7 hozzászólás a “Kevin Smith mindent elmond Pókemberről” bejegyzéshez

  1. Annyira reméltem, hogy ez nem egy ilyen promózás lesz, hanem csak elmondja a véleményét, de nagyon nehezemre esik elhinni, hogy bárkinek, aki a régi rajzfilmeken, képregényeken nőtt fel és az old school filmeket is látta, annak ennyire tetszene, amit tom holland vagy az új képregények, mesék, filmek képviselnek a középiskolás peter parkerrel és ezzel a nagyon erőltetett disney-s poénkodással. Olyan hiteltelennek tűnik, mintha csak odamentek volna kevin smith-hez és azt mondták volna neki, itt egy zsák pénz, hogy 20 percig valamit magyarázz már pókemberről, mert jön az új film/mese… én szeretem szarkazmust és még a goofy cuccokat is, amikor valami nem veszi magát komolyan, de tőlem és a régi pókember cuccoktól is idegen ez a tinis, trendi szövegelős, favicces dolog. Én gyerekként sosem azért szerettem pókembert (vagy bármelyik szuperhőst), mert bele tudtam képzelni magam a helyébe, hanem mert vagy nagyon szórakoztató vagy példakép (gyerekfejjel persze) volt. Na most én nem tudnám elképzelni, hogy a tini önmagam bármikor is példaképként tekintene egy tinédzser hősre, aki csak pár évvel lenne idősebb nálam és minden nehézséget úgy old meg, mintha csak bekötné a cipőfűzőjét. Nekem a Homecoming-ban is csak Keaton tetszett, az ő karaktere logikusnak, motiváltnak, valóságosnak tűnt, valódi gondokkal, válsággal, ha valaki példakép lehetett abban a filmben, az ő volt.
    És miután ennyi előzetes kijött az új meséről, úgy tűnik az sem arra törekszik majd, hogy megszeressék/megismerjük miles moralest vagy peter parkert, csak hogy legyen a kölyköknek minek öltözni vagy mit venni nekik játékok formájában.

  2. tükör: de Milest megismertetik, nagyon jó a Spider-Verse, pedig nem komálom már az eredettörténeteket.

  3. Kevin Smith egy ripacs…nagy rajongó? Ne vicceljünk már, ő amerikában a “fizettt hírdetés”

  4. tükör: Azzal ugye tisztába vagy ,hogy mikor megjelent Póki akkor tinédzser volt és direkt Lee-ek ilyenre írták ? Pókembert mindenki tinédzserként ismerte meg és végigkövethettük a felnövését. Nagyon is lehet egy tinédzsernek példaképe hiszen vele egykorú és ő is felnő mint Peter és ugyanolyan gondokkal szembesül mint Peter az iskolába.

  5. Ayrons: Az első képregényekben, amelyek Magyarországon megjelentek és első rajzfilmekben és filmekben is már fiatal főiskolás volt, aki suli mellett dolgozik. Az ultimate után kezdték csak nagyon erőltetni ezt az örökké tinédzser, akinek a legnagyobb gondja, hogy mit kap uzsonnára, pedig előtte már túl volt venomon és az egész sinister-sixen.

  6. Tükör:
    Amik magyarországon megjelentek pókemberek, azok valahol az Amazing Spiderman 180. száma körül vették fel a fonalat…
    Az Amazing Fantasy 15. számában debütált Póki, a bórítón az alább dumával:
    “Though The world may mock Peter Parker, the timid TEENAGER it will soon marvel at the awesome might of Spider-man!”
    Szóval semmi idegen nincs abban, hogy Parker tiniként kezdi Pókember karrierjét.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.