Csúszik a Flash

Olyan gyors volt, hogy nem vette észre a vigyázz, nedves padló táblát. Viccet félretéve Cavill kirúgása után újabb bizonyíték jött arra, hogy a DC/Warner csak a Wonder Woman 2-ig tart ki az egységes DCEU mellett. Nem merik nyilvánosan jobban aláásni a dolgot, hiszen azt megsínylené az Aquaman és a Wonder Woman 2, csak csendesen csúsznak a fő projektek, hogy aztán lelőjjék őket majd.

Tudom, most megkapom, hogy de hát Ezra Miller nem ér rá, mert a Fantastic Beasts 3. részét forgatja. Majd meglátjuk, én a fentire fogadnék. Az biztos, hogy a sokadik csúszást szenvedi el a film. Úgy volt, hogy 2019 márciusában forgatják, amiből most “meglepő” módon 2019 ősze lett. Ez is csak legkorábbi időpont, szóval még nem végleges.

A Variety szerint továbbra is forgatókönyv bajok vannak (már 2017-ben is ezért csúszott a projekt), azt nem fogadja el a Warner, miközben Ezra tényleg nem ér rá folyamatosan.

human
írta
2018. 10. 16. 03:51
megjelenés
28
hozzászolás


28 hozzászólás a “Csúszik a Flash” bejegyzéshez

  1. Ez jo hír. Nagyon remélem, hogy lelövik az egészet, és a Joker vmi újnak lesz a kezdete. Kissé rendhagyó lenne egy villian filmmel nyitni ugyan. Viszont én ujra reménykedek a Dc ben. Titans nagyon jo, itt a Joker film, és láthatóan kukázzák a Dceut. Kíváncsi vagyok Shazamot hova lövik be. Nem lennék megkepve ha az ugy készülne, hogy bármelyik vonalon folytatható legyen.

  2. Nem baj mert a koncepció nem volt jó. Nem a színész hibája, hogy gagyin írták meg a karakterét, sajnos bénácska Flash volt ez.

  3. Nem aggódnak, hogy mire kitalálják, hogy merre tovább, addigra leereszt ez a lufi? Tudom, most megy ez a képregényfimes szekér a legjobban, de semmi nem tart örökké! Aztán a “remek” fimes ötleteikkel együtt a legjobb castingokat is kukázzák? Jobb lett volna nem erőltetni az univerzumot, hanem Batman Bagins módra neves rendezőkkel egyéni sztorikat elmesélni, akkor minden zsákutca után adódik az új esély. Új Batman ráért volna évek múlva, azután pedig a legjobban sikerült karaktereket összeterelni egy közös aprításra. A Marvel az elejétől univerzumban gondolkodott, így ebben különbözhetnének.
    Persze, könnyű okoskodni, csak hát sajnálom, mert több potenciált látnék a DC világában.

  4. bocsi az offért de nem voltam netközelbe mikor lezajlott és google csak a kezdeti pletykákra adott linkeket: most akkor mi a szitu Cavillel és Afleckel? Ki lettek rúgva? nincs szerződés hosszabbitás? felmondtak? nincs hivatalos? mi a legutóbbi hir

  5. Én se tudok róla, most akkor már hivatalos Cavil kukázása? Instáján neü közölt ilyesmit.

  6. csuszu1: Én is annak örülnék a legjobban, ha a DC nem univerzumot épitene, hanem saját történeteket mesélne el. Mennyire ütősek lennének filmen az Injustice, a Red Son és a hasonló storyk. Nem kellene azon görcsölniük, hogy hogyan viszik át a karaktert az egyik filből a másikba.

  7. Cavill tuti, hogy távozik, Afleck csak elvonón van, de ő sem valószínű, hogy visszatér.
    Szerintem a DC jövője az, ha az aktuális trendnek és PC-nek megfelelő önálló filmeket készít. Most a nők vannak a középpontban? Akkor nyomassák a WW-t, meg a Birds of Preyt, meg Supergirlt. A feketéken van a reflektorfény? Hackeres Cyborg filmek! stb…

  8. Ja ja, és legyenek a filmek éjsötétek, komorak, kegyetlenek, megspékelve egy-egy R besorolású darabbal! Kár, hogy nem kérdeznek! :)

  9. @Kissur: Ne írjál már hülyeségeket. Legalább nézz utána. Épp nem rég nyilatkozta Affleck hogy még marad Batman sőt már formába is kezdett rázódni az elvonón még kép is van róla nem is kevés. Cavill pedig egyáltalán nincs kitéve ezt már a kamu hír másnapjára megerősítették hogy csak pletyka volt.

  10. Már 6 milliószor el lett mondva, hogy a Joker egy egyszeri Elseworld film lesz és Phoenix nem is vállal franchise-okat /nem, pénzért sem/.

    AZ meg, hogy hamarosan kipukkadnak a szuperhős filmek: mennyi is szokott lenni a nyitóhétvégéje ezeknek? Minimum 100 millió? Amíg ez ennyi, addig egyhamar ezeknek nem lesz vége.

    A hír amúgy sajnálatos, de ha még faragni akarnak a scripten, akkor hajrá, 1 évet még tudok várni pluszban.

  11. Batman elvonón van xD Ez mekkora poén :D
    Amúgy a viccet félretéve ezt nagyon elbaszta a DC,úgy összességében az egészet,egyedül WW-t találták el a többi kuka.

  12. Meg kellett volna egyezniük a DC-Warnernél abban, hogy gyerekek, ne fussunk a Disney-Marvel után, építgessük a filmjeinket, ahogy sikerül, aztán meglátjuk mi lesz.

    Nem így tettek. Itt az eredménye. Megérdemli. Mohó seggfejek. Ezt nem lehet szebben mondani.

  13. Mate815: ha bejött, ha nem szerintem(!) ez a jó irány.
    repeater aka Zsírfeka: a Joker filmről én nem beszéltem, részemről város, ha franchise, ha nem. (amúgy Phoenix egyszer már végleg vissza is vonult a filmezéstől, ha nem tévedek).
    Azt se mondtam, hogy “kipukkadnak” a szuperhős filmek, csak azt, hogy nem tart örökké. Az nem ugyanaz.

  14. szerintem a Man of Steel jobb volt, mint a WW amit egekbe magasztalnak, pedig az egyetlen pozitívum benne, hogy legalább nézhető. nem úgy, mint a többi Warner/DC izé.

  15. Malachi: Szerintem is jobb lett a Man of Steel, mint a WW. Nem értem utóbbiban mit látnak azon kívül, hogy a nagy PC-ségnek megfelel, és a többi DC filmhez képest egy marvelesebb vonalat képviselt.

  16. Zack Snyder 5 filmes tervét kellett volna békén hagyniuk és nem megijedni a jaj nem mosolyog, hol a szín stb béna megjegyzésektől már a MoS után (mikor tudhatták volna a Superman returns után eléggé, hogy a nosztalgiát nyögő lámik igazából baromira nem mutatják meg a pénztárcát úgy, csak a szájuk nagy) és beleszólni már a BvSbe meg megvagdosva kiadni.
    Az egy önmagában meg álló nagy sztori lett volna amiből kiindulhatott volna egy csomó minden egymagában , ahogy a külön WW film vagy az Aquaman. Nem véletlen, hogy nem a klasszikus ruhát tolta rá Aquamanre, Flashre meg Cyborgra, mikor akkor még úgy volt az ő tervei szerint, hogy mind kapnak külön szólót és lehetőséget nyújtott a többi rendezőnek felépíteni azokat a dolgokat, designokat. Erre tökre kibasztak vele. Bennek is jutott volna lehetőség szólófilmet csinálni aztán mire eljött volna végső lezáró film lehetőség lett volna kiszállni tisztességesen, ha akar. Úgy utálom, hogy örömet szereznek ilyenekkel, mint A Star is Born aztán felhúznak a következő nap.

  17. 5 filmes tervét?
    Két filmet engedtek neki, a harmadiknál kirúgták az utolsó hónapokban, mikor látták előre, hogy el lesz rontva. Ha felveszel egy munkaerőt és látod, hogy már harmadszorra rontja el ugyanazt a feladatot, nem várod meg míg ötödszörre is elrontja…
    A hiba ott volt, hogy kapott egy második esélyt a MoS után, pedig az is véletlen jött össze nézhetőre. Elötte mi volt? superman returns…azelőtt meg közel 20 éves csönd a superman 4 után. Ki volt mindkenki éhezve.
    Mostanra viszont már mindenkinek tele van egésszel. Jobb lenne, ha ráülnének 20 évig megint az egészre, amíg az embereknek eltűnnek megint az elvárásaik és minden snyder féle mocskot bekajálnak…

  18. repeater aka Zsírfeka: már másfél éve tökölnek a scripten, egyértelmű, hogy ez csak duma a film csúsztatására.

    DarkEagle: látom a dealered ellát rendesen.

  19. Igen annyira zseniálisan látták előre, hogy rossz lesz a Justice League, hogy utána megcsinálták azt Justice League-et ami végül kijött, hát bravó. Nemcsakhogy a reshoots hírek miatt is vesztettek elég embert azok közül, akiket megakartak nyerni, de még sikerült azokat is elidegeníteni akik bekajálják a “Snyderféle mocskot”, és ezúttal nem nentek vissza megnézni 3x-4x mint a BvSt vagy a többit. Igazán megérte megnövelni ezért a költségvetést. Mert nem volt elég annak, akinek nem tetszett, hogy hát ez nem jön be nekem, nem nézem. Neeem, tegyük tönkre azoknak akiknek valami tetszik ami nekem nem. És hát persze, hogy ilyenekre hallgatni kell.

    DarkE: nem volt semmi nyilatkozat, Ben az alkoholistás filmjét fogja forgatni valószínűleg :/ ami remélem kavar be neki

  20. Cavill és Affleck biztosan nem játszák el többször a két hőst. Nem is csodálom, ahogy kezelve lettek. Hülyék lennének visszatérni a süllyedő hajóra.

  21. 23. Mekare:

    Az átlagembernek halvány lila fingja sincs a reshootokról.

    Sőt, ami sokkal durvább, mi volt a válasz, amikor rákérdeztem, hogy “na, mennyire húztad fel a szemöldököd rögtön az elején a Superman furcsa szájberendezésén?”:
    – Hogy mi? Nem tudom miről beszélsz, nem tűnt fel semmi furcsa…

    “Igen annyira zseniálisan látták előre, hogy rossz lesz a Justice League, hogy utána megcsinálták azt Justice League-et ami végül kijött, hát bravó.”

    Összemosol két dolgot: attól még, hogy valamit jól láttak, attól még nem biztos, értelmesen tudnak rá reagálni. Utóbbihoz minimális kompetencia kellett volna…

  22. Azt, hogy mi jut el az átlaghoz, főleg az átlag angol nyelven beszélőhöz, azt már nem szabad csak abban mérni, hogy ki látogat filmes oldalakat rendszeresen, mert ez már nem szükséges. Csak le kell tekerned az idővonaladon legyen az twitter, tumbrl, facebook akármi, ha nem 5 embert követsz akkor elfog elég sok infó jutni hozzád és nem kell hozzá ténylegesen érdeklődni a dolog felől.

    Akikkel én mentem tudtak a reshotokról mégsem látták, amíg nem hívtam fel a figyelmüket rá.

    De jól látták-e hogy rossz? Eleve rossznak tartották vagy csak nem családi filmnek? Tudod miért volt kivágva a paradémonok teljes átalakulása stb a filmből? Mert túl ijesztő lett volna a gyerekeknek. Ez ám a helyes gondolkodás, amit támogatni kell. Alig várom, hogy minden teljesen gyerekbarát legyen a mozikban. Közben meg a Teen Titans Go to the movies tök jó lett, főleg az Oroszlánkirályos jelenet. Lassan ha szabadabb kreativitás kell, meg ötletesebb vicc az eleve full gyerekfilmekre kell menni.

  23. Nem hinném, hogy azért lett gyenge a justice league, mert gyerekbarátabbra vették a figurát… mégis a kit érdekelne egy parademon átalakulás, azok csak az egy ütéstől döglő ellenség szerepét töltik be a dc történetek 90%-ában, ahol egyáltalán szerepelnek. Ráadásul ez azért nem lenne kirúgásra való indok, simán kivágnák a jelenetet és hagynák a rendezőt, hogy oldja meg máshogy. Csak annyit tudunk biztosan, hogy azoknak, akik eddig pénzelték és végigkísérték az egész folyamatot a MOS-tól kezdve, azoknak a JL utómunkálatinál érkezett el az a pont, hogy végre leállítsák a faszit és ne is engedjék a közelbe se, mondván ennél még az is jobb, ha Whedon idejön is keresztbekakálja a reggelijét az egész filmre, így legalább kihoztak belőle egy BvS szintet.

  24. “Whedon idejön is keresztbekakálja a reggelijét az egész filmre, így legalább kihoztak belőle egy BvS szintet.”
    ettől majdnem visszajött a vacsim, kimaxoltad, győztél hallelujah

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.