Blockbuster watch: kicsikét be

A Marvel Cinematic Universe legkisebb karaktere ismét megmérettetett és kisebb csalódást okozott a hét vége felé az erős pénteket követően, miközben a Purge sorozat még mindig megtalálta a maga közönségét.

2015-ben a Marvel mozis világának legkomolyabb erőmérőjeként emlegették sokan Ant-Mant, hiszen a franchise-tól szokatlanul a produkciós fázisban akadtak komoly problémák, az Edgar Wrightot váltó Peyton Reed közelről sem volt nevezhető igazán jó rendezőnek és úgy egyáltalán, kit is érdekelt volna a Hangyaember? Egyszóval az MCU-nak komoly “húzókarakter” nélkül csupán önmagában brandként kellett helytállni és hát csaknem lett bukás a vége, Amerikában végül 180 milliót, világszinten összesen 519 milliót fialt a 130 milliós mozi.

Most, 3 évvel később kicsit erősebb lábakon áll már Paul Rudd karaktere, hiszen a Captain Americában is megjelent, így a közönségnek mindenképp ismerős a figura, kapott maga mellé egy eyecandy-nek sem utolsó társat a Wasp személyében és az Infinity War után nem sokkal biztos sokan epekedve várták az infómorzsákat is, hogy mi történt a világban. Ez így összeadva egy 76 milliós kezdésre volt elég, ami nem rossz, ellenben a 33 milliós pénteket követően mindenki 85-90 környékére várta már, ám mégis szokatlanul nagyot esett szombaton és vasárnap.

Olyan szinten nagyot, hogy az MCU-ban a pénteki bevétel még soha nem adta egy film nyitóhétvégéjének ekkora százalékát (legközelebb ehhez az Ultron állt), ami elég baljós trendeket vetíthet előre. Ilyen esésekkel nem biztos, hogy átbillen otthon a 200 millión, de azért még mindig egy Hangya moziról beszélünk, szóval ha az első eredményét ismétli és világszinten hozzádob még 400 milliót, akkor a Marvel számításai simán bejönnek.

Mivel már szerdán vetíteni kezdték, a The First Purge eddigi 31 milliója csalóka lehet, mivel a hétvégi nyitás összesen csak 17 millióra volt elég. A sorozatban ez ugyan messze a legalacsonyabb eredmény, mivel sorban 34, 29.8 és 31.5 millióval nyitottak az eddigi részek, ám a produkciós büdzsé még mindig csak 13 millió dollár volt, szóval csont nélkül pénzüknél lesznek.

Közben az Incredibles 2 átlépte otthon az 500 milliót (infláció nélkül animációs filmként Amerikában először), a Jurassic World 2 az első résztől jócskán lemaradva 333 milliónál jár és kaparni fog a 400-ért (de globálisan már átugrotta az 1 milliárdot), és a Sicario 2 sem muzsikált jól, a második hétvégén 60% felett esve valószínűleg 50 millió körül kiszáll Amerikában.

Jövő héten Skyscraper, a Rock ismét megmérettetik, szóval lehetne egyet tippelni: részemről 40 milliós kezdés és 110 a vége otthon.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Ant-Man and the Wasp – $76,030,000 – össz: $76,030,000
  2. Incredibles 2 – $29,021,000 – össz: $504,382,414
  3. Jurassic World: Fallen Kingdom – $28,585,000 – össz: $333,342,665
  4. The First Purge – $17,150,000 – össz: $31,053,945
  5. Sicario: Day of the Soldado – $7,300,000 – össz: $35,302,070
  6. Uncle Drew – $6,625,000 – össz: $29,948,620
  7. Ocean’s 8 – $5,285,000 – össz: $126,751,228
  8. Tag – $3,105,000 – össz: $48,330,681
  9. Won’t You Be My Neighbor? – $2,590,000 – össz: $12,382,727
  10. Deadpool 2 – $1,675,000 – össz: $314,546,400

23 hozzászólás a “Blockbuster watch: kicsikét be” bejegyzéshez

  1. Tekintve, hogy mennyire tömött egyébként ez a mostani időszak, ez a 76 misi az első részre így is +20 misit rápakolt, ami szerintem még pont a “perem-bele” kategória. (A DP2 pl. nem tudott az elsőhöz képest nagyobb nyitóhétvégével nyitni.)

    Amire kíváncsi vagyok, hogy a foci vb-s csúsztatásoknak köszönhetően vajon worldwide hogy teljesít, pláne úgy, hogy a nyár azért még eléggé stackelt.

  2. Szerintem meg pont hogy kihúzhatja magát az Ant-Man, mert

    1) jobban nyitott, mint az előd
    2) akkoriban nem emlékszem nagy vetélytársakra, de javítsatok ki, most meg azért van itt egy Jurassic (fun kaland) meg egy Incredibles (szintén szuperhősös), amik hiába nem első hetükben vannak de azért még szipkáznak nézőt
    3) Infinity Warban fel se bukkant a karakter tudtommal
    4) Előre lehetett tudni, hogy valahogy IW előtt/alatt játszódik (ezt erősítse meg valaki, ha tudja), tehát azt a fonalat nem nagyon gördíti tovább, meg hát miért is lőnének el valami kulcsfontosságú dolgot egy hangyában?
    5) Előző kettő alapján még az IW sem dobta meg nagyon, sőt, még akár vissza is foghatta, ha ilyen közel ahhoz (+Incredibles-höz) most nincs annyira kiéhezve a közönség egy szuperhősfilmre

    Skyscraper kampányát jól megnyomták a végén, de komolynak tűnik, a Rock könnyedebb darabjaira jobban ömlik a nép (San Andreas kivétel erősíti a szabályt), szerintem épp elcsúszik 100-ig.

  3. ThomassLord:

    1. szerintem nem referencia pont az első nyitása – az ugyan felülmúlta az akkori elvárásokat, de a Hangya hype-ja is jóval nagyobb mostanra, szóval valahova 85 környékére várták eredendően is. Míg az még alacsonyabbról is meglepetés siker volt, azért most már az elvárások nőttek bőven.

    4-5. itt bedobnám azt a kártyát, amit gyakran szoktak/szoktunk – az “átlag” néző nem feltétlen tájékozott a napi mozis hírekben, ezért az IW közel 700 millióját összehordó nézők egy része szerintem igen is beül erre azzal a kérdéssel, hogy na vajon bármilyen morzsát kapnak-e Thanos után.

  4. @Abu:

    A forgalmazók a Marvel beleszólására azokban az országokban, ahol a foci VB-nek nagy kultúrája/rajongói bázisa van, eltolták pár héttel a filmet. Angolok pl. még szarabbul jártak, ők majd aug. 3-án nézik. Németek, franciák, portugálok, spanyolok ugyanez (bár a csigaevőket leszámítva ők már a VB-t ígyis-úgyis max otthonról nézik trolololol).

  5. A pénteki erős kezdés után tényleg jobb nyitást lehetett hinni, de szerintem bőven nyereséges lesz a végére. Nem hiszem, hogy nagyon idegeskednének a Marvel háza táján.

    200 millió szerintem sikerülhet az USA-ban, 600 felett pedig WW.

    Kiderül.

    A Hihetetlen család 2. tényleg lenyűgöző karriert fut be.

  6. Szerintem semmi baj nem volt az első Ant-Mannel, Michael Pena simán elvitte a hátán az egészet.

  7. Disney hogy lehet ilyen pénzéhes?Még a B kategóriás,kinai piacra szánt hulladék Szupercellára is elmentek már 30-ezren :D a vb alatt.Ráadásul magyarok körében leginkább kedvelt,nézett csapatok már rég kiestek vagy kise jutottak(olasz,holland).hétvégén összesen volt 4 meccs.

  8. Szerintem jobban tudják, mint te.
    Egyértelmű hogy a VB alatt nem járnak annyian moziba. Ésszerű döntés, hogy tolják a filmeket.

  9. Szerintem meg a Hangya eleve nem egy event karakter mint Stark vagy Thor.Most komolyan de kit érdekel egy Hangya?Ez is csak egy újjabb szuperhős maszlag amiben összehordanak hetet-havat.Ha van vb ha nincs nem gondolhatták,hogy kasszát fog robbbantani nálunk.Hülyeség volt eltolni mert moziznak az emberek.láthatod a magyar adatokat.

  10. Ant man sok száz milliót fog hozni világszinten még bőven nagyot fog szakítani egyedül az incredibles kavar be neki ami óriási pénzt hoz amerikaban zabálják az animációs filmeket néha csak pislogok mekkora bevételt produkálnak

  11. Ja amúgy Rock filmje sokal többet fog hozni mint amit írtál ő ott már ikonnak számít a jumanjit is ő tolta meg,amiben szerepel az ott aranyesőnek számít

  12. Roberto: hol ott? mert pl a Rampage pont Amerikában nem szakított, szemben a világ többi részével. Legalább fél percet rászánhatnátok az elméleteitekre.

  13. Human USA-ban és Kinában. Annyiban igazad van,hogy USA-ban valóban nem volt túl erős de video game adaptáciohoz képest meg nem rossz eredménnyel futott ki.(a legsikeresebb lett)Viszont a Jumanjit és a San Andreast már sikerre vitte csak a nevével.Most jön Rock legnagyobb vizsgája.Szerintem 150 otthon meglesz neki és akkor az már nem semmi lenne.

  14. Csabi: Kit érdekel Ant-Man? Engem. Sokkal jobban, mint Stark például. Kettejük közül Ant-Mannak jobb a második része. Sokkal.

  15. Human ez nem elmélet kérdése egyedül a rampage nem sikerült neki az utóbbi időben annyit akartam írni,hogy a legerősebb húzónév most a filmiparban ezzel nem lehet vitatkozni..

  16. Roberto: meg a Baywatch. Az utóbbi 4 filmjéből 2 bőven alulteljesített, főleg az “ott már ikonnak számít” közönségben. Ezzel nem lehet vitatkozni :D mondom, csak fél percet áldozzatok az elméletekre néha.

  17. Human ha nincs igazad miért csúsztatsz?A Rampage miért teljesitett bőven alul?Indokold már meg!em egy Jumanji de szolid siker lett.A hollywoodi kemény mag(Diesel,Statham,Willis)csak pislogna ilyen bevételek láttán mint a Rampage. :D

  18. Csabi: azt írta, hogy amerikában eszik és kultusza van, ott mindent visz a Rock, de ezek a filmjei mégsem. világszinten eszik inkább a rockot, ha valahol.

  19. Nem aktuális de állitólag bivaly erős nyitást jósolnak a Missionnek.70 millió körül nyithat ami a sorozat legerősebbje lehet.Runtime pedig 143 ami szintén a legtöbb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.