Widows másodszor

Steve McQueen (12 Years a Slave) új filmjéhez érkezett még egy előzetes. Ez az amiben a bűnöző, elhunyt férjek adósságát a feleségeken akarják behajtani, akik így szintén egy rablásra adják a fejüket.

Gondolom ennél kicsit bonyolultabb lesz a vége.

human
írta
2018. 08. 15. 20:28
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “Widows másodszor” bejegyzéshez

  1. Előzetes nélkül is alap lenne, de mind a teaser mind ez a rendes már nagyon hangulatos lett szerintem. McQueen filmjeit szerettem eddig,bár talán pont a 12 yearst a legkevésbé. Ez már témája miatt is fentebb fog kerülni a létrán..és hát az első olyan film tőle amire bátran megyek másokkal, mert a Hunger vagy a Shame az más volt, a 12nél ez meg alaptémájában is szórakoztatóbb lesz nagyobb rétegnek szerintem.

    Amúgy én csak most tudtam meg, hogy ez egy itthon is leadott brit sorozat volt először. Nem tudom, hogy ezt itt már leírták többször és nem vettem észre, vagy mindig meglepődök rajta és elfelejtem. De ha nem lett volna még ez az infó itt és valakit érdekel az nézzen utána. Nem adhatta más akkoriban, csak a királyi tv :)

  2. Nem vagyok híve az ilyen pasi felállásnak, ahol csak nők utánozzák a pasikat, de bakker, ezzel megvettek, ez hihető. Nincsenek elszállva maguktól, tudják, hogy nehéz lesz, de akkor is meg kell csinálni.
    Jó a szereplőgárda.

  3. Íme egy film aminek a sztorija is jónak tűnik és megkapják a lehetőséget a nők hogy főszerepekben rendet tegyenek a k*rva kemény csávók rengetegében. Nincs is vele semmi probléma az eddigi előzetesek alapján és az őszi szezon egyik legjobb mozija lehet belőle. Azonnal nézném!

  4. A rendező eddigi filmjei nagyon bejöttek.
    A rabság témát (mivel a Shame is egyfajta rabságról szólt) és Fassbendert maga mögött hagyta, szóval most újat fogunk látni tőle. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog ebből kihozni.
    Elizabeth Debicki castingjának nagy örülök. Keveset láttam eddig színészkedni, de van egy érdekes kisugárzása. Ha nagyot alakít akkor számomra pótolhatja Fassbender hiányát.

  5. Derry: teljesen egyszerű a válasz, de előbb lenne egy kérdésem: tényleg láttad a sorozatot? Mert akkor tudhatnád, hogy a Dolly név a Debbie Does Dallas folytatása, a Dolly Does Dallas miatt sajnos már nem használható, és a karakter viselkedése annyira Veronikás, hogy szerintem a “mire nevezzük át?” kérdésre az író fél másodperc alatt tudott válaszolni magában.

  6. Igen láttam. Hogy mini sorozatnak, három évadnak vagy két évad plusz folytatásnak mondjuk mindegy de láttam. Máthé Erzsi volt az akkori Dolly magyar hangja.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.