Blockbuster watch: Black Panther

A Black Pantherről már hetek óta lehetett tudni az előzetes jegyeladások hozadékaként, hogy valami irtózatos nagy maflást fog lekenni a teljes box office mezőnynek, de hogy ennyire odakarmol majd attól én még most tértem magamhoz. Inflációt nem számolva konkrétan az 5. legnagyobb nyitóhétvége Amerikában ever, csak az SW 7-8, a Jurassic World és az Avengers előzi meg ezen a listán.

Szóval 201.8 millióval kezdett a Black Panther, amit az MCU világban egyedül az első Avengers ütött eddig és eladott jegyek tekintetében is csak az Ultron előzi meg pluszban. Lehetne itt sorolni a jelzőket, de teljesen felesleges, mivel szimplán döbbenetes, hogy egy szóló comic mozi a felfokozott Infinity War várakozás előtt gyakorlatilag bucira veri az elmúlt évek képregényes mezőnyét. Az elmúlt két comic mozi amerikai bevételévet párhuzamba hozva például a Justice League-et már holnapra befogja, a Thor Ragnarök 314 milliója pedig nagyjából egy hét múlva lesz már mögötte.

Komoly konkurenciája a következő hetekben nem lesz és ilyen visszajelzések mellett a kezdeti felfokozott várakozások és moziba áramlás ellenére is lehet esélye egy 2.5x szorzóra otthon, amivel átlépné az 500 milliós határt Amerikában, amire eddig csak az Avengers és a The Dark Knight volt képes. Eladott jegyek tekintetében ezzel otthon a Marvel Cinematic Universe második legsikeresebb filmje lenne és globális kifutásban is minden esélye megvan a milliárdra, mivel az első hétvégén 169 millióval kezdett a külhoni piacokról és Kínában csak két hét múlva indít.

Az Early Man című animációs darab így nem rúgott labdába, kapott ugyan 2500 mozit, de gyenge 1200 dolláros átlaggal ez csak 3.1 millióra volt elég, így sokáig nem fogunk róla értekezni

A múlt hétről Peter Rabbit jól tartotta magát, 30%-ot esve már 50-nél tart, a Fifty Shades of legfrissebb nyomor meg 76-nál jár már otthon, de szerencsére jócskán elmarad a korábbi részeitól, így már szerencsére box office téren sem téma.

A Jumanji valahogy még a Black Panther ellenére is csak 20 százalékot esett és immár 377-nél tart otthon és cimborája a Greatest Showman is továbbra is masszívan áll a lábán, 154 milliós eddigi eredménye továbbra is elképesztő.

Az Oscar jelölt mozik nagyjából kéz a kézben járnak: 50 millió körül van Amerikában a Darkest Hour, a Three Billboards és a Shape of Water is. A hétvége amerikai bevételei a tovább mögött.

  1. Black Panther – $201,797,000 – össz: $201,797,000
  2. Peter Rabbit – $17,600,000 – össz: $48,572,542
  3. Fifty Shades Freed – $17,320,000 – össz: $76,513,455
  4. Jumanji: Welcome to the Jungle – $7,925,000 – össz: $377,603,565
  5. The 15:17 to Paris – $7,620,000 – össz: $25,367,717
  6. The Greatest Showman – $5,070,000 – össz: $154,448,356
  7. Early Man – $3,183,000 – össz: $3,183,000
  8. Maze Runner: The Death Cure – $2,605,000 – össz: $54,085,126
  9. Winchester – $2,195,000 – össz: $21,825,179
  10. The Post – $2,000,000 – össz: $76,609,372
abelh
írta
2018. 02. 19. 20:10
megjelenés
28
hozzászolás


28 hozzászólás a “Blockbuster watch: Black Panther” bejegyzéshez

  1. Nagyszerű teljesítmény, a héten remélem én is meg fogom tudni nézni a filmet.

    Reméljük kulturált marad a társalgás. :)

  2. “Felfoghatatlan” számomra, hogy USA-ban ennyire beindulnak az emberek a 18. filmre is. …oké ez a karakter még nem volt de na. Már tök mindegy kit, milyen erejű hős, istent raknak bele úgyis ász lesz csak legyen csapat, család. Elfordultam ezektől a filmektől amikor átmentek az univerzumozgtásba. “Soha” nem fogok szóló hős filmeket látni amíg ezek így mennek.

  3. Nagyon kíváncsi lennék, mennyit kaszálna ha Rock-al csinálnának egy Marvel comic filmet :) Színesbőrű is, MCU is, és mindentől függetlenül is gyakran önmagában egy box office gyilkos az ürge. Olyanokkal tud néha teljesen váratlanul robbantani, hogy hihetetlen. MCU-val karöltve vernék az Avatart XD A Black Adamből úgyse lesz szerintem semmi, amilyen gőzerővel mehet most a háttérben a DCU újragondolása, hátha még nem késő átigazolni :)

  4. kíváncsi vagyok,hogy ha nincs 2 hónap múlva egy infinity war,amiben szintén fontos wakanda az előzetes alapján,akkor is beültek volna e ennyien
    persze ezt sosem tudjuk már meg,csak belegondoltam,hogy én is úgy voltam az előzetesek alatt,h kicsit olyan meh,semmi hangulat,dehát wakanda,iw, nem maradhat ki

    viszont így még inkább érdekel vajon az avengers milyen kezdést ér majd el,laza 300 esetleg?

    am abelh: sw 8-9?

  5. Wow, hát erre nem számítottam hogy a Párduc 200 főlé fog bemenni… Héten én is invesztálok bele egy jegynyit.
    Részemről továbbra is jár a nagy nagy taps a The Greatest Showmannek, tényleg elképesztő, hogy mennyire megkedvelte a közönség és hogy ennyire erős számokat hoz.

  6. Elvileg Rock producer a Shazam filmben már, várható egy cameo és hát van olyan pletyka, hogy a Suicide Squad 2ben már benne lesz, de ugye az pletyka…szóval na. Örülök, hogy a Jumanji még tartja magát, szórakoztató hülyeség volt.
    Black Panther nem lepett meg a kezdéssel, WW is lehetett volna így, ha nem kell mással is megküzdenie, dehát ez van. Sok volt a gyűjtés itt jegyekért bronxi gyerekeknek meg ilyesmi, aztán nyilván, hogy belerakták ezt a női harcos csapatot, bocs nem tudom a nevük a nevük dora mitaje vagy vmi ilyesmi, azért még az is sokat segíthetett mellé gondolom.

  7. Jó nagy hype-ot toltak a filmnek, és nagyon reklámozták hogy mindenki fekete aki dolgozott benne, a forgatókönyvírótól a sminkesig, + a zene meg minden. Lehetséges, hogy a feketék özönlöttek rá a moziban, és ennyire megdobták a jegyeladásokat?
    Gondolom ilyesmit nem mérnek, és sosem tudjuk meg.

  8. Nagyon mentek felfelé a nyitóhétvégi tippek még a múlthéten is, de nem gondoltam volna hogy 200 közelébe vagy főleg fölé ugrik. Durva.

  9. Anthonz

    De tudjuk:

    “Black Panther’s opening weekend demographics, according to comScore, show that 37 percent of ticket buyers were black, 35 percent are white, and 18 percent are Hispanic. Normally, black audience members make up about 15 percent for a tentpole superhero movie.”

    vanityfair.com/hollywood/2018/02/black-panther-box-office-records

  10. Atya-úr-isten.

    Üti az Ultron korát is.Köpni nyelni nem tudok.És akkor ebben a számban nincsenek azok akik else mentek rá mert totál hidegen hagyta őket ez a karakter.Még nagyobb lehetett is volna ez a szám.

  11. Tisztelt abelh!érdemes lenne pár szó Kináról is.A Kinai új év a legjövedelmezőbb időszak ott és most két filmjük is 150 millió dollárfelett nyitott!Elképesztő!!

    Detective Chinatown 155 millió USD

    Monster Hunt 190 millió USD

  12. Bocs de nekem nagyon szúrja a szemem az SW 8-9 <—- 9?
    Abelh vagy elírás, vagy te már tudsz valamit amit még JJ sem :)
    Javítsd légyszives.

  13. Érdekes olvasni, hogy egy-két ember magából indul ki, és azt mondja rossz a film, és érthetetlen miért ülnek be rá ennyien, pedig el kellene fogadni, hogy akkor nem neki készült, hanem ahogy hangoztatták is feketéknek feketékről többnyire, és ezzel nincs is gond, a számokat elnézve. Nekem eszembe nem jutna azon kiakadni, hogy a Fast and Furious x-edik része miért készül el, és miért sikeres, miközben szerintem egy rakás ****. Egyszerűen nem nekem készült, nem én vagyok a célközönség és le van tudva…

    Én örülök, hogy sikeres a Black Panther, mert hátha mernek komolyabb témákat boncolgatni a jövőben, és nem megy teljesen vígjátékba, mint a Thor, ami amugy jó tetszett, de jobb lett volna, ha közben nem egy “bolygót” pusztítanának el.

    Rengeteg hibát fel lehetne sorolni a Black Pantherről, de nézhető, és szórakoztató volt a film a célközönségnek. Akit érdekel az elmegy rá, de kiakadni miatta minek?

    Egyébként biztos sokan vannak akik azért is elmentek rá, mert jön az Infinity war. A trailerben Wakandanak nagy szerepe van, szóval “muszáj ” megnézni ezt a filmet előtte, mert addig DVDn, Netflixen stb-n valószínűleg nem jön ki.

  14. szerintem itt aza gondja sok embernek, hogy bizonyos filmeknél a kritikusok véleménye teljesen szavahihetetlen, lehetne még ezt ragozni.
    Pl, ha forgatnának egy sci-fit, az űrgammák technikai szintjén, ami arról szólna, hogy egy genderfluid kipás törpe négerről, aki egyedül visszaveri a II.világhábrú végén az űrbe dezertáló nácik próbálkozását a föld visszahódítására, akkor az egekbe lenne magasztalva (esélyesen), független attól h milyen a film valójában

  15. Altemidor
    Szerintem meg a nézettség egyáltalán nem egyenlő a minőséggel. Ennyi erővel a tehénszar is jó… Inkább azt boncolgasd, hogy milyen behatások által nézte meg ennyi ember, mit tudott a marketing, mire időzítették, mire építették fel a filmet.

  16. GZoli
    A kritika sokszor szubjektív, de helyén kell kezelni, és meglátni azt, hogy mit értékel fel és mit le kritikus, aztán összevetni, hogy neked ez tetszhet e.

    Őszintén szólva a Black Pantherről nem olvastam hosszabb kritikákat, de megértem, ha bosszantja az embereket, hogy csak azért mert feketékről szól, akkor magasztalják, mert annyira azért nem jó a film. De ha egy kritikus csak ezt tudja kiemelni, ezzel pedig az olvasó nem tud azonosulni, akkor maradjon távol. Ellenben a sok feketének viszont ez tetszik, ők meg rohannak a moziba, a Marvel pedig bonthatja a pezsgőt újfent.

    Engem egyébként jobban zavarnak azok a cikkírók, akik a Rottenre mutogatva elhitetik az emberekkel, hogy az egyik legjobb film, mert 97%-on áll. Miközben az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy ez a százalék mit jelent.

    A Wonder Woman egyébként ugyanez a sztori. Csak azért mert nő volt a főszereplő, odáig voltak érte. Pedig az is “csak” egy jó film volt, de semmi több.

    Szóval a kritikusok véleményére szerintem sem kellene adni, illetve helyén kell kezelni, több kritikát elolvasni, és értelmezni, nem pedig a százalék alapján dönteni. (Bár egyszer olvastam, hogy Magyarországon nagyon sokan a plakát alapján a moziban döntenek, ami elég elszomorító).

  17. Altemidor, ez így okés is lenne… ha a kritikus által kiemelt részt objektívan írná le, de mikor szimplán hazudnak a kiemelt részekről is?

  18. Puffin
    Valahogy én is erre utaltam a Fast and Furiousszal, hogy nézett, de nem jó. De lehet a Transformers jobb példa lett volna.

    írtam egyébként, hogy szerintem mi lehetett az oka a nézettségnek. Feketéknek egy film (egyébként javítsatok ki ha tévedek, de szoktak is kifejezetten nekik szóló filmeket bemutatni).

    Két hónappal az Infinity War előtt az utolsó film, amit moziban láthatsz csak, ha még előtte meg akarod nézni. A trailerben pedig fontos szerepe van Wakandának. Az Infinity War hype-ja meg elég nagy.

  19. szerintem azért mázlija is volt a Marvelnek. a Get out hatalmas hype-ot kapott, plusz még Oscar jelöléseket is, pont egy olyan időszakban csúszott be a Panther, amikor nagyon megtalálja a közönségét. szerencséjük volt az időzítéssel részben.

    az, hogy az Infinity War előtt mennyien érezhették kötelezőnek az jó kérdés, ez is biztos bejátszhatott, mert azért ez a 200+ milliós nyitás tényleg eszméletlen, arról nem is beszélve, hogy szóló filmként lenyomja a teljes Marvel univerzumot és csak az első Avengers fogja előzni Amerikában.

  20. GZoli
    Lehet félreérthetően fogalmaztam, de nem védem a kritikusokat, sőt. :) Amúgyis annyi önjelölt kritikus van már, akik egyáltalán nem értenek a hozzá.

  21. Altemidor, nem fogalmaztál félreérthetően, csak arra próbáltam reagálni, hogy meg kell tudni látni egy kritikus írásában hogy mit emel ki, s ez alapján mérlegelni,de ha 10ből 9 kritikus azt írja, hogy kék, akkor joggal gondolhatom azt hogy kék, aztán film közben pedig meglepődök, hogy ez bizony piros

  22. GZoli
    Jogos, teljesen igaz. De ami neked, nekünk piros, az másnak lehet kék, csakhogy a hasonlatodnál maradjunk. :) De az is lehet, hogy engem nem a színek érdekelnek a filmben, hanem mondjuk a pingvinek, úgyhogy hiába mondja, hogy kék, ha az nem mozgat meg.

    Viszont ha egy nagyon rossz filmről beszélnénk, akkor jogos lenne a sok felháborodás, hogy átverték. Viszont azért erről szerencsére szó sincs. A kritikusok viszont egyértelműen túlértékelték, a kommentekben meg alulértékelik a filmet, mintha nézhetetlen lenne. (Hogy tényleg nem tetszik a legtöbb embernek, vagy csak hangosabb a csalódott kisebbség, azt majd az idő eldönti). Szerintem egyik félnek sincs igaza.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.