Under The Silver Lake

Kaliforniai rémálom a magyar cím, de inkább hollywoodi WTF-nak hívhatnánk az It Follows rendezőjének második filmjét. Több pénzt kapott, jobb színészeket, és megvalósította belőle ezt a nem is tudom mi a fenét.

A történet ugye röviden annyi, hogy egy munkanélküli srác összebarátkozik a szomszéd lánnyal, megbeszélnek egy randit, de másnapra nem csak, hogy eltűnik a lány, de mintha sosem lakott volna 15 méterre “hősünk”-től, aki el is kezd nyomozni az ügyben. Vagy lehet a nyomozást is idézőjelbe kéne tennem, mivel nem bűnügyi filmről van szó, hanem különböző szimbólumokat találva egy Hollywood mélyébe nyúló valamire bukkan. Nem is összeesküvésre, bár a különböző felfedezések a noiros nyomozás mellett olyasmi thrillereket is megidéznek, hanem pár érdekes gondolatra.

Azt hiszem látjátok, hogy már a történettel is mennyire küszködök, mert ez egy baromi érdekes film, és nekem az a tippem, hogy David Robert Mitchell ezer éve ült a koncepción, ezért lett ilyen stíluskeverék, komplexnek tűnő a film. Viszont egy átlagos “wtf a wtf kedvéért” darabhoz képest itt bizony a befejezést is jól kitalálta. Értelmet nyer minden fordulat, a talált szimbólumok a filmen belül, és a metaforák a néző agyában. Sőt, még az is, hogy Andrew Garfield karaktere miért kapott időzelet a hős kijelentésnél az előbb. Eléggé, ha nem is komplex, de sötét figurát hoz, szerintem baromi jól, mert még az elején, a lazább részeknél is benne van minden, amit aláhúz a nagy fürdését bemutató jelenet.

Igyekeztem nem spoilerezni, hiszen nemsokára kijön alapítványilag az Under The Silver Lake, amikor majd többen megnézhetik. Ami negatívum volt, hogy a zene szerintem nem stimmel, bár tippre illik a megidézett stílus miatt, és egy kicsit túl hosszú a film, talán 1 fordulattal kevesebb kellett volna, vagy nem tudom. Bár van benne puskapor, de a közepe felé kicsit elveszti a nézőt.

Szerencsére a végén újra berántja.

14 hozzászólás a “Under The Silver Lake” bejegyzéshez

  1. Úúú, de jó, hogy írtál, annak idején radaron volt a film, de teljesen ráfelejtettem, pedig nagyon vártam.

    Külön öröm, hogy be van fejezve, én ugyanis ilyen kis egyszerű vagyok, hogy jellemzően jobban szeretem azokat a filmeket, amiknek van vége. Legalábbis ez a “nézőre van bízva, hogy mit gondol a végén”-jellegű befejezések nekem kicsit elvesznek a filmélményből, mert alapvetően nem kérdésfelvetésre, meg filozófia-szakkör nyitódarabra vágyom, hanem adott író, adott rendező, stb-stb. víziójára, hogy ők mit találtak ki az adott témára, az adott forgatókönyvre, stb.
    Ahol még rá lehet jönni a dolgokra (pl. Inception – eldől -e, vagy sem), az még okés, de amikor ülsz a végén, hogy “és akkor hová lett az utolsó jelenet?”, az nem annyira adja nekem.

    Várom már a videótéka verziót :)

  2. Én a rendező előző filmjét még nem láttam , de mikor kiderült hogy újra forgat, ráadásul a Garfield gyerekkel nagyon felcsigázott. Akkor meg pláne mikor elkezdték nálunk vetíteni ( ha nem túlzok három vagy négy hétig ha játszották itthon ( és leginkább csak pesten )). Amit amúgy azért nem is értek nagyon mert más országokban még az USA-ban sem vetítették ( max fesztiválokon). Szóval elmentem mert úgy éreztem ezt ott kell látnom nagyvásznon..és baszott, de kőkeményen. Ilyen hangulattal , atmoszférával már nagyon rég nem találkoztam. sokaknak katyvasz lesz, vagy fárasztó de biztos lesz egy réteg akiknél kultfilm státuszba fog ez a film kerülni. abban is biztos hogy ezt a filmet nem elég egyszer látni, fejtegetni kell mint egy kódot.. szóval várom a dvd-t.

  3. Banyek human, még a nyáron olyan jól eldöntöttem, hogy ez a film márpedig nem érdekel (hiába tetszett nagyon az It Follows), sőt, mostanra már teljesen el is feledkeztem róla, erre ledobsz egy ilyen kritikát…:) Úgyhogy akkor várom is az alapítványit, aztán ha bejön, még a végén azt is megbánom, hogy nem moziban néztem :D

  4. @yippikaya: én az utóbbi hónapok ínsége miatt (sorban 3 film is, ami érdekelt volna nem volt felirattal) meg human cikkét olvasva rögtön rá is kerestem, hogy valahol adják -e, de sajnos nem találtam meg :/
    Ha valaki lát vetítést belőle, légyszi szóljon, ezt szívesen megpróbálnám moziban.

  5. Nem egyszer felmerült már, de menő lenne, ha pár hónappal később némely ilyen – potenciát rejtő – filmet újra műsorra tűznének 1-1 vetítés erejéig. Egy erősebb nyaralásra elmegy az ember és lemarad a teljes mozis runról.

  6. áh, semmi értelme valszeg, főleg reklám nélkül, és mennyit lehet költeni a reklámra egy kis vetítésnél? nullát. Aki lemaradt annak a bluray maradt, ez pl. kijön a franciáknál nemsokára, gondolom páran akkor néznek majd rá.

  7. Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de ez nem a nyáron ment? Én Szegeden néztem meg valamikor a Belvárosi moziban.

    Szerintem állati jó volt, de kb csak két haveromnak ajánlottam, kiemelve, hogy kell hozzá egy hangulat. :)

    Engem vitt magával film (ami nagy bravúr tekintve, hogy az első órában még lövésem se volt, hogy miről akar szólni) és bár iszonyat hosszú, csak az utolsó 15-20 percben vettem észre az időt, igaz, akkor viszont nagyon.

  8. Biztos az LA noir hangulat miatt, de engem nagyon emlékeztetett a Kiss Kiss Bang Bang-re, ami örök kedvenc.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.