Blockbuster watch: egy másik fekete rendező filmje meg alulteljesít

Zsniróban a negyedik hétvégét nyeri a Black Panther, sőt egyre kisebbeket esik, miközben pár szőnyeg alá söpört bemutató is benézett sokkal inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

Kezdte a sort legerősebben a frissek közül a Wrinkle in Time, ami elvileg népszerű alapanyagból, plusz Oprah-val megfejelve gyakorlatilag függetlenítette magát a kritikáktól, ergo akármennyire is felejthető lett, 33 milliót mégis csak összeharácsolt a hétvégén. Mivel jön a húsvét, így relatíve jól tarthatja magát 90 millió környékére mindenképp lehet esélye, de a közönség sem ölelte a keblére annyira. Chris Pine így ismét csak egy félresikerült próbálkozással lett gazdagabb, hogy box office tényező legyen valaha, pedig a Wonder Womannel is aláhúzta (Kirkként meg már pláne), hogy megvan benne az a csibészes karizma, ami Chris Pratt mellett elvileg hiánycikk a piacon.

10 millióval nyitott a 2008-as Strangers második része a Prey at Night. Egy kisköltségvetésű (anno 9 millióba került az első), sikeres (52 milliót keresett) horror 10 évvel későbbi folytatása mindig zseniális ötlet, ezek jól szoktak elsülni, szóval várható gyors lecsengés mellett, valahol 25 millió alatt ez a “franchise” jó időre megint lepihen.

Földbeállt a 35 milliós The Hurricane Heist, mindössze 3 millióval tudott nyitni az előzetes alapján inkább Sharknadoo szinten mozgó őrület. Rob Cohen egészen sok ideig tudta elhitetni a befektetőivel, hogy tud filmeket rendezni, mivel a Fast and furious legelső része (144 millió) után egy XXX-et húzott (142 millió) és az akkor csúcson levő Vin Diesellel arattak a kasszáknál. Kapott is gyorsan egy valag pénzt a hatalmasat zakózó okosrepülőgépes Stealth-re (135-ös büdzsére 32 millió otthon), lehúzta a klotyón a korábbi Múmia sorozatot a Dragon Emperorral (keresett ugyan 102 milliót Amerikában, de a mozi nézhetetlen lett), de a 2015-ös kisköltségvetésű The Boy Next Door váratlan sikere miatt járt még neki egy esély. Megérte.

Valamiért szerzett még 2404 mozit a Gringo, ami kábé 1000 dolláros átlaggal köszönte ezt meg és termelt egészen 2.6 milliót három nap alatt. A gengeszterkedős akció komédia annyit tud, hogy illusztris gárda mellett (Joel Edgerton, Charlize Theron, Amanda Seyfried) az a David Oyelowo főszerepli, aki a Wrinkle in Time-ban is tiszteletét tette egy azon hétvégén, de legalább az bejött a kasszáknál, ez meg sehol.

A korábbiak közül – ahogy fentebb írtam – ismét győzött a Párduc, 40 milliójával már 562-nél jár otthon, és az Avengers 623 millióját most már 100%, hogy leveri (eladott jegyekben persze még nem fogja be Tonyékat, inflációval 705-nél tartanak már). Közben nyitott Kínában is 65 millióval, nemzetközileg így már 1.078 milliárdnál tart, szóval valahol 1.3 milliárd környékén lesz a vége – nem sokkal a Last Jedi alatt.

A Red Sparrow nem tartja meg a közönségét, 50-ig sem jut el otthon, ellenben a Game Nightot felkarolta a nép és most 60 millió felé tart, Peter Rabbit pedig konkurencia híján jövő héten már a 100 milliót is átlépi. A Jumanji nagyjából másfél hétre van a 400 milliótól otthon és a 12. hétvégéjén is top10-es, a Shape of Water pedig 2.4 milliót tudott kivenni az Oscarokból és 61-nél tart most otthon.

A hétvége (végleges) amerikai bevételei:

  1. Black Panther – $40,817,579 – össz: $561,697,180
  2. A Wrinkle in Time – $33,123,609 – össz: $33,123,609
  3. Strangers: Prey at Night – $10,402,271 – össz: $10,402,271
  4. Red Sparrow – $8,502,263 – össz: $31,471,006
  5. Game Night – $7,863,391 – össz: $45,004,023
  6. Peter Rabbit – $6,775,718 – össz: $93,433,524
  7. Death Wish (2018) – $6,581,130 – össz: $23,856,431
  8. Annihilation – $3,302,319 – össz: $26,246,833
  9. The Hurricane Heist – $3,024,399 – össz: $3,024,399
  10. Jumanji: Welcome to the Jungle – $2,742,244 – össz: $397,250,264
abelh
írta
2018. 03. 13. 02:52
megjelenés
18
hozzászolás


18 hozzászólás a “Blockbuster watch: egy másik fekete rendező filmje meg alulteljesít” bejegyzéshez

  1. “egy másik fekete rendező filmje meg alulteljesít” Hmmm… lehet mégsem a bőrszín számít, hanem a hozzáértés? #OscarsSoWhite

  2. Ez is mutatja, hogy kb mindenki leszarja, hogy feketék vannak-e egy filmben. Ha marvel film és jónak néz ki, akkor tarolni fog, ennyi. Ezzel kb meg is bukott hollywood nagy pc elmebaja, ha a közönség vár egy filmet, mindegy hogy milyen színű a rendező/főszereplő feje.

  3. amúgy mi az a PC? :D…annyiszor olvastam már, biztos nagyon egyértelmű, de akkor se tudom :)…köszi előre is :)

  4. Fekete macska bevétele OMFG!

    Ugyanolyan értetlenül állok előtte, mint a Csodanő-én…

  5. Az uratok: a wrinkle in time nem ment rá a feketézésre trailerek alapján, nem feketés a témája, nem számit semmit hogy feketékről szól e, még a black panthernél elég sokat. azért ez nagy különbség. a wonder womennél se az számitott hogy nő rendezte és nő szerepel, hanem a tematikája, üzenete miatt lett ennyire releváns.

  6. És ha már bevétel, akkor érdekességképp Kína belekezdett:
    Detective Chinatown 2 – 493 millió $
    Operation Red Sea – 470 milló $- os bevétel.

    Számomra ismeretlen filmek…
    De az biztos hogy pár év múlva már valószínüleg külön kell foglakozni kínai boxoffical is. Abszolút tényezők lesznek.
    Sőt én azt sem tartom kizártnak hogy 5-10 év múlva nem egy amerikai blockbuster, hanem egy kínai lesz az adott év legsikeresebb filmje, bevétel szempontból.

  7. Haksi:

    ráadásul azok még a múltheti bevételeik, azóta mindkettő hozott még 30-40 milliót.

    Amit írsz arra lehet nem is kell várni 5-10 évet. Idén még jócskán átrendeződik majd a rangsor, de most úgy állunk, az év top5 nemzetközileg legsikeresebb filmjéből 3 kínai és gyakorlatilag csak a hazai piacukról származik a bevétel.

    tavaly a Wolf Warrior 2 meg új alapokra helyezett mindent a 878 milliójával, nagyon közel járnak a saját milliárdos bevételhez már.

    Ugyanakkor érdekes, hogy mennyire berendezkedtek a saját piacra és látszólag ez be is vált. a Great Wall pl. érdekes kísérlet volt arra, hogy kvázi az amerikai piacra is gyártanak, de nem jött be és hamar el is engedték a dolgot.

  8. Igen, az egy érdekes kérdés lesz a kinai filmek esetében, hogy mennyit bír el a saját piac, úgy értem mekkora bevételt? A Wolf Warrior 2-őt szerintem senki nem jósolta volna meg… mégis, és innen tényleg nincs messze a milliárd, viszont hogyan tovább?

    Mert jelenleg a kínaiakon kívül a kutyát nem érdeklik a kínai filmek és hiába hoz egy kínai blockbuster kínából tegyük fel: 980 millió dollárt, (ami isszonyú hatalmas összeg, de bármikor összejöhet nekik) ha a világ többi részéről 5 millió dollárt tud csak összeszedni?

    Ellenben egy amerikai blockbuster hoz amerikában 450-500 millió dollárt (ami amerikában hatalmas összeg, kínában viszont lassan minden 3. film eléri :DDD ) de az amerikai filmek a világ többi részéről még hoznak 800 milliót…

    Szóval a kinaiak ott vannak a milliárd kapujába és ott is lesznek és hatalmas bevételet fognak hozni a filmjeik, de milliárd fölé sokkal csak akkor fognak tudni menni, ha nyugat számára is fogyasztható filmeket szállítanak… kérdés hogy ez meg fog-e történni.

    Vagy inkább az a kérdés hogy mikor? Fenetudja majd meglátjuk.

  9. Most nem tudom hirtelen megmondani nektek a Wolf Warrior költségvetése mennyi volt,gondolom max 100 misi.De ameddig ezek a baromságok 800 milliókat termelnek a lőtéri kutyát nem érdekli,hogy teszem azt 5 milliót hoz USA-ban.nem nekik csinálják.

  10. Haksi:

    szerintem a kínai piac a méretéből fakadóan jó lehetne 1.5 milliárdra, de náluk komolyabb probléma a heti konkurencia, mint Amerikában.

    egyrészt most tényleg brutális tempóban ontják a saját filmeket, és akkor még a nyugati mozikkal is konkurálniuk kell – hiába nem tudnak a külföldi filmek 2-300 millió fölé menni náluk. ettől még elvonzzák a közönséget és nagyon kevés filmjük tud jó eséseket produkálni. amint a nézők ott felkarolnak majd valamit több hétig megint, simán lesz milliárdjuk.

    az amerikai piacra meg szerintem nem tudna és nem is akarnak támaszkodni. Amerikában eddig konkrétan egy idegennyelvű film, a Tigris és sárkány ment 100 millió fölé. szóval ha külföldi bevételeket akarnak, akkor más régiókat kéne belőni, de az USA nem lesz rájuk nyitott.

  11. de hogy van ez a kínai boxoffice?…mert a boxofficemojo.com-on pl. úgy van, hogy a Detective Chinatown az WB, Monster Hunt 2 Lionsgate, múlt éven meg volt valami Journey to the West – Sony…ez gondolom, csak az USA-beli forgalmazásra értendő, nem? Nem hiszem, hogy ezek a stúdiók gyártják a kínai filmeket

  12. abelh:

    Én egyelőre még soknak tartom azt a másfél milliárdot.
    Szerintem egyelőre még nincs realitása, az elkövetkező pár évben biztos hogy nem lesz.

    Szerintem amúgy a kínai piacon a kínai filmek egyre inkább ki fogják szorítani az amerikaikat. Ez lesz az egyik oka a bevételnövekedéseiknek.

    Tényleg kíváncsi leszek meddig tornázzák fel magukat. :)

  13. Ha azt hittétek a tavalyi szezont nem lehet majd alul múlni tévedtetek.mert mi is jön?
    Április vége végtelen moslék,star wars,deadpool.
    Nagy költségvetésű,minőségi blockbusterek helyett csak ezeket okádják.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.