Blockbuster watch: a Star Wars-papírforma?

Idén számos képregény mozi, Szépség és a szörnyeteg, új Furious és Gru 3 mellett sem fért kétség ahhoz, hogy a legfrissebb Star Wars film agyonveri ismét a mezőnyt, a kérdés inkább ugyanaz volt, mint a Force Awakens kapcsán, hogy mégis mekkora lesz a siker mértéke.

Az Ébredő erő premierje idején szinte napra pontosan 2 éve nagyon sokat matekoztam, hogy a Star Wars franchise termékei inflációval és anélkül hogyan illeszkednének, vagy illeszkedtek anno a bevételi statisztikákhoz, ezért erre most külön nem térnék ki újra, pár szót azért a teljes kép érdekében érdemel az elmúlt két film is.

A Force Awakens ugyebár rengeteg rekordot bedöntött, Amerikában 936 milliót hozott és mindenkori bevételi rekorder otthon és az inflációval számolt jegyeladások listáján is all time tizenegyedik (ahol jelenleg elképzelhetetlen mit kéne robbantani, hogy beférjen bárki is a top10-be). A Rogue One pedig meglovagolva az „A Star Wars story” billog lendületét némileg erején felül is teljesített, hiszen a fősodorból a Revenge of the Sith-et és az Attack of the Clonest is lenyomta eladott jegyek tekintetében és 532 milliót hozott tavaly.

Elvárások így a The Last Jedi-jal kapcsolatban is voltak gazdagon és az előre prognosztizált 220 millió körüli nyitásnak gyakorlatilag tökéletesen sikerült megfelelni, a The Force Awakens 248 milliós első hétvégéjéhez képest nagyjából 10%-ot esve 220-sal startolt az Utolsó Jedi. Ez aktuális árakkal kalkulálva minden idők második legerősebb amerikai kezdése, de azért a teljesség kedvéért idepöttyenteném, hogy inflációval számolva a közelmúltból a Jurassic World 225-tel, az Avengers pedig 227-tel nyitna, szóval annyira nem egyedi a siker.

A végösszeg természetesen a dínókat és a Marvel mozit is simán lenyomja majd, a karácsonyi szünetnek köszönhetően az elvárás innen minimum 800 millió otthon és globális végeredményben mindenképpen másfél milliárd felett, de inkább közelebb a kétmilliárdhoz.

Hogy mennyire tartott a Star Warstól a komplett piac mi sem mutatja jobban, hogy az elmúlt két héten szélesebb körben terjesztett film nem is érkezett a mozikba, most is csak a Ferdinand próbálkozott. A Fox animációs újdonsága 13 milliót kapart össze 111-es büdzsére, de az ünnepi hangulat valószínűleg őket is kihozza nullszaldóra.

Konkurencia híján időközben a Wonder átnyargalt a 100 millión, a Justice League pedig valahol 230 millió körül fog megállni, nemzetközileg összesen pedig 650 környékén. Nagyot nyert még a nyugodt időszakkal a Daddy’s Home 2 és az Orient Expresszel párban beugrik a jövő hét végéig a 100 milliósok klubjába – utóbbi nemzetközileg még 300-ig is eljuthat, ami egészen kiváló végeredmény.

A hétvége becsült amerikai bevételei:

  1. Star Wars: The Last Jedi – $220,047,000 – össz: $220,047,000
  2. Ferdinand – $13,325,000 – össz: $13,325,000
  3. Coco – $10,025,000 – össz: $150,810,896
  4. Wonder – $5,400,000 – össz: $109,256,738
  5. Justice League – $4,170,000 – össz: $219,456,347
  6. Daddy’s Home 2 – $3,800,000 – össz: $96,579,982
  7. Thor: Ragnarok – $2,981,000 – össz: $306,375,120
  8. The Disaster Artist – $2,636,908 – össz: $12,932,039
  9. Murder on the Orient Express (2017) – $2,470,000 – össz: $97,252,742
  10. Lady Bird – $2,108,117 – össz: $25,977,506

35 hozzászólás a “Blockbuster watch: a Star Wars-papírforma?” bejegyzéshez

  1. Sajnos a világszerte begyűjtött 450,047,000 dollárba én is beszálltam. Régen csalódtam már ekkorát egy filmben. Luke csöcsfejése beleégett a retinámba.

  2. Én nagyon kíváncsi leszek, mennyit fog hozni az SW a hatalmas negatív rajongói visszhang miatt… Vajon megfog látszódni a bevételi számokon, vagy meg sem érzi a film? A 2. hét mindenképp árulkodni fog :)

  3. A hatalmas rajongói visszhangot borzalmasan elenyésző. :) Azért mert a facebookon van 20 negativ komment nem jelent semmit. A legtöbben imádtuk az új részt is. Nem hibátlan, de soha egyik sem volt az. Az eredeti trilógiát sem szerette mindenki a 70′-80′ -as években mégis kultusz filmek lettek. Nagyon kevesen vagytok és emiatt sohasem fog SW film megbukni. Szerencsére.

  4. Várt, nem várt ez akkor is brutális kezdés, csak 10%-al kevesebbet hozni mint a nagy feltámadás filmje fantasztikus kezdés. Azt viszont nem tudom, hogy lehet-e a TFA-t übereleni, vagy annyi Star Wars film lesz addigra bejelenetve, hogy nem lesz lezárás érzése a 9.-nek és akkor szerintem “csak” ezt a szintet tudja hozni. Igazából az Avangersnél tudjuk meg, hogy a TFA volt a maximum bevétel amit ma egy látványfilm hozni tud vagy van még hely növekedni.

  5. JW: Te ki által felhatalmazva beszélsz a feltételezett “többség” nevében? Hogyan jutottál arra a konklúzióra, hogy a többségnek (“nektek”) márpedig tetszett a film? Szerinted magától értetődik, hogy aki jegyet váltott rá, annak tetszett, vagy mégis, hogy van ez? Másrészt a többségi elv nem jelent feltétlenül garantált minőséget a filmek esetében sem.

    A Last Jedi minimum megosztó, ahány pozitív, legalább annyi negatív kommentet lehet olvasi szerte a neten. És de, még egy-két ilyen ótvar Disney SW és bukni fog.

    Meg kell érteni: A SW egy adott korszak sagája VOLT. Ma már nem működik azokkal a fantáziátlan kóklerekkel és stricikkel (Lucas jelzője), akikcsak másolgatni és összevegyíteni tudnak, eredeti ötlet meg zéró.

    Az új szeréia és a spinoffok egyetlen darabjából sem lesz kultfilm. Ellenben az eredeti trilógiával.

  6. lassan ideje lenne Disney-nek a DC-t is megvenni, és akkor indulhatnának a Marvel-DC crossoverek.

  7. Baromi jól meg van csinálva a Star Wars,meg is érdemli a papírformát. De, azért a Rottenen az az 56%-os tetszési index elég wtf, a kritikusok szeretik,de a fanok tényleg érezhetően utálják.

  8. A Last Jedi sajnos nem érdemli meg ezeket a számokat. Kíváncsi vagyok én is, hogy mekkora lesz az esés, meg mi lesz a vége bevétel szempontjából. Szerintem 1.5 milliárd körül. Én nagyon vártam és annál nagyobbat csalódtam, szerintem kritikán aluli volt a film. SAJNOS! :/
    Justice L. meg mekkorát bukott baszki. Ez a 650 milla neki iszonyat kevés. Mondjuk a Warnernek 5 milliárd feletti az éves bevétele, szóval a pénzüknél vannak, de ezt így elcseszni – tanítani kéne.

  9. Süci akkorát bukik,hogy négy hétvége alatt sikerült nekik hozni az Avengers elsö hétvégi bevételét.Röhej baszki

    A szar wsrszt meg nem tudom meddig csócsálják még az emberek.Nem unják még.Kurvára unalmas,hogy decemberben más műfajban(fantasy,akció,thiriller,kaland)nincs egy normális nagyszabású mozifilm mert minden stúdió bevan tojva.Szánalmas ez az egész népbutitás.Meddig megy ez még?

  10. Szerintem a visszhangok miatt kevesebben fogják duplázni a Last Jedi-t, mint anno a Force Awekens-t

  11. @JW:
    Én sem értem a matekot, hogy a többségnek tetszett.

    Akárhogy nézem a kritika poszt alatt 10 kommentből 6-7 csalódott.
    Nagyon szurkoltam volna a filmnek egyéként, de sajnos én is csalódtam….

    A DCEU-t meg nem tudom, hogy akarják innét felhúzni majd. Vagy beletörődnek ezekbe a max 600 körüli filmekbe.

  12. Matt89: Én pont hogy azt mondtam péntek este a haveroknak hogy ezt sokkal jobban újranézném mint a 7. részt

  13. Matt89

    A DCEU-t jó filmekkel tudják kihozni innen, van igény arra is, a WW megmutatta. Egyébként meg ha normálisan tartják a gyártási költséget akkor ha stabil 600-700 misit hoznának az nem rossz, és elég sok stúdió ölne is érte (rád nézek Dark Universe)

  14. ez nem a kritika topik, max említés szintjén h ki szerint érdemli meg ez hogy befolyásolhatja a bevételt. A kifejtésre ott a linkelt kritika.

  15. tudom hogy van külön kibeszelő, de az SW 1-3 és az SW 4-6 szépen kapcsolódnak a fősodorba, nem köpik szembe egymást…

    Az a sztori amivel most kiszúrták a szemünket… egy 14 éves izgalmasabbra megírta volna.

    Sajnos lássuk be hogy a rendezőknek csak rendezni lenne szabad, a történet írást meg hagyják konkrétan az írókra….

    És akkor most még ez a csávó kapott egy trilogiát is …

    A jelenlegi menetrend szerint szépen lassan de biztosan elfogják értékteleníteni az SW univerzumot is, mert ahogy fentebb írták, ezekből már biztos hogy nem lesz kultusz film.

  16. El Nano +1

    Még a nyüves Han Solo is szépen fog hozni, mire a pedig régi fanok végleg kiábrándulnak már fel lesz építve az új amúgymindigisimádtamasw-t jegyposztolós rajongói bázis.

  17. Én imádom a SW-t ez a film vegyes érzéseket hagyott bennem, látok benne kihagyott dolgokat stbstb. De az, hogy kidobott pénz!? Az aki ma filmkedvelőként kihagy egy Star Wars élményt moziban annak sztem vmi problémája van :) Nem volt tökéletes, de imádom a világát és én spec be fogok rá ülni még1 alkalommal legalább!
    Solo filmet meg igen is várom mint az egyik kedvenc karakterem filmje és már rebesgetik a Kenobi filmet is…
    Im a simple man, I C SW, I hit like!

  18. szerintem ez a film a negatív visszhangtól max 50-100 millát ha elesik, a többi azért lesz mert már második rész és elmúlt az a várakozás, amit a VII okozott anno, illetve kapott egy megosztást az ébredő erő a rajongók körében, ami visszahúzhatja a mostani sikerét. de akárhogy nézem, ez akkor is 1,3-4 milliárd feletti bevételnek tűnik, a 3. része pedig nyilván azért fog ennyit vagy többet bezsebelni, mert lezárás, és az általában vonzza az embert.

  19. Shalafi
    “Az aki ma filmkedvelőként kihagy egy Star Wars élményt moziban annak sztem vmi problémája van :)”
    ooké, elsősorban akkor akármilyen a film, be kell ülni a márkára, mert meglátom az SW logót? mik vagyunk, zombik amiket a stúdiók rángatnak?
    másodsorban, az hogy mi a star wars élmény, az szubjektív. ha te megéled azt ettől, amit anno, akkor neked az. ettől még nekem lehet nem azt az élményt fogja nyújtani, amit én SW-feelingnek tartok, szóval nem kell kivetíteni a szubjektív érzelmi hozzáállásod mindenkire, hogy nekik is ugyanazt jelenti az SW, mint számodra.

    “Nem volt tökéletes, de”
    mindig ezt hozzák fel ha kritika éri a filmeket. ‘Nem tökéletes’. semmi nem tökéletes, ez olyan ócska védekezés, mindenki tudja, hogy a világ legjobb filmje sem tökéletes, mert olyan nem létezik. teljesen értelmetlen mentség.

  20. Human: ha már szerinted valami nem oda való és ezért belejavítasz vagy bele törölsz, akkor legalább copyznád, vagy helyeznéd át, a megfelelő helyre.
    Mert tudod valakik azért csak fáradoztak azzal hogy megírják.

  21. El Nano, Matt89:
    Valamit elfelejtetek srácok. Azért mert 10-ből 6-7 komment negatív a facebookon (tehát kb 20-30 ember) az kb annyit jelent, hogy a dühös, csalódott emberek valahol mindenképp megakarják mondani a magukét, míg az elégedett nézők le sem szarják a troll vonatot, csak élik tovább az életüket.:) Igen, sok volt a filmben a bagatelizálás, poénkodás, de ezek ellenére egy nagyon pörgős, egyedi fordulatokkal tűzdelt, új karakterekkel szinesített történetet kaptunk hősökkel, önfeláldozással, nevetessél, tragediával, fénykarddal. :)

    Jah igen az örök eredeti trilógia… hagyjátok már. Az eredeti filmek történet vezetése kb olyan volt az utóbbi 6 SW filmhez képest, mint egy abakusz egy mai csúcs számítógéphez képest. Ewokok botokkal meg pálcika nyilvesszőkkel legyőznek egy rohamosztagos hadsereget, ugye? Akkor is duplázták már a halálcsillagot (jobb ötlet híján). Stb stb. Amit csak lehetett akkor is elkomédiáztak, mégsem fájtak ezek senkinek. Jah de, várj! Mégis! Csak nem volt még internet, hogy olvasgatni kelljen a hülye véleményeket.:) A többség akkor is és most is szereti a Star Warst.

  22. Nem akarok nagyon beleszólni, de:
    1. Attól, hogy az ember jegyet vált a filmre és megnézi, nem azt jelenti, hogy hú de tetszik neki. Ezt csak akkor tudja valaki, ha már látta a filmet, de ugye a pénze már a stúdió markában van ekkor.
    2. Bár nekem a smittelt TFA némiképp csalódás volt, maga a film mégis annak az évnek az egyik legjobb élménye volt.

    +1: oltári nagyot csalódtam a dízniben, mikor egy tollvonással kukázták a rengeteg könyvet és egyéb sztorit, amit már megírtak mások. Azok jobb alapanyagok lehettek volna, mint amiket írás néven összefércelnek egyesek (talán pont a személyzet kisgyerekei írják a szkripteket…)

  23. Várható volt hogy szépen fog hozni az első hétvégén. Az előző rész hype-ja engem bevitt másodszorra is a moziba két éve. Haverokkal is ez volt a helyzet. Ezt a mostanit max akkor nézném meg újra, ha fegyverrel kényszerítenének rá! És az ismerősi körömben ugyan ez a helyzet, mert utálják ezt a részt. Ergo kb. 8 család nem fog elmenni megint. És ez csak akiket én személyesen ismerek. Ebből arra következtetek, hogy nagyobbat fog esni a második hetében, kint is, és itt is. De azért remélem még nagyobbat fog bukni. Megérdemli.

  24. az imdb valamilyen sulyozott atlaggal szamol, ami nem publikus szoval az ittani pontszam sem teljesen korrekt, a metacriticsen pl 5.0 most a film

  25. Abu: ha csak 1 ember lengene ki azt mondanám igazad van, de ennyi moderálásnál amit a napokban művelnem kell ez nem fér bele időben. tisztán elmondtam, hogy mi alapján moderálok és folyamat nem tartjátok be akkor ez van.

  26. “Solo filmet meg igen is várom mint az egyik kedvenc karakterem filmje”

    Ez a mondat egy anomália. Ha a kedvenc karaktered csak Harrison Ford tudná eljátszani, kb 30 évesen…

    Ennek a gondolatnak se sok köze volt a bevételhez, nem értem miért nem a kritika alá írtad.

    De ha már itt tartunk az abakusz egyszerűség miatt szerette a nép és döntött bevételi rekordokat a régi trilógia, ewokostul mindenestül. Az Űrodüsszeia nem döntött. És igen, egy sárga logoval ne lehessen minden szart eladni. Ezt nem az utóbbi filmre mondtam, hanem akár a 7-re, meg amerre haladunk.

  27. Lucas már maga szembeköpte dologgal az OT filmeket az előzményekkel. Sithek bosszúja az tényleg jól sikerült mert ott kötötték a kezét a dolgok. Baljós árnyék még mindig vezeti a legnagyobb csalódást az embereknél.
    Amúgy az SW filmek a Jedi visszatértértől megosztók valakik szerint már az nem méltó az egész Sagaház: ewokok,komolytalanság túltolva, 2. Halálcsillag stb.

    7.nél mindenki azt mondta nem mer új lenni itt meg pont az volt a baj újra keverték a dolgokat. Előzményeknél ment ugyanez hogy nem tekintik a Saga részének azokat stb.
    Az meg milyen jókat írtak a Legendákba hagyjuk: volt ott minden klónozott Palpika,Luke, Gonosz megtért Luke, Flottákat elpusztítót erő képesség, Erőt kiiktató lények, Szuperszuperpusztító fegyverek. Zs kategória minden fajtáját felsorakoztatták.

    SW mindig pénzt fog termelni bár lesznek olyanok akik csak a hibát keresnek benne mellettük lesznek olyanok akik nem plusz az új generációk akik imádni fogják és miért ? Pont azért akik már 30 éve is imádják mert egy mese az egész. Egy látványos mese a jó és a rossz harcáról ennyi.

  28. Milyen negatív visszhang?Szinte minden kritika dicséri a filmet, az meg hogy pár komment lehúzza nem hiszem, hogy befolyásolná a bevételt…:D

  29. Én a TFA-t meg a RO-t is háromszor néztem meg,feliratosan és IMAX 3D-ben,haverokkal.Ez most elmarad,elég volt egyszer.Valószínűleg sokan vannak még ezzel így,főleg a csalódott rajongók.Hogy ez mennyire fog meglátszani a globális bevételeken,majd kiderül.Lehet semennyire.

  30. Hozta az elvárhatót bevételek terén, itt sok meglepetés nincs.
    Jobban érdekel a következő két hét.

    Az előző részét is csak egyszer néztem moziban, ezt sem fogom többször. Ellenben a zsiványra elmentem másodjára is mert az adott egy új élményt (és egész jót) filmvásznon számomra ebben a galaxisban.

    És azt, hogy mennyi jó dolgot töröltek az univerzumból Legendák címszó alatt inkább hagyjuk. Mert több volt ott a nagy bullshit mint az értékelhető tartalom, a rengeteg ellentmondásról nem is beszélve.

  31. “7.nél mindenki azt mondta nem mer új lenni itt meg pont az volt a baj újra keverték a dolgokat. ”
    inkább az volt a baj hogy a filmen belül a történetet pocsékul mondták el. nem láttam túl sok embert azért panaszkodni, hogy nem olyan irányt vett a trilógia mint amit vártak,vagy jajj az erő nem így működik. inkább a cselekményben lévő hiányosságok és butaságok amik nem tetszenek az embereknek. ha meg ez az új irány, hogy így meséljenek sztorit, akkor nöm köll.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.