A Holmes & Watson még a Netflixnek sem kellett

A Sony, már megint a Sony. Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflixnek van egy valag pénze, amit hajlandóak nagyobb neveket tartalmazó filmekre költeni. Így vették meg például a Cloverfield Paradoxot, ami elég szar volt, meg az Annihilation nemzetközi terjesztésének jogait, ami már korrektebb eset.

Na a Sony a tesztvetítések után megpróbálta anno eladni nekik a Will Ferrell főszereplésével készült épp eheti premiert, a Holmes & Watsont, így minimalizálni a veszteséget, de a Netflix egyszerűen nem kért belőle (a Deadline és a The Wrap szerint, szóval nem egy pletykalap hozta). Úgy érezték, hogy még a Sandleres vadnyugati baromságnál is szarabb? Vagy végre megpróbálnak a lassan kialakuló a “Netflix a gagyi VOD filmek helye” mondáson fordítani?

A Holmes & Watson rottenten jelenleg 7%-on áll!

human
írta
2018. 12. 29. 04:11
megjelenés
28
hozzászolás


28 hozzászólás a “A Holmes & Watson még a Netflixnek sem kellett” bejegyzéshez

  1. Nem volt az. Sot. A nezese kozben elszomorodtam, hogy ilyen borzadaly a mozikba kerulhet. Inkabb neznem ket oran keresztul a szarado festeket, mint ezt. Es meg az is értékesebb es viccesebb lenne. Es igen, ezt le tudtam szurni a trailerbol.

  2. Kettő, külön-külön is végtelenül irritáló megjelenésű színész.
    Kettősük már az előzetes megtekintésétől IS elrettentett.

  3. Szépen kúszik felfele, tegnap még csak 4% volt. De jah legalább jó hír, hogy nem mindent vesznek meg.

  4. minden portálon gyalázzák, hogy ez brutálisan félrement. Ferrell egy ideje nem nagyon boldogul már, gondoltam ha egy népszerű anyagot dolgoz fel azzal a nézettséget is hozza, meg lehet hozzá kellően humorosan is nyúlni…hát nem.

    látatlanban nem akarom bántani, főleg mert sokáig szerettem, de ezzel szerintem kinyírhatta magát.

  5. Ferrell filmjei nálam -100%ról indulnak alapból. Egyszerűen vannak olyan megosztó szinészek, akiket zsigerből gyűlölök.

    és ahogy olvasom a kommenteket, nem vagyok ezzel egyedül :D

  6. Szerintem a Daddy’s Home és a Get Hard még szórakoztatóak voltak Ferreltől, de amikor beteszik John C. Reilly mellé és ő játssza a film érettebb karakterét, az eddig sem működött soha. Full kreténből a maximum elfogadható mennyiség egy filmben, az pontosan egy darab.

  7. @ abelh

    Moziban lehet hibernáltatja magát egy időre; szerintem 5-8 hónapon belül aláír a Netflix, Amazon, Hulu hármas egyikéhez.

    Aztán felépíti magát a tévéből, mint Julia Roberts vagy Matthew McConaughey.
    Vagy nem. :)

  8. Egyetértek.Ez a Will Ferrell birzalmasan visszataszitó színész.a filmjük meg egy újjabb pénzmosoda a Mortal és Robin Hood után.

  9. A Fekete Párduc meg 97%-on. Meddig lesz még mérvadó ez a fos? Ha már muszáj onnan idézni, akkor a pontszám érdekesebb, vagy max az audience score. A fizetett kritikusok bullshitelése aligha mérvadó.

    (persze ez a film ettől még szar)

  10. lefizetett kritikusok :D és akkor ilyen esetben valamelyik stúdió lefizette őket, hogy a film ellen írjanak, vagy hogy?

  11. @human szerintem Madhew nem arra gondolt, hogy fizetnek, hogy ellene írjanak, hanem hogy vannak fizetett kritikusok, akik miatt a rotten %-a torzul.
    Pl lehet itt, ha nem lenne fizetett kritikus, akkor 0%-on állna és nem 7-en :-D

  12. nem hiszem, sokkal inkább a rottenellenesek tagja. elég bonyolult kérdés szerintem, mert számomra sem tökéletes az RT, de közben meg ez a “bizonyos filmeknél a stúdió fizet” narratíva is nevetséges, amit tolnak páran. A Black Panther emlegetése is jogos amúgy, nem segítettek magukon a kritikusok annak éltetésével, de ott sem a Marvel fizetett, hanem a PC miatt változik a kultúra (az audience száma is magas).

  13. “A Fekete Párduc meg 97%-on.”

    Na jól van,akkor megyek merre hol akciós mostanában a lobotómia :D

  14. Human
    Engem meg az IMDb fizetett le! :D Vagy fel :) Viccet félretéve abszolút nem érzem semmilyen szempontból sem hivatkozási alapnak az RT-t, de olyannyira nem, hogy kifejezetten felhúz az, hogy mostanság elég sok helyen idézgetnek onnan. Egyszerűen egy semmitmondó fos az a százalék, plusz ugye fals is, hiszen nem jelenti azt, hogy jó-e a film, csak hogy tetszett-e annak, aki értékelte. Így aztán meg pláne könnyebben repülnek a közepes filmekre is a “az ajánlanám”-ok. Visszatérve a topikhoz, továbbra sem kérdéses számomra, hogy ez a film a 7%-kal minden tekintetben ott van, ahol lennie kell.

  15. Csak akkor faljs a RT, ha nem tudod, hogy számolják ki, de úgy meg az összes többi értékelés is fals….

  16. korum:

    Meg van, hogy számolják ki, de bocs, nem fals, hanem csak simán egy baromság.

    human:

    Az 3,5 sokkal reálisabb azért, mert nyilván nem egy trashfilm kategória, egyszerűen csak nem vicces, bugyuta stb.

  17. @human egyszer lehetne egy kibeszélő az ilyen rotten vs imdb vs stb
    Ki mit miért preferál miért nem.
    Sokszor feljön a téma :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.