. Spoiler:

    1: Rey gonosz látomása… az mi is volt?! Nem állt ellene oké, de válaszokat sem kapott. Ennek mi értelme volt?
    2: Snoke akkor ki volt ? Egy valaki aki felépített egy birodalmat, de elbukott..?!?
    3:Lüke oda tette, de szerintem nem kellett volna meghalnia…a következő részre nem marad egy old karakter sem…a Skywalker saga véget ért. Kiváncsi vagyok abrams mit akar, de en kétlem a lázadó 10 fő utan mihez kezdenek majd.
    4: A végén a srác lesz az új generáció ?

  36. SPOILER dean6:
    Szerintem az csak azt jelképezte, amit Luke mondott, hogy hiába ölik meg őt, de akár Reyt is az Erő világos oldala nem fog velük halni, nem ők lesznek az Utolsó Jedik, mert az Erő meg a remény mindig megmarad. Szerintem így volt jó a lezárás.

  37. Az új trilógia egyértelműen a 4 fiatal szereplőről fog szólni, fejik még majd őket az elkövetkezendő 20-30 évben. Arra már nemigen leszek kíváncsi.

  38. Spoiler:

    Remelem Snoke karaktere nem ennyi lesz es kezdenek meg vele vmit!Ki az isten volt ő, miert nezett úgy ki, erősebbnek tűnt, mint Sidious!Gondolom vmi meglepetes karakternek szantak, de ha csak ennyi lesz a szerepe az nagyon gáz!Szamomra ő volt a legnagyobb kerdes!

  39. Én is olyan kicsit semmilyen érzéssel jöttem ki a moziból. A túlzott disney-s féle aranyoskodás idegen volt számomra, végig úgy éreztem, hogy értékes időt pazarolnak baromságokra.
    Viszont elolvasva kommentek már jobban tetszik a film, sok mindent egyszerűen és hihetően kilehet magyarázni. Csak le kell tenni a vasvillát :).
    Nekem mindig tetszett hogy az erőt egy kicsit misztikusabban mutatják be, nem pedig mindenki kutyájaként, ahol a jedik meg sithek ide oda ráncigálják…

    Az ominózus űrcsata jelenetről meg annyit, egyszer meglehet lépni utána viszont lesznek taktikák amikkel kilehet védeni, el lehet kerülni.

    !!Spoilerek!!

    Az hogy yoda villámot szórt egy fára, az nem zavar. Egy helyen történt, még hozzá a jedik szent helyén ahol feltételezhetően különös mértékben jelen van az erő

    Luke soha nem volt Craiten legalábbis nem hús és vérként. A kézfogós jelenet zavaró volt viszont csak pár másodpercig tartott gyakorlatilag nem befolyásolta a fizikai világot Amikor Kyloval harcolt soha nem értek egymáshoz…

    Az hogy Luke egy pillanatig leakarta vágni Ben-t. Még úgy is hogy elhiszem, hogy fejébe szállt a “Luke Skywalker” legenda még így is hülyeség.

    Engem csak az állat kiszabadítós rész zavart nagyon. Az annyira csak azért lett belerakva mert bizonyos embertömegek szeretnek másokat felszabadítani és szabadságot adni a már felszabadítottaknak… :D

  40. SPOILER

    Az évek folyamán egyre kevesebb filmnél magasak az elvárásaim, de a Star Wars-nál mindig sokat várok. Sajnos megint csalódnom kellet, a meglepetésszereplő sem hozta fel nálam (még hogy nem Birodalom). Így egy nappal utána hogy láttam a Rogue One-t is sokkal magasabbra rengsorolom mint ezt, majd ha megint megnézem a nyáron, lehet hogy változni fog.
    Hajrá SOLO film.

    Egy menekülő flotta admirálisának honnan van ideje hajat festeni?

  41. @Nari
    Oh yes, annál a jelenetnél én is kiégtem. Azt hittem meglépik, csettintettem volna rendesen, de nem merték sajnos. Kár.

  42. SPOILER
    Na az egész film olyan volt, mint ha egy 11 éves kisgyerek írta volna a forgatókönyvet miután megnézte a hetedik részt és mindent belepakolt ebbe ami abba nem történt meg de tök jó lett volna mégis.
    -Kylo meg Rey fogjanak össze
    -úúúú izé Phasma halljon meg zsírfölöslegesen mint Boba Fet(persze lehet hogy túlélte)
    -Izé bigyó Kylo találkozzon az annyával de ne ölje meg sőtt mentse is meg…..
    -csesszünk bele valami nagy izét mint amilyen a vadkanos faltörőkos volt a Gyűrük Urában és kapjon valami fasza nevet (mini halálcsillag)
    -legyen benne sok furcsa és aranyos izé aminek az ottlétét nem tudod meg magyarázni
    -legyen Yoda benne

    Na mindegy nem köpködök, hogy mekkora logikátlan foss volt az egész nekem csak egy dolgot magyarázzatok, meg miért van az, Rogue One leszámítva a birodalmiak, mindíg kb egy csapat Inkompetens kreténként mutatják őket.
    Egyszerűen hihetetlen, hogy nulla dramaturgia volt a filmben egyszerűen egy tized másodpercig sem aggódtam senkiért.

  43. nyilván SPOILER, hogy a tökbe lehetne éppen erről SPOILER nélkül kommentelni a poszt alatt Human.

    minden meg van bocsájtva a dizninek, amit a TFA-ban elrontottak. Ryan Johnsonnak meg csókoljon kezet mindenki, hogy legalább ennyire mentette ezt a filmet ami úgy csodálatos, hogy bőven akad benne orbitális (bocsánat, ballisztikus, höhö) baromság és még böfögős “humor” is. innen nézve az, hogy Abrams visszajön a végére, kész katasztrófa.

    szóval akit zavart a helyenként túltolt humor (nekem igazából csak két-három helyen tűnt fel) és pl. az, hogy miért lassul le a világűrben a hajó ha elfogy a nafta (egyáltalán MINEK KELL nafta folyamatosan na de mindegy, mese) azt meg tudom érteni, nem is akarok én vitázni senkivel – akinek igaza van, annak igaza van, (de azért figyelembe vehetné, mit néz, Star Wars emberek) aki hülye és a film helyett valami mást nézett, illetve elvárja, hogy csak az ő elvárásai alapján készüljön egy film, annak meg mindegy.

    én úgy érzem ennek a filmnek lelke van. valami nagyon erős alap, ami egységes, stabil és őszintén akar valamit mondani. mindezt úgy, hogy az üzenet eljusson a 40 éves tatákhoz is, és a 10 éves tökösökhöz is. szerintem sikerült elérni a célt, esetemben legalábbis biztos (az első csoporthoz tartozom, 6 éves korom óta SW, még VHS-en rongyosra a 80-as években blabla stb.) és abban meg teljesen biztos vagyok, hogy a fiatalok ugyanúgy zabálják majd, ahogy én akkoriban. mert tényleg, ez egy szerethető film.

    nem nagyon vártam a TFA után ezt a részt igazából. el nem tudtam képzelni, hogy abból a totális és elvtelen fanservice-ből hogyan lehet értelmesen továbblépni. de sikerült, és ez ezért nem tudok elég hálás lenni. itt is megvolt persze a fanservice, de pontosan úgy, óvatosan, okosan adagolva, hogy a film számomra csúcspontjáig, ami a Yoda – Luke jelenet sikerült elfogadnom az üzenetet. el tudtam engedni a film végén Luke-ot. aki egyébként még soha nem volt ilyen kibaszott badass és bölcs és erős és emberi. imádtam. szóval lehet most már bármi, a Skywalker sztori azt hiszem számomra itt érte el a csúcspontját és a méltó lezárását. és ezt annyira jó leírni. mert méltó volt hozzá. amikor elindult egyedül a First Order ellen, akkor épp csak nem folyt a könnyem. (persze, biztosan bevallom. vagy amikor R2 kivetítette a régi felvételt. vagy amikor Yoda azt mondta a vén, megtört Luke-nak, hogy young Skywalker. és püfölte, mint régen.) imádtam.

    kellett ez már nagyon.

    a többiek rendben voltak sőt: Kylo nagyon jó kis karakter lett, szerintem az újak közül a legerősebb és hoppá, milyen összetett. Rey is fejlődött, bár fura de sok vizet szerintem nem zavart és a háttérsztorija szinte teljesen súlytalanná vált. Leia – végre megint Leia, hirtelen támadt Jedi szupererő ide, vagy oda. az ott egy eléggé cápaugrós jelenet volt, de nyilván nem távozhatott úgy Luke, hogy nem találkozik még egyszer vele. szóval oké. Poe, Finn, az új lány, mind hozták amit kell. Finnék kaszinós, óriás versenymacskalovas kitérőjét elég feleslegesnek éreztem először, de a végén amikor a kiskölyök az erővel ragadta meg a seprűt akkor azt is elengedtem, oké, ők lesznek az új nemzedék. Benicio Del Toro nyilván simán tökéletes volt, Hugs (hehe) egyszerre ijesztő és szánalmas.

    Snoke valahogy semmilyen volt, bár jól keverte a lapokat, de jelentőségben talán egy Dooku szintre tudnám tenni. már annak alapján, amennyit láttunk belőle. nem túlozták el.

    a többivel pedig – hogy miért nincs a Lázadó hajókon robotpilóta, hogy tényleg miért kell a világűrben folyamatos üzemanyag utánpótlás, hogy miért lőnek ballisztikus pályán lövedékeket az ágyúkból, hát, azzal nem foglalkozom. azzal sem foglalkoztam, hogy Hant egy hatalmas, emberarcú meztelencsiga tartotta falidíszként az antigravitációs bárkáján. mert ez mese. sose volt más. a lényeg a karaktereken van és az Erőn és a Sötét oldalon és a fénykardozáson és az űrcsatákon. nekem ezek most mind nagyon-nagyon beadták. nem tudom mi lesz az utolsó rész, nem sok jóra számítok. de nem is érdekel perpillanat. mert eszembe jutott az a mozdulat, amit Luke bemutat miután percekig zúdul rá a zárótűz. hu…

    ja, még valami: gondolom a Lázadók azért nem csináltak fénysebességű faltörő kost minden hajójukból, mert nem volt nekik hajójuk. semennyi sem. korábban sem. végig az volt a mondás, hogy egyedül vannak, maroknyian vannak, pár tucatnyian vannak. ezt találtam ki, nekem ennyi elég. heh.

  44. SPOILER A TELJES SZÖVEG:

    A végén a kissrác? Kérdezte itt valaki, nekem van erre egy ötletem:
    Mi van, ha ő Luke reinkarnációja? Skywalker ugye közli Kylo-val, hogy „még találkozunk”, aztán simán feloldódik az Erőben. (Nem hal meg!) Következő jelenet: Rabszolga kissrác (á la Anakin) szó szerint és egyébként minden látható ok nélkül feleszmél, kimegy az udvarra, az égnek emeli a tekintetét és kajak úgy fogja a botot, mint egy fénykardot. Ő az új (Jedi?) nemzedék hírnöke, és lehet, hogy konkrétan Luke új megtestesülése.

  45. Szerintem kurva jó volt. Jobban tetszett, mint a Force Awakens és mérföldekkel jobb lett, mint a R1. Johnson nem tudom hogyan csinálta, de jóval többet tett le az asztalra, mint a nosztalgiavonat felfüttyentése. Cinematography simán Oscar-worthy, olyan shotok voltak, hogy ihajj. Olyan dolgok történtek a bő 2 és fél óra alatt, te atya gatya… Le a kalappal, persze a BR 2049 kenterbe veri, de azért na. 9-es simán.

  46. Sum-blink

    SPOLIER!!!
    A könyvek nem égtek el, egy pillanatra lehetett látni, hogy a Falconon van egy fiókban, amikor kutattak valami után. A felkelők jelképe meg azért volt a könyveken, mert nem a jedik vették a jelképet a felkelőktől, hanem a lázadók vették jelképüknek az ősi jedi ábrát.

  47. SPOILER

    Bocs, csak még a filmről úgy általában, pongyolán, nincs most türelmem egy normális íráshoz:

    Amúgy én teljesen megértem a fanyalgókat és tapsikolókat egyaránt. n ezek keverékét érzem, ahogy a film közben is. Tényleg érzelmi hullámvasút volt, először lesápadtam a Dameron és Hux telefonbeszélgetésnél, aztán jött a csata, ott lesápadtam, hogy ez de rohadtul SW, aztán jött Rey akit eleve nem csípek és szerintem megbocsáthatatlan, hogy csak úgy, Deus ex machina Jedi lett, Finn meg az ázsiai csaj jelenetei megint negatív irányba löktek, a kaszinós cucc nekem tetszett, bár valamiért Bond villant be (:D). A világok nagyon rendben voltak. Luke nagggggyon rendben volt, Kylo sokat fejlődött.

    Ordas hibáknak tartom:
    Elején a telefonos évődés, tényleg kb. Űrgolyhók szint volt.
    Leila űrsétája. Anyád, sírva röhögtem és könyörögtem, hogy ott helyben lőjenek agyon.
    Rey ahogy van. Végzetes hibája ennek a szériának ez a karakter ebben a formában. Egy roncsvadász, aki erőérzékeny. Eddig oké. Kb. 20 éves és eddig semmiféle harci tapasztalata nincs. Ennek ellenére bármit elvezet, hülyét csinál képzett TIE-pilótákból, és úgy forgatja a fénykardot, mintha azzal a kezében született volna. Bazdmeg, a vívást meg KELL tanulni. És aprítja az Uralkodó vérprofi testőrségét. Ne röhögtessenek már…
    Rey és Kylo telepatikus beszélgetései számomra értelmezhetetlenek. Ezt nem lehetett volna megoldani valami kommunikátorral? Miért nem így társalgott minden jedi meg sith eddig?
    Snoke méltatlan halála. Ez a faszi úgy pusztult el, hogy még a kalapját sem emelhette meg, hogy „helló, itt vagyok”.
    Demeron egy idegbeteg fasz. Egy normálisabb seregben azonnal nyugdíjaznák.
    BB-8 – aranyos meg minden, de túl lett tolva a figura.

    Nagyon erős mozzanatai a filmnek:
    Űrcsaták, ezek egészen zseniálisak lettek. Azok a csillagrombolók, atya-gyatya! :D
    Világok – Na, itt végre láthattunk néhány változatos, érdekes bolygót.
    Luke ahogy van, abszolút M.A.S.T.E.R. Bár a kelletlenségével és a visszavonulása indokaival én nem igazán tudtam azonosulni. Luke egyszerűen nem erről szól. De ezen kívül az a szint amit elért az ultimate respect.
    Yoda!!!! Á, sírtam, amikor megjelent az öreg!
    Rey jelenete a barlangban. Na, ez nagyon erős volt, már-már sci-fi erősségű. Ebből is látszott, hogy a rendező valami mélyebbet akart itt összehozni, de a Disney persze beleszart a közepébe, ezért lett ez a film ennyire Janus-arcú.
    Már megint Luke, ahogy kiteljesedik a végső csatájában. Eszméletlen volt, a trükkje is, meg minden.
    Volt néhány jó filozofálgatás a jedikről.
    Szerintem jót tett a szériának, hogy tisztázva lett Ben Kylová válása.

    És oszlassunk már el egy félreértést: Luke végül nem akarta megölni az ifjú Bent. Kylo verziója ez, de aztán Luke is elmondja, hogy a legutolsó pillanatban meggondolta magát, de Ben magához tér, megijed és kész a baj. Az egész egy fatális félreértés.

    Legnagyobb csalódás: Finn méltósággal távozhatott volna a szériából, de á, nem, nem hagyták. Pedig az ott és úgy még ütött is volna keményen. De ugye, Disney…

    Még szegény Csubit sajnáltam, olyan anyátlannak tűnt Han nélkül…

    Szóval felemás egy film volt ez, sosem lesz ez már a régi, Lucas nélkül ez mindig is olyan lesz, amilyen most. Az öreg fantáziája, a régi, kreatív gárdájának a munkái, gegjei nagyon-nagyon hiányoznak, ez így már csak egy félig üres-félig teli SW-univerzum. Nekem is roppant felemás érzéseim vannak, sosem lesz ebből kedvenc, ez világos, nem lesz ötször újranézős, és nem látni azt, hogy akármikor meg tudják közelíteni a Lucas-féle SW-t, de ez a széria már a mai tizenéveseknek szól elsősorban, ezt viszont meg kell valahogy érteni. Nekem sem megy, rohadtul az SW-n nőttem fel és nálam az előzmény trilógia utolsó két filmje is rohadt jó, de attól még az van, hogy ez már nem az én korosztályomat akarja megszólítani. Ha akarná sem tudná, ez már eleve korszellem kérdése, egyszerűen nem azokat az időket éljük már, mint amikor a klasszikus SW-k születtek. Ha azokat élnénk, nem forgatnának ilyen félig üres-félig teli filmeket.

    Ja, hozzáteszem, a Force Awakensről a dühtől és csalódottságtól hullasápadtan jöttem ki, és utáltam az egészet, most sem kedvelem azt a részt. Finoman szólva sem. Ahhoz képest fejlődtek, de ez akkor is kevés a Lucas-féle SW-hez. Oké, a Baljós Árnyaknál azért jobb lett. De ennyi és ma ezt a maxot tudják hozni sajnos. Nem minden bokorban terem egy Lucas.

  48. SPOILER

    A végén a kissrácot sztem túlmisztifikáljátok… csak megtestesíti amiről szó van a filmben, az erő nem a jediké vagy a sitheké, hanem mindenkié, amit Luke legendája (is) visz tovább, nem kellenek se könyvek se mesterek.

  49. SPOILER

    Dániel, de ez olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy pl. a festészet tehetsége mindenkié, és nincs olyan,hogy valamiben valaki nem kompetens, nem tehetséges és nem lehet senkire azt mondani, hogy nem tehetséges festő vagy tornász vagy akármi. Ez nyílvánvaló baromság. Ha az akart lenni a mondandó, hogy az Erő mindenkié (miközben eléggé kevesen vannak azok, akik valóban Erő-érzékenyek), akkor azzal csodálatosan elrontották az egészet – már ha hajlandó vagyok figyelembe venni egy ilyen nonszensz kijelentést.

    A következő részben mi lesz? A Galaxis összes lénye feleszmél és Jedivé meg Sithé válik, vagy hogy? Ne már… Az Erő rohadtul nem mindenkié, mert a legtöbben rohadtul nem fogékonyak arra. Erről (is) szól ez a történet: A kivételes kevesek harca a túlnyomó többség védelmében.

    És ugye a legend szerint is úgy van, hogy az Erőt messze nem képes elérni mindenki, legfeljebb átjár mindenkit, mint életerő. De az érdemibb többletét már nem tudják még érzékelni sem.

  50. Spoiler

    Hmmm….csak én örültem annak hogy Leia hivatalosan is erőhasználó lett? Évek óta reménykedtem…na mondom itt az utolsó lehetőség :(
    és igen végre megtették! :) :)

  51. Csalódtam a TFA-ben, hétfőn megnéztem és imádtam.
    Szerda este 7 órát úgy vártam mintha gyerek lennék ( 43 vok)…
    De sajna csalódtam és hiába nézném újra pár év múlva ez akkor sem változna….
    Egyetlen szó jut eszembe:
    SÚLYTALAN

    SPOILER!!!!
    Számomra az volt gyerekként a jó a klasszikus trilógiában, hogy félelmetesek voltak a gonoszok és nagyon szerethetőek a jó karakterek.
    A TFA-ben ledöbbentem, hogy a gonosz egy csúf fejű, pszichopata, borzasztó hangszínnel. De a színész jó ezért megszoktam.
    Snoke kellőképpen gonosz lett, de az a HUX tábornok egy ordíbálós nulla, tekintély nélkül.
    A jó karakterek Rey, Finn és Poe oké.

    És jött az új rész. Miért mondom hogy minden SÚLYTALAN?
    Imádtam volna ha Rey átáll, igazi episode 5-öt idéző sötét fordulat lett volna, de ezt a ziccert is kihagyták.
    Snoke fővezér igazi klassz gonosz karakter volt, de honnan származik, miért vannak sérülései a fején, hogy lett fővezér? Semmi info épp bemelegszik a tök filmbe illő gonoszságaival erre meghal. WTF???

    Ami kiverte nálam a biztosítékot az Leia halála, feléledése és űrben való lebegése….( ez kb. annyira SW idegen volt mint az Indiana Jones 5.-be amikor Indy fia elkezdett a liánokon ökörködni) …tiszta vicc.
    Igenis meg kellett volna halnia Leiának.

    Luke a végén miért halt meg? Annyira erőlködött? Vagy miért? És tényleg a végén ki az niemand jedi gyerek?

    Szóval engem ez a pár dolog nagyon zavart. És rengeteg karaktert, történést súlytalanná, értelmetlenné tett.

    Ez F…ing Disney nem meri bevállalni a darkos hangulatot, pedig tök város lett volna, ha a IX.-ik részben a darkos szál megoldasá lett volna a sztori, de nem sajnos.

    Lucas dialógusokat, egy két szereplőt lehet utálni, de a történetvezetésben ő volt az igazi SW isten.

    Hogy jót is írjak, az Lucas mesteri zeneműve, illetve a látványos csatajelenetek. Ezek hibátlanok voltak.

    Az írókat meg ki kéne rúgni….

    RESPECT CLASSIC SW TRILOGY!

  52. SPOILER

    Ami tetszett:

    Rey/Kylo/Luke szála. De néha sajnos totál kizökkentettek hülye humorral (ld. fejés). Tetszett, hogy Luke észrevehetően “Yodásodott” viselkedésében a remetelét alatt :) Oh, és főleg Kylonak eszeveszett mód igazságot szolgáltattak a TFA ideges tinije után.

    Snoke elintézése baromi jó volt, de kicsit hirtelen, légbőlkapott, még nem építették fel igazán, még szerettem volna többet tudni róla ld. lejjebb.

    Űrcsaták, fénykardpárbajok jók lettek, főleg Snoke irodájában a pakolás :)

    A Rebe… akarom mondani Resistance szál alap felállása, hogy menekülnek a nagy semmibe, a reménybe gyakorlatilag. Kicsit a Battlestar Galactica 33 perces epizódját juttatta eszembe a kilátástalansággal, szinte biztos pusztulással, és a szorított helyzettel. De a megvalósításba, a megoldásba viszont bőven csúszott hiba, és jöjjön is…

    A színészek eléggé odatették magukat. Luke, Lei, Rey, Kylo le a kalappal, többiek csak hozták a kötelezőt.

    Ami nem tetszett:

    Resistance szálon sok a logikátlanság, csak a látvány adja el.

    Megint csak az elcseszett, erőltetett, nem oda illő, szükségtelen, “muszájhumor”. Nem azt mondom, hogy ne legyen benne, de akkor legalább legyen jó, illeszkedjen a filmbe, fakadjon a karakterekből. Itt is volt ilyen (pl. amikor megcsikolja Rey-t az első próbálkozásnál, vagy a jedi templom karbantartóinak a két felvillanása, aranyos, kedves megmosolyogtató), szóval megy ez, de minek a fingós fajta? Némelyik a filmből is totál kizökkentett, és nagyon fontos pillanatoknál, ami azért nagyon durva, borzasztóan helyezték el némelyiket. (Úristen, az a fejés beleégett a retinámba, Jar-Jar sírva könyörög a receptért).

    A kaszinós vonal mintha egy másik filmet néztem volna, amiért soha nem fizetnék. Megintcsak kizökkentő, és érzésre felesleges is volt. Nem azt hozzák el, akiért mentek, de jó lesz, maradhat, hozzuk, majd lesz valami? WTF? Végülis csak az egész ellenállás sorsa múlik rajta. Be is dől az egész terv ahogy kell. Aztán még el is árulja őket. Del Toro karakterével remélem terveznek valami értelmeset, mert ha ennyi volt, az gáz. Ezt a ~fél órát kukáztam volna, és sokkal jobb lenne a film.

    Snoke-ról SEMMIT nem tudtunk meg, mielőtt megölik. Behoznak egy erős, érdekes(nek tűnő) sith mestert, csak azért hogy két hologramos bejelentkezés, meg két élő jelenet után kinyírják? A temérdek infantilis baromság kivágásával adhattak volna +5-10 percet Luke visszaemlékezéséhez, amiben elmondja, hogy vetődött Kylo utána Snoke-hoz, és adtak volna neki egy kis hátteret, hogy lett ilyen, stb. Tudom, az eredeti trilógiában se volt háttérsztorija (még) Palpatine-nak, de valahogy azért mégis jobban meg volt alapozva.

    Rey szülei gyakorlatilag egy homeless pár, és ezért inkább “törölte” őket az emlékeiből. Pfff. Hagyjuk már. Egyszerűen nem tudtak semmi értelmeset, nem elcsépeltet (pl. hogy Skywalker) kitalálni, inkább gondolkodtak volna az Ep9-ig… Snoke és Rey hátterét vártam a legjobban, és itt koppantam a legnagyobbat.

    A jedik már mindenhatók lassan, elég lesz már az új képességekből. Gyakorlatilag ha meghalnak is élnek, ugyanúgy csinálnak mindent. Legközelebb remélem Vader jön vissza, aztán egy suhintással intézi el az egész First Ordert, hogy balanszt hozzon az erőbe, vagy nem tudom.

    Áh, nem tudom, annyi mindent tudnék még írni pro és kontra. NAGYON vegyesek az érzéseim. Lenyűgöztek, megleptek, de csak félig jó, félig viszont rossz értelemben. Ezért azt kell mondjam, a film is “félig” tetszet, erős közepes 6-7. A tetszett része viszont 8-9 :)

    Ja, +1: Luke nagy átverése. Senkinek nem tűnt fel, hogy nem ősz a haja+szakálla? Minimum gyanús lenne, hogy kihagyott úgy egy évtizedet öregedésben :) De mégis sikerül átverni Kylo Rent, aki kb. utoljára látta, és pár perce intézett el egy sith mestert elmetrükkel, és látta is ősz hajjal mikor Rey-el konnektáltak. Nem tudtam értelmezni, mi célja volt, hogy a visszaemlékezéseknek megfelelő korral tért vissza. És hogy tudtak kardozni? :) ja, bocs, a jedik mindenhatók.

  53. #ThomassLord:
    az utolsó sorodra, nem kardoztak, lehet nem tűnt fel, de nem értek össze a kardjaik, se a testük soha a párbaj során.

  54. Spoiler

    Szerintem lehet agonizálni, milyen film a hetedik, milyen a nyolcadik…viszont mint egy trilógia két egymást követő része..szerintem szörnyű ez így.

    A hetedikkel rámentek a fanokra, fanservice, belógatott misztikus karakterek, kellemes nosztalgia stbstb..a nyolcadik meg valami nagyon újító, sok helyen mitológia romboló valami lett…ez oké..de most akkor mi van? Hova tart ez a trilógia?

    Snoke meghalt, Luke meghalt, maradt két vívódó fiatal meg egy rakat felesleges és érdektelen karakter. Ez így nagyon kevés.

    Abramséket ismerve ez valami nagyon diznis fordulattal lesz feloldva, valaki nem az akinek hittük, valaki feltámad, valaki valakinek a valakije…kb ennyit nézek ki belőlük.

    A két tényleges potenciállal rendelkező egyént meg kinyírták.

  55. @Malachi

    +1

    Minden szavaddal egyetértek, nálam is pont ugyanígy.

    Rettenetesen utáltam (és ma is utálom) a TFA-t, de ez tényleg jó lett.
    És szerintem is katasztrófa, hogy Jar Jar Abrams odanyomakodik a végére (amit persze ez után a film után már értek. Itt ugyanis sikerült az, ami neki nem, és ő szeretné learatni a babérokat).

  56. Szerintem ezt a filmet is több szemszögből kell megvizsgálni. A Disney megvette a jogokat, tehát nagyjából lehetett tudni/érezni, hogy ez az új trilógia milyen irányba fog elmenni. Főleg a 7. rész után, ami számomra óriási csalódás volt. Mindenfajta szempontból. És miért emelem ki a Disney-t? Azért, mert a Disney nem fog olyan blockbustert készíteni, ami rizikós, ami mély mondanivalójú, ami lesokkol… A filmek a “nagy egésznek” szólnak, 5 éves kortól felfelé…Premier előtti vetítésen voltam, a terem tele volt gyerekekkel, SW-os popcornnal, pohárral, mindennel. És csak ők nevettek a poénokon… Amivel nincs is baj, mert ettől függetlenül lehetne jobb történetet mesélni, lehetne drámaibb szálakat készíteni. De az már rizikós. Mert lehet, hogy a “nagy egészből” következőleg kiesik egy korosztály, egy réteg. Ami világszinten dollár tízmilliókba fájna a stúdiónak… Ezért kellett valószínűleg távoznia több rendezőnek/rendezőpárosnak. Van egy trend, egy irányvonal, amit követni kell, egy “sablon”, ami működik. Pénz beszél…Szóval a 7. rész után semmit nem vártam ettől a résztől, csak 150 perc laza szórakozást. És azt meg is kaptam…

    SPOILER

    Maga a film kezdete, a főcím, a zene, a feliratbeúszásnál kirázott a hideg (le a kalappal, hogy ettől legalább nem térnek el). Az, hogy Poe 1 X szárnyúval szembenéz egy egész flottával és senki nem lő rá, már vicc kategória…Én már itt tudtam, hogy nem lesz ez egy komoly alkotás.
    Amúgy magukkal a karakterekkel nem volt gondom. Voltak felesleges részek, de legalább ezek által láttunk új bolygókat, új fajokat, stb. 150 percbe belefért…
    Leila-ról is kiderült, hogy hosszú évek alatt bizony fejlesztette az Erő használatát. Bár az a berepülős jelenet…A gyerekeknek tetszett:D:D Csak kicsit szánalmas volt. A humor szerintem abszolút B kategóriás volt az egész filmben (mondtam eleget, hogy az Erő legyen veled…, Leila repülése, Finn nagyon gagyi beszólásai…). Egyszerűen nem volt vicces. Voltak benne bőven értelmetlenségek is.
    De…A zene, a helyszínek, az akció lekötötték annyira a figyelmem, hogy ne unatkozzak a film során. Mindig volt valamire odafigyelni. Yoda megjelenése nagy plusz, a mondanivalója és Luke-hoz való beszéde is értelmet nyert (a könyveket Rey lenyúlta).
    Snoke karaktere és kiírása egy vicc. Semmi magyarázat, hogy ki ő, miért csinálta azt amit, miért néz ki úgy, ahogy… Meg kicsit vicces, hogy mindent lát, de azt nem, hogy forog mellette egy fénykard…
    Rey és Kylo közti kommunikáció arra volt jó, hogy tudjuk, hogy az Erővel lehet kommunikálni…
    És a legnagyobb pozitívum az Luke. Szerintem mondjuk méltatlan lezárása volt a történetének az, ahogy meghalt…De szépnek szép volt. Az meg, hogy elvonult… Mindenki tudta, hogy a 3 részben mind a 3 régi nagy szereplő meghal, és azt is, milyen sorrendben. Ennél kreatívabban sajnos nem tudták megoldani…
    Amúgy maga a film szerintem rendben volt. Disney film (látvány, csillogás, happy end, naivság, gyerekesség, bugyuta poénok, nuku vér, nuku rizikó, nagyon sok pénz).
    Nagy pozitívum, hogy Rey-t rendesen megszépítették erre a részre:D Ez komoly fejlődés:D

    SPOILER VÉGE

    Összességében erről a filmről és franchise-ról is azt tudom elmondani, mint a többiről. Egyetlen egy nagy akadálya van annak, hogy zseniálisat és újat alkossanak vele. Az pedig a Disney:)

    Amúgy 8/10. Mert Star Wars, mert Luke Skywalker, mert Rey megszépült, a látvány gyönyörű, a zene király… Amit vártam, azt hozta:)

  57. SPOILERES!
    Az a baj, hogy így másnap gondolkodva a filmen, egyre inkább látni azt, hogy a készítők rettegnek. Előttem vannak Rian Johnson izzadós vasárnap estéi, amikor próbálja menteni Abrams szarságait, fél szemmel a Disneytől kapott listát nézegetve, hogy miket kell belepakolnia a filmbe. És egyre csökken az a rész, amit ő valójában bele akart tenni ebbe a filmbe. Számomra Phasma jelenetével derült fény mindenre:
    Abrams bedobta nekünk ezt a króm rohamosztagos vezetőt.
    Miért kell neki ilyen páncél? Mert lepattan róla a “sugárvető” lövedéke. Megoldva, mehet a levesbe.
    Ki Ray? Tök mindegy, senkik gyereke. Pipa.
    Snoke. Ki ez? Ha a Birodalom nem bukik el, akkor is megjelent volna?
    Tök mindegy, leves.
    Szóval számomra a film legnagyobb hibája, hogy J.J. szarságait kellett kiírtania, foltoznia. Értelmetlen karakterekkel nem is tudott mit kezdeni. Nem is értem, hogy Fin-ék értelmetlen kalandja miatt minek jöttek Horvátországba forgatni. Nyaralni biztos.

    Amit sajnálok kicsit, pedig ott volt benne a potenciál, hogy Luke nem hentelt a film végén, mint Vader a Rogue One-ban.
    Pedig amikor feltűnt a helyszínen, volt ott egy kis Dragon Ball – Songoku megjött, meg vagyunk mentve feeling. Amit vártam, miután leállnak a lövésekkel, az egy hasonló jelenet, mint a Clone Wars-ban Windu darálása. Szóval nagy ziccer szerintem, de hát ez van.

    Ezek után nem tudom mit várjunk a befejező epizódtól. Hála az égnek Abramsnek nem marad sok legendás karakter, akiket tönkre tegyen és hát Ray…..Kylo…. egyszerűen egyikük se érdekel.

  58. ez…csak rossz volt.

    SPOILER

    voltak benne amik tetszettek. ilyen Kylo oka hogy átállt, ahogy snoke magához csalta reyt, yoda és luke találkozása. a fénykardozások eszméletlenek, és snoke hajójának felrobbantása epic.

    és akkor a hülyeségek, de töményen:
    – a birodalom hipphopp megszerzett egy hiperűr követőt. csak úgy, hogy legyen valami kihívása a lázadóknak. semmi felvezetés, erőltetett előny az első rend számára.
    – az egész menekülés a csillagrombolók elől és finn terve egy nagy rakás trágya. “hívjunk fel egy random személyt, aki elmondja, hogy keressünk meg egy random kódtörő személyt. de nem találtuk meg, ezért egy harmadik random személy segít nekünk”. mindezt azért, hogy bejussanak az Első Rend legfontosabb űrhajójára. namármost, hogy van meg nekik ennek a hihetetlen fontos hajónak a tervrajza? erre elpazarolni több mint háromnegyed órát? istenem…
    – miért várta meg a noname nőszemély hogy kilőjék a menekülők két harmadát, és csak utána ment át harakiribe?
    – leia erőhasználata az űrben… az a CGI a kínosság határait feszegette. a karaktere nem szolgált semmi célt, meg lehetett volna ölni (nyilván nem akartak utóforgatást?)
    – egybemosták a yavini és a hothi csatát. “egy pár nyomi kis hajó megpróbálja megállítani a MINIhalálcsillagot, hogy az felrobbantsa a lázadók bázisát, miközben tie vadászok támadják őket. a csavar? most a lázadók pont úgy sorakoznak az árkaikban mint az V. részben, és mikkel néznek szembe ha nem… lépegetőkkel. azta…
    – Snoke megölése tisztára feleslegessé tette a karaktert.
    – Phasma már megint meghalt.
    – Finn és random nőszemély csókja, kapcsolata, akármije felesleges, erőltetett, nem érez az ember semmit ahogy nézi, kivéve a polkorrektséget, ahogy minden második ember ázsiai vagy afrikai.
    – nyálasság. “nem az számít, hogy megöljük az ellenségeinket, hanem hogy megmentsük a barátainkat”. hogy oda ne rohanjak. mintha háborúban lennének könyörgöm.
    – “mi leszünk a szikra, ami lángra lobbantja a galaxist”. jaa, mármint az egytucat ember, aki megmaradt. az előző rész leépítette az eredeti trilógia eredményét azzal, hogy likvidálta a köztársaságot. most még a lázadást is? és foggalmunk sincs róla, hogy van az első rendnek akkora hatalma, hogy mindezt véghez vigye? hogy hódít meg újra fontos önálló rendszereket? könyveket kéne hozzá olvasni?

    SPOILER VÉGE

    ez egy írtó nagy csalódás volt. felesleges dolgokra elpazaroltak több mint egy órát, ahelyett hogy bemutatják mi miért történik jelenleg a galaxisban. semmi érett katonai vagy politikai tájékoztatást nem kaptunk, mert a lényeg, hogy Finn állatokat mentsen a csúnya fegyverkereskedőktől.

  59. Inkább Gareth Edwards-ra kellett volna bízni a következő trilógiát, ő az, aki tudja, hogy milyen kellene legyen egy Star Wars film hangulata.

  60. Kember: Gareth Edwards annyit “tud”, hogyan kell hozni egy fantáziátlan, minden érdemi karaktert nélkülöző fan service blockbustert. (A studió szempontjából persze, hogy ez tök jó. Nekünk már nem annyira buli.) Olyan ő, mint aki felolvas egy mesét – és nem a sajátját. Ez már a Godzillánál is látszott, a Rogue One esetében pedig “bizonyított”. Lucast kellene valahogy visszarángatni még egyszer utoljára, korlátlan hatalommal. Alázná ezeket a striciket. :D

  61. spoiler

    valaki amúgy észrevette még, hogy Luke laser sword-öt mond lightsaber helyett a szigeten? az eredeti trilógiát meg a prequelt csak magyarul néztem és azt hittem angolba mindig saber-t mondanak.

  62. nagyjabol le lett irva minden pozitivum es negativum.
    egyvalamit viszont ahogy latom nem emlitett senki:

    SPOILER

    a film elejen, mikor dameronek lebombazzak a nagy fekete rombolot: a lazadok bombazoi generalnak valami gravitaciot, hogy a bowling-golyok kiessenek a rakterbol es leessenek…az urben?

  63. Mint ahogy fentebb írtátok, a 3 szálra bontott sztori egy kicsit kiegyensúlyozatlanná tette a filmet, ennek ellenére én nagyon is élveztem. A drámai pillanatok jók voltak, konkrétan lehetett izgulni mindenkiért, még azokért is , akiket nem ismertünk( Rose nővére).

    SPOILER!!!

    Szinte minden karakter fejlődött valamennyit, az új kedvencem Hux lett, benne már az előző filmnél láttam a potenciált, szerintem a következőben is lesz még szerepe (főleg, hogy a “tróntól” már csak Kylo választja el és nem hiszem, hogy erről könnyen lemondana).

    Snoke kinyírása brutális volt. A gárdistákat meg konkrétan lemészárolták! :O

    Az erősen meglepett, hogy Luke gyilkos kilengését mindenki csak úgy megbocsájtja! :D Leia pl biztos nem örült volna neki, de most már nem hiszem, hogy megtudja.

    A force bond isszonyat tetszett! :D Rey az előző filmben még senkiben se bízott meg,hogy akármit is mondjon magáról ehhez képest Kylonak csak a felsőjét kellett ledobnia ahhoz, hogy rájöjjön a közlési kényszer. A kémia remekül működött közöttük, már az ujjaik összeérintésétől is forróbb lett a hangulat a moziban (aztán Luke megölte!).

    Carrie Fisher halála viszont rendesen belekevert a levesbe, nem lennék most JJ helyében!

  64. Todie

    Szerintem volt az akkora hajó, hogy simán vitte ezeket a kis bombákat lefele a gravitáció. De ha nem is akkor is SW logic, sose volt hard sci-fi, onnantól kezdve, hogy az űrben hang van már mind1 egy ilyen részketkérdés.

  65. Elnézést a duplázásért
    SPOILER

    Sokan hiszik, hogy ez volt az első SW amikor nem ért fénykard fénykardhoz, de ez nem igaz, Luke és Kylo visszaemlékezésében is látható jelenetben igenis egymáshoz ér Luke zöld kardja Kylo kékével.

  66. SPOILER

    az elején a bombázós jelenetet egy az egyben mintha valami II. VH-s filmből vágták volna ki, csak éppen légcsavarok nem voltak a hajókon. de minden más stimmelt, szép volt.

    aztán, a kék tej eredetileg bantha tej, valaki írta, hogy innen van, de nem. bár ez is kék volt, hehe.

    ja és Leiát nem Ben segítette vissza, hanem az Erő. de azért tényleg kár, az a jelenet kicsit gyenge volt úgy. vagy hát túlságosan is kilógott, inkább volt “ez mi a fsz és miért történik” mint epic.

  67. SPOILERES utalás

    Csak nekem uncsi a konfliktusgenerálásra az “önbeteljesítő jóslat”? “Látomás->Akadályozzuk meg->Pont emiatt jön be”

    A mai kreatív sorozatokkal teli világban, annyira elcsépelt, annyira olcsó ez a húzás.

    Az, hogy most a story mennyire kusza, mennyire tele van olyan jelenetekkel, amik kb csak azért vannak, hogy egy totál mást sugalló trailert össze lehessen vágni a filmből azt hagyjuk is. Plusz minden negatív/pozitívum már említésre került.

    Ha star wars, akkor nálam is magas az elvárás, és pont a készítők megfelelési kényszere ami miatt nem lesz jó. Ha lazán, nulláról, az univerzum által adott kellékekkel írnának egy storyt, úgy hogy nem kell folyton a régiekre visszautalni, párhuzamokat felhozni, sokkal jobban élvezhető lenne és többen jönnének ki mosolygósabban a mozikból…

  68. Barátaimmal azon töprengtünk film után, miért vagyunk ennyire csalódottak…túl sok elvárás, elfogultak vagyunk vagy miért? Szerintem többen egyetértenek velem, ha azt mondom a régi szereplők nélkül egy új trilógiát kezdtek volna akkor nem érezné az ember, hogy szemen köpik a korábbi részeket és próbálják az ember torkán lenyomni ezt a semmit.
    Márpedig a 6. rész óta ha figyelmen kívül hagyom a zéró színészetet ( ami talán valami extra lenne!! ),a totálisan logikátlan érthetetlen cselekményeket, és azt hogy csak a cgi és makettek dominálnak, valamint azt hogy nincs történet, bátran kijelenthetem hogy önálló trilógiaként sem állná meg a helyét.
    Engem totálisan kinyír az információ hiánya…..!!! semmi!! Annyira híg lett ez az egész, hogy az ember kedvét elveszi de komolyan.
    Ez lényegében egy családi film lenne, de ez a 12-es korosztályt célozza meg inkább, a felnőttek nem sok szórakozást élnek meg benne.
    Egy pozitívumot említenék, az pedig mikor valami kiderülne valami fontos infót megtudnánk és felemelkedünk a székből hogy na majd most, utána vagy egy béna viccet vagy a semmi technikáját alkalmazzák és huppanhatsz vissza a székben. Ezt ilyen hullámvasút jelleggel a film végéig.
    Remélem sikerült spoilermentesen írnom, mindenki döntse el magába, hogy ez tényleg méltó-e a korábbi részekhez, de én elszomorodtam hová tart a filmipar.

  69. SPOILER!

    Malachi remekül megfogalmazta, “én úgy érzem ennek a filmnek lelke van. valami nagyon erős alap, ami egységes, stabil és őszintén akar valamit mondani. mindezt úgy, hogy az üzenet eljusson a 40 éves tatákhoz is, és a 10 éves tökösökhöz is.” So much this. Nem is tudom, volt-e olyan Star Wars, aminél ennyire azt éreztem volna, hogy ez ennyire koherensen _szól_ valmiről. Az esendőségről, a hibáinkról, amiket még a legnagyobb legendák is elkövethetnek, de képesek lehetünk tanulni ezekből, és megtalálni a reményt… jaj, de nehéz ezt megfogalmazni, és közhelyesen hangzik ez így, de hát nálam sokkal jobban beszél erről a film.

    És a hibázás motívuma tényleg abszolút konzekvensen végigvonul az egész filmen, Luke nyilván alap, de ott van pl. Poe, akinek a sztoriját sokan kritizálják, és valóban, ha az admirális beavatja őt, akkor az egész elkerülhető lett volna. De ez teljesen tudatos szerintem: Poe hibázik, amiért okosabb akar lenni az admirálisnál, aki persze szintén nem dönt túl bölcsen, amiért lekezeli Poe-t – de ne feledjük, egy hierarchikus, katonai szervezetről beszélünk, és Poe-t a mindenki által egyértelmű vezetőként elfogadott Leia is félreállította, lefokozta. És azokból az érthető, emberi hibákból, amiket mindketten elkövetnek, jutunk el oda, hogy majdnem megsemmisül az egész Ellenállás. De hibázik Rey és Kylo is, amikor felülnek Snoke manipulálásának, vagy megint Rey, amikor azt hiszi, hogy meg tudja menteni Kylót (persze ez még megtörténhet), Rose amikor megállítja Finn kamikaze akcióját… de közben ott van, hogy bár általában ezek a helyzet romlásához vezetnek, mégis meg kell tenni őket. Gyakorlatilag a túlélésen kívül alig sikerül bárkinek bármi a filmben, hogy aztán csak Luke csodálatos közbeavatkozása mentse meg őket a végén, megérdemelten.

    És hát Luke… az utolsó jelenetei a Leiával való találkozásától kezdve, a rohadt jó csavarig, hogy ott sem volt valójában (ami nem csak egy gag, hanem nagyon is jelentős, hogy gyakorlatilag harc nélkül, a puszta jelenlétének illúziójával képes megmenteni az Ellenállást), minden mozzanatukban tökéletesek voltak. Annak ellenére, hogy a prequeleken nőttem fel (és ezért nem is tudom nem szeretni őket a nyilvánvaló hibáik ellenére), és sok szempontból az ott ábrázolt világ nekem A Star Wars, a valaha látott legikonikusabb, megkérdőjelezhetetlen hőse a gyerekkoromnak mégis Luke Skywalker. És hihetetlen, de képes volt ehhez felérni a film, és úgy faragtak belőle egy emberibb, árnyaltabb, mélyebb karaktert, hogy közben a legendája mégis megmaradt.

    Amivel egy kicsit hiányérzetem van, hogy bár a Luke-Rey-Kylo dinamika egyértelműen a film, de az egész saga egyik legerősebb pontja volt, valahogy mégsem sikerült teljesen meggyőző választ adni arra, hogy miért is akart a jediknek véget vetni Luke. Világos az önvádja, de ettől még tényleg védtelenül hagyta volna a galaxist a sötét oldallal szemben, és ez nem teljesen áll össze. Vagy arról van szó, hogy úgy gondolta, hogy minden, amit egy jedi tehet, előbb-utóbb csak még nagyobb sötétséget szül? Ez végül is benne van, de akkor is jobb lett volna még egy kicsit mélyebben boncolgatni ezt a kérdést. Lehet, hogy az újranézéssel majd tisztulni fog a kép.

    Ami még furcsa volt, hogy a Rey-Kylo viszony a végére hirtelen eltűnt, Luke megjelenése elvitte a show-t. Meg egyébként Rey maga is eltűnt az utolsó harmadból, a tróntermes jelenettel tulajdonképpen elérte volna a tetőpontot a film, és a craiti csata, bár önmagában Luke-tól eltekintve is remek volt, de inkább csak egy levezetés lett, a főszereplők mellőzésével. Mondjuk annak azért megvolt a maga szépsége, hogy Rey nem valami epic párbajjal ment meg mindenkit, hanem csak felemel pár sziklát.

    A IX. rész felvezetését viszont humannel ellentétben én pont nem igazán érzem. Elvarrtak mindent, amit a TFA feldobott, de nem dobtak fel helyette mást, és minden árnyalás ellenére a végére egy elég tiszta felállásnál lyukadtunk ki. Persze, kíváncsi vagyok, hogy mit kezdenek a Rey-Kylo viszonnyal, de valahogy kevésnek érzem ezt az egy filmet ahhoz, hogy nagyon mélyen lehessen ezzel foglalkozni, és nem tűnik úgy, hogy sok meglepetés jöhetne itt még. Ráadásul Leia várható kiírása is megnehezíti a dolgokat, pedig látszik, hogy nagy szerepet szántak volna neki a IX-ben. Borzasztóan sajnálom, hogy Carrie Fisher nem tudta már megkapni a lehetőséget, hogy ne csak mellékszerepben játszhasson.

    Bírom JJ-t, de tény, hogy nem a lezárások az erősségei, viszont nagyon drukkolok, hogy most összejöjjön neki. Megértem sokak problémáit az új filmekkel (na jó, nagy részüket), vagy ha valakinek ez már nem ugyanaz, mint régen, de nekem sokat adott az új trilógia is, remélem, meg tudja ezt őrizni.

  70. (És nem bírom magamban tartani: ez a polkorrektezés a kommentekben borzalmas, bár visszaemlékezve a korai Boyegával kapcsolatos gyomorforgató reakciókra, sajnos nem meglepő.

  71. A Boyega ellenes hiszti tényleg egy kicsit túlzás volt, különösen az Ébredő erő megjelenése előtt. Most, 2 filmmel később viszont egyre inkább feltűnő, hogy ennek a karakternek (ahogy jó néhány másiknak is) semmi funkciója nincsen a történetmesélésben. Volt már előtte fekete szereplő, Lando, aki egy kifejezetten érdekes figura volt, ráadásul egyáltalán nem hatott feleslegesnek. Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy van alapja a polkorrektkedős vádaknak, amin a fókuszálatlan történetmesélés egyáltalán nem segít.

  72. SPOILER

    Lárom sokakat zavart Luke “megingása”, a vívódása, az elvonulása, az ahogy a legendás fénykarddal bánt, vagyis az, hogy emberként viselkedett és nem bölcs jedi mesterként. Azokkal értek egyet, akik szerint ez így teljesen rendben volt és Luke igenis badass ebben a részben.
    Ha valakinek feltétlenül magyarázat kell erre, íme egy ötlet: Luke volt az első jedi mester, aki nem a hagyományos módon lett az. Nem a fővárosban padavankodott évekig egy mester mellett és a tanács felügyelete alatt, nem a tanács avatta mesterré (így hivatalosan nem is az?). Tehát nyugodtan ráfoghatjuk a “hibáit” arra, hogy az események és Yoda nem irtották ki belőle olyan hatékonyan az emberi “hibák” lehetőségét, mint egy hagyományos jedi mesterből.

  73. én még nem láttam sajnos, ezért a kritikát se fogom végigolvasni – paranoia – de a végét elolvastam. Az a közben eltelt 3 év nem 2 akar lenni? TFA premier December 18, 2015

  74. 89. kla:
    Ha úgy hiszed, hogy akit a PC zavar, azt az zavarja, hogy xy-nak milyen a bőrszíne, akkor félreérted.
    A PC-vel az a nagy baj, hogy szándékosan használja a “nem fehér” nációkat arra, hogy megfeleljen egy olyan “elvárásnak”, aminek normális esetben nem is kellene léteznie, mert normális esetben senkinek fel sem kellene tűnjön, hogy ez vagy az a karakter fekete, vagy ázsiai vagy bármilyen. Sajnos maga az elvárás rasszista és így maga a PC rasszista.
    Ebben a filmben pedig különösen feltünő volt ez a jelenség, mert Finn és Rose minden megnyilvánulása, egész sztorivonala nagyon direkt módon erről szólt.

  75. Nem tudom gyerekek én marha jól szórakoztam. Szerda este néztem, de még a hatása alatt vagyok.

  76. Nagyon vártam a tegnap estét, végig kerültem az előzeteseket és minden hírt ami a filmet övezte. Nagyon tetszett a Force awakens és a Rouge One is erre most itt gépelem a kommentemet és nem azért mert baromira tetszett amit láttam.

    A látvány nagyon tetszett de ez sem volt elég ahhoz hogy ne kezdjem el unni a filmet kb a 3/4énél. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy fogtak egy ötletet és “van még időnk ezt is rakjuk bele” jelleggel belebaszarintották a produktumba.

    SPOILER
    Mi a jó élet volt az a csöpögős kínai és Finn szál? Az meg amikor a csaj berepül Finn elé a bolygón és utána meghallgathatjuk a béke és szeretet jelentőségét…. hát ott fogtam a fejemet, hogy ez mi az úristen volt.
    Leiat hagyhatták volna az űrben lebegni, szép vég lett volna, erre visszarepül a hajóba. Ő is Jedi? Luke reptette vissza?

    Csalódtam sajnos :(

  77. spoiler

    az nálam is az sw történetének legkínosabb pillanata vol, amikor Finn-Rose megfejtették, hogy béke és szeretet.
    Még Anakin Homokozása se volt ilyen kellemetlen.

  78. SPOILER

    a kinai szeretet monologja azert is volt “vicces” (amellett, hogy atom nyalas volt es feleslege), mert elotte egy oraval azt mondja space-monaco-ra, hogy szeretne visszajonni es porig rombolni. a ket jelenet kozt meg nem volt semmi, ami alatamasztotta volna a karakterfejlodeset.

  79. SPOILER
    Tetszett a film, ahogy a TFA is, a Ro is. Poe nyitójelenete a telefonálással érdekes, ez teljesen Marvel ízű poén volt, megijesztett, de működött, mert a másik fél is meglepődött, és kizökkent. Luke remetesége érthető, Yoda, és Obi Wan is pont így viselkedett anno, a Rey-el való kezdeti viselkedése, flegmasága a Yoda-val való első kiképzésre hajazott, és ez bejött. Nem karaktergyilkosság, hogy Ben-t el akarta pusztítani, azért V / VI-ban elég indulatos volt néha. Hogy az egész egy önbeteljesedő jóslat lenne kétlem, szerintem Ben mindenképp átállt volna. Gyönyörű volt a fruit ninja-zás Snoke hajójával, de ennél is jobban tetszett, amikor Rose testvére arccal a rácson fekszik, szemből látjuk, mögötte pedig lángba borul a hajó, teljesen a RO végének hangulatát idézte. Poe cselekedetei meglepően komoly kihatással vannak a filmre. Ha nem szeg parancsot, nem fokozzák le, Holdo valószínűleg felvilágosítja a tervéről, így nem küldte volne el Finn-éket, akik annyira kétségbeesetten próbáltak órák alatt keríteni egy kódtörőt, hogy vittek végül egy lepénzelhető, az ügyükben egyáltalán nem hívő embert.(nekem kimaradt, Honnan tudták,h ogy Finnék mennek, illetve honnan tudott a kódtörő a menekülő lázadókról?) Holdo meg tök értelmetlenül maradt önfeláldozni magát, persze kapóra jött később, de jobb indokot is elbírtam volna. Szerintem tökre érthető, hogy miért nem használták eddig ezt fegyverként, Snoke hajóját megvágta, de nem semmisült meg, pedig a lázadók egyik legnagyobb hajója volt. Sokkal jobban érdekel, hogy ha már porzott a tank, akkor hogy lehetett végig az a terv, hogy elugranak hiperűrbe? Vagy az másik elemről megy? A végjátéknál nekem úgy tűnik, Leia és Rey is tudták, hogy Luke nincs ott, ezt bizonyítja, hogy amikor Luke odaadja neki a díszt a Falcon-ról, akkor azt Leila hátrahagyja, de akkor miért Poe-nak kellett rájönnie, hogy mit akar Luke ezzel az egésszel? Meg miért nem mondta el csak simán?:D Nekem a Finn/Rose mellékszál nem tűnt fölöslegesnek, a kódtörő szemszöge hiánypótló, kerekké teszi a világot. Tetszett Snoke gyors halála: Rey és Ben kapcsolata itt teljesedett ki, Rey elvonta Snoke figyelmét annyira, hogy Ben végül kijátszhatta, majd megint az erő két oldalára kerültek. Jó mozi élmény volt, és még jó párszor biztosan megnézem :)

  80. SPOILERES!

    Hát gyerekek, ez összességében inkább volt csalódás, hiába a sok szép kép, jelenet. Ostoba egy film. Miről is szól? Megy az ellenálló űrhajó, mögötte a lóbaszó romboló és semmi nem történik az egész film alatt, csak megy utána és lövi, ezt láttuk legalább négyszer. Az apróbb hülyeségekkel nem is érdemes foglalkozni, mint pl Poe-Hux párbeszéd, Finn csók stb. Igazi szar szemét dizni. Finnék kis külön akciója teljesen felesleges volt, semmit nem tett hozzá, így viszont föl lehetett őket juttatni a nagy hajóra, és kaphatott egy kis szerepet. Itt jött Phasma, aki inkább lett egy Boba Fett 2, úgy kinyírták mint a huzat, pedig sokkal többet érdemelt volna.
    Star Wars film és nincs benne fénykard párbaj, volt benne viszont Snoke, akiről most se tudtunk meg semmit, súlytalan szar.
    Pozitívum volt a Kylo-Rey kapcsolat, Yoda feltűnése, azok voltak a film legjobb részei. De hát hiába, ha a maradék másfél-két óra bullshit.
    Gratulálok a dizninek, sikerült elbaszni.

  81. SPOILER!!!
    nekem nagyon tetszett a film minden hibájával együtt, főleg a csavarok miatt, amikre egyáltalán nem számítottam, de mikor néztem, akkor tudtam, hogy ez egy nagyon megosztó film lesz. Ami nekem fura volt, hogy mikor Luke megjelent, elővette a kék fénykardot, akkor Kylo-nak hogy nem esett le, hogy valami hibádzik, hisz félig ő pusztította el Anakin fénykardját. Ha abban a fehér ruhában, zöld fénykarddal jelent volna meg Luke, nekem még jobban tetszett volna, mivel a jelenet alatt csak azon agyaltam, hogy a készítők ennyire hülyék, hogy máris elfelejtették az elpusztult fénykardot? :D tényleg nem értem, miért a kék volt nála íllúzióként is, de mind1, így is tetszett a jelenet. Finn és az ázsiai csaj szál meg gondolom amiatt volt, hogy megnyugodjanak a fanok, hogy Poe és Finn nem melegek :D

  82. Nagyon vártam, megnéztem, aztán most ugyanúgy vagyok, mint előtte. Számomra semmit sem tett hozzá a VII epizodhoz, súlytalan volt, nem tudtam átélni, amiben lett volna kraft, azzal vagy nem kezdtek semmit, vagy elbagatelizálták. Értem én, h mi felé akar haladni a Disney, de nem jókor.

    SPOILERHALOM:
    Vívódás Kyloban – totál oké, totál indokolt, óriási teher lehetett a számára ilyen felmenőkkel és ekkora felelősséggel megélni a normális gyermekkort, borítékolható a bekattanas. Sajnos ezt a szálat szinte semennyire sem használták ki jól. A film feléig reményteli, aztán csőd.

    Vívódás Lukeban – még ezt is el tudom fogadni. Látja az új generáció óriási lehetőségeit, közben elvárják tőle, h a legjobb jedit evör nevelje ki. Benne van a megingás, de ez a sztárallűrkődős hiszti totál karakteridegen. A szépen felépített személyiség így megy a kukába egy pillanat alatt. Ha kellő drámai mélységét kap a dolog (kiöregedett hős, aki nem tud és már nem is akar belefolyni a dolgok alakulásába – btw obi wan bujkálása 2 -lehetett volna értelme. Így parodikus.

    Rey – egyszerűen hiteltelen. az óriási erő, az óriási pozitivitas, minden. Nem lenne jobb a helyzet akkor sem, ha mondjuk kiderült volna, hogy a snoke az apja. Ezt a lányt nem tudom elhinni, túl könnyen megy neki minden.

    Snoke halál – persze, haljon csak meg anélkül, h kiderült volna bármi róla. What? Hogy nem látta jönni ezt a duplacsavart? Ki volt ő, hogy került képbe Kylo, stb. Mindegy is, kíváncsi leszek az új fogonoszra, mert tuti nem a Kylo lesz az.

    Mellékszereplők – wtf. időhúzásra sem jó már Finn szála? Poe akkora egydimenzio (és úgy általában mindenki Luke és Kylo kivételével), hogy papircsakot hajtogatok belőle. Súlytalan, felesleges, miért kellett?

    Ilyen és ehhez hasonló kérdések maradtak bennem. Az élmény, mintha nem is lett volna, talán csak annyi marad meg, h a következő részt kevésbé várom már.

    Off topic: többen írták, h a rouge 1-t sem nézték meg a csalódás miatt. Szerintem az volt eddig a lehető legjobb filmje az új etapnak. Nem akart túl sokat, de amit igen, azt tökéletesen hozta. Asszem újra is kéne néznem, h visszaadjon vmi hitet az új sw filmekben.

    Ha a TWA 60%os volt nálam, ez kap egy erős 40-est.

  83. SPOILER

    Azért azt felhozni Lukenál hogy karakteridegen a vívódása a sötét oldallal elég meréaz, amikor a ESB és a Jedi visszatér is pomt erről szólt. Ennyi erővel karakteridegen, hogy majdnem megölte Vadert a Jedi végén mert milyen már. Pontosan Vadert látta Kyloban és ezért ment oda a fénykarddal és pontosan úgy győzött benne a világos oldal, ahogy a Jediben sem ölte meg Vadert. Az, hogy ennek a megingásnak következménye volt meg kifejezetten jót tett, Luke mindenféle komolyabb Jedi erkölcstan nélkül persze hogy elveszett, és inkább elvágta magát az Erőtől, ebből az önsajnálatból pedig pont az hozta ki, akitől legalább azt a minimális traininget kapta. Yoda ilyen behozatala fantasztikus volt, ahogy visszahozta Lukeot ebből a katatón állapotból. Félre ne értsétek, megértem ha valakinek nem tetszik a film, de pont itt temetni a Star Warst, egy R1 meg egy ilyen folytatás után ami simán visszahozta az eredeti trilógiát méltóképpen nekem kicsit fura. Valahogy az az érzésem, hogy a legtöbben ha maguknak sem vallják be de a prequeleket akarják visszakapni, (erre utal, hogy az “ős Star Wars fanok” nem tudják még Leia nevét sem leírni) amivel nincs baj, csak akkor ne mondjuk azt, hogx az eredeti 3-as létezik csak. Mert ezt a filmet nyugodtan oda lehet rakni az eredetiek mellé mindenféle szégyenkezés nélkül.

  84. Lordviktor – pont ezt írtam a YT-on valahol, hogy ez a rész simán pariban van a Jedi visszatérrel. Ha első a Birodalom, második a New Hope, akkor a megosztott harmadik hely a 6-8 részé. Erre még rá kell jönnöm, hogy alapvetően miért nem tetszik annak, aki szerette az eredeti trilógiát, mert minden megvan benne, ami azokban, de itt szerintem generációs különbség lehet az indok, mást nem tudok kitalálni.

  85. Érdekelne a véleményetek!!
    .
    SPOILER
    .
    Egész film alatt azt vártam, hogy Luke elhagyja a szigetet. Amikor mutatták a víz alatt az X-winget, gondoltam majd Rey kiszedi onnan, mint Yoda. A sós bolygón is vártam, hogy megjelenik az űrhajójával, szétlövi a “faltörőt”, majd mehet egy kis csihi puhi. Erre ott marad egész film alatt a szigeten. Szomorú. Az simán mentette volna a filmet. Meg a végén mondja Kylonak, hogy még találkozunk. Hát kösz szépen…
    Ti mire számítottatok Luke-al kapcsolatban?

  86. Kakaó!

    SPOILERS

    Én is arra vártam, hogy mikor jön már meg, és szétküldi őket. Erre a hologram szerű megoldás utólag baromi csalódás volt. Inkább jött volna csapattak volna egy kurva nagy csatát. Időt úgy is tudott volna nyerni. Továbbá az ázsia csaj is annyira felesleges és erőltetett volt az egész filmben, hogy mikor megláttam már rá se néztem annyira irritált! Akkor inkább áldozta volna fel ő magát, de nem, inkább megmentette Finnt! Fucking logic. Ahh Istenem, 2 évig készítenek egy filmet több százan (nyilván nem szólhat bele mindenki), de senki nem mondja, hogy hééé ez így elég faszság? Nesze neked ázsiai erőltetett piac…

  87. Ahogy egyesek beszélnek róla, mintha egy szörnyszülött lenne, egy borzalmasabbnál borzalmasabb film, mikor erről szó sincs. Vannak hibái a filmnek, de kvalitásai túlszárnyalják, túllépik ezeket a problémákat és legalább egy korrekt film, ha nem jobb.

  88. SPOILER

    Abszolút Malachival és az elégedettekkel értek egyet. Ennek a filmnek van lelke és szíve (sőt, bár nem az elejétől a végéig, de többnyire még esze is volt). Koherens, átgondolt történet, ami kellő hangsúlyt fektet a karakterfejlődésre. Klassziszokkal veri a TFA-t, fennhangon káromkodtam az elégedettségtől, amikor kijöttem a moziból. Ez egy Star Wars-film volt! Mindezt úgy, hogy igen, kb minden tíz percben akadt valami marhaság, ami kizökkentett, de utána legfeljebb egy perc kellett, hogy újra magába szippantson az egész.

    Egyedül PC Finnt kéne hagyni a fenébe, ebben a filmben szó szerint az OSSZES gyenge jelenet és logikátlan f*szság hozzá fűződik. Bárcsak összejött volna neki az önfeláldozás…

    És hogy miért kapott Rian Johnson egy egész trilógiát? Azért, mert gyakorlatilag a maximumot kihozta ebből a filmből: sok olyan dolgot belerakott, amihez a Force Awakens gyáva volt, sok olyan dolgot, amikhez még csak hasonlót sem láttunk Star Wars-filmben. Én megértem, hogy itt minden második embert az borít ki, hogy nem minden a klasszikus trilógia logikája szerint működött, de szerintem a Last Jedi-nak pont azok a részei voltak a legerősebbek, amikor bátran szembement a megszokott elemekkel.

  89. Elég sok helyen lehet látni/hallani, hogy bátor a film, különböző módokon leírva, megtudnátok nekem mondani, hogy mégis mik ezek az elemek?

  90. SPOILER:

    Gzoli: hát tinikre merték bízni a FO teljes flottáját, a film fő konfliktusát és Finnes B oldalát teljesen el lehetne tüntetni azzal, ha az admirális elmondaná a tervét, hogy a legkeményebb sith fejbekólintja Reyt a fénykarddal. Ilyesmik :DDD Persze csak viccelek, nem erre gondolnak amúgy.

  91. SPOILEREK, mert nem tudok máshogy írni erről

    Szerintem sem lett jó, de kellett egy kis idő mire rájöttem mik zavartak a legjobban benne. Az első fele még tetszett nagyon, de a végére már sok bajom volt vele.

    A legrosszabb az volt benne, hogy a film mindig visszatáncolt egy igéretes fordulattól vagy történéstől. Rengetegszer volt a fejemben az hogy “Já, most ez fog történni??!!! …ó, mégsem.” Például Leia kilővése nagyon sokkoló volt, gondoltam, hogy egy tisztes temetést fog kapni az űrben hogy elköszönjenek a színésztől, helyette megkaptuk az egyik legröhejesebb jelenetet a filmben. Nem is csinált utána semmit a filmben, nem értem miért kellett ez.
    A lazádók most mind meghalnak és kilövik őket? -ó, mégsem.
    Kapunk egy menő Casablancából szalajtott karaktert??!! – ó, mégsem.
    Kylo Ren átáll és jó lesz?? – ó, mégsem.
    Snoke karaktere fontos?! – ó mégsem. Rey szülei fontosak?!- ó mégsem. Luke meghalt?! – ó, mégsem. Ó, mégis?! Mivan?? A film tele volt ezekkel, és a végére már a tököm tele volt velük.

    Nagyon sok lehetőség volt a filmben, de olyan mintha nem merték volna a nagy fordulatokat végigcsinálni. Minden megvolt benne, ami egy jó SW filmhez kell, szép látvány, jól felépített kellékek, világok, kevés lézerkard-párbaj, csak a történet semmilyen. Ez egy SW film, csak egy rossz SW film.

    A legnagyobb baj az, hogy ha belegondolunk, nem sok dolog történt a filmben, vagy inkább nem volt sok következménye. A lázadók hátrányban vannak a film elején, és menekülnek, a film végén ugyanez van, nem változott a helyzetük.
    Snoke hiába halt meg, Kylo átvette a helyét, és ugyanúgy működik tovább az Első rend változás nélkül. Ez is mekkora csalódás volt, azt hinné az ember hogy Kylo Ren áttér, erre minden marad a régiben. Snoke-ról meg tudtunk meg semmit, pedig azt hittük hogy csak számít valamit a háttere. Hát nem.
    Ott van még az erőltetett szerelmi szál ami a semmiből jön elő a végén, Phasma kapitány teljes elhanyagolása, ami nagyon zavart.
    Ami nekem nagyon tetszett, az Finn és a takarítólány a kaszinóbolygón, amivel meg az a baj, hogy nem volt sok értelme. Nem tudták kikapcsolni a radart, igaz, a del Toro árulása miatt majdnem meghalt mindenki, de ó, mégsem.

    Most mit várhatunk a következő filmtől? Nincs semmi, amit felvezettek volna, annyi lesz hogy harmadjára is összecsap az Első rend és a Lázadók? Max annyi sejthető hogy Rey jediket fog képezni, de más nem jut eszembe. Ez a rész nem hagyott meg semmilyen kérdést vagy relytélyt, nincs miért várni a következőt. Nagyon akaromm szeretni ezt a filmet, de nem tudom.

  92. Ezek a döbbenetesen gagyi, Űrgammák szintű nevek: Kylo Ren, Rey, Phasma, Snoke, Finn.

    Borzalom. Lucas legalább normális neveket tudott kitalálni. Ezek még ehhez sem értenek.

  93. i clapped!

    SPOILER

    Minden szavaddal egyetértek,bár Rózsika és Fing totál értelmetlen paci megmentős kiruccanása nekem nem tetszett.
    És azt megmondaná valaki,hogy ha egy Jedi valamit elqr,akkor miért kell elbújdosnia Simagöröngyösre?
    Nehogy már helyrehozd vazze!!

  94. Közel negyvennyolc órányi emésztés és az itteni vélemények megismerése után bennem az a mondat fogalmazódik meg, hogy egy film még nem feltétlenül rossz csupán attól, mert nem az általad elképzelt forgatókönyv szerint alakult a története.
    Nem fogom védeni, mert a legtöbb itt megfogalmazott kritikának sajnos van alapja, de nem azokra a kritikákra gondolok, melyek szerint miért úgy történt és miért nem így. Persze nem vitatom el senki csalódottságát, hiszen a vélemény szubjektiv műfaj. Csak például

    SPOILER

    mégis mit várhattunk Luke-tól? Az tényleg jobb lett volna, ha személyesen odamegy, golyókat gyúr a badass osztályú lépegetőkből és azokkal labdázik Kylo fején? Szerintem amit tett és ahogy tette, nem lehetett volna métóbb és hitelesebb lezárása a történetének… már ha valóban le lett az zárva.

  95. SPOILER

    Sokan kritizálják a Finn-szálat de szerintem megvolt a jelentősége a filmben, itt volt a leginkább kifejtve a remény és az önzetlenség üzenete, ami alapvetően meghatározta a végkifejlet hangulatát, na meg a Del Toro-féle szürke hozzáállásra is szükség volt. Lehet azt mondani, hogy ez cheesy volt, az biztos, hogy nem volt épp subtle, de ez is abszolút koncepció volt szerintem, hogy ezen a szálom már-már negédesen hangozzanak el ezek a dolgok (ami párhuzamban van azzal, ami máshol sokkal finomabban lett kifejtve). Nem véletlen, hogy a Canto Bighton ért véget a film, és az se, hogy a leghangsúlyosabb új zenei téma (ami a stáblista alatt is ment a szokásos rész után) is ehhez a szálhoz kapcsolódott. Az is indokolt volt, hogy az egész kaland nem vezetett sehova, pont ez volt a lényeg, a kudarcok témájával. De lehet, hogy csak én vagyok elfogult Finn iránt, szerintem nagyon jó, hogy van egy ilyen relatable karakter a főszereplők között.

    Del Toro bevezetése viszont elég béna volt, talán ez az egyetlen, ami tényleg nem tetszett. Azt hittem, több lesz a karakterében, mint hogy tök véletlenül van egy másik zseniális jó hacker a bolygón Justin Theroux-n kívül (mekkora kihagyott ziccer, hogy nem ő ment velük :/ ), annyit titkolóztak vele kapcsolatban a promózás alatt. Az egész börtönös sztorit ki lehetett volna hagyni, elég lett volna annyi, hogy a kaszinóban kapcsolatba lépnek a hackerrel, aztán rögtön menekülniük kell, és ugyanúgy az állatoknál kötnek ki.

  96. 114. i clapped. Egyetértek veled. Annyi, úgymond epic jelenetet, ziccert hagytak ki, hogy el sem tudom mondani.

  97. SPOILER

    A film hangulata rendben volt szerintem, de bármennyire is elfogult vagyok itt is maradt bennem hiányérzet. Ahogy írták előttem páran ott volt az előző részből az a sok titokzatosság Ray és Snoke múltja körül, amit most lazán lezártak. Ray esetében még talán meg is tudom bocsátani a nagy semmit, mert hát miért ne tekinthetnénk az erőre úgy, hogy nem kell ahhoz Valakinek lenni, hogy fogékony legyen rá. Ezt akarták hangsúlyozni az utolsó kisfiús jelenettel is, aminek szerintem sincs több jelentősége. Legyen. De Snoke esetében nem vagyok megbocsátó. Egy ilyen fő gonoszt illik felvezetni, pláne, hogy már az előző részben is mindenki a nevén emlegeti mint régi ismerőst, csak a szegény néző ül hülyén.
    Amit még hiányolok, az az Új-Köztársaság. Most lőtték szét néhány bolygólukat és bármilyen fontos planéták is voltak nem ennyiből áll a Köztársaság. Na és a flottájuk? Ilyen esetben a minimum, hogy a maradék Köztársasági erők az Ellenállók oldalára állnának.
    Kylo-t pedig hiába kedvelem, valahogy nem egy vezér figura aki eligazgatná az Első Rendet. Igazából a személyes céljai sem teljesen tiszták..(azon kívül hogy világbéke, akarom mondani világuralom.. sőt univerzális uralom)
    Más, Leia űrsétája kicsit hirtelen jött, de rögtön azt gondoltam, rendben van, akkor így búcsúzunk tőle.. de azután hogy mégsem merték elengedni, szerintem kár. Teljesen súlytalanná vált a film végére.(oldja meg a problémát a következő rendező)
    Mindezeket úgy írom, hogy itt sorakozik a polcomon majd 200 Star Wars regény és tényleg beszippantott a film hangulata és meg fogom nézni még párszor. De nem értem miért hagynak ki ilyen ziccereket, amivel sokkal jobb lehetne. A forgatókönyvet vajon megvéleményeztetik? Mert ha nem, akkor érdemes lenne..

  98. SPOILER

    Én is hard core fan vagyok. Tetszett a film, de ahogy mentem haza kezdtem ráeszmélni hogy sztoriban az előzmények is jobbak voltak nála. A Sithek bosszúja tuti.
    Finn története felesleges volt. Nélkülük is megtörtént volna minden. (itt az Agymenők jutott eszembe amikor az Amy felvilágosította a Sheldont az Indiana Jones-ról).
    Az elhalálozások száma is túl sok. Tiszta trónok harca feeling volt. Snoke így teljesen felesleges. 10 percet szerepelt a 2 filmben.
    A végén Luke akkora zúzást mutathatott volna be az erővel. Barátaimmal mind azt vártuk….
    A látvány tényleg gyönyörű volt, sokszor újra fogom nézni az biztos, de Human szavai jutottak eszembe, hogy ezen filmek után Lucas munkája az előzményfilmekkel felértékelődik. Az öreg sok hülyeséget csinált, de akkor is jobban összerakta az előzményeket.
    A zene pedig mintha egy mix lett volna az előző részekből. Jó lett volna valami újat hallani.

    Forever love Star Wars:)
    Homer

  99. Lehet spoileres!

    Én már totálisan nem értem az Erőt… az eredeti 3 filmben öröklődött, de tanulni kellett. A második háromban egyértelműen a vérvonal számított, ha nem tanultad is működött, jó reflexek, jövőbe látás. Az újban meg csak úgy meg van egy csöves kisgyerekben meg alkeszek lányában is tanulás nélkül, elmetrükk szinten. Rogue One papjáról nem is szólva…

  100. sum-blink SPOILERS

    Sose volt teljesen vérvonal függőbaz Erő, nyílván a Skywalker családban mélyebben van a tehetség, de a prequelek megmutatták, hogy igazából tehetség kérdése az egész. Vagy itt mindenki szerint a több száz (ezer) Jedi a prequrlekből mind egy nagy család volt? :D Az Erő mindig is a vallás meg a művészet keverékeként lehetett leírni, kell hozzá a Hit meg a tehetség.
    SPOILER
    Reyről is megtudtuk, hogy igazából senkinek a senkije, a gyerek is csak egy a jövő tehetségeiből, akik miatt sosem fog végleg elpusztulni a világos oldal, a Jedi rend.

  101. Most jövök a moziból, ez a film egyszerűen unalmas volt. Az ébredő erő legalább kiváltott belőlem némi utálatot, de most csak ürességet érzek.
    Részemről ennyi volt, ezért kár moziba menni.

  102. Most jövök én is frissen róla….
    Óriásit csalódtam… :(
    Esküszöm baromira bejött a Force Awekens, de ezt tényleg úgy éreztem néha, hogy valami paródiát érzek….
    Nagyon rossz irány.

    SPOILER

    Pozitívum:
    Del Toro és Sekins játéka, pár látványos jelenet

    Negatívumok (a nagyobbak):
    Luke első jelenete (1-2 kínos röhögés közepette…)
    Finn és a csaja golóyálló, de körülöttük 100+ rohamosztagos felrobban
    Zene egyszerűen NINCS BENNE ÚJ, elfogyott JW sajnos :( (pedig mekkora volt a Rey’s Theme is 2 éve…most semmi hasonló)
    Egy Jedi mostmár kb God-mode-ban tolja (Leia is), kb bármit lehet csinálni….
    Hux-ot mintha egy paródiából szalajtották volna….
    …ÉS SNOKE!!! ennyi?? tényleg ennyi?? erre mondták h ‘Palpatine egy padavannak tűnik mellette’
    nem vagyok jól…

  103. SPOILER

    jah, és még egy negatívum…
    Luke mibe halt bele??
    Gonosz leszek, de az anyukája megmutatta, hogy bele lehet halni a bánatba, ő meg erre belehal a NAGY SEMMIBE

    A Klónok Támadása ehhez képest egy mestermű

  104. @Matt89: Az ilyen kommentek miatt nem érdekel egy állítólagos SW fan véleménye se mert az összes csak picsog de azt se tudja miről. Ha ennyit nem tudtál felfogni amit a spoilerben írtál mindkét karakterről akkor szerintem [személyeskedés törölve – a szerk.] :D

    @szpojleres mókus: Ez a videó igen hatásos csak kár, hogy tipikus esete annak mikor kiragadnak egy részletet egy mondatból. Ergo a videónak semmi értelme. Igen Hamill elmondta többször is hogy ő nem értett egyet Rian Johnsonnal Luke karakterét illetően de mégis mit akart? 65 éves és valahogy fel kell vezetni a fiatalabb korosztályt. Ők inkább örüljenek hogy még egyáltalán elővették őket hiszen egyáltalán nem volt kötelező.

    SPIOLER

    Ráadásul Luke halála messze fényévekkel jobb volt és logikusabb mint Hané. Mondjuk azt meg igazából Ford könyörögte ki. Luke meg úgyis visszatérhet bármikor elvégre nem halt meg végleg csak eggyé vált az erővel. :D Nem mellesleg azok után amit leművelt a csávó azok után nem is érdemelt jobb befejezést. Még is kurva epic volt az az utolsó jelenet tőle a harccal együtt. Lehet csak én gondolom így de szerintem Luke végig ugyan az maradt aki az 1. részben is volt. Egy naiv álmodozó aki mindig elcsesz mindent és mindig megmentik a seggét. Mondjuk ezt megspékelte legalább azzal hogy hálából feláldozta magát.

    Egyébként a film nem volt rossz de ez még mindig csak a szokásos Disney közepes sajnos. Rengeteg potenciál van a filmben és a felét ki is használta Johnson. De nagyon durván látszik hogy kotnyeleskedett bele a Disney és Kathleen Kennedy mert legalább 30-40 percnyi fölösleges jelenet van a filmben amit simán fel lehetett volna váltani a meglevő és epic jelenet folytatására amiket elég sokszor elég cink módra vágtak ketté. Pl mikor Kyle és Rey kettészakítja a kardot. Ott csak úgy bumm szétvágták a jelenetet azt csá. És én személy szerint el se tudtam dönteni hogy a hajó az mitől robbant ketté. Rey és Kylo miatt vagy a lila picsa rohant bele a hajóval.

    Arra meg már ki se térek hogy Snoke mennyire felesleges. Nem elég hogy ki sem derült hogy ő ki de ilyen gyatra módon megölni az valami szánalmas. Már ha meghalt mert SW-nál sose tudni ugye. :D

    Viszont a filmet legalább simán elvitte a hátán a három legjobb szereplő. Rey, aki zseniális volt és elég sokszor a hideg futkosott a hátamon tőle, jó rételemben. Aztán ugye Kylo akit sokan utáltak mert nem értették a karakterét de én a TFA óta a legjobb “gonosznak” bélyegeztem mert AZ IS! És itt még rátett vagy 100 lapáttal. Egyszerűen zseniális Adam Driver ahogy ilyen könnyedséggel mutatta be a vívódást. És akkor ott van Hux csávó akit Domhnall Gleesonnek köszönhetően megszerettem, mert az ő vicces jelenetei voltak azok amik valóban viccesen voltak. :D

    Ellenben mondhat bárki bármit a Porgok lehetnek bármilyen cukik és mikor Luke kardjával hülyéskedtek az poénos és cuki is volt meg kicsit féltem is hogy félbe vágja az egyiket de SEMMI hasznuk nem volt, nem tudom ki találta ki azt a baromságot hogy volt mert azon kívül hogy a Disney milliókat keres majd rajtuk semmi hasznuk nem volt. Ja meg hogy Chuwi megette őket. :D

    Poe talán a másik aki sokat fejlődött bár még mindig egy Han Solo félre tapló rohadék de már kedvelhető és úgy fest rámozdult Reyre is. :D

    A film egyébként messze legjobb karaktere Rose volt, nálam simán lopta a filmet. Végre egy esendő és szerethető karakter aki nem akar hős lenni csak megteszi amit kell és ő általa betekinthettünk az igazi SW szereplők világába is.

    Ha a Disney nem lenne és a nyomorult Lucas nem adta volna el a jogokat akkor talán Rian Johnson most jobb filmet csinálhatott volna. Mert valljuk be őszintén, a SW filmek legnagyobb ellensége a Disney és nem az írók, rendezők. Na meg ugye a begyepesedett “fanok” akiknek semmi nem jó. :D

  105. Ja egyébként a film nálam sima 7/10 mert ha a TFA a biztonsági játéka miatt megérdemelt ugyan ennyit akkor ez is megérdemli nagyon is azért mert mertek benne kockáztatni. Mert mindent lehet a filmre mondani csak azt nem hogy nem kockáztattak. És ez jól látszik a Rottenen levő Fan pontozásból. Talán most látok először olyat hogy a fanok ennyire alul pontoznak egy filmet míg a kritikusok szinte tökéletesre értékelik. :D

    ÉS akkor most el lehet gondolkodni, kinek a hibája hogy itt tart a SW univerzum hisz a fanoknak mint mondtam semmi nem jó, a Disney meg csak pénzt akar keresni és ha ez megy majd évekig hogy a ide-oda ugrálunk a fanok meg a Disney miatt minőségben akkor már jobb ha most lefújják az egészet. Inkább vesszen el a süllyesztőbe az ki tudja hány gyökér fan csak legyen normális SW film.

  106. SPOILER
    Nem lehetséges, hogy Snoke az aki a Darth Sidius mestere volt, akit álmában megölt….

    Aki:”Olyan behatóan ismerte a sötét oldalt, hogy ha akart, képes volt akár visszahozni embereket a halálból.”

    A vágásból gondolom az arcán, meg könnyen szinte ellenállás nélkül elintézték…direkt nem akartak róla elárulni infokat…

  107. SPOILEREK ebben:

    Annyi meg annyi mindent akartak belezsúfolni, hogy minden iszonyatosan vékony lett benne, hiába két és fél óra a játékidő. Benicio del Toro karaktere pl. tök jó lehetett volna, ha építenek köré egyáltalán egy sztorit, de ez az egész kódfejtő-megtalálás szál “Monacóstul”, “versenylovastul” együtt tök felesleges. Nyilván az utolsó snittre akarták kifuttatni, ami talán az új trilógiát vetíti elő, de EZÉRT kár volt erre elpazarolni vagy 20 percet. Phasma detto, semmit nem adott az egészhez, Hux is csak kb. komikus elemként volt benne, akit csendre utasít valamelyik Sith.

    Snoke halála is kb. röhejes lett. Ennyi felvezetés után úgy lett kinyírva majdnem mint egy random rohamosztagos, meg lebegtették ezt az egész “ki Rey szülei” szálat másfél filmen keresztül, erre kaptunk egy nagy lócitromot (hacsak nem hazudott Kylo Ren, de ezek után kb. érdektelen is, hogy kik a szülei, de mondjuk eddig sem lett volna érdekes ha ezt nem tutjgatják már az előző filmben is).

    Na és Luke Skywalker. Most berakták Yoda szerepébe, megkapta a badass-jelenetét, és mivel a végére már nem tudtak vele mit kezdeni, szó szerint eltűntették, ami így, ebben a formában méltatlan volt a karakteréhez. Persze, gondolom nem akarták ellőni ugyanazt még egyszer mint a negyedik rész végén a Vader-Kenobi összecsapásban, de ez így elég sekélyes lett.

    Azon gondolkodtam a film után, hogy George Lucas rossz író – borzalmasak a dialógusai és ritmustalanok az általa rendezett filmek -, és bár en bloc rettenetes az előzménytrilógia, de egyre inkább kezd kidomborodni az az erénye így visszatekintve, hogy annak a három filmnek legalább volt egy íve, értelmezhető volt, hogy merre halad a sztori, és ez megvolt az eredeti trilógiában is. Ez a film sokkal inkább érződött úgy, mintha zanzásítva megkaptam volna egy tévésorozat következő évadát lényeges jellemi és cselekmény-kifejtések nélkül, de a készítők ötlettelenek maradnak, hogy a következő évadra mit találjanak ki.

    Összességében én is azt tudom elmondani mint Human, olyan tök semmilyennek éreztem a filmet, és ez még csak nem is azért lehet mert öregszem és kezdek goromba vénember lenni, mert pl. a Zsivány Egyesen tök jól szórakoztam. Sőt, még az Ébredő Erőn is, mert az egy jól összerakott film volt, azzal együtt, hogy pofátlan fénymásolata volt egy korábbi résznek, de legalább volt valamilyen, itt meg nem tudtam eldönteni, hogy eszik vagy isszák. Sajnálom, mert az igazán érdekes része, a Kylo Ren-Rey kapcsolat – ami tényleg zseniális lett – így picit elsikkadt a többi sztoriszál rendezgetése közben, de hát ez gondolom a kilencedik részre marad.

  108. SPOILER

    #DarkEagle: Holdo szelte ketté a hajóval, ez volt kb a legegyértelműbb jelenet a fimben:D

  109. SPOLIER

    Három nap elteltével eléggé leülepedett bennem a sztori, úgyhogy kissé módosítanék az eredeti álláspontomon. Na szóval rohadj meg Disney. Az, amit Skywalkerral tettek, megbocsáthatatlan, Hamillnak tökéletesen igaza van. A Force Awakent is azért utáltam (többek között és nem csak ezért!), mert Skywalkert tökéletesen parkolópályára tették benne, holott a Star Wars róla szól, nincs kétség. Persze, lehet csinálni SW filmet a Skywalkerek nélkül, de itt ugyebár az eredeti konfliktus, az eredeti történetszál lett így-úgy tovább vonszolva, úgyhogy ebből őt kihagyni egy bőséges hányinger.

    Szóval hiába az űrcsaták, a különböző világok, a tökéletesen funkció nélküli Porgok, a mérhetetlen PC, az a Skywalker, amit ebbe a filmbe betömtek, az nem az a Skywalker, akit megismerhettünk Lucas igazi SW univerzumában. Ez egy teljesen más ember, egy megfutamodott senki, egy kiégett, gyáva szar, aki még azt a rohadt X-szárnyút sem emeli ki a vízből, hogy aztán személyesen ossza ki a kis picsa Kylot. Aztán egy asztrális kivetülés után feloldódik a semmibe (Erőbe), lesz, ami lesz. Nevetséges. Persze, idővel változhat az ember, de egyrészt nem egy Jedi, másrészt nem hajt végre 180 fokos fordulatot, nem hagyja szarba a családját, barátait, a kezdetektől benne munkálkodó küldetését.

    És felejtsük már el, hogy ahhoz, hogy Jedi vagy Sith legyél, nem kell egy mester. De kell. Meg kell tanulnod használni az Erőt, nem hiába vannak mesterfogások, vívótechnika, és ugye a tapasztalatok átadásának fontossága sem egy utolsó szempont. És az sem, hogy a mester dolga és felelőssége a tanítványt egy bizonyos úton tartani. Az Erő nem mindenkié, ez is egy szánalom PC baromság. Az Erő az Erő-érzékenyeké, ahogy bármilyen tehetség, affinitás nem mindenkié, hanem azé, aki rendelkezik azzal és azt nem lehet csak úgy megszerezni. Szóval az egész új, szedett-vetett „filozófia” úgy szar, sekélyes és álságos, ahogy van.

    És akkor el lett döntve: Disney SW filmre többet egy fillért nem adok. Ez volt az utolsó Disney SW, amit moziba láttam. Három esély volt, mindhárom megcsúfolása az egész univerzumnak, nekem ebből elég volt. Nem érdekel sem a záró epizód, sem a mellékszálak. Majd szóljatok, ha ismét Lucas és a stábja veszi kézbe a dolgokat. Addig ez egy reménytelenül félresiklott, tökéletesen infantilissá tett, rendkívül látványos utolsó szemét.

    Lucas, you’re my only hope… :(

  110. @DarkEagle:
    Te mit szívsz?
    “csak a szokásos Disney közepes sajnos”, “Snoke mennyire felesleges” ezeket mondom én is!
    “állítólagos SW fan”: taníts mester! mi az a szint amitől valaki már nem állítólagos? 4-5 SW könyv a polcon? képregények? PC játékok..? Mindezek pipa, a TFA és a RO bejöttek, de eddig Disney és ne tovább!
    “Hux vicces jelenetei voltak azok amik valóban viccesen voltak” ..és én nézzek inkább Gumimacit?? LOL

    u.i.: Ne haragudj, de ha neked Luke halála egyértelműbb, mint Snoke hajójának szétesése, akkor nem nálam van a hiba…. ;)

  111. DarkEagle alias “ennek a videonak nincs értelme mert én azt mondtam, és ha nem szereted a filmet akkor nem lehetsz star wars fan”

    Ahogy itt valaki mondta, így száll hát sírba a star wars, tapsvihar közepette.

  112. Én csak annyit mondok, hogy dizni, ne is várjatok többet a jövőben. Amíg azoknál a pénzgyáros buziknál van minden, mindig ez lesz.

  113. #El Nano:
    az eredeti trilógiában sem kapott valami húú de nagy képzést Luke.
    Inkább a PT-ben volt ez a jedi képzés hangsúlyos. De az OT-ben kb ugyanennyit kapott Luke, mint amit most Rey.
    És Luke amikor az 5. részben kiállt Vaderrel, kb sansztalan volt, majd offscreen kapott kiképzést, a 6.-ban pedig már ereje teljében érkezett Jabba elé, majd az Uralkodó elé.

    Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy az OT-ben sem kapott ez hangsúlyos szerepet, a PT bővítette ezt ki hogy milyen folyamat a Jedik kiképzése.

    A végét meg eléggé félreértelmezitek, nem az az üzenete hogy bárki lehet Jedi. Hanem azt, hogy az Erő állandó, és valakit mindig meg fog találni. Hogy mit kezd vele, az meg már megint más kérdés.

  114. 135. EL NANO: maximálisan egyetértek. Kicsinálták Lukeot, pedig akkora potenciál volt benne, hogy 10 perc igazi harccal megmentette volna a filmet.

  115. katyvaszlipp Luke sokat tanult Yodától, és a 6. rész könyvében (tudom hogy a dizninek a könyvek csak azután kánon amit ők kiadtak, de a officiális 6. rész könyv azért mertem leírni) még ő maga is tanult obiwan viskójában tanult könyvekből.

    spoiler

    Rey annyit tanult meg hogyan meditáljon. Se többet se kevesebbet. Meg fél percet csapkodott karddal, és egy hatalmas jedi lett belőle aki kitünően forgatta a fénykardot, és mindent tud az erőről. Ennél nagyobb Mary Sue egyetlen filmben sem létezik a világon.

  116. Direkt nem kevertem ide a könyveket, az átlagnéző nem olvassa azokat.
    Képernyőn amit láttunk Luke kiképzéséből nem sokkal több mint Rey-é ebben a filmben.

    És az sem mellékes, hogy Luke a kiképzése után Vaderrel vette fel a harcot, Rey meg igazából azokkal az őrökkel. Szóval bőven belefér a karakterébe.

    spoiler.

    Ennél hiteltelenebb volt, hogy a TFA-ban megvívott Kyloval és megverte, de ebben a részben szerintem ezzel semmi gond nem volt, semmi nagy dolgot nem csinált, nem tudott ellenállni Snokeknak, nem reptetett nagy tárgyakat, semmi ilyesmit nem csinált. Lenyomott pár testőrt, nehezen, meg arrébb tett pár sziklát.

    A TFAnál jogos a kritika ebben a témában, itt viszont nem.

  117. Miben volt ugyanolyan már ne haragudj

    spoiler

    Luke yodával végzett gyakorlatokat, fizikait és mentálisat is a barlanggal, elmagyarázta neki hogy mi a különbség a világos és a sötét oldal közöt.

    Itt leültek és megtanította meditálni az erővel, és elmondta neki hogy a jedik mekkora szarok amiért hagyták palpatinenak hogy nyerjen.

  118. SPOILER

    Írja itt valaki, hogy a film hangulata rendben volt. Igen szerintem is. Viszont a hangulatot szükségtelenül megtörték, szerintem inkább SW paródiába illő poénokkal. Azokból nemhogy kevesebb, hanem szerintem nem is kellett volna.
    Luke számomra is nagy csalódás volt. Lényegében az egész film alatt. Darth Vader fia menjen már oda, ahol a balhé van és mutassa meg, hogy milyen is, amikor egy mester használja az erőt. Akár ott el is lehetett volna túlozni. Billentsen el AT-AT-t, még az is jobb lett volna, mint Leia visszarepülése az űrhajóra. Akiről nem igazán éreztem, hogy ő az ellenállás tartópillére. Chewbacca is teljesen feleslegessé vált már. Inkább akkor már ő vele csináltattak volna egy hősies önfeláldozó akciót. Akár Kylo ellen és el is bukhatott volna. Nem kell minden önfeláldozásnak sikerrel járulni még SW világában sem.
    Finn mellékszál önmagában nem lett volna rossz, de nem igazán illett ide. Ráadásául az a kaszinó számomra túl földinek hatott. Egy SW kaszinó ettől lehetne jóval eltérőbb. Nem rossz az üzenet, hogy nem mindenki rossz és jó, ugyanúgy árulnak fegyvert mindkét oldalnak. Csak szerintem pont a megmutatott eszközök nem olyanok, amit például a first order olyanoktól venne, akik egyébként lázadóknak is árulnak. Valahogy nem illik a képbe a független fegyvergyár.

    Sok hibája van a filmnek. Pedig sok jó elgondolás vagy ötlet van benne.

  119. NEm azt mondtam, hogy ugyan olyan, de nem sokkal volt nagyobb kiképzése onscreen Lukenak anno.

    És azt is vedd figyelembe, hogy Luke ezután a kiképzés után kivel állt ki, kikkel.
    Illetve, hogy Rey kikkel küzdött meg ténylegesen.

    SPOILER

    Jobb kiképzést kapott Luke, de komolyabb ellenfelek ellen is kellett kiállnia és helytállnia.
    Rey gyengébbett kapott, nem is tudott ellenállni Snokenak, a testőröket lenyomta nagy nehezen.

  120. SPOILER

    Abban egyetértek, hogy jobb lett volna, ha Luke megjelenik, és szétroppantja az egész lépegetős sereget.
    Csak akkor Kyloval mi lett volna?
    Mert ott valakinek halnia kellett volna, és Kylo maradt az egyedüli rossz oldalt képviselő, szóval nem halhat meg.
    Luket pedig ha Kylo legyőzi párbajban, az nekem hiteltelen lett volna. Sokkal hiteltelenebb mint hogy Rey meg tudott küzdeni Kyloval.

    Vagy elmenekül Luke Kylo elől, akkor meg ezt hallgatnánk itt, hogy elrontották.

    Szóval ha ott megjelenik Luke,akkor párbaj van, és Kylonak reszeltek. Mi lett volna akkor az utolsó részben?
    Huxot kell legyőznie Reynek?:D

  121. SPOILER

    SPOILER

    SPOILER

    Nálam ez a film bekerült a top3 Star Wars film közé, szerintem remekül sikerült. Luke remeteségét szvsz maga a film magyarázza meg: a Jedi rend állandóan kudarcot vallott – neki az volt a személyes kudarca, hogy egyáltalán megfontolta Ben Solo megölését, még ha nem is tette meg. Szerintem az is érthető, ha ezután nem volt önbizalma másodszor is elkezdeni egy új Jedi rend felépítését.
    Leia megmenekülése az Erő segítségével abszolút kiszámítható húzás volt: mindenki tudja, hogy kb. ugyanolyan erős, mint Luke, de nem képezte magát – ez nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a saját trükkjei. Biztos voltam abban, hogy ilyesmi fog történni, és karakterhű megoldásnak is tartom.
    Az erősen látszott, hogy sem Rey, sem Kylo nem kapott igazi harci kiképzést, mert nagyon össze-vissza csapkodtak mindketten… máshol írták, hogy Qui-Gon vagy Maul mindkettőjüket felszeletelte volna két ásítás között, amivel totálisan egyetértek.
    Luke manifesztálódása az Erő segítségével? Oké, eddig ilyet nem láttunk – de ki mondta, hogy bárki próbálkozott volna hasonlóval? Simán lehet, hogy ez egy teljesen saját fejlesztésű technika volt, ahogy Qui-Gon jött rá, hogyan lehet egy Jediből a halála után Force Ghost, mert előtte olyat sem csinált senki.

  122. Akik itt Lucast sírják vissza, komolyan nem emlékeznek a prequelre? Ott nem volt Disney, mégis olyan húzások voltak a filmben, mint Jar Jar, pézsmatulok mellett lávsztorizó Anakin és Padmé meg a homok. Az egyedüli értékelhető azokban a filmekben az első részbeli párbaj, meg a harmadik rész úgy ahogy.

    SPOILER:

    Miért potyognak le a bombák: a hajónak is van tömegvonzása, no meg ott van alattuk egy bolygó, ha jól helyezkednek, akkor annak a gravitációja is behúzza.

    Ugrás a hajóba: miért nem így csinálják mindig? Egyrészt a lázadók / ellenállók mindig is a váratlan taktikai húzásokkal arattak sikereket (korvettel nekiszálni a lebénított csillagrombolónak, hőelvezető nyílás a halálcsillagon, Falconnal hajótestre tapadás), másrészt meg tippre egy ilyen manőverhez azért nagyságrendileg azonos méretűnek kell lenni a két hajónak. A Birodalom / Első Rend mindig is nagyságrendileg nagyobb katonai potenciállal rendelkezett (kivéve talán a Jakkui csata, na meg a TFA idején, de akkor a Köztársaság központi bolygóinak elpusztításával megoldották), így ha a lázadók elkezdik belereptetni az azonos méretű hajóikat az ellenfelébe, nagyon gyorsan véget ért volna a lázadás, mert konkrétan elfogynak a bevethető hajók. Itt is csak végső elkeseredésében tette meg az admirális, miután látta hogy sorra szedik le a hajókat.

    Persze nem volt a film hibátlan, volt pár hely ahol csak fogtam a fejem (időhúzás az elején a “telefonálással”, wtf), de az olyan dolgokon, mint hogy az istenbe éli túl Leia annyi ideig az űrben, vagy miért lassul le a hajó ha elfogy a nafta, nem akadok fent, mert ez egy MESE, nem a mi univerzumunk és fizikánk leképezése.

    Összességében én jól szórakoztam a filmen.

  123. @zolij

    SPOILER

    Azonos méretű hajók? a lázadók cirkálója a csillagrombolóknál is sokkal kisebb volt, még is haza vágta snoke hajóját ami meg bazi nagy volt, s a környékén a többi hajót is, ez a húzás szimplán bullshit volt

  124. SPOILER

    147. katyvaszlipp: Luke győzött volna, de nem ölte volna meg. Kylot kiszabadítják a szorult helyzetből, ezután Luke visszavonul, átadja a stafétát. Vagy valami igazán alattomos húzással megsebesíti Luke-ot. Az még illett is volna hozzá. Annyi de annyi jobb ötlet kering itt a fórumon, hogy sírnom kell ettől a hologramos megoldástól.

  125. SPOILER

    Luke valódi harcba lépését meg lehetett volna oldani. Egyszerűen ott már jelentős fölényben volt a first order. Szóval az nem szimplán Luke vs Kylo, hanem Luke vs first order. Mehetett volna az 1 vs 1000. Látványos harc, erő használat és végül Luke hősies halála, amivel megmenti a többieket. Szerintem sokkal jobb megoldás lett volna, mint amit végül választottak.

  126. SPOILER

    a szívem mélyén azt vártam, hogy Luke berepül az X-winggel és egyedül szétaprít mindenkit, de amint megjelent egy szál magában és kiállt a walkerek elé, mindent elfelejtettem.

    és komolyan, én elhiszem, hogy sokan sokfélét vártak tőle, de azt nem fogom fel miért mondja bárki, hogy ez így méltatlan volt hozzá. eddig soha, egyetlen mester nem intézett el így konfliktust. erős volt, a legerősebb. bölcs volt. miután Yoda beszélt vele, megértette a sorsát és elfogadta. az első SW film első kockájától amin láthattuk eddig a mostani, ikernapba nézős távozásig (nem halt meg, eggyé vált az Erővel, Obi-Wan, Yoda és most már Luke is azt mondta, ha így távozik sokkal erősebb lesz mint addig valaha szóval a következő részben simán lehet, hogy valami súlyosat mutat be force ghostként de ha nem is, biztosan megjelenik) baromi szép volt az egész története. tökéletes, igazi mesterhez méltóan ment el. ugrabugrálni, meg csapkodni a karddal és köveket emelgetni bárki tud. Luke nem izommal, hanem a szelleme erejével győzött.

    oldalakat tudnék még írni róla, hogy mennyi minden eszembe jutott az EP4-6-ból, hogy mennyi apró utalás feltűnt már először is, hogy mennyire ironikus volt, hogy a Skywalker vére elragadta amikor egy pillanatig le akarta csapni Bent, és a második megnézés után lehet fogok is. nekem ez így tökéletes élménnyé állt össze. és tényleg, lehet oltani a filmet mert nem volt hibátlan egyáltalán, de Luke sztoriját felesleges cincálni. főleg ilyen túlzó hülyeségekkel, hogy megalázták stb.

    az pedig, hogy Mark Hamill másképp jutott volna el a végkifejlethez – mert nem a “halálával” volt gondja, hanem Lucas még másképp képzelte a sztoriját és Hamillhez az közelebb állt, – a film szempontjából pont tökmindegy. ha író lenne, akkor más játszaná a szerepet és ő forgatókönyveket írna. elmondta a véleményét, ezt nyilván érdemes tiszteletben tartani. ennyi. az a hatásvadász fos videó egyébként is kiragadott félmondatokkal operál, nevetséges, és az is, aki ajnározza.

  127. SPOILER!

    @szpojleres mókus: Bocs de mi van? Azért mert nem vagyok butthurt őskövület SW fan (megjegyzem 20 éve vagyok fan ami nem tegnap kezdődött) akkor az én véleményem már azt jelenti, hogy tapsolok a filmnek és miattam szál sírba az univerzum? :D Most nem azért de pont az ilyen rinyáló picsák teszik sírba a SW univerzumot. Nekik semmi nem jó, minden egyes milliszekundumba belekötnek. Ha szerinted ez jó dolog akkor újra kéne értelmezned a dolgokat. Egyszerűen próbáltam élvezni a filmet és ez sikerült is. Miután a Disney megvette a Lucasartsot tudtam, hogy én lennék a világ leghülyébb embere ha 10/10-es filmet várnék tőlük, tekintve hogy milyen Marvel filmeket csinálnak. De azért szögezzük már le, hogy Lucas sem csinált jobb filmeket, egyetlen előnye volt mindig is, az hogy akkoriban újnak számított amit csinál. És igen, az előzményekkel ezt jól meg is erőszakolta. Szóval ja, ő sem tudna jobb folytatást csinálni. Ébresztő SW fanok! :D Szerintem a hosszú véleményemben elég szépen látszik, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett, sőt, de ettől még nem fogok rohanni minden filmes oldalra és pontozom alul a filmet mert kurvára nem érdemli meg.

    @jptokl: Ja ja mert a SW-ban még senki sem hazudott, mi? Nem mellesleg semmit sem közöltem tényként. Több 100 ezer ember írta ugyan azt amit én. Hogy ő Luke lánya és hogy régen igen is Jedi tanonc volt. Mára már látjuk hogy nem volt egyik sem legalábbis Jedi tanonc nem. De ettől még ő igen is képezte magát. Erő használata nélkül is erősebb volt az átlagnál. Az hogy kik a szülei meg így sokkal jobb hogy egy random senki hisz Anakin is így kezdte. De ez még változhat a 9. részben.

    @Matt89: Gondoltam, hogy nem érted meg amit írtam, hisz azokat se értetted meg amikre fentebb kitértél, avagy Luke miért halt meg vagy az anyja. De akkor elmondom. Padme nem a bánatba halt bele, előtte majdnem megfojtotta a szerelme, utána el kellett viselnie, hogy Anakin átállt majd jött a szülés. Ha szerinted ez nem elég megterhelő akkor menj szülj gyereket, már csak abba belehalt sok nő.

    Luke meg egyértelműen úgy ment oda, hogy meg fog halni. Már Rey előtt is feladta de Rey miatt visszatért belé a remény. Tudta, hogy Rey kezében biztos a jövő és az se lepne meg ha érezte volna hogy mennyi erőhasználó van még a világban. Épp ezért eljött, feltartotta Kylót majd kihasználta minden erejét mert elteleportálni ki tudja hány millió fényévnyire úgy hogy valóságosnak tűnj biztos nem egyszerű és tuti hogy kimerítő. Szó szerint a kimerültségbe halt bele. De hogy ők mondanák, nem halt meg csak eggyé vált az erővel. Így egyértelműen vissza fog térni, ezért is mondta Kylónak hogy “Még látjuk egymást kölyök.” Nem tudom ezen mit nem lehet érteni.

    Egyébként halkan súgom meg, esélye nem lett volna Kylo ellen, tekintve, hogy ő még fiatal, erős és ott állt mögötte egy csomó katona bazi nagy gépekkel. Luke meg öreg volt, megkeseredett és amúgy se akart harcolni. Ha akart volna akkor eljött volna Rey-jel. Ez már nem az ő csatája volt. Vezekelni akart a hibájáért és ezt meg is tette. Ennyi.

  128. SPOILER

    Ejnye emberek, ne rugaszkodjunk már el ennyire a valóságtól! Mármint most az SW univerzum valóságára gondolok.
    Értem és egyetértek azzal, hogy hátborzongatóan örömteli jelenetsor lett volna, ahogy Luke egymagában legyakja az Első Rend teljes támadó seregét, de azért gondolkodjunk már kicsit. Mikor láttunk valaha is ilyesmit vagy csak hasonlót bármelyik jeditől? Melyik jediről lehetne józan ésszel akár csak feltételezni, hogy képes lehet ilyesmire? Tudom, a játékokban és renderelt animációkban vannak cifra dolgok. Mindenféle jedik lazán roppantanak össze űrhajókat, szabad kézzel nyelnek el fénykardot, fél erdőket írtanak ki egyetlen force push-al. Ilyen ultimate jedi power harcokat magam is szívesen néznék egy különálló filmben, sorozatban, de a mainstream filmsorozat, A Star Wars filmek kontextusában nem beszélhetünk komolyan ilyesmiről.
    Persze, lehetne Luke ennyive erősebb és hatalmasabb jedi, mint bármelyik elődje, de milyen alapon? Melyik korábbi esemény predesztinálná őt erre?
    Utolsó kérdésem. Ha mégis ez történt volna, hogy illeszkedett volna ez jobban a korábban látottakhoz, ha már egy ilyen projekciós trükk is kiverte sokaknál a biztosítékot?

  129. zmax: ott a pont

    SPOILER

    Ad1:Luke a bukott és megtört jedi mester (aki amúgy semmilyen alapon se mester), elhagyta az erő útját sőt, magát a jedi rendet akarja eltörölni minden gyökerével tudásával együtt.

    Ad2:És rögtön ezután egy olyan erő skillt tol el amire Palpatine szemfelvonósan leesett állal csettintett volna elismerően a nyelvével. Ez a kettősség és dízni logika az, ami sokaknál már nem fér bele ebbe.

  130. SPOILER

    zmax: “Mikor láttunk valaha is ilyesmit vagy csak hasonlót bármelyik jeditől? Melyik jediről lehetne józan ésszel akár csak feltételezni, hogy képes lehet ilyesmire?”

    Pont ebben a filmben láttuk Leiától, nehéz is volt józan ésszel felfogni:D Az bármelyik játékos ultimate force power felülmúlta baromságban, ennyi erővel a végén Luke seregaprítása már semmiség lett volna…

    Azoknak akik nem értik miért nem csináltak több kamikaze akciót a lázadók/ellenállók: Egyrészt ez volt a zászlóshajójuk, az egyetlen cirkálójuk, úgyhogy nehéz lett volna tucatjával az ellenséges flottának küldeni őket, az már más kérdés hogy Holdo hamarabb is kapcsolhatott volna, nemcsak miután leszedik a kompok nagy részét. Másrészt, bár onscreen valóban ez volt az első de az SW világában már az ep VI. idején felmerül, a 2. halálcsillagra támadó flotta tele van olyan transzport hajókkal, amiknek semmi keresnivalója csatában, hacsak nem az, hogy robbanó anyaggal megpakolva beleszálljanak az ellenségbe.

    Amit én nem értek viszont, hogyha voltak bombázóik, akkor miért nem azokkal bombázták a Starkiller base-t ahelyett, hogy az x-wingekkel lőnék esélytelenül abban reménykedve, hogy valaki belülről kirobbantja nekik… (ja meg hol voltak onnan akkor az a-wingek is?)

  131. @DarkEagle: mindent TÉNYKÉNT írtál le anno. Ez a baj, hogy a saját agymenéseidet TÉNYKÉNT közlöd. Ennyi. Szépíthetsz ezen, de attól még ugyanúgy nem tudsz többet mint senki. Pl: nemrég amikor (aki akarja keresse vissza) leírod, hogy a Justice League azért rossz mert Wheadon átrendezte, és a Snyder verzió jobb. Tudod? Láttad? Nem. Te csak közlöd. Ez a baj veled. Osztod az észt a semmire.

  132. Persze, hogy tényként írom, hiszen láttam a filmet. Ha nem láttam volna akkor csak feltételezés lenne. Itt a többség, sőt mindenki tényeket ír, hisz tény, hogy én értettem a filmet, azt is mi a célja és az is tény, hogy tudom, mi benne a hiba és mi a jó. Ezt most a TLJ-re írtam nem a JL-re de egyébként láttam a MoS-t és a BvS-t is Snydertől sőt elég sok másik filmet is. Nem kell ahhoz lássam az ő verzióját, hogy tudjam, az övé sokkal jobban bejött volna. Mert elég látni hogy eddig mit csinált. A JL-ben is pont 100%-ig ugyan az a hiba amit itt a TLJ-ben elkövetett a Disney, igen a Disney mert ez nem Johnson hibája, még pedig az, hogy az epic vagy badass momentumokat elviccelték mikor semmi szükség nem volt rá.

    [ez a JL vita vége, mindenki válaszolt mindenkinek – a szerk.]

    Szóval ja semmit sem írok tényként, kivéve ami valóban az, nagyon sajnálom ha valakinek így tűnik de nem tehetek róla, ha valakinek nem esik le amit írok. TFA-ban azért tűnhetett úgy hogy tényként írtam amit mert a film is szinte tényként mutatta be a dolgokat Reyről. Ennyi. Nyilvánvalóvá akarták tenni hogy Rey igen is jött valahonnan aztán Johnson és a Disney ezen változtatott, megjegyzem főleg a sipákoló fanok miatt, mert: “Miért kell minden szereplőnek Skywalker leszármazottnak lenni?” hát tessék, ahogy Human is írta a cikkben, a Disney válaszolt a fanoknak. Mert szerintem igen is nyilvánvaló volt, hogy Rey a TFA-ban nem úgy indult hogy ő egy totál átlag csaj átlag semmirekellő családdal. Megjegyzem ez a változás nekem is bejött de ez a TFA-ban baromira nem így tűnt.

  133. Megnéztem.,
    1. Azért ez hosszú.
    2. A karakterek jók, de nekem meg mindig csak Kylo karaktere van kidolgozva. Igaz, ez az ő filmje illetve filmjei.
    3. BB8 fan vagyok.

  134. @DarkEagle: ja tény, mi. Mint a Force Awakens-ben is írtad, hogy Rey kinek a lánya. Ja… nem lett az. Mindegy.
    Bemásolom megint, ezt írtad:
    DarkEagle says:
    2015. December 19 at 01:11
    “Amikor megfogta Luke kardját szinte a pofánkba rágták hogy mi a helyez. Eléggé egyértelmű és már a ruhája is elárulja hogy ő is Jedi tanonc volt. És elég valószínű hogy Luke lánya ezt meg az utolsó jelenet “bizonyítja”.

    Tehát akkor a pofánkba rágták anno? Mit is? Akkor az utolsó jelenet mit bizonyít? Semmit.

    [JL vita törölve – a szerk.]

  135. Nem, ember, te nem fogod fel amit írtam. De másolgasd csak be nyugodtan a kommentjeim attól még nem lesz igazad. Leírtam, miért írtam ezeket anno. Még egyszer nem rágom a szádba.

    [JL vita törölve – a szerk.]

  136. Egyébként utoljára mondom el, az egy dolog, mit állítanak a filmben, hogy kik Rey szülei és az megint egy más dolog, hogy ez így is marad-e. Elvégre Luke-ról is azt hittük anno, hogy egy farmer gyereke, aztán kiderült, hogy egy Jedi gyereke volt akit megölt Vader. Aztán kiderült, hogy maga Vader az apja. Szóval akkor miről is beszélünk? :D

  137. spoiler

    Abban igazad van DarkEagle, hogy Rey karaktere nem így indult, hogy senki lenne, volt egy csomó utalás a filmben,hogy kötődik valahogy a régebbi eseményekhez.
    Ami még mindig igaz lehet, ezt a TLJ sem cáfolta meg, csak nem hozta szóba.

    De arra semmi bizonyítékerejű tény, jelenet nem volt a filmben, hogy ő Luke lánya lenne. Bele lehet magyarázni, de akkor már több utalás volt arra, hogy Solo az apja…szvsz.

  138. SPOILER

    A Force Awakens nekem nagyon tetszett. Nemrég újranéztem, és még mindig nagyon tetszett- elismerem hogy biztonsági játékot játszott, de ennyi év és egy megkérdőjelezhető előzménytrilógia után olyan volt mint a jéghideg sör. Jól esett, bejöttek az új karakterek és úgy éreztem megint mint amikor gyerekként vhs-en néztem a Star Warsokat.

    A Last Jedi… érdekes volt. Olyan csiszolatlan gyémánt feeling. Mindenképpen jóval több ambició volt benne mint a TFA-ban, viszont eléggé hullámzó minőségben lettek kidolgozva a történetszálak. A Rose/Finn kaland szerintem kifejezetten rossz volt, hiába volt némi univerzumépítkezés benne – szerintem a nagyrészét inkább a vágóasztalon kellett volna hagyni. Viszont – a Rey/Kylo szál meg szerintem fantasztikus volt, tiszta hullámvasút és nagyon örültem hogy nem a kézenfekvő “Kylo átáll” konkluziót kaptuk.

    Luke viszont.. hmm. Itt se a kézenfekvő utat választották – szerintem sokan úgy voltak vele a TFA után hogy Luke hirtelen visszatér és rendetrak. Bevallom, az lehet jobban tetszett volna. Szerintem ennyi fan service járt nekünk ÉS Luke-nak. Mindennek ellenére összeségében tetszett a film, de kicsit úgy érzem hogy túl lett tolva a hype Rian Johnson-al kapcsolatban.

  139. @katyvaszlipp: köszi. Végre valaki megérti.

    @DarkEagle: azért másolom be mert anno mindenkit leosztottál, hogy mekkora sügér mert nem látja amit te. És kinek lett igaza? Nem neked. Mert Rey nem Luke lánya. Most se “derült ki”. Csak handabandázol összevissza.
    Ugyanez igaz a JL-re is. Majd ha LÁTTAD kijelentheted, hogy jobb verziót csinált Snyder mint Wheadon. Addig nem. Teljesen mindegy, hogy mit terelsz itt.

  140. Az hogy Luke lánya csak tipp volt basszus nem tényként állítottam akkor sem. Csak a sok jel erre mutatott. Most is csak azt mondom, hogy bár nyilván nem Luke lánya attól még nem biztos, hogy igaz, hogy a szülei senkik voltak valóban.

    Nem tudom ki emlékszik rá mikor Yoda mondta asszem Anakinnak mikor látta a jövőt, hogy az Erő nem mindig úgy mutatja meg a jövőt ahogy azt ő gondolná. És ez ki is derült hiszen Anakin azt hitte Padme meg fog halni csak azt nem látta hogy lényegében Anakin miatt. Na most hiába látta Kylo meg Rey elvileg hogy a szülei senkik nem biztos hogy úgy fogták fel ahogy kellett volna. Pláne Kylo szemszögéből nézve hisz alapból mindig azt kiabálta hogy el kell vágni a múltat. Ráadásul senki se mondta nekik hogy az Erő hogy működik és nem kell mindent szó szerint venni.

  141. Bocsi, de kurva unalmas már ez a vitatkozás, a filmkatalóguson megy ez… Senkinek sincs igaza és mindenkinek, ugyanis ez egy rohadtul megosztó film, mint a FA is: vagy nagyon jónak, vagy szarnak tartják. Ez minden további SW-ra igaz lesz. Én úgy látom, hogy ebbe a részbe mindent be raktak, jót is, szart is, aztán lesz ami lesz, lenyomjuk moziban 150 percben. Hát ez lett. Ami mitológia romboló az az Erőre vonatkozó szarkeverés, meg utolsó jelenet, de ezt is FB csoportokban kimagyarázták már, mindent ki lehet, hány alibi könyvet írtak barom történetekkel. Szerintem nem az a fan, aki mindent megkajál, amin SW logo van. Én ’97 óta ismerem és szeretem, de úgy érzem 6 filmből áll,m ezek inkább csak érdekességek.

  142. Human, nagyon érdekes, de valahogy pontosan ugyanezt éreztem. Nem csalódott voltam, hanem szomorú. Szomorú azért, mert láttam egy olyan SW filmet, aminek nem volt tétje. Minden érzelmesebb vagy epic jelenetet feláldoztak a humor oltárán vagy rövidre vágták az adott részt. Logikátlanságok dögivel és miért volt ilyen hosszú?

    Megmondani nem tudom, hogy mikor voltam ennyire szomorú egy film után. SW szakértő haverral mentem, neki sem tetszett, munkatársamnak sem. Plusz 2 barát beszélgetését hallgattam kifelé menet, nekik sem tetszett.

    Valamit nagyon nem értenek ott a Disneynél. Még a film előtt nagyon örültem, hogy Rian Johnsonra bízták ezt a részt, most meg konkrétan visszasírtam J.J-t (az TFA-t szerettem amúgy). Nem tudom, hogy addigra tényleg megvalósul-e az új trilógia rendezése Johnson kezében, de ha ilyen lesz a hangvétel, akkor kár elkészíteni is. Már a kezdő jelenet feladta a labdát, hogy milyen lesz a film. J.J szépíthet, de attól még a trilógia felemás lesz, mert ezt a részt nem fogom tudni szeretni.

    Aludtam rá egyet, az sem segített. Ez félrement. Nagyon irigylem azt, akinek tetszett, szívesen köztük lennék.

  143. @157. DarkEagle

    “(megjegyzem 20 éve vagyok fan ami nem tegnap kezdődött)”

    Hát, eléggé a végére értél oda. ’97-ben már az elb.szarintott SE kiadás időszakát éltük. Én meg akkoriban keztem elfordulni az egésztől.
    Az eredeti trilógia, eredeti változatai jöhetnek most is. Azok működnek a mai napig. A Jedi már k.rvulás, de az első kettő alap.

  144. SPOILER

    “Nem neked. Mert Rey nem Luke lánya. Most se “derült ki”. Csak handabandázol összevissza.”

    nem akarom Darkeaglet védeni, de azt sem derült ki egyértelműen, hogy nem Luke lánya :)

  145. @human: oké, ez jogos. De sem egyik sem másik nem derült ki. Ő viszont kész tényként közli a saját dolgait (Lásd JL példa is). Aki nem ért vele egyet az meg debil. Közben meg nincs igaza.
    De nem akarok már Sötét urasággal foglalkozni, részemről ennyi.

  146. SPOILER

    Nekem tetszett a film. Mert nem várok csodákat a SW-tól. Igazából az előzmény + a klasszik trilógia minden lényeges dolgot elmesélt, kb mint a Hobbit meg a Gyűrűk ura. Csak Középföldét nem folytatták hál istennek.

    Szóval ezzel a filmmel nem az a baj (de a TFA-val sem) , amilyen lett, hanem hogy láttunk már 7 filmet, amiben benne volt minden, ami miatt szeretjük a SW-t: Erő misztikum, fénykardpárbajok, felszíni -és űrcsaták, a jó és a rossz harca, stb.

    Nagyjából jogos human kritikája is, meg sok másik is, de én azt gondolom, a klasszik trilógiát a maga idejében az újdonság, aztán meg az idő szépítette meg, amúgy az is tele volt zizzenésekkel.

    A Last jedi olyan lett szerintem, mint amilyennek 2017-ben egy SW filmnek lennie kell. Se rosszabb, se jobb.

    Abban viszont reménykedek, hogy nem adhoc módon írják a sztorit, mert sok dologra semmiféle magyarázat nem született a TFA-ból:
    Nem kapott magyarázatot Rey látomása, az elrepülő hajó, ami után sír. A Ren lovagjai meg sem lettek említve, pedig Kylo Ren Snoke szerint az ő “mesterük”,vagy vezetőjük, ha a “master” szó másik jelentését nézzük.
    Remélem, ezekre lesz valami válasz, és nem maradnak így elsikkasztva.

  147. Egy szóval nem mondtam, hogy aki nem ért velem egyet az debil. De nem fogom leírni ugyan azt ezerszer. Én tudom, hogy nem állítottam semmit tényként és kész más nem érdekel.

    SPOILER

    A filmnek sok hibája van de sok jó dolgot is elindítottak vele. Mármint a TFA-val és ezzel is. És azért most nem azért de az eredeti trilógiában se voltak okosabb húzások. Elég csak említeni az Ewokokat ahogy egyedül lenyomták a sereget kb. :D Aki azt komolyan vette az menjen orvoshoz. De hadd említsek egy komolyabb dolgot. Palpatin. 3 részből kettőben szerepelt de ebből egyben csak hologram volt asszem. Ő ugyan úgy nagy vezír volt mint itt Snoke. Akkor senki se rinyált mint most Snokenál hogy mi a franc az az ember? Konkrétan jelenete se volt a csávónak, csak mondott pár keménykedő dumát majd Vader lenyomta azt csá. Lényegében ugyan ezt csinálta most Snoke-al Kylo is. Persze nyilván a sok hülye könyv meg az elmúlt 30 év távlatában, az előzményeket nem is említve már mindent tudunk kb Palpatinről DE, az akkori időben nézve úgy hogy nem ismertük akkor még könyveket mert nem is voltak és előzmény se hál’ Isten, ugyan olyan WTF karakter volt Palpatine mint most Snoke. És igen lehet mondani, hogy az lefektette az alapokat de ennek az új trilógiának azt kéne folytatni. Miért is? Oké hogy a régikkel folytatják de ettől még nem muszáj a készítőknek jobban bemutatni Snoke-ot mint anno Palpatint.

    És akkor ez csak dolog a sok közül ami miatt ugyan úgy meg lehetne szólni a régi filmeket, amikért megszólják az újakat. Szerintem a fanok többsége abban a hitben él hogy ezek a filmek még nekik szólnak. Pedig rohadtul nem. Ezek egy új nemzedéknek szólnak, ezért hasonlítanak a régiekre és hasonlóan is épül fel. És ezzel nincs is gond mert a Disney ezt a részt nagyon jól látja. Nem a régi fanoknak kell megfelelniük hanem az újakat kell bevonzani a moziba. Elvégre ha a következő 20-30 évben mindig lesz egy film vagy sorozat ugye akkor addigra a régiek már itt sem lesznek hogy lássák őket így a véleményük totál lényegtelen. Ez olyan mintha a Boci csokiban a Milka ízét akarnád visszaérezni. :D

    @xyz: Bocs, hogy csak 30 éves vagyok és nem tudtam már élni mikor először moziban adták a New Hope-ot. :D Még így is előnnyel indulok mert a korosztályom többsége rá se hederíteni olyan filmekre amik urambocsá 1990 előtt készültek nem hogy 80 vagy 70 előtt. Én meg konkrétan még a legöregebb filmeket is láttam ill. elég sokat, nem mindet. Ezzel csak azt akarom mondani, és ez pont az a dolog amit nagyon nem szeretek elég sok őskövület SW fanban, hogy ő biza moziban látta az első részt és aki nem így volt az nem is SW fan. Kutyát nem érdekli ki mikor látta a filmeket, ha csak holnap kezdeném ugyan úgy mérvadó lenne a véleményem mint az aki premierben nézte. A filmen semmit nem változtat hogy ki mikor látta. Egy film vagy jó vagy nem vagy elmegy kategória. Mondjuk egy SW-nél ilyen nincs, az vagy szar vagy jó. Legalábbis a többség szemében. Nálam meg általában közepes mind. Az Empire az egyetlen ami 9 pontot kapott nálam, a másik kettő csak 8, a többi trilógia meg csak 7 pontos volt, kivéve a Baljós Árnyak mert az csak 6-ot.

  148. Amúgy azt nem is írtam, hogy anno se tudtunk többet 2 rész után mint most. És igen továbbra is áll amit írtam, hogy nem szabad ettől a trilógiától elvárni, hogy többet mutasson fel mint a régi csak mert ez annak a folytatása úgymond.

    Tökéletes példa. Ez olyan mintha a mostani MCU-tól elvártuk volna, hogy már a Vasemberben mindent tudjunk. Azért ha valamiben jó volt a Disney, amiért mindig is nyálaztak nekik a fanok hogy az MCU-t összerakták még ha nem is egyedül.

  149. Nagyon tanulságos ennek a filmnek az életútja, a lefektetett kritikusokkal, akik telehazudták a világot, beleértve kis hazánkat is, mert épeszű, filmekhez kicsit is értő ember ezt a filmet nem magasztalja az égig. Zalaba és társai menjetek a fenébe a szolgalelkűségetekkel.

    Érdemes megnézni az imdb-s user reviewkat, elég durván egyöntetűek:

    http://www.imdb.com/title/tt2527336/reviews

  150. Scoprion82: szerintem a 9. részben benne lesznek a Ren lovagjai, mivel nekem rémlik olyan, hogy JJ Abrams egyszer mondta, h csinálna egy filmet a Ren lovagjairól, szóval ha már a 9. részt ő készíti, így simán benne lehetnek. Egyébként én is hiányoltam őket. Moziban azon is elgondolkodtam h Snoke testőrei vajon ők lettek-e volna, de nem hiszem.
    Amúgy ahogy Darkeagle is említette, The VR-osok a színészekkel készült interjúban Andy Serkis erősen utalt arra, h SPOILER!!!!!!!!Snoke története közel sincs vége. Aki látta a clone warst,az tudja hogy Darth Maul is visszatért.

  151. @ DarkEagle
    “Padme nem a bánatba halt bele, előtte majdnem megfojtotta a szerelme, utána el kellett viselnie, hogy Anakin átállt majd jött a szülés. Ha szerinted ez nem elég megterhelő akkor menj szülj gyereket, már csak abba belehalt sok nő.”

    Return of the Jedi ide vonatkozo resz szoszerint idezve hogy ne legyen vita belole:
    MEDICAL DROID: Medically, she is completely healthy. For reasons we can’t explain, we are losing her.

    OBI-WAN: She’s dying?

    MEDICAL DROID: We don’t know why. She has lost the will to live. We need to operate quickly if we are to save the babies.

    Szoval nem a szulesbe hal bele, hanem a banatba. Az orvosi droid ennel egyertelmubb nem nagyon lehetne.

  152. Most nézem hogy a pénteki napon 104 milliót hozott a film. Annak ellenére hogy sokan nincsenek oda érte úgy érzem brutális nagy kassza siker lesz ez a rész is. Ahogy elnézem a pénteki eredményt simán meglehet a 300 milliós amerikai nyitás is és ezzel újabb rekordok dőlhetnek meg.

  153. Persze, hogy siker lesz mert bármilyen szar film is lenne (nem az) attól a sok gyökér rinyáló SW fanboy/girl akkor is elmegy akár többször is csak hogy picsoghasson. Utána meg a Disneyt meg rendezőket szidják. Meg olyan baromságokat kérdeznek, hogy “Miért csinálták ilyenre a filmeket?” Azért mert mindenki ugyan úgy megnézte a szart mint a jót, ennyi. Disney/Marvel páros ezt csinálja 10+ éve mi ezen a meglepő? A Disney magasról leszarja mások véleményt, a nézőkét is. Nekik csak pénz kell azt meg bőven hoz a film akkor is ha a minden fan leszólja. De egyébként ez nem igaz nézhetitek ti az IMDB-t mert köztudott, hogy butthurt fanok pontoznak ezerrel mindenhol. Nincs ezekben a pontokban semmi mérvadó. Az egyik fél 10-et ad a másik meg 1-et, ez így volt mindig is. Ezért mondom, hogy ne mások véleménye alapján nézzen meg valamit mert akkor pórul jár.

  154. @koponyanyimonyok: Pont az ilyen mondatok miatt utálom az előzmény filmeket. Lucas pont azt csinálta akkor mint most a Disney. Pénzt akart sajtolni. Na nem mintha ez meglepő lenne hisz a filmipar mindig is erről szólt. Igen a droid szerint nem akart élni de az ő állapotát sokknak neveznék az igazi világban nem pedig bánatnak. :D Ha csak szomorú lett volna nem adta volna fel a két születendő gyerekét. Legalábbis ép eszű anya nem csinálna ilyet. De nyilvánvaló hogy nem csak a bánatba halt bele az csak a hab a tortán.

  155. A film egy katarzis nélküli, üres, steril, erőltetett és hiteltelen konfliktusokkal teli iparos munka.

  156. jó, hát most pontozás – 80000 szavazat, ebből 60000 7-10 pont, a maradék 20000 szóródik alatta. ha ez az arány így marad és számít bármit (szerintem egyébként nem) akkor viszonylag nyugodt vagyok, mert talán nem basszák szanaszéjjel az utolsó részt a rettenetesen hangos, de meglehetősen kevés számú egypontozó butthurt picsogása miatt. átfutottam az első kb. 200 értékelést, egyetlen volt 8 csillag, a többi mind 1-3 és rinyarinyarinya – azért mondom ezt, mert ha valakinek véleménye van, azt elfogadom, (itt fent azért többnyire értelmes dolgok hangoztak el mindkét oldalról) de az nem vélemény, hogy “a dizni megölte a sorozatot és Rian Johnson haljon meg”, (volt aki ezt írta) “mert nem olyan a film, ahogy én előre elképzeltem”. azt a szánalmas, nevetséges, beképzelt, elkényeztetett, sötét, beszűkült bandát öregem, hektószámra iszom a könnyeiket és a hasamat fogom a röhögéstől.

    szóval csak ennyit akartam az IMDB értékelésekről. nagyon felszínesen minden más elhangzott már a filmmel kapcsolatban kb. szóval megyek is innen el.

    remélem, két év múlva sokkal könnyebb lesz jegyet foglalni a vetítésre, hiszen a SW meghalt és senkit nem érdekel majd addigra. winkwink.

  157. SPOILER!

    Egyébként Luke karaktere teljesen ki lett herélve.
    Féli a sötétséget tanítványában, és ezért megfordul a fejében, hogy álmában felszeleteli.
    Mi van!?
    Arról a Luke-ról beszélünk, aki megtagadta, hogy fegyverével lesújtson apjára, akit ugyebár bőven átjárt a sötét oldal, mert hitte, tudta, hogy az Erő világos oldala mind az apját, mind pedig a galaxist megmentheti, és győzedelmeskedik a sötét oldal felett.
    Nyilván mikor később tanítványokat fogadott, többet között Ben Solo-t, akkor még nem inoghatott meg a hite, semmi oka nem lehetett rá, akkor sem inoghatott meg a hite, amikor szembesült a Solo gyerekben gyűlő sötétséggel.
    A Jedi visszatérben látott Luke soha nem esne neki álmában a tanítványának, csak azért, mert érzi benne a sötét oldal erejét, karakteridegen az egész.

  158. Már tobben is írták, de ki kell emelnem ujra… Amikor valami megható, megrázó vagy komoly dolog tortent a filmbe, akkor hozzáraktak valami nagyon gázos poent ami baromira nem kellett volna…. Ezen kivul szamomra rendben volt.

  159. totoro: Azért ha megnézed a rating-et, ahogy Malachi is írta, nincs itt egyöntetá vélemény. 80k szavazatból 2k csalódott. De akár IMDB akár más pontozás, legyen az bármilyen téren, a legalacsoynabb és legmagasabb pontokat érdemes levágni, azok ritkán tükröznek valódi kritikát, leginkább csak a rajongás / utálat tükröződik benne.

    Az csak nekem vicces, hogy a Disney sokak szerint szarik a néző fejére?
    Ez nem így van. Ha valaki mégis úgy érzi, valószínűleg egyszerűen csak egy szűkebb nézői csoportba tartozik. A disney azért sikeres, mert pontosan tudja mi kell a nagy tömegnek, pontosabban milyen filmmel metsz minél több csoportot. ÉS ezt úgy is értem, hogy nem elég, hogy elmegy a filmre, hanem úgy is jön ki róla, hogy a következőre is elmenjen.

  160. fz: persze, igazad van, de az SW nem egyszerű film, még ha a Disney úgy is kezeli és pénzügyileg be is jön neki. Az első SW trilógia hihetetlen sikere részben annak is köszönhető, hogy valóban ambiciózus emberek csinálták, akik olyat akartak mutatni, ami lenyűgözi majd a nézőt. Ez az ambíció, alázat, és az hogy fel akarok nőni a feladathoz, és le akarom nyűgözni a világot sehol nincs az SW körül sepregető emberekben.

  161. Mi a kreatív alkotás legnagyobb ellensége? A közöny. Ez, erre a filmre már nem igaz. Közel 200 hozzászólás csak itt, mi lehet a világban? :-)
    A lényeg, hogy filmek ide vagy oda, ez üzlet. Pénzkeresési szándékkal. Mi elvárjuk egy SW filmtől, hogy adjon egy pluszt. Amellett, hogy nekem személy szerint annyit nem adott, mégis valami érzés azért a hatalmába kerít minden esetben, amikor megjelenik az a bizonyos sárga szöveg és végigfut a csillagok előtt. Azt se felejtsük el, hogy ezek a filmek már nem(csak) a klasszikusokon felnőtt generációnak szól, így nekünk is megértőbbnek kell lennünk mind a cselekmény, a karakterek és sztorivezetés milyensége miatt.
    Ez egy jó film (aludtam rá egyet) és belemagyarázni a legapróbb hibáktól kezdve az univerzum összefüggésein át a gyerekes poénokig (megjegyzem az eredeti trilógia is tömve volt ilyenekkel) felesleges. Nemcsak elvakult rajongóknak szánták a filmeket, hanem mindenkinek. Ugyanez a helyzet, amikor a DC és a Marvel filmeket is az utolsó sejtig kielemzik az emberek és felháborodnak valamin, amiről a többségnek fogalma sincs, mert nem olvasta (még) a képregényeket vagy nem ismeri annyira azt a világot.

  162. Tegnap néztem, fent már minden elhangzott. Nem élvezem már az egészet, nekem ennyi volt az SW, kár mert az univerzumát szeretem és meg lenne rá az igény, de ez van, mérges sem tudok lenni.

  163. SPOILER

    Valahogy nem áll össze a sztori. Ugye a 7. részben azt látjuk, hogy amikor Ben levágja a jediket, akkor már új kardja van plusz a maszk, meg a Ren lovagok. Ez mennyivel később történhetett, mint amikor Luke le akarta őt vágni álmában? Mert ott is már fölgyújtotta a házakat. Nyilván később visszatértek csoportosan, de akkor hol volt Luke? Valaki homályosítson föl!

  164. “Közel 200 hozzászólás csak itt, mi lehet a világban?”

    gondolom kevesebb ;)

    SPOILER

    “a gyerekes poénokig (megjegyzem az eredeti trilógia is tömve volt ilyenekkel) felesleges. ”

    az első kettő filmből, vagyis 4-5-ből mondj 1-nél több gyerekes poént. Csak azért tőled kérem, mert annyian mondják ezt, de nekem a telefonhíváshoz vagy fénykarddal fejreütéshez hasonló egyszerűen nem rémlik. Az Ewokoknál lehet esetleg említeni párat.

  165. Egyetertek itt a tobbseggel! En szeretem a Star Warst meg a gyengebb reszeket is, de ez BORZALMAS volt! Fájt nezni, kinos volt az egesz, a poenok szanalmasak, mar az elejen a Poe fele telefonos poennal fogtam a fejem! Es hogy Lukebol egy csicskat csinaltak ez mindennek az alja.
    @Human veled vagyok az 1-2 filmebn kb nincs gyerekes poen!
    @DarkEagle ne haragudj, nem szemelyeskedni akarok, de te nem vagy normalis:D ha leszarozom ezt a full gagyi reszt akkor mar nem is szeretem a az SW-t?:D
    @Matt89el meg mindenben egyetertek!
    Ami megmentette ezt egy picit az yoda, a kard jelenet reyyel es kyloval es a hajo felbevagas. Kylo teszett.
    Amugy meg a kovetkezo reszt is moziban fogom nezni sajnos, akar milyen szar volt ez:D

  166. Én csak azt nem értem, hogy-hogy lett wkkora kritikai siker a fogadtatása. Nem sok pozitivat olvasok a fórumokon, mégis a “kritikisok” imádják. Ez most akkor, hogy van.
    Ebből már sztem nem.lwhwt felállni, annnyira leromboltak mindent. A 9 re nem maradt régi szereplő, au ujjak meg nem érdekelnek. Még talán Kylo minimálisan, de tuti, hogy ott se lesz semmi csavar.

    Spoiler

    Ami tetszett az az volt amikor Raynek mondta, hog te nem vagy a történet része, nem.számítasz. nah én os pont ez gondolom róla, meg a többi karakterröl is :)

  167. SPOILER

    A Halálcsillag ellen nem bevetett kamikaze hajók miatt fanyalgóknak:

    Csak most zavar titeket, amikor ebben a filmben az Ellenállás meglépte? Nektek eszetekbe jutott, mikor leesett állal néztétek anno (78-ban vagy 90-akárhányban) a New Hope-ot meg aztán a Return of the jedi-t, hogy ” bakker elég lett volna nekiirányítani egy cirkálót fénysebességgel!”

    Ez pont azt mutatja, hogy a régi trilógia sem volt messze hibátlan, csak az idő meg az akkori élményfaktor teszi etalonná.
    Úgy gondolom, minimum 70%-ban ez okozza a nagy fanyalgást az új SW filmek iránt.

  168. Nagyon ritkán, de most nem értek egyet az írással.
    Szerintem mertek lépni egyet. Vagyis az előző (új) részekhez képest.

    SPOILER

    Nekem tetszett, hogy például Luke feszegette a Jedik gyengeségét, megkérdőjelezte a vallásukat, na meg a fél perc dark side Luke nagyon tetszett. Emberibb volt nekem, hogy végre nem a fekete-fehér Rebel vs. Empire szál ment megint, hanem -ha közhelyesen is- de rávilágítottak, hogy gyerekek, kurvára nem fekete meg fehér ez az egész. Nem tudom ki mennyire nézelődött a háttérben, de sokszor feltűntek érdekességek, pl Luke szigetén a háttérben egy hatalmas vizi szörny meg ilyenek. Nem a pofánkba volt dobálva az új cumó. Jó volt végre új helyeket látni, fajokat, lényeket, technikát. Nem kell 20 perc story mindhez, elég volt ez a pár mondat, de már több volt mint a TFA. Látványra.. fú gyerekek, brutál volt.
    Ami Gáz volt, Leia. Oké, erőhasználó, képregények, könyvek, játékok szólnak erről, de ne már. Ott egy kicsit meghaltam belül mikor ment ez a bullshit. Az utolsó fél óra. Hát hagyjuk. A molett ázsiai nő megmenti a fekete férfit a szerelem nevében. Kínomban röhögni tudtam csak. Meg Snoke terme nagyon gagyi volt. Az a díszlet kb fan made hatású volt nekem. Na meg ami nagyon szemet szúrt, a legkisebb dolog a filmben, de szerintem röhejes, hogy egy ekkora költségvetésű filmnél ezen spórolnak, az amikor Chewie ette a csirkét. Az a műanyag csirke basszus.. :D Azt hittem, hogy ez valami tv reklám.. Meg hát ja, megint voltak benne ilyen “hogyan került onnan-ide” dolgok, meg cukiság és gagyi poénok, amik megölték a jelenetet, de összességében én élveztem. Mondjuk nem sok elvárásom volt, a gagyi plakátok meg előzmények urán, csak annyit akartam, hogy ne legyen buzi vicc meg homage film az egész.
    Az újak közül szerintem ez a legjobb. Meg talán ami miatt örülök ennek a filmnek, hogy látni a javuló tendenciát. Szerintem klassz dolog, hogy reflektálnak a fanokra.
    Aztán még tuti eszembe jut kismillió dolog, meg olvasok majd kommenteket is, kiv vagyok ki hogy látja.

    Ha asszonyt érdekli, nekem lesz még egy kör.
    Ja és 2D felirat. Szinkronban tényleg rengeteg poén volt? EGyik haver úgy nézte és ő azt mondta, hogy kabaré volt.

  169. Bocsánat a dupla kommentért! SPOILER

    @188 lavor

    Sok idő telt el azóta és meg is öregedett. Mint kihangsúlyozta öntelt lett. Ott Luke nem csak attól félt, hogy mi lesz Benből, hanem attól is, hogy a tanítványa fölé kerekedik. Elveszíti azt a presztízst,amit szerzett. Ezért csábult el 1 percre. És az a vívódás szerintem remek volt. Nem mondanám karakteridegennek. Sőt, ez tetszett, hogy végre nem a sablonos “ő sose lehet rossz, ő meg sose lehet jó” dolog volt. Igen, még ha egy Legenda is, ő is csak egy ember, ő is kudarcot vallhat. Szerintem.

  170. Scorpion82 SPOILER

    szerintem te kevered, nem az a baj, h eddig nem vetették be, mert az eddigi szabályokban semmi sem utalt rá, hogy lehet ilyet, csak nem akarják. Mostantól viszont bármilyen nagy cucca van az FO-nak akkor mehet a kamikaze, mert élőben kétségbeesésben le lett tesztelve egy katonai elmélet. Avagy az a baj, hogy ez megváltoztatja az egész SW hadviselést a jövőre nézve. Ha meg nem, akkor… szarul lesz megírva. Olyan, mint amikor előkerült az atombomba a 2. VH-ban.

  171. Human
    Ha jol emlékszem ezt kb a Rouge1 ban is meglépték. Amikor a hammerhead hajo összetolta a két rombolót. Szóval, ez annyira nem ujdonság itt. Meg azért a resistancenek sztem nincs akkora hátter supportja, hogy dobálozzanak a hajoikkal. Meg a régibtrilogiábam, asszem a jediben is ugy esik le az egyik rombolo, hogy a parancsnoki hidnak nwkirepül egy x wing.
    Szal azért ez nem akkora ujdonság.

  172. 201 Human

    Hát a vh-ban sokszor tolták ezt mindenhol. Főleg a pilóták, mikor a vadászok a bombázókat próbálták leszedni, nem egy feljegyzés van róla, hogy miután rommá lőtte a gépet és még mindig nem zuhant le, fogta magát és belerepült a cuccba. Meg a “már úgy is mindegy, magammal rántalak rohadék” féle kamikaze is ment. Németek is tolták ezt rendszeresen. De szerintem ettől nem kell tartani, hogy megváltoztatja a “Star Wars” hadviselést.
    Ennyi erővel miért nem csinálnak 12 halál csillagot és akkor vége főcím :D

  173. SPOILER

    de ez nem sima kamikaze akció volt, keveritek.

    Ez egy tömegpusztító fegyver volt, csak kamikaze pilótával.

  174. SPOILER

    “Ennyi erővel miért nem csinálnak 12 halál csillagot és akkor vége főcím :D”

    mert nincs annyi erőforrásuk egyszerre? mind hatalmas befektetés volt a birodalomnak, és rengeteg időveszteség is.

    Ellenben mostantól csak egy hiperhajtóműt rábaszhatnak egy nagyobb fémtömegre, nem is kell teljes legénységes használható cirkálónak lennie, és szevasz.

  175. Ennyi. Elég egy robot is, mint legénység, ráadásul egy X-wing méretű hajó is úgy viselkedne fénysebességnél, mint egy puskagolyó, konkrétan szétrobbantana egy csillagrombolót.

  176. SPOILER

    Ez mondjuk igaz, de szerintem nem ennyire drasztikus a dolog. Maga a jelenet az nagyon brutál volt, a moziban síri csend volt. Viszont nem hiszem, hogy most ez lesz majd az új “hadi-divat” :D drón kamikaze hiperhajtóművel. Azért egy ilyen cirkáló sem lehet olcsó az SW univerzumban. Nekem ott pl jobban bántotta az a szememet, hogy miért nem robot vagy robot pilóta maradt a hajón?

  177. SPOILER

    Human, az eleve baj lesz, ha ezen túl a FO még mindig bazi nagy fegyverekkel fog próbálkozni, de szerintem ez a Starkiller base után már nem fog megtörténni (az ellen meg amúgy is hiába használtak volna fénysebességre kapcsolt cirkálót).
    A világháborús példából kiindulva, tudtommal ott sem használtak rutinszerűen robbanóanyaggal megrakott hajókat, tankokat vagy repülőket a kamikaze-kat kivéve, de volt, hogy megtették, ha már minden mindegy volt.
    Engem meglep, hogy a filmben ez az amúgy teljesen adódó, hősies lépés is ekkora negatív visszhangot kap. Meg sem fordult a fejemben az, hogy “na akkor megvan a tuti hadviselési mód, vezessük a cirkálóinkat fénysebességgel a FO csillagrombolókba, oszt jóvan…ennyi felesleges hajója nem.lesz soha az ellenállásnak :D

  178. SPOILER

    Max ha megint próbálkoznak egy ilyen kamikaze hiperugrós rombolással akkor szerintem előásnak egy interdictor cirkálót ami megfogja őket mielőtt a hipertérbe ugornának.

    Önnyi

  179. Most nem azért de már sokadjára látom, hogy megerőszakolták Luke-ot. Emberek eddig hol a francban voltatok? CSAK a filmeket nézve azt se tudtuk milyen Luke. Annyit tudtunk róla, hogy ő Vader fia, vele van ez erő, van egy testvére és olyan naiv mint most Rey. Ennyi. Ahogy Rey elment megmenteni Kylót úgy Luke is elment megmenteni Vadert. De a Jedi visszatér után eltelt 30 év majdnem.

    Akik elvárják, hogy a filmben ismert Luke-ot mutassák itt is azok inkább most hagyják abba a filmnézést mert ez képtelenség. Ez nem Disney hiba vagy rendező baki, ilyen a valóság. Emlékezzünk csak arra, hogy Obi is meg akarta ölni, sőt ha nem mentik meg meg is ölte volna Anakint pedig ő tényleg ismerte nem úgy mint Luke, Obi nevelte fel konkrétan. Aztán az első jelre el is intézte, pont ahogy Luke próbálta megölni Kylót amint meglátta benne a sötétséget. Yodáról nem is beszélve. Ő a legnagyobb képmutató Jedi a világban. Papol itt a jóról meg a gonoszról meg hogy a ragaszkodás a féltékenység kistestvére, meg “Do or do not but don’t try.” holott ő is ugyan úgy elbújt Obi-vak együtt ahogy Luke tette az első kudarcuk után. Szóval ja rohadtul érthető Luke jellem fejlődése. Ezeket a példákat látta végig. Az apja sötét oldalt választotta, a mesterei meg elbujdostak, arról nem is beszélve, hogy lényegében SEMMIRE nem tanították meg.

    Innentől szerintem nem lehet elvárás, hogy a 65 éves Luke olyan legyen aki mindenkit meg akar menteni és hisz még bármiben is, elvégre ő maga mondta, hogy ez a Jedi trend hogy mindent elcsesznek. És pont ETTŐL volt a legjobb ez a film. Mert valóságos volt és nem olyan mese mint pl az Előzmények. Vagy akár az Eredeti trilógia hisz abban is állandóan azt szajkózták hogy a Jedik a jók a Sithek a gonoszok de ez rohadtul nincs így. Szóval akik erre panaszkodnak azok nem is igazi SW fanok mert nyilvánvalóan nem is tudják mi az az SW. Csak a gyermeki énjükben él valami azt csókolom.

  180. Obi-Wan is visszatért annyi év után, újra szembeszállt egykori tanítványával, bár tudta, az lesz az utolsó akciója. Lukenak is ezt kellett volna tenni, már a személye többet jelentett volna a lázadóknak, mint ez a bűvésztrükk. Csak hát aki írta a forgatókönyvet az elbaszta, Luke nem ilyen. Vagyis most már ilyen, ez lett a hivatalos. Kurva szomorú.

  181. 194. Kakaó

    Én felhomályosítalak.Valahogy így történhetett:

    J.J. Abrahams:

    …és még azt is felvesszük,hogy állnak az esőben maszkos rosszarcok Kylo Ren mellett.

    Kathleen Kennedy: És ők kik?

    Lawrence Kasdan: A Ren lovagok.Jól hangzik ugye?Tök cool lesz az előzetesben!De arról fogalmunk sincs,hogy mi lesz később a szerepük.Sőt,azt sem gondoltuk át kicsoda Snoke,Ray,hogy lett ekkora ereje az Első Rendnek,minek az Ellenálás,miért tűnt el Luke.Túl rövid volt az idő,hogy kitaláljuk a választ ezekre,és e szerint építsük fel a filmet.Majd a 8. rész forgatókönyvírója választ ad ezekre az ad hoc ötletekre.Ha meg nem,akkor is hoz egy halálcsillagnyi pénzt.És ez a lényeg.HAHAHAHAHAH

  182. Csumej: hát az biztos. Katyvasz az egész. Ezért gáz, ha több rendező csinál egy sorozatot. Telibe szarják az előzményeket.

  183. Ja még valami. Ugye úgy fejeződött be az előző, hogy Snoke be akarja fejezni Kylo kiképzését. Erre mivel indít a TLJ? Szarrá oltja, hogy gyenge, mekkora csalódás.

  184. Szerintem sz utóbbi kommrnteknél (amiben érdekes kérdésekről beszéltetek – fénysebesség kamikaze, Luke levágná Kylo-t) egyértelműen az ugrik ki, hogy EMBEREK, egy ’77-83-as trilógia előzményét, majd folytatását nézzük immár 2017-ben, már az írók se tudnak ügyelni minden logikára, ide oda dobálják rendezőnek, Lucasfilmtől (nem Arts-tól) Disney-nek, össze vissza törölnek, kanonizálnak, már fingjuk nincs mi van. Nekem ezért marad a 3 alap film etalon, mert ha egybe nézem nincsenek ilyen durva logikai bukfencek, egyben van, de ha már a prequeleket (amiket még szeretek) mellé teszem, már akkor jönnek a hülyeségek (nem is emlékszem, hogy lett volna droidom, Leia, emlékszel anyádra? stb. és ezek még csak az apróságok.) Akkora kavar van már az Erővel, mit lehet mit nem, a Jedikkel, az újonnan behozott karakterekről (Snoke, Kylo Ren, sose látott Ren lovagok) nem is beszélve. Persze vegyél meg 16 könyvet meg BF2 minden DLC-vel majd jól betömi a lukakat és megérted… Ezért volt jó az eredeti 3, mint a Vissza a jövőbe, Indiana Jones stb. mert nem kellett hozzá könyv, videojáték semmi, értetted. Működött a saját szabályain belül, a többi médium max adott hozzá, de ma már elengedhetetlen. Pl. Phasma egy kalap nulla. Jaj, nem is, vedd meg ezt meg ezt a könyvet, ilyen meg olyan árnyalt karakter. Oké…

  185. 216 sum-blink

    Szerintem az új filmek esetében nem lett volna akkora problémájuk a logikával, ha picit is figyelnek. Az alapvető célkitűzés hogy az eredeti három folytatása, az erőt vissza-miszticizálják, és nem kell megfelelnie egyetlen könyvnek sem, mert törölve vannak a kánonból. szóval csak 3 filmet kellett volna figyelembe venni. szerintem itt inkább csak a lustaság meg a nemtörődés volt a baj, mert olyan szinten biztonságba érzik magukat a fanbase mögött, hogy nem zavarja őket, ha látványos hülyeségeket követnek el a filmekben.

  186. SPOILER

    Sose gondoltam volna, hogy visszasírom a force awakenst, de ez egy kabaré volt. A kezdőjelenetben a prank call megadta az egész filmre jellemző baromkodást, ezek alapján el kellene hinnem, hogy a first order csillagrendszereket foglal el, miközben teljesen retardáltak. Később pedig mintha nem is próbálták volna leplezni, hogy szarunk a régi trilógiára és karakterekre, mikor Luke elhajítja az apja kardját egy poén miatt. És ha már Luke-nál vagyok, ez a szürke jediség nem is lett volna rossz ötlet , na de így? Megpróbálja megölni a tanítványát ? (Értem, hogy visszakozott utána). Egy olyan emberről beszélünk , aki még Vaderben is meglátta a jót. A párbeszédeket hagyjuk is inkább mivel kimerülnek valami idétlenül megfogalmazott hatalmas életigazságban vagy egy “yeah buddy”-ban. Vagy említhetném Kylo válaszát arra, hogy miért ölte meg az apját : “nem érdekes az, felejtsd el a múltat”. Akkor ok :D.

    – A film közepére teljesen felesleges volt a Las Vegas-os polkorrekt állatmentés, ráadásul ezerszer látott és unalmas is.
    – Egyre kevesebb az idegen faj és kevésbé erőlködnek a kedves készítők, hogy ne a földre emlékeztessenek a bemutatott bolygók.
    – Snoke kinyírása aztán baromi tökös lépés volt kár , hogy nem érdekelt, mert semmit nem tudtam róla azon kívül, hogy gonosz.
    – A BSG pilotjában sokkal jobban bemutatták az egész resistance szál lényegét, a kétségbeesett menekülést.
    – Leia “feltámadása” az űrben :DD
    – A fegyverkereskedős beszélgetésből még ki is lehetett volna valami hozni , de két mondat után elfelejtették. Ez nem az a film.
    – Sose gondoltam volna, hogy Luke halála semmilyen érzést nem fog belőlem kiváltani.
    – Finn “önfeláldozása” és a koreai csaj eszmefuttatása a háború lényegéről is fantasztikus mélységű. Kár, hogy ezzel a lépéssel kinyírta volna minden szövetségesét egy emberért.
    – Yoda megakadályozza , hogy Luke felgyújtsa a kódexeket , majd ő maga égeti fel, és Luke próbálja menteni a könyveket. Most akkor ki mit akar? (Ez a szellemként való beavatkozás is felvet pár kérdést : pl. Obi-van-ék miért nem csinálnak semmit?)
    – Tele volt akcióval a film , közben számomra mégsem volt maradandó egyik se, amiben meg volt potenciál (a testőrök legyőzése) , azt meg 1 perc alatt lezavarták. De legalább a lila hajú nő öngyilkossága baromi szép lett.
    – Poe egyelőre teljesen felesleges, random x-wing pilóta is helyettesíthetné, hiszen csak felrobbant a repülőjével dolgokat és pacsizik Finn-nel vagy a droiddal.

    Nagyjából ennyi, ez egy következetlen limonádés katyvasz volt.

  187. human: Yoda megjelenése és Luke cuccában való keresgélés, R2D2 reakciói, amelyeket bátrabban használtak a IV. epizód után. Lehet, hogy van több vagy nincs, de ha így vesszük, az egész egy mese. Revidiálom az álláspontomat, de nekem az egész klasszikus trilógia a gyerekkorom meghatározó része, manapság pedig már van olyan mondat, amin emiatt nevetek. Nekem az esetlenségek is már ebbe a kategóriába tartoznak és nekem ettől is marad örök klasszikus.

    Persze, hogy kevesebben. :))))))))

  188. Flyvik: Yoda keresgélése már a lecke része volt. R2D2-t és C-3PO kettősét talán elismerem, bár szerintem közelébe sincs annak, amivel ez a film indított, és többnyire jó helyen volt használva, mert szerintem itt sokaknak az a baja, hogy sokszor nem is illik oda a poén, főleg ha a film főbb témáit nézzük. Luke seprése pl szerintem illett, a kettő már általam korábban említett pedig egyáltalán nem.

  189. Riska:
    Nagyrészt egyetértek, csak a Yodás részhez szeretnék hozzászólni ami szerintem pont jól sült el. Két okból is.
    1. Luke pont azért akarja őket elégetni, mert azt hiszi ezek jelentik a Jedi-rendet, “szentek” stb, túlértékeli őket. Yoda rámutat, hogy bár fontosak, nem a legfontosabbak, nyugodtan veszni lehet hagyni őket vannak sokkal fontosabb dolgok is amire figyelhetne Luke, ezt próbálja a fejébe verni.
    2. Rey már bepakolta a könyveket a Falconba, Yoda tudja ezt.

  190. SPOILER

    igazából kb mindent leírtak előttem, a totális hullámvasút. nem mondhatom kifejezetten rossznak, mert azért voltak jó pillanatai, de nem az igazi. rengetegszer csak fogtam a fejem. a csomó vicceskedés… látszik melyik korosztály számára készült. nem vagyok nagy rajongó, de párszor a prequeleket idézte (az egész kaszinóbolygós szál..)
    – nem vagyok rásszistá, de ez a rengeteg random ázsiai karakter… megint a kínai market miatt? eléggé feltűnő volt
    – leiának tökéletes lett volna az a befejezés, oké h vannak képességeik, de ez jézus-allegória túlzás volt, vagy akkor már amikor a bolygóra menekülnek.. de neeem. következő részben majd megint kapunk egy cgi lejját az sokkal jobb lesz, tényleg. ezzel szemben luke kiírása kb zérus érzelmet váltott ki.
    – rey kiképzése.. igazából már tökmindegy, kb megszoktuk hogy Mary Sue, Yoda mondásában is volt valami féligazság, hogy mindig a fejükre nőnek, pont Luke bénázott talán egyedül a kiképzéssel, meg félbe is hagyta, Ani is elég gyorsan tanult.
    – finnék is annyira ostobák voltak, persze, találtunk egy random kódfeltörőt, ő is jó lesz. végén megválthatta vna magát (oké, második kamikáze mozzanat lett vna a filmben, picit se radikális csoport) de neem.
    – a snooke utáni párbaj(ok) szuperek voltak, de nyilván el kellett rontani egy generikus háttérzenével. pedig már-már Duel Of The Fates-t idézte nekem
    – az utolsó fél óra totál felesleges volt, kb a nagyvezír halálával lezárhatták volna ezt a részt, nagyon szenvedtem már a végén
    – rey meg snooke eredettörténete is nem is tudom érdekli-e egyáltalán az embert. de kb az összes új szereplőé.. mintha nem írták volna meg a háttérsztorijukat
    – én is úgy vagyok vele, ezekkel a karakterekkel fogunk még új trilógiát kapni? inkább visszasírom az öreg hant, annyira érdektelenek a fiatalok

    nagyon érik a disney/marvel embargó, annyira egy kaptafára készülnek ezek a filmek. nem is értem aki azt mondja hogy ebben volt bármi merész húzás….

  191. Talán Spoileres írás. bár a javát már leírta mindenki

    Üresen jöttem ki a moziból,ahogy human is írta…
    Ennek a filmnek, egyszerűen nincs lelke. Tényleg filmgyártást láttunk, ami persze sok filmnél beköszön, de a Star Wars az más volt. (nem akarom a közhelyt felhozni hogy régen minden jobb volt) mert voltak jó dolgok a filmben, ami tetszettek, de a kínos “vicces” jelenetek, beszólások, a cuki lények folyamat kizökkentenek. Lehetett volna élvezetes is, de mindig jött vmi Dízni f@szság amit bele kellett szuszakolni…A Superman Leia meg SW mélypont.
    A birodalomban pl mikor lett volna Porg-evős-Shrek macskaszemes jelenet?
    Ezeket be kell nyelni sajnos. Elmaradt a varázslat, ami miatt szomorú vagyok, és ez a film is csak egy lesz a sok közül. Tény, hogy jobban működött mint a TFA, de így is nagyon felemások az érzések.
    Még az előzmény trilógiát is többször újranéztem. A TFA-t 1x láttam, és ezen se érzem, hogy többször kéne. Sajnos.

  192. Röviden:
    A TFA nál fényévekkel jobb!!
    Sajnos ez se nem jó se nem rossz!! Olyan közepes!!
    De nagyon látszik hogy Disney azok a poénok istenem 5 évesek szinvonala
    !! Ettől komolyan nem lehet jobbat várni??!!
    Pár dolog megmenti épphogy a filmet de hát a Baljós Árnyak vagy a Klónok támadása is sokkal jobb mint ez a 2 rész együttvéve!! Sajnos ez mindent elmond!! Ezek után már az új trilógiába sem tud bízni az ember pedig mekkora potenciál lenne benne!!!!!

  193. Hát ez rossz lett :/ Pedig rettenet vártam.
    Mondjuk meglepett, nem hittem, hogy a kitoszott bajszos Árész után idén még fogom magam nagyon kínosan érezni a készítők helyett is.
    De itt b*** vagy háromszor is rálicitáltak :D Leiaval ahogy megelevenítették Michelangelo festményét azzal a belebegéssel hát az mindent vitt :D
    De felnőttek klasszikusokhoz is, Finnék szála megidézte Frodó és Samu “legizgalmasabb” kalandjait.. :D de annak ha más nem, de értelme az volt..

    Ma délben voltunk, mostanra csak röhögni tudok a sok fszságán a filmnek.

    Viszont a kérdés adott, mi a francért lehetne várni a következő részt?
    A szörnyű I. és II. ep után is volt miért bíztatni magunkat, hogy de majd az Anakin/Darth Vader átalakulás biztos jó lesz. Az Ébredő Erő után is lehetett bizakodni, hisz elég sok felé lehetett vinni a storyt plusz az új karakterekben is volt potenciál. De most? Kb. letisztáztak/hattak volna itt mindent, azt vártam a végén, hogy akkor a harmadik rész olyan lesz mint egy Trónok Harca 10. rész amikor már a következő évadot vezetik fel :D

    A két nagy állva maradt “játékos” (Kylo, Rey) újabb, végső lezáró csörtéje nem hoz lázba.

  194. Spoilert tartalmazhat. Sajnos nekem mind az előzmény trilógia, mind a 7. rész jobban tetszett ennél. Úgy éreztem magam, mintha egy Űrgolyhók 2-re ültem volna be. Nem a progok meg egyéb cukiságok végett, hanem hogy komoly jelenetet egyszerűen elparodizáltak. Mélységes szomorúságot éreztem ez végett. Nem a gyerekkoromat tették ezzel tönkre, de elérték hogy ez a trilógia abszolút ne érdekeljen. Bármilyen is legyen a 9. rész ebből már jót nem tudnak kihozni. Egyáltalán nem azt vártam, hogy majd az eredeti trilógiára fog hasonlítani, hanem hogy legalább olyan újdonság lesz, mint az előzmény trilógia. Nem történt meg. TFA egy New Hope remake, a TLJ pedig egy Star Wars Parody. Miért kellett ez? Mi volt a céljuk ezzel? Egy TFA szintű filmmel teljesen elégedett lettem volna. És akkor most csináljam azt, hogy majd megveszek egy rakás könyvet, hogy megtudjak dolgokat a trilógia körüli eseményekről, karakterekről? Ezek a ponyvaregények sohasem fognak úgy működni, mint a filmek. Tudom, rengeteg SW regényért fizettem és olvastam ki. Vannak jó sztorik, de az írás az javarészt nagyon gyenge. Majd egy könyvből tudjam meg miért is tették bele a filmbe Phasmát? Kik a Ren lovagok? Hogyan történt valójában Kylo Ren átállása és Luke hogyan képezte a Jedi tanoncokat? Snoke háttérsztorija? Maz Katana ki is valójában és honnan szerezte meg Anakin kardját? Mindenért majd perkálnom kell? Komolyan? Áhh mérhetetlenül csalódott vagyok, nem is értem azokat akik azt mondják végre mert újítani a Star Wars. Annyiból igen, hogy vége lett a Skywalker sagának, aminek talán örülök is, de az oda jutás, a forgatókönyv, a szövegek, a jelenetek, mind nagyon suták voltak. Söprögető kissrác a végén? Már csak azt vártam mikor harap bele egy milkyway szeletbe és mosolyog a kamerába.

  195. Red13
    Ezt a fajta háborgást azért furcsállom mert anno a Jedi visszatérnél még senkit se érdekelt honnan jött az a fekete ruhás öreg mókus aki egy jelenetben tűnt fel a Birodalomban, amúgy Vader is térdet hajt neki de még a neve sem derült ki, csak a titulusa (Emperor). Nem hangzott el honnan jött, ki ő, mitől ilyen iszonyat erős, csak megjelent és volt. És elfogadta mindenki. Most meg mindenki háttérsztorikat követelve veri az asztalt, hogy miért nem tudunk mindenkiről mindent, ki az a Snoke, honnan jött, miért ilyen erős, stb. :)

  196. @Red13

    Csak kíváncsiságképp kérdezem meg, feliratosan vagy szinkronosan nézted?
    Na meg a végén a söprögető kissrác miért volt gáz? Mutattak egy erőhasználó gyereket, aki álmodozik. Ez miért volt gáz?

    Kommentől függetlenül, szerintem messze jobb volt az előző új részeknél. Ezért nézek érdekesen, mikor a TFA-t magasabbra teszik. Azt a bubis fosást..

  197. Na, hát ez rossz volt.
    Nem vagyok hardcore-fan, így engem könnyebb lenne papíron megnyerniük, én nem akadok fent sok olyan dolgok ami a rajongókat zavarja, nekem mint film és blockbuster sem működött.
    Magában egyáltalán nem állja meg a helyét, nem volt benne egy rohadt rendes párbaj, pedig ezt még a prequel trilógia is hozta!
    Finn + az egész szála teljesen kihagyható és szar volt.
    Rengeteg “Disney-hatás” a filmen: sok nagyon gyenge poén amikor a közönség a térdét verve röhög; a végén az álmodozó kisgyerek utalva rá, hogy ők az új célközönség.
    A Leia-s jelenet olyan volt, hogy konkrétan nem értettem mit nézek, ami egy blockbuster filmnél meredek, de amit ott húztak az kb olyan volt, mintha Batman a következő filmben lézert lő a szeméből és Hulk-á változik.

    A TFA azért volt szar, mert egy nosztalgiabomba volt az egész és egy remake. Ez azért szar, mert mint film szar.
    Továbbra is a Rogue One a legjobb SW.

  198. értetlenül állok az ennyire túlzásba eső negatív hangok előtt! olyan, mintha sokan “nem értették” volna a filmet, pedig hát nem egy twinpeaksről van szó.
    szerintem teljesen jó volt.
    na mindegy, ezen ne vesszünk össze.

  199. Elsőre nagyon felháborodtam a filmen, de mivel beígértem az öcsémnek, hogy elviszem kénytelen voltam megnézni még egyszer… és a legnagyobb megdöbbenésemre másodszorra tetszett. Nagyon. Nem tudom mi történt, de valahogy összeállt a dolog. Leia még mindig gáz, de azon kívül nem zavartak már azok a dolgok, amiket elsőre hülyeségnek tartottam.

  200. “..a végén az álmodozó kisgyerek utalva rá, hogy ők az új célközönség.”

    Na nem azért, de ez hogy jött ki?

    Tényleg, őszintén, mi a gáz abban a jelenetben? Ez nekem már túlmisztifikálás.

    SPOILER

    A végén bemutattak egy erőhasználó gyereket, aki elmereng és vágyakozik, hogy vége legyen a sok szarnak, amiken mindennap átmegy. Ebben mi a Dízni? Miért fos és gyerekes ez a dolog? Azért mert egy gyerek van benne? Nem a jövőbeli Anakint láttuk, vagyis nem tudni még,de akkor is.

    Totál megértem, ha valakinek ez a film nem adta át annyira, mert adott rá nem 1 nem 2okot. De én is azt látom, hogy most nagyon sokan belekötnek minden szarba, csak mert Dízni. Ez egyrészt azért vicces, mert a TFAnál (ami Szerintem egy retek szar) meg mindenki ajnározta a filmet. Holott ugyanúgy televolt dobálva olyan bődületes baromságokkal, amiknél üvölteni lehetett. Sokkalta több volt a poén és az ócska csavar. Most persze utólag már akik ajnározták, azoknak a nagy része ugyanúgy lehúzza, de ezen mindig mosolygok. Ami meg totál érthetetlen számomra, hogy eddig az volt a baj, hogy nem hallgattak a fanokra, most meg az hogy igen? Senki ne vegye magára, nem az a baj, hogy ha nem tetszett, hiszen ez mindenkinek szíve joga és fasza, hogy lehet normálisan véleményezni a dolgot, de ne menjünk már át értelmetlen fikázódásba, ez nem az Otherworld online…

    Egyéb észrevétel: Ha Leia ott meghal (amíg nem moccant meg, szerintem az egy nagyon erős jelenet volt) és Finn feláldozza magát ésvagy nincs az az utolsó fél óra, szóval ott a hajón mikor Kylo felébred, ott jönne a végefőcím, akkor szerintem nagyon eltalálták volna. Persze én így is élveztem.

  201. “Ez azért szar, mert mint film szar.
    Továbbra is a Rogue One a legjobb SW.”

    hm? leírtam miért nem tetszett nekem, de filmkészítésileg ez jobb volt, mint a Rogue One, lévén nem is úgy volt agyonvágva, mint az

  202. Basszus, kezdem azt hinni, hogy valami marha nagy gáz van velem, vagy ennyire igénytelen vagyok, de nekem a fanyalgók által felhozott dolgok nagy része marhára fel sem tűnt. Nem éreztem gagyinak a poénokat, nem vártam überdarkos atmoszférát sem, mert egyik SW-nak sem volt ilyen. A Revenge of the Sith-nek ás a Rogue One-nak sem, hiába hivatkoznak rá sokan, bár a Rogue One tényleg nem annyira meseszerű, mint a többi…marhaság viszont abban is volt éppen elég.

    Azt aláírom, hogy nagyon “átmeneti” film, de könyörgöm, egy trilógiáról beszélünk, aminek ez a középső része. Egy trilógia elkezdődik valahol, van egy középső része (általában itt alakul legszarabbul a hősök szénája) és van a katarzis a harmadikban.
    Erről meg olyan kritikát is olvastam már, mintha egy oscar-ra pályázó drámáról beszélnénk, amiből minden hiányzik, ami egy oscsar-ra pályázó drámához kell, nem pedig egy SW trilógia középső részéről. El van tolva kicsit a lépték.

    SPOILER

    Asszondják Luke ki lett herélve…miért is? Mert rohadtul kudarcot vallott, és emiatt megtört?
    Elvégre csak majdnem megölte kétségbeesésében az unokaöccsét, mikor látta, hogy jó eséllyel teremtett belőle egy új Vader-t, ergo rájött, hogy ugyanolyan vak volt, mint a régi jedi-k, akik miatt sötétségbe borult a galaxis…Ahogy ezt aztán kerek-perec meg is mondja Rey-nek.

    Én itt semmi kiheréltséget, semmi logikátlanságot nem látok, hanem egy teljesen érthető EMBERI reakciót. Luke karakterében EZ BENNE VOLT. Sosem volt olyan jedi, mint Obi-van vagy Yoda, ez egyértelműen kiderül a sztoriból, akkor sem, ha ellenállt Sidious-nak, és visszatérítette az apját a fénybe. Bőven elbírja a karaktere, hogy megmaradt “félúton” Obi-van és Yoda közt, akik “igazi” jedi-k voltak, és végig céltudatosak maradtak a bukásuk ellenére, meg Anakik között, akit a bukása áttérített a sötét oldalra.
    Ennek pedig simán lehetett az ára az, hogy úgy döntött, inkább kiszáll a dologból és elmegy meghalni, mielőtt még több kárt okozna.

    Nem tökéletes a film, de ahogy fentebb is írtam már, szerintem a legnagyobb “baj” az vele, hogy látunk már 7 SW filmet, és mivel vélhetően nem fogják soha R-besorolású darkos scifi-dráma-horrorra megcsinálni, bizony ezen túl már mindig lesz egy kis műanyag íze, akármilyen sztorit írnak neki.
    Kb mint az MCU.

    Én is néznék darkos SW filmet, ahol nincsenek cuki lények, tele van véres párbajokkal, ahol hullanak a jedi-k, sih-ek meg egyéb harcosok, mint a legyek, de SW nem ilyennek készült anno.
    A Rogue one pedig simán egy egyszer nézős film még úgy is, hogy abban aztán tényleg minimális a cukiskodás.

  203. @Próféta:
    Nekem személy szerint a kissrácos rész közel sem volt annyira zavaró a végén, azt nem is tenném kiemelten a negatívumok közé, viszont ne játsszuk már a totál fogalmatlant se.
    Nem nehéz ezt a metaforát belelátni a dologba – eleve a TFA azért lett egy teljes reboot mert elmondták, hogy azóta felnőtt egy újabb generáció, és most nekik is meg kell ismerni / meg kell velük ismertetni ezt a messzi-messzi galaxist.
    Valamint a filmben több olyan mondat/történés van ami kiad egy ívet a végére (Kylo: engedd el a múltat, Luke sorsa, stb) ami a végén kifut abban, hogy az “új generáció” egy tagja is felnyitja szemét, és innentől kvázi jön az ő idejük.
    Legalábbis én ezt így éltem meg, ehhez megvan a jogom :D

    Bár többen írtátok, hogy erő-érzékeny a srác. Na én erről lemaradtam, mert nemtudom ez miben kellett volna megnyilvánuljon.

    @human:
    Nem technikailag gondoltam, nem is figyeltem kifejezetten itt erre. Egyszerűen nekem az megáll a lábán egymaga is – még úgy, hogy az kifejezetten pár perccel lett a IV. elé ragasztva – míg a mostanit nem tudom így nézni. Nem szórakoztam rajta jól. Ennyi.

  204. Azért az utolsó jelenetnordas nagy túlzás. Lehetett volna árnyalni, emlékszem mekkorát néztünk mikor Yoda odarántotta a klónokban magához az övéröl a kardot. Anakinnek is a reflexei boltak jók 9 évesen, mivel a jövőbe látott. De seprűnyeleket képzetlenül nem ráncigált.

    Snoke-ot miért kellett volna bemutatni, az uralkodót meg nem? Mert azóta kb 4 star wars volt a mozikban, Palpatine be lett mutatva elölről hátulról. Ha valaki nulla tudással be megy a régi 3-ra, érti. Ha valaki be megy erre a régi 3 után marhára nem érti, mert miféle Ren lovagok, honnan lett ennyi pénze a Birodalom maradványának, mégis ki az aki vezeti és hogy került oda? Megannyi kérdés amire remek regények meg videojátékok majd válaszolnak.

  205. Scorpion82 +1

    @Csigusz

    Lehet én értettem félre a kommentet, az új generáció a filmben az egyértelmű, de mint utalás a 12 éces célközönségre.. Vagy lehet igazatok van, de ha így is van, ez a jelent tökre rendben volt. Szóval ha az is, jól belesimították. Amúgy a végén mikor kiment az udvarra, a seprűt az erővel vette kézbe (mozgatta a köveket haha) vagy a lábával volt csak nem vettem/vettük észre?
    Snoke előélete engem is érdekelne. Kifejezetten tetszett a karaktere. Mondjuk több villám lehetett volna.

  206. próféta:
    A vége jelenet szerintem rosszkor volt rossz helyen. Több, sokkal jobb lezáró jelenete is volt a filmnek, és mégis ezt a súlytalan semmi gyereket kellett odaerőltetni a felkelés gyűrűje villantatásával? Én is előretettnek, szájbarágósnak éreztem. Totál kizökkentő volt.

  207. a gyerek a végén…

    a film folyamán többször is utalt rá (Leia) hogy lehet hogy kevesen maradtak, de ők csak egy “spark”, ami pont elég ahhoz, hogy beindítson valamit – a való életben is pont ennyin szokott múlni egy felkelés, ld pl 56-ot.

    valamint Luke dilemmája ezzel párhuzamosan végig az volt, hogy jobb neki örökre elfelejtődni ott a szigeten, Rey meg győzködte, hogy kellenek a legendák a felkelésnek.

    na most ezek a vonalak pont a gyerekes jelenetben futottak össze, amikor látszott, hogy a kis rabszolgagyerekek ott imitálják a lépegetők által szénné lőtt, de ezt meg sem érző Luke legendáját, és emiatt lángra pattan bennük a felkelés szikrája.

    szóval kábé az egész film mondanivalója abban a jelenetben ért össze.
    ennek fényében azt mondani, hogy az csak úgy oda lett csapva és súlytalan volt…
    emberek, ti mit néztetek?

  208. Nem értem erről a filmről miért nem lehet negatívan nyilatkozni? Egyből neki esnek az embernek. És most nem is feltétlen az itteni kommentszekcióra értem. Más filmnél miért nem megy ez? Vagy a marvel, dc filmeknél is ez megy? Csak épp azokat meg se nézem, így a kommenteket sem olvasom. Emlékeim szerint a 7. rész is nagyon vegyes fogadtatás övezte, de ott nem voltak ekkora nagy fórum fightok. Rouge One-ért meg jóformán mindenki oda volt. Na az pont filmként volt rossz, szerintem rossz rendezés, vágások, olyan súlytalan volt az egész film, holott Star Warsként meg nagyon is működött. Itt a 8. résznél meg azért az korán sem igaz, hogy a hangos kisebbség, akiknek nem tetszett a film. Borzasztóan sok negatív véleményt lehet olvasni. User scoreok sem hinném, hogy manipuláltak lennének, más filmeknél miért nem hozzá ezt fel? Meg nemár hogy az ilyen dolgok, mint Luke átdobja a válla fölött a lézerkardot, Leia superman akciója, Hux és Poe párbeszéde, ne lennének ultra gázak? Még a Snoke és Rey problémákat el is nézem nagy duzzogva, lévén érkezik még egy film, abban sok minden kiderülhet. Még azt is eltudom képzelni, hogy majd itthon újra megnézve más lesz a véleményem. De könyörgöm voltak ebben a filmben olyan arcpirítóan kínos jelenetek, hogy a tenyerembe temettem a kezem. Az egész Fin Rose páros mehet a kukába. Kivágnánk a filmből, ugyanúgy egész lenne, hisz semmit nem tett hozzá. A kis ürge aki dobálta bele a pénzt BB8-ben tiszta Harry Potteres volt, azok a nyúlnánk kutyálmajmok jóformán a The Last Guardianból a lény. Annyira nem illettek bele a Star Wars világába. Meg ezek a kínos életigazságok ami Rose szájából elhangzik. Áhh befejezem.

  209. Söprögető kis srác a végén számomra azért volt oda nem illő, mert olyan volt mint egy 80-as évek reklámfilmje. Mars, snickers, milkyway akármi. Nyilván lejött azonnal, hogy miért kellett az oda, ennyire hülyének nem kell nézni, hisz ez a gondolat átlengte az egész filmet. Csak teljesen más volt, más képi világgal, mintha egy másik filmből vágták volna oda.

  210. @Red13
    “Vagy a marvel, dc filmeknél is ez megy? Csak épp azokat meg se nézem, így a kommenteket sem olvasom.”

    Azok a filmek messze nem ennyire megosztók. Nincsenek olyasfajta elvárások velük szemben, mint a SW felé.

    Amúgy nem értem a problémád. Az itteni kommentek kb 90%-a gyalázza a filmet. Erősen kisebbsgben vannak azok, akiknek tetszett.

    Neked most az a bajod, hogy a 10% neked esik? :D

  211. Nem értem ezt a sok csalódott kommentet. Az előző résznél jobb volt, gyakorlatilag mindenben. Nem hinném, hogy egy teljesen más filmre lehetett volna számítani azután. A 10 éves fiam imádta, mint ahogy 10 évesen én is imádtam az eredeti trilógia nyitányát. Egy űrmese sosem fog már ugyanyúgy hatni egy felnőttre, mint ahogy hatott rá gyerekkorában. Ezt hiába is keresi benne bárki. Ilyen elvárásokkal inkább érdemes elkerülni.

  212. Cleagne
    Nem azt írtam, hogy nem értettem, hanem erőtlennek és szájbarágósnak hatott ott ahová tették. Mert Luke itt már egy letűnt kor letűnt hőse, nem legenda. Elvonult nagyon sok éve, ja és felperzselt maga mögött mindent, majd csinált egyetlen egy nagyobb jedi trükköt egy elhagyatott bolygón. Köbö ötven embert át is vert. Hurrá! De erre a galaxis minden pöcegödrében már az ő nevét suttogják? Könyörgöm hogyan? És mire fel? Erre az inkompetens, szuicid hajlamokkal bíró lázadó söpredékre így felnéznek? …dízni pls. Szép kis galaxis, pont mint a miénk! :)

  213. hogyhogy hogyan??
    ott volt egy csomó birodalmi aki látta hogy hiába lövik Luke-ot, nem hal bele.
    nyilván elsutyorogták ezt egymás közt, jóhogy a kaszinóba is eljutott.
    komolyan ilyeneken kell fennakadni? atya gatya.

  214. @Red13

    Nem az, hogy nem lehet negatívan véleményezni, csak 1-2 dolog légből kapottnak tűnik. Mondjuk nekem is van egy ilyen, a wookie csirkés jelenet. Az a műanyag csirke..

  215. Imádtam a filmet, de az vitathatatlan, hogy nem tökéletes, de ebbe nem megyek bele, hisz a lényeg ki lett vesézve.

    Spoiler alert

    Snooke-t illetően van egy elméletem
    Szerintem nem halt meg, hisz rey s kylo a végén látják egymást s snooke azt mondta, hogy o hozta létre a kapcsolatot kettőjük közt.
    Szerintem Snooke nem személy hanem az erő sötét oldalának a fizikai megjelenése, ahogy a császár is az volt s addig eros amig a tanítványa hisz benne s a sötét oldalban de amikor mar nem hisz benne sebezhetővé válik, és meg lehet ölni.
    Lehet, hogy nagy baromság, de kíváncsi vagyok kinek, mi a véleménye.

  216. Még egy vélemény

    SPOILER

    A végén szereplő kissrác funkciójával kapcsolatban lenne egy meglátásom.
    A hetedik rész címe az volt, hogy Az ébredő erő, és szerintem igazán itt nyer értelmet.
    Eddig mi volt? Csak az lehetett Jedi akiben a mitobizbasz szintje magas volt. Most az új trilógiában ez megváltozott. Az tudja használni az erőt, aki hisz benne. Rey szerintem ezért lett erős, mert hitt abban, hogy az erő létezik. Mennyire lelkes volt amikor Han elmondta, hogy igaz minden a Jedikrol. A végén a kissrác ugyanaz, lelkesen mesélte Luke történetét, és hitt benne, hogy az erővel képes lehet bármire.
    Ergo az új trilogiában, már nem a mitobizbasz szint számít, hanem, hogy mennyire hisz benne az egyén. Ezáltal sokkal többen lehetnek képesek használni az erőt, mivel az felébredt.

  217. SPOILERES észrevétel.
    .
    Film legvégén, mikor Luke ül a kövön és nézi a két napot, akkor egy űrhajó(?) halad el az egyik előtt. Ott a moziban észrevettem, de aztán gyorsan ki is ment a fejemből, egy videóban hallottam és egyből beugrott.

  218. — SPOILER —

    Csütörtökön néztük, eddig ülepedett, de ki kell magamból írni úgy érzem. Az első 1 órában fogtam a fejem, hogy ez mégis micsoda…valami elcseszett poénkodós syfy, vagy ez komoly amit látok….
    Mikor a hajón vannak, illetve az utolsó etap már tetszett, de az elejét nem tudtam élvezni, így ebből is elvett valamennyit.
    A kaszinós rész és a Rose-szál tökéletesen felesleges volt, Finn fejlődését és “harcos” hozzáállását, másképp is be lehetett volna mutatni. Del Toro és Phasma meh…újabb felesleg.
    Snoke súlytalan volt, kuka. Ren és Rey, illetve az őrök harca tetszett, de vicces, hogy Ren tud bánni az Erővel, ugyanakkor ketten alig gyaktak le 6 (7?) őrt… Lényegében alig tudunk meg valamit a sztoriból, a múltból, ez idegesített is. Válaszokat vártam.

    A két főszereplő színész ismét bebizonyította, hogy alkalmatlanok, egyszerűen egyik sem hiteles, talán a kiscsajban van valami. Komolyan mondom, Hamill-é volt az egyetlen értékelhető színészi teljesítmény és mint azt tudjuk, ő erőn felül teljesít, mert hát max. B-kategóriának felel meg. Leia rendben volt alapvetően, kíváncsi leszek a 9. ep. elején mit kezdenek vele. A többiekre kár karaktert vesztegetni. Poe egyfelől szükséges Han Solo pótlék, másfelől viszont egy balfék.

    Erőltetett idióta poénok, de legalább a fél mozi visítva röhögött pl. a tejes cuccon. Hát gratulálok ha ez volt a cél, de ez e legalja így. 12 éves gyerekeknek készült, nem vitás – és nem, nem tudok ilyenkor én is 12 éves lenni, mert a kvázi fizikai poénok egy sw-filmhez nem illenek.
    Kifelé kétféle arcot láttam: velem együtt lebiggyesztve jött ki, vagy idézgette a CPO-poént, meg hogy befialt a porg… :(
    A moziélmény is elvett az egészből, 5 percenként járkálás, folyamatos duma. Egy időre elég is a mozis “közönségből”.
    Írom mindent úgy, hogy nagyon vártam a filmet és a 4-5-6-on nőttem fel.

  219. @CrM: “A 10 éves fiam imádta, mint ahogy 10 évesen én is imádtam az eredeti trilógia nyitányát.”

    Na, igazából ebbe benne van minden.
    Mármint ne értsd félre, tökre jó, hogy neki is meglesz egy ilyen gyerekkori szériája amit szeret, de pont ezért nem fog nekünk tetszeni, mert ez az új trilógia célzottan lett a fiataloknak szabva – legalábbis az én személyes meglátásom ez, nem véletlen volt az előző egy New Hope v2.0. Nem a régi rajongókat akarják kiszolgálni (ezért csinálnak sok olyan húzást amik totál kiborítják őket) Aztán persze tévedhetek is.
    De továbbra is tartom, hogy a végén a kissrácos jelenet – persze értem, hogy felébredt az Erő stb – egyszerűen nem tudok nem egy ilyen metaforát látni oda, hogy a fiatal rajongók akik szintén kardozni fognak, stb…
    Ugye a tavalyi rész végén még csak a kislányok öltöztek Rey-nek, stb. Most már “bárkiből lehet hős/legenda, csak hinni kell”.

  220. Amúgy mesélje már el nekem valaki, hogy az Első Rend végül is mi a fenét akar? Egyáltalán mik ők? Mi a céljuk? Ez nekem a korábbi részben sem derült ki.
    Palpatine a hatalomátvétele után létrehozta a Birodalom politikai szervezetét és ennek a fenntartására az erőszakszervezetet a birodalmi katonákat, gépeket. A lázadás ennek megfékezésére jött létre.
    Most itt van 30 évvel később az Első Rend és megannyi kérdés. Az Rend vezetője Snoke? Igen, de másnak is a vezetője? Nem úgy tűnik, csak annyi hogy egy erőhasználó. Így az Első Rend pusztán egy szélsőséges militáns csapat, vagy nevezhetnénk őket terroristáknak is. Hogy honnan van ennyi pénzük csúcstechnikájú fegyverzetre, hajókra rejtély…Így viszont meg azt sem értem, hogy az Ellenállás minek is áll ellen? A Birodalom megszűnt és van az Új köztársaság, amit támad egy katonai szervezet. Akkor ők most rendőrök vagy mifélék? Nincs politikai cél mögöttük sem.

    Ha valaki lenne kedves kisegíteni, megköszönném. Ja és ne könyveket hozzon fel, mert ezeknek a filmekből is ki kellett volna derülniük, de úgy néz ki már nem nagyon fog.

  221. Csak annyit tudunk az eredetükről, hogy Az ébredő erő elején a bemászó szöveg azt mondta, hogy vannak és kész. A Birodalomból. Hogyan? A lázadás és az új államapparátus hogyan nem vette észre a saját győzelme után a Rend létrejöttét, fejlődését és akadályozta meg?
    A klasszikus filmek, de még az előzménytrilógia is egy teljesen világos és érthető vonal mentén haladt. A folytatásoknál meg csupa kérdés és semmi válasz vagy magyarázat. Csak zűr és zavar.
    Sajnos 2 film után nekem is azt kell mondanom, hogy bárcsak ne így nyúltak volna vagy egyáltalán ne nyúltak a befejezett/lezárt történethez. Nagyon sajnálom pedig.

  222. SPOILER

    A pozitív index kritika után már sejtettem, hogy rossz lesz, de nem számítottam, hogy a fő sztorival fullba nyomják a kretént. A gyök kettővel cammogó bombázók, az egy ugrásra van üzemanyagunk, amit el is használunk a meneküléshez, de a végén mégis ugrunk egyet, a túl gyorsan mennek ezért nem tudjuk szétlőni őket és jajj három csillagromboló vadászait nem kockáztatjuk három csotrogány ellen, mert hirtelen az első rend foglalkozik a katonái életével. A kódtörős kreténség, aminek végül nem lett semmi értelme, csak el lehetett baszni 45 percet a totál érdektelen “lóversenyre” meg Finn kardozására, mert az nem maradhat ki.

    Ami tetszett, az a humor, és a Luke szál, ez a két dolog mentette meg a filmet. Snoke az előző rész felvezetése után csalódás volt, bár Kylo Ren lázadása érdekes fordulat volt, mégis valahogy nem üt akkorát így egy súlytalan “főgonosz” ellen. Silver nagyont alakított, nekem Rey viszont beleszürkült ebbe a részbe, szinte csak sodródott az árral. Luke “erőhologramja” a végén ütött, de a halálát kissé értelmetlennek és erőltetettnek érzem, így hogy szegény Carrie Fisher meghalt, senki sem maradt a kilencedik részre a régi hármasból.

    Azon továbbra sem tud túllépni a “jó oldal”, hogy az elképzelésük szerint az egyensúly az erőben azt jelenti, hogy legyőzik a sötét oldalt. Pedig most vannak a legközelebb ahhoz, hogy egyensúly legyen, gyakorlatilag mindkét oldalnak csak egy-egy erős, de csiszolatlan képviselője maradt, így semmi értelme annak, hogy az elvileg egyensúlyra törekedő erő “fényes oldala” hirtelen megszáll egy csomó kölyköt.

  223. Star Wars Ep VIII

    Nem is tudom. Kicsit meginogtam a billentyűzet felett, mintha félúton lennék a Sötét és a Világos oldal között. A film egyszerre jó és szörnyű, mert kiváltotta az érzelmi skálám széles spektrumát. Kivételesen most nem pro és kobntra írnék véleményt, hanem szereplők szerint.

    KYLO REN / BEN : Ő volt a film középpontja és a lelke. Végre igazán megérthettük az ingadozásainak az okait. Remek. Most ugyan nem csapkodta magát, de aztán a liftet csak lerendezte. Mintha az új rendező irónikus módon rendet akart volna tenni az EP VII-ben látott káoszt. Ráadásul még Snoke is lealázta, hogy tényleg gyerekként viselkedik maszkban rohangálva, így végre levetették vele. Jó ötletnek tűnt kezdetben a mentális link is, kár, hogy ezt már annyi helyen elsütötték. A tróntermes jelenet nagyon tetszett, ahogy a párbajok is a testőrséggel. Utána pedig végre tököt növesztett és úgy viselkedett, mint egy érett, tervekkel rendelkező vezér.

    REY : Ő volt a másik meglepetés. Azt a csavart vártam, hogy ő és Kylo térfelet cserélnek, tehát a lány lesz Sith és a másik Jedi, de így sem rossz. Fohászkodtam, hogy remélem nem az lesz a csavar, hogy testvérek vagy hogy ő Luke lány vagy Snoke lánya, de szerencsére ezt nem sütötték el újból. Ugyanakkor roppant naív gondolat volt tőle, hogy csak úgy besétál Snokékhoz és majd helyrebillenti Bent. Azt a taslit a lézerkarddal meg is érdemelte Snoketól. Aztán jött a csodás megmenekülése a párbajok után, amire semmilyen logikus magyarázatot nem adtak. Egyszerűen csak felteleportált a Millenium Falconra? Vagy a flotta megsemmisülése közben simán oda tudott repülni érte? Hogy lehettek ott a Jedi könyvek a Millenium Falcon fedélzetén, ha azokat Yoda elégette?

    YODA: Apropó Yoda. Lehet ezt jó ötletnek gondolták, hogy a sok mechanikus lény mellé berakjanak egy bábu Yodából készült szellemet, de ez így iszonyat volt. Gagyi. Nevetséges. Istenkáromlás. Pláne visszahozták az idegesítő vihogását.

    LEIA: Szegény Carrie Fisher. Isten nyugosztalja, de ez a színészi játék nagyon gyengécske volt tőle. A hangja pedig olyan rekedt, mint aki jócskán leküldött pár kupica piát. A hídon kellett volna valamit kiabálnia, de a rekedtségtől inkább egy erőtlen nyekergés lett. Őszintén szólva a legjobb lépés az lett volna, ha az űrbe kirepül és meghal. Ennyi. Nem, helyette feltámasztották a vákuumból visszarepülve… Jaj. Így is szomorú kötelesség lesz pár esetleg meglévő jelenete után rövid úton kiírni a IX. részben.

    LUKE: Ő iszonyat csalódás volt. A szigete miatt Túl hosszú a film. Érezhetően sok mindent akartak belezsúfolni, de egy csomó felesleges jelenet és történetszál volt a filmben. Fél óra vagy egy óra után már az órámat néztem, mert annyira fájdalmas volt nézni Luke szigetének minden szegletét és pár huzamosan vele a kaszinót nézni, mert annyira érdektelen. Kit érdekel, hogy Luke hol halászik vagy milyen tejet / vizeletet eszik? Nem bírt egy élhetőbb bolygót találni? Helyette lakik egy nyirkos és fűtetlen kőépületben? A lány meg kint alszik a szélben, ahelyett hogy lesétálna a Millenium falconra? Luke eldobja a fénykardját? Chewie nélkül nem hisz neki? Ez annyira komolytalan. Továbbra sem tudom megbocsátani neki és a többieknek, hogy hagyták a galaxist elbarmolni.

    POE : Rá nem igazán tudok mit mondani. Az elején a hősködése túlzás volt, a lázadása megint felesleges perceket vett el, de a végén legalább tanult a hibájából és megtanult időben leállni az öngyilkos küldetés közben.

    FINN (és ROSE): Ők voltak a film mélypontjai minden téren, de ez nem a karakterek hibája. Egyszerűen a hozzájuk kapcsolódó B-szál érdektelen. A kaszinós rész, majd a CGI állatmentés és menekülés és aztán Finn csodás párbaja Phasmával teljesen felesleges, ez max. egy bővített rendezői változatba kellett volna. Ezt az egész kódtörő baromságot totál kivághatták volna a filmből, mert nem tett semmit sem hozzá a cselekményhez és nagyon-nagyon sok értékes idő ment el vele. Az új lány egyébként aranyos. Szegény nagyot koppant azzal, hogy Finn Reybe szerelmes. Aztán a végén ő is megmenekül, mert hát Finn a teljes Luke elleni tüzelés közben nyilván egy síkságban simán el tudja húzni a bázisig, ha már ölben nem képes szaladni vele. Bár mit is várunk, ha előtte a teljes legénység eltűnt a hangárból holttestek nélkül, majd még mezei rohamosztagosként le tudja verni a képzett Phasmát is?

    Szóval összességében a borzalmasan gyenge EP VII után ez a film kifejezetten előrelépés volt. Számomra a film a tróntermes jelenettel kezdődött el igazán, mert addig az egész marhára unalmas volt. Onnantól már jobban pörögtek az események, de így is túl sok volt a váratlan megmenekülés. Poe első lázadása, utolsó bombázó dráma bevetése, kifogyó üzemanyag, Leia csodás megmenekülése, főhajót beérni nem tudó ellenfél, aztán Poe mini lázadása, majd Miss Lilahaj (nem tudom a nevét) önfeláldozása, majd Finn csodás párbaja, majd majdnem önfeláldozása a sós síkságon, hogy a végén jöjjön Luke önfeláldozása. Tehát túlságosan erre volt a dráma kihegyezve, mintha mártírok gyülekezetét néznénk. Közben az érdemi beszélgetések fele hülyeség és lényegtelen volt némi pátosszal a reményről. Az egész filmnek kb. a fele volt értelmezhető, mert a túlnyújtott szigetes jelenetek, pláne a kaszinó, az állatmentés a városban és a fűben rohangálással, a börtönös jelenet, a kódfejtés, a Lázadók belső lázadása nagyon-nagyon sok időt elvitt és a sztorihoz egyáltalán nem tett hozzá. Őszintén szólva az EP VII-ből és az EP VIII-ból lehetett volna egy filmet csinálni egy jobb vágással és a felesleges részek hiper-szuper bővített változatára hagyni.

  224. SPOILER-es vélemény. Este láttam. Volt benne néhány ígéretes rész. amire azt gondoltam, ej, ha mondjuk ezzel Nolan-ékat bízzák meg, ugyanolyan csodát tudtak volna tenni, mint a Dark Knight trilógiával… Na ígg viszont, ennél még az erő ébredése is jobb, mert az legalább csak egy látványos hommage, nem is akar és nem is tud több lenni annál.
    Ebben meg elkezdik a dolgokat “továbbgondolni”, de ilyen alacsony nívón ezt kár csinálni…
    Rengeteg résznél pattantam fel kis híján a moziszékből hogy nadeakkoreztmostígymégishogy, most csak egy dolgot emelnék ki, amiket így végigolvasva a kommenteket, többen is írtatok, ez pedig a hiperűr-kamikaze. Ilyet végképp nem szabadott volna engedni, és sszameg, ez pont egy olyan filmes világ ami már az elejétől fogva (nem azért mert logikus, hanem mert cool) a 2. vh-t idéző dogfight-okra épül. Erre itt a rész elején még pluszban rá is pakolnak (amikor a bombákat úgy szórják mint az 1. vh-ban, éppen csak nem a pilóta tekeri le a fülke ablakát és dobálja ki kézzel…)
    Szóval itt ezt többen félreértitek úgy látom, ehhez nem kell kamikaze sem, egyszerűen ha ilyet lehet (én ebben a világban pont ezért mindig is úgy képzeltem el a “hiper-ugrást” hogy ilyet nem lehet) akkor ezzel a technológiával rakétákat kell építeni és kész. Mármint nem ezt követően, hanem mindig_is_
    Nem gondolom hogy én lennék a nem létező űr-hadászat legnagyobb komponyyája, de én ezt itt a kőkorzsaki Földön már régesrég kitaláltam. Ott meg eddig nem gondolt erre eddig senki?

    Az ilyenkre mondom mindig hogy ez nem univerzum-építés, mert itt nincs végiggondolva semmi. Viszont ezzel a hozzááállással meg nem filmet kell rendezni meg forgatőkönyvet írni, hanem másfél perces játék-intrókat…
    Komolyan, a saját anyjukat eladnák egy cool vagy szép jelenetért. És közben sznak rá hogy amúgy ezzel dobják akukába ami előtte volt meg ami utána lesz.

    És most ez egyetlen jelenet volt, lehetne sorolni órákig (Leia “űrsétájától” Snoke-ig (meg ott az egész jelenetig, de egyáltalán ahoyg ezt a kaarktert kezelték), Yodáig, Luke-ig. És akkor még egy külön posztot az idióta poénoknak. És nekem amúgy nincs bajom a polkrrektségre törekvéssel, de akkor az legyen tisztességesen megírva. Itt ez is béna volt és totál kilógott.

    Szóval lett volna ebben potenciál – ehelyett lett belőle egy hulladék.

  225. sum-blink Lehet szeretni, vagy nem szeretni a filmet, de a felhozott WTF-nak titulált dolgok nagy része oda nem figyelésből ered, már bocs.

    SPOILER, nyilván

    MI VOLT A FILM LEGVÉGE? KI AZ A GYEREK? – Az Las Vegas bolygóról az egyik rabszolga gyerek.
    Maz Kanata jelenete full felesleges – Most ezzel meg mi bajod volt? Adott átkötést annak, hogy miért mennek oda, ahova.
    Honnan lett ekkora Első rend flotta és személyzet – Elég nyilvánvaló a flotta és egyenruhák alapján, hogy a Birodalom megmaradt erői felett vette át valaki (Snoke) a hatalmat. Azt ugye nem gondoltad, hogy az egész Galaktikus Birodalom TELJES hadserege elpusztult az Endor fölött?
    Legalább 10 csavar van a filmben! – Ez jó, mert igazából én egyedül a Luke féle csavart mondanám csavarnak, a többi meg sem próbált annak tűnni.
    Kylo karaktere még mindig homály – Mi lenne az benne? Egy ideggyenge elkényeztetett kis pöcs, aki történetesen rengeteg Erővel bír és nem képes ezt feldogozni megfelelően.
    Viszont megmenti a lányt Snoke-tól? – Két mondattal korábban mondod, hogy Vader utánérzés, és ez meg nem esett le? Megmenti Reyt, mert ahogy Vader Lukekal, ő Reyjel akarja uralni az univerzumot.
    Rey kiképzése SEMMI. Amit a trailerben is láttunk kábé… – És ez sokkal kevesebb, mint Luké, akit képzett Ben egy napig, meg Yoda egy hétig, ugye? Igen, egy hétig, és már ez is nagyvonalú volt, ugyanis a Hoth-on zajló csata utáni szétválás, és a Vaderrel zajló párbaj között nem telhetett el több. Hanék menekültek, elbújtak az aszteroida mezőben, aztán menekültek megint, aztán elmentek Landohoz. Jó eséllyel még utazással együtt sem telt el egy teljes hét.
    A Jediknek 0-24 látomásaik vannak? – Nincsenek 0-24-ben látomásaik, de ha koncentrálnak, vannak neki, és ezt tudtuk már a Birodalom visszavág óta.
    Mi volt az a jelenet lent a föld alatt Rey-yel és kinek mesélte E/1-ben? – Az a jelenet szerintem kábé az volt, ami Lukenak Dagobah-n, mikor megküzdött a saját sötét oldalával. E/1-ben pedig Kylo-nak mesélt róla, mert hogy Snoake összekötötte őket, hogy Reyt odaédesgesse magához Kylo bizonytalanságát kihasználva.
    Luke felgyújtaná a könyveket (!) erre Yoda lebeszéli, majd megteszi Ő. – Nem próbálta lebeszélni Lukeot róla.
    A Jedik mióta tudnak beszélgetni és megérinteni egymást bolygónyi távolságokból, hovatovább testükből kilépve harcolni??? – Azt tudtuk eddig is, hogy az erő segítségével képesek kommunikálni valamilyen szinten. Harcolni nem tudom mennyire képesek, de ténylegesen Luke és Kylo nem harcoltak, Luke folyamatosan kerülte a kontaktust.
    Az Erő teljesen újra lett magyarázva, kiforgatva – Az Erő eddig is PONTOSAN így volt megmagyarázva.
    Miféle szavak és mondatok ezek egy Star Wars filmben: “lézerkard (!!!) , játsszuk le – Az megvan, hogy ez a magyar fordítás hibája, ugye?
    Hova tűntek az eddigi fajok? Sehol egy dewback, ronto, gungan, dug, ewok, akármi… – Amik, akik eddig harcoltak, azok most is. A hátasállatok nyilván bolygóhoz vannak kötve, a gunganek, meg ewokok, amik ugyebár törzsi kultúrák, pedig mit kerestek volna itt?
    Full fantasy lényekkel lett teletömve, a film, amik inkább egy HP univerzumba illenek. – Fantasy lények úgy mint…?

    Mondom, lehet kritizálni a filmet, voltak hibái, de azért olyasmiket ne rójunk már fel, amik nem azok.

  226. nálam az Disney $tar War$ epizódok közül a Rouge One talált be. nem értem miért nem lehet a “Kánontól” eltérni és 1000x eljátszott dolgokat mutogatni. pl. SPOILER Snoke (Jigsaw) halála ugyanolyan, mint Dooku gróf halála (ugyanúgy céltalan, súlytalan és korai).
    a legjobb jelenetek (feel good) a szigeten voltak nekem (az összes hibájával együtt: madár lények, fejés, gondnokok, stb.).
    a Disney Starwars részlege MONGYON LE!

  227. Most néztem meg. Hát, ez nekem csalódás volt, pedig szeretem a sorit.
    Az ep7 jó volt, annak ellenére, hogy kopipaszt, a R1 oltárira bejött, de ez borzalmas volt:
    – nincs dinamikája a filmnek, egymás után pakolt jelenetek
    – oltári nagy blődségek (lásd: az űrben való, védőruha nélküli lebegéskor nem pampul meg az egyik “hős”)
    – előző részben beharangozott húdenagy főgenya, aki 5mp alatt lerendezésre kerül
    – gagyi párbeszédek, melyeknek semmi értelme
    – karakterek ostoba cselekedetei, holott elvileg hűdenagy harcosok és stratégák
    – súlytalan gonosz karakterek
    – a testőrök elleni párbaj kivételével gagyi akciók és csaták (már ha annak lehet nevezni)
    – se füle se farka fővonal
    – a zenére nem is emlékszem
    – ostobán lehelyezett poénok, amik egy Guardiansban elmennek, vagy egy H.Ford jelenlétében, de itt inkább szánalmasak voltak
    – valamint megléphették volna azt, amit nem mertek (csaj és csávó egymásra találása és rule the world)

    A CGI oltári jó volt. Ha ez a csávó marad az író és/vagy rendező, akkor elvesztettek egy nézőt az ep9re, max itthon ingyé’.

    A spinoff viszont nézendő lesz.

  228. A TFA és a RO elég alacsonyra tette a mércét számomra, de még így is sikerült csalódnom. Bár vannak megpendítve benne olyan dolgok, amik érdekesek lehettek volna, de összességében nem sikerült ráéreznem a filmre. Kicsit sem érdekel a karakterek sorsa, vagy, hogy innen merre viszik tovább a történetet. Azt hiszem, hiba volt úgy nekiállni egy trilógiának, hogy nem volt kitalálva a vezérfonal.

  229. Bár mit is várunk, ha egyszer nem mesélték el normálisan, hogy mi történt az elmúlt 30 évben? Luke több tucat Jedit kitaníthatott volna és ha jól értettem angolul, akkor egy részükből lett az Első Rend, amikor Kylot kezdték el követni és a pillanatnyi rossz döntése után ott hagyták. Luke magánéletéről sem tudtunk meg semmit. Tehát az EU-s Mara Jadet eleve törölték. Így meg különösen tragikus a remetesége és hogy az egész élete félresiklott. Nagy csoda, hogy legalább kanyarítottak egy közös jelenetet Leiával, de még ez is olyan kis suta volt. Leia is csak malmozott a szülés után, majd Hannal is ahelyett, hogy megbeszélték volna a fiúkat ért traumát, hanem ő elment lázadni, a másik csempészni, a harmadik remetének. Ez szörnyű és megbocsáthatatlan cselekményépítés Jar Jar Abrahamstől.

    Pláne az egész Jedi Rend ilyen dicstelen bukása és végleges eltörlése szégyen, ha még emlékeztek a hatalmas könyvtárukra a Jedi templomban…. :(

    Snoke kapcsán nagyobb csavar lett volna, ha Ezra lenne vagy lett volna a Rebelsből. Mert ezek után megmaradt mindkét oldalon a két amatőr Erőhasználó mesterek nélkül. Mi lesz ebből a IX. részben? Ráadásul még utalnak is rá, hogy mindig lesz új nemzedék és lesznek új Erőhasználók / Lázadók is (ld. istállós fiú).

  230. Lekötött, de már közben is nagyon erősen vissza kellett szorítanom magamban a látott baromságok és ökörségek hada által rámtörő “inkább jobb, ha kisétálok” érzést. Nem gondoltam volna, hogy felértékelem a TFA-t, de ezt nézve nem az előző lett a legrosszabb a sorozatban számomra, hanem ez. Katyvasz, össze-visszaság, baromság.

    NO.

  231. Egy a lényeg: kislányaim végig tátott szájjal nézték a filmet, izgultak, tördelték a kezüket, drukkoltak a JÓNAK – akár csak magamat láttam volna anno… És ez a lényeg! Egy nap elteltével, még mindig a filmről beszélnek! Szerintem ennyi. 10/10

  232. kurva szar volt. gondoltam, hogy rossz lesz, de azt nem, hogy ennyire. szinte végig fogtam a fejem, sokszor nevetés is tört ki belőlem, egyszerűen nem hittem el, mi történik, beszarás. a kövi részre adjon ki pénzt akinek hat anyja van

  233. Ha film közben eszembe jut, hogy meg kellene nézzem a twitterem az szerintem mindent elmond… unalmas, helyenként szemráncolós gagyi

  234. Nagyon gyerekeknek lett csinálva…a humor elég retaldált, lázadó szál nagyon gyenge..9.részt sztem már nem moziban nézem

  235. vontatott, unalmas idiótaság, ha bárki rákérdezne, hogy jellemezd tömören, ennyi.

    nem tudom “meseként” sem védeni, mert annyi bugyuta baromsággal van teletolva és plot szinten is csak fogtam a fejem a film elejétől.

    mindenki leirt már szerintem mindent korábban, szóval nem ragozom, de ahogy Luke eldobta a kardot, meg Leia új a hajam..Jézus

    soha nem voltam rajongó, de a Force Awakenssel elvoltam, meg hát mégis csak filmtörténelem, de fél óra után volt egy megérzésem, hogy ki kéne menni a teremből. ha nem társasággal néztem volna, akkor az utolsó harmadnál biztos lelépek.

  236. Egyszerűen szar volt.
    Az EP VII-hez klónozták az Új Reményt és a másolást megpróbálták eladni nosztalgiának, meg “tisztelgésnek”.
    Itt meg egyszerűen felkoncolták a Birodalmat és a Jedit aztán összevarrták egy Frankenstein szörnnyé humornak szánt kínos jelenetekkel toldozgatva.
    Ha egy bevallottan gyerekeknek készült rajzfilmben (Rebels) több eredetiség, mélység és az alapok iránti tisztelet van, mint egy filmben, akkor baj van. És az is Disney.
    A VII-es miatt ezt sem vártam különösebben, de annyira semmilyen volt, hogy ezzel jó időre megölték bennem a rajongót.
    Innentől fogva egy SW film nem több egy random mozinál, amit talán megnézek és a Fanboys utolsó mondatát kifordítva nem az a kérdés, hogy mi van, ha szar lesz, hanem mi van, ha jó lesz?

  237. Ez gány volt. Nincs kedvem kifejteni, szemezgessetek a fentiekből. 6/10 Luke miatt + mert tetszett képileg (és “hangilag”), mikor a nő kamikázézott a hajóval.

  238. Szerintem már úgysem olvassa el senki a kommentem, de azért a véleményem leírom .
    Szerintem a film középkategóriás volt. 5 pontot adnék rá a 10 ből. Alapvetően ez már a nézhetetlen határát súrolja moziban. A mozijegyem árát nem érte meg. Vip előadáson voltunk, és többen felálltak amikor a vetítés volt. Én is elgondolkodtam rajta a barátaimmal, hogy kimegyünk a felénél.
    A film feláldozta a történetet ,egy érezhetően erős politikai üzenet közvetítéséért a nézőknek, különösen a gyerekeknek. Azon kívül persze ,hogy vegyél porg babát. SJW, Feminista propagandát kaptunk a filmben.
    A színészek játékra remek volt ,bár a szinkron sokat rontott rajta. Ellenben a történet ,és a cselekmény tele volt logikátlansággal. A legszomorúbb az ,hogy erre a Disney is ráébredt ,és a kiadott könyvben a logikátlanságokat, mint pl leila superman repülése, vagy a bombázó jelenet megpróbálják kimagyarázni.
    Ellenben a csatajelenetek unalmasak ,és kidolgozatlanok voltak. Ugyan látványra ott voltak ,de ettől függetlenül egyszerűen felnőtt fejjel ött ülsz, és látod hogy mekkora hülyeségeket csinálnak benne a szereplők. S fogod a fejed. Nem térnék ki külön jelenetekre mivel előttem szólók a pozitív és negatív jeleneteket leírták.
    Nekem csak egy problémám van. Egy 2,5 órás filmben, a jó jelenetek ideje 10-15 percet tett ki. Míg a maradék mondjuk 2 óra csak töltelék volt. Tele logikai buktával.

    Ráadásul a filmet ha megnézitek nem történt benne semmi, ugyanott fejeződik be a cselekmény ahol elkezdődött. Üldözték őket az űrben, a végén pedig megint üldözik őket, csak most egy másik hajón lesz a maradék ember. Tehát A pontból B pontba nem jutottak.

    Karakterfejlődés nincs benne egyáltalán. Rey mindent készen kap, mindenből a legjobb. Ezt is próbálják kimagyarázni ,de valljuk be, amikor egy filmhez külön könyveket kell megvenned amik a filmet magyarázzák. (most nem a különálló történetekre gondolok,hanem magyarázat könyvekre amik a filmhez kommentárokat fűznek.) akkor ott már komoly probléma van.

    Az meg egy másik ostobaság ,hogy lepróbálják tolni az ember torkán ezt a baloldali üzenetet. Ha megnézitek a kaszinót minden gazdag ember fehér a new orderrel kapcsolatosan a rendező kijelentette, hogy a fehér ember elnyomását jeleníti meg stb… A hölgyemény aki pedig a Disneynél kezeli a star wars univerzumot, eléggé szélsőséges feminista. Ami a történeten megérződik. Lásd Poe esetét. Alapvetően a karaktere nem követett el hibát. Helyesen cselekedett ,mégis hülyének akarják kihozni?
    Mit tett? Beáldozott 50 embernyi legénységet ,egy olyan hajó elpusztításáért ami kisebb seregeket képes eltörölni. Több ezer ember van rajta, tehát arányaiban remekül jött ki, és stratégiailag is értelmezhető volt. Mi a jutalma, hülye volt felelőtlen ,és lefokozást kap… A lila hajú tábornok nem mondja el a tervét ,ami szerintem ostobaság. Ráadásul megvárja amíg fellázad a legénység. Megjegyzem a nő a kosztümös tábornok terve nem jön be, hiszen több mint a felét a transzportoknak kinyírják :) Hibát hibára halmoz, a végén mégis őt emelik ki hősnek és példaképnek.
    Rose is hasonló eset. Fin megakarja menteni a barátait ,felakarja áldozni magát ezzel elpusztítva az új mini halálcsillagot (megjegyzem a magyarázós könyvben azt mondták az új lépegetők nagy ágyújáról hogy pajzzsal rendelkező bázisokat képes elpusztítani, akkor meg nem értem minek a szánon húzható halálcsillag….) kiüti fint az akció közben. Kit érdekel had haljon meg minden barátja a bázison, a maradék 80 lázadó vagy mennyi :D no komment…. ennek az akciónak sem volt értelme. Szerintem Fin karakterének remek halál lett volna. Az egy tényleg jó jelenet lett volna példaértékű hiszen képes volt magát feláldozni míg korábban a saját életét féltette. Az ő jelleme fejlődött csak.

    Leila nem csinál semmit a filmben… Luke öhm no komment… Snoke no komment… Kylo és Rey túlértékelt az egész jelenetsoruk. A csatajelenet látványos ,de könyörgöm miért nem használják az erőt? Lehetne lökni, akrobatikázni, villámot szórni, fagyasztani ahogy poenál csinálta. Ha egy ilyen kardpárbajt akarok látni ,akkor megnézek egy középkoros filmet. Ez star wars elméletileg .

    Pár sor akartam írni és még sorolhatnám a hibákat amiket tapasztaltam. Elnézést a komment hosszúsága miatt. Nem vagyok nagy star wars fan. Nálam kimerül az egész a filmekben, meg pár játékban meg könyvben amit olvastam és amivel játszottam gyerekkoromban. Ennek ellenére még életemben nem volt olyan élményem, hogy felakarjak állni a székemből és kimenni. Ha nem vip jegyet fizettem volna és nem középen ülök, akkor ki is sétáltam volna, ahogy a szélén és az előttem lévő sorokban legalább 5 ember :)

  239. én elolvastam, és ezzel nem értek egyet “Karakterfejlődés nincs benne egyáltalán. ” Főleg, hogy két karakterfejlődést is a pofánkba nyomnak, és mellette még Rey is ott van kicsit bonyolultabban.

  240. Érdekes módon nálunk is kimentek többen is a vetítésről. Konkrétan a mellettem ülő faszi fél óra után felállt és vissza se jött. Aztán a film felénél a párom mellett ülő is felállt és kiment. Aztán tapasztaltuk, hogy mások is (ők persze, lehet, hogy mosdóba mentek, fene se tudja). Nem is értettük a dolgot, nálunk nem szokás mozi közben felállni. Egyszer egy színi előadást ott hagytam a szünetben, mert rettenetes volt, na de moziból? :)

  241. SPOILER

    Most jövök a moziból, és sajnálom a rá költött pénzt. Ez egy nagy semmi. Még elemezni sem lehet, mert nem üti meg azt a szintet, hogy komoly alkotásnak vegyem, és elemezzem. A film 80%-a unalmas helykitöltés, 10%-a infantilis poénkodás, a maradék 10% pedig műdráma, amit ezek után nem lehet komolyan venni. Én nem vagyok SW fan, de amikor Rey átadta Luke-nak a kardot, ő meg csak a válla mögé hajította és elsétált, már ott belémszúrt a fájdalom, és ez még csak.a film eleje volt. Ez a rendező nem tudta, mit csinál, csak megrészegült a hatalomtól, hogy SW filmet készíthet, és nem vette komolyan a feladatot.

  242. “human says:
    2018. January 2 at 03:06
    én elolvastam, és ezzel nem értek egyet “Karakterfejlődés nincs benne egyáltalán. ” Főleg, hogy két karakterfejlődést is a pofánkba nyomnak, és mellette még Rey is ott van kicsit bonyolultabban.”

    Spoiler:

    Milyen két karakterfejlődésre gondolsz amit a pofánkba toltak?
    Kylo Ren karakterének alakulását nem mondanám fejlődésnek. A jelleme változatlan maradt. Szimplán megint behisztizett, és ezért támadta meg Snoke-ot. Ahogy anno az előző részben szét kaszabolta dühében azt a szobát. Rendben azt megértem ,hogy próbálták szimbolikussá emelni a maszk széttörésével a “fejlődést” ,de ez valójában annak számít? Hisztiből – Hiszti? A tettét pillanatnyi düh vezérelte mint az előző részben is. Snoke bácsi beszólt neki és kész. Behisztizett majd megölte.

    Luke karakterének fejlődése lenne a másik? Ez nem volt fejlődés. Hirtelen váltás volt , fejlődésen, vagy átalakuláson nem ment keresztül a karakter . A 6. rész és a 8. rész között nem kaptunk semmi változást. Szimplán Aból azonnal B-be fordult, és ezt az író/rendező szeszélyének köszönhetően tette. Fejlődés közben látunk valamiféle átalakulást a személyiségben. Itt csak kész helyzeteket kaptunk. Alapvetően egyáltalán nem lehet fejlődésnek nevezni ,hiszen egy új rendező eleve az másik Luke-ot álmodott meg ami alapból eltér az eredeti Luketól. Maga a színész emelte ki , mintha egy teljesen más szerepet játszott volna az elejétől a végéig, és ez nem fejlődés. Inkább csak megalázó volt a színész , és a nézők számára is.

    Rey karaktere? Nem fejlődött semmit. Mary-Sue. Tudom a színésznő szerint ez nem a helyes megfogalmazás,de valljuk be őszintén. A TFA-ban is mindent tudott elsőre oktatás nélkül. A jelenlegi filmben is mindent tudott oktatás nélkül. Nem volt hová fejlődnie se a jellemének, se a képességeinek ,se a karakterének. Korábban is a szüleit akarta megismerni, most is. Korábban is hős akart lenni , és most is azokat az idealizált elveket láttuk benne manifesztálódni mint korábban.
    Az hogy belebámul egy tükörbe majd elkezd bőgni , nem nevezném fejlődésnek, vagy éppen bonyolultabb jellemnek.

    Finn karaktere? Hmm Korábban is Rey, Rey Rey , és most is Rey :) a célja nem változik. Felakarta magát áldozni ugyan a film végén ,de kérdezem én ezt tőled Human, ez valóban karakterfejlődés? Nem ezt tette amikor mindent eldobva igazából minden remény nélkül megkűzdött Kylo-val a pusztuló halálcsillagon? Ott is eldobta az életét alapvetően ,majd egy nő menti meg.

  243. őszintén szólva már nem emlékszem annyira a filmre, hogy ilyen vitába belemenjek. Az tuti, hogy a képünkbe toltat Finnre értettem, aki az elején menekülni akar és önző a végére pedig önfeláldozna (sokkal kevésbé Rey Rey Rey, mint volt, más az íve most), és a legvégére megérti, hogy az egyensúly a lényeg. Meg Poe is a képünkbe van tolva, aki az elején forrófejű és mindent beáldoz egy kis győzelemért míg a végére lenyugszik és máshogy áll a harchoz, amikor visszavonulást hív. A Rey-Kylo szerintem bonyolultabb, ahhoz újra kéne néznem, de nem fogom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.