Ant-Man and The Wasp – ilyen egy filler

Ha eddig majdnem 20 film alatt nem lett volna nyilvánvaló, hogy az MCU egy sorozat, akkor a Marvel most teljesen aláhúzta, hiszen egy nagyon tévés alapfogalom használható a filmre: filler.

Egyáltalán nem negatívan használom a jelzőt az Ant-Man and The Wasp kapcsán. Amúgy sokan szokták keverni, szóval tisztázzuk: a filler epizód csak azt jelenti, hogy nem a főszálhoz kapcsolódik valami, de ettől még baromi ötletes és látványos lehet, mivel a költségvetéssel nem szoktak spórolni náluk. Ahol a pénzt is visszafogják az a bottle, ott a már felépített díszletek között próbálnak kezdeni valamit a karakterekkel.

De a konkrét Ant-Man filmre térve: (többnyire) kis hős, kis problémák? Az első részben feldobott quantum realm alapokra épül az egész rész. Hope és Pym feltételezi, hogy ha Scott túl tudta élni az a kicsiséget, akkor Pym évtizedek óta eltűnt felesége is képes lehetett erre. Mivel a posztereken is ott volt Pfeiffer, így gondolom egyértelmű, hogy egy mentőakcióba torkollik a történet.

Ami rohadtul tetszett, hogy a szereplők közötti dinamia milyen családias. Hiába hibázik hatalmasat egyikőjük, a többiek mégsem a hibáztatásával töltik az időt, hanem a felmerülő helyzetet igyekeznek megoldani. Lehet túl sok sitcomot nézek, de felülülés volt ez.

A másik, hogy az MCU filmek átlagával ellentétben még a gonosz is jól sikerült. Nem egy Thanos, de érhető a motivációja, és a konfliktusuk feloldása is értelmes üzenetre fut ki. Na jó, azért kellett az is, hogy valójában ellentét háromszög alakuljon ki a filmben, és a saját céljait kergető Walton Goggins is feldobja a történetet.

Nyilván a humor is hasonló, mint eddig. Mindenképp jót tesz a filmnek, hogy ennyi vicces embert hoztak össze benne. Nem elég, hogy Goggins is ott van a humorban, de a sokat szereplő FBI ügynök is komédiából érkezett. És Pena ismét megpróbálja ellopni a filmet, de most sokkal nehezebb dolga van, mivel poénilag sokkal összeszedettebb ez, mint az első rész, még ha kicsit gyerekesebb is. Mondjuk ezzel is kilóg kicsit a tipikus MCU-ból, bár így a Ragnarök után már talán ez sem mondható el.

Amit még mindenképp szóba akarok hozni, az a látvány. Eléggé kettős a dolog, mert szerintem néhol nem volt túl erős, ellenben akadtak benne azért ötletek, és láthatóan igyekeztek rendes trükköket is használni, nem mindenben hagyatkoztak a CGI-ra. Talán pont emiatt lett jobb az autós üldözés is, mint amit Black Panther villantott például idén. És az ellenfél Ghost is szépen volt megoldva, viszont itt elkövettek egy hibát, ami nekem elvett a filmből. Hiába cool a csaj, ha nem definiálták, hogy Scotték mit tehetnek ellene, nincs igazi “na most győztük, ja mégsem, hoppá” pillanat, hanem végig egy szintet hoz a a film gonosza.

A végén csak a filleres felvetésre tudok visszatérni, avagy kicsit furcsa a film időzítése így az Infinity War után, mert az egész Thanos eljövetele előtt játszódik, és amit látunk, csak betöm egy nem is nagy lyukat a fő történetben. Akik újabb morzsákra vártak a jövő évi finálé előtt, azok mindenképp csalódni fognak, ami bizony elvesz az Ant-Man and The Wasp erejéből.

Amúgy gondolkoztam, hogy miért érzem csak 7/10 magasságának a filmet, amikor ennyi minden működik benne. Talán az említett fillerség, meg az, hogy Ghost hiába volt érzelmileg, történetileg rendben, képességileg mégis kicsit csalódás a megoldása. Na meg nyilván az sem segített, hogy a legötletesebb akciójeleneteket agyonmutogatták a trailerekben, 1-2 meg is lepett, hogy mennyire a vége felé van. Talán ez is jelzi, hogy a film első felében mennyire sok magyarázás, és milyen kevés ritmus.

22 hozzászólás a “Ant-Man and The Wasp – ilyen egy filler” bejegyzéshez

  1. Jó tehát akkor nem kapcsolódik semmilyen szinten az Infinityhez a stáblista után mennyi jelenet van?

  2. törölt kommenteknek bocs: már ott a válasz feljebb spoileresen, nem kell beírni még egyszer. így is az első komment rögtön nem a filmről szól, csak a legeslegvégéről, és máris tereli a beszélgetést, amikor még el sem indulhatott igazán. beszéljünk arról, ami közben volt a filmben, ahogy fenn tettem.

  3. Alig várom, hogy itt Angliában is elkezdjék vetíteni. A filler epizódokkal sincs semmi baj, ilyen volt a Breaking Badben az, amikor egész részen át egy legyet kergettek, és mégis milyen emlékezetes lett. :D

  4. A családias atmoszférában, a szerethető humorban és a kreativ akciójelenetekben abszolút egyetértek. Utóbbiaknál kicsit sajnáltam, hogy az igazán ötletesek javarészét ellőtték a trailerben.

    Ami számomra negatívum volt, az egyrészt a gonoszok hátterének/motivációjának bemutatása – innentől SPOILER. Ghost és társa háttérsztorija, miközben Scotték megkötözve várják a fejleményeket, már esküszöm kínos volt. Ez a gonosz monologizál miközben lenyomja a száraz expozíciót és backstory-t a torkunkon nagyon zavart a moziban írás szempontból, mindezt tuti legalább 5 nyers percen keresztül. Simán ütött volna Ghost SHIELD-es múltja egy bemutató jelenetben a film elején, szintén a múltban.

    A másik hátrány és csalódás pedig az idős Janet. A viselkedése is fura volt (megmenekítik 30 év után és mintha meg se “érezte” volna, all cool wtf), a gyógyító képessége meg aztán teljességgel deus ex machina. Nagyon építkezett a film a quantum realm-os részekig, amiket aztán szerintem összecsaptak végül.

    Egyik sem végzetes hiba vagy nem tudom, az elején leírtak bőven kárpótolnak, de én is olyan 6.5/7.0-ra mondanám egy 10-es skálán.

  5. Sziasztok.

    Tegnap en is megneztem, de a gyerek miatt csak az elso stablistas jelenetet lattam

    Valaki megirna SPOILER-el, hogy mi van a masikban?
    Koszi elore is

  6. SPOILER

    a második jelenet: a hangya dobol. semmi extra.

    A filmről nem akarsz írni pár szót?

  7. Fillernek van egy magyar megfelelője az irodalomban, mégpedig az “epizód”. Az epizód a fő cselekményt nem viszi előre, de a szereplők jellemét gazdagítja, növeli a feszültséget.

  8. Nekem óriási csalódás. Disney-féle délutáni, családi film kiskamasz gyerekkel. Nem volt valódi feszültség, nekem Hangya és Darázs is vérszegény.

  9. @human: Ram gondoltal?

    Nekem kozel hozta az elso szintjet. Kicsit lassan indult, de a vegere felhozta magat. A karakterek, es a csaldias hangulat tetszett, Walton Gogginst nagyon szeretem (plane a Justified ota).
    Nekem Ghost bejott, szerintem vagany volt. A szubatomi vilagot untam egy kicsit, az szamomra az elso reszben is az egyik holtpont volt. Lehet masnak nem annyira…

    SPOILERes lehet:
    Janet visszaterese eleg lapos lett tenyleg. Mintha az egesz addigi hajciho ertelmet vesztette volna szamomra ahogy kiszallt abbol a bisz-baszbol…

    Ettol fuggetlenul jol szorakoztam, nem bantam meg, hogy moziban neztem, foleg az utobbi idok filmjei utan… A 7/10 nalam is ult..

  10. Fú szerintem állati jó volt a film, nagyon jól szórakoztunk rajta. :D Nálam olyan 8.5-9 körül mozog Marvelen belül. Mondjuk a második stáblistás jelenet tök felesleges volt. Az első viszont érdekes. Spoiler: Kíváncsi vagyok Scott hogy jön vissza a kvantumtérből így, hogy mindenki elpárolgott Thanos miatt.

  11. @Süci

    SPOILER
    Remelem ennek nem az lesz a kovetkezmenye, hogy a kovetkezo Avengers mozibol is kimarad..

  12. Kobun
    SPOILER

    Biztos, hogy nem marad ki! Voltak már forgatási képek, ahol Stark-al és Rogers-el együtt van.

  13. Nekem sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Ott Hope-ot alig bírtam elviselni, és baromi unalmas volt a sztori. Itt voltak jó ötletek, Darázs pedig nagyon cool lett, számomra már most ütősebb mint Fekete özvegy valaha is volt.

    Spoiler
    Mivel Scott a szubatomi világban ragad, szerintem ott megtalálja majd az egyik olyan időhurkot, amire “anyu” figyelmeztette is. És visszakerül pont oda, ahol Starkék járnak a múltban….

  14. Emese
    Spoiler

    szerintem ghost fogja visszahozni vagy laurence fishburne,valahogy megtalálják majd scottot és visszahozzák,de ez is jó elmélet amit te írtál,amúgy már csak azt nem értem,ha javában zajlott a balhé thanosal miért nem kérték hangya segítségét…

  15. Akkor még házi őrizetben volt. Bár még nem láttam a Hangya2-őt de feltételezem nem percre pontosan zajlik a két film cselekménye, inkább csak átfedés van. Vagy tévedek?

  16. Roli
    Spoiler
    Nézd meg előbb a filmet akkor már nincs házi őrizetbe a film vége percre pontosan zajlik a wakandai összecsapás thanosal és a végzetes csettintésel..

  17. SPOILER
    Na, félretették szépen Antman-t is a kvantumtérbe, hogy tényleg csak a régi titánok legyenek a kövi film elején…
    Ez kicsit olcsó húzás nekem, de megértem.
    Szegény Pfeiffer, végre kihozzák onnét, erre elpárolog. :D
    Ez így visszagondolva baromi vicces. :D
    SPOILER

    Amúgy iszonyú vicces a film, tényleg nagyon. De ennyi, egy picikét csalódott vagyok, főleg Ghost miatt.

    Más: ez az első alkalom, hogy problémásnak érzem az univerzumba illesztést. Az összes eddigi film tökéletesen passzol, itt egy kicsit kilóg a lóláb. Utalások, elhelyezés rendben. De hogy senki nem hívja őt (őket) segítségül, az nem stimmel.

    Giantman 3 perc alatt letarolta volna Thanos kutyabikamedve-hadseregének felét.

  18. Ismét nagyon jól szórakoztam. A Black panther mű látványához és oroszlánkirályos történetéhez képest ez sokal de sokal jobban sikerült nekem már az első részel sem volt gondom de ez is tökéletes nyári mozi.
    Darázs/Lily nagyon cool. Szellem sem volt tipikus marvel gonosz(aki csak úgy gonosz mert miért ne) hanem meg volt a moptivációja.
    Goggins szórakoztató volt.
    Scott kicsit hátérbe lett szorítva amit kicsit sajnáltam.
    Pena még mindíg szórakoztató volt és a történetmesélős vágások még mindíg a kedvenceim jó ,hogy megint volt belőle.
    Pym régi kalandjaiból maradt dolgok szerintem kifogyhatatlan sztori kincsesláda késöbbi Ant-Man filmekhez.
    Ami kicsit negatívum hogy Pfeiffer karakterét szerintem is kicsit jobban megviselhette volna a Quantum lét itt kicsit olyan volt mintha tegnap tünt volna csak el nem 30éve…
    Illetve még egy dolog egy kis Heist-et tehettek volna bele az az előzőnél is jól működött és a mellékszereplőket is jobban kihasználta volna.

    Én várom a következő Ant-Man filmet is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.