Bright – ez nagyjából mellément

Megérkezett a Netflix blockbustere, a közepes költségvetésű urban fantasy-je, amire bőven költöttek. A rendezői székbe beültették David Ayert (Suicide Squad, End of Watch), a főszerepre megszerezték Will Smith és Joel Edgerton párosát, de még a gonosz arcvonásai sem lesznek ismeretlen sokaknak.

Részemről vártam, hogy a közepes költségvetésű látványfilmek sorát fogja elhozni, erre a kritikai fogadtatása sajnos siralmas lett. Mondjuk ennek ellenére lehet a Netflix belső mérőjének megfelel majd, eléri a kitűzött céljaikat, hiszen hiába eszméletlenül fos a Ridiculous 6, mégis meghosszabbították Adam Sandler szerződését a streaming szolgáltatónál. De hogy a konkrét filmre térjek.

Nem kertelek: valamennyire objektíven nézve a Bright nem jó. Ellenben nekem tetszett. Ennek kifejtéséhez kicsit a történetbe is bele kell mennem: a film 2000 évvel a sötét úr eljövetele után játszódik egy alternatív valóságnak kinéző világba, ahol a mágia még jelen van, és Los Angelesben az orkok, a tündérek, az emberek, és még más fantasy lények élnek… hát nem békességben. Inkább egy bandák által uralt városnak tűnik a hely.

Főszereplő rendőrpárosunk az egyik éjszakai hívása során belekerül valami hatalmas játszmába, ami a már említett sötét úrral is összefügg, de földi szinten csak egy varázspálca utána hajszáról szól. Avagy az éjszakát végigmenekülik, miközben próbálják megakadályozni, hogy a “bármire képes” tárgy rossz kezekbe kerüljön. Kicsit gyűrűkura urban fantasy-ben. Vagyis End of Watch is, mert arra a hangulatra törekedtek közben. A lényeg, hogy egyszerű lehetne a történet, egy menekülés bemutatása nem lehet nehéz, de egy szétszabdalt, ritmustalan, többször logikai hibákkal teli valami a végeredmény.

Ami biztos, hogy nekem David Ayer kezd egyre gyanúsabb lenni. Mert hiába szállította a már említett End of Watch-ot rendezésileg, vagy épp a Fury-t (bár annak a vége), ha melléjük egy Sabotage és egy Suicide Squad fért be. Mondjuk az egész életművét elnézve is csak az jut eszembe, hogy hullámzó, viszont eddig pont az ilyen zsarus történetekhez értett a legjobban, mint amilyen a Bright kéne legyen, de itt szinte minden mellément. Az biztos, hogy a Brightnál kíváncsi lettem a vagy 3 millióért megvett Max Landis-fogatókönyvre (Chronicle, Victor Frankenstein), mert annyi mindent véltem felfedezni Ayer régi munkásságából, hogy szerintem eléggé átírhatta. Például van egy szál, ami egyenesen a Training Day-ből érkezett.

A lényeg, hogy a Bright közben többször is eszembe jutott a Suicide Squad. Egy picit jobban függnek össze a jelenetek, mint ott, de valahogy mégis inkább csak darabokat látunk az éjszakából, nem pedig egy összefüggő történetet. A főszereplők botlandoznak a néha cool, néha siralmas setpiece-ek között, hogy eljussanak a pár részinformációból összetehető még valamennyire jó végkifejlethez is. Sajnos a végére itt is kicsit elrugaszkodnak a film egyetlen tényleges előnyétől, a földhözragadtságtól.

Ennyi duma után eljutottam végre oda, hogy nekem miért tetszett: mert a világ teljesen természetes benne. Most nem a rasszista felhangra gondolok, ami áthatja a mindennapjainkat és szájba van rágva itt, hanem ahogy minden él. Kinéznek a kocsiból, és egymás mellett sétál ork és ember. Nincs minden kiemelve, hanem néha csak a háttérbe el van sütve valami ötlet vagy lény, ami teljesen… ismét csak azt tudom mondani, hogy természetessé teszi a film világát.

Amikor vége lett szinte már nyúltam is a Shadowrun könyveimért. Nekem ez átrángatta a döcögős narratíván a filmet. Mondjuk erről a profi Will Smith – Joel Edgerton páros is tehetett, mert néha hiába volt szarul felvezetve egy konfliktus, ha ők a jeleneten belül képesek voltak adni neki valami alapozást.

Mindehhez még hozzátenném, hogy az akciók is maradtak a földön, ami kifejezetten jót tett a filmnek. Bár ott is akadtak gondolok, péládul Will első lövöldözésénél, de basszus, utána sem szálltak el, és a fő jelene kifejezetten üdítő volt. Konkrétan a film minden hibája ellenére is sikerült felvezetni a végső csatát rendesen. De előtte meg ott volt az Ork templomos… kitudja mi.

Igazából az illik a filmre, amit Ayer karrierjére használtam, hogy hullámzó, de valahogy mégis elkapott.

human
írta
2017. 12. 23. 15:38
megjelenés
23
hozzászolás


23 hozzászólás a “Bright – ez nagyjából mellément” bejegyzéshez

  1. Szerintem meg baromi jó volt. Egyedül a sok klisé a végén volt picit zavaró. A zenéket is nagyon bírtam. Simán 9/10

  2. Nálam kihagyott ziccer. 6/10. Pedig vártam. A világ marha jó, de nem igazán sikerült vele kezdeniük bármit is. Hiába 2 órás film, a történet elnagyolt a karakterek kifejtettlenek. Pl Will Smith felesége. Csak van. Vagy az ork zsaru háttértörténete. Épp csak utalnak rá. Viszont tök jó lenne egy belőle készült sorozat ahol lenne idő ezekbe belemenni. Talán a berendelt 2. rész majd javít a képen. Bíztam egy The Hitman’s Bodyguard féle low budget szórakozás színvonalában már csak az erős szereplő gárda miatt is.

  3. Nekem is bejött, talán azért is, mert az előzetesek olyan felemásak voltak számomra. Úgyhogy eleve nem csodát vártam és lehet, hogy amúgy is jó pillanatban kapott el, de tök jól szórakoztam rajta tegnap este. Voltak részek, aminél kijöhetett volna a számból, hogy meh vagy akármi, de a pozitívumok egyszerüen elnyomták ezeket. Pl elég hamar sikerült megkedvelnem a két főhőst, Noomiból viszont kevés volt. Maszkok, kosztümök nagyon tetszettek…és tényleg az egy nagy erőssége, ahogy a környezetben el vannak helyezve az ott élők, pl a kis ork srác, akinek az apja felemeli a kocsit, hogy kivegye a labdáját stb.
    De, ha nem jött volna be is értékelném a próbálkozást legalább.

  4. Ez már akkor mellément, amikor legelőször meghallottam, hogy Will Smith (aki lassan, de biztosan közelít ahhoz a ponthoz, hogy úgy borsódzik tőle a hátam, mint a Rocktól) egy zsarus filmben játszik, amiben még orkok is vannak. Bazmeg

  5. Par dolog zavaro volt (pl a vegen Will csak siman megfoghatta volna a palcat, nem lett volna szukseg 10.jere is elmondani, hogy mi tortenik ha nem bright az illeto… illetve az ez utan kovetkezo visszarohanos jelenet is folosleges volt…meg meg volt egy par).
    Mindenesetre sokkal de sokkal jobb, mint ahogy azt a kritikusok leirjak. Masodik resz mar berendelve amugy :)

  6. franko kis film volt, eloszor a 43. percnel nyultam a mobilomhoz, addig folyamtosan lekotott

    a menekulos resz kicsit hosszu volt
    nekem abbol eleg volt egy ido utan

    amit akartam megtudtam
    az orkokat jol megcsinaltak
    a tundek kicsit benacskak voltam

    a punk helyen az a hardcore buli pogoval meg mindennel nagyon adta
    a rap zenek is hoztak az LA feelinget

  7. Én kifejezetten bírtam, jöhet a következő. A Hammer Smashed Face a Cannibal Corpse-tól pedig valóban minden idők egyik legnagyobb szerelmes dala:)

  8. Én kifejezetten élveztem. Az a bizonyos The Shieldes jelenet a pálca megtalálása után rohadtul átjött. Meg az általad említett ork templomos. És szerintem Edgerton sokkal jobban ragyogott mint Smith (eléggé Draxes volt nekem az egész viselkedése a GotG-ból). És hát a smink valami eszméletlenül sikerült. Gyanítom hogy visszatért a Suicide Squad szakembere ide :)

  9. Nekem tetszett. Nem igazán értem a fanyalgókat, mert mind a világ jól fel volt vezetve, mind a történetet jól sikerült eltalálni. Én egyáltalán nem éreztem a Suicide Squadhoz hasonló szétesettséget. A sztori nyilván sablonos ezerszer elmesélt dolog volt új környezetbe helyezve és kicsit egybegyúrva több különböző stílust, de jól megoldották. Tényleg teljesen természetesnek hatott az egész, szóval én simán néznék még filmeket ebben a világban, akár a jelenlegi főszereplőpárossal, akár totál más karakterekkel más helyszíneken.

  10. Nekem bejott. A vilag felvazolassal nem sokat foglalkoztak. Alapbol vettek, hivy az ember is eri ezt. A tortenet darabosaga meg szerintem kulon jo, hogy csak a lenyeges dolgokat mutatjak.
    Ebbol kene most sorozat vagy meg tobb film.

  11. Detto 10/7. Tenyleg vannak hibak benne de egy nagyon jo kikapcsolodas volt es abszolut elvezheto a film. Kicsit elcsepelt volt, hogy a Will Smith is Bright de megis csak egy hollywoodi filmet lattunk :) a legnagyobb pozitivum viszont, hogy a trailer abszolut nem fogott meg plane mert, az alapjan annyi volt a sztori, hogy a palcat keresi mindenki ennek ellenere mar a film elso 5 perceben kiderul, hogy sokkal tobbrol van itt szo. Remelem a 2. reszben el is jon a Dark Lord!

  12. adtam neki pár napot, hogy ne legyen túl ingerült a vélemény, de sokat nem enyhült :)

    ez baromi gyenge volt, kábé három részletben csúszott csak le. egy ezerszer látott run all night tipusú gangek elől menekülős buddy összekovácsolós zsarufilm, amire ráhúzták ezt a mitikus világ layert, hogy sokadszorra is eladható legyen. gyakorlatilag az utolsó 20 percig semmi jelentősége, hogy milyen világban járunk, mert tényleg menekül a két különböző rasszból származó zsaru, kergetik őket a gettóból bunözők, meg egy távol-keleti tipusú harcmuvész high-tech kütyüs elf csapat és kavargat a háttérben egy titkos kormányszerv. közben mentenek valakit, aki tud valamit, vagy van nála valami, ami értékes, persze nem beszéli a nyelvüket és járnak pincében, templomban, underground buliban. ilyet még tényleg soha nem láttam.

    aki 5-nél több filmet látott életében a végső fordulatot is azonnal levágja, meg fogja a fejét az ilyen tuzből kimentős felesleges baromságoknál. a legvégén meg a pofázás a kórházban…az tette volna be a kaput, ha utána nem jött volna az elcsépelt kitüntetős rész.

    a világ nincs kellően felépitve, vagy kihasználva, túl sok a zsarufilmes fordulat és lényegében tényleg csak egy feltuningolt gettóban menekülős közhely kupac.

    ami pozitivum az a látványvilág néhol, meg hiába hozza sokadszorra Smith ugyanazt a karaktert, ő ebben erős és Edgerton is plusz. ennyi.

    (amúgy meg szégyellje magát a Netflix original movies részlege, ha ez a zászlóshajójuk. pocsék filmeket szállitanak, idén talán a Babysitter és a Meyerowitz stories lógott ki fölfelé.)

  13. Tök jó lett. Nyilván nem oscar-gyanús alkotás, de nem is annak készült. Mindent kihoztak belőle, amit lehetett, nekem mint Shadowrun-fannak külön bejöttek a “bennfentes” poénok.
    (Off: a Steamről pár euróért zsákolhatóak a korábbi három SR játék, ha vki szeretné bővíteni az ismereteit).

  14. Remek Shadowrun film lett. Nem értem a fanyalgásokat, számomra jobban eltalált film mint (jó)pár Marvel/Star Wars alkotás.

    Én úgy tekintettem rá mint egy shadowrun történetre amit, anno karakterlapokkal, mesélővel és néhány cimborával játszottunk.

    Ennek a filmenk volt lelke. Hozta amit kellett, látványos, helyenként ütős poénokkal és megfelelő háttérrel. – nem lehet egy 2 órás filmben kielemezni, hogy kinek milyen volt a gyermekszobája –
    Utalás volt. Pipa.

    Egyszóval, nagyon is tudom ajánlani ezt a filmet mindenkinek!
    9/10.

    Nagyon várom a folytatásokat :)

  15. Nem volt rossz. Azért ez közel sem Shadowrun inkább csak SR light de kellemes meglepetés volt az biztos.

  16. Csak én gondolom úgy, hogy a Dark Lord az Jézus akart lenni? Úgy tűnik a film jó kis trollkodás a vallásokkal. :D

  17. Nekem nagyon tetszett a világkép ahogy átemelték a fantasy elemeket a valós világba. De nekem túl erős volt a mesterséges kontraszt ami szerint az Okrok a lecsúszott Néger társadalmi réteg és a gazdagok a Elfek. De, hogy a tündérek lettek az irtható rákcsalók az kicsit gáz XD

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.