12 hozzászólás a “Mary Elizabeth Winstead a Birds of Preyben” bejegyzéshez

  1. Hátha most belegondolunk, az eddigi filmekben (amellett hogy persze több pénzük is volt olyan jelmezt csinálni amilyet) azért nem boltban vásárolták össze a cuccokat. Batman az, aki ráköltött így az ő felkészültsége ilyen téren is nyílván jobb jelenleg, mint Huntressé vagy Kanárié. Wonder Woman a varázsszigetről hozta a ruhát, Superman az űrhajón szedte össze, Cyborgnak nem kell, de szimpla melegegítője volt, ha elakarta magát takarni, Aquaman farmerben járkált amíg nem kapott egyet Meratól aztán meg most a szólóban ugye megintcsak egy régi cucc lett összeszedve, Flash összelopkodta magának a ruhát darabokból és amúgy is kisokos, hogy összerakja, kivéve amikor Whedon írja mert akkor nem tudja merre vannak az égtájak :D
    Joker már közelebb volt ehhez az utcai szinthez klubruházatával és akkor Harley nyilván az ő brandjét viselte most meg az eddigi új kosztümök alapján még egyrészt keresi ki ő a Joker nélkül úgy tűnik, másrészt meg ilyen hétköznapi dolgok közben láttuk, mint kutyakaja vásárlás stb Huntress itt még a családi bosszúból épitkezve ezt hozta össze, nem lepne meg, ha fejlődne mindannyiuk jelmeze a film végére vagy belenne lengetve Batgirl segítsége akármi ezt még nem tudjuk, de szerintem nem baj hogy nem egy milliárdos szintjén kezdenek…

  2. @Mekare azért azt valljuk be, hogy nem az ilyen mélységű realizmus miatt néznek az emberek képregény-filmeket, a rajongók többsége a már megszokott és megszeretett karaktereket akarja látni és nem fog leragadni azon, hogy huntress melyik boltból szervált batman tech szintű cuccokat, viszont ha a megjelenése ennyire off, akkor esélyes, hogy nem is huntress-t kap az ember, csak egy random karaktert, akit véletlen pont úgy hívnak.

    a pókember filmeknél se értettem soha, hogy miért kell megmagyarázni, hogy miből és hogyan rakja össze a ruháját, vagy kitől kapja a csóri parker… kit érdekel, úgy kell kinéznie, ahogyan, mert így lett kitalálva már egyszer. ha ezen a producerek, írók, rendezők nem tudnak átsiklani egy adaptációnál, akkor ne adaptáljanak, hanem hozzanak létre új karaktereket, új néven, új sztorival.

  3. Én jobban szeretem amikor valakinek a ruhája átmegy egy normális fejlődésen, minthogy csak azért cseréltetnek vele jelmezt filmről filmre, mert új játékokat kell eladni… ha már profitálni akarnak ebből, akkor inkább így. Másrészt meg ha a klasszik Huntresst akarom látni kinyitom a képregényt, de nekem mindegyik karakter több, mint egy ruha, szemszín, hajszín vagy mellméret stb.

  4. Nekem meg az ellenszenves, ha egy karakternek van 80 féle megjelenése már bármilyen médiában, de adaptálásnál úgy gondolják, hogy fognak egy történetet, csinálnak egy 81. megjelenést, kifacsarják a karakter jellemzőit, átírják a történetet anélkül, hogy utalnának rá, hogy itt alternatív földről/dimenzióról/idősíkról van szó (nekünk kell “ráfogni”), és a végén az egyetlen dolog, ami megmarad a karakter neve.

  5. Neki mi a képessége? Meg úgy általába véve a többieknek? Mitől lesznek ők a ragadozó madarak? Valaki adhatna egy kis fejtágítást.

  6. Tükör: részemről ha már megengedtem egy médiának, hogy valakinek 80 féle kosztümöt kreáljon, akkor nem korlátozom be vele a többit sem.

    Bluerayfan: úgy különleges képessége nincs neki, hogy mittudomén átmegy a falon vagy akármi. Képzett harcművész, számszeríj meg ilyenek… Itt nem lesznek nagyon hű de cgi heavy harcok a többiek miatt se. Ahogy elnézem a frissebb casting híreket a családja lemészárlása is benne lesz a filmben.

  7. Hát ez alapján a szerkó meg fegyverek alapján ez Bluebird, nem Huntress… (Tudom, mindenhol Huntresst ír)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.