Blockbuster watch: a Jumanji február első sikere…

Úgy tűnik lecsengett a young adult zsáner őrülete aminek a Maze Runner az egyik utolsó zászlóshajóként némileg elvérezve fitogtatta volna már nem létező erejét. Az Oscar jelölteket meg elkezdték keményen tolni, de úgy tűnik egyelőre hiába.

Múlt héten lemaradtam, szóval immár a második hetében tart a Maze Runner: The Death Cure ami 24 milliós kezdést követően most 56%-ot esett és valahol 55 környékére lőtte így be magát Amerikában. 2014-ben még 32-vel kezdett az első rész, akkor a ránézésre izgalmas koncepció elvitte a hátán 100 millió fölé, és globálisan 348-nál szállt ki, a második már csak 82 milliót tudott otthon és ehhez jött még 230. A trilógia záró darabja most 184-nél jár és maximum 250-ig juthat talán, ami szignifikáns esésnek hat, de lényegében kvázi aprópénzből csinált a Fox kábé 900 milliót, amire egyáltalán nem lehet panasz.

A héten a Super Bowl mindenkit megütött, ez legendásan az év egyik leggyengébb hétvégéje box office téren, Helen Mirren horrora a Winchester így csak 9.3 milliót termelt, de a kritikák sem méltatták ennél többre.

És akkor a Jumanji ismét az élre tört, a hetedik hétvégéjén 10.9 millióval vezeti a toplistát, otthon 352 milliónál tart, nemzetközileg ehhez jön még félmilliárd és valahova 950 környékére várják összetettben. A Greatest Showman is megkapja az immár szokásos dicséret körét, ismét a top10 legkisebb esését hozta és Amerikában 137 milliónál jár, globálisan pedig majdnem 300-at hozott már.

Az Oscar jelöltek közül a legmasszívabban a Shape of Water kapja a vásznakat, már 2300 moziban vetítették a hétvégén, de ennek ellenére gyenge, 1900 dolláros átlagot hozott csupán, amivel ugyan 44 milliónál tart már otthon, de illett volna több nézőt bevinnie ennyi lokáción. Hasonló a helyzet a Three Billboards esetében is, eddig 41 millióig jutott.

A hétvége amerikai bevételei.

  1. Jumanji: Welcome to the Jungle – $10,930,222 – össz: $352,572,974
  2. Maze Runner: The Death Cure – $10,474,895 – össz: $40,035,094
  3. Winchester – $9,307,626 – össz: $9,307,626
  4. The Greatest Showman – $7,695,644 – össz: $137,370,816
  5. The Post – $5,218,122 – össz: $67,202,632
  6. Hostiles – $5,108,228 – össz: $20,822,641
  7. 12 Strong – $4,706,481 – össz: $37,300,034
  8. Den of Thieves – $4,551,163 – össz: $36,152,095
  9. The Shape of Water – $4,448,520 – össz: $44,728,570
  10. Paddington 2 – $3,277,453 – össz: $36,481,132

8 hozzászólás a “Blockbuster watch: a Jumanji február első sikere…” bejegyzéshez

  1. Érdemes megemlíteni még a Darkest Hour-t, világszinten már 110 millió felett van, azért ez is szép teljesítmény :)

    Illetve a Paddington 2 is súrolja már a 200-at. Amúgy lenne egy kérdésem. Ugye, ez a Weinstein stúdió keze alatt készült el, csak a botrány miatt a WB nyerte a licitet a forgalmazás jogára. A bevételből ilyenkor semmi nem megy már a Weinstein-nek? Másik kérdés: most akkor a Weinstein, mint stúdió, megszűnik?

  2. – a Showman és a Jumanji teljesítményétől a szemem is könnybe lábad (2006-ban a Night at the Museum ünnepi tarolása kimagaslónak számított 8-as szorzóval, most Dwayne-ék a 10-es szorzó felé ballagnak, a Showman a 15-öst hagyta maga mögött).

    – az Insidious szép csendben megcsinálja usán kívül a 100 milliót.

    – először fordul elő, hogy az international top 10 összes filmje 500m fölött zár, not too shabby (a Coco a napokban lépi át, vele együtt meglesz).

    – Dél-Korea ismét megmutatta: az Along with the Gods 105 milliónál jár náluk.

    – a Secret Superstar Indiából, ami anyaországában közepes eredményt hozott, kínai rásegítéssel szintén átlépte a 100-at.

    – tavaly 10 kínai produkció is 100m fölött termelt (ha a Foreignert nem vesszük annak, akkor 9)

  3. “A bevételből ilyenkor semmi nem megy már a Weinstein-nek?”
    de, tuti megy.

    “most akkor a Weinstein, mint stúdió, megszűnik?”

    ha jól emlékszem átnevezik és nélküle folytatják.

  4. janika : A Darkest Hour még az 50 milliót sem éri el az USA-ban úgyhogy szinte biztos hogy kurva nagyot bukott. Főleg hogy még egy csomó jelenetet újra is forgattak…:)

  5. Zidane66: miért, mennyi volt a költségvetése?

    Szerintem olyan sok nem lehetett azért. Te mit olvastál/hallottál?

  6. Micsoda? 30 milliós mozi, nem hatalmas blockbusternek lett betárazva. Tök jogos volt, hogy Janika felhozta milyen szépen megy (én is akartam először, csak akkor végigmentem volna a többi jelöltön is és soha nem lett volna vége a posztnak).

    a hét végéig átlépi az 50 milliót és 60-ig simán elmehet, ehhez jön már 65 külső piacokról…szép siker már most.

  7. igen, én is gondoltam, hogy valami nem stimmel, mert az ilyen filmeket viszonlyag normál költségvetéssel szokták megcsinálni :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.