Blockbuster watch: Bad Times at First

First Man, Bad times at the El Royale és Goosebumps 2 is érkezett az amerikai mozikba a hétvégén, de komoly sikert egyik sem aratott, továbbra is a Venom és a Star is born lettek a befutók.

Damien Chazelle Whiplashének 3 Oscarjára és 3.3 milliós büdzsére hozott globális 48 milliójára valószínűleg bólintottak egy nagyot a producerek, hogy ez igen apám, de elsőre bárkinek lehet szerencséje, úgyhogy villants nagyobbat – amire a rendező 30 millióból forgatott egy La La Landet és termelt világszerte közel félmilliárdot. Ilyenkor persze gyorsan megnyílnak a csekkfüzetek és jöhetnek a szerelem projektek, ami jelen esetben a First Manben kulminálódott.

Chazelle visszatért Goslinghoz, akinek azért nem ártanak a díjesőre ítélt projektek, hiszen közel sem húzónév önmagában és legutóbb a Blade Runner 2049 is komoly veszteséget termelt a mozikban, és immár 59 millióból forgatták le a holdraszállás, de inkább Neil Armstrong történetét. Így elsőre a 16.5 millió dolláros kezdés soványnak tűnhet, de nem is lőtte senki sokkal feljebb, szóval nagyjából az elvárások mentén halad egyelőre, a hosszútávú életét meg úgyis a díjak döntik el. Lehet túl komoly jelentőséget tulajdonítok neki, de az év ezen szakaszában az erős drámák képesek 4-5x szorzóra simán, úgyhogy betippelnék egy 80 milliót a végére otthon.

16.2 millióval kezdett még a Goosebumps 2 továbbra is Rob Letterman rendezésében, ám míg az első végül 80 millióig jutott el otthon, és kvázi új életet lehelt Jack Black dadogó mozifilmes karrierjébe, addig a második részt valószínűleg a halloweeni időszak sem tolja el hasonló magasságba.

És az újak közül végül talán a sokak számára legérdekesebb premier, a 2808 moziban futtatott Bad Times at the El Royale gyengécske 2500 dolláros átlaggal 7.2 millióval nyitott. Drew Goddard friss rendezése eleve nem számíthatott sokkal erősebb kezdésre, de a 32 milliós produkciós költségeket innen elég nehéz lesz behozni. Aggódni azért az ő lelki üdvösségéért nem kell, rogyásig fog még melót kapni Hollywoodban, az tuti.

Közben a Venom stabilizálta nagyjából a kilátásait az otthoni 200 millióra, mivel 142-nél jár már, és a Star is Born közel került már a százas határhoz, 94 milliót zsebelt be eddig és a 35%-os esése elég hosszú pályafutást vetít még elő számára.

A hétvégi amerikai bevételek:

  • Venom (2018) – $35,700,000 – össz: $142,802,151
  • A Star is Born (2018) – $28,000,000 – össz: $94,160,360
  • First Man – $16,500,000 – össz: $16,500,000
  • Goosebumps 2: Haunted Halloween – $16,225,000 – össz: $16,225,000
  • Smallfoot – $9,300,000 – össz: $57,608,221
  • Night School (2018) – $8,035,000 – össz: $59,843,950
  • Bad Times At The El Royale – $7,225,000 – össz: $7,225,000
  • The House With A Clock In Its Walls – $3,975,000 – össz: $62,251,500
  • The Hate U Give – $1,765,000 – össz: $2,477,314
  • A Simple Favor – $1,380,000 – össz: $52,037,508

19 hozzászólás a “Blockbuster watch: Bad Times at First” bejegyzéshez

  1. Sokkal többre számítottam a First Man kapcsán – az első trailer megtekintése után. Reméljük, igazad lesz abelh, és megnégyszerezi a nyitóhétvégéjét.

    Mindenesetre hétvégén én is hozzáteszem a magamét. :)

  2. Chazelle nagyon jó rendező biztos,hogy megnézem a filmjét.
    Ayama:igen RL az író volt elvileg.

  3. bocs a Letterman bakiért, csak a mojora támaszkodtam és ott őt tüntették fel.

    A Próféta:

    már rajta vagyok

  4. First Man-re én – amíg nem láttam az előzetes becsléseket – 30 milliós nyitást és 120 m körüli USA végösszeget simán betippeltem volna.
    Furcsa, hogy az amerikaikat ennyire nem mozgatta meg a történelmük legdicsőbb pillanata, ami mind a mai napig más nemzetek számára megismételhetetlennek bizonyult.
    Ennél amerikaibb témát – ami ráadásul egy kitűnő film alapja is lehet – elképzelni sem tudok. És erre a Venom kétszer jobban érdekli a népet a második hétvégén is. Furcsa mindenesetre.

    Alig két évtizede egy Apollo 13 még az év egyik legnagyobb anyagai sikere tudott lenni, pedig az egy SIKERTELEN Holdra-szállás története, nem pedig mint az Apollo 11-é, ami azt hiszem a 60-as évek csúcspontja volt minden szempontból.

  5. Megnéztem, az Apollo 13 1995-ös 173 milliója az USA-ban és a világon keresett 353 milliója egyaránt az év 3. legnagyobb sikere volt, amire most a First Man-nek esélye sincs. Kanyarban sem lesz.

    Az a 173 millió ma 364 millió lenne, azaz a 353 mondjuk olyan 750 millió lenne ma világszinten.
    Intelligens film nem tudom mikor ért el ennyit utoljára, de nem tegnap volt. :(

  6. Zoli:

    1. pont ott a kulcs, egy sikertelen dráma, ahol egy nagy katasztrófa, vagy annak elhárítása a téma sokkal több izgalmat rejt magában, mint a katartikus biztosan pozitív, epikus kimenet.

    2. az Apollo 13 egy ízig vérig blockbuster mozi volt nagy költségvetéssel, ez meg inkább egy életrajzi mozi.

    3. egy akkori sztárokkal telepakolt film volt, pláne Tom Hankssel, akinél akkoriban nagyobb húzónév nem nagyon élt a földön, ráadásul Ron Howard is már sztárrendező volt. ott a nevek önmagukban garantálták a hatalmas sikert.

  7. abelh:

    Hozzáteszem, mai legkomolyabb húzónevekkel és sztárrendezővel elkészített Apollo 13 szerintem nem tudna a 95-öshöz hasonló nagy sikerré válni (ha a film azonos stílusú és minőségű lenne, mint az volt 1995-ben), hiába kitűnőbb film, mint bármi más, amit eddig idén moziban bemutattak hazánkban. (Legalábbis szerintem.)
    Egyszerűen az embereknek már nem kellenek az olyan intelligens blockbusterek, mint egykor volt az Apollo 13 pl. Nagyon kevés ma az ellenpélda.

    Negyed évszázada (1993) top 10 filmje az USA-ban:
    1 Jurassic Park – Azonnali klasszikus kalandfilm.
    2 Mrs. Doubtfire – Családi vígjáték a kedves, nem alpári fajtából
    3 The Fugitive – Harrison Ford izgalmas krimije, ami felnőttnek nézi a nézőjét is. Oscar jelölés legjobb filmként
    4 The Firm – Krimi, pár üldözéssel és Tom Cruise-zal. De alapvetően egy krimi egy könyvsikerből.
    5 Sleepless in Seattle – Romantikus film Tom Hanks-szel
    6 Indecent Proposal – Romantikus filmdráma, kissé nyálas tálalásban Robert Redforddal
    7 In the Line of Fire – Izgalmas krimi némi akcióval az öregedő Clint Eastwooddal.
    8 The Pelican Brief – Még egy krimi, ezúttal Julia Robertsel
    9 Schindler’s List – Instant klasszikus. Filmművészeti mérföldkő
    10 Cliffhanger – Akciófilm Stalone-val.

    Tavalyi top 10 USA-ban:
    1 Star Wars: The Last Jedi – Star Wars… vagy valami olyasmi
    2 Beauty and the Beast (2017) – Az 1991-es mese újraforgatva színészekkel
    3 Wonder Woman – DC képregényfilm
    4 Jumanji: Welcome to the Jungle – Kalandfilm, de soha nem lesz klasszikus, mint pl. a Jurassic Park volt.
    5 Guardians of the Galaxy Vol. 2 – Marvel képregényfilm 1.
    6 Spider-Man: Homecoming – Marvel képregényfilm 2.
    7 It – Horror, meglepő siker
    8 Thor: Ragnarok – Marvel képregényfilm 3.
    9 Despicable Me 3 – X. rész animációs Grú világból
    10 Justice League – DC képregény bukta.

    Ezek után cáfilja meg valaki, hogy nem rossz irányba tart a mozifogyasztási szokás…

    Sehol egy krimi, egy dráma egy szerelmi történet. És sehol egy filmsztár sem. Csak brandek vannak… :(

  8. Két hiba javítása: Stallone neve rosszul van írva és persze a Mrs. Doubtfire valószínűleg Robin Williams nélkül tized ennyit sem érne. Sem anyagilag, sem filmértékét tekintve.

  9. Zoli:

    ez szerintem már elég sok téma kapcsán jött fel, de azért szeretnék vitatkozni a felvetéssel. szerintem az alapvető probléma az, hogy a műfajok lehetőségei beszűkültek, nincsenek rendszeresen kiugróan sikeres krimik, romantikus filmek, vígjátékok meg pláne, a sikerfilmek manapság többnyire egy nagyon hasonló tematikára, dramaturgiára és zsánerre felhúzott kiporciózott tömegfilmek.

    mert ha megnézed a régi listát több zsáner képviselteti magát, de a Cég, a Pelikán ügyirat sem annyira kiugró filmek, inkább a közepesnél kicsit jobb szórakozást nyújtanak, ugyanez igaz a romantikus zsánerben a Sleepless in Seattle-re, az Indecent proposal szerintem kifejezett rossz, a Jurassic Park meg szerintem az egyik legtúlértékeltebb tömegfilm, de ez maradjon köztünk :)

    ezzel szemben a tavalyi listán sok a képregényfilm, de azt nem lehet tőlük elvenni, hogy nagyon profin összerakott és baromi szórakoztató darabok többnyire azok, amik felkerülnek ezekre a bevételi toplistákra.

    szóval a trend valóban nem jó, valamilyen szinten túl egyformák a filmek, de a műfaji sokszínűség önmagában nem tette jobbá a régi sikeres filmeket sem, csak a nézők úgy érezhették, hogy nagyobb a mozgásterük.

  10. abelh: Jurassic Park mint túlértékelt tömegfilm?
    Nem tudom te hány éves vagy illetve miken nőttél fel, de abban a korban annak a filmnek iszonyatos nagy hype-ja volt, ráadásul olyan vizuális effektekkel és modellekkel dolgoztak ami teljesen hihetővé tette az egészet és maga a történetvezetés is jól működött, mindenféle kiugró baki nélkül.

    Az egész mozi kb. ugyanúgy viselkedett mint a filmvásznon Sam Neil és Laura Dern mikor meglátták az első dínókat.
    Arról nem is beszélve, hogy az összes korosztályt meg tudta szólítani és be tudta vonzani a film.

  11. Abelh:
    Azért azt is vedd hozzá, hogy a hozott példában egyetlen egy film sem folytatás vagy kitapositt KORÁBBI brabd része, míg 2017-ben MINDEGYIK folytatás, remake, vagy reboot. Ez azért ciki a mai filmiparra nézve. (Az It is remake, mert volt belőle tv film már korábban.)

  12. A Wonder Woman is brand része, nem önálló mű. Előzménynek vettem a BvS-t, hiszen a karakter ott lett népszerű, még akkor is ha időben 100 évvel az előtt játszódik a WW. Szóval, az sem önállóan állt meg a lábán és úgy aratott sikert.

    A kilencvenes években sok volt a könyv-bestseller adaptáció, de az önmagában még messze nem garancia a sikerre.

  13. Randal:

    a véleménykülönbség legcsodálatosabb érvelési alapja a “mennyi idős vagy” kérdés, amikor értelmes cáfolat nélkül marad a személyeskedés.

    de ha ennyire érdekel: 86-ban születtem, szóval bőven a Jurassic Parkon és társain nőttem fel. viszont azóta bármikor megtekintve is azt mondom rá, hogy egy hatalmasra fújt lufi, ami mögött semmmi nincs a technikai újításokon kívül.

    abszolút elfogadom a fontosságát a teljes filmiparra nézve, de ettől még nem szeretem. ahogy például a francia újhullámot, vagy az absztrakt festészetet sem, és nem azért, mert nem értem, vagy nem látom a jelentőségét, hanem egyszerűen nem egyeztethető az ízlésvilágommal.

    te ugyanakkor a hatásmechanizmusáról beszélsz és szintén nem a minőségét véded, hogy én is okoskodjak a végére egy kicsit.

  14. abelh:
    Félreértesz, bár nem hiszem, hogy félreérthető volt a korra tett kérdésem.
    Mondhatnám azt, hogy vannak olyan dolgok amik megértéséhez ott és abban a korban kellett élned és úgy gondolom utána jól leírtam, hogy miért is.

    Btw, nem okoskodok, hanem véleményt írok, vitázok, szóval nem úgy kellene hozzáállni minden kommenthez, hogy most jól beléd kötöttek vagy megmondták a tutit.

    Boncolgathatjuk a filmet oda-vissza és összevetve több más filmmel vagy csak úgy dramaturgiailag lehet azt mondani, hogy a speciális effekteken vagy a dínókon kívül nem ad semmi újat viszont ezt az egészet úgy és olyan módon tálalja ami kiemeli a többi film közül és növeli az újranézési értékét.

    A minőséget pedig nem csak maga a termék, de a tálalás módja is befolyásolja/befolyásolhatja pozitív(abb) irányba, ezáltal többnek/jobbnak láttatva a terméket és olyanná téve azt ami által nem csak egyszeri fogyasztásra lesz alkalmas, hanem többszöri újranézésre is.

    Például technológiailag az Avatar korszakalkotó, de mint film, minőségileg nulla és unalmas, újranézési értéke történet szempontjából nincs.

    Vagy ott az Armageddon ami az egyik legnyálasabb és legkiszámíthatóbb film, mégis a csomagolás és a körítés emel rajta annyit, hogy többször újranézhető legyen.

    Picit sarkított példa, de ott van a Ford Fairlane kalandjai, ami Amerikában bukott és angolul nem is igazán élvezhető viszont a magyar szinkron dobott akkorát rajta, hogy itt mai napig kultfilm és többször is végig tudom nézni.

  15. szerintem ugyanarról beszélünk, de ez itt már eléggé off topic.

    “Például technológiailag az Avatar korszakalkotó, de mint film, minőségileg nulla és unalmas, újranézési értéke történet szempontjából nincs.”

    nekem kb 15 éves korom óta ez a véleményem a Jurassic Parkról is, ami nem tényeken alapszik, de nekem ennyit nyújt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.