135 perc lesz a Black Panther + mi ez a 4 óra mánia

Csak ezt a mai Black Panther hírt látva ugrott eszembe, hogy hihetetlen amiért pár site erőlteti ezt a “4 órás az első változata a filmnek” baromságot. Azzal fűzném ezt össze, hogy Denis Villeneuve is kénytelen volt kijelenteni a napokban, hogy nem tervez 4 órás rendezői változatot a Blade Runner 2049-ből. Ugye az volt a másik film, aminél sokan lehozták, hogy “úristen 4 órás a film!!”.

A pontos nevét én sem tudom ezeknek a változatoknak, de nyilván több anyagot forgatnak szinte minden filmnél, amit utána a tervezett időrendbe vágnak, hogy eldöntsék merre haladjanak onnan az utómunkával. Rough cut? Assembly cut? Leegyszerűsítve. Nyilván ennél sokkal bonyolultabb, de külsősként nekünk nagyjából annyit kell tudni, hogy amikor “4 órás a film!!” híreket olvasunk, akkor elmosolyodjunk.

Ahogy azt tehettük a Black Panthernél is. Bár ezt kevesebben hozták le, mint a 4 órás Blade Runnert. Mondjuk a 135 perc még így is a hosszabb Marvel-filmek közé teszi majd. Kíváncsi leszek a bevételére, de bukásra nem fogadnék, mert számomra az Ant-Man sem tűnt elég hypeosank, aztán mégis tejelt.

Amúgy Villeneuve ezt mondta a Blade Runner esetében, egyben megerősítve, hogy igen, a legelső vágás 4 órás volt, de akkor még sok munka van az ember előtt:

you have to kill your darlings and I think four hours was too self-indulgent. And it’s a strange conversation because we’re talking about Blade Runner, so people want to know if there are other kinds of cuts. It’s [that way] in all movies; there’s always a long cut at the beginning. The first cut is always long and it’s a process and a lot of editing.

7 hozzászólás a “135 perc lesz a Black Panther + mi ez a 4 óra mánia” bejegyzéshez

  1. Ha már ilyen Rough Cutok, akkor nekem mindig a The Thin Red Line első vágása jut az eszembe a maga 300+ percével (amiből elvben létezik/létezett valahol egy workprint szerűség) nah meg a kivágott színészekkel… Malick igazán vehetné a fáradságot, hogy csinál egy minisorozatot abból, amiben láthatjuk az összes színészt kb, akikkel elhitette, hogy ők lesznek a főszereplők… :D :D :D

  2. Assembly cut, amikor kb minden felvett jelenetet osszeraksz a timelineon idorendben. Ezt a legtobbszor meg egyedul csinalja a vago, innen haladnak tovabb a rendezovel a rough fele.

  3. Kell is a 135 perc. Hiába lesz szóló kaland, normálisan fel lesz építve a film. A Marvel megint megmutatja majd, hogy kell ezt csinálni. A dc meg ássa el magát a 2 órás csapat filmjével együtt.

  4. Ezredjére is leírom, hogy érdektelen, de a Star Wars előtti Avengers trailer ütött a nagyvásznon. :D

  5. Igazán legondolkodtató… Ez most vagy azt jelenti, hogy rengeteg dolgot akarnak elmesélni, vagy azt hogy manapság igen nem megy a filmkészítés, és a rendezők analfabétáká váltak a történet mesélésben! Normális építés vs. rétestészta effekt.

    Pár év után valószínűleg erre is lesz válaszunk…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.