Az Other Side of the Wind előzetese és posztere

1970-ben Orson Welles (Citizen Kane) elkezdett készíteni egy filmet, de sosem fejezte be. A forgatás éveken át húzódott, ami természetesen anyagi problémákat is jelentett, és végül sosem lett kész, mutatták be. 2017 márciusában két producer megszerezte a több ezer tekercsnyi filmet, és eldöntötték, hogy valami értelmeset vágatnak össze belőle, befejezik a művet.

A történet középpontjában öregedő rendező áll, aki Európai tartózkodása után visszatér Hollywoodba, hogy befejezze a “comeback” filmjét, ami szatírája az akkor még klasszikus stúdiók rendszerének, és az újítást hozókénak is.

Szerintem esélytelen, hogy ez tényleg kiemelkedő lesz, de mégis rohadtul tetszett ez az előzetes.

7 hozzászólás a “Az Other Side of the Wind előzetese és posztere” bejegyzéshez

  1. Hallottam mar errol, rendszeresen benne volt a leghosszabb development hell listakban.

    ****************** SPOILER *****************
    Ami erdekes, hogy egy olyan filmrol szol, ami nem keszul el, mert meghal a rendezoje — es vegul ez sem keszul el, mert meghalt a rendezoje. Legalabbis eddig ez volt benne az erdekes. Most viszont elkszult, en megnezem.

  2. Sosem értettem,hogy lehet ennyire elbaszni egy forgatást,hogy sosem készül el a film,főleg több éven keresztül.

  3. Szimplán elméleti alapon hozom fel a dolgot és kíváncsi vagyok, ki mit gondol, de ez így már nem az igaz, nem? Ha nem az az ember rakja össze a filmet, aki megálmodta, az nem azt a hatást fogja sugallni, amit ő akart, más lesz talán az üzenet, más lesz a középpontban. Persze tök jó, hogy ezt megteszik, meg érdekes is, de biztos, hogy ez helyes is? Nem okoskodni akarok, az is lehet, hogy nekem kimaradt pár info a háttér storyból.

  4. A Próféta: egyértelműen nem azt a hatást fogja sugallni, amit ő akar. Ez amolyan érdekesség film lesz, hiszen azt sosem tudjuk meg pontosan, amit ő akart, főleg, hogy nagy művész volt, aki lehet nem öntötte ki sosem a teljes koncepciót másnak, mert csak a fejében állt össze.

  5. Az tuti, hogy rendhagyó dolog. Én nem láttam tőle még semmit, de kísérletezni szeretek.

  6. Szerintem kicsit az övé is lesz, meg nem is. mégiscsak Ő forgatta le, tehát lesz benne valami abból, amiért Orson Wallace az egyik legjobb (szerintem), de nyilván nem kapjuk meg a teljes képet.
    Én örülök neki és biztosan megnézem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.