Mivel Ben Stiller épp arról beszélt, hogy szerinte manapság nem készülhetne el az általa rendezett Tropic Thunder, Simple Jack és Kirk Lazarus miatt, így nézzük már meg újra a film előzetesét, na meg Tom Cruise táncát. Csak úgy.
Amúgy Jamie Foxx is erről beszélt a múltkor egy podcastban, hogy a komédia stílus sokkal nehezebb helyzetben van manapság, a felháborodás kultúra közepén, kevésbé lehet merész, és szerinte is esélytelen lenne a Tropic Thunder elkészülése a blackface Downey miatt.
Minden értelmes film, ami erős a maga nemében, legyen az komédia, dráma, akció, az esélytelen. Olyan filmek készülnek, mint Az apáca, ami elvileg horror és ne is haragudjatok, ha nem értetek egyet, de messze semmi köze a horrorhoz. EGy erősebb házibuliban durvább dolgok enek meg ennél Halloweenkor, már bocs. Szóval mindenki bajban van, a filmek egyszerűen nem lehetnek jók. Kész. EZ van. Rohatd szomorú ez az egész. :(
Szeretem ezt a filmet, hogy valami jót is írjak :)
Érdekes mekkorát változott a kultúra az elmúlt tíz évben, pedig néha fel sem tűnik. Az biztos, hogy a 2008 után baromi nagyot robbant a social media hatása érezhető és rögtön el tudnak kapálni egy produkciót de azért ha jól használják fel a rassz/gender stb. kártyákat még lehetne jó poénokat összehozni. Persze a Tropic Thunder valóban nem teljesen működne, főleg ha úgy történne, hogy egy az akkorinál 100x híresebb RDJ csinálja mindazt.
Emiatt (is) vagyok egyre inkább kíváncsi, hogy Kevin Smith mit tud húzni és mennyit tud megengedni magának egy új Jay és Néma Bob filmben.
Egyébként rohadtul igaza van Ben Stiller-nek, kb. totál esélytelennek látom, hogy erre most a., zöld utat kanpnának a stúdiótól és még esetleg ez össze is jön úgy b., ne szednék szét kritikusok és felháborodott közönség egyaránt. 10 évvel ezelőtt Downey meg jelölve lett a szerepéért (tudom, “Oscar bácsi meg nem gyütt”).
Foxx is eléggé rátapintott a lényegre a komédiák kapcsán, idén emiatt volt kellemes meglepetés a Game Night és a Tag is. Utóbbinál viszont érdekes mozis élményem (korábban sose éltem még át ilyesmit), hogy többen is kimentek a filmről a benne található hardcore poénok miatt… Szóval ja, semmi affinitásom nem lenne jelenleg vígjátékot írni/készíteni. Szomorú, hogy az Amy Schumer és Melissa McCarthy-féle “alkotások” szemetelik tele jelenleg ezt a zsánert.
Mindig “irigyeltem” azokat az embereket, akiknek erre van idejük,hogy kielemezzenek filmeket és jól besértődjenek rajtuk.
Elég szomorú, hogy más lett az ingerküszöb közben meg a legtöbb vígjátékban a prosztó vonalat erőltetik ami senkit sem zavar.
Aki szereti a Tropic Thunder-t az ne hagyja ki a 15 perccel hosszabb rendezői változatot! ;)
Nem sokat ad hozzá a rendezői változat. Max van egy-két poénjelenet, amit nem kellett volna kivágni a mozis cutból.
Pont erre gondoltam én is a múltkor, mikor bukott az az amcsi bemondónő, amiért azzal viccelődött hogy kiskorában feketének festették hallowenkor, hogy ez a film ma tuti nem készülhetne el.
ALida, “EGy erősebb házibuliban durvább dolgok enek meg ennél Halloweenkor”
MESÉLJ :D
daniba: azért Megyn Kelly nem pont ezt csinálta, amit mondasz. Például nem is viccelődött.
Imádom ezt a filmet anno emlékszem moziban néztem és talán a legelső trailert láttam de bele bele tekergettem mert annyira nem érdekelt. Ben Stiller nekem sose volt nagy poénmágus ezért se érdekelt a film annyira de az akkor berobbanó RDJ miatt megnéztem és talán már soha nem fogok úgy szakadni a röhögéstől filmen mint a Tropic Thunderen. Hatalmas mai napig idézhető szövegek, egyedi karakterek és egy bevállalós RDJ. Mindig is imádkoztam egy 2. Részért. Valószínüleg soha nem kapom meg.
human jogos nem viccelődött, így még durvább
Én a Les Grossman spinoffért szorítottam
Emlékek… Nekem ezen film után lett RDJ A listás színész.
Engem már ez a poszt is sért.
(csak viccezek, imádom a filmeket és a kamu trailereket előtte. A sátán sikátoráért mai napig könyörgünk haverokkal)
Ó nagyon sok film nem készülhetne el manapság, nem csak ez.
John Cleese nyilatkozta az egyik amcsi műsorban, hogy ez a PC dolog mekkora kapufa valójában. Pont azt nem éri el miért elvileg létrejött. Nem véletlen, hogy a legelfajzottabb helyeken (pl: nyugati “fejlett” világ) tartja magát, sőt virágzik a leginkább.
Most kellene csinálni egy második részt. Ugyan abban a stílusban. Oda pirítani kicsit mindenkinek.
Never go full PC!
Hogy én mennyire imádom ezt a filmet. Bármikor le tudok ülni elé és megnézni nagyon szórakoztató. Stiller és Downey is odatette magát nagyon. Máig lehet idézni a filmből egy igazi gyöngyszem. És nagy kár ,hogy ma már nem készülhetne el…
Igazság szerint elkészülhetnek ilyen filmek, ezek a ráugrok a filmre emberek már a trailernél elkezdik a sírást kontextus nélkül, mert pl kontextusban ez a Downey figura egyébként pont azt figurázza ki amin annyian közülük kiszoktak akadni, a fehér színész elveszi a lehetőséget dolgot. Csak a trailerbe kell rendesen vagy betenni az infót ha olyan vagy épp kihagyni… De igazából az a legjobb, ha teljesen tesznek rájuk magasról… A Queen filmet is baromira megviselte az online rinya, ja nem… Ezeknek a rinyásoknak a többsége baromira nem jár amúgy moziba.
Én is sokáig vártam egy hasonló stílusú folytatást ugyanezekkel a karakterekkel. Ha nem is Tropic Thunder 2, mivel az első megismételhetetlen, de egy másik hasonló stílusú film. Azért durván vannak ilyen kulturális különbségek, amiket nehéz akár európaiként, akár magyarként megérteni (mizéria a blackface-szel) és tény, hogy az elmúlt 10 évben sokat változott a filmgyártás, sokkal beszaribb lett. Egyik oldalon nyitottabb, elfogadóbb, másik oldalról meg zártabb, szigorúbb… Ahelyett, hogy mindenki megtanulná a helyén kezelni a dolgokat folyamat a ló egyik oldaláról a másikra buknak, és képtelen megülni a közepén.
“A FEKÉLYES K…A A…DAT! Emlékszel mikor azt, mondtam, hogy a…d egy f…..es k…a? Nem úgy értettem.”-ez így egy levegővel a fának kötözve elvonási tünetekkelXD.
Anno ennél a filmnél tiltottatok ki filmbuziról. Igen már akkor olvastalak és azóta is. A társkritikus csaj a vérbe lehúzta a filmet valami sznob szöveggel én meg megvédtem, mármint a filmet. Azóta kult filmmé nemesedett. Amúgy érdekes, hogy előkerült, este néztük újra.
Amúgy ennek az álszent, gyökér PC korszaknak is vége lesz egyszer. Ez is egy divat, ez is kitermeli a maga szarát. Hozzáteszem pont az olyan gondolkodásmódnak szól be a film, ami ma alapvetés nyilvánosan.
TE HOGY ÉRTED, HOGY A MI FAJTÁNKAT?
https://www.youtube.com/watch?v=EfwgN-EIvmE
Na ezt a jelenetet meg tananyagba kellene foglalni.
Fun fact: Ugye az megvan, hogy a film megjelenésekor tüntetést szerveztek Amerikában, mert sértőnek találták a “retardált” kifejezést.
https://www.theguardian.com/film/filmblog/2008/sep/22/tropicthunder.benstiller
Szerintem ormótlan nagy marketing-hack volt az egész, de mindenesetre vicces ennek szemszögéből. :)
Annak idején mikor a moziban néztem a Dumb es Dumber ketyot és abban meghallottam, ezt a szinkronszart (Hozzátennem agyon ütném a szinkronszövegírót emiatt) Figyi:
-Emlékszem egy napra, mar éppen tavaszodott, a virágok bimbóztak, a nap ragyogott, te meg én pedig roma kerekeztünk ott a hegyoldalba….ROMA KEREKEZTÜNK!!! Érted!!!
Ezután meg két percig voltam a moziban. Nem lehet Zsidózni, Fekazni, stb, de nyomjak a pofánkba pl a francia, nemet filmek muszlim vegyes vágott családi propagandát, ahol a fehér ember a gonosz. Hat akkor én is had kérjem mar ki magamnak!!! Ezert kezdem mar unni a mai filmeket, bar van amit varok, viszont, ha ezt így folytatják tovább sajnos változtatni fogok és csak régi 70es 80as 90es evek filmjeit veszem inkább elő. Igazából mar rég elkezdtem nosztalgiázni.
Nem tudom, hogyha valami egy filmkészítő által vicces, egy kreatív folyamatban az írócsapat, akár a színészek (ha impróztak) kitalálták, azért miért kell bocsánatot kérni?
Miért kell, hogy egy vígjáték a kommenthuszárok, bármilyen szervezet/társadalmi csoport/kisebbség által behatárolt, korlátolt művészeti értékkel bírjon? Hova jutottunk, de komolyan.
Baromi rossz az irány és még attól tartok nem süllyedtünk a mélyére a dolgoknak. Szóval lesz még lejjebb…
@Ma Cox
Ez szerintem direkt volt. Afféle szójáték.
Ha ez a film ma elkészülne ugyanígy, akkor:
– a színészek elveszítenék munkájukat, egzisztenciájukat, többé nem kapnának egy stúdiótól sem szerződést, valamint fejenként 20 nő jelentkezne, hogy zaklatták őket ezek az arcok
– betiltanák a filmet az usában és egyéb PC helyeken
– Ben Stiller sittre kerülne vagy 20 évre.
Sajnálatos, hogy emiatt az érzékeny vagoyk, minden bánt, stb PC miatt csak lájtos filmek készülnek, klisé klisé hátán és egyre unalmasabbak. Semmi eredetiség.
Vajh, hány remek forgatókönyv vérezhet el a beplántált félelem és öncenzúra miatt, hogy Ghostbusters és egyéb förmedvények legyenek helyettük, amiket vígjátéknak csúfolnak.
Watchmen: nem bocsánatot kér, viszont abban igaza van, hogy ki adna 2018-ban 91 millát a filmre befektetésnek.
Hmm erdekes… engem ennek a filmnek a magyar szinkronja (pont ami miatt szerintem ennyire népszerű kett itthon) kifejezetten irritál.
Nyílván az eredetinek is az a lényege, hogy sokkol és sok, de 10 másodpercen belül hallani magyarul a “letépem a csöcsödet”, segged, stb, dumákat, aztan minden szereplő más odanemillő, magyar tájszólásal beszél, erőltetett akcentusokkal.. kicsit a paródia paródiája lesz az egész, szinte Irígy Hónaljmirigyesen, aztán valamiért besokallok tőle.
Ja nyílván nem. lehetett volna jobban megoldani, objektív szemmel tök jó munka, de szerintem totál más lesz tőle a film, talan alparibb egy szinttel. Pl. valszeg Louis CK szinkronizalva is valszeg elegge pronyó lehet, és néznék mi ez a szar.
Akkor ma nem lehetne Jókai: Szegény gazdagok filmet se csinálni, mert Fatia Negra karakterével nem tudnak mit kezdeni? :)
Van ilyen hogy felháborodás kultúra???? De jó hogy nem nézek híreket…
Egy Tom Cruise spinoff pedig aktuális is lehetne. Hollywood imádná Weinstein ekézését egy egész filmen át, a végén valami ultrakegyetlen halállal :)
disfear: katt a posztban linkelt kritikára, olvasd el a végét :)
Beteg egy film volt az tuti :)
Emlékszem az elején csak pislogtunk tesómmal a moziban,hogy milyen cuccot reklámoznak -sunaszaft-,mi ez a hülyeség? És az már a film volt, utána több jelenetnél is visítva röhögött az egész moziterem. Krúz meg ahogy nyomja a denszt az izzadtságfoltos nejloningben áááááá. Alapmű.
4. gore says:
“totál esélytelennek látom, hogy erre most a., zöld utat kanpnának a stúdiótól és még esetleg ez össze is jön úgy b., ne szednék szét kritikusok és felháborodott közönség egyaránt.”
A legnagyobb tragédia, hogy nem ‘A’ közönség háborodik fel, hanem annak mikroszkóppal is alig látható része, csak a facebook korszakban sokkal jobban hallatszik a hangjuk, és így sokkal nagyobb a befolyásuk mindenre, mint amennyi demokratikusan megilletné őket. :(
Fishi: a legnagyobb tragédia, hogy akik ellenük háborodnak fel, azok nem akarják figyelembe venni, hogy nem csak pár emberről van szó, hanem egy társadalmi változásról. Ami msot túlleng, az tény, de a mikrószkópos felvetés nem helytálló.
Az utóbbi 10év legjobb vígjátéka!!