Még egy ősleletet felélesztenek: Friday the 13th reboot

Itt is volt már sok próbálkozás, bevallom a legutóbbiból nekem a Gilmore Girls/Supernatural srác szereplésén kívül csak az a cici maradt meg. Viszont a Halloweenben kifolyt vér még ki sem hűlt, már bejelentették, hogy Jason is visszatérhet majd a mozikba.

Író és rendező még nincs bejelentve, de azt emelik ki mindenhol, hogy LeBron James az egyik producer. Ezt persze úgy kell érteni, hogy a cége, a SpringHill Entertainment az egyik gyártó, méghozzá a Vertigo Entertainmenttel közösen. Ez utóbbi csinálta a tavalyi IT-et.

Eddig ennyit mondtak a projektről: “a new iteration telling of the gory happenings at Camp Crystal Lake”, ami ez esetben azt jelentheti, hogy új karakterekkel, de a régi történetet követve. Ugye a remake szó már tiltott Hollywoodban, azért ködösítenek, de ez annak tűnik.

17 hozzászólás a “Még egy ősleletet felélesztenek: Friday the 13th reboot” bejegyzéshez

  1. turrican: “meglepő” módon a napokban mondta Robert Englund is, hogy szívesen alakítaná még egyszer a karaktert.

    user-maat-re: sikoly volt tv-sorozatban.

  2. human: Az a sorozat kb annyira volt csak sikoly, hogy ugyanaz volt a neve meg az is slasher volt. Ezt leszámítva se sztoriban, se minőségben nem közelítette meg, az első sikoly filmeket. Legalább is az elsőt biztos nem. Nekem kedvenc horror filmem a sikoly, de nem hiszem, hogy bármi újat vagy érdekeset kilehetne hozni belőle, ha neadjisten hozzá nyúlnának.

  3. turrican:
    Előbb-utóbb arra is sor kerül…
    Az a baj ezekkel a horror remakekkel, hogy nem lesz már igazán félelmetes. Annyit láttuk már Freddyt, hogy akármennyire is megváltoztatják, nem lesz már benne semmi rejtélyes. Hiába jó az alapkoncepció, túl sok bőrt lehúztak már (szó szerint is) Freddy Kruegerről.

    Ez a Péntek 13 annyiban más, hogy sosem volt az a keményvonalas horror, hanem egy szórakoztató slasher, ami még működhetne is de ennek is készült annyi része és annyi hasonszőrű franchise, hogy tejesen kifulladt a dolog.

  4. Aztán végül összeállnak egy nagyobb rossz ellen és jöhet a Slasher Univerzum. Mindjárt le is védetem.

  5. Mostmár tényleg kezd gyanús lenni, hogy nem-e valami időhurokban rekedtünk. Végére ért a szalag és kezdődik minden elölről.

  6. Ohh fuck, most fogtam fel, hogy a Halloween filmekben nem Jason van :D. Alulművelt vagyok ezekből a filmekből, okkal.

  7. Én jobban adom ezt a horror alműfajt, mint a mostani démonszállta filmeket. Plusz itt simán elő lehet kapni a nosztalgia kártyát és akár lehet a kinézet “gagyibb”, VHS stílusú.

  8. jöjjön csak. a 2009-es is jobb lett az összes régi résznél, főleg az unrated verzió huhuu. ettől sem várok kevesebbet. persze a régieket is újranézem néha, azok a szövegek beszarások, nagyon vicces az egész, és a 2-3 néha még ijesztő is kicsit. a többi már csak fun, abból a szempontból pedig a 6 viszi a prímet<3 ja és külön remélem, hogy jason futni fog benne. hisz szinte mindegyik részben futott. olyan vicces volt mindig olvasni a 2009-es kommentjeinél mindenhol a REAL TRUE FANoktól, hogy most komoly? ebbe jason fut? ezt a szart, jason sose fut-.- xd

  9. Futni? Manhattan-ben még teleportálni is tudott a VIII. részben, az MKX játékba meg már bele is tették a teleportálási képességét, ahogy az egyik oldalon kisétál a másik oldalon meg a semmiből előjön. Fuck running :D

  10. Freddy reboot már volt, de nem tudom Jason-ön mit akarnak rebootolni olyan bonyolultságú filmes lore mint a 100-as szög. Csináljanak egy mai sztenderdnek megfelelő részt és számozzák be. Jason kortalan.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.