Mike Leigh a streaming szolgáltatókról

Érdekes a Guardian cikke a rendezővel, aki beszélt kicsit a Netflixről és a többiekről. Nyugi, nem a Spielberges témában, hanem arról fejtette ki a véleményét, hogy túlzottan a régimódi stúdiókra hajaznak a streaming szolgáltatók. És ez főleg az új rendezőket érinti, mert a régieknek szabadabb kezet adnak, ahogy vele tette épp tavaly az Amazon. Viszont akinek nincs szava, annál elég sok mindenbe beleszólnak az új producerek szerinte: Legyen az a javasolt fényképész, a casting, a film végének megváltoztatása.

Nekem tényleg csak az a kérdésem, hogy a többiek nem ezt teszik épp? Mármint az Amazon-Netflix-HBO legalább új pénzeket hozott a képletbe, néha olyasmi is érkezik náluk, ami máshol nem készült el, mert “a nagyok” passzolták az ötletet. Ha ahogy mondja, tényleg lassabban bólintanak rá egy projektre, akkor is esetleg olyasmire teszik, amire máshonnan nem volt pénz.

És akkor még az agyonfókuszcsoportozásról és a többiről nem is beszéltünk, ami ugye szintén a kreatív dolgokba való beleszólást jelent a hagyományos stúdióknál. Avagy a streamingesek legrosszabb esetben csak úgy viselkednek, mint a többiek.

human
írta
2019. 03. 11. 03:54
megjelenés
5
hozzászolás


5 hozzászólás a “Mike Leigh a streaming szolgáltatókról” bejegyzéshez

  1. Egyrészről megértem, hogyha egy tapasztalt, tehetséges rendező azon lamentál, hogy nem bólintanak rá az újszerű, kisérleti, nemhagyományos sorozatokra-filmekre, ugyanakkor lehetetlen megjósolni, hogy mi az ami sikeres lesz, és mi az, ami nem. Ha egy valamit megtanultunk az évek alatt, akkor az az, hogy a minőség nem feltétlen hozza magával a sikert.

    A stúdióknak meg nem kiapathatatlan a pénzforrásuk, tehát joggal megválogatják és aztán igazgatják azt, amibe dollármilliókat ölnek.

    Ebben a témában nem hiszem hogy mutogathatunk egyik vagy másik oldalra, mint a bűnös, mert ez minden oldalról egy nehéz helyzet.

  2. Pont mint a producerek-elcseszték-a-film-végét. Ott se szokták mondani, ha épp megmentették.

  3. Venom: “Egyrészről megértem, hogyha egy tapasztalt, tehetséges rendező azon lamentál, hogy nem bólintanak rá az újszerű, kísérleti, nemhagyományos sorozatokra-filmekre”

    Erre van egy nagyon egyszerű megoldás: be kell szállni pénzzel. Meg rá kell beszélni a színészeket, közreműködőket, stb., hogy elégedjenek meg szerény napidíjjal és a szállás-ellátással, aztán majd ha bejön a bolt, akkor risztelnek. Ha meg nem, akkor mindenki szív.

    Tetszik, nem tetszik, ez egy iparág, ami eladható terméket akar kapni a pénzéért, nem egyes emberek önmegvalósítását. A más pénzével én is nagyon szabadjára tudom engedni a fantáziámat.

    “a minőség nem feltétlen hozza magával a sikert” – én ezt úgy pontosítanám, hogy az anyagi sikert. A szakmai siker és a nézők elismerése általában megvan, de ha valaki egy rétegdarabot csinál, akkor azt jó eséllyel csak egy réteg fogja értékelni. Abból meg csak kevés pénz jön be. Ha valakinek ez elég, akkor nincs megkötve a keze, ma már egy csomó VOD terjesztési csatorna van, amelyek kész műveket is átvesznek.

  4. 1, 3, :Szóval szerintetek 30-40 éve semmivel sem voltak bátrabbak “önmegvalósítóbbakazok a mára alapfilmek amiket azóta is mindenki másol, vagy a producerek voltak hülyébbek?

    A posztra reagálva, amúgy szerintem pont azt mondja amit te is human, hogy ugyanolyanok, csak épp ezért visszás az a piedesztál ahonnan (szerinte, nem tudom hogy ez tényleg így van-e) osztják a hagyományos stúdiókat, hogy mi bezzeg mások vagyunk, és ezért nincs értelme hamis reményeket táplálni velük szemben.

    Én őszintén annyira nem látok rá a dologra, hogy érdemben itélkezni tudjak, de a netflix filmes kínálatát annyira siralmasnak tartom,hogy hajlamos vagyok igazat adni neki.

  5. retard: Miért ne lettek volna bátrak? Félreértés ne essék, a stúdiók, producerek akkor is beleszóltak a készítésbe. Egy tartalomszolgáltató soha nem remekművet akar venni, hanem eladható műsort. Ha remekmű lesz, akkor hurrá, de nem az a cél.

    A Szarvasvadászt az EMI frissen alakult filmes részlege készítette és ahogy a Netflix a House of Cards-zal, ők is nagyot akartak dobni indulásnak, ezért bevállalták a sötét vietnámi témát, ami akkoriban még tabu volt a nagy stúdióknál. A Taxisofőr “garázsprojekt” volt, a forgatókönyvíró szerelemgyereke, Scorsese és De Niro is “áron alul” vállalta el.

    Ma is lehet kísérletezni, lehet új dolgokat próbálni, de nem akkor, ha valaki biztosra menve nagy pénzt akar keresni. Ha a maga feje után akar menni, akkor össze kell kalapozni a pénzt (nem ritkán hitelként), megcsinálni a remekművet, aztán egy sok nullát tartalmazó csekkért eladni a KÉSZ művet mondjuk a Netflixnek. Akkor nem fognak beleszólni – persze lehet, hogy nem is veszik meg. Vagy le lehet szerződni velük előre, biztos anyagi háttérre, de akkor persze, hogy figyelni fogják, tényleg azt kapják-e a pénzükért, amiben a pitch alapján megállapodtak.

    A kínálat minőségét illetően pedig nem árt megjegyezni, hogy klasszikus filmek nem tucatszám készülnek. 1976-ból pl. az IMDB több mint 3000 filmet listáz. Ebből a Taxisofőr egy volt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.